mosás

címke rss

Hazai vállalat jelentkezett egy fontos újítással az otthoni mosásnál

Gazdaság2023.02.17, 13:55

A boltokban kapható öblítők nagy része inkább nevezhető illatosítónak, hiszen a mosási folyamat szempontjából sokszor feleslegesek, ráadásul főként kőolajszármazékot tartalmaznak, ami beleívódik a ruhákba, és a bőrön keresztül később felszívódik a szervezetben. Jelenleg, ezért az öblítők nem kaphatnak ÖKO minősítést. Ezen felül a „green washing" azaz a „zöldre mosás", nem csak az öblítők területén tapasztalható - hívja fel a figyelmet a magyar tulajdonú Brilliance Tisztítószer Gyártó Kft. A cég közleményében jelentette be, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében 100 százalékban fosszilis anyagok nélküli termékek gyártására áll át.

Szívességet kért, majd velem mosatta a szeretője fehérneműit

She2023.02.15, 23:12

A minap, amikor otthon voltam, anya egészen megdöbbentő sztorival állt elő. Van a családnak egy régi jó ismerőse, akit már azelőtt is ismertek a szüleim, hogy megszülettem, és az eltelt harminc évben sem szakították meg a kapcsolatot. Hogy hol és mikor találkoztak, meg ki is ő pontosan, azt nem tudom, de a következők után lehet, hogy nem kellene sokáig fenntartani ezt a barátságot...

Kiderült, milyen gyakran érdemes kimosni a pizsamát

Life.hu2023.02.05, 11:29

Kiakadtak a TikTok-fehasználók Allison Delperdang videóján, aki azt állította, hogy többször is viseli egymás után a pizsamáját, mert a szülei is így csinálták. A felháborodást a CNN szerkesztősége is látta, ezért utánajártak, mennyi ideig ajánlatos viselni egy pizsamát.

Aszpirinnel a foltok ellen? Kiderült, működik-e a furcsa praktika

Life.hu2023.01.29, 17:54

Egy kétségbeesett háziasszony gyakran mindent (is) hajlandó rálocsolni-szórni szeretett ruhadarabjára, melyen kimoshatatlan folt éktelenkedik. Lehet, hogy végre megérkezett a tökéletes megoldás?

Forgalomkorlátozásra kell készülni vasárnap Budapesten: itt lesznek lezárások

Life.hu2022.10.15, 21:16

Vasárnap tisztítják a Rákóczi hidat, ezért forgalomkorlátozásra kell készülni - tájékoztatta az FKF Köztisztasági Divízió szombaton az MTI-t.

Német zöld politikus: Az is elég, ha zuhanyzás helyett nedves ruhával törölgetjük magunkat

Nagyvilág2022.08.19, 16:06

A németországi Baden-Württemberg szövetségi tartomány miniszterelnöke, Winfried Kretschmann azt javasolta a németeknek, hogy zuhanyozás helyett nedves ruhával töröljék le magukat az áram- és gáztakarékosság érdekében – írja a Südwest Presse. 

Ha így mosol, tönkremegy a mosógéped és a ruháid is - 7 hiba, amit sokan elkövetnek

Life.hu2022.07.29, 21:10

A mosógép üzemeltetése gyerekjátéknak tűnik: beledobáljuk a ruhákat, hozzáadjuk a mosószert, kiválasztjuk a megfelelőnek gondolt programot, és már indítjuk is. Azonban egyáltalán nem ilyen egyszerű a dolog! Egy mosógépnek lelke van, kényesebb, mint gondolnánk.

A TikTokról tudtuk meg, hogy eddig rosszul párosítottuk a zoknikat

Life.hu2022.03.29, 13:08

Liza Campana TikTok-felhasználó egy videóban mutatta meg, hogyan párosítja a zoknikat a barátja. A módszertől a nő sokkot kapott, ezért osztotta meg követőivel is.

A rózsaszín ruhák titka: kakaós csiga és lombik

She2022.03.19, 07:16

- Most nézd meg, minden rózsaszín! – állt meg előtte kétségbeesett arcot vágva a férje. A kezében egy halom férfiruha, mindegyik rózsaszínű.

