Magyar Igazság és Élet Pártja

címke rss

A nyugdíjasok a zárszámadás nyertesei

Archívum2001.11.13, 12:07

Az idei év november12-én a magyar országgyûlés elfogadta azt a zárszámadási törvényt, melyet mind az ellenzék, mind az Állami Számvevõszék törvénytelennek minõsített. A szavazást az utolsó pillanatig nagy figyelem kísérte, hiszen nem volt biztos a zárszámadási törvény elfogadása. A Parlament végül, a független képviselõk egy részének és a MIÉP frakciójának támogatásával megszavazta a törvényt. Az Üzleti Negyed írásai a zárszámadással kapcsolatban.

Hegedûs Lóránt kéri mentelmi jogának felfüggesztését

Itthon2001.12.07, 15:37

Ifjabb Hegedûs Lóránt, a MIÉP parlamenti képviselõje kéri, hogy az Országgyûlés függessze fel mentelmi jogát. Korábban a legfõbb ügyész kérte Hegedûs mentelmi jogának felfüggesztését, mert a szélsõjobboldali politikus ellen antiszemit újságcikke miatt indulhat eljárás.

Mégis egymillió marad a kampánypénz

Itthon2001.12.06, 17:25

Nem alakult ki egyetértés a pártok között a házbizottság csütörtöki ülésén a kampánypénz egymillióról kétmillió forintra emelésével kapcsolatban. A MIÉP, az SZDSZ és - korábbi álláspontjával ellentétben - az MSZP is a módosítás ellen szavazott. Nem született kompromisszum a katonák bevetésével kapcsolatos alkotmánymódosításról sem. Így nem is tárgyal errõl a kérdésrõl a jövõ héten a parlament.

MIÉP-színekben a Hegedûs család

Itthon2001.12.05, 06:48

A MIÉP jelenlegi egyházi képviselõje mellett tizenegy másik református lelkészt is indít tavasszal. A pártot a Hegedûs család egy újabb tagja is képviseli majd: ifj. Hegedûs Lóránton kívül testvére, Hegedûs Zsuzsanna is az indulók közt lesz.

A reformátusok nem veszik fel a kesztyût

Itthon2001.12.02, 11:41

Élesen reagált Csurka István, a MIÉP elnöke a református zsinat megállapításaira. Kemény kritikájára Bölcskei Gusztáv püspök azt mondta, hogy az állam és az egyház szétválasztása a pártok és az egyház szétválasztását is jelenti.

Hegedûs Lóránt fittyet hány a zsinati döntésre

Itthon2001.11.29, 17:31

A szélsõséges politikai megnyilvánulások miatt a református zsinat megtiltotta, hogy a lelkészek párttagok vagy képviselõk legyenek. Így többek között a MIÉP képviselõjének, ifj. Hegedûs Lórántnak is választania kell a lelkészi hivatás és a politizálás között. Hegedûs viszont az [origo]-nak azt mondta: törvénytelennek tartja a zsinat döntését és a következõ ciklusban is lelkészként akar képviselõsködni, valamint legalább 5-6 lelkész indulna MIÉP-színekben a választásokon.

Szigorítják a reformátusok az összeférhetetlenségi törvényt

Itthon2001.11.28, 17:17

Heves viták közepette vitatta meg a református egyház zsinata az egyházi összeférhetetlenségi törvényt. Eszerint azoknak a lelkészeknek, akiket országgyûlési képviselõvé vagy polgármesterré választanak, fel kell függeszteniük lelkészi tevékenységüket.

A református zsinat elhatárolódik ifjabb Hegedûs Lóránt cikkétõl

Itthon2001.11.28, 15:48

A Magyarországi Református Egyház Zsinata szerdai ülésén igeellensenek nyilvánították ifjabb Hegedûs Lóránt református lelkész, a MIÉP országgyûlési képviselõjének antiszemita hangvételû cikkét. Hegedûs kivonult az ülésrõl a döntés után.

Az MSZP és a MIÉP ellenzi a NATO-katonák átcsoportosítását

Itthon2001.11.26, 16:54

Az Országgyûlés hétfõn megtartotta a a NATO irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó mûveletekhez történõ magyar hozzájárulásról szóló parlamenti határozati javaslat általános vitáját. A kormánypártok támogatják a javaslatot, míg az ellenzék nem adna bianko felhatalmazást az egyéb NATO-kötelékekbe való csapatokkal kapcsolatban is.

