munkaügy
címke rss- kapcsolódó címkék:
- teszt munkajog
- munkanélküliség
- bíróság
- munkaerőpiac
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Dinamikusan nőnek a reálbérek
A magyar munkaerőpiacon elmúlt három évben 23 százalékos volt a reálbér-növekedés - mondta Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter kedden.
Leszámolnak a háztartási feketemunkával
Akár a minimálbér négyszeresére is büntethetik azt januártól, aki illegálisan foglalkoztat külföldi háztartási alkalmazottat, vagy kertészt. Az egyelőre nem tisztázott, hogy hogyan vizsgálódhatnának a munkaügyi felügyelők a háztartásokban - írja a Világgazdaság. Felmérések szerint ez a feketemunka társadalmilag leginkább elfogadott ága, ugyanis mindkét fél úgy érzi, magánemberként vesz részt a tranzakcióban.
Munkaügyi ombudsman védené a munkavállalókat
Miniszteri biztos védheti a közeljövőben a dolgozók egyéni érdekeit a foglalkoztatási tárca tervei szerint. Munkája segítségével próbálják megakadályozni, hogy a munkavállalók tájékozatlanságát kihasználhassák a munkáltatók. A szakszervezetek arra kíváncsiak, hogy az új munkaügyi biztos hogyan érinti tevékenységüket.
Az európai átlag alatt van a magyar munkanélküliség
Az európai uniós átlag 8,9 százalékával szemben Magyarországon jelenleg 6,6 százalékos a munkanélküliségi ráta - közölte Csizmár Gábor munkaügyi miniszter. Az idén 20 milliárd forinttal nagyobb összeg jut a foglalkoztatásra és felnőttképzésre, mint tavaly.
Jós döntött a kirúgásokról
A munkaügyi jogsértésekről készített összeállítást egy nemzetközi szervezet kérésére az MSZOSZ. A jelentésből többek között egy olyan esetről is beszámolnak, amikor egy élelmiszerüzlet vezető munkatársa jósnőhöz vitte az alkalmazottak adatait, hogy mondja meg, melyik alkalmazott lop a boltból.
Biztosa lesz a munkavállalói jogoknak
A közeljövőben létrehozzák a munkavállalói jogok biztosa intézményét - jelentette be Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint javítani kell a munkavállalók jogbiztonságát.
Dolgozni kellett a segélyért Zsadányban
Két helybeli nő szerint éveken keresztül ledolgoztatták a segélyt a rászorultakkal a Békés megyei Zsadányban. Az ügy a munkaügyi bíróságig jutott, ugyanis a nők feljelentették az önkormányzatot. A bíróság ítéletét azonban, melyben elmarasztalták az önkormányzatot, mindkét fél másképp értelmezi, a polgármester szerint a bíróság nekik adott igazat. Az egyik asszony egyébként feljelentette az önkormányzat négy munkatársát hamis tanúzásért is, és ügyvédjével azt tervezi, hogy hivatali visszaélésért is feljelentést tesz.
Megkezdődött az elbocsátott szegedi ápolók pere
A szegedi munkaügyi bíróságon csütörtökön megkezdődött annak a három egészségügyi dolgozónak a pere, akiket a helyi városi kórházból a júliusban történt tragikus kimenetelű betegcsere miatt elbocsátottak.
Perelnek a betegcsere miatt elbocsátott ápolók
A munkaügyi bírósághoz fordult a szegedi kórházban történt betegcsere miatt elbocsátott beteghordó és két ápoló. A beteghordó ügyvédje szerint ügyfele nem sértette meg a munkaköri leírását, mert abban akkor még sem a beteg azonosítására, sem a kikérdezésére vonatkozóan nem volt szabály. A leírást csak az eset után változtatták meg. A kórház azt állítja, hogy nem a módosított leírás alapján döntöttek.
Hét új miniszter lett
Gyurcsány Ferenc új miniszterelnök csütörtökön ismertette kormányának névsorát. Az új kabinetben jelentős változások lesznek. Távozik az egészségügyi, a munkaügyi, a gazdasági, a külügyi és az igazságügyi tárca vezetője. Új, átfogó tárca alakul Göncz Kinga vezetésével - ide tartoznak majd az ifjúsági, családügyi és esélyegyenlőségi kérdések. A sporttal kapcsolatos feladatoktól Gyurcsány Ferenc nem akart megválni, ezért azok a kancelláriához kerülnek. Kolber István regionális fejlesztési tárca nélküli miniszteri posztot kap, Baráth Etele uniós integrációs tárca nélküli miniszteri lett.