Mosási kisokos: így mosd ki a törölközőt, hogy tiszta és tartósan puha maradjon

Life.hu2022.03.11, 19:41

Ha minden vágyad, hogy a törölközőid valóban tiszták és pihe-puhák legyenek, mindenképpen olvasd el ezt a cikket.

Az ágynemű megbetegíthet: egy szakértő elárulta, milyen gyakran kell mosni a lepedőt

Life.hu2022.02.28, 20:58

Nincs is kellemesebb érzés, mint egy fárasztó nap után befeküdni a puha ágyunkba. Az illatos lepedőn és paplanon azonban nem egyedül osztozunk. A párunk mellett ugyanis számtalan kártevő is a hálótársunk lehet, ha nem vigyázunk!

Ezért kell MINDIG kimosni az új ruhákat viselés előtt

Life.hu2022.02.10, 20:01

Minden alkalommal izgalmas, amikor új ruhát vesz az ember. Azonban mosás nélkül felvenni az új szettet még akár veszélyes is lehet.

Kiderült: ez a titka, hogy olcsón mindig hófehér maradjon a ruhánk

Life.hu2022.02.05, 18:19

A fehér ruhák mosására gondosan oda kell figyelnünk, különben kedvenc ruhadarabjaink észrevétlenül beszürkülhetnek. A hatékony fehér mosás titka most egy szuper hasznos TikTok videóból kiderül. 

Így mosnak és mosogatnak a magyar háztartásokban

Gazdaság2021.11.09, 12:47

Az új mosógépek vásárlásakor a magyar fogyasztók számára sokkal fontosabb, hogy energiatakarékos modellt válasszanak, mint a mosogatógépek esetében, de a meglévő készülékek között így is többségben vannak a takarékos készülékek. Egy friss, országos felmérés alapján a gépek használata környezettudatossági szempontból felemás képet mutat: A mosógépeknél például az alacsonyabb hőfokú programok használatával, a mosogatógépek esetében pedig a felesleges kézi előöblítés elhagyásával lehetne zöldíteni a háztartásokon - olvasható az LG közleményében.

24 óráig áztatta a kádban férje párnáit a nő: elképesztő, ami történt - Videó

Life.hu2021.08.15, 18:36

Közel 40 millióan látták azt a TikTokra feltöltött videót, amiben párnák áznak a kádban.

Nem a legdrágább a legjobb a folyékony mosószerek közül - 100 forinttal olcsóbb egy mosás, ha ezt választod

Life.hu2021.07.29, 15:50

Döbbenetes eredményt hozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium akkreditált vegyipari laboratóriumának összehasonlító vizsgálata. A folyékony mosószerek közül az a termék bizonyult a legjobb minőségűnek, amellyel a legkevésbé gazdaságoshoz képest kilencvenhárom forintot spórolhatunk meg minden mosáson. A termékteszt magyar csoportgyőztesének összesített pontszámát a mosóporok közül is csak egy kihívó, a foltokkal szemben legkíméletlenebb tudta egy fikarcnyival felülmúlni.

Súlyos betegséget okozhat, ha így mosol: szakértők elárulják, hogyan kellene csinálni

Life.hu2021.07.23, 15:15

A legtöbb ruhagyártó azt írja elő, hogy a termékeiket 30 fokon ajánlatos mosni. A hidegvizes mosás környezettudatos és takarékos is, ám nem biztos, hogy a ruhadarabok így fertőtlenítve is lesznek.

Egy mikrobiológus elárulta, milyen lények laknak az ágyunkban

Tudomány2021.07.21, 11:10

Ágyunk valóságos kis állatkert, amelyben nyüzsögnek a különféle organizmusok – írja a The Conversation magazinban megjelent cikkében a Westminsteri Egyetem mikrobiológusa. Kéretlen ágytársainkat verejtékkel, nyállal, korpával, az ágyra hulló ételdarabkákkal tápláljuk, és ezzel tökéletes környezetet biztosítunk megtelepedésükhöz. Bemutatjuk, milyen teremtményekkel osztjuk meg álmainkat.

