MNB

címke rss

Jelentős keretnövelést jelentett be a jegybank a vállalati növekedési kötvényprogramnál

Gazdaság2021.01.12, 15:56

A Monetáris Tanács áttekintette a Növekedési Kötvényprogram eddigi eredményeit és megállapította, hogy a program eredményesen szolgálja az indulásakor megfogalmazott monetáris politikai célok elérését. A magas keretkihasználtságára és a továbbra is élénk érdeklődésre tekintettel a Monetáris Tanács a Növekedési Kötvényprogram keretösszegének 750 milliárd forintról 1150 milliárd forintra történő emeléséről döntött, miközben a program egyes feltételeit is módosította.

Könnyítésekről döntött az MNB a bankok számára

Gazdaság2021.01.08, 16:51

Az MNB új vezetői körlevelében tájékoztatta a hitelintézeti szektort a felügyeleti tőkekövetelménnyel és tőkeajánlással kapcsolatos átmeneti intézkedéseiről, illetve az osztalékfizetésre, a részvény-visszavásárlásra, valamint a változó javadalmazás kifizetésére vonatkozó korlátok 2021. szeptember 30-ig való fenntartásáról. Az intézkedések támogatják az intézmények stabil működését a hitelezési kapacitásuk fenntartása mellett.

Szent István királyról bocsát kivételesen magas névértékű, arany emlékérmét az MNB

Gazdaság2021.01.08, 13:34

A Magyar Nemzeti Bank államalapító uralkodónk tiszteletére Szent István király elnevezéssel emlékérméket bocsát ki 2021. január 11-én. Kivételesen alacsony példányszámban, 500 ezer forint névértékű arany, illetve az ismeretterjesztés érvényesülése érdekében magasabb példányszámban, 15 ezer forint névértékű ezüst és 3 ezer forint névértékű színesfém változatok is megjelennek. A korhű forrásmotívumokon alapuló emlékérmék grafikai terveit Tóth Zoltán ötvösművész készítette.

Közel 1500 milliárd forintnyi hitel áramlott tavaly a kkv-khoz, idénre nőtt NHP Hajrá kerete

Gazdaság2021.01.05, 17:11

Az áprilisban elindított NHP Hajrában elérhető hitelek iránt továbbra is jelentős érdeklődés mutatkozik a vállalkozások oldaláról, már több mint 21 ezer kkv jutott kedvező kamatozású forráshoz. A közel 1500 milliárd forintnyi megkötött szerződés több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg egyharmada új beruházások megvalósulását támogatta. A harmadik alkalommal átadásra kerülő Növekedési Hitelprogram Hajrá Kiválósági Díjat a Magyar Bankholding nyerte el kiemelkedő hitelezési aktivitásával - írja közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Elindul a jegybank szakértői cikksorozata az Origón

Gazdaság2021.01.04, 19:43

Január első hetében indul az "MNB pénzügyi sarok" az Origón a Gazdaság rovatban: a jegybank munkatársai szakértői, ám közérthető, világos, segítő írásaikkal jelentkeznek oldalunkon. Megtakarítások, adósságrendezés, biztosítások, és minden, ami a pénzügyekről szól – a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakemberei segítenek eligazodni és tisztán látni sokakat érintő, hosszabb távra szóló pénzügyi kérdésekben.

Az MNB fontos döntést közölt, nagy hatása lehet a bankokra

Gazdaság2020.12.28, 13:54

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa a hitelintézeti szektor sokkellenálló képességének erősítése, valamint a hitelezési dinamika megőrzése és ezzel a gazdasági növekedés elősegítése érdekében döntéseket hozott a törlesztési moratórium időkorlátjához kötődő értékvesztés-képzés gyakorlati banki alkalmazásáról, a tőkefenntartási pufferszabálytól való átmeneti eltérési lehetőségről, illetve az osztalékokra, részvény-visszavásárlásokra, változó javadalmazásokra vonatkozó korlátok fenntartásáról - tájékoztatta a jegybank az MTI-t hétfőn.