Sérelmezik a kisebb pártok a háttéralkut

Itthon2001.11.23, 07:20

A kis pártok - az SZDSZ, az FKGP, a MIÉP - felháborodással fogadták a Fidesz és az MSZP megállapodását a kétharmados többséget igénylõ választási eljárási törvény módosításáról, amelyet tegnap a parlament ügyrendi bizottsága is tárgyalt. A háttérmegállapodás legfontosabb pontja, hogy a képviselõ-jelöltekre fordítható, jelenleg egymilliós kampánykeretet megduplázza a parlament. Ez a lépés a kis pártok támogatása nélkül is megvalósítható.

Az ORTT vizsgálja a MIÉP és a Pannon Rádió kapcsolatát

Itthon2001.11.23, 16:40

A médiahatóság a jövõ héten foglal állást a Pannon Rádió ellen beadott panaszról, amely szerint Csurka István és pártja közvetve érdekeltséget szerzett a cégben. A MIÉP szerint nincs tulajdonuk a rádióban.

Nem támogatják a médiatörvény módosítását

Itthon2001.11.21, 13:47

Nem változik a közszolgálati médiumok felügyeletét ellátó kuratóriumok szabályozása. A képviselõk által benyújtott különbözõ módosító indítványok egyike sem kapta meg a kellõ támogatást az Országgyûlés kulturális bizottságában.

Csurka beperelte Verebest és az RTL Klubot

Itthon2001.11.21, 16:49

Beperelte a MIÉP elnöke az RTL Klubot és Verebes Istvánt. A lépésre Verebes egy, a Heti Hetesben tett kijelentése miatt került sor - tudta meg az [origo] Gyõri Béla pártszóvivõtõl. Verebes István csak annyit közölt az üggyel kapcsolatban, hogy "szarok Csurka Istvánra, szarok a pártjára, és szarok az egész ügyre".

Újabb bírságot kaphat a Pannon Rádió

Itthon2001.11.15, 12:50

A Pannon Rádió kizárólagosan egy szélsõséges ideológia közvetítése mellett kötelezte el magát, egyszerû, sematikus világképet kínál, a követett eszmék közös nevezõje az antiszemitizmus - sorjáznak a megállapítások az ORTT irodájának elemzésében. Az elõterjesztés a maximális, 2,3 milliós kötbér kirovását javasolja, s adminisztratív beavatkozást is megalapozottnak tart.

Koppánné a MIÉP-et választotta az FKGP helyett

Itthon2001.11.14, 11:28

Koppánné Kertész Margit országgyûlési képviselõ november 15-ével kilép az FKGP- frakcióból, és a MIÉP támogatásával indul a jövõ évi országgyûlési választásokon.

FKGP-MIÉP tagcsere

Itthon2001.11.14, 16:13

Koppánné Kertész Margit november 15-én kilép az FKGP frakciójából és a fél év független képviselõség letelte után a MIÉP soraiba ül át. Gidai Erzsébet MIÉP-es képviselõ pedig a hírek szerint a kisgazdákkal tárgyal.

Koppánné az FKGP-bõl a MIÉP-be tart

Itthon2001.11.13, 18:39

Újabb képviselõ hagyja el az FKGP frakcióját. Koppánné Kertész Margit a párton belüli vitákkal indokolta döntését, de az is kiderült, hogy a koalíció a kerületében Dávid Ibolyát jelöli. Õt indítja viszont a MIÉP.

BM: nincs okunk elnézést kérni a tûzoltóktól

Itthon2001.11.12, 15:03

A Belügyminisztérium politikai államtitkára szerint csupán a közvéleményt tájékoztatták a tûzoltó-demonstráció idejére felállított kivetítõn. Az ellenzék részérõl az SZDSZ és a MIÉP is kritizálta a BM tûzoltókkal szembeni viselkedését. A tûzoltók jogi lépéseket fontolgatnak.

Szájer szerint biztos a kormánytöbbség

Itthon2001.11.12, 12:36

A MIÉP-frakció a szavazásig titokban tartja, hogy milyen döntést hozott a zárszámadási törvényrõl. A MIÉP voksain múlhat a kulcsfontosságú kormányjavaslat sorsa. A közös Fidesz-MDF-FKGP frakcióülés után Szájer József azt mondta, hogy a MIÉP-pel nem is egyeztettek, a koalíció és több független képviselõ szavazatával elfogadják a zárszámadást.

