madárinfluenza
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Mikor tör ki Kínából az új madárinfluenza?
A szakértők a tíz évvel ezelőtti madárinfluenza-járvány tanulságaiból próbálnak következtetni az idén tavasszal Kínában felbukkant új, H7N9 jelű vírusváltozat várható viselkedésére. A feladat igen sürgető, hiszen a sűrűn lakott európai, észak-amerikai és ázsiai területekre irányuló repülőforgalom pillanatok alatt szétszórhatja a fertőzést az egész világon.
Az új influenzavírus emberről emberre egyelőre nem terjed
A Kínában legalább 22 ember halálát okozó H7N9 vírus valóban a szárnyasoktól származik, és jelenleg nem képes emberről emberre terjedni - állapította meg a The Lancet brit orvosi folyóiratban csütörtökön megjelent tanulmány.
Mutálódik az új madárinfluenza-vírus
Az átlagos influenza-vírusoknál nyoilcszor gyorsabban tud mutálódni a H7N9 típusú madárinfluenza-vírus, emiatt aggodalmaskodnak a kínai kutatók. Eddig 24 ember fertőződött meg, és ebből hét meghalt.
- címkék:
- madárinfluenza
- H7N9 vírus
- Címkefelhő »
Madárinfluenza miatt bezárják a piacokat Sanghajban
Az Egészségügyi Világszervezet szerint egyelőre nem tudni eleget a H7N9-vírus okozta megbetegedésekről ahhoz, hogy fel lehessen mérni a valós veszélyeket. Emberről emberre még nem terjed.
- címkék:
- Sanghaj
- madárinfluenza
- H7N9 vírus
- Címkefelhő »
Újra előveszik a veszélyes vírust
Folytatódhatnak a veszélyességük miatt tavaly felfüggesztett madárinfluenza-kutatások - adta hírül közös nyilatkozatban a világ két vezető természettudományos hetilapja, a Science és a Nature.
Újra feltűnt Pekingben a H1N1
A szokatlan hideg miatt újra megjelent Kínában a H1N1-vírus, ketten meghaltak.
- címkék:
- madárinfluenza
- Címkefelhő »
Támad a madárinfluenza Bangladesben
A bangladesi hatóságok 150 ezer szárnyas és 300 ezer tojás megsemmisítését rendelték el, miután a múlt héten madárinfluenza vírusát mutatták ki a főváros egyik baromfitelepén.
- címkék:
- Banglades
- betegség
- madárinfluenza
- Címkefelhő »
Világméretű járvány fenyeget? Újabb veszélyes influenzatípus ütötte fel a fejét
Az újfajta, embereket és állatokat egyaránt veszélyeztető influenzajárvány gócpontja bárhol kialakulhat, így amerikai kutatók szerint mindenképpen óvintézkedés szükséges.
Madárinfluenza pusztít Mexikóban és Kínában is
Északnyugat-Kínában csaknem 160 ezer baromfit ítéltek kényszervágásra, Mexikóban az egész országra kiterjedő rendkívüli intézkedéseket vezettek be a madárinfluenza-járvány miatt.
- címkék:
- Mexikó
- Kína
- madárinfluenza
- baromfi
- H5N1
- Címkefelhő »
Kevés mutációval már levegőben terjed a madárinfluenza
A bioterrorizmus kockázatáról szóló több hónapos nemzetközi vita után az amerikai Science tudományos folyóirat pénteki számában közzétette azokat a kutatási eredményeket, amelyek megmutatták, hogy egy mutáns madárinfluenza-vírustörzs hogyan terjedhet emlősök és vélhetően emberek között is.
- címkék:
- madárinfluenza
- járvány
- vírus
- H5N1
- Címkefelhő »
Madárinfluenza ütötte fel a fejét egy holland pulykafarmon
Madárinfluenza-fertőzés miatt kellett levágni Hollandiában egy pulykatelep teljes állományát - közölte a holland kormány. A pulykákban a H5 vírustörzs emberre veszélytelen fajtáját mutatták ki, de a fertőzés terjedésének megállítására karantént vontak a fertőzött farm köré.
- címkék:
- Hollandia
- madárinfluenza
- Címkefelhő »
Veszélyes vírus elszabadulásától tartanak a kutatók
Hatvan napra felfüggesztették munkájukat a madárinfluenza vírusát kutató tudósok, mert attól tartanak, hogy véleletlenül járványt idéznek elő.