Matolcsy György az elmúlt száz év leggyorsabb gazdasági helyreállására számít

Gazdaság2020.12.28, 10:27

A jegybank elnöke szerint minden esély megvan, hogy Magyarország az elmúlt száz év egyik leggyorsabb válság utáni gazdasági növekedését érje el; meghatározó lesz azonban, hogy mikorra sikerül elérni a lakosság fertőzéssel szembeni védettségét. Matolcsy György a Magyar Nemzetnek adott interjút.

Januártól új szakértői cikkek segítik az eligazodást a pénzügyekben

Gazdaság2020.12.23, 12:43

Januártól indul az MNB pénzügyi sarok: a jegybank munkatársai szakértői, ám közérthető, világos, segítő írásaikkal jelentkeznek az Origón. Megtakarítások, adósságrendezés, biztosítások, és minden, ami a pénzügyekről szól – a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakemberei segítenek eligazodni és tisztán látni sokakat érintő, hosszabb távra szóló pénzügyi kérdésekben.

Hamarosan elérhetők lehetnek a minősítéssel rendelkező, fogyasztóbarát személyi hitelek

Gazdaság2020.12.22, 16:22

Hat intézmény már benyújtotta pályázatát a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel minősítés megszerzésére - tájékoztat arról honlapján a jegybank. A minősítési rendszer célja, hogy az ügyfelek széles köre által elérhető, áttekinthető feltételrendszerű, egyszerű és gyors ügyintézés mellett felvehető személyi hitelek kerüljenek forgalomba 2021 januárjától. A minősített termékek széles körű elterjedése esetén erősödhet a személyi hitelek piacán a verseny, mérséklődhetnek a kamatfelárak, elterjedhetnek a digitális megoldások, vagyis magasabb minőségű, de kedvezőbb árú szolgáltatásokhoz juthatnak az ügyfelek.

Fontos határidőre figyelmeztet a jegybank az egyik forintbankjegynél

Gazdaság2020.12.18, 12:55

A bevont bankjegyek a bevonási határnaptól számított 3 évig minden bank és postafiókban térítésmentesen válthatók át azonos címletű, törvényes fizetőeszközökre. Ez a határidő a régi 20.000 forintosok esetén az idei év végén lejár. Így ingyenesen, a bankok és a posta pénztárainál 2020. december 31-ig válthatók át a régi húszezer forintos bankjegyek - hívja fel a figyelmet honlapján a jegybank.

A Magyar Nemzeti Bank 2019-ben is hatékonyan gazdálkodott

Gazdaság2020.12.16, 15:57

Ahogy 2013 óta minden évben, 2019-ben is hatékonyan, eredményesen és sikeresen gazdálkodott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Matolcsy György, az MNB elnöke a 2019-ről tartott beszámolójában, az Országgyűlés szerdai ülésén.

Jókora bírságot szabott ki az MNB jogosulatlan portfóliókezelésért

Gazdaság2020.12.16, 11:10

Az MNB összesen 16 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki L. Zsolt magánszemélyre és azonnali hatállyal megtiltotta, hogy engedély nélkül portfóliókezelést, illetve bejelentés hiányában függő ügynöki tevékenységet végezzen. A jegybank nyilvántartásában nem szereplő magánszemély huzamosabb ideig határon átnyúló befektetéseket közvetített magyar ügyfelek részére.

Nem változtatott az alapkamaton a jegybank

Gazdaság2020.12.15, 16:09

Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa és a kamatfolyosó sem változott - közölte az MNB a testület döntését.

A versenyképesség következő szintje Magyarországon

Gazdaság2020.12.14, 15:33

Egy igazi válság mindig drámai és szokatlan, és számos globális kérdést felvet, amelyekre égető választ találni. A vállalkozások túlélése és növekedése a válság alatt és után is lehetséges, azonban nagyon más tényezőkön múlik, mint rendezett időszakban. Személyi László, a Budapest Institute of Banking E-KKV képzésének programvezetőjének, a Future-Now innovációs és technológiai tanácsadó vállalkozás alapító partnerének írása.

