Mádl Ferenc

címke rss

Vitáznak a pártok az őszi választásokról

Itthon2002.06.12, 13:37

Az MSZP és az SZDSZ október első felére, a Fidesz és az MDF viszont a hónap végére tenné az őszi önkormányzati választásokat. A szocialisták a közeli ünnepeket kerülnék el, a két ellenzéki párt azonban a nyári szabadságot félti a korai előkészületektől. Az SZDSZ szerint azért lenne jó a korábbi időpont, hogy az új testületek felkészülhessenek a 2003-as költségvetés elkészítésére. A pártok vezetői Mádl Ferenc köztársasági elnökel egyeztettek szerdán.

Vezetőváltás a Legfelsőbb Bíróságon

Itthon2002.06.11, 17:39

A kormánypártok nem támogatják Solt Pál újbóli megválasztását a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségébe - értesült az [origo]. A 12 éve megválasztott elnök mandátuma két hét múlva lejár. A legesélyesebb elnökjelölt Lomnici Zoltán, aki jelenleg Solt Pál helyettese. Az ügyben szerdán mind a négy párt frakcióvezetőjével tárgyal Mádl Ferenc államfő.

Bezár a Sándor-palota

Itthon2002.06.10, 16:20

A Sándor-palotát bezárják a látogatók előtt, mert a műemlék épület vagyonkezelője nem kap támogatást a nyitva tartáshoz. Az épület hasznosításáról és a látogatók előtti megnyitás finanszírozásáról még nem döntöttek. A tervek szerint Mádl Ferenc hivatala költözhet a palotába.

Megalakult a Medgyessy-kormány

Itthon2002.05.27, 10:43

Az Országgyűlés hétfőn Mádl Ferenc köztársasági elnök javaslatára Medgyessy Pétert, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét választotta meg kormányfőnek. A döntéssel egyúttal a képviselők elfogadták az MSZP-SZDSZ koalíciós kormány programját is. A kormányfő és a 15 miniszter letette az esküt a parlament előtt, ezzel megalakult az új kormány.

Uralkodók és corvinák - kiállítás

Tudomány2002.05.17, 11:10

Az Országos Széchényi Könyvtár alapításának 200. évfordulójáról megemlékező eseménysorozat jubileumi kiállítása a két jeles könyvgyűjtőt, Hunyadi Mátyást és Széchényi Ferencet kapcsolja össze, akik mindketten átérezték koruk Európájának legfrissebb szellemi áramlatát - fogalmazott Mádl Ferenc az Uralkodók és corvinák című kiállítás megnyitóján csütörtökön, a nemzeti bibliotékában.

Gyászszertartást tartanak Móron

Itthon2002.05.17, 14:06

Folyamatosan érkeznek az emberek Mór főterére, ahol gyászszertartással emlékeznek meg a múlt heti bankrablás áldozatairól. Beszédet mond Mádl Ferenc köztársasági elnök is. Jelen van az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök is.

Fehér rózsák borítják a móri templomlépcsőt

Itthon2002.05.17, 18:07

Gyászszertartáson emlékeztek meg a móri bankrablás áldozatairól pénteken. Mádl Ferenc köztársasági elnök közölte: az igazságszolgáltatás ítélkezni fog az elkövetők felett. A móri főtéren összegyűlt tömeg fehér rózsával borította a templom alsó lépcsőjét.

Több százan búcsúztatták az egyik móri áldozatot

Itthon2002.05.15, 18:16

Szerdán kísérték utolsó útjára a móri bankrablás egyik áldozatát. A temetésen több százan vettek részt. Az áldozatokat külön-külön, családjuk kívánsága szerint búcsúztatják. Közös megemlékezést pénteken tartanak Móron, amikor Mádl Ferenc köztársasági elnök emlékezik a véres bankrablás áldozataira.

Ismerje meg az új kormány tagjait!

Itthon2002.05.15, 17:27

Mádl Ferenc köztársasági elnök ma az MSZP-t és az SZDSZ-t kérte fel kormányalakításra. A két párt korábban azt ígérte, május végére megalakul az új kabinet. A miniszterelnök és 15 miniszter alkotja a kormányt. Ismerje meg, hogy kik irányítják az országot a következő négy évben!

