Molnár Gál Péter
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Népszabadság
- főszerkesztő
- Verebes István
- Törőcsik Mari
- Szendrő József

Mégis, miért nehéz egyes embereknek a szeretet gyakorlata?
Kossuth-díjas, érdemes művész, táncos, koreográfus, rendező. A Táncművészeti Egyetem Koreográfus Tanszékének vezetője, egyetemi tanár, az idén harmincéves Bozsik Yvette Társulat alapítója és névadója. Az elmúlt években több rendezése is színre került, más teátrumok mellett a Nemzeti Színházban, ahol ugyanakkor koreográfusként is dolgozott a színházat igazgató Vidnyánszky Attila mellett. A jelenleg zajló Színházi Olimpián társulatával vesz részt a HA DÔ című butoh táncdarabbal, a Pécsi Nemzeti Színház pedig nemrég mutatta be rendezésében Euripidész Médeia című darabját. Mindemellett az elmúlt évtizedekben a Bozsik Yvette Társulat az ...
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Aki a telefonkönyvet elénekelve is képes volt megnevettetni a Kádár-világ közönségét
Kazal László jómódú családban született, az első világháború során azonban megváltozott az élete, már kamaszkorában dolgozni kényszerült. A színészetet azért választotta hivatásának, mert pincérként úgy gondolta: színpadra kerülve ő is olyan úriember lehet, mint a szállodai étterem vendégei között megforduló színészek. Tehetsége már pályakezdőként sikert hozott, de ifjonti krakélersége mégis megnehezítette az előbbre jutását. Ám idővel, számtalan bonviváni karakter mellett még Madách Tragédiájának főszerepét is eljátszhatta, hogy aztán, újabb bonyodalmak és sikerek után, mint táncdalénekes szerezzen országos ismertséget, egyben népsszerűséget. ...
A nagy magyar színész nehéz élete - túlságosan okos volt, ezért színházvezetője is üldözte
Sinkovits Imre fogalmazta meg Kálmán György személyisége, színészi habitusa kapcsán: „Tudatos, pontos, szabályozott életet élt, egyéni módon. Olyannyira, hogy némelyek különcnek tartották. Talán az is volt. De kihez képest? Nincs szörnyűbb, mint az egyenarcúság, az egyenruha-lélek!" Halála után írták a Magyar Nemzet nekrológjában: „Meghalt a magyar színművészet egyetemi tanára. Professzor, doktor Kálmán György; akadémián, főiskolán, universitason soha nem tanított, rendezésre nem kérték fel, színigazgatásra sem, nem is vállalta volna, ő színész volt, nagybetűvel Színész". Kálmán György mondta hivatása kapcsán: „Az írott anyagon belüül ...
- címkék:
- Szendrő József
- Káldy Nóra
- Timár József
- Kálmán György
- Zsolt István
- Gáspár Sándor
- Cserhalmi György
- Törőcsik Mari
- Csomós Mari
- Eperjes Károly
- Zsámbéki Gábor
- Székely Gábor
- Verebes István
- Sinkovits Imre
- Molnár Gál Péter
- Bálint András
- Dörner György
- Radványi Géza
- Soós Imre
- Gordon Zsuzsa
- Máthé Erzsi
- Major Tamás
- Gellért Endre
- Gertler Viktor
- Marton Endre
- Gobbi Hilda
- Hont Ferenc
- Makay Margit
- Mikes Lilla
- Sík Sándor
- Kárpáthy Aurél
- Galamb Sándor
- Abonyi Géza
- Hegedűs Géza
- Mányai Lajos
- Balkay Géza
- Rejtő Jenő
- Címkefelhő »
A sikeres magyar színésznő, akinek a kommunizmusban ment el a kedve a színjátszástól
1958-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Prózai szakon kezdte tanulmányait, majd egy év után „büntetésből" került át a zenés osztályba. Ott lett hallgatótársa mások mellett Törőcsik Mari, Margitai Ági, Fülöp Zsigmond, Bodrogi Gyula. Diplomázva a Petőfi Színház tagjaként több főszerepet eljátszott, filmekben is komoly feladatokat kapott, ahogy az akkoriban induló magyar televízióban ugyancsak. Böröndy Katalin nyolc pályán töltött év után azonban úgy döntött: nem kíván többet hazai színtereken fellépni. Néhány évig külhoni turnékon szerepelt énekesként, majd főállású feleség lett és anya. Férje jogán megkapta az olasz áállampolgárságot ...