Tartós befektetési szerződések: a tudatos jövő záloga

Gazdaság2020.12.09, 11:14

A jelenlegi világjárvány veszélyeztetheti az országok gazdaságát, az állampolgárok egzisztenciáját és nem utolsó sorban egészségét is. Az emberek életüket és megélhetésüket is biztonságban szeretnék tudni. Ez azonban egyéni felelősségvállalás nélkül lehetetlen. Az alábbi összefoglaló iránytűként szolgál a tudatos megtakarítók körében egyik leggyakrabban használt pénzügyi termék, a tartós befektetési szerződés működésének megértéséhez - Dr. Ágai György, a Magyar Nemzeti Bankon belül működő Pénzügyi Békéltető Testület tagjának írása.

Új emlékérmék jelennek meg a 125 éves Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletére

Gazdaság2020.12.02, 14:40

10 000 Ft névértékű ezüst és 2000 Ft névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank a Magyar Olimpiai Bizottság megalakulásának 125. évfordulója alkalmából. A különleges, aranyozott szegélyű ezüst emlékérme és színesfém változata a magyar sporttörténet kiemelkedő eredményeinek, az első magyar nyári, valamint téli olimpiai aranyéremnek is emléket állít. A Magyar Olimpiai Bizottság emlékérméket Horváth Andrea iparművész tervezte.

Az MNB elindította Családi Zöld Pénzügyek programját

Gazdaság2020.12.01, 17:00

A Magyar Nemzeti Bank a karácsonyi időszak közeledtével indította útjára új, Családi Zöld Pénzügyek programját, mellyel arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a pénzügyek tudatos kezelése egyben a fenntarthatóságot is szolgálja. A Pénzügyi Navigátor honlapon elérhető ökolábnyom-kalkulátorral kiszámítható az egyéni fogyasztási szokások környezetre gyakorolt hatása, emellett számos praktikus, környezet- és pénztárcabarát tanács, gyakorlati információ is olvasható a felületen.

Zöld ajánlás készül a hazai bankoknak

Gazdaság2020.11.25, 14:19

A jegybank zöld ajánlást készít a bankoknak, erről néhány héten belül társadalmi egyeztetés kezdődik - mondta Kandrács Csaba, az MNB alelnöke a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) felelős vállalatirányítás szakosztályának online konferenciáján.

Azonnali tiltás jogosulatlan tevékenység gyanúja miatt

Gazdaság2020.11.24, 11:32

Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta a budapesti HBA Faktoring Kft.-nek és egy magánszemélynek, hogy jogosulatlan pénzügyi közvetítői (alkuszi), illetve követelésvásárlási tevékenységet végezzenek.

Csodálatos emlékérmén a debreceni Református Nagytemplom és Kollégium

Gazdaság2020.11.18, 14:42

„Debrecen, Református Nagytemplom és Kollégium Nemzeti Emlékhely" megnevezéssel 2000 Ft névértékű bronzpatinázott színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank. Az emlékérme a Nemzeti Örökség Intézete kezdeményezésére 2014-ben indult, a hazai nemzeti emlékhelyeket bemutató sorozatot gazdagítja, a Somogyvár-Kupavár, a Mohácsi, a Rákoskeresztúri Újköztemető, a Fiumei úti sírkert, az Esztergom, Várhegy és Víziváros nemzeti emlékhelyeket, valamint az Országház és környéke kiemelt nemzeti emlékhelyet követi a sorban - írja honlapján a Magyar Nemzeti Bank

Az MNB a kihasználtság miatt 1000 milliárd forintos hitelkeret-növelésről döntött

Gazdaság2020.11.18, 11:01

A monetáris tanács szerint a kialakított rövid oldali monetáris kondíciók fenntartható módon támogatják az árstabilitást, a pénzügyi stabilitás megőrzését és a gazdasági növekedés helyreállítását - közölte a testület kamatdöntő üléséről kiadott közleményben. A tanács döntött a Növekedési hitelprogram (Nhp) Hajrá! keretösszegének ezermilliárd forintos megemeléséről is.

