Miniszterelnöki Hivatal

címke rss

Közcél-e, hogy a kormánytagok ne érezzék magukat kényelmetlenül?

Vélemény2009.06.30, 11:36

Az adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint jogszerűen takarhat ki akár minden lényegi információt a Miniszterelnöki Hivatal, amikor nyilvánosságra hozza a kormányülések összefoglalóit. Hogyan alakítja a magyar közéletet az az információszabadság-törvény, amit így értelmez annak első számú őre?

Törvényesnek tartja az ombudsman a MeH fekete csíkjait

Itthon2009.06.25, 11:30

Csupán néhány ponton állapított meg jogsértést az adatvédelmi biztos azzal kapcsolatban, hogy a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) szinte minden érdemi információt kitakart a kormányülések közérdekű adatként kikért összefoglalóiról. Az [origo] beadványára adott válasz szerint az őszödi beszéd idéjén készült dokumentumokat szabálytalanul nyilvánították államtitokká, de a kormány belső vitái alapvetően titkosnak számítanak.

Étkezési jeggyel jutalmaztak öt állami vezetőt

Itthon2009.06.02, 16:04

Csaknem másfél millió forintnak megfelelő étkezési jegyet osztottak szét a Miniszterelnöki Hivatalban öt állami vezető között. Fejenként 296 ezer forintot érő utalványt kapott például Gémesi Ferenc államtitkár és Molnár Károly miniszter. A MEH szerint a tavaly kigazdálkodott bérmegtakarítást osztották vissza. Veres János még pénzügyminiszterként 183 ezer forintnyi étkezési jegyet kapott.

A második félévtől jöhetnek a kínai turisták

Gazdaság2009.05.26, 15:41

A szervezett kínai turistaforgalom az év második felében indulhat meg Magyarország felé - közölte Pál Béla, a Miniszterelnöki Hivatal turizmusért felelős politikai államtitkára az "Önkormányzatokkal a turizmusért" címmel rendezett szerdai konferencián Budapesten. A politikus szerint a következő években tízezres nagyságrendben érkezhetnek kínai turisták Magyarországra.

Téves információt terjesztett a kormány Válságkalauza

Itthon2009.05.15, 17:56

Hibás adat szerepelt a kormány Válságkalauz című kiadványsorozatának fogyasztóvédelemmel foglalkozó részében. A hibára egy fogyasztóvédelmi civil szervezet már április 7-én figyelmeztette a Miniszterelnöki Hivatalt, de a téves állítást május közepéig nem javították ki a kiadvány elektronikus változatában. A hibát csak pénteken korrigálták, miután az [origo] megkérdezte a javítás elmaradásának okát a Kormányszóvivői Irodától.

Bajnai kinevezte a MeH új szakállamtitkárjait

Itthon2009.04.20, 22:31

Kinevezte a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkárait Bajnai Gordon miniszterelnök. A nyolc poszt betöltése keddtől hatályos.

Szaladgáló libák és könnygáz - véget ért a tüntetés

Itthon2009.06.14, 18:30

Könnygázzal oszlatta fel a rendőrség a Kossuth téri tüntetést, miután a demonstrálók egy része kibontotta az Országház köré vont kordont. Tizenkét embert előállítottak. Tizenöt rendőr és tíz civil sérült meg, tíz embert kellett kórházba szállítani, a tüntetők egy csoportja a BRFK szerint egy mentőautót is megtámadott. Nyolc óra után már csak mintegy háromszáz ember gyülekezett a Vértanúk terén, majd őket is feloszlatta a rendőrség.

Fehér lapok mögé bújtatja titkait a kormány

Itthon2009.02.07, 18:15

Üres papírokat kaptunk a Miniszterelnöki Hivataltól, amikor a 2006-os zavargások idején tartott kormányülések összefoglalóit kértük ki. Bár jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy a dokumentumot nem lehet teljesen titkosítani, a hivatal úgy érzi, teljesítette, amit a törvény előír, még úgy is, hogy minden szót kitörölt a szövegből. Az illetékes államtitkár a megváltoztathatatlan, sötét múltra és nehezen meghatározható fogalmakra hivatkozik.