- címkék:
- madárinfluenza
- járvány
- vakcina
- vírus
- Címkefelhő »
Meghalt egy madárinfluenzával fertőzött beteg Kínában
A hongkongi hatóságok három hétre betiltották az élő csirkék eladását és behozatalát külföldről, miután a múlt héten a H5N1-vírust mutatták ki egy piacon vásárolt bontott csirkében. Több mint egy évvel az utolsó - emberen diagnosztizált - fertőzés után szombaton a vírus miatt meghalt egy kínai férfi.
- címkék:
- Kína
- Hongkong
- madárinfluenza
- vírus
- H5N1
- WHO
- Címkefelhő »
Bioterrorizmustól tartva lebutítanak egy cikket a világ egyik legnagyobb tudományos lapjában
A Science magazin főszerkesztői közleményben ismertette, hogy az Egyesült Államok biológiai biztonsággal foglalkozó tudományos tanácsadó testületének kérésére megjelenés előtt átszerkesztenek egy madárinfluenzával kapcsolatos cikket.
Csirkék ezreit vágják le Hongkongban egy madárinfluenzás baromfi miatt
Madárinfluenza-fertőzésre bukkantak a hongkongi hatóságok egy elhullott csirkében. Az eset miatti elővigyázatosságból állatok ezreit fogják levágni, és vizsgálatot rendeltek el, hogy megállapítsák, honnan származott a fertőzött baromfi.
- címkék:
- Kína
- Hongkong
- madárinfluenza
- Címkefelhő »
Madárinfluenza-riadót fújtak Hongkongban egy megbetegedett nő miatt
Madárinfluenzával fertőződött meg egy nő Hongkongban, ezért a városban megemelték a vírus miatti készültséget - közölték az egészségügyi hatóságok. Hongkongban 2003 óta nem találkoztak a madárinfluenzával, most azonban a hatóságok szerint akár új járvány is kialakulhat. A fertőzött nő Kína belső területeiről hozhatta be a vírust, és kritikus állapotban van.
Megvan a vakcina a madárinfluenza ellen
Sikerült előállítani a madárinfluenzát okozó H5N1 vírus elleni oltóanyag alapját. Az előállított vírustörzset elérhetővé tették más laboratóriumok és a gyógyszeripar számára is.
- címkék:
- madárinfluenza
- WHO
- Címkefelhő »
Túlaggódta az ijesztő vírusokat a WHO
A sertésinfluenza a harmadik olyan betegség az ezredforduló óta, amely miatt világjárvány veszélyét emlegeti az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Sem a SARS, sem a madárinfluenza nem teljesítette be eddig az egész világon pusztító fertőzéssel fenyegető jóslatokat, de a WHO egyik esetben sem volt következetes. A pánik csitítása és a félelemkeltés között ingadozott, de a veszély mértékét nem tudta jól belőni.
Kínában ismét meghalt egy nő madárinfluenzában
- címkék:
- Kína
- Fujian
- kékfény
- madárinfluenza
- H5N1
- Shandong
- Címkefelhő »
Madárinfluenzát találtak Németországban
Rutinellenőrzés során egy szászországi baromfitelepen a madárinfluenza emberre is veszélyes típusát mutatták ki egy kacsában. A telepet bezárták, az állatokat levágják.
- címkék:
- Németország
- állatok
- madárinfluenza
- Címkefelhő »
Madárinfluenza végzett egy férfival Egyiptomban
Egyiptomban újabb madárinfluenzás beteg halt bele a fertőzésbe. A vírus H5N1-es, emberre is veszélyes altípusát háziszárnyasoktól kapta el.
Kínai importtilalom a török baromfira
Kína csütörtökön importtilalmat rendelt el a Törökországból származó baromfira madárinfluenza fertőzés miatt. A már Kínába bejutott török baromfitermékeket vissza kell szállítani, vagy azokat meg kell semmisíteni- közölte a pekingi mezőgazdasági minisztérium.
Újabb madárinfluenzás eseteket jelentettek Ázsiából
Kínából és Vietnamból is újabb, madárinfluenza által okozott haláleseteket jelentettek a hatóságok. Közben Pakisztánban is riadókészülséget rendeltek el, mert ismét felbukkant a baromfiállományban a vírus emberre is veszélyes változata.