Ismerje meg az új minisztereket!
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök több minisztert lecserélt. Internetes cégvezető veszi át a gazdasági ügyek irányítását, pécsi alkotmányjogász kapja az igazságügyi tárcát, karrierdiplomata kerül a külügy élére. Az egészségügyi és a munkaügyi minisztérium vezetését a két tárca eddigi államtitkára veszi át. Létrehoznak emellett két tárca nélküli miniszteri posztot. Olvassa el az [origo] összeállítását a Gyurcsány-kormány új minisztereiről!
Alig csökken jövőre a német munkanélküliség
Németországban jövőre csak minimálisan, az idei átlaghoz képest 15 ezerrel mérséklődhet az állástalanok száma - derül ki a német munkaügyi minisztérium adataiból.
4200 munkahely menekült meg
Idén eddig mintegy 4200 munkavállaló munkahelyét sikerült fenntartani 758 millió forintos támogatással olyan cégeknél, amelyek átmeneti piaci nehézségek miatt kényszerültek volna elbocsátásra - közölte Burány Sándor munkaügyi miniszter csütörtökön.
Nem a kritika miatt mentették fel a főorvost
Megfogalmazta rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága azokat az indokokat, amelyek alapján azonnali hatállyal visszavonták az István kórház főigazgatója, Molnár Lajos vezetői megbízatását. Az indoklás szerint a közbeszerzések miatt már többször megbüntették a kórházat, és a főigazgató olyan személyi döntést hozott, amit a munkaügyi bíróság megváltoztatott. Molnár korábban a Financial Times című lapban nyíltan bírálta a kamara és az egészségügy működését.
Több a halálos munkabaleset
Ugyan a munkahelyi balesetek száma csökkenő tendenciát mutat, a halálos esetek száma nőtt a tavalyi év első feléhez képest. A munkaadók gyakran inkább kifizetik a bírságot a munkaügyi felügyeletnek, mintsem beszerezzék a jó minőségű, de drága védőfelszerelést. Idén először vizsgálták, a munkahelyi balesetek nemek szerinti megoszlását, a hallal végződő esetekben, szinte kizárólag férfiak az áldozatok - írja a Népszabadság.
Szekeres pártelnökségre készült, de miniszter lett
Szekeres Imre, az új munkaügyi miniszter korábban már utalt rá, hogy szívesen lenne októbertől az MSZP elnöke. A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára azonban szerdán a munkaügyi tárcát kapta a miniszterelnöktől, és korábban az MSZP-ben már eldőlt, hogy az új pártelnök nem lehet miniszter. Szekeres Imre már egy évtizede az MSZP befolyásos politikusa, a rendszerváltás előtt pedig Veszprém tanácselnök-helyettese volt.
Az SZDSZ már nem bízik Medgyessyben
Négy miniszteri poszton lesz változás a kormányban: Burány Sándor munkaügyi minisztert Szekeres Imre váltja, Gyurcsány Ferenc sportminisztert Baráth Etele, Veres János pedig fejlesztési miniszter lesz - jelentette be Medgyessy Péter. A miniszterelnök kirúgta Csillag István SZDSZ-es gazdasági minisztert is. Az SZDSZ viszont nem ért egyet a kormányátalakítással, ezért nem jelöl új embert Csillag helyére. A vitás kérdésekről csütörtökön koalíciós tárgyalás kezdődik.
Fővárosi és munkaügyek érdeklik a Fidesz új képviselőit
A Fidesz csepeli elnökét, Németh Szilárdot és a Fővárosi Közgyűlés frakcióvezető-helyettesét, Wintermantel Zsoltot delegálta a Fidesz a Parlamentbe. A párt budapesti listájáról mandátumot szerzett két országgyűlési képviselő, Őry Csaba és Glattfelder Béla helye üresedett meg, miután EP-képviselők lettek.
A pályakezdők esélyeit javítaná a kormány
Csökkenteni akarja a munkaügyi tárca a pályakezdőket alkalmazó munkáltatók járulékterheit a 2005-ös költségvetésben, hogy javítsák a fiatalok körében a foglalkoztatottság arányát. A javaslat szerint azokban a szakmákban, amelyeket a megyei munkaügyi tanács kijelöl, a munkatapasztalat-szerzéshez szükséges munkabér 50-100 százalékát kaphatják meg a munkáltatók akár egy éven keresztül.
