MSZP

címke rss

Gyurcsány Ferenc szép lassan felfalja az MSZP-t

Itthon2016.07.13, 17:17

Bár az MSZP 2016 első hónapjaiban a vasárnapi boltzár elleni küzdelem eredményeképp jelentősen növelte az előnyét a Demokratikus Koalícióval szemben, végül Tóbiás József nem tudott áttörést elérni, ezért júniusban megbukott. Gyurcsány Ferenc pártja számára a legnagyobb eredmény a dunaújvárosi időközi választás volt, ahol a DK mind a Jobbikot, mind az MSZP-t könnyedén meg tudta előzni.

Republikon: Erősödött a Fidesz, bizonytalan az ellenzék

Itthon2016.07.13, 15:06

A Fidesz enyhe erősödését, valamint szavazótáborok inaktivitását és elbizonytalanodását mutatja a Republikon Intézet júniusi, reprezentatív közvélemény-kutatása.

Az MSZP nem vesz részt a kvótanépszavazáson

Itthon2016.07.09, 15:47

Molnár Gyula, az MSZP új elnöke azt mondta, a párt nem vesz részt a kvótanépszavazáson, mert nincs jogi következménye, csak buta üzenet Brüsszelnek. Az MSZP a népszavazás napján szervezi az első Szabad Európa-napot. Molnár Gyula szerint úgy tűnik, fideszes politikusok ki akarják vezetni az unióból Magyarországot.

Gyávának tartja az MSZP a főpolgármestert

Itthon2016.07.08, 17:31

Horváth Csaba szerint nem lett volna szabad odaadni a Városligetet az államnak. A szocialista politikus kifogásolta, hogy Tarlós István nem emelt szót a zöldterület „államosítása” ellen, és szerinte „ez a gyávaság megbosszulhatja magát”.

Rövid pórázon tartaná Hunvaldot az MSZP elnöke

Itthon2016.07.06, 15:06

Az erzsébetvárosi MSZP-szervezet elnökének választott Hunvald Györgyről és a pártelnököt bíráló Szanyi Tiborról is van a véleménye Molnár Gyulának. A pártelnök szerint családon belül kell rendezni a vitákat.

Kőkemény ellenzékiséget ígér az MSZP új frakcióvezetője

Itthon2016.07.06, 14:06

Szinte egyhangú döntésekkel, két óra alatt lezajlott az MSZP parlamenti frakciójában a tisztújítás szerda délelőtt. Az ülés újdonságot nem hozott, a kiszivárgott menetrend – és az új pártelnök, Molnár Gyula szándékai – szerint a frakcióvezető Tóth Bertalan lett, aki kemény ellenzékiséget ígért. 

Új frakcióvezető jön az MSZP-nél, Harangozót félreállítják

Itthon2016.07.06, 10:23

Gyors és fájdalommentes tisztújításra készül ma az MSZP frakciója, bár utóbbi nem borítékolható. Az Origo úgy tudja, Tóth Bertalan lesz a frakcióvezető, az általános helyettes pedig Burány Sándor. Ismét lehet külön frakcióigazgatói poszt, a kiesőknek pedig igyekeznek új feladatokat találni. Az elnökség tegnap ülésezett: megvan a szocialisták válasza a kormány kvótareferendumára.

Fél éve a föld nyelte el a zuglói szocialistát

Itthon2016.07.05, 13:47

Már fél éve nem találják a hatóságok Sápi Attilát, zuglói MSZP-s képviselőt. A helyi politikus egy több mint százmillió forintos adóssággal rendelkező céget hagyott maga után, de az is kiderült, hogy olyan cégnek volt az alkalmazottja, amely nem is létezik. Ha Sápi a következő fél évben nem kerül elő, új választás lesz az egyik zuglói körzetben. Nagy baloldali összefogás szinte biztosan nem lesz. 

Hunvald György visszatért, 2019-ben elindulhat

Itthon2016.07.05, 14:46

Egyhangúan elnökké választotta a VII. kerületi MSZP a városrész korábbi polgármesterét, Hunvald Györgyöt. Ezzel a korábban sokáig előzetesben is ülő Hunvald visszatért a politikába, még az is lehet, hogy 2019-ben elindul a polgármesteri posztért.

Újra az Alkotmánybíróságra megy a kvótareferendum miatt Szanyi

Itthon2016.07.04, 16:36

Alkotmányjogi panasszal fordult a szocialista Szanyi Tibor az Alkotmánybírósághoz a kvótareferendummal kapcsolatos május 3-ai kúriai döntés miatt.

Székely viccel válaszolt az unióból való kilépésről szóló kérdésre Áder János

Itthon2016.07.03, 22:22

A köztársasági elnöktől az MSZP-s Újhelyi István azt kérdezte, ő is kilépne-e az unióból. Az államfő hivatalos válaszában egy ismert székely viccel felelt a kérdésre. 

A Parlamentből az utcára vinné a politikát az MSZP új elnöke

Itthon2016.07.01, 15:31

A Demokratikus Koalíció ne bontson pezsgőt, mert míg Gyurcsány Ferenc egy gyenge MSZP-ben érdekelt, az MSZP új elnöke egy erősben, és vissza is szerezné az elszívott szavazókat - mondta az Origónak Molnár Gyula, aki figyelmeztetett: tud olyat mondani, ami fáj, és meg is teszi. Szerinte 2018-ban kell legyőzni a Fideszt, nem várhatnak 2022-ig, és úgy látja, egy választási párt és az olajfa-koalíció nem működne, inkább a koordinált indulás lehet a megoldás. Még mindig Botka Lászlót tartja az egyetlen olyan pártpolitikusnak, aki alkalmas miniszterelnök-jelöltnek.