A járvány ellenére turistarekord a kínai holdújév idején
Az egyre aggasztóbb madárinfluenza ellenére sosem látott tömegek utaznak Ázsia különböző pontjaira a főszezonnak számító Kínai Holdújév idején, ami január 29-én kezdődik. Még a madárinfluenza által leginkább érintett Vietnámban is lényegesen nagyobb szállodai foglaltságot regisztráltak, mint a korábbi években - írja az ABC News.
Ismét megjelent a madárinfluenza Thaiföldön
Ismét felbukkant a madárinfluenza emberre is veszélyes, H5N1 vírusa Thaiföld északi részén - közölte csütörtökön a bangkoki mezőgazdasági minisztérium. A vírus négyezer csirke pusztulását okozta a hónap első felében.
- címkék:
- Thaiföld
- madárinfluenza
- vírus
- H5N1
- Címkefelhő »
Újabb madárinfluenza-gócot találtak Lengyelországban
Egy lengyelországi baromfitelepen madárinfluenzát találtak a helyi állategészségügyi hatóságok. Ez a nyolcadik góc, ahol a madárinfluenza vírusának emberre is veszélyes altípusát azonosították az országban.
Madárinfluenzában halt meg egy férfi Pakisztánban
Hat ember betegedett meg madárinfluenzában a múlt hónapban Pakisztán északnyugati részén, s egyikük nem élte túl a kórt - közölték szombaton Iszlámábádban.
- címkék:
- Pakisztán
- Iszlámábád
- madárinfluenza
- kór
- Címkefelhő »
Vadmadarak hozták vissza a madárinfluenzát Romániába
Vonuló madaraktól kaphatták meg a házi szárnyasok a H5N1 vírust egy romániai faluban - jelentették be a helyi hatóságok. A Duna-deltában található településen még csütörtökön befejezik a lakosság beoltását, és korlátozzák a hús, valamint a tojás forgalmazását. Románia szárnyashús-exportját egyelőre nem érinti a vírus megjelenése.
- címkék:
- Románia
- madárinfluenza
- H5N1
- Duna-delta
- Címkefelhő »
Madárinfluenza Mianmarban
Egy új madárinfluenza-gócot találtak a hatóságok Mianmar (Burma) keleti részén, a kínai határ közelében - adták hírül szombaton a helyi lapok.
Újra felbukkant a madárinfluenza Nagy-Britanniában
A brit egészségügyi hatóságok szerdán bejelentették, hogy elővigyázatosságból újabb baromfitelepen ölték le a szárnyasokat a madárinfluenza-vírus emberre is veszélyes H5N1 altípusának kelet-angliai újbóli megjelenése miatt.
Madárkór ölt meg egy nőt Indonéziában
- címkék:
- Indonézia
- madárinfluenza
- H5N1
- WHO
- Címkefelhő »
Németországban támad a madárinfluenza
A madárinfluenza emberre is veszélyes, H5N1 vírusát mutatták ki elhullott szárnyasokban egy baromfitelepen a németországi Erlangen közelében.
Bajororszában a madárinfluenza vírus
A madárinfluenza H5N1 altípusától hullott el három vadkacsa, amelyeknek tetemét egy Münchentől északra elterülő tóban találták meg - erősítették meg Bajorországban.
Terhes vietnami nővel végzett a madárkór
Madárinfluenzában halt meg egy várandós vietnami asszony. Eközben Franciaországban H5N1-es vírussal fertőzött vadhattyúk tetemére bukkantak.
- címkék:
- Franciaország
- madárinfluenza
- H5N1
- Címkefelhő »
Magyar vakcinát is kért a WHO a madárkór ellen
Magyar madárinfluenza elleni oltóanyagal tölti fel raktárait a WHO - értesült az MTV Híradója. Az egészségügyi világszervezet a fertőzés által leginkább érintett térségekben létesít oltóanyagraktárakat, ezekbe Magyarországon kívül még három országból szállítanak vakcinát.
Német háziszárnyasban is kimutatták a H5N1 altípusát
Pénteki hivatalos közlés szerint háziszárnyasban is kimutatták - idén először - a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 altípusát Németországban.
H5N1-et találtak egy elhullott cseh hattyúban
Elérte Csehországot a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 vírustörzse. A betegséget egy elhullott hattyúban mutatták ki.
