Magyar Turisztikai Ügynökség

címke rss

Így kempingeznek idén a magyarok

Gazdaság2019.07.26, 14:16

Enyhén növekvő bevételekre és vendégforgalomra számít a Magyar Kempingszövetség az idei szezon eddigi tapasztalatai alapján - közölte Kisgyörgy Borbála elnök.

Rekordévet zárt a hazai turizmus tavaly

Itthon2019.02.12, 15:53

Soha ennyi turista nem járt még Magyarországon. A turisták száma 650 ezerrel, a vendégéjszakák száma pedig egymillióval emelkedett Magyarországon egy év alatt - közölte a legfrisebb turisztikai adatokat Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. 

Soha ennyi turista nem járt még Magyarországon

Gazdaság2019.02.12, 12:28

A legfrissebb forgalmi adatok megerősítik, hogy 2018-ban történelmi rekordévet zárt a turizmus. Az ágazat teljesítménye 2010 óta évről évre nő, tavaly pedig minden fő mutatószámot tekintve túlszárnyaltuk az előző évet. Az idén elinduló 1000 turisztikai fejlesztés azt a célt szolgálja, hogy a turizmus növekedési üteme 2019-ben és a következő években is folytatódjon.

2018 történelmi rekordév volt a magyar turizmusban

Itthon2019.01.04, 10:04

Minden jel arra mutat, hogy 2018-ban történelmi rekordot ért el a magyar turizmus. Több vendég több időt töltött és több pénzt költött el hazánkban. A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója úgy véli, ez a siker a turizmusban dolgozó emberek sikere és az ország sikere, hiszen az ágazat egyre több magyar család megélhetését biztosítja, és egyre nagyobb mértékben járul hozzá Magyarország gyarapodásához. Azonban céljaik eléréséhez bőven van még mit tenni, ezért az ágazat versenyképességét növelő célzott fejlesztések 2019-ben is folytatódnak. A cél az, hogy Magyarország Közép-Európa vezető turisztikai térsége legyen, és ennek érdekkében ...

Számos nagyrendezvény lesz 2019-ben Magyarországon

Itthon2018.12.03, 12:38

Több nagyrendezvényt tartanak 2019-ben is Magyarországon, a jövő évi rendezvények, fesztiválok koordinációja elkezdődött - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet rendezvénykoordinációs központja megbeszélését követő sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Az új országmárka komoly versenyelőnyt jelent Magyarországnak

Gazdaság2018.10.17, 10:04

Hiszünk abban, hogy sikerült olyan országmárkát alkotni, amely méltó hazánk turisztikai kínálatához, és amelyet minden magyar ember magáénak érezhet - mondta Guller Zoltán az új országmárka kapcsán, amit a Turizmus Summit című konferencián mutattak be. A Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője szerint az új országmárka komoly versenyelőnyt jelent Magyarországnak. 

Zsebünkből vehetjük elő Magyarország összes nevezetességét

Itthon2018.10.02, 16:09

Megújult kampányarculattal, friss üzenetrendszerrel és egy teljesen új digitális platformmal indította el a Magyar Turisztikai Ügynökség az idei őszi, belföldi forgalomélénkítő kampányát. A célunk a hazai utazóközönség bevonásával inspirációt adni a belföldi utazásokhoz, a négyévszakos Magyarország felfedezéséhez, ismert és kevésbé ismert tájak, hazai úticélok bebarangolásához, új élmények kereséséhez.

Több mint 1600 virtuális képeslap készült a Kiss in Budapest installációban

Kultúra2018.09.29, 09:24

Több mint 3200 látogató próbálta ki a Magyar Divat és Design Ügynökség „Kiss in Budapest" elnevezésű installációját a London Design Biennalén. A szeptember 4-23. között megrendezett eseményen hatalmas sikere volt a pavilonnak az érdeklődők között.

Több mint 700 szálláshely újul meg, 80 milliárd forint összértékben

Itthon2018.09.10, 12:44

Több mint 700 panzió és szálloda fejlesztésére, illetve új szálláshely létesítésre benyújtott pályázatot részesített kedvező elbírálásban a Magyar Turisztikai Ügynökség a Kisfaludy Program első ütemében. Az eredményhirdetésen Guller Zoltán – a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója – hangsúlyozta, hogy soha ennyi pénz nem állt még rendelkezésre Magyarországon a szálláshelyek, szállodák és panziók fejlesztésére, mint most. A Kisfaludy Program első ütemében összesen több mint 80 milliárd forint összértékben valósulhatnak meg beruházások országszerte.