Először fognak mosni az űrben

Tudomány2021.06.23, 12:08

Az amerikai űrkutatási hivatal évente több tonna ruhát dob ki, mivel egyelőre nincs megoldva, hogy az űrhajósok öltözékét tisztítani lehessen a Nemzetközi Űrállomáson. De ezen már jövőre változtatni akarnak.

Hihetetlen, de igaz! Néhány cseppet adj ebből a mosáshoz: soha többet nem lesznek büdösek a ruháid

Life.hu2021.07.29, 10:33

Nem mindennapi ötlet pattant ki Patrick Richardson fejéből, aki "Mosósrác" nevű sorozatában a mosatlan ruhákkal kapcsolatban látja el jó tanácsokkal a követőit.

Betegséget okozhat, ha 30 fokon mossuk a ruhákat

Life.hu2021.05.30, 16:04

A ruhák kímélése és a takarékosság miatt a legtöbben a 30 fokos mosást választják. Ám éppen ez az a hőfok, amit soha nem szabadna alkalmaznunk, hiszen tökéletes táptalaj a bacilusok szaporodásának. 

Ugye nem? Te milyen gyakran mosod a ...? - Megdöbbentő felmérés

Life.hu2021.05.24, 08:55

Van olyan ruhadarab, amit naponta viselünk, mégis csak évente jut el a mosásig.

Kimosta nyertes lottószelvényét egy nő Kaliforniában

Life.hu2021.05.16, 15:28

Állítása szerint a nadrágzsebében felejtette és kimosta 26 millió dollárt (7,6 milliárd forintot) érő nyertes lottószelvényét egy nő Kaliforniában.

A hétvégén korlátozás lesz ezen a forgalmas budapesti hídon

Itthon2021.05.07, 13:33

Egy-egy forgalmi sáv részleges lezárása mellett lemossák a hétvégén az Árpád hidat - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt.

Nem semmi: ilyen egy nagymosás egy 11 gyerekes családban - Videó

Life.hu2021.04.21, 10:16

Egy 11 gyerekes édesanya mutatta meg, milyen is az, amikor ő nagymosást tart. A nő egy hatalmas halom ruhakupac közepén ül, és válogat, ráadásul láthatóan úton van a következő baba is...

Gondoltad volna? Íme, néhány dolog a háztartásodban, amit simán mosógépben is kimoshatsz

Life.hu2021.03.12, 21:07

Hatalmasat változott a világ az elmúlt 30-50 évben. Amíg a nagyanyáinknak még teljesen természetes volt, hogy kézzel mossák ki a ruhákat, addig nekünk már sokkal könnyebb dolgunk van. Szuperebbnél szuperebb mosó- és szárítógépeket szerezhetünk be, és már csak arra kell figyelnünk, mit, milyen programon indítsunk el.

Imádja az internet a TikTok felhasználó zseniális ötletét: illatósító fillérekből, amit bárki el tud készíteni

Life.hu2021.03.01, 11:29

Nem kell ide drága légfrissítő! Egy TikTok felhasználó megosztotta követőivel, hogyan varázsolt csodás illatot otthonába textilöblítője segítségével.

Ijesztő számok az egészségügyből: eddig marad életképes a koronavírus a ruhákon

Life.hu2021.02.26, 09:27

A De Montfort Egyetem kutatói megállapították, hogy a vírus napokig életképes maradhat az egészségügyben általában használt textíliákon és rendszeres mosást tanácsol a fertőzés megelőzésére.

Ezért nem szabad együtt mosni a törölközőket és a konyharuhákat

Life.hu2021.02.17, 12:24

Az szinte természetes, hogy szétválogatod a színes ruhákat a fehérektől, az anyagok kényessége szerint is sokan szelektálnak, de arra vajon gondoltál-e, hogy a törölközőket és a konyharuhákat nem szabad együtt mosni?

Biztos, hogy eddig te is rosszul mostad a bugyikat - Nagyon nem mindegy, hogy csinálod

Life.hu2021.02.15, 10:50

Eddig talán te is nyugodtan aludtál, hisz rendszeresen mosod a fehérneműidet, úgy, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. A szakértők azonban most rávilágítottak arra, hogy egyáltalán nem mindegy hány fokon mosod a bugyikat és a párod alsónadrágját.

