London

címke rss

Megérkezett Londonba Meghan Markle édesanyja

Archívum2019.04.23, 18:58

Megérkezett Londonba Meghan Markle édesanyja, Doria Ragland.

Kétszer támadtak rá késsel, és végignézte, hogy betörnek a házába

Nagyvilág2019.04.23, 17:35

Egy fiatal, angol fontmilliomos férfi elhatározta, hogy bebizonyítja, hogy a hajléktalanok élhetnének emberi körülmények között, ha valóban akarnának. Kieren Hamilton mindig azt gondolta, hogy akik az utcán élnek, lusták, és maguk tehetnek a sorsukról, egészen addig, amíg föl nem vállalta, hogy részt vesz a 5Star's Rich Kids Go Homeless (azaz Hogyan lesznek gazdagokból hajléktalanok) című valóságshow-ban. A férfi napokig aludt a hideg utcán, kétszer rátámadtak, és még azt is végignézhette, hogy betörnek a házába. 

Bejelentették a külföldi NFL-meccsek időpontjait

Sport2019.04.17, 19:16

A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) szerdán bejelentette, mikor rendezik az alapszakasz külföldön sorra kerülő mérkőzéseit.

Ecuadori elnök: Assange kémközpontot működtetett Londonban

Nagyvilág2019.04.15, 18:58

Kémközpontot működtetett Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató oldal alapítója Ecuador londoni nagykövetségén – mondta Lenín Moreno ecuadori elnök a The Guardian című brit újságnak.

Több lövés volt a londoni Ukrán Nagykövetségnél

Nagyvilág2019.04.13, 18:33

A londoni rendőrség rálőtt egy autóra az ukrán nagykövetségnél. Az eset a nagykövetségen kívül történt a Kensingtonban, a Holland Parkban – írja a Telegraph.

Barangoljon Charles Dickens viktoriánus Londonjában!

Travelo2019.04.13, 08:17

A 19. század második felének egyik legünnepeltebb angol szerzője ma is óriási népszerűségnek örvend. Regényeiben keresztül-kasul bejárhatjuk a viktoriánus London zsúfolt, saras utcáit, és a legszörnyűbb helyekre is bepillanthatunk. Sorozatunkban a sokak által ismert könyvek, egykori kötelező olvasmányok fiktív vagy valós helyszíneire kalauzoljuk el olvasóinkat. Ezúttal Twist Olivér nyomán keressük fel Dickens Londonjának néhány emlékezetes helyszínét.

Őrizetbe vették Julian Assange-t Londonban

Nagyvilág2019.04.11, 14:48

Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója a brit főváros ecuadori nagykövetségén tartózkodott, amikor őrizetbe vették - írja a BBC. 

Híres mozik, amelynek vásznai elé a közönség először ülhetett be filmet nézni

Travelo2020.06.09, 12:30

Lumiere testvérek, 35 milliméteres filmszalag, számozott széksorok és kávéházi vetítések – rövid, nem is feltétlen teljes, inkább csak érdekes mozitörténeti pillanatok címszavakban az első brit filmszínház megnyitásától kezdve, az amerikai kontinens legelső filmpalotáján át a magyar mozi szavunk megszületéséig.

Sadiq Khan Londonja: átlagban napi 40 késelés történt az elmúlt években

Nagyvilág2019.04.08, 13:05

A brit Evening Standard kérte ki adatokat a hatóságoktól, ebből pedig az derült ki, hogy 2017-18-ban átlagban naponta 40 késekhez köthető bűntényt követtek el a fővárosban.

Rászakadt a násznépre a mennyezet

Nagyvilág2019.04.04, 15:19

Majdnem tragédiával végződött egy londoni esküvő: egy 5 csillagos szállodában szakadt a vendégekre a mennyezet – írja a Sky News.

Különös magyarázattal állt elő az a nő, aki a londoni metrón maszturbált (18+)

Life.hu2019.04.04, 10:19

Egy londoni metrón maszturbált egy nő, aki a rendőrök kiérkezése után furcsa magyarázattal állt elő.

Egészen fura alakú kilátótornyot építenek Londonban - képek

[origo] utazás2019.04.03, 09:38

Támogatják a londoni várostervezési hatóságok, hogy megépüljön a Tulip (Tulipán) nevű vitatott kilátótorony, amely 305 méterrel Nyugat-Európa második legmagasabb építménye lesz, ha elkészül.

Újabb késelések Londonban: négy sérültje van a támadásoknak

Nagyvilág2019.03.31, 15:59

Három férfit és egy nőt sebesített meg egy magányos késes támadó London északi részén a hétvégén. A brit fővárosban mára szinte mindennaposak a lettek a késes támadások. 