Magyar Nemzet: 7,25 milliárdért vásárol bútorokat a kormány

Itthon2009.02.03, 07:42

A Magyar Nemzet szerint a tavaly megígért megszorítások ellenére legkevesebb 7,25 milliárd forintos bútorbeszerzésről kötött szerződést a Miniszterelnöki Hivatal felügyelete alatt működő Központi Szolgáltatási Főigazgatóság. A lap úgy tudja, hogy 13 bútorgyártó cég fa és fém kombinációjú szekrényeket, ülőalkalmatosságokat, illetve konténereket gyárt állami intézményeknek.

"Mindenkinél jártak, akinél kellett" - a lejáró rádiófrekvenciák története

Itthon2009.02.02, 13:03

Kemény lobbi ment a Sláger és a Danubius Rádió több százmillió forintot érő műsorszolgáltatási jogáért, amibe még az amerikai diplomácia is belefolyt - állította az [origo]-nak több politikus, médiajogász és a rádiókhoz közel álló források. A két rádió engedélye idén lejár, és bár a médiatörvény szerint pályázniuk kellett volna, a Miniszterelnöki Hivatal olyan törvényjavaslattal állt elő, ami segített volna nekik pályázat nélkül a frekvenciához jutni. A jogszabály elakadt, de előfordulhat, hogy az időhúzás is a rádióknak kedvez.

Idén is számít MSZP-s politikusok tanácsaira a MeH

Itthon2009.02.02, 08:14

Két szocialista politikusnak és a SZEF tiszteletbeli elnökének is meghosszabbította tanácsadási szerződését a Miniszterelnöki Hivatal - írja a Magyar Nemzet.

Legkésőbb öt év múlva itt a digitális közmű

Archívum2009.01.26, 15:38

Minden települést elérne üvegszálas internet-hozzáféréssel a most tervezés alatt álló Nemzeti Digitális Közmű hálózata - mondta a rendszert bemutató hétfői budapesti konferencia után tartott sajtótájékoztatón Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.

Belenézünk a kormányülések összefoglalóiba

Itthon2009.01.21, 15:13

Az [origo] kikérte több kormányülés összefoglalóit a Miniszterelnöki Hivataltól. Erre egy keddi bírósági ítélet ad lehetőséget, amely - a TASZ kérésére - nyilvánossá tette az összefoglalókat. A MeH jelezte, hogy a kért anyagot a törvényes határidőn belül megkapjuk, bár az információk nagy részét így is titkosíthatja a hivatal.

Nyilvánosak lesznek a kormányülések összefoglalói

Itthon2009.01.20, 19:22

Jogerősen is nyilvánosnak és közérdekűnek nyilvánította a Fővárosi Ítélőtábla a kormányülésekről készített összefoglaló dokumentumokat, amelyekért közel egy éve indított polgári pert a Társaság a Szabadságjogokért. Mostantól - az államtitkok kitakarása mellett - bárki beleolvashat, hogy miről vitatkoztak zárt ajtók mögött a kormány tagjai. Az ugyanakkor továbbra sem ellenőrizhető, hogy mit takarnak ki a Miniszterelnöki Hivatalban a közreadott dokumentumokból.

Ünnepségszervező céget keres a kormány

Gazdaság2009.01.16, 16:02

A Miniszterelnöki Hivatal bruttó 350 millió forintért keres vállalkozót a március 15-i nemzeti ünnep központi rendezvényei, valamint az első félévben további négy rendezvény megszervezésére - az egyszerűsített tárgyalásos eljárás felhívása a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Volt újságírókat fizet a Miniszterelnöki Hivatal

Itthon2009.01.05, 14:58

Több millió forintot fizetett különböző munkákért volt újságíróknak tavaly a Miniszterelnöki Hivatal - írta a hétfői Magyar Nemzet. A lap szerint a Magyar Hírlap volt főszerkesztője, Szombathy Pál cége például egymilliót kapott sajtófigyelésért és politikai tanácsokért. Szombathy hétfői közleményében azt állította, felesége dolgozott a Miniszterelnöki Hivatalnak.