Street art és modern technológia a megkopott plakátok helyén

Itthon2018.08.09, 10:58

A Citadellán egyedülálló, új plakátsorozatban fonódik össze a művészi képzelet a valósággal: egy mobiltelefonos alkalmazás segítségével a street art és a kiterjesztett valóság technológiája közösen mutatja meg az arra járó turistáknak Budapest nyolc rejtett kincsét.

Fedezze fel Magyarország rejtett szépségeit!

Itthon2018.07.17, 14:05

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) május közepén immáron negyedik alkalommal indította el belföldi, integrált kommunikációs kampányát, amely hazánk rejtett kincseit mutatja be, valamint számos, kevésbé ismert kirándulóhelyre hívja fel a figyelmet Európa szívében, Magyarországon.

Töltse ki a bortesztet, és nyerjen!

[origo] Gasztro2019.01.04, 13:30

Ön a száraz vagy az édes borokat kedveli inkább? Fehér, vörös vagy rozé kerül a leggyakrabban a poharába? Ossza meg borfogyasztási szokásait a Nagy Bor Teszten, hazánk legnagyobb online boros felmérésén, és nyerjen! Minden válaszadó részt vesz az 500 000 forintértékű nyereményt kínáló sorsoláson.

Megalkothatja Magyarország logóját és szlogenjét

Itthon2018.05.26, 09:49

A Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatot hirdet Magyarország logójának és szlogenjének megalkotására, a pályázatokat június 12-ig lehet benyújtani - közölte az MTÜ a honlapján.

Soha nem látott módon népszerűsítik Budapestet

Itthon2018.05.16, 10:11

Soha nem költött még kormány ennyi pénzt Budapest nemzetközi népszerűsítésére, ekkora online felületet pedig Magyarország még soha nem vásárolt külföldön - mondta Guller Zoltán az Origónak adott interjúban. A Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője arról is beszélt, hogy Budapest Európa fűszere, így a Spice of Europe szlogen alatt fut a főváros új turisztikai márkája. Szólt arról is, a magyar turizmus nemcsak a régiós átlag felett nőtt az elmúlt években, hanem a világátlagot is vertük. Amiben javítanunk kell, az a minőségi turisztikai költések terén van - tette hozzá. 

Budapest Európa fűszere

Itthon2018.05.14, 15:13

A Spice of Europe - magyarul Európa fűszere - szlogennel és Budapest megújult turisztikai márkájával indítja el nemzetközi kampányát a Magyar Turisztikai Ügynökség. A Budapest-fókuszú kampány a fővárost és annak kincseit mutatja be a világ számos országában. A hirdetések online, print és televíziós felületeken jelennek meg május 15-e és június 30-a között.

Jubilál a Virágos Magyarország

Itthon2018.04.19, 15:23

A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny Szervező Bizottsága immár 25. alkalommal indítja útjára hazánk egyik legnépszerűbb mozgalmát, amelyre május 31-ig nevezhetnek a települések. Ebben az évben több újítással is készülnek a szervezők. Az MTÜ a verseny 25. évfordulója alkalmából egy „Jubileumi díjat" is odaítél majd.

Michelin-csillagos séfekkel találkozhatnak a fiatal szakácsok

[origo] Gasztro2018.03.21, 15:54

Európa négy Michelin-csillagos séfje és a magyar sztárséfek fiatal szakácsoknak és pályakezdő tehetségeknek tartanak mesterkurzust.

Országszerte indulnak a turisztikai fejlesztések

Gazdaság2018.01.30, 07:38

2016 után 2017-ben is rekordokat döntött a magyar turizmus: a vendégéjszakák száma és a szállásdíj-bevétel egyaránt soha nem látott magasságokba ért. Hatalmas az érdeklődés a Magyar Turisztikai Ügynökség Szálláshelyfejlesztő programja iránt. Ezekről és az idei fejlesztésekről – kérdeztük dr. Guller Zoltánt, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatóját. 