Bízzuk profikra a kényes anyagok tisztítását!

Life.hu2021.01.25, 14:47

Sok olyan textíliánk lehet otthon, amit nem szabad vagy nem érdemes otthon tisztítani. Ilyenkor kell szakemberhez fordulni! Ráadásul manapság felértékelődött a fertőtlenítés szerepe is. A mosodákban már általában foszfátmentes szerekkel dolgoznak, ami környezettudatos, de nagyon hatékony tisztítást tesz lehetővé.

A mosásból származó mikroszálak szennyezik az északi-sarkvidék vizét

Tudomány2021.01.13, 15:27

Mikroműanyag szálakkal szennyezett az északi-sarkvidék egésze - állapították meg a kutatók, akik szerint a mikroszálak valószínűleg az európai és észak-amerikai háztartásokban kimosott műszálas ruhákból származnak.

Vegyszermentes tisztaság: ezeket válaszd, ha nemet mondasz a kemikáliákra

Life.hu2020.12.09, 20:49

Bár a drogériák és háztartási boltok tele vannak jobbnál jobb, illatosabbnál illatosabb vegyszerekkel, amelyekkel csillogóra varázsolhatod a lakásodat, sokan mégis inkább a természetes alapanyagú szerek mellett teszik le a voksukat. Ha te is kerülnéd a kemikáliákat, akkor cikkünk neked szól. A természetes szerek használatával is ugyanolyan jó eredményeket érhetsz el, közben pénzt is spórolsz, és még a környzetedet is kíméled.

Ezt teheted, ha többszöri mosás után is fog a farmer

Life.hu2020.11.19, 20:37

A farmer minden nő gardróbjának klasszikus darabja. Annak ellenére, hogy nagyon kényelmes, sokszor idegesítő, amikor - főleg új korában - kékre festi a combunkat és a kezünket is. Éppen ezért összeszedtünk pár tippet, amivel megakadályozhatjuk, hogy fogjon a farmer.

Ritkábban mossák ki a ruhákat az emberek, ezt akarják elérni ruhamárkák

Gazdaság2020.11.16, 00:01

A szintetikus ruhák mosásakor káros mikroműanyagok szabadulnak fel. Ezért a nagyobb ruházati márkák a jövőben más irányba terelhetik a fogyasztók mosási szokásait, odafigyelve a környezetvédelmi aggályokra.

Így mosd a ruháidat koronavírus idején!

Life.hu2020.09.27, 09:29

Érdemes kicsit nagyobb figyelmet fordítani ruháink tisztítására a járvány idején. Ugyanis akár azokkal is bevihetjük a koronavírust a lakásba.

Hatalmas méretű ipari mosógépet helyeztek üzembe Magyarországon

Gazdaság2020.09.03, 07:48

Az ország egyik legnagyobb és legmodernebb, kórházi textíliák mosásához használt mosógépét helyezett üzembe a Referencia Mosodák Zrt. Szegeden, az 500 ezer eurót meghaladó beruházásnak köszönhetően nagymértékben csökkent a mosáshoz használt víz és kemikáliák mennyisége - tájékoztatta a cég az MTI-t.

Lehet, hogy eddig Te is rosszul használtad a mosógéped

Life.hu2020.07.25, 10:37

Ha eddig azt gondoltad, elég csupán bedobni a ruhákat a mosógépbe, és a szokásos programon kimosni, akkor tévedtél. Ha erre a néhány apróságra odafigyelsz, akkor nem csak tisztábbak lehetnek a ruháid, de a rezsid is csökkenni fog.

Kiderült, meddig hordható egy melltartó mosás nélkül

Life.hu2020.06.05, 09:54

Egy melltartót általában több napon keresztül viselünk, de vajon meddig hordható ugyanaz a darab mosás nélkül? Íme a válasz.

