Baja Ferenc

címke rss

Baja Ferenc útja az MSZMP-től a zsurki vodkagyáron át a 30 milliós vesztegetési botrányig

Itthon2022.03.08, 12:51

A pártállami időkig nyúlik vissza az MSZP egyik őskáderének, Baja Ferencnek a pályafutása. A Kádár-rendszerben már politikai szerepet vállalt, tanácselnök-helyettes is volt, később a szocialisták erős emberei között tartották számon, 2010-ig minden baloldali kormányfő fontos feladatokat bízott rá. Nem kerülték el a botrányok – mint például a zsurki szeszfőzde ügye –, de a korábbi korrupciógyanúkat egyszer sem tudták bizonyítani vele szemben. Most azonban a fővárosi BKV-s vesztegetési ügy magával ránthatja Baját. Fuzik Zsolt vallomása alapján ő ugyanis 30 millió forintnyi vesztegetési pénzt adott át Baja Ferencnek a Várkert Bazárnál ...

Zuglói parkolási maffia: kezdeményezik az MSZP-s Tóth Csaba mentelmi jogának felfüggesztését

Itthon2022.03.07, 15:13

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának oldalán hétfőn közzétett határozata szerint, Polt Péter legfőbb ügyész még február 25-én indítványozta, hogy az Országgyűlés függessze fel Tóth Csaba mentelmi jogát – írja a Mandiner. A Magyar Nemzet birtokába került nyomozati iratok alapján az ügy egyik vádlottja, Fuzik Zsolt azt állította vallomásában, hogy 2017 és 2019 között minimum 250 millió forintot, a parkolásból származó profit felét adta át Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselőnek és Horváth Csaba fővárosi MSZP-s politikusnak. Tóth Csaba – Fuzik a vallomás szerint – havi 10-15 milliót kapott tőle, amelyből Horváth Csaba jelennlegi ...

Karácsony polgármestersége alatt kezdődött a korrupciógyanús parkolási üzlet

Itthon2022.03.07, 10:48

2016-ig nyúlnak vissza a zuglói parkolási botrány szálai – írja összefoglalójában az Index. Már javában Karácsony Gergely vezette a kerületet, amikor öt évvel ezelőtt a XIV. kerület a fizetőparkolás bevezetése mellett döntött - írja a Mandiner. 

Egy vallomás szerint az MSZP-s Baja Ferenc is kapott harmincmillió forint vesztegetési pénzt

Itthon2022.03.01, 09:54

Baja Ferenc, az MSZP egykori nagyágyúja is kapott azokból a vesztegetési pénzekből, amelyekből jutott Horváth Csabának, Tóth Csabának és Molnár Zsoltnak is. Mindannyian attól a Fuzik Zsolttól vettek át komolyabb összegeket, akit a hatóságok költségvetési csalással gyanúsítanak. A Magyar Nemzet birtokába jutott vallomásrészletek szerint ezen a vonalon összesen több mint 300 millió forint fekete pénz áramlott a szocialista politikusokhoz.

Az MSZP alapítványa másfél milliót adott a Hócipőnek

Gazdaság2015.06.16, 15:55

2013-hoz hasonlóan tavaly is veszteséggel zárta az évet az MSZP pártalapítványa, a Táncsics Mihály Alapítvány. A szervezet 2014-es jelentése a legfrissebb Hivatalos Értesítőben jelent meg. A szocialisták alapítványa több más szervezet mellett a Hócipőt is támogatta. 

Itt az MSZP kibeszélőshow-jának forgatókönyve

Itthon2014.12.09, 16:51

Gyurcsányt, Bajnait, a liberálisokat és saját magát is okolja az MSZP azért, hogy kudarcos kormányzás után hitelességét vesztett, a vidéket és a fiatalokat megszólítani képtelen, szinte marginális politikai erővé vált. Az Origo megszerezte a szembenézés és az újrakezdés forgatókönyvét. A szombati pártértekezleten Tóbiás József elnök erre alapozva hirdetheti meg egy új, nemzeti elkötelezettségű, karakteresen baloldali néppárt építését.

Régi arcokat tol előre az MSZP

Itthon2013.09.22, 11:08

 A Hírhatár szocialista forrásokból úgy értesült, hogy négy régi motoros, Szekeres Imre, Puch László, Boldvai László és Baja Ferenc egyaránt befutó helyet kapott az MSZP országos listáján.

Képviselőkkel tér vissza Zuschlag

Itthon2009.09.15, 08:18

Szocialista politikusokat hallgatnak meg tanúként a Zuschlag-ügyben kedden. Baráth Etele, Csiha Judit és Baja Ferenc szocialista képviselő mondja el délelőtt a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, hogy mit tudott Zuschlag ügyeiről.

Nyílt forráskódú szoftvereket is vehet a közszféra

Archívum2009.04.02, 16:12

Szabad az út a nyílt forráskódú szoftverek és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatások beszerzése előtt a költségvetési intézmények, valamint a közoktatás és a felsőoktatás számára - jelentette be Baja Ferenc infokommunikációért felelős kormánybiztos.

Előző
Következő