Magyarország egyre népszerűbb úti cél

Gazdaság2018.01.16, 12:26

A kereskedelmi szálláshelyek teljesítményének további javulását mutatják a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szerint az eredményekhez hozzájárul, hogy Magyarország biztonságos ország, emiatt is rendkívül népszerű úti cél.

Magyarország is bemutatkozik a barcelonai turisztikai nagyvásáron

Gazdaság2017.11.28, 14:08

Virtuális országjárást, gasztropultot és napi három országbemutató prezentációt nyújt a Magyar Turisztikai Ügynökség az idén 30 éves IBTM World vásár résztvevőinek Barcelonában. Az ügynökség tájékoztatása szerint a vásár kezdete előtt több mint 200 külföldi szakember jelezte, hogy szeretne tárgyalni vagy részt venni a prezentációk egyikén.

Szent Márton-napi libalakomát népszerűsítő kampányt indított a Magyar Turisztikai Ügynökség

Itthon2017.11.07, 15:24

A Szent Márton-napi hagyományok újjáélesztése, szélesebb körben való megismertetése érdekében a Magyar Turisztikai Ügynökség meghirdeti a Szent Márton-napi Libalakomát népszerűsítő kampányát. A szervezők felelevenítik a libaételek és a magyar bor fogyasztásához kapcsolódó tradíciókat. Az MTÜ kampányának célja, hogy a Szent Márton-napi hagyományt élővé tegye, a magyarok induljanak útnak, kóstoljanak libaételeket vagy főzzenek otthon családjuknak, barátaiknak.

Turisztikai csúcstalálkozót tartottak a Müpában

Gazdaság2017.10.16, 21:31

Hagyományteremtő jelleggel hívta életre a Magyar Turisztikai Ügynökség a szektor csúcstalálkozóját, a Turizmus Summit 2017 rendezvényt. A konferencia célja a szektor nemzetgazdasági jelentőségének és jövőbeni lehetőségeinek bemutatása, valamint a versenyképességét befolyásoló trendek megvitatása hazai és nemzetközi szakértőkkel. A Művészetek Palotájában megrendezett eseményen a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 stratégiai dokumentumot is bemutatták a nagyközönség előtt.

Történelmi nyarat zárt a magyar turizmus

Gazdaság2017.09.12, 10:46

Történelmi nyarat zárt a magyar turizmus a rendelkezésre álló adatok és a szolgáltatók előrejelzései alapján. Budapest a nettó szállodai átlagár alapján júliusban példa nélküli módon még a két legfontosabb régióbeli versenytársát, Bécset és Prágát is megelőzte. A KSH gyorsjelentése szerint a külföldiektől származó szállásdíjbevétel a nyár második hónapjában 30,1%-kal múlta felül a tavalyit.

Virtuálisan is felfedezheti Magyarország legszebb tájait

Itthon2017.08.04, 18:59

Június közepe óta tart a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) belföldi utazást népszerűsítő kampánya, amelyben a magyarországi úti célokat kulturális és természeti kincseink bemutatásával kívánja népszerűbbé tenni a magyar turisták körében. 

A vizes vb-re érkező turisták kiemelkedően elégedettek az országgal

Gazdaság2017.08.01, 13:18

A FINA vizes vb-re érkező külföldi turisták rendkívül jó benyomásokkal térnek haza Magyarországról, kiemelkedően elégedettek az országgal, a biztonsággal, és nagyra értékelik a látnivalókat, attrakciókat is. Ötből négyen azt mondják, ajánlják majd az ismerőseiknek is Magyarországot, és nagyon magas azoknak az aránya is, akik szívesen visszajönnének. Többek között ez derült ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) sportesemény közben készített felméréséből, amelynek részleteit Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója ismertette kedd délelőtti sajtótájékoztatóján.

Az összes vidéki szálláshely megújulhat

Itthon2017.07.03, 12:12

Magyarország eddigi legnagyobb szállásfejlesztési támogatási konstrukcióját jelentette be július 3-án Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője. A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program legfontosabb eleme a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció. A vidéki szálláshelyek fejlesztésére 300 milliárd forint támogatás jut, a pályázatokat szeptember 1-jétől lehet majd benyújtani.