Idén többen kerültek utcára, mint tavaly

Gazdaság2008.12.03, 21:46

Idén november végéig 27 ezer munkahely megszűnését jelentették be hivatalosan a Magyarországon működő cégek, ez 10 ezerrel több, mint tavaly összesen - közölte Tukacs István a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.

Továbbra is lehet 13. fizetés, csak pótléknak hívják

Gazdaság2008.12.01, 15:15

A kormány vállalja, hogy jövőre kompenzálja a közszféra 13. havi járandóságának kiesését, és erre összesen 112 milliárd forintot különített el a költségvetésben. Erről Csizmár Gábor a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára nyilatkozott, miután megbeszélést folytatott a közszféra szakszervezeteivel.

Menekül az MSZP a MeH törvénytervezete elől

Itthon2008.11.20, 14:09

A Miniszterelnöki Hivatalban készült az új médiatörvény komoly felháborodást kiváltó tervezete, az MSZP mégis azt állítja, nem tudott a javaslat sokat bírált részleteiről. A tervezetet szinte karhatalmi jogosítványokkal ruházta volna fel az új médiahatóságot és gyakorlatilag a pártok ellenőrzése alá állította volna a közmédiát. Az MSZP a Fideszre mutogat, vezetői azonban nem voltak hajlandóak nevüket adni a véleményükhöz.

Futballszurkolók tüntettek a Kossuth téren

Itthon2008.11.09, 20:27

Nagyobb incidens nélkül ért véget a "szlovákok brutalitása" ellen magyar futballcsapatok szurkolói által szervezett demonstráció. A Kossuth téren gyülekező szurkolók leköpdöstek egy szlovák tévéstábot és petíciót adtak át a Miniszterelnöki Hivatalnak. A múlt héten szombaton több mint ötvenen sérültek meg Dunaszerdahelyen, amikor a szlovák rendőrök összecsaptak a magyar szurkolókkal a helyi DAC és a Slovan Bratislava meccsén.

Kiad néhány eddig titkolt dokumentumot a MeH

Itthon2008.09.02, 18:01

Nyilvánosságra hozza néhány korábbi kormányülés dokumentációjának egyes részeit a Miniszterelnöki Hivatal. Az ülésekről készült összefoglalókat és mellékleteket eddig teljes terjedelmében zárolták, ezért a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet próbapert indított a hivatal ellen. A MeH most elállt korábbi álláspontjától, és ígéretet tett néhány teljes dokumentum, illetve néhány részlet kiadására.

400 millióért keres nyomdát a kormány

Itthon2008.08.06, 11:56

Nyomdát keres kommunikációs kampányához a Miniszterelnöki Hivatal - derül ki a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számában közzétett pályázati kiírásból. A tender győztesének valószínűleg az ősszel induló új kampány szórólapjait, nyomdai anyagait kell majd elkészítenie.

Mégsem költözik ki Gyurcsány az Országházból

Itthon2008.08.01, 07:23

A kormányzati negyed építése után arról is letett a kormány, hogy az agrártárca épületét alakítsa át Miniszterelnöki Hivatallá - írja a Népszava. Így Gyurcsány Ferenc mégsem költözik ki az Országházból.

Semmibe veszi a MÁV a biztos kérését

Itthon2008.07.30, 11:24

Hiába kérték írásban, hiába közölték szóban, a MÁV nem hajlandó eleget tenni az adatvédelmi ombudsmani hivatal felszólításának. Az [origo] kérésére állapította meg a biztos, hogy a hatalmas állami pénzeket felemésztő vállalat csúcsvezetőinek fizetése nyilvános. Egy hasonló helyzetben a Miniszterelnöki Hivatal már beadta a derekát, a vasúttársaság azonban a jelek szerint különbnek tartja magát náluk is.