Jogellenesen rúgták ki a KSH elnökét
Jogellenesen mentették fel a Központi Statisztikai Hivatal elnökét a munkaügyi bíróság szerint - mondta az [origo]-nak a tavaly novemberben felmentett hivatalvezető ügyvédje. A Miniszterelnöki Hivatalt pénzbírság és kártérítés megfizetésére is kötelezheti a bíróság, amely az ügyvéd szerint kimondta, hogy a KSH elnökét nem lehet csak úgy, indoklás nélkül felmenteni. A kedden hozott ítélet nem jogerős.
Kevesebb a munkanélküli Németországban
Júniusban a várakozásokkal ellentétben csekély mértékben javult a foglalkoztatottsági helyzet Németországban - jelentette be a munkaügyi minisztérium. Öt hónap óta először bővült - ezer fővel - a foglalkoztatottak száma.
Óriásplakátok, közmunka és kényszerirtások a parlagfű ellen
Az ÁNTSZ felvilágosító kampányba kezd a parlagfűről. A reklámok azokat a földtulajdonosokat célozzák meg, akik eddig nem irtották a gyomot telkeiken. A munkaügyi minisztérium közmunkával, a földművelésügyi tárca pedig kényszerirtásokkal akar javítani az allergiások helyzetén. A Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület szerint a kormány parlagfű elleni intézkedései több ponton is elhibázottak, a zöldek pedig a parlagfűirtás kifejezést kifogásolják, mondván, senki ne hirdesse egy növény kiirtását, még ha az a parlagfű is.
Norvégia a hét végére visszaállítja olajtermelését
Néhány napon belül visszaáll a norvég olaj-és földgázkitermelés a normális szintjére, miután a kormány közvetítőként lépett fel a szakszervezet és az olajipari szektor munkaadói közötti vitában. A norvég munkaügyi minisztérium közleményben jelentette be, hogy a társadalmi konfliktusnak vége.
Blöff volt Burány sziesztás ötlete
A munkaügyi minisztérium korábbi ígéretével ellentétben mégsem vezetik be a magyar munkahelyeken a meleg hónapokban a sziesztát. Bár Burány Sándor a tavalyi szokatlanul meleg időjárás miatt felvetette: idén nyártól bizonyos feltételekkel engedélyeznék a sziesztázást a legmelegebb nyári napokon. A tárca azonban nem tervezi a sziesztázás bevezetését, mivel a tavaly elvégzett vizsgálata szerint nincs szükség erre.
Diszkriminációs pert nyert első fokon egy roma férfi
Megszületett az első ítélet Magyarországon egy munkaügyi diszkriminációs perben. A bíróság első fokon kimondta, hogy egy roma férfit faji alapú hátrányos megkülönböztetés ért. Az ítéletet öt évvel azután hozta meg a bíróság, hogy egy roma férfinak azt mondták, hogy betöltötték a szórólap-terjesztői állást, holott arra nem romákat még javában felvettek.
Ron Werber vízumát keresi a Fidesz
A Fidesz szerint elképzelhető, hogy Ron Werber szocialista kampánytanácsadó illegálisan, a munkaügyi szabályok kikerülésével dolgozik az MSZP-nek. A munkaügyi miniszter szerint Werber nem végez munkát Magyarországon, ezért munkavállalási engedélyre és tartózkodási vízumra sincs szüksége. Tóbiás József, az MSZP pártigazgatója közölte, minden szabályt betartanak.
Könnyítik a külföldiek mezőgazdasági szezonmunkáját
Könnyebben vállalhatnak mezőgazdasági szezonális munkát a külföldiek Magyarországon, a szezonális vízum összesen 150 napos időtartamra többszöri ki- és belépést tesz lehetővé - mondta Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter kedden.
USA: megugrott az első ízben munkanélküli-segélyért folyamodók száma
Az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint a várt 5 ezer helyett 30 ezerrel nőtt a múlt héten az első ízben munkanélküliségi-segélyt kérők száma az Egyesült Államokban.
Válaszlépések az uniós munkavállalási korlátozásokra
Magyarország különböző intézkedéseket tervez bevezetni az Európai Unió tagországainak munkaerőpiaci szabályozásaitól függően a csatlakozás után - mondta Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter csütörtökön. Azon tagállamok munkavállalóinak, amelyek nem bővítik munkaerőpiacukat, Magyarország munkavállalási engedélyt ír elő, és minden esetben felméri, hogy az állás betöltésére van-e magyar megfelelő munkaerő.