Zavaró, de hasznos – jelölések a ruhacímkén

Life.hu2020.05.06, 21:14

Kevesebb zavaró dolog létezik az öltözködés frontján, mint amikor a ruhacímke szúr, csiklandoz, kifordul a nyakkivágásból vagy ormótlanul dudorodik a csípő, derék vonalánál. Ezért a legtöbben már a legelső mosást megelőzően eltávolítják a bosszantó cetlit. Öreg hiba!

Éjszakánként mossák a Váralagutat, a Lánchidat és a Szabadság hidat

Itthon2020.04.14, 12:28

Keddtől éjszakánként mossák a Váralagutat, a Lánchidat és a Szabadság hidat, a munkálatokat a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. teljes lezárás mellett végzi.

Otthon is úszófelszerelésben: Hosszú Katinka nehezen bírja a bezártságot - fotó

Sport2020.03.30, 10:58

A háromszoros olimpiai bajnok magyar úszó, Hosszú Katinka úszófelszerelésben nézi a tévét, de a mosogatáshoz, a mosáshoz, vagy éppen a szemét kidobásához sem hajlandó más öltözéket felvenni. A világklasszis sportolónak már nagyon hiányzik a versenyzés.

Most fontosabb, mint valaha, hogy helyesen moss: ezekről ne feledkezz meg

Life.hu2020.03.26, 14:53

Forrás: Shutterstock middle on 1200 800 Természetesen azokban a háztartásokban kell a legszigorúbbnak lenniük, ahol hatósági karantént rendeltek el valamilyen okból, de az biztosan nem fog ártani másoknak sem, ha jobban odafigyelünk a higiéniára a megszokottnál. A felületek és a kéz fertőtlenítése mellett a viselt ruhadarabokat is kellő odafigyeléssel kell tisztítani. Az első, és legfontosabb, hogy a szennyest semmiképp ne rázogassuk, mielőtt a mosógépbe tennénk. A második, hogy a gép beindítása után minden esetben pontosan ugyanolyan alapossággal – vagyis legalább 20 másodpercig, a tenyeret, kézfejet, ujjak közötti részt és a hüvvelykujjat, ...

Visszatértek a több száz éves mosási hagyományok - Videó

Life.hu2020.02.11, 12:44

A mosódiót egyre többen kezdik el használni, bár sokak számára még most is újdonságnak számít, egyes kultúrákban már több száz éve alkalmazzák ezt a szert a ruhák tisztítására, például Indiában és Ázsiában. Már folyékony és adagolható mosószert is előállítanak belőle, így téve kényelmessé ennek a használatát. 

Íme 5 dolog, ami jobb, ha sosem kerül a mosógépbe!

Life.hu2020.02.03, 14:02

Abban mindannyian egyetértünk, hogy a mosógép az egyik legcsodálatosabb találmány a világon. Vannak azonban olyan dolgok, amiknek soha nem lenne szabad belekerülniük a mosógépbe, mert nagyobb bajt okozhatnak, mint gondolnád. 

Ilyen gyakran kell kimosni az ágyneműt

Life.hu2019.12.02, 14:18

Szakember elárulta, milyen gyakran érdemes kimosni az ágyneműt.

Az egészséged bánhatja, ha nem mosod elég gyakran az edzőruháidat

Life.hu2019.10.04, 09:09

Van olyan ruhadarab, amit minden edzést követően érdemes kimosni, de van, amit több alkalommal is viselhetsz. Hogy mitől függ? Eláruljuk!

Ne csak írj vele: a krétának minden otthonban ott a helye!

Archívum2019.09.07, 17:53

A krétafal nagyszerűen kihasználható felületet teremt az otthonodban, akár jegyzetelésre, akár üzengetésre használod. A fehér kréta, ebben az esetben alapdarab, de tudtad-e, hogy nem csupán írásra, rajzolásra használhatod? Mutatjuk, hogy miben könnyíthet az életeden!

Kiderült, milyen gyakran kellene mosni a ruháinkat

Archívum2019.09.03, 20:00

Az mindenki számára evidens, hogy az alsónemű, a zokni és a harisnya egyszeri használat után ugrik a szennyes kosárba. De mi a helyzet a többi ruhadarabbal?

Előző
Következő