A MIÉP a végsõkig halasztja a döntést a zárszámadásról

Itthon2001.11.09, 13:07

A MIÉP a hétfõ reggeli frakcióülésén dönti el, hogy megszavazza-e a zárszámadást. A kormányoldalnak nagy szüksége lenne az ellenzéki párt támogatására.

A MIÉP nem szavazott a zárszámadás módosító javaslatairól

Itthon2001.11.06, 20:40

Az országgyûlés döntött a zárszámadás módosító javaslatairól - a MIÉP valamennyi képviselõje távol maradt a szavazásról. A javaslatok közül is csak azokat fogadták el, amelyeket a bizottságok egyöntetûen támogattak.

Eltérõ elvárások a pártok jelöltjeivel szemben

Itthon2001.10.30, 11:59

A parlamenti pártok többsége több szûrön keresztül választja ki jelöltjeit. A Fidesz választmánya határozott arról, hogy a jövõ évi választáson induló jelöltjeinek nyilatkozatot kell tenniük elõéletükrõl. Közös elvárás, hogy a jelölt vállalja fel a párt által vallott értékeket és feleljen meg a törvényi elõírásoknak. Ezen túlmenõen azonban van, ahol kizáró ok lehet már a jelölt szexuális vonzódása is, ugyanakkor van, ahol nem számít, "ki honnan jött csak az, hova tart".

A Fidesz meghátrál a zárszámadás elfogadásáért

Itthon2001.10.25, 15:24

Rogán Antal, a Fidesz elnökségi tagja módosító javaslatot nyújtott be a zárszámadáshoz. Ebben javasolja annak a sokat vitatott résznek az elhagyását, amely a szerencsejáték-törvényt módosítaná. Ha elhagyják ezt a részt, a MIÉP jobban hajlik arra, hogy megszavazza a zárszámadást.

Balczó: romlott az oktatás minõsége

Itthon2001.10.18, 14:26

Balczó Zoltán, a MIÉP vezérszónoka a kormány három éves tevékenységével kapcsolatban leginkább az oktatás területén be nem váltott ígéretekrõl beszélt. Szerinte nem valósult meg a kormányprogramban megfogalmazott tudás alapú társadalom, romlott az oktatás minõsége.

Csökken az MSZP és a Fidesz támogatottsága

Itthon2001.10.15, 18:35

A Magyar Gallup Intézet október elején végzett felmérései szerint a Fidesz-MDF lista 6 százalékkal népszerûbb, mint az MSZP. A nagy pártok mellett az SZDSZ és a MIÉP is tagja lenne az új parlamentnek, ha most vasárnap lennének a választások.

Újabb állami pénzekre vágyó MTV

Itthon2001.10.10, 07:12

Az Országgyûlés kulturális bizottsága ma tárgyalja az MTV éves beszámolóját. A köztévé ismét a parlamenttõl kér segítséget, becslések szerint 12 milliárd forintra lenne szüksége. Az ellenzék feltételekhez köti a támogatás megszavazását.

Szabad a magyar légtér a NATO-gépek elõtt is

Itthon2001.10.05, 18:13

Az Országgyûlés döntése értelmében használhatják a Tartós Szabadság mûveletben részt vevõ NATO-gépek is a magyar légteret, repülõtereket és kiszolgáló objektumokat. Az errõl szóló javaslatot csak a MIÉP és Tokár István MSZP-s képviselõ nem támogatta.

A képviselõk valószínûleg megszavazzák a támogató határozatot

Itthon2001.10.05, 12:26

A MIÉP kivételével minden parlamenti párt támogatja, hogy az Egyesült Államokat ért terrortámadás miatt tervezett lépések segítése érdekében nemcsak az amerikai, hanem a többi NATO-szövetséges ország repülõgépei is igénybe vehessék a magyar légteret és repülõtereket. A házbizottság mai ülésén döntöttek arról, hogy 13 órakor az Országgyûlés rendkívüli ülésén döntenek a képviselõk az új határozati javaslatról.

Az MSZP kivonul az MTV hírmûsoraiból

Itthon2001.10.03, 12:28

Az ellenzéki MSZP szerint a Magyar Televízió Híradója és az A Hét címû politikai háttérmûsor a Fidesz és a MIÉP propagandaeszközévé vált, ezért politikusai nem adnak önálló nyilatkozatokat az MTV ezen mûsorainak. A Híradó nem ad helyreigazítást az MSZP által vitatott riport miatt - nyilatkozta a hírigazgató.