Egységes munkaügyi adatbázis működik májustól
Az új munkaviszonyokat még a munkavégzés megkezdése előtt, a munkaviszonyok megszűnését pedig egy munkanapon belül kötelező bejelenteni az úgynevezett EMMA adatbázisba május elsejétől - közölte Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter.
79 millióért népszerűsítik az új munkaügyi nyilvántartást
Egységes munkaügyi nyilvántartási rendszert vezet be a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium májustól. Ennek egyik fontos eleme, hogy minden munkavállaló interneten keresztül is hozzáférhet személyes adataihoz, így megtudhatja, hogy bejelentették-e munkaviszonyát, fizetnek-e utána közterheket munkahelyén. A rendszert bruttó 79 millió forintért népszerűsítik. Csak a reklámmix tervezésére és elkészítésére 53 millió forintot fordítanak.
Kevesebbszer verik, többször elküldik a romákat
A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) legújabb kiadványa, a Fehér Füzet szerint a munkaügyi és az egészségügyi ellátással kapcsolatos diszkriminatív esetek száma nőtt az utóbbi években, ám a romák elleni durva támadások száma csökkent. A bírói ítélkezési gyakorlatban javulást tapasztaltak a NEKI munkatársai.
Hollandia két évre zárja be munkaerőpiacát
Hollandia két évig korlátozza az új EU-tagállamokból érkezők szabad munkavállalását, de egy év után hatáselemzéseket végez, és esetleg dönt a könnyítésekről - mondta Aart Jan de Geus holland munkaügyi miniszter budapesti sajtótájékoztatóján.
Fegyelmi vizsgálat a vitatott rákkezelés miatt
Fegyelmi vizsgálatot kért ügyének tisztázására annak a szegedi klinikának a vezetője, ahol rákbetegeket kezeltek engedély nélküli gyógyszerrel. A vizsgálatot lefolytató Szegedi Tudományegyetem az eljárás során már csak munkaügyi és pénzügyi kérdésekre koncentrál, a szakmai vitát ugyanis lezártnak tekinti.
Pornós CD-ügy: pert nyert a leváltott igazgató
Jogerősen pert nyert a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézet pornóképeket tartalmazó CD-k miatt leváltott, majd posztjára visszahelyezett igazgatója a megyei önkormányzat ellen indított munkaügyi perében. A másodfokon eljáró megyei munkaügyi bíróság ítéletében helyben hagyta a városi munkaügyi bíróság korábbi döntését, s negyedmillió forint elmaradt vezetői pótlék megfizetésére kötelezte a munkáltatót.
Közel 200 milliárd foglalkoztatásfejlesztésre
2004 és 2006 között 750 millió euró, azaz 191 milliárd forint áll rendelkezésre a foglalkoztatási szint, a munkaerő versenyképességének javítására - mondta Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter a csütörtöki rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón.
Faji megkülönböztetés miatt marasztaltak el egy céget
Roma származása miatt nem alkalmazott egy cég három, állásra jelentkező nőt - ezt állapította meg hétfőn a Salgótarjáni Munkaügyi Bíróság egyik elsőfokú ítéletében. Ha a döntés jogerősség válik, a cégnek fejenként 150 ezer forintot kell fizetnie a romáknak - írja a Népszabadság. A lap szerint ez az első ítélet, amelyben kimondja a munkaügyi bíróság a faji megkülönböztetést.
Egymilliárddal több jut közmunkára idén
Több mint 12 ezer munkanélküli 3-7 hónapos foglalkoztatását teszi lehetővé idén a közmunkákra fordítható, a múlt évinél egymilliárd forinttal több, 4 milliárdos keret - mondta Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján.
Menesztették a lengyel kincstárügyi minisztert
Aleksander Kwasniewski lengyel elnök a miniszterelnök javaslatára szerdán este felmentette tisztségéből Piotr Czyzewski kincstárügyi minisztert. A döntés meglepetést keltett, amelyet tetézett, hogy a leváltott tárcavezető helyébe egyelőre nem neveztek ki utódot. Feladatait átmenetileg Jerzy Hausner gazdasági, munkaügyi és szociálpolitikai miniszter, miniszterelnök-helyettes veszi át, aki a magánosítás gyorsítását ígéri.
Nem zárult le a kormány átalakítása
A miniszterelnök még az európai parlamenti választások előtt - várhatóan május környékén - átalakítja kormányát - értesült a Népszabadság. Ez valószínűleg érintheti Csillag Istvánt - aki tárcavezető maradhat, de csak a gazdaságié. A terv ugyanis az, hogy külön választják a gazdasági és a közlekedési minisztériumot. Burány Sándor munkaügyi minisztert szintén érintheti a kormány átalakítása.