Hónapokra főműsoridőbe kerülhet a kormány

Itthon2008.07.22, 16:14

Közel 900 millió forintot irányzott elő a kormány ősszel induló új kampányaira, ami az [origo] által megkérdezett szakértő szerint komoly tételnek számít a hirdetési piacon. Ez annyiban nem meglepő, hogy eddig is milliárdokat költöttek kommunikációra, amelynek hatékonysága és értelme bizonyos esetekben megkérdőjelezhető. A kormányzati kampányok igazi tanulsága azonban az, hogy mennyire elterjedt betegség az amnézia a politikusok körében.

Reklámügynökséget keres a kormány

Itthon2008.07.19, 10:32

Miniszterelnöki Hivatal (MeH) bruttó 300 millió forint keretösszeg erejéig írt ki közbeszerzést reklámügynökségi szolgáltatásokra, a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.   

Kútba eshet a MÁV Cargo magánosítása

Gazdaság2008.07.01, 11:38

Kérdéses, hogy végigvihető-e jelen formájában a MÁV Cargo privatizációja - derül ki a versenyhivatal és a már megszüntetett vasúti hivatal Miniszterelnöki Hivatalnak írt leveléből. Az Állami Számvevőszék vizsgálata is súlyos problémákat tárt fel, többek között olyan vállalást is, amely akár 25 milliárddal csökkentheti a privatizációs bevételt - írja kedden a Népszabadság.

Adócsalásért ítéltek el egy volt helyettes államtitkárt

Itthon2008.06.20, 14:20

A hivatali befolyással üzérkedés bűntette alól felmentette, adócsalás miatt azonban 1 év, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 2,4 millió forint pénzbüntetésre ítélte első fokon a Fővárosi Bíróság Kodela Lászlót, a Miniszterelnöki Hivatal egykori humánpolitikai helyettes államtitkárát.

Új Szlovák Ház épül Pilisszentkereszten

Itthon2008.06.05, 18:42

Új Szlovák Ház épül Pilisszentkereszten a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) és a szlovák országos kisebbségi önkormányzat szerdai megállapodása értelmében - jelentette be Kiss Péter kancelláriaminiszter az ATV híradójában. Gémesi Ferenc, a MeH kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára azt nyilatkozta: az év végére, nagyjából 80 millió forintból épülhet fel az Új Szlovák Ház.

Turkáljon az állami vezetők zsebében!

Itthon2008.05.13, 19:41

Négyszáz állami vezető juttatásait hozta nyilvánosságra internetes oldalán a Miniszterelnöki Hivatal. Gyurcsány Ferenc kormányfő neve alatt idei adóbevallásának adatai szerepelnek, míg fideszes elődjénél, Orbán Viktornál az is, hogy miniszterelnökként mennyi pénzt kapott például egyszeri juttatás címen.

Nyugtalan Pilisszentkereszt miatt a szlovák külügy

Itthon2008.05.06, 16:22

Nem tetszik a szlovák külügynek a pilisszenkereszti ügy alakulása. A helyi önkormányzat úgy döntött: ki kell költözniük a helyi Szlovák Házból a kisebbségi képviselőknek. A kisebbségi önkormányzat vezetője maradni szeretne.

Lemondott az audiovizuális kormánybiztos

Itthon2008.03.21, 15:12

Lemond az audiovizuális kormánybiztosi posztról Sarkady Ildikó, aki ezzel együtt a Miniszterelnöki Hivatalból is távozik. Gyurcsány Ferenc egykori médiapolitikai főtanácsadóját állítólag az ORTT elnökének jelölhetik.