Koordinált listaállítás lehet a kormányváltás egyetlen eszköze

Itthon2016.07.05, 21:59

Hacsak csoda nem történik, és az MSZP rövid időn belül nem tornássza fel legalább két és félszeresére a teljes népesség körében mért jelenlegi, 12 százalék körüli támogatottságát, akkor nincs más reményük a szocialistáknak arra, hogy 2018-ban leváltsák a kormányt, mint hogy új szövetséget, együttműködést építsenek az ellenzékkel – állapítja meg a Policy Agenda. Az MSZP tisztújítása után készült elemzés kitér arra is: milyen pályát játszhat be a párt, és mennyire számít, hogy kikből áll a párt vezetése.

Választás 2016: jelentős Fidesz-fölény, stagnáló Jobbik

Itthon2016.06.30, 11:56

A kormánypártok sikerét hozták a 2016 első félévében tartott időközi önkormányzati választások. 2014 őszéhez képest némileg erősödött az MSZP, míg a Jobbik egyáltalán nem tudott javítani a pozícióján. Az LMP eltűnt a politikai térképről, még a parlamenten kívüli Munkáspárt is megelőzte őket.

Jövő szerdán választ új vezetőt az MSZP parlamenti frakciója

Itthon2016.06.29, 21:31

Két frakcióülést is tart egy héten belül az MSZP parlamenti képviselőcsoportja: pénteken Tóbiás József leköszönő pártelnök-frakcióvezető vezetésével megalakul a jelölőbizottság, szerdán pedig új frakcióvezetőt választanak.

Nézőpont: Népszerűbb a baloldal, mint a Jobbik

Itthon2016.06.29, 11:37

Továbbra is jelentős fölénnyel vezet a Fidesz-KDNP a pártok versenyében legfőbb riválisaival szemben – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből. A kutatás szerint a teljes népesség körében a baloldali pártok együttesen népszerűbbek, mint a Jobbik. 

Népszavazás: leadta az aláírásokat az MSZP

Itthon2016.06.28, 12:15

Széleskörű ellenzéki összefogással összejött mintegy negyedmillió aláírás, ami ahhoz szükséges, hogy kiírják az állami földek értékesítését leállító népszavazást - jelentették be a szervezők, akik le is adták a Nemzeti Választási Irodánál az összegyűlt aláírásokat. A referendum azonban szerintük többről szól, mint a földek: az Orbán-kormány elmúlt hat évéről mondanak majd véleményt az emberek.

Burány Sándor elvállalná az MSZP-frakció vezetését

Itthon2016.06.27, 17:17

Többen is biztatták az elmúlt napokban Burány Sándort, hogy vállalja el az MSZP-frakció vezetését. A Medgyessy-kormány munkaügyi minisztere, az MSZP volt budapesti elnöke az Origónak azt mondta, csapatjátékosként vállalná a felkérést. A jelölőbizottság azonban egyelőre még meg sem alakult.

Baloldali belháború dúl Zuglóban

Itthon2016.06.27, 16:37

Továbbra sincsen béke a baloldali pártok között a XIV. kerületben. Legutóbb a helyi MSZP azzal vádolta Karácsony Gergelyt, hogy nem fontos számára a kerületiek helyzete, mivel leszavaztak egy szocialisták által kezdeményezett felújítást. A PM-es polgármester szerint a megállapodás-tervezet jogszerűtlen volt. 

Molnár Gyula és Hiller István is erős MSZP-t akar

Itthon2016.06.25, 22:07

Molnár Gyula lett az MSZP új elnöke, a szavazatok 56,9 százalékát kapta meg. Ő és a választmány élén Botka Lászlót váltó Hiller István is erős szocialista pártot akar. Azt mondják, hogy a leváltott vezetőkre, így Tóbiás József volt pártelnökre is számítanak abban a munkában, hogy 2018-ban legyőzzék a Fideszt.

Új elnöke lehet az MSZP-nek: Tóbiás és Molnár verseng

Itthon2016.06.25, 17:15

Az újrázó Botka László szegedi polgármesterrel szemben a volt pártelnök Hiller Istvánt jelentős fölénnyel választották az MSZP kongresszusi küldöttei az országos választmány új elnökévé. Az elnöki posztért folyó küzdelem azonban még nem dőlt el: az első körben két aspiráns - Harangozó Tamás és Szanyi Tibor - kiesett, így a második körös szavazásnál az újrázó Tóbiás József és kihívója, Molnár Gyula közt dől el a verseny.

Miniszterelnök lenne Botka László

Itthon2016.06.25, 14:07

Elkezdődött a Magyar Szocialista Párt tisztújító kongresszusa. Botka László szegedi polgármester máris bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek.

Újra mélyponton a Jobbik

Itthon2016.06.25, 12:33

A Publicus Intézet júniusban is felmérte a magyarországi pártok támogatottságát. Június 10. és 15. között ezer főt kérdeztek meg, a minta reprezentatívnak tekinthető.

Elnököt és utat választ az MSZP: most dől el 2018 esélye

Itthon2016.06.25, 11:01

Elnököt és vezetőket választ ma az MSZP mintegy 360 küldöttje a tisztújító kongresszuson. Nemcsak az dől el, hogy leváltják-e Tóbiás József elnököt, és ezzel új irányt szabnak-e a pártnak, hanem az is, hogy lehet-e a jelenleginél több esélye a szocialistáknak a 2018-as parlamenti választáson. Utóbbi még bizonytalan, ám ennél biztosabbnak tűnik a változás az elnöki és a választmányi elnöki poszton.