Megalakult az új Országgyűlés

Itthon2002.05.15, 23:43

Letették hivatali esküjüket az új Országgyűlés képviselői. Az ülést Mádl Ferenc köztársasági elnök nyitotta meg. Mádl Ferenc kijelentette, Medgyessy Pétert, az MSZP és az SZDSZ miniszterelnök-jelöltjét bízza ma meg az új kormány megalakításával. Orbán Viktor miniszterelnök leköszönő beszédében sok erőt és bölcsességet kívánt az új kormánynak. Mádl felkérése után Medgyessy közölte nem erőből akar politizálni, tiszta nyugodt és kiszámítható Magyarországot akar.

Ma tartja az Orbán-kormány utolsó rendes ülését

Itthon2002.05.14, 08:51

Ma ülésezik utoljára az Orbán-kormány teljes jogkörben hivatalban lévő kabinetként. Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt ugyanis az Országgyűlés május 15-i alakuló ülésén kormányalakítási megbízást kap Mádl Ferenc köztársasági elnöktől. Ezután - a Medgyessy-kormány megalakulásáig - a most leköszönő kabinet már csak ügyvezetőként látja el feladatát.

Kokót kitüntették

Sport2002.04.15, 17:12

A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje polgári tagozat kitüntetést vette át Mádl Ferenc államfőtől a Parlament Munkácsy-termében Kovács István olimpiai, világ- és Európa-bajnok, hivatásosként pehelysúlyú exvilágbajnok bokszoló.

Mádl Ferenc választási felhívása

Itthon2002.04.06, 13:28

Mádl Ferenc köztársasági elnök szombaton választási felhívást tett közzé, amelyben a szavazáson való részvételre kéri a választókat.

Puskás Ferencről nevezhetik el a Népstadiont

Sport2002.03.27, 13:44

A Sportolók Baráti Társasága nevű, egykori világhírű versenyzőket, olimpiai és világbajnokokat is felvonultató közösség levélben javasolta Mádl Ferenc köztársasági elnöknek, a kormányfőnek, Áder János házelnöknek, valamint Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszternek, hogy az Aranycsapat legendás csatáráról, Puskás Ferencről nevezzék el a Népstadiont.

Hans-Dietrich Genscher 75 éves

Nagyvilág2002.03.21, 19:03

A magyar nép nevében köszöntötte csütörtökön Berlinben Mádl Ferenc az NSZK egykori külügyminiszterét annak 75. születésnapja alkalmából. A német Szabad Demokrata Párt (FDP) által rendezett ünnepségen Mádl Ferenc egyetlen külföldi szónokként gratulálhatott Hans-Dietrich Genschernek, aki 23 éven át volt tagja a bonni kormánynak, s rekord hosszúságú időt, 18 évet töltött a külügyminisztérium élén.

"Áll a ház" - megkezdte küldetését a Nemzeti Színház

Itthon2002.03.15, 22:02

Ez a ház a nemzet eszmei és szellemi békességének otthona kell, hogy legyen most és minden időben - mondta Mádl Ferenc köztársasági elnök a Nemzeti Színház megnyitó díszelőadása előtti ünnepi beszédében pénteken, a nemzeti ünnep napján

A Bolyai-díj 2002 ünnepélyes átadása

Tudomány2002.03.04, 12:29

Az ez évi Bolyai-díjat Roska Tamás professzor, akadémikus vehette át szombaton Mádl Ferenc államfőtől, a díjbizottság elnökétől a Budapest Kongresszusi Központban megtartott ünnepségen. A legrangosabb civil alapítású tudományos elismerés, az 50 ezer dolláros, azaz közel 14 millió forintos pénzjutalommal járó díj átadásakor Mádl Ferenc úgy fogalmazott: csak a kivételes tehetségekben van meg a felismerése az újnak, a bátorság az új melletti kiállásra és a készség arra, hogy az újat a gyakorlatban is alkalmazza.