Az elektronikus közlöny lesz a hiteles

Archívum2008.03.17, 07:18

A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) tervei szerint július 1-jétől az elektronikus és a papíralapú kiadás kettősségének fenntartása mellett a jogszabályok elektronikus változata számít csak hitelesnek - tudta meg a Napi Gazdaság.

Gyurcsány volt mukatársa is írt tanulmányt a MeH-nek

Itthon2008.03.03, 13:33

Százhúszmillió forintért rendelt meg tanulmányokat külső cégektől a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs szakállamtitkársága - tudta meg a Népszabadság. A külsősök közt van olyan, amelyet Gyurcsány Ferenc egykori munkatársának cége írt, és olyan is, amely az élettársi viszonyról értekezik.

Visszatér Keller László

Itthon2008.02.13, 19:09

Több személyi változást is végrehajtanak az államtitkárok körében: a szociális tárcától a Miniszterelnöki Hivatalhoz kerül át Csizmár Gábor, Keller László pedig Pénzügyminisztérium államtitkára lesz.

Draskovics Tibor lesz az új igazságügyi miniszter

Itthon2008.02.12, 17:13

Draskovics Tibor lesz az új rendészeti miniszter, aki Takács Albertet váltja majd. Draskovics eddig a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott, és a reformokért felelt. A kormányszóvivő szerint "ez nem kormányátalakítás, csak a kormány szerkezetének átalakítása". Egy kormánytag szerint hatásköri viták voltak Draskovics és Kiss Péter kancelláriaminiszter közt, ezért kellett az IRM-be távoznia.

Sólyom kinevezte Ficsort a MeH államtitkárává

Itthon2008.01.31, 11:34

Az államfő csütörtökön kinevezte Ficsor Ádámot, Gál. J. Zoltán utódját a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárává. Ficsor, aki korábban a földművelésügyi tárca szakállamtitkára volt, a szocialisták február 4-ei frakcióülésén ismerteti majd terveit.

Az ERSTE-hez szerződött a volt kormányszóvivő

Itthon2008.01.15, 14:33

Az ERSTE Bank szóvivője lett Danks Emese volt kormányszóvivő. Danks közös megegyezéssel távozott tavasszal a Miniszterelnöki Hivatalból, az ő helyére szemelték ki Demcsák Zsuzsát, aki csak a jelöltségig jutott.

Újabb MeH-es tanulmányról kérdez a Fidesz

Itthon2008.01.02, 16:26

Újabb tanulmányrendelésre kért magyarázatot szerdán a Miniszterelnöki Hivataltól Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. A politikus szerint indokolatlan és felháborító, hogy - pályázat nélkül - tízmillió forintért rendeltek egy elemzést Gyurcsány Ferenc egykori üzlettársának cégétől. A múlt év végén egy hibáktól hemzsegő tanulmány miatt távoznia kellett a miniszterelnök kabinetfőnök-helyettesének.

Fércműért adtak milliókat Gyurcsány emberei

Itthon2007.12.22, 07:53

Évekkel ezelőtt elavult információkat tartalmazó, értelmetlen mondatokkal és helyesírási hibákkal tarkított tanulmányt vásárolt közel 6 és fél millió forintért a Miniszterelnöki Hivatal. A szerző ráadásul egy olyan cég, amelynek tulajdonosa egy targoncákat áruló kecskeméti férfi, aki azt állítja, neki nincs is köze a tanulmányhoz. Így viszont rejtély, hogy ki áll a vakmerő ötletekkel is dobálózó dolgozat mögött.

Pénzzé változik a diploma a felnőtt mesékben

Itthon2007.12.15, 15:48

Sajtfejű és kockafejű alakok, virtuális Toldi Miklós, az autók világában munka nélkül maradt patkolókovácsoknak búcsút intő lovak - ilyen és ehhez hasonló képekkel magyarázza a közélet nagy kérdéseit a nézőknek az MTV új animációs filmsorozata, a Modern képmesék. A kétszáz milliós sorozat - melyre a Miniszterelnöki Hivatal is adott pénzt - producere M. Tóth Géza, Oscar-díjra jelölt animációs filmrendező. Az [origo] a stúdióban járt.