Orbán Viktor csak egy dologtól tart

Itthon2016.06.20, 10:24

Az ellenzéki megosztottság, valamint a parlament nyári szünete remek alkalom arra, hogy a kabinet lezárja a még kérdéses ügyeket – többek között így értékelték a jelenlegi politikai helyzetet az Origo által megkérdezett fideszes politikusok. A kormánypártok nagy eredménynek értékelik, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága beállt egy olyan szintre, ahonnan nyerhetőnek tűnik a 2018-as parlamenti választás, de egyelőre inkább a kvótanépszavazásra összpontosítanak. 

Tóbiás: A kormány hallgassa meg az embereket!

Itthon2016.06.18, 12:24

Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy a kabinet hallgassa meg az emberek szavát, fordítson több figyelmet és pénzt az oktatásra, az egészségügyre és a szociális szférára - mondta az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szombaton Nyíregyházán.

Tóbiás: Megvannak az aláírások a földügyi népszavazáshoz

Itthon2016.06.17, 14:01

Összegyűlt a szükséges kétszázezer aláírás az MSZP állam földek eladásának tilalmáról szóló népszavazási kezdeményezéséhez - közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője pénteken Budapesten.

Alakul a Jobbik és a baloldal koalíciója

Itthon2016.06.17, 16:46

Van-e, lehet-e reális alapja egy baloldal–Jobbik-összefogásnak a 2018-as választásra? Egyre több jel mutat arra, hogy a felek között lehet együttműködés, aminek az egyik kovásza a Simicska Lajos vezette Magyar Nemzet lehet. Helyben azért már jól működik az összefogás, mivel Tapolcán és Gyöngyösön már támogatja egymást az MSZP és a Jobbik, míg Kaposváron együtt gyűjtik az aláírásokat. 

ZRI Závecz: Visszaesett a Jobbik a fiatalok körében

Itthon2016.06.16, 11:47

Jelentősen visszaesett a Jobbik támogatottsága a fiatalok, az alacsony képzettségűek és a falvak lakóinak körében – derült ki az ZRI Závecz legfrissebb felméréséből. A kutatás szerint a Fidesz-KDNP továbbra is stabilan vezet a pártok versenyében. 

Az MSZP szolidárisabb Európát akar

Itthon2016.06.14, 15:55

Diplomatákkal való találkozója után Tóbiás József, az MSZP elnöke úgy értékelt: az uniós források elapadásával kiürültek a gazdaságpolitika tartalékai, így Magyarország leszakad Európa versenyképes részétől. Tóbiás szerint a társadalom tudja: jövője jelentős részben attól függ, milyen viszonyt ápol az ország az EU-s tagállamokkal.

MSZP-casting: kilőtt Botka mellől Hiller

Itthon2016.06.12, 17:16

Mind a négy elnökjelöltet továbbengedte szombati meghallgatásuk után az MSZP kongresszusi jelölőbizottsága, ahogy a választmányi elnöki posztra jelentkező két aspiránst is, de míg az elnökjelölteknél viszonylag kiegyenlített volt a szavazás, utóbbiak közül Hiller István jelentősen több voksot kapott, mint az újrainduló Botka László. Már biztos, hogy változás lesz az alelnökök sorában is.

Az MSZP támogatja a pedagógustüntetést

Itthon2016.06.11, 16:08

Az MSZP támogatja a szombati pedagógustüntetést, mert úgy gondolja, hogy a tárgyalóasztal mellett nem lehet hinni a Fidesznek, Magyarországnak "csak és kizárólag az utcán és tereken kell tudnia megfogalmazni követeléseit" - mondta Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője szombaton, pártja választmányi ülését követő sajtótájékoztatóján. 

Sok szocialista szomorú lesz szombat este

Itthon2016.06.10, 11:29

Sűrű napjuk lesz szombaton a szocialistáknak: választmányi ülésen vesznek részt, és közben első ülését tartja a június 25-i tisztújító kongresszusra alakult jelölőbizottság. Ez a testület az, amelyik meghallgatja és megrostálja a párt vezető tisztségeire aspiráló jelölteket. Az elnökjelöltekkel kezdik.

Terrorveszélyhelyzet: így reagáltak a pártok

Itthon2016.06.07, 15:14

Elfogadta az Országgyűlés a terrortörvényt. Tóbiás József MSZP-elnök szerint mostantól minden felelősség a kormányé, a Fidesz szerint a balliberális pártok továbbra is bevándorláspárti politikát folytatnak. Az MSZP és LMP közösen módosítaná az alaptörvényt, mert szerintük a ma elfogadott változtatás nem teszi lehetővé elég széles körben a honvédség bevetését.

Megműtötték, de már jól van az MSZP elnökhelyettese

Itthon2016.06.07, 14:26

Túlhajthatta magát az MSZP elnökhelyettese, valószínűleg ezért lett rosszul, majd meg kellett műteni a szívét, de már jól van - mondták Gőgös Zoltánról párttársai az Origónak.

Hiller István bejelentkezett Botka László kihívójaként

Itthon2016.06.06, 11:56

Bejelentette indulását az MSZP választmányi elnöki posztjáért Hiller István, a párt korábbi elnöke, jelenleg az Országgyűlés alelnöke. A szocialista politikus, volt miniszter így kihívója lesz a tisztségért újrainduló Botka Lászlónak. Hiller elképzelése szerint egy aktív választmány határozná meg az MSZP új, a kormányzóképesség visszaszerzése felé vezető irányát, míg az elnökségnek és a frakciónak csak az operatív politizálással kellene foglalkoznia.