Maradhat az érintéses kártyás fizetéseknél a PIN-kód nélküli 15 ezer forintos értékhatár

Gazdaság2020.11.16, 11:55

Jövőre is megmaradhat az érintéses kártyás fizetéseknél a 15 ezer forintos PIN-kód nélküli értékhatár, miután a kártyatársaságok és a pénzintézetek is támogatják a megemelt limit fenntartását a törvényi határidő lejárta után is - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Először került magyar szakember az IMF döntéshozó testületébe

Gazdaság2020.11.13, 13:22

Magyarország számára jelentős sikernek és lehetőségnek tekinthető, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsának – a nemzetközi intézmény története során először – magyar szakember is a tagjává vált, olvasható a Magyar Nemzeti Bank közösségi oldalán.

Tizenegy pénzpiaci közvetítő engedélyét vonta vissza az MNB

Gazdaság2020.11.05, 10:59

Az MNB határozataiban tizenegy független pénzpiaci közvetítő tevékenységi engedélyét vonta vissza az elmúlt hetekben, mivel azok többszöri felhívás ellenére sem teljesítették – a piac biztonságos működése és a hatékony felügyelés szempontjából elengedhetetlen – rendszeres adatszolgáltatási kötelezettségüket.

Különleges emlékérméket bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank

Gazdaság2020.10.19, 13:22

Tízezer forint névértékű ezüst és kétezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Alkotmánybíróság (Ab) megalakulásának 30. évfordulójának tiszteletére.

A pénzügyi intézményeknek is hozzá kell járulniuk a fenntartható gazdasághoz

Gazdaság2020.10.12, 15:39

Szemléletváltást sürgetett a köztársasági elnök a természeti erőforrások megóvása érdekében, a Közép-Európai Zöld pénzügyi konferenciának küldött videoüzenetében.

Nem jelentette be a gyanús ügyleteket egy hazai bank

Gazdaság2020.10.12, 11:14

Az MNB összesen több mint 20 millió forint bírságot szabott ki a KDB Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságai miatt. A bank számos gyanús ügyletet nem, vagy nem haladéktalanul jelentett be, illetve nem tett ismételt bejelentést az illetékes hatóságnak, továbbá nem megfelelően működtette belső ellenőrzési és információs rendszerét, belső védelmi vonalait.

Eredményesen gazdálkodott az MNB Alapítvány

Gazdaság2020.10.09, 16:47

Biztonságos és felelősségteljes gazdálkodásának köszönhetően eredményesen zárta 2020 harmadik negyedévét az MNB Alapítvány - közölték az MTI-vel.

Ötéves csúcson a devizatartalékok

Gazdaság2020.10.07, 14:17

Szeptemberben 2,153 milliárd euróval, csaknem öt éve, 2015 novembere óta a legnagyobb összegre, 32,212 milliárd euróra nőtt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizatartaléka - derül ki a jegybank honlapján megjelent legfrissebb előzetes adatokból.

Fogyasztóbarát fordulat jön a lakásbiztosításoknál

Gazdaság2020.10.05, 11:24

Három biztosító is kopogtat az MNB-nél fogyasztóbarát otthonbiztosítási pályázattal és ezek elbírálása már zajlik. Októberre további 4-5 piaci szereplő pályázatát várják. Ha ezek is beérkeznek, az azt jelenti: összességében a szektor díjbevételeinek mintegy 90 százalékát magáénak tudó biztosítók akarnak belépni a fogyasztóbarát piacra - mondta el Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Magyar Nemzetnek.

MNB: a személyi kölcsönöket is bevonják a minősített fogyasztóbarát termékek közé

Gazdaság2020.10.02, 12:43

A jegybank szerint a hitelpiacon nincsenek rendszerszintű, makroprudenciális beavatkozást indokoló kockázatok, a bankok megfelelő stabil pufferekkel működnek a járványos időszakban is, a magyar bankrendszer finanszírozása stabil - jelentette be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője a legfrissebb Makroprudenciális jelentést bemutató online sajtótájékoztatón Budapesten.

50 pontos javaslatcsomagot készített az MNB

Gazdaság2020.09.29, 14:26

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján megjelent a jegybank 50 pontos javaslatcsomagja, amellyel a kormány válságkezelő és gazdaságélénkítő munkáját kívánja támogatni a járvány második hulláma által okozott rendkívüli helyzetben.  