Mádl aláírta a nyilvántartásba vétellel kapcsolatos törvényt

Itthon2001.12.28, 16:34

Nem találta megalapozottnak a köztársasági elnök Gatter Lászlónak, a Fővárosi Bíróság elnökének észrevételeit. Gatter azért fordult Mádl Ferenchez, mert véleménye szerint a társadalmi szervezetek és alapítványok nyilvántartásba vételére vonatkozó újonnan módosított törvény alkotmányos jogokat sérthet.

Mádl Ferenchez fordul a Fővárosi Bíróság elnöke

Itthon2001.12.19, 17:46

A társadalmi szervezetek és alapítványok nyilvántartásba vételére vonatkozó törvénymódosítás, melyet kedden fogadott el az Országgyűlés, bizonyos részeiben sértheti a személyes adatok védelmének alkotmányos jogát - véli Gatter László. A Fővárosi Bíróság elnöke ezért levélben fordult a köztársasági elnökhöz.

Előzetes normakontrollt kér a földtrövényekről az MOSZ

Itthon2001.12.19, 15:11

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöksége szerdán Budapesten megtartott ülésén úgy határozott, hogy felkéri Mádl Ferenc köztársasági elnököt az Országgyűlés által kedden elfogadott földtörvények előzetes alkotmányossági normakontrolljának kezdeményezésére.

Április 7-én és 21-én lesznek a választások

Itthon2001.12.13, 17:19

A választások első fordulója április 7-én lesz - jelentette be Mádl Ferenc köztársasági elnök. A második két héttel később, 21-én lesz. Ezt az időpontot javasolta a Fidesz, az MDF, az FKGP, a MIÉP és a Munkáspárt, az SZDSZ egy héttel későbbi időpontot látott jónak, a szocialisták pedig májust javasolták. Az első forduló egy héttel lesz húsvét után.

Lomnici Zoltán lesz a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese

Itthon2001.12.04, 19:20

Mádl Ferenc köztársasági elnök 2002. február 1-jei hatállyal Lomnici Zoltánt nevezte ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökhelyettesi posztjára kedden.

Kedden eldől a lex-Répássy sorsa

Itthon2001.12.03, 12:29

Az Alkotmánybíróság kedden határoz a lex-Répássyként elhíresült jogszabály-módosításról. Az Országgyűlés elfogadta ugyan a Polgári törvénykönyv változását, ám Mádl Ferenc köztársasági elnök előzetes normakontrollt kért az AB-tól.

Helmut Kohl is részt vett Bush budapesti kitüntetésén

Itthon2001.11.28, 12:00

Magyarország helyzetéről, szerepéről tartott kedden megbeszélést George Bush, az Amerikai Egyesült Államok volt elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök. Mádl Ferenc köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést adta át George Bushnak. Az ünnepélyes ceremónián miniszterek, nagykövetek vettek részt, díszvendégként többek között Göncz Árpád és Helmut Kohl volt német kancellár is.

Hétfőn újabb egyeztetés az ombudsmanról

Itthon2001.11.22, 07:12

A köztársasági elnök hétfőn ismét egyeztetésre hívja a parlamenti frakciókat az adatvédelmi biztos személyéről. Az államfő bízik abban, hogy a megbeszélés - amelyen a házelnök is részt vesz - konszenzussal zárul. Mádl Ferenc köztársasági elnök jelöltjének személyéről nem kíván nyilatkozni - tudatta sajtóirodáján keresztül.

Újabb kísérlet ombudsmanjelölésre

Itthon2001.11.21, 06:56

Mádl Ferenc köztársasági elnök jövő hét elejére hatpárti találkozót hív össze, amelyen a lehetséges adatvédelmi ombudsmanjelöltekről tárgyalna a politikai erők vezetőivel.

Hátrányos helyzetű romák azonosítására készülnek minisztériumok

Itthon2001.11.19, 18:21

Kész nemzetközi szervezetekhez fordulni a Demokratikus Roma Párt, amennyiben az Egészségügyi Minisztérium nem ül le velük egy tárgyalóasztalhoz, hogy újra tárgyalják a roma népegészségügyi programot  A DRP szerint az akciótervben megdöbbentő dolgok szerepelnek, például, hogy a hátrányos helyzetűek életkori és egészségügyi állapotának javításához szükség van a hátrányos helyzetű romák azonosítására, definiálására. A párt azt is sérelmezi, hogy a középtávú program előkészítéséből kihagyták őket, ráadásul a felmérések adatait nem közlik velük. A program előkészítésében deklaráltak miatt Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz és Kaltenbach JJenő ...