A bor a világ legjobb prospektusa

[origo] Gasztro2017.06.21, 14:03

Mi, magyarok, szeretjük a bort. Nyáron a kávézók teraszai tele vannak a bor és szódavíz különböző mértékű kombinációival, de egy nehéz nap után is nagyon jól esik egy pohár - szódavíz nélkül. Azt tudta, hogy Magyarországon rengeteg vulkanikus eredetű borvidék van? És azt, hogy a Tokaj-Hegyaljai borvidék az UNESCO világörökség részét képezi? Most az a cél, hogy még ismertebbek legyenek a magyar borok és a gasztronómiánk, emellett a boraink egy egységes, új arculatot is kapnak. Interjú Bánhegyi Zsófiával, a Magyar Turisztikai Ügynökség marketig és kommunikációs ügyekért felelős vezérigazgató-helyettesével és Gál Zsomborral, a bor- és ...

360 fokban nézhet körbe kevéssé ismert magyar tájakon

[origo] utazás2017.06.20, 16:06

A belföldi utazást népszerűsítő kampányt indított a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), amelyben magyarországi úti célok, kulturális és természeti értékek bemutatásával belföldi utazásra ösztönzik a magyar utazni vágyókat.

Új alapokra került a hazai bor- és gasztromarketing

[origo] Gasztro2017.06.21, 14:28

Idén júniustól új alapokra került a bor- és gasztromarketing irányítása a Magyar Turisztikai Ügynökségnél annak érdekében, hogy a szakmával szorosabb együttműködés jöhessen létre olyan kulcsprojektek kapcsán, mint amilyen a turisztikai országmárka kialakítása is. Az MTÜ a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával közös szakmai rendezvénysorozata mind a hat borrégióba ellátogat, létrejön az új egységes borarculat, információs portál indul a magyar borról, de idén második alkalommal megrendezésre kerül a Budapesti Borbár Túra is.

Kiemelkedő eredmények a hazai turizmusban

Gazdaság2017.06.09, 13:19

2018-ban még több pénz jut a turizmusra, folytatódnak a turisztikai fejlesztések és a turizmus versenyképességének javítása - közölte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója egy pénteki sajtótájékoztatón. A MTÜ vezérigazgatója a KSH szálláshelyekre vonatkozó legfrisebb adatainak ismertetése mellett a jövő évi költségvetésben tervezett turizmus-fejlesztési források alakulásáról is beszámolt. Ezek 2018-ban összesen 53,5 milliárd forintot tehetnek ki, ami több mint a duplája a tavalyinak és hétszerese a 2010-es évinek.

Guller Zoltán: paradigmaváltás zajlik a magyar turizmusban

Gazdaság2017.06.07, 18:22

Paradigmaváltás zajlik a magyar turizmusban, ami feltétele az ágazat versenyképességének és további növekedésének is – fogalmazott Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség, a MTÜ vezérigazgatója az MTÜ országjárásának első állomásán, június 6-án Sopronban.

Borbás Marcsi a Virágos Magyarország verseny új fővédnöke

Itthon2017.05.15, 17:14

Elfogadta a Magyar Turisztikai Ügynökség felkérését Borbás Marcsi, így 2017. május 15-től ő látja el a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny fővédnöki teendőit. Az új fővédnök hivatalos tevékenységének első lépéseként bejelentette a Virágos Magyarország verseny nevezési határidejének meghosszabbítását május 31-ig, valamint egy új elismerést is alapított.

Guller: Paradigmaváltásra van szükség a turizmusban

Gazdaság2017.03.23, 11:59

A magyar turizmusnak nemcsak magával, hanem a világtrendekkel is versenyeznie kell, de ehhez mind a bérhelyzet, mind a képzés területén előrelépésre van szükség – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője a Századvég Gazdaságkutató turisztikai konferenciáján. Strommer Dávid a tokaji régió fejlesztéséről azt mondta, hogy ennek a turisztikai területnek nemcsak a borról kell szólnia.