Leállították az Eurostar járatait, mert valaki beszökött a vasúti pályára

Nagyvilág2019.03.30, 15:53

Leállították szombaton néhány órára a London és Párizs, illetve Brüsszel között közlekedő Eurostar gyorsvonat valamennyi Nagy-Britanniába érkező, illetve onnan induló járatát, mert egy férfi felmászott a St Pancras londoni pályaudvar tetejére, és ott töltötte az éjszakát.

Meztelen reggeli London felett – a jótékonyság jegyében

Archívum2019.03.29, 14:55

Meztelenül étkezni a mesés London felett 35 ezer láb magasban? Akik igazán bátrak, most megtehetik, az első reggelik bevételét pedig jótékony célra ajánlják fel. 

Halálos késelés Londonban, a támadók egy mecsetbe menekültek

Nagyvilág2019.03.29, 10:49

A brit főváros szívében, a Westminster negyedben késeltek meg egy férfit csütörtök este. A támadók a Londoni Központi Mecsetbe menekültek. Az áldozatot kórházba szállították, de nem sikerült megmenteni az életét.

Újra szavazhatnak a brexit-megállapodásról a brit parlamentben

Nagyvilág2019.03.28, 20:37

Vitára és szavazásra engedte a londoni alsóház elnöke a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó, eddig kétszer nagy többséggel elvetett, a kormány által azonban csütörtökön harmadszor is beterjesztett megállapodást. Ha április 12-ig nem lesz előrelépés, a britek megállapodás nélkül eshetnek ki az Európai Unióból. 

Ha ilyen házat vesz, saját kocsmát is kap mellé

Gazdaság2019.03.27, 14:36

Egy 1920-ban épült angol birtokot, a rajta lévő házat és egy benne lévő házat árulnak az egyik ingatlanközvetítő oldalon.

Theresa May kész lemondani

Nagyvilág2019.03.27, 20:30

A Downing Street tájékoztatása szerint Theresa May brit miniszterelnök szerdán közölte a kormányzó Konzervatív Párt frakciójával, hogy kész távozni tisztségéből a brexit-tárgyalások következő, az EU-hoz fűződő jövőbeni kapcsolatokról szóló szakaszának kezdete előtt.

„Tegye fel a kezét, aki Düsseldorfba akar menni”, mondta a sztyuvi

Travelo2019.03.26, 09:27

A British Airways London - Düsseldorf járata minden hiba nélkül, időben elindult útjára. Aztán szépen, csendben leszállt Edinburgh repterére.

Halálra késeltek Londonban egy idős nőt

Nagyvilág2019.03.22, 21:06

Péntek délután 5 órakor, saját lakásában késsel támadt egy 75 éves nőre a férfi. A rendőrök még vizsgálják az ügyet. 

Egyetlen napja van Londonra? Így hozza ki belőle a maximumot!

Travelo2019.03.20, 11:34

Sajnos nincs olyan időnyerő szerkezet, amivel egy nap alatt végigjárhatnánk London minden zegét-zugát, menő kávézóját, trendi vagy éppen retro éttermét, kiállításait, show műsorait, öreg és modern lépcsőházait. De azért arra van lehetőség, hogy összeállítsunk magunknak egy tartalmas napot, amiből a lehető legtöbbet hozzuk ki, miközben persze, jó korán nekiindulunk a császkálásnak. Erre mutatunk most néhány példát, amit aztán ízlés szerint lehet bővíteni.

Sherlock Holmestól a szőrös talpú Bilbóig – Látogasson el fiktív karakterek otthonaiba!

Travelo2019.03.19, 08:39

Egy igazi rajongónak nincs is annál nagyobb beteljesülés, mint amikor kedvenc története részese lehet, például úgy, hogy felkeresheti a sztoriban szereplő helyszíneket. Ezek gyakran stúdiókban felépített díszletek, ritkább esetekben valós épületek, melyeket a könyv vagy a film tett híressé. De a legizgalmasabb mégiscsak az, amikor egy kitalált szereplő, kitalált háza kézzelfogható valósággá válik. Ilyenből pedig nem is egy akad – ezeket listáztuk most Londontól kezdve a Sarkkörön át egészen Új-Zélandig.

Egyre több helyen veri ki a biztosítékot a Heathrow bővítési terve

Travelo2019.03.12, 15:19

A brit Legfelsőbb Bíróságon több ügy is folyamatban van a londoni reptér bővítésével kapcsolatban.

Benne van a képben! mondta a saját háza ablakán kileső nőnek a netes celeb

Travelo2019.03.11, 11:26

A hangulatos kis utcák megszállottai és a tökéletes Insta helyszínekre vadászók leptek el egy eredetileg békés környéket Párizsban. És be is következett, ami ilyenkor szokott: a hely varázsát keresők épp jelenlétükkel tették tönkre azt. A londoni Notting Hill sem járt sokkal jobban.

Íme a világ városai, ahol a leggazdagabbak élnek

Gazdaság2019.03.10, 13:