Továbbra sem javult Medgyessy Péter megítélése

Itthon2001.11.19, 07:34

A politikusok népszerűségi listáját továbbra is Dávid Ibolya vezeti. A második Mádl Ferenc. Tovább zuhant a listán Mikola István.

Újabb politikai hullámokat kavar a gyűlölködés

Itthon2001.11.12, 06:39

Kovács László, az MSZP elnöke nyílt levélben kéri Mádl Ferenc köztársasági elnököt, hogy tárja a közvélemény elé álláspontját az 1956-os megemlékezéseken egyes ellenzéki politikusokkal történt incidensekkel kapcsolatban.

Az Alkotmánybíróság hétfőn tárgyalja a lex Répássyt

Itthon2001.11.01, 14:06

Az Alkotmánybíróság hétfői ülésén tárgyalja a lex Répássyként ismertté vált, még ki nem hirdetett törvényt, melynek normaszövegét Mádl Ferenc köztársasági elnök több ponton alkotmányellenesnek találta.

Az SZDSZ támogatja Mádl új ombudsmanjelöltjét

Itthon2001.10.17, 15:02

Már csak az MSZP szavazatán múlik, hogy sikerül-e megválasztani Majtényi László utódját. Az SZDSZ ugyanis ma közölte Mádl Ferenc köztársasági elnökkel, hogy ők az adatvédelmi biztosi tisztség iránt érzett felelősség miatt támogatják Székely László dunai kormánybiztos megválasztását, aki az államfő legújabb jelöltje.

Még nem volt érdemi konzultáció az ombudsmanjelöltről

Itthon2001.10.12, 04:02

Nem zárult le az adatvédelmi biztos jelölését megelőző tájékozódás, hiszen nem mindegyik parlamenti párt kapta meg még Székely László dunai kormánybiztos szakmai életrajzát a köztársasági elnök hivatalától. Az MSZP még nem alakította ki álláspontját a jelöltről, így nem tudni: számíthat-e Székely a megválasztásához szükséges 258 szavazatra.

Orbán helyett Mádl a pápánál

Itthon2001.10.09, 11:29

A háború miatt a kormányfő nem utazott Rómába, ezért a római pápát meglátogató küldöttség vezetőjének Mádl Ferenc államfőt kérte meg.

Káró Tamás a Monetáris Tanács új tagja

Archívum2001.09.27, 16:39

Mádl Ferenc köztársasági elnök csütörtökön hatéves időtartamra kinevezte Káró Tamást a Monetáris Tanács tagjává.

Mádl Ferenc részvétét fejezte ki a budapesti amerikai ügyvivőnek

Itthon2001.09.11, 19:48

A köztársasági elnök részvétét fejezte ki a magyar nép nevében, és fölajánlotta segítségünket a hasonló sokkoló támadások megelőzéséhez. A magyar hatóságok mindent megtesznek a Magyarországon tartózkodó amerikaiak védelme érdekében.

Visszafogottabb kampányt követel az államfő

Itthon2001.09.03, 11:13

Nem közeledett a pártok álláspontja a mai hatpárti egyeztetésen az adatvédelmi biztos jelölésével kapcsolatban. A képviselőket Mádl Ferenc köztársasági elnök felszólította, hogy visszafogottabban kampányoljanak. 

Az SZDSZ sem támogatja az ombudsmanjelöltet

Itthon2001.08.27, 16:49

Berki Ádámot, aki Mádl Ferenc köztársasági elnök jelöltje az adatvédelmi biztosi posztra, kedden és szerdán hallgatják meg az illetékes bizottságok. Az MSZP és az SZDSZ nem támogatja Berki kinevezését, így nem lesz meg a szükséges kétharmados igen szavazat.

Mádl Ferenc állami kitüntetéseket adott át

Itthon2001.08.20, 14:37

Augusztus 20-a alkalmából a köztársasági elnök állami kitüntetéseket adott át a Parlamentben.