Újra abszolút többséget szerezne a Fidesz

Itthon2016.06.06, 14:22

Két évvel a kormány megalakulása után is várhatóan abszolút többséget szerezne a Fidesz–KDNP, ha most tartanák a választásokat. Az Origo által készített mandátumbecslés szerint az ellenzék csupán nyolc egyéni kerületben győzne. 

A Fidesz győzött Dunaújvárosban

Itthon2016.06.05, 23:03

A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a dunaújvárosi időközi önkormányzati választást. A második helyen a Demokratikus Koalíció végzett, míg az MSZP-t a Jobbik is megelőzte. 

Gyurcsány MSZP-Fidesz-Jobbik koalíciót vizionált

Itthon2016.06.04, 13:38

A vasárnapi dunaújvárosi időközi önkormányzati képviselő-választás jelentősége túlmutat a helyi viszonyokon – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a Fejér megyei városban.

Nagyon eldurvult az MSZP-DK-vita

Itthon2016.06.04, 10:22

Hazug lejáratókampányt folytat az MSZP a DK dunaújvárosi jelöltje, Huszti Zsolt ellen – mondta szombaton Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője. Dunaújvárosban vasárnap lesz időközi választás, amelyen a két ellenzéki párt külön indul.

Kiderül, hogy Gyurcsány vagy az MSZP az erősebb

Itthon2016.06.03, 17:26

Meglehetősen viharos kampányon van túl Dunaújváros egy része a hétvégi időközi önkormányzati választás miatt. Egy gyilkossággal vádolt fideszes képviselő lemondása miatt kell vasárnap szavazni, de a baloldal egyik korábbi fellegvárában elmaradt a széles körű ellenzéki összefogás. Persze ez nem azt jelenti, hogy a kormánypártok az esélyesek, de Gyurcsány Ferenc és az MSZP már nagyon összeveszett a jelöltállítás során. A hétvégén kiderül, ki az erősebb a baloldalon. 

Dunaújváros: eddig 5-3 a Fidesznek

Itthon2016.06.03, 06:05

Dunaújvárosban az elmúlt 17 évben nyolc időközi választást tartottak, amiből a Fidesz ötöt, míg az MSZP hármat nyert meg. Most vasárnap akár a baloldal is feljöhet, ám mivel az MSZP, a DK és a PM is külön indul, lehet, hogy a Fidesz növelni tudja a győzelmei számát.

MSZP: Zsarolják a magánszakiskolákat

Itthon2016.06.01, 15:05

Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) zsarolással kényszeríti a szakképzés területén működő alapítványi iskolákat az állami szakképző centrumokba. A minisztérium szerint a kormány a csatlakozási lehetőséggel csak támogatni akarja a magániskolákat. 

Százmilliókból gazdálkodtak a pártok

Itthon2016.05.31, 21:40

Az MSZP 774 millió, a Jobbik 545 millió, az LMP pedig 200 millió forintból gazdálkodhatott tavaly - derül ki a Hivatalos értesítőben megjelent beszámolókból. A legnagyobb bevételt minden pártnál a központi költségvetésből kapott támogatás jelentette.

Újra bíróság elé vinné Hunvaldot az ügyészség

Itthon2016.05.30, 17:28

Nem hagyja annyiban az ügyészség, hogy nemrég a Kúria megsemmisített egy olyan ítéletet, amelyben Hunvald György volt MSZP-s erzsébetvárosi polgármestert bűnösnek találták és elítélték tanácsadói szerződésekkel összefüggésben. A Legfőbb Ügyészség perújrafelvételt kezdeményez, mondván: csak formai hiba történt. 

Bemutatkozott az MSZP három elnökjelöltje

Itthon2016.05.28, 19:00

A tisztújításra készülő MSZP elnökjelöltjei közül hárman, Tóbiás József, a párt jelenlegi vezetője, Harangozó Tamás parlamenti frakcióvezető-helyettes és Szanyi Tibor európai parlamenti képviselő mutatkozott be ma Nyíregyházán.

Alakul az erősorrend az MSZP-nél: Tóbiás csak utolsó

Itthon2016.05.25, 10:06

Öt megyei MSZP-szervezet szimpátiaszavazásai alapján az Origo információi szerint egyelőre az látszik, hogy az újrainduló Tóbiás József elutasítottsága a legmagasabb. De az is, hogy Harangozó Tamást sokan támogatják, és erős versenyző az elnöki posztért Molnár Gyula, valamint Szanyi Tibor is.

Szanyinak 1500 támogatója már biztos van

Itthon2016.05.22, 14:41

Összegyűjtötte Szanyi Tibor az MSZP elnökjelöltségéhez szóló "belépőt" jelentő 1500 támogatói aláírást – ezt maga a szocialista EP-képviselő jelentette be. Az MSZP június 25-én tartja tisztújító kongresszusát, az elnöki posztért négyen versengenek.   

Ismét erősödött a Fidesz, gyengült a Jobbik

Itthon2016.05.19, 10:58

A Fidesz-KDNP 43 százalékos támogatottságot ért el májusban a biztos szavazók körében, a Jobbik 20, az MSZP 18 százalékosat – többek között ez derült ki az ZRI Závecz legfrissebb felméréséből. Az intézet szerint megállt a kormánypártok támogatottságának a csökkenése, miközben az ellenzék továbbra is stagnál. 

Már nem gyűjt boltzáras aláírást az MSZP

Itthon2016.05.19, 09:24

Már két-három héttel ezelőtt felhagyott a vasárnapi boltzárral kapcsolatos aláírásgyűjtéssel az MSZP - nyilatkozta Gőgös Zoltán a Magyar Idők csütörtöki számában.