Értelmetlen az ünnepnapok miatti munkanapcsere
A munkaügyi miniszter fontolgatja annak a rendszernek a megváltoztatását, hogy a hosszabb ünnepek érdekében később kell egy-egy napot ledolgozni. A tapasztalatok szerint ugyanis alig akad munkahely, ahol ezeken a napokon valóban munka folyna. Az ünnepek miatti munkanap-átrendezés az Európai Unióban nem szokás.
Nem változtatna a munkanapcserén a szaktárca
A munkaügyi minisztérium nem tervezi, hogy átalakítják az ünnepnapok miatti munkanapcserék gyakorlatát. Erről kedden délután nyilatkozott a tárca politikai államtitkára. Korábban félreértésre adott okot a Népszabadság egyik cikke, amelyet az [origo]-is átvett. A napilap keddi számában a munkaügyi miniszterre hivatkozva azt írta: Burány Sándor munkaügyi miniszter változtatna a jelenlegi gyakorlaton.
Változások a Medgyessy-kormányban
Kiss Elemér kancelláriaminiszter tavaly év eleji lemondásával változott először a Medgyessy-kormány összetétele. A Miniszterelnöki Hivatalon kívül változott a munkaügyi, a kulturális, a környzetevédelmi, az ifjúsági és az egészségügyi tárca vezetője is. Tavaly három új tárca nélküli minisztert is kinevezett a miniszterelnök.
Az igazgató nyert a pornós CD-k miatt indult perben
A kecskeméti munkaügyi bíróság elsőfokú ítélete szerint eljárási szempontból jogellenesen kapott fegyelmit Kohajda László, a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója a pornós CD-k miatt. A bírósági döntés megerősítette Kohajdát igazgatói posztjában. Az ítéletet szerint meg kell kapni az igazgatónak elmaradt vezetői pótlékát, mintegy 300 ezer forintot.
Nem lesz törvény az önfoglalkoztatásról
Néhány érintett szakterület szabályozásával is megoldhatók a foglalkoztatási problémák, ezért nem születik törvény az önfoglalkoztatásról - közölte Burány Sándor. A munkaügyi miniszter szerint társas vállalkozások esetén nem értelmezhetők a színlelt szerződések - írja csütörtöki számában a Népszabadság.
Közel 14 százalékos a szlovák munkanélküliség
Szlovákiában októberben csekély növekedéssel 13,89 százalékra nőtt a munkanélküliség az előző havi, öt év óta legalacsonyabb 13,87 százalékról - derül ki a munkaügyi minisztérium előzetes októberi adataiból. Egy évvel ezelőtt a munkanélküliségi ráta még 16,44 százalékos volt.
Karriertanácsokat adnának a leállt drogosoknak
Sok leállt drogosnak gondot okoz, hogy munkát találjon, többségüknek ugyanis nincs megfelelő képzettsége, ráadásul a munkakeresés közben nehezen tudnak elszámolni kábítószeres múltjukkal. Az ifjúsági tárca a munkaügyi minisztériummal közösen kíván megoldást találni a problémára. Az elképzelések között szerepel, hogy a volt drogosoknak pályaválasztási tanácsokat adnak, és megtanítják őket arra, hogyan kell jó önéletrajzot írni, illetve hogyan kell viselkedni az állásinterjúkon.
Téves eljárás miatt APEH-dolgozók is adósak
Saját dolgozóit sem kíméli az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Az utóbbi napokban ugyanis az adóhivatal munkatársai közül jó néhányan kaptak adóhátralék megfizetésére felszólító levelet saját cégüktől - írja a Népszabadság. Az illetékes szakszervezet kész kollektív munkaügyi pert indítani a dolgozók nevében.
Csehák kirúgta, Kökény visszavette a mentősök vezetőjét
Kökény Mihály egészségügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy Gőbl Gábort, az Országos Mentőszolgálat volt főigazgatóját tudományos-oktatási főigazgató-helyettessé nevezi ki. A döntés érdekessége, hogy Csehák Judit korábbi egészségügyi miniszter fegyelmi vétségek miatt váltotta le Gőblt. Kökény most azt mondta, hogy időközben tisztázódott, hogy a leváltott főigazgató nem követett el visszaélést, ráadásul visszavonta a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetét, amelyben megtámadta Csehák döntését.