Kitüntetések augusztus 20-a alkalmából

Itthon2001.08.17, 15:56

Mádl Ferenc köztársasági elnök megbízásából Rockenbauer Zoltán a nemzeti kulturális örökség minisztere és Pálinkás József oktatási miniszter adta át az állami kitüntetéseket augusztus 20-a alkalmából.

Keveseket érdekelt a korona Esztergomban

Itthon2001.08.15, 20:21

A Nagyboldogasszony-napi szentmise idejére az esztergomi bazilikába szállították a Szent Koronát. A misén részt vett Mádl Ferenc köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, a kormány több tagja, a történelmi egyházak vezetői, de a polgárakat nem érdekelte az ünnepség. 15 000 embert vártak a szervezők a bazilika előtti térre, de alig 2000-en várakoztak a templom előtt. A koronát szállító hajót pedig mindössze 150-200 ember várta.

Finnország még gondolkodik

Nagyvilág2001.08.11, 09:03

Finnország még nem döntötte el, hogy él-e a munkaerő szabad áramlására vonatkozó moratóriummal az Európai Unió majdani új tagállamaival szemben, mindenesetre óvatosan kezeli a kérdést - mondta el Mádl Ferenc köztársasági elnök az MTI különtudósítójának Tarja Halonen finn államfővel folytatott nem hivatalos megbeszélése után.

Az új ombudsmanjelölt szerint a legszigorúbb értelemben csak Majtényi ért az adatvédelemhez

Itthon2001.07.22, 01:36

Berki Ádámot Mádl Ferenc köztársasági elnök szerdán jelölte az adatvédelmi biztosi posztra. Az ügyvéd szerint a legszigorúbb értelemben csak az eddigi ombudsman, Majtényi László és közvetlen munkatársai érthetnek az adatvédelemhez. Azonban úgy látja: bíróként és ügyvédként maga is elegendő jártasságot szerzett. Bíróként a szellemi alkotások védelme volt a szakterülete, ügyvédként pedig neki is be kellett tartania az adatvédelmi szabályokat például az iratkezelés során.

Akár jövő nyárig is elhúzódhat az adatvédelmi biztos kinevezése

Itthon2001.07.22, 01:36

Elképzelhető, hogy a 2002-es parlamenti választások utánra húzódik az új adatvédelmi biztos kinevezése - vélekednek ellenzéki források. Az MSZP és az SZDSZ továbbra is tájékozódik Berki Ádám ügyvéd adatvédelemmel kapcsolatos eddigi tevékenységéről, míg a Fidesz és az FKGP támogatja Mádl Ferenc jelöltjét az adatvédelmi posztra.

Kinevezték a Magyar Nemzeti Bank új alelnökeit

Archívum2001.07.02, 15:23

Mádl Ferenc köztársasági elnök hétfőn kinevezte Auth Henriket és Adamecz Pétert a Magyar Nemzeti Bank alelnökeivé. Auth Henrik feladata a bankrendszer jegybanki ellenőrzése és a pénzforgalmi tevékenység felügyelete lesz, Adamecz pedig a jegybank monetáris politikájának felügyeletét látja el.

Ismét a parlament előtt a pénzügyi törvénycsomag

Gazdaság2001.06.23, 11:55

Visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek Mádl Ferenc köztársasági elnök a pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló, a parlament által már jóváhagyott törvényt. A házbizottság tegnapi döntése szerint a jövő hét keddi rendkívüli ülésen ismét megnyitja a jogszabály záróvitáját a T. Ház. A kormánypárti többség vélhetően lehetővé teszi, hogy már a közeljövőben lehetővé váljon a Magyar Posta Rt. postabanki tulajdonszerzése.

Március 2-án foglalja el Járai Zsigmond a jegybank elnöki székét

Archívum2001.02.22, 13:19

Két-három éven belül az országban 4-5 százalékos lehet az infláció - mondta Járai Zsigmond csütörtökön Budapesten, miután átvette az MNB-elnöki kinevezéséről szóló okmányt Mádl Ferenc köztársasági elnöktől, a Parlamentben. A Magyar Nemzeti Bank új elnöke március 2-án foglalja el posztját.

Előző
Következő