Kovács István
címke rss- kapcsolódó címkék:
- boksz
- vízilabda
- profi boksz
- Koko
- Erdei Zsolt

A választások, a háború és a jogállamiság kérdése határozzák meg az unió következő időszakát
Az európai parlamenti választások, az orosz-ukrán háború és a jogállamiság kérdése lesznek a következő egy évben az Európai Unió legfontosabb témái - mondta az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bűnözői múltjáról beszélt Kovács István „Kokó” testvére
Mára már jó útra tért Kovács Gyula, saját boxtermet üzemeltet, próbál változni. Csoda, hogy túlélte az életét, egyszer például hason szúrták, és többször volt börtönben.
- címkék:
- botrány
- tévé
- sztárok
- Kovács István
- gyerekkor
- Címkefelhő »
Alekosz elárulta, miért nem emlékszik rá Kokó annak ellenére, hogy korábban együtt bokszoltak
Nagy Alekosznak nemritkán vannak meredek, sokaknál biztosítékot kiverő állításai. Ilyen volt az is, amit múlt pénteken Hajdú Péter műsorában mondott: ő és Kokó együtt bokszoltak a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesületben (KSI), sőt még az edző is gyakran keverte össze őket.
Már főiskolás korában szembesült a Kádár-diktatúra hazugságaival
Kossuth-díjas, érdemes művész, színészi, énekesi pályáját számos további rangos állami díjjal, kitüntetéssel ismerték el. Halász Judit csaknem hatvan éve tagja a Vígszínháznak, a drámairodalom legszélesebb palettájáról játszotta el főszerepek sorát, generációk nőttek fel a verses lemezein, filmszínészi pályáját legendássá lett filmekben kezdte. Nemrég töltötte be a nyolcvanadik évét, jelenleg is színpadon van, dalaival járja az országot, a Vígszínházban is megrendezik mindig szokásos karácsonyi koncertjét. Az Origónak adott interjújában felidézi gyermek- és ifjúkorát, pályája néhány fontosabb állomását, mestere Várkonyi Zoltán példaaadó ...
- címkék:
- Bálint András
- Szabó Gyula
- Bulla Elma
- Bilicsi Tivadar
- Halász Judit
- Ernyey Béla
- Rudolf Péter
- Fényes Szabolcs
- Nádasy Myrtill
- Szabó István
- Ádám Ottó
- Darvas Iván
- Ruttkai Éva
- Pethes Sándor
- Latinovits Zoltán
- Tordy Géza
- Agárdy Gábor
- Marton László
- Tahi Tóth László
- Venczel Vera
- Várkonyi zoltán
- Kovács István
- Béres Ilona
- Szenes Iván
- Pártos Géza
- Sulyok Mária
- dr. Kollár Kornél
- Szegedi Erika
- Tordai Teri
- Dobos Ildikó
- Polónyi Györgyi
- dr. Sík Endre
- Sík Igor
- Lengyel József
- Páger Antal
- Címkefelhő »
A Katarban megalázott magyar bíró vezeti a Liverpool-Real Madrid BL-rangadót
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a hivatalos honlapján tette közzé, hogy a nagykárolyi Kovács István vezeti a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Liverpool–Real Madrid párharc odavágóját.
Négy felnőttfilmes Oscar, 23 év a kamera mögött, majd mellőzöttség - a kontrollálatlan evésbe majdnem belehalt az ex-pornós
A felnőttfilmek világának átalakulása nem tett jót a rendező-producer karrierjének, amit lelkileg nagyon rosszul viselt, az evésbe menekült, és ennek majdnem rossz vége lett.
Kovács „Kokó" István visszatért a korábbi sikerei helyszínére
Július végén derült ki , hogy - külső szemlélőként - teljesen váratlanul távozott a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) főtitkár posztjáról a korábbi olimpiai és világbajnok Kovács „Kokó" István. Most új hírek érkeztek a kirábbi klasszis ökölvívóval kapcsolatban, ugyanis visszatért a WBO-hoz.
- címkék:
- Kovács István
- munka
- visszatérés
- ökölvívás
- WBO
- IBA
- Címkefelhő »
A népszerű magyar színész, akinek az ÁVH-s tiszt darabjában kellett játszani
Jászai Mari-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett színművész. Szerdán lesz 80 éves, 1967-től tagja a József Attila Színház társulatának, 2008-tól örökös tagja. Ujréti László anyaszínházában csaknem százhetven szerepet játszott el pályára lépése óta, s más színtereken is számtalan alkalommal formált meg különböző karaktereket egyedi alakító készséggel, mindig hitelesen. Szinkronmunkáiban olyan külhoni kollégáknak kölcsönözte a hangját, mint a Kórház a város szélén című sorozat Blažej doktorát alakító Josef Abrhám, vagy a kemény öklű Terence Hill. Ujréti László sokrétű és magas színvonalú színészi munkássáága ...
- címkék:
- Káldy Nóra
- Ujréti László
- Bodrogi Gyula
- Huszti Péter
- Mensáros László
- Ádám Ottó
- Voiht Ági
- Léner Péter
- Lehoczky Zsuzsa
- Iglódi István
- Garas Dezső
- Tahi Tóth László
- Várkonyi zoltán
- Kiss Ferenc
- Domján Edit
- Dőry Virág
- Konrád Antal
- Kovács István
- Szakács Eszter
- Nemcsák Károly
- Verebes István
- Zsámbéki Gábor
- Végvári Tamás
- Hargitai Iván
- Csiszár Imre
- Címkefelhő »
Az NB II-be igazolt a 15-szörös magyar válogatott középpályás
A MOL Fehérvár FC-ből az NB II-ben szereplő ETO FC Győrhöz igazolt a 15-szörös magyar válogatott középpályás, Kovács István.
Váratlanul leváltották Kovács Istvánt a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség főtitkári posztjáról
Váratlanul leváltották Kovács Istvánt Nemzetközi Ökölvívó Szövetség főtitkári posztjáról. A pozícióját átmenetelileg már más tölti be.
- címkék:
- Kovács István
- boksz
- főtitkár
- leváltás
- AIBA
- Címkefelhő »