50 pontos gazdasági javaslatcsomaggal támogatja az MNB a kormány munkáját

Gazdaság2020.09.28, 07:37

Olyan növekedési tervre van szüksége az országnak, amely a növekedés erősítése mellett, 2022-től képes biztosítani az automatikus konszolidációt, a meghatározó külső és belső makrogazdasági egyensúlyok helyreállását is - nyilatkozta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke. Bejelentette azt is, hogy az MNB új, 50 pontos javaslattal támogatja a kormány munkáját.

MNB: 2022-ben lehet 3 százalék az éves infláció

Gazdaság2020.09.24, 16:07

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön közölt jelentése szerint az éves infláció 2022-ben eshet vissza 3 százalékra, idén és jövőre még kevéssel meghaladhatja a 3,5 százalékot.

Százezreknek segít a célzott hitelmoratórium

Gazdaság2020.09.24, 08:17

Újabb százezreknek, közvetve pedig egymillió magyarnak jelenthet könnyebbséget a hitelmoratórium célzott meghosszabbítása. Az ügyfeleknél összesen 400–450 milliárd forint maradhat - írja a Magyar Hírlap.

Elindult a Digitális Diákszéf mobilapplikáció az általános iskolásoknak

Gazdaság2020.09.23, 15:48

A Magyar Nemzeti Bank a Pénziránytű Alapítvánnyal közös kezdeményezésében egy nemzetközi szinten is újdonságnak számító ingyenes mobilapplikációt indított útjára az általános iskolás korosztály számára. A Digitális Diákszéf elnevezésű alkalmazásban a diákok játékos formában pénzügyi, digitalizációs és fenntarthatósági témájú kvízkérdésekre válaszolva digitális érmeket gyűjthetnek és cserélhetnek, melyeket meghatározott időszakokban tárgyi ajándékokra is beválthatnak.

Nem változtatott az alapkamaton a jegybank

Gazdaság2020.09.22, 14:12

Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,6 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, és a kamatfolyosó sem változott - közölte az MNB.

MNB: célzottan folytatódik a hiteltörlesztési moratórium

Gazdaság2020.09.21, 10:16

A legkiszolgáltatottabb emberek esetében hosszabbodik meg fél évvel a hiteltörlesztési moratórium, mert a kezdeti szakaszban is inkább a sérülékenyebb csoportok éltek a lehetőséggel - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője, Binder István.

A törlesztési moratórium után sem növekszik a havi törlesztőrészlet

Gazdaság2020.09.18, 12:58

A törlesztési moratórium miatt jövő januártól nem növekszik az ügyfelek törlesztőrészlete, és nem lesz az eredeti feltételekhez képest – mint az a téves hírekben szerepel - „jóval több" az érintett fogyasztók összes terhe sem. A moratórium miatt viszont a hitelek törlesztő részleteit egyéb céljaikra fordíthatták az ügyfelek, s ezzel jelenértéken számítva jobban jártak. Aki pedig nehéz helyzetbe került a járvány miatt, életfontosságú mentőövet kapott - írja tájékoztatójában a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Megbírságolták az egyik műszaki cikk áruházláncot

Gazdaság2020.09.17, 10:49

Az MNB 42 millió forintos bírságot szabott ki a Vöröskő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re, a magyarországi Euronics áruházak üzemeltetőjére egyebek között az ügyfél-tájékoztatási, panaszkezelési, ajánlatelemzési és igényfelmérési kötelezettsége, illetve a közvetítők képzésére és nyilvántartására vonatkozó jogszabályok megsértése miatt, és kötelezte a hiányosságok kijavítására.

A fizetési moratórium lejárta után újfajta megoldás kell a bankhiteleknél

Gazdaság2020.09.15, 13:03

A fizetési moratórium lejárta után a sérülékeny jövedelmi helyzetű adósokra fókuszáló, célzott, átmeneti és átlátható megoldást javasolt Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a Portfólió hitelezési konferenciáján.

Kiderült, mennyi készpénz volt Magyarországon nyár végén forgalomban

Gazdaság2020.09.15, 10:28

A forgalomban lévő készpénzállomány átlépte a 7000 milliárd forintot, pontosan 7031,9 milliárd forint volt augusztus végén – írja a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közölte adatokra hivatkozva.