Lista készül a MeH külsőseiről

Itthon2007.12.13, 17:22

Azt kérte a Fidesz a Miniszterelnöki Hivataltól, hogy állítson össze egy listát a tavaly március 1-je óta megkötött megbízási szerződésekről és kifizetésekről. A kancellária azt ígérte, hogy néhány nap alatt összeállítják a listát. Az ügy előzménye, hogy az [origo] megírta: egy elavult információkat tartalmazó, helyesírási hibákkal tarkított tanulmányt vásárolt a Miniszterelnöki Hivatal közel 6 és fél millió forintért.

Fej hullott a fércmű miatt

Itthon2007.12.12, 20:20

Távozik a Miniszterelnöki Hivatalból Pimper Richárd szakállamtitkár, a miniszterelnök kabinetfőnök-helyettese, amiért átvette azt a hibáktól hemzsegő tanulmányt, amelyről az [origo] számolt be. A kormányszóvivő szerint ellenőrzés nélkül vették át az írást, ami hiba volt, és visszakérik a pénzt a szerző cégtől.

Milliós állami megrendeléseket kapott Batiz cége

Itthon2007.12.06, 18:13

Batiz András cége több állami megrendelést kapott nem sokkal azután, hogy elhagyta a kormányfő csapatát . A Miniszterelnöki Hivatal mellett az egészségügyi és a szociális tárca, valamint két háttérintézmény is kötött szerződéseket a Batiz Consulting Kft.-vel összesen több millió forintért. Nyilvánosan alig-alig mutatkozó vezetők médiaszerepléseinek feljavításával is foglalkozott a cég.

Kenőpénz helyett haverság segít a hivatalban

Itthon2007.12.03, 07:46

Elenyésző a kenőpénz, ám annál fontosabb a személyes ismeretség a hivatali ügyek intézése során - írja a Népszabadság a Miniszterelnöki Hivatal által készíttetett, a közigazgatás reformját előkészítő felmérések alapján. A legkedveltebb hivatal a családgondozó szolgálat, a legutáltabb a munkaügyi központ.

Másolat az ötmilliós őszödi tanulmány harmada

Itthon2007.11.30, 00:59

Csaknem hatvan oldalon keresztül idéz az ORTT elemzéseiből és a Gönczöl-bizottság jelentéséből az a száznyolcvan oldalas tanulmány, melyet ötmillió forintért rendelt meg az Inno-Res Kht.-től a Miniszterelnöki Hivatal. A tanulmány az őszödi beszéd médiában való megjelenését elemzi, de nem értékeli a hírműsorokat.

Veres irányítja az "Államkert" építését

Gazdaság2007.11.28, 17:55

 A pénzügyminiszter veszi át a kormányzati negyed beruházás irányítását keddtől a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztertől - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.

Ráültek az őszödi beszédes kutatásra

Itthon2007.11.28, 15:28

Ötmillió forintot kap az Inno-Res Kht. a Miniszterelnöki Hivataltól azért a tanulmányért, amely az őszödi beszéd médiában történő megjelenését elemezte. A dokumentumot készítő cég szerint az írás leíró jelegű, nem minősíti az egyes sajtóorgánumokat. A Fidesz nehezményezte, hogy az írást nem lehet elvinni, abba csak a Kormányszóvivői Irodán lehet belepillantani.

Régi embereinek ad megbízást a kancellária

Itthon2007.10.10, 13:17

Nem Batiz András egykori kormányszóvivő az egyetlen, akivel távozása után szerződést kötött a Miniszterelnöki Hivatal. Egy volt helyettes államtitkár és egy korábbi miniszteri biztos is felkérést kapott a kancelláriától tanácsadásra, illetve tanulmányírásra. Érdekesség, hogy egyikük jelenleg is egy állami intézetnél dolgozik.

Előző
Következő