- címkék:
- Csehország
- madárinfluenza
- H5N1
- hattyú
- Címkefelhő »
Elnézést kért a miniszter egy papagáj megöléséért
A cseh kormány elnézést kért egy papagáj elhamarkodott megöléséért, s a madár tulajdonosát új állattal kárpótolta. A kalitkában tartott papagáj a madárinfluenza elleni küzdelem vétlen áldozata lett.
Megjelent a madárinfluenza veszélyes változata
A madárinfluenza emberre is veszélyes vírusát azonosították három, Nürnberg területén elhullott vadmadárban.
- címkék:
- Nürnberg
- madárinfluenza
- vírus
- vadmadár
- Címkefelhő »
Madárinfluenza miatt ölik a cseh pulykákat
A madárinfluenza-vírus emberre is veszélyes, H5N1-es altípusát fedezték fel szárnyasok között Csehországban - közölték csütörtökön a cseh hatóságok. Míg cseh területen korábban csak vadon élő madaraknál találkoztak a kórral, most egy állattenyésztő farmon ütötte fel a fejét. Közel 6 ezer pulykát vágnak le.
- címkék:
- Csehország
- madárinfluenza
- farm
- pulyka
- Címkefelhő »
H5N1 vírussal fertőződött meg egy lány Egyiptomban
A madárinfluenza emberre is veszélyes, H5N1 jelű vírusával fertőződött meg egy 10 éves lány Egyiptom déli részén, és életveszélyben van - jelentette be pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az egyiptomi egészségügyi minisztérium közlése alapján.
- címkék:
- Egyiptom
- madárinfluenza
- vírus
- H5N1
- WHO
- Címkefelhő »
Újabb H7N2-esetek Nagy-Britanniában
Újabb madárinfluenzás fertőzést mutattak ki Nagy-Britanniában háziszárnyasokban - közölte csütörtök este a brit szaktárca. Legutóbb májusban, Wales északi részén mutatták ki a madárinfluenza ugyanezen törzsét.
A kínai hadsereget is elérte a madárinfluenza
Madárinfluenzában meghalt a kínai hadsereg egy katonája - közölte hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A tájékoztatás szerint a délkelet-kínai Fucsien (Fujian) tartományban szolgálatot teljesítő 19 éves férfi vasárnap hunyt el. Ő volt a betegség 16. halálos áldozata az ázsiai országban.
- címkék:
- Fujian
- kékfény
- madárinfluenza
- WHO
- Címkefelhő »
Walesban is észlelték a madárinfluenzát
Első ízben észlelték a madárinfluenza egyik törzsét háziszárnyasokban a nagy-britanniai Wales tartományban. Ez az első kimutatott eset a szigetországban azóta, mióta egy magyarországi érdekeltségű brit cég állományában H5N1-es fertőzést mutattak ki.
- címkék:
- Wales
- madárinfluenza
- törzs
- háziszárnyas
- Címkefelhő »
Embert fertőzött meg Vietnamban a madárkór
Megerősítették szerdán Vietnamban, hogy madárinfluenzával fertőződött meg egy férfi, aki a múlt héten került kórházba. A vírust utoljára másfél éve mutatták ki emberi szervezetben az indokínai országban.
- címkék:
- Vietnam
- kórház
- madárinfluenza
- madárkór
- Címkefelhő »
Kislányt ölt meg a madárkór Indonéziában
Újabb emberi áldozata van Indonéziában a madárinfluenzának. Ezúttal egy ötéves kislányt ölt meg a H5N1.
A britek szerint elismertük a madárinfluenzát
Vasárnapi brit sajtójelentés szerint hivatalos magyar részről "most először elismerték", hogy Magyarország is lehetett a forrása az év eleji angliai madárinfluenza-járványnak. Ugyanez szerepel egyébként a nemrég kiadott hivatalos brit jelentésben is. Az idézett magyar illetékes szerint a fő felelősség így is a járványtól érintett brit cégé.
Ghánában is megjelent a H5N1 vírus
Ghánában is felütötte a fejét a madárinfluenza H5N1 vírusa - jelentette be szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik munkatársa.
- címkék:
- Ghána
- madárinfluenza
- vírus
- H5N1
- WHO
- Címkefelhő »
H5N1-es kacsákat öltek Vietnamban
Több tucat kacsa pusztult el a madárinfluenza H5N1-es altípusának vírusa miatt Dél-Vietnamban. Az ázsiai országban múlt szerdán jelentették be, hogy sikerült megfékezni a madárinfluenzát.