Minden eddiginél nagyobb turisztikai fejlesztések jönnek

Gazdaság2017.03.14, 17:13

Minden idők legnagyobb turizmusfejlesztési programja indult el, aminek első látható eredményei a Balatonnál már az idei nyártól megtapasztalhatóak lesznek. 56 strand újul meg már a főszezonra a Balatonnál, hogy az eddigieknél komfortosabb szolgáltatásokkal várja majd a vendégeket, de hamarosan a balatoni közlekedés nagyszabású fejlesztése is elindul – tájékoztatta a sajtó munkatársait Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója kedden, Budapesten.

Rengeteg pénz jut turisztikai fejlesztésekre

Gazdaság2017.03.14, 12:38

Minden eddiginél több forrás áll rendelkezésre a kiemelt turisztikai térségek fejlesztésére 2020-ig. A turizmus a magyar gazdaság egyik húzóágazata, a GDP közel 10 százalékát teszi ki, és mintegy 350 ezer embernek ad munkát.

Kitüntették a magyar standot a világ legnagyobb idegenforgalmi szakvásárán

[origo] utazás2017.03.11, 21:55

Megkapta a legjobb európai kiállítónak járó díjat a magyar nemzeti stand szombaton a világ legnagyobb idegenforgalmi szakvásárán, a berlini Nemzetközi Turisztikai Börzén (ITB).

Megvan, kire bízzák a Magyarország márkát

Itthon2017.03.03, 16:32

Bánhegyi Zsófiát nevezték ki a Magyar Turisztikai Ügynökség marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettesének. A Magyar Telekom korábbi csoportkommunikációs igazgatója április 3-án érkezik a szervezethez.

Magyarország ne csak a romkocsmaturizmus fellegvára legyen

Gazdaság2016.10.12, 12:18

Nagyon nem lenne szerencsés, ha Budapestet kizárólag a gyorsan fejlődő buli- és romkocsmaturizmusa alapján tartanák számon az utazással foglalkozó szakemberek – véli Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Szerinte a Balaton és környéke nyáron jól teljesített, de az évnek van még másik kilenc hónapja, amikor szintén érdemes lenne a legnagyobb magyar tó mellé elutazni. Ehhez azonban rengeteget kell dolgozni. Miként a fővárosban is sok a teendő. Budapest ugyan vonzó a külföldi vendégek számára, de szemellenzőt visel az, aki nem látja a meglévő hiányosságokat és a megoldandó feladatokat. Szerinte sokkal több minőőségi ...

Balatoni álommunka: bruttó 1 millió forintért bulizhatod végig a nyarat

Life.hu2016.05.25, 14:16

A Magyar Turisztikai Ügynökség hirdette meg az állást, amellyel nem csupán átbulizhatod a meleg hónapokat, hanem még pénzt is kereshetsz közben - nem is keveset!

A büdzsé úgy biztos, ahogy nullás: kreativitással

Gazdaság2016.04.30, 18:39

A kormány beterjesztette a 2017-es költségvetést. Sok terület több pénzt kap majd, mint 2016-ban, a pluszkiadásokat az adóbevételek növekedése és a magasabb hiány fogja fedezni. Varga Mihály elismerte, hogy már a választásokat szem előtt tartva írták a büdzsét. Az Európai Bizottság lezárt egy kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, mert a kormány változtatott a pálinkafőzés jövedéki szabályain, de indított egy másikat a chipsadó miatt. Változott a postatörvény, a takarékok is elláthatják a posták feladatait. Létrejött a Magyar Turisztikai Ügynökség. A TV2 és az RTL Klub már kérhetnek pénzt a műsorukért, de a kormány megakaadályozná, ...

Távozik a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója

Gazdaság2016.04.29, 17:39

A Magyar Turizmus Zrt. megszűnik, helyét a Magyar Turisztikai Ügynökség veszi át. Faragó Péter vezérigazgató munkájával a társaság elégedett volt, de ettől függetlenül április 30-án a vezető megválik tisztségétől. 

Kormánybiztost kap a turizmus

Gazdaság2016.04.25, 12:16

Április 25-ével létrejön a Magyar Turisztikai Ügynökség, amit Bienerth Gusztáv felügyel kormánybiztosi rangban. Az ügynökség vezetője Guller Zoltán lesz. 

Előző
  • 1
  • 2
Következő