350 milliárddal tolná meg az egészségügyet az MSZP

Itthon2016.05.18, 16:09

A Fidesz szerint a szocialisták egyetlen területet sem kíméltek meg a megszorításoktól, az adóemelésektől, a jövedelemcsökkentéstől és a leépítésektől, a kormány pedig 2010 óta pótolja a szocialisták által elvett pénzeket.

A zuglói botrányok a baloldal álmait is tönkretehetik

Itthon2016.05.17, 17:02

Mintakerületet csinált volna Karácsony Gergely és a baloldal a 2014-es győzelmük után Zuglóból, de azóta egyelőre csak a botránykrónikákban lehet olvasni a kerületről. Az elmúlt több mint másfél évben arra is volt példa, hogy nyomtalanul eltűnt egy szocialista képviselő, de csillagászati fizetésekről is olvashattunk. A baloldal számára a 2018-as parlamenti választásra is negatív hatással lehetnek a Zuglóban történtek. 

Mégsem gyűjt tovább Török Zsolt

Itthon2016.05.17, 17:51

Befejezi az adománygyűjtést az MSZP-s Török Zsolt, aki azért várt hétfő óta felajánlásokat, hogy ki tudja fizetni a bíróság által számára vesztes perben kiszabott bírságot a fideszes Selmeczi Gabriellának. Az MSZP ugyan már kifizette a pénzt, de azt mondta, így ő tartozik a pártjának. Aztán most kiderült, mégsem kell kifizetnie.

Török Zsolt a saját pártjának tartozik, erre gyűjt

Itthon2016.05.17, 14:34

Ugyan kifizette már a Fidesz egykori szóvivőjének, Selmeczi Gabriellának az MSZP a bíróság által megítélt kártérítés összegét, a perben vesztes Török Zsolt szocialista politikus most mégis erre gyűjt, hiszen a párt csak megelőlegezte helyette az összeget, így most az MSZP-nek tartozik 360 ezerrel. 

Ellenzéki bojkott készül a népszavazásra

Itthon2016.05.17, 11:53

Várhatóan a kormánypártokon kívül egyetlen erő sem vesz majd részt aktívan a szeptember-októberben tartandó kvótareferendum kampányában. Az ellenzéki pártok stratégiája érthető, mivel ha nem lesz meg az érvényességhez és eredményességhez szükséges szavazatszám, akkor azt a saját sikerükként kommunikálhatják. 

Tarlós reméli, hogy kiderül, mit akar a kormány

Itthon2016.05.13, 14:35

Ha két hét múlva sem születik döntés a buszok beszerzéséről, akkor veszélybe kerül a 3-as metróvonal felújításának kezdete – mondta pénteken Tarlós István. A főpolgármester szerint sokan keverik a szolgáltatásvásárlást a buszvásárlással. Horváth Csaba, az MSZP képviselője szerint nem fog időben elkezdődni a 3-as metró felújítása. 

Ujhelyi István is aláírásgyűjtést indít

Itthon2016.05.13, 11:03

Online petícióban követeli az MSZP európai parlamenti képviselője, hogy az Alkotmánybíróság döntésével szemben ugyanolyan választójoga legyen egy Angliában élő és dolgozó magyarnak és egy nagyváradi kettős magyar állampolgárnak. Ujhelyi István a szocialista párt tisztújításán is indulna.

Kiderült, miért nem tud az ellenzék népszavazást kiírni

Itthon2016.05.12, 09:53

A baloldali ellenzéki pártok a megosztottságuk, a pártok közötti verseny és a gyenge szervezeti hálójuk miatt nem tudtak a 2010-es kormányváltás óta egyetlen népszavazási kérdésben összegyűjteni 200 ezer érvényes aláírást. Ezzel szemben a Fidesznek, vagy még korábbi ellenzéki időszakában ez az SZDSZ-nek, de az MSZP-nek sem okozott gondot. A szocialistáknak most egy hónapjuk maradt, hogy még legalább 150 ezer aláírást szerezzenek.

Költségvetés: kinek szemfényvesztés, kinek előrelépés

Itthon2016.05.11, 12:54

Nem meglepő módon merőben másképp értékelik a jövő évi költségvetést a kormánypártok és az ellenzék. Az MSZP a "szemfényvesztés" , a Jobbik a "kiszáradt gazdaság"  jelzőt találta a legalkalmasabbnak, ezzel ellentétben a Fidesz úgy látja, jövőre mindenki léphet előre, a KDNP szerint pedig a családok járnak majd a legjobban. Az LMP a leszakadás és a magánérdekek költségvetésének nevezte a tervezetet, az Együtt szerint legalább ezer milliárd forintot feleslegesen akar elkölteni a kormány. 

Egyelőre az MSZP és Kész Zoltán sem végzett az aláírásgyűjtéssel

Itthon2016.05.11, 09:03

Eddig sem az MSZP, sem Kész Zoltán nem adott le aláírásgyűjtő ívet a népszavazási kezdeményezésükhöz. A szocialisták az állami földek eladásáról, a veszprémi képviselő pedig az állami cégvezetők fizetéséről kérdezné meg az embereket. Ha összejön a kétszázezer aláírás, akkor a Parlamentnek 30 napon belül el kell rendelnie a népszavazást.

Továbbra is messze van a Fidesz a Jobbiktól

Itthon2016.05.10, 14:19

A hétvégi időközi választásokon a legtöbb mandátumot a független jelöltek gyűjtötték. A parlamenti pártok közül a Fidesz-KDNP tekinthető a vasárnapi választás nyertesének, a Jobbik viszonylag messze lemaradt tőle. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az Origónak azt mondta, megtört a radikális párt lendülete. Az MSZP csak hajszállal tudta megelőzni összesítésben a Munkáspártot.