- címkék:
- Gáti József
- Szendrő József
- Rózsahegyi Kálmán
- Papp László (ökölvívó)
- Várkonyi Zoltán (rendező)
- Karinthy Frigyes
- Ráday Mihály
- Agárdy Gábor
- Görgey Gábor
- Básti Lajos
- Fülöp Zsigmond
- Dajka Margit
- Both Béla
- Gellért Endre
- Kazimir Károly
- Szabó Ildikó
- Csákányi László
- Karinthy Ferenc
- Gobbi Hilda
- Inke László
- Pethes Sándor
- Böröndy Katalin
- Perlaki István
- Ajtay Andor
- Gordon Zsuzsa
- Bánki Zsuzsa
- Rozsos István
- Major Tamás
- Antal Imre
- Temessy Hédi
- Kodály Zoltán
- Keres Emil
- Bodrogi Gyula
- Gosztonyi János
- Molnár Gál Péter
- Simonyi Magda
- Gábor Miklós
- Horváth Ádám
- Latinovits Zoltán
- Margitai Ági
- Hofi Géza
- Tordy Géza
- Melocco Miklós
- Kun Magda
- Ambrus Edit
- Szegedi Molnár Géza
- Simon Zsuzsa
- Sztankay István
- Törőcsik Mari
- Címkefelhő »
Elhunyt Molnár Gál Péter színikritikus
Elhunyt Molnár Gál Péter; a színikritikus, újságíró, dramaturg, színháztörténész 75 éves volt.
- címkék:
- Molnár Gál Péter
- kritikus
- meghalt
- Címkefelhő »
Meghalt Molnár Gál Péter
A színikritikus, újságíró, dramaturg, színháztörténész 75 éves volt.
- címkék:
- Molnár Gál Péter
- média
- újságírás
- Címkefelhő »
Bujtornak és MGP-nek sem adott igazat a bíró
A Főváros Bíróság elsőfokú ítélete mindkét fél keresetét elutasította a Bujtor István színész kontra Molnár Gál Péter színikritikus személyiség jogi perében, amely a Latinovits Zoltán halálával kapcsolatos állítások miatt indult bő egy évvel ezelőtt.
Szexuális mássága miatt szervezték be MGP-t
Elkészült Molnár Gál Péter ügynöki beszervezéséről szóló könyvének kézirata. A Coming out címmel megjelenő életrajzi kötetből kiderül, hogy a színikritikus azért lépett a III/III-as csoportfőnökség kötelékébe, mert szexuális mássága miatt zsarolták.
M. G. P. könyvet ír a múltjáról
A távolabbi jövőben könyv formájában megírja a történetét Molnár Gál Péter - mondta a kritikus az [origo]-nak. Ügynökmúltja részleteiről nem volt hajlandó nyilatkozni, azt mondta: el kell olvasni a dokumentumokat, ami azokban áll, azt vállalja. Elismerte: "rosszul érinti" az ügy, de mint mondta, egy ideig lehet szüneteltetni a kritikaírást. Ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a Népszabadság főszerkesztője bejelentette: kritikát nem, de más írást közölnek Molnár Gáltól.
Besúgó volt Molnár Gál Péter
Molnár Gál Péter színikritikus elismerte, hogy 1963-ban aláírt egy beszervezési nyilatkozatot. A Népszabadság főszerkesztőjét nagyon megrázta, hogy régi szerzőjük besúgó volt, de szerinte ez az eddigi életművét nem tette tönkre. A főszerkesztő elvárta volna, hogy megkövesse azokat, akikről jelentett. Verebes István szerint a tények ismeretében abszurd Molnár Gál megítélése, mivel a hivatás gyakorlása morális üzenetet hordoz.
- 1