Jól működött az azonnali fizetési rendszer

Gazdaság2020.09.02, 08:48

Az első fél év tapasztalatai alapján jól vizsgázott az azonnali fizetési rendszer: nem volt leállás, s csak minimális problémák voltak - mondta Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán.

Januártól olcsó személyi kölcsönök váltják a mostani konstrukciókat

Gazdaság2020.09.01, 11:39

2021. január 1-től megemelkedhet a teljes hiteldíj mutató (THM) értéke a 2020. március 19-én és azt követően felvett fedezetlen fogyasztói hitelek esetében, mivel ettől kezdve már nem vonatkozik rájuk a kedvezményes THM-et előíró jogszabályi rendelkezés. Ettől az időponttól elérhetővé válnak azonban az MNB által minősített személyi kölcsönök, amelyek kedvező kamatozású, fogyasztóbarát alternatívát nyújtanak.

Nő a vállalkozások bevétele, egyre többen terveznek létszámbővítést

Gazdaság2020.08.26, 17:35

A koronavírus következtében kialakult válsághelyzetben a folyamatok nyomon követéséhez naprakész információk szükségesek, azonban a hivatalos statisztikai adatok csak számottevő késéssel érhetőek el. Ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a vállalati szektor aktuális állapotának feltárása céljából vállalati felméréseket végzett. Az első felmérésre március végén került sor a járvány elsődleges hatásainak felmérése céljából. A második, június végi felmérés célja a hosszabb távú hatások, illetve a kilábalás megindulásának vizsgálata volt. Az eredményekről az MNB honlapján elérhető, Fekete Ádám - Nyitrai Tamás jegyezte tanulmány számol be (aa ...

Megszületett az MNB kamatdöntése

Gazdaság2020.08.25, 14:11

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,6 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden; a kamatfolyosó is változatlan maradt - közölte az MNB.

Nem érheti hátrány azt, aki a törlesztési moratórium mellett venne fel hitelt

Gazdaság2020.08.18, 14:38

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetői körlevélben szólította fel a hazai hitelező és pénzforgalmi intézményeket, hogy hitelezési aktivitásukat továbbra is tartsák fenn. Az MNB elvárja, hogy az adósok hitelképességének megítélése önmagában a moratórium miatt ne romoljon, emiatt ne kerüljenek kizárásra a hitelezésből - írja a jegybank közleményében.

275 millió forintos bírságot kapott egy magánszemély az MNB-től

Gazdaság2020.08.13, 16:48

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 275 millió forintos bírságot szabott ki U. Attilára visszafizetendő pénzeszközök jogosulatlan gyűjtése miatt, és véglegesen megtiltotta számára a tevékenység folytatását. Piacfelügyeleti vizsgálata során a jegybank közel félmilliárd forintnyi befektetői pénzt zárolt a magánszemély pénzeszközeiből és bankszámláján. Ezek tulajdonosai a büntető- és polgári jogi eljárások révén azonosíthatók, így célszerű követelésüket mihamarabb bejelenteni a rendőrségen - hívja fel a figyelmet a jegybank.

10 millió forintra büntette a CIB Bankot az MNB

Gazdaság2020.08.13, 10:30

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált határozatában tízmillió forintra bírságolta a CIB Bankot. A Hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján legkésőbb 2020. szeptember végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértést.

Hiteltérképpel segíti a vállalkozásokat a jegybank

Gazdaság2020.08.12, 14:04

Mostantól a Magyar Nemzeti Bank új eszközzel segíti a vállalkozások pénzügyi döntéseit. A járvány negatív gazdasági hatásainak kezelésére számos, a vállalkozások működését és finanszírozást támogató jegybanki és kormányzati intézkedés született. Ezek között kiemelt szerepe van a támogatott hitelprogramoknak. Az MNB új Hiteltérképének célja, hogy a vállalkozások a méretüknek, tevékenységüknek és hitelcéljaiknak leginkább megfelelő hitelterméket néhány kattintással megtalálják.