Latabár Árpád
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Latabár Kálmán
- Feleki Kamill
- Kiss Manyi
- Kibédi Ervin
- Kellér Dezső

Aki a telefonkönyvet elénekelve is képes volt megnevettetni a Kádár-világ közönségét
Kazal László jómódú családban született, az első világháború során azonban megváltozott az élete, már kamaszkorában dolgozni kényszerült. A színészetet azért választotta hivatásának, mert pincérként úgy gondolta: színpadra kerülve ő is olyan úriember lehet, mint a szállodai étterem vendégei között megforduló színészek. Tehetsége már pályakezdőként sikert hozott, de ifjonti krakélersége mégis megnehezítette az előbbre jutását. Ám idővel, számtalan bonviváni karakter mellett még Madách Tragédiájának főszerepét is eljátszhatta, hogy aztán, újabb bonyodalmak és sikerek után, mint táncdalénekes szerezzen országos ismertséget, egyben népsszerűséget. ...
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A nagy magyar nevettető, aki a történelem poklát és a szocializmus börtönét is megjárta
Kissrác korában bohóc akart lenni, aztán a színészet kezdte vonzani, nagy drámai szerepekről álmodozott. Pestre kerülve mégis jobbnak látta, ha kertésznek tanul, mert azt hallotta: adott történelmi körülmények között az a szakma nagyobb biztonságot jelent a számára. Tévedett. A koncentrációs táborból visszatérve ismét a színészetet akarta kitanulni, bár volt tanoda, ahonnan azzal az indokkal tanácsolták el: az ő külsejével semmiképen sem léphetne színpadra. Végül mégis akadtak színházi emberek, aki pártfogásukba vették. Hamar kiderült, hogy leginkább humorával érhet el sikereket a színészi pályán. Saját adottságain is ironizálni képpes ...
Az operett színészkirálya, akit életében állandóan megaláztak, bár egy ország szerette
Rózsahegyi Kálmán, a múlt századi színjátszás egyik legnagyobb színházművésze és színészpedagógusa őszintén hitte: hadaró beszédű növendéke stúdiuma végeztével a korszak egyik legerősebb hatású drámai színésze lesz, aki Hamlet szerepében is emblematikus alakítással bizonyítja majd erős képességét az elmélyült emberábrázolásra. Rátonyi Róbert pályafutása némileg másképpen alakult. Hadarásától szabadulva, ugyanakkor makacsul ragaszkodva a hiteles szerepformáláshoz, az operett műfajának lett meghatározó tolmácsolója. Nem feltétlenül saját akaratából, inkább egy olyan korszak vezéreinek szándéka szerint, amely korszakban nem sokat számíítottak ...
- címkék:
- Kazimir Károly
- Kiss Manyi
- Rátonyi Róbert
- Latabár Kálmán
- Honthy Hanna
- Feleki Kamill
- Vámos László
- Latabár Árpád
- Rózsahegyi Kálmán
- Ádám Ottó
- Kiss Ferenc
- Bilicsi Tivadar
- Várkonyi Zolzán
- Uray Tivadar
- Vándorfi László
- Pethes Sándor
- Rátonyi Hajnal
- Schwartz Eggenhoffer Artur
- Szinetár Miklós
- Címkefelhő »
A halál torkából menekült artista, aki aztán a legnagyobb magyar parodista lett
A múlt század tízes éveiben született művész szerette a kalandokat, bár a kor, amelyben leélte életét, olykor olyanokba is belevezette, amelyeket alighanem jobban szeretett volna kikerülni. Attól függetlenül, amit látott – miközben alkalmasint túlélni igyekezett – azt felhasználta paródiáiban, amelyek nemcsak tükröt tartottak, nevettettek, de gyógyírként is hasznára voltak a publikumnak. Alfonzó művészetét olykor Chaplin, Marcel Marceau különös, hasonlíthatatlan világával rokonították, hangsúlyozva egyediségét. Elsőként a manézs világában lépett a közönség elé untermannként, ezért voltak olyan színházi kollégái is, akik úgy vélték: ...
- címkék:
- Bob Hope
- Markos György
- Orth György
- Major Tamás
- Csortos Gyula
- Kiss Manyi
- Rátonyi Róbert
- Latabár Kálmán
- Honthy Hanna
- Salamon Béla
- Alfonzó
- Latabár Árpád
- Kellér Dezső
- Szemes Mari
- Marcel Marceau
- Gombaszögi Ella
- Raksányi Gellért
- Charlie Chaplin
- Fred Astaire
- Básti Lajos
- Gózon Gyula
- Feleki Kamill
- Gobbi Hilda
- Rajz János
- Rozsnyai Sándor
- Komlós Vilmos
- Herceg Jenő
- Vogel Erik
- Jacques Tati
- Hlatky Edit
- Halmai Imre
- Peti Sándor
- Rajkin
- József Attila
- Címkefelhő »
Bilicsi Tivadar, a családteremtő művész küzdelmei
Táncos komikusként kezdte a pályát, majd a drámai karakterszerepek is megtalálták. 1945-ig több mint hetven filmben szerepelt. Aztán a mellőzöttséget is megtapasztalta. Hívő emberként nehezen viselte a második világháború utáni történéseket, az 1956-os forradalom után négy gyermekével együtt el akarta hagyni a hazáját. Elfogták, majd egyre színvonalasabb feladatokkal bízták meg. Tartottak a népszerűségétől. Mozifilmben nem foglalkoztatták többet, de vígszínházi szerepei mellett sokat dolgozott a televízióban, rádióban is. A hatvanas-hetvenes években az USA-ban, Kanadában, Svédországban turnézhatott, valamint fellépett Csehszlovákiábban, ...
- címkék:
- Tolnay Klári
- Bajor Gizi
- Kabos Gyula
- Bilicsi Tivadar
- Páger Antal
- Szeleczky Zita
- Latabár Kálmán
- Feleki Kamill
- Törzs Jenő
- Rátkai Márton
- Latabár Árpád
- Gáspár Margit
- Sulyok Mária
- Rákosi Szidi
- Rózsahegyi Kálmán
- Gyurkovics Tibor
- Neményi Lili
- Sebestyén Géza
- Mály Gerő
- Makláry Zoltán
- Pártos Erzsi
- Ladányi Fernc
- Gózon Gyula
- Jávor Pál
- Szörényi Éva
- Várkonyi Zoltán (rendező)
- Ruttkai Éva
- Kozma József
- Címkefelhő »
Latabár Kálmán, a legendás komikus különös élete
A színházi dinasztiából származó Latabár Kálmánt briliáns tánctudása miatt olykor úgy emlegették, mint a magyar Fred Astaire-t, de komikusi képességei kapcsán a magyar Chaplin címkéjét is megkapta. Képességei szerint valóban az említettekhez mérhető, ugyanakkor egyedi karakterű alkotó volt. Színészi palettája pedig jóval szélesebb annál, mint azt a rajta rendre fogást kereső kritikusai állították. Miközben az is igaz, hogy Latabár Kálmán a közönség iránti szeretetéből fakadóan leginkább azt adta a közönségnek, amit az a leginkább elvárt tőle: a nyughatatlanságában is szeretni való Latyit. Mindemellett Latabár Kálmán megszenvedte az ...
- címkék:
- Latabár Kálmán
- Latabár Árpád
- Címkefelhő »
- 1