A kisgazdák vándorlásán múlhat a zárszámadás

Itthon2001.10.01, 17:42

November közepén szavaz az Országgyûlés a 2000. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatról, azaz a zárszámadásról. Bár a Fidesz-frakció Molnár Róbert és Kiszely Katalin felvételével visszanyerte a matematikai kormánytöbbséget, a kisgazda széthúzások miatt kérdéses a zárszámadás elfogadása. Az eredmény a torgyánista kisgazda frakciótagoktól, a független képviselõktõl és a MIÉP-tõl függ. A torgyánista kisgazdák sem egységesek azonban, csak egy részük követi a pártelnök utasításait, mások nem mernek ujjat húzni a koalícióval. A MIÉP még nem alakította ki álláspontját, egyelõre az Állami Számvevõszék jelentését vizsgálják.

A parlament elítélte a terrortámadást

Itthon2001.09.25, 21:48

Az Országgyûlés nagy többséggel elfogadta az Egyesült Államokat ért terrortámadást elítélõ nyilatkozatot. Az éjszakába nyúló vitában végül Répássy Róbert fideszes képviselõ javaslatát is megszavazta a parlament. Így az amerikai terrortámadást elítélõ nyilatkozatban szerpel a MIÉP-tõl való elhatárolódás, de leszögezi a nyilatkozat, hogy méltatlanak és etikátlannak tartják a tragédia pártpolitikai célokra történõ felhasználását.

Csak a MIÉP kér szót napirend elõtt

Itthon2001.09.24, 11:12

A parlament frakciók a MIÉP kivételével eltekintenek attól, hogy napirend elõtt szót kapjanak az Országgyûlés hétfõi ülésén. A döntésük oka, hogy azonnal az amerika elleni terrortámadással kapcsolatos határozati javaslat kerüljön napirendre.

MSZP-piknik a Városligetben

Itthon2001.09.23, 14:55

Kovács László szerint azzal, hogy szám szerint megszûnt a koalíció többsége a parlament, kisebbségi kormányzás valósul meg Magyarországon a MIÉP támogatásával és a Fidesz vezetésével. A szocialista párt elnöke errõl a Városligetben tartott MSZP-pikniken beszélt vasárnap.

Hétfõn dönt az Országgyûlés a magyar légtér megnyitásáról

Itthon2001.09.21, 17:59

Megérkezett az amerikai felkérés a magyar részvételrõl a tervezett viszonttámadással kapcsolatban. A nemzetbiztonsági kabinet pénteki rendkívüli ülésén úgy döntött: támogatja az amerikai kérést, és azt javasolja az Országgyûlésnek, hogy engedélyezze a magyar légtér megnyitását és a repülõterek használatát. Ma délelõtt az USA a NATO minden tagállamának elküldte kérését. A parlament hétfõn dönthet az ügyben. Várhatóan meglesz a kétharmados támogatottság, egyedül a MIÉP ellenzi a légtérhasználat engedélyezését.

Ötpárti konszenzus a terrortámadásról

Itthon2001.09.21, 12:10

A MIÉP-et kivéve a parlamenti pártok támogatják a kormány javaslatát a jövõ héten napirendre kerülõ határozatról, amely kifejezi Magyarország szolidaritását az USA ellen irányuló terrortámadással kapcsoaltban. A határozati javaslatban Magyarország elfogadja a NATO-tagságból eredõ kötelezettségeket és biztonsági elõkészületi intézkedéseket ír elõ a fegyveres erõk számára.

Hétfõn napirenden a terrortámadás

Itthon2001.09.20, 17:17

Ha az SZDSZ és a MIÉP is beleegyezik, napirend elõtti felszólalások nélkül, elsõ pontként kezdi tárgyani az Országgyûlés a kormány határozati javaslatát az Egyesült Államokat ért terrortámadásal kapcsolatban.

Elfogyott a kormánytöbbség

Itthon2001.09.20, 17:45

Miután az FKGP frakciójából szerda este kizártak hat képviselõt, 192-re csökkent a koalíciós frakciók együttes létszáma. A többséghez 194 szavazat kell. A kormány akarata így már csak akkor érvényesülhet, ha a frakción kívüli kisgazdák vagy a MIÉP megadja támogatását. A kizárásokat Torgyán puccskísérletnek tartja, és felszólította a frakciót, hogy ne használják az FKGP nevet.

Nyomozást rendeltek el a MIÉP-alelnök cikke miatt

Itthon2001.09.19, 12:28

Ügyészségi nyomozás indult ifjabb Hegedûs Lóránt, a MIÉP alelnöke egyik cikke miatt. A politikus antiszemita írása miatt több feljelentés is érkezett.