Kvótareferendum: otthon tartaná szavazóit az ellenzék egy része

Itthon2016.05.10, 13:39

Az Együtt és a Demokratikus Koalíció azt javasolja szavazóinak, hogy ne menjenek el az őszi kvótás népszavazásra. Az MSZP szerdán mondja el, mit gondol a referendumról, ma még azt sérelmezik, hogy nem lesz egy napon a kormány és az ő népszavazási kezdeményezésük. Az LMP egyelőre nem kommentálta a döntést, Schiffer András pártelnök viszont reagált rá, azt mondta, "a kérdésre csak nemmel lehet szavazni". A Jobbik, a Párbeszéd Magyarországért és a Magyar Liberális Párt egyelőre nem reagált. A Fidesz arra kéri a balliberális pártokat, ne támadják a referendumot.

Kétszer százezer aláírást visz a parlamentbe az MSZP

Itthon2016.05.07, 17:28

Benyújtja az egy hónap alatt összegyűlt 100-100 ezer aláírással megtámogatott határozati javaslatát az MSZP az Országgyűlésnek az állami vezetők bérplafonjának, illetve az állami földárverések leállításának kérdésében. A Háznak nem kötelező kiírnia a népszavazásokat, csak mérlegelnie kell.

Most kiderül, hogy áll a Jobbik

Itthon2016.05.07, 08:43

Választási szupervasárnap lesz Magyarországon, kilenc településen több mint 25 ezer ember szavazhat. A pártok közül a Fidesz, a Jobbik és a Munkáspárt indítja a legtöbb jelöltet, míg az MSZP csak egy helyen próbálkozik. A parlamenti pártok számára remek tesztlehetőség lesz a május 8-ai verseny. 2014-ben ezeken a településeken a függetlenek és a Fidesz-KDNP kapták a legtöbb szavazatot. 

Terrortörvények: szakmai igen, politikai vétó

Itthon2016.05.04, 13:40

Ha a Fidesz hajlandó apróbb engedményekre, és nem bombázza szét az ötpárti egyeztetéseken csiszolt terrortörvénycsomagot, akkor azt az összes ellenzéki párt megszavazhatja. Az alaptörvény-módosítás már nehezebb kérdés: ezt a Jobbik támogatná, ha a kormány hajlandó lenne kérésükre beemelni a terrorveszélyhelyzet mellett a betelepítési kvóta elutasítását is az alkotmányba.

Orbán nyerne, de Budapesten megizzasztanák

Itthon2016.05.02, 19:03

Fidesz-KDNP-nek lenne a legtöbb képviselője az Országgyűlésben az Origo mandátumbecslése alapján. A baloldal csak Budapesten és Szegeden tudná megszorongatni a kormánypártokat. Érdekesség, hogy van olyan felmérés, amely szerint négy évvel ezelőtt feleakkora volt a Fidesz támogatottsága, mint napjainkban.

Három évig még biztos nyitva tarthatnak a boltok vasárnap

Gazdaság2016.05.02, 14:51

Kósa Lajos szerint szeptemberben nyílik lehetőség a vasárnapi munkavégzés feltételeinek szabályozására. Ehhez meg kell várni, hogy az Alkotmánybíróság érvénytelenítse az MSZP-nek a témában beadott népszavazási kezdeményezését.

A korrupció ellen emelte föl szavát az MSZP

Itthon2016.05.01, 19:09

Tóbiás József és Kunhalmi Ágnes is a kormányzati korrupció megszüntetését ígérte, ha 2018-ban megnyerik a választásokat. 

A PM május 1-jén is az MSZP-t ekézte

Itthon2016.05.01, 12:09

A Magyarországon élők létbizonytalanságáról és terjedő kiszolgáltatottságról beszélt a Párbeszéd Magyarországért szóvivője május 1-jei ünnepi kitelepülésükön Budapesten.

Matolcsy távozását követelte az MSZP

Itthon2016.04.30, 18:08

Matolcsy György lemondását követelték az MSZP szombat délutáni, Nemzeti Bank előtti demonstrációján a párt országgyűlési képviselői. Úgy látják, törvénytelen volt az MNB alapítványainak pénzosztása, és jegybankelnök felel a történtekért. A héten az MNB többször hangsúlyozta, az alapítványok a jegybanktól függetlenül működnek, a konkrét projektekkel kapcsolatos döntések pedig azok kuratóriumaiban születnek.

Tárki: Csökkent a Fidesz, erősödött az MSZP

Itthon2016.04.27, 16:23

Negyedéve még történelmi mélyponton volt a szocialisták támogatottsága, áprilisra viszont némileg megnőtt a szavazótáboruk, és újra megközelítették a Jobbikot. Eközben a kormánypártok érzékelhető mértékben veszítettek táborukból – derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. legfrissebb, áprilisi pártpreferencia-kutatásából.

Stabil Fidesz-vezetést mért a Nézőpont

Itthon2016.04.27, 16:17

Továbbra is jelentős fölénnyel vezet a Fidesz-KDNP a pártok versenyében – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből. Az intézet szerint kockázatos lépésre szánta el magát a Vona Gábor azzal, hogy ki akarja szorítani a pártból a radikálisokat. 

Megőrizte szavazóit az ellenzék, stabilizálódott a Fidesz

Itthon2016.04.23, 12:45

Márciusban megtorpant a Fidesz szavazóinak csökkenése, megőrizte támogatóit az MSZP, stabil a Jobbik-tábor - derült ki a Publicus Intézet friss közvélemény-kutatásából. 

Nőtt az antiszemitizmus Magyarországon

Itthon2016.04.19, 13:58

Nőtt az antiszemita előítéletesség Magyarországon az elmúlt évben - derült ki a Medián friss felméréséből. A Jobbik támogatói a leginkább előítéletesek a zsidókkal szemben, de az LMP szavazói között is vannak antiszemiták.

Csökkent a Fidesz, nött a Jobbik

Itthon2016.04.18, 15:11

A Fidesz támogatottsága az elmúlt egy hónapban 26-ról 24 százalékra csökkent, miközben a Jobbik erősödött, az MSZP tábora pedig nem változott. A Závecz Research vizsgálta a pártok támogatottságát.

Az MSZP még egyet csavarna a boltzáron

Itthon2016.04.18, 13:43

Az Országgyűlés vállaljon garanciát arra, hogy három évig érdemben nem módosítja a boltok vasárnapi nyitvatartását - javasolta Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője.

67 milliót kér a Magyar Posta az MSZP-s politikustól

Itthon2016.04.18, 14:59

Kiadja ugyan a Magyar Posta Zrt. az MSZP kérésére egy sor szerződését és hivatalos dokumentumát, ám a közérdekű adatigénylésnek ára van: 67 millió forint. A szocialista politikus az Origónak azt mondta, bírósághoz fordul.

Az MSZP megduplázná a vasárnapi bérpótlékot

Itthon2016.04.17, 20:15

Az MSZP azt javasolja, hogy ötven százalék helyett legalább százszázalékos bérpótlékot kapjanak azok, akik vasárnap dolgoznak.

Péterfalvi törvénytelenségről beszél, az MSZP lemondatná

Itthon2016.04.16, 10:36

Nem legitim, ebből adódóan nem tisztességes az MSZP aláírásgyűjtése, amelyet a vasárnapi boltzárról szóló törvény eltörlése érdekében folytatnak - mondta az Origónak Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, aki emiatt tájékoztatást kért Tóbiás Józseftől, a párt elnökétől. Cikkünk folyamatosan frissül.

A háta mögött szakíthatott Hagyó Miklóssal az MSZP

Itthon2016.04.14, 08:49

Ki akart lépni az MSZP-ből a nem jogerősen elítélt Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes, a hírhedt Nokia-dobozos BKV-per fő vádlottja. Ám, mint kiderült, már nem is párttag. Nem értesítették semmilyen fegyelmi eljárásról, holott enélkül nem zárható ki. Nem tudják, mi történt, de a pártelnök belső vizsgálatot indított. Más párttagot viszont még úgy sem zártak ki, hogy egy éve bejelentették.

Terrorellenes törvény: jelentős előrelépésről beszél az MSZP

Itthon2016.04.13, 17:40

Jelentős előrelépésnek tartják a terrorellenes javaslatcsomagról tartott szerdai egyeztetést a szocialisták, de továbbra sem támogatják a tervezetet. A Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemzőközpont hatásköreivel nem értenek egyet.

Vasárnapi boltzár: biztosra mennek a szocialisták

Itthon2016.04.13, 18:39

Az MSZP folytatja az aláírásgyűjtést a vasárnapi boltzárról kezdeményezett népszavazáshoz. Tóbiás József pártelnök szerint a kormány elvette a lehetőséget a néptől, hogy véleményt mondjon a témáról. Ráadásul így nincs is hároméves moratórium - figyelmeztetett.

Az MSZP már előkészítette Gyárfás lemondását

Sport2016.04.13, 15:01

Az MSZP két képviselője felmondólevelet készített a Magyar Úszószövetség elnökének. Gyárfás Tamásnak a dokumentumban a többi között vállalnia kellene, hogy lemondása után hatvan napon belül a széles nyilvánosság számára részletes beszámolót készít elnöksége idejéről.

Gyurcsány Ferenc ultimátumot adott az MSZP elnökének

Itthon2016.04.13, 13:22

Utolsó figyelmeztetésként értékelhető kérést küldött a Demokratikus Koalíció nevében Gyurcsány Ferenc az MSZP elnökének. 

Az MSZP nem támogatja a terrorellenes törvényjavaslatot

Itthon2016.04.12, 13:46

A szocialisták jelen formájában nem támogatják a terrorellenes törvényjavaslatot, amiről szerdán újabb egyeztetést tartanak. Az LMP és Jobbik elégedett, hiszen az ellenzék több javaslatára nyitott volt a kormány. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint el is hárultak az elvi akadályok, így a tervezetről még áprilisban szavazhat az Országgyűlés.

Vasárnapi boltzár: vérszemet kaphatnak az elégedetlenkedők

Itthon2016.04.12, 12:03

A Fidesz alig néhány ügyben hátrált meg 2010 óta tartó regnálása óta, pedig olyan jelentős törvényeket is keresztülvittek, mint a médiatörvény, a választási törvény vagy az alaptörvény. A vasárnapi boltzár visszavonásáról szóló bejelentés viszont akár veszélyes is lehet a kormányra nézve: véget érhet ugyanis az Orbán-rendszer megdönthetetlenségének képzete, miután a visszakozásnak olyan üzenete is lehet, hogy nagyobb ellenállás esetén a kormány változtat a politikáján.

Kövér László mivanozott egyet

Itthon2016.04.11, 18:23

Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint a Magyar Szocialista Párt parlamenti képviselői „alkatilag alkalmatlanok arra, hogy öt percig csöndben maradjanak”. A fideszes házelnök a kocsmai verekedések kedvenc kezdőmondatát is elsütötte a pulpitusról. 

Bánatos kutyával magyarázza a boltzárat az MSZP

Itthon2016.04.09, 16:15

Nem egyértelmű, hogy csak a kutyatartókat vagy az ország egészét szeretné meggyőzni az MSZP a vasárnapi boltzár káros hatásairól – mindenesetre úgy tűnik, kutyás plakátjukkal a szocialisták is beleálltak a cukikampányba.

Hatalmas árat fizettek Orbán legyőzéséért

Itthon2016.04.09, 08:57

Már tíz éve annak, hogy a Magyar Szocialista Párt történetének legnagyobb támogatottságával megnyerte a 2006. április 9-én tartott országgyűlési választás első fordulóját. A szocialisták azóta egyetlen országos választást sem tudtak nyerni. A pártban most abban bíznak, hogy a népszavazási kampány lendületet adhat nekik ahhoz, hogy 2018-ban a Fidesz legesélyesebb kihívói legyenek.

Toroczkai és Kriza liheg Botka nyakában

Videó2016.04.08, 16:56

Toroczkai László és Kriza Ákos ott liheg Botka László nyakában a leglájkoltabb vidéki polgármesterek toplistáján. Az első tízben már szűk többséggel, de a Fidesz vezet. Megvizsgáltuk a nem budapesti polgármesterek Facebook-oldalait.

Orbán is beleállhat a boltzáras népszavazásba

Itthon2016.04.07, 12:00

Több forgatókönyvből választhatnak a kormánypártok az után, hogy a Kúria zöld utat adott az MSZP boltzáras népszavazási kérdésének. A legvalószínűbb verzió az, hogy az üzletek ismételt kinyitásáról és a kötelező kvóta elutasításáról egy időben lesz népszavazás. Ez lenne a legkisebb politikai veszteség a Fidesznek, és a 2018-as választások előtt kimerítené az ellenzéket is.

Terrortörvény: engedett a kormány, de van még vita

Itthon2016.04.07, 05:53

Sokkal kompromisszumkészebb most a kormány a terrortörvénycsomagról zajló ötpárti egyeztetésen, mint volt januárban az alaptörvény-módosításról rendezett, kudarcba fulladt hasonló megbeszélésen. A kéttucat törvényt érintő Pintér-csomag egyes elemeiben a kormányoldal már visszavonulót fújt, és több kérdésben hajlik az egyezségre a parlamenti pártokkal, de bőven maradt még vitás kérdés.

Együtt bojkottált a Fidesz és az MSZP

Itthon2016.04.06, 14:15

Több tízmillió forintért vetetett volna egy házat a zuglói Fidesz és MSZP képviselőcsoportja az önkormányzattal. A jegyző törvényességi óvást jelentett be. Rendkívüli ülésen döntöttek volna a vételi szándék visszavonásáról, de a két nagy párt nem ment el az ülésre. 

Küzdelemre készültek a szocialisták

Itthon2016.04.06, 10:27

Nem álltak széles vállú, szigorú tekintetű kopasz fiatalemberek a Nyakó Istvánnál zömökebb testalkatú Lukács Zoltán elé a Nemzeti Választási Iroda kapujában. A politikus jókedvében volt, azzal viccelődött, hogy sportos videókat nézett az akció előtt.

Gyásznapot hirdetett mára az MSZP

Itthon2016.04.06, 08:20

Sajátos ellenzéki akcióval készülnek a Fidesz 2014-es választási győzelmének évfordulójára a szocialisták. A Pest megyei MSZP megyei gyásznappá nyilvánította április 6-át.

Most nem várták kopaszok a szocialistákat

Itthon2016.04.06, 09:26

Gond nélkül sikerült az MSZP politikusainak bejutni a választási iroda épületébe: szerda reggel hatkor nem voltak kigyúrt kopasz erőemberek az ajtóban, akikkel vitatkozni, lökdösődni kellett volna. A szocialisták hétfő óta szobroztak a Nemzeti Választási Iroda épülete előtt. A vasárnapi boltzár, és az arról szóló népszavazás miatt mentek oda.

Reggel hattól nyomulhatnak az MSZP

Itthon2016.04.05, 17:03

Reggel hat órakkor nyitja ki kapuit szerdán a Nemzeti Választási Iroda. Elvben akkortól lehet új népszavazási kérdést beadni, de a vasárnapi boltzár ügyében meg kell várni a Kúria döntését. Az MSZP politikusai hétfő óta állnak a választási iroda előtt. 

MSZP-s szál is van az offshore-botrányban

Gazdaság2016.04.07, 16:42

2012 novemberében került Konti Csilla tulajdonába egy Szamoa szigetére bejegyzett offshore cég, és azzal együtt egy svájci bankszámla. Konti Csilla férje, Boldvai László 2012-ben parlamenti képviselő volt az MSZP színeiben.

Orbán is látja, egyre erősebb az MSZP

Itthon2016.04.04, 16:42

A Fidesz belső mérései is azt mutatják, hogy a Jobbikot már megelőzte (ha úgy tetszik: visszaelőzte) az MSZP, de a kormánypártban nem tartanak attól, hogy a radikálisok jelentősen meggyengülnének 2018-ra. Ennek azért van jelentősége, mivel így fenntartható a centrális erőtér politikája. A Jobbikban sem elégedettek a számokkal, nyáron tisztújítás lesz, ahol megerősödhetnek a radikálisok. 

50 ezer aláírás jött össze az ellenzéki népszavazásokra

Itthon2016.04.02, 16:07

50 ezer támogató aláírás jött össze négy nap alatt az ellenzék által kezdeményezett népszavazásokra.