A kormány elhatárolódna Csurkától

Itthon2001.09.18, 18:04

Soronkívüliséget javasol a kormány az Országgyûlésnek annak a határozati javaslatnak a megtárgyalására, illetve elfogadására, amely a Magyar Köztársaságnak az Amerikai Egyesült Államok ellen elkövetett terrortámadást követõ kül- és biztonságpolitikai lépéseirõl szól. Ebben a MIÉP elnökének egy nyilatkozatát is elítélnék.

Hegedûs Lóránt antiszemita cikke

Itthon2001.09.07, 12:57

Elejétõl a végéig igazi fasiszta szöveg - minõsítette Fodor Gábor szabaddemokrata ügyvivõ azt a cikket a Magyar Hirlapnak nyilakozva, amelyet ifjabb Hegedûs Lóránt, a MIÉP alelnöke írt a párt XVI. kerületi lapjának. Az országgyûlési képviselõ egyértelmûen a zsidókra utalva jelenti ki: rekeszd ki õket, mert ha nem teszed meg, õk teszik meg veled. A gyûlöletbeszédnek ezt a formáját nem lehet büntetlenül hagyni - mondta a lapnak Kósáné Kovács Magda, az emberi jogi bizottság elnöke. A szerzõ nem kívánta kommentálni a szöveget.

A MÁV-vezérkar betilt minden szcientológiai tesztet

Itthon2001.09.07, 23:17

Minden teszt és személyiségfejlesztõ tréning, amely a szcientológia módszereit alkalmazza, tiltott a MÁV-nál - reagált Balczó Zoltán (MIÉP) interpellációjára a MÁV vezérigazgató-helyettese. Értesüléseink szerint azonban a vasutasok érdek-képviseleti szerveihez továbbra is érkeznek panaszok Nagykanizsáról, miszerint az egyik helyi vezetõ a szcientológia módszerébe tartozó személyiségfejlesztõ programokat ír elõ alkalmazottainak. A Szcientológia Egyház tagadja, hogy bármi köze lenne gazdasági szervezeteknél végzett tréningekhez.

Véletlenül lett Horthy utca Pátyon

Itthon2001.09.06, 14:39

Több utcanévváltoztatással együtt, a polgármester szerint véletlenül fogadta el Páty képviselõtestülete, hogy utcát nevezzenek el a kormányzóról. Az újbóli szavazáson viszont már nem véletlenül hagyták helyben a döntést.

Nincs titkos fegyverszállítási ügy a miniszter szerint

Itthon2001.09.04, 16:29

Demeter Ervin, a titkosszolgálatokat felügyelõ miniszter szerint nem repült titkos fegyverszállítmány az ENSZ által embargó sújtotta országba. Lentner Csaba (MIÉP) hétfõn jutott olyan információkhoz, amelyek szerint Budapestrõl Jemenbe repült egy haditechnikai eszközöket szállító repülõgép 1997-ben.

A MIÉP szerint titkos fegyverszállítmány kerülhetett Ferihegyrõl Jemenbe

Itthon2001.09.03, 17:33

Lentner Csaba, a MIÉP képviselõje azt gyanítja, hogy 1997-ben titkos fegyverszállítmány került Budapestrõl Jemenbe. Az országot ebben az idõben az ENSZ fegyverszállítási embargója sújtotta, így legálisan senki sem szállíthatott volna haditechnikai eszközöket. A képviselõ az üggyel kapcsolatban hétfõn írásbeli kérdést intézett Demeter Ervin titkosszolgálati miniszterhez.

Az ügyészség megtagadta a MIÉP alelnöke elleni nyomozást

Itthon2001.09.03, 16:28

A Legfõbb Ügyészség helyben hagyta a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnak a MIÉP-ügyben hozott korábbi határozatát. Így nem indul nyomozás Bognár László MIÉP-alelnök ellen az FTC eladása kapcsán tett kijelentései miatt.

Ügyészségi állásfoglalás a Mazsihisz panaszáról

Itthon2001.08.29, 06:47

Péntekre várható a Legfõbb Ügyészség állásfoglalása a MIÉP alelnökének az FTC eladásával összefüggésben tett kijelentéseirõl.

A Mazsihisz újra az ügyészséghez fordul

Itthon2001.08.22, 14:25

Panaszt nyújtott be a Legfõbb Ügyészséghez a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége amiatt, hogy megtagadták a nyomozást a MIÉP alelnökének antiszemita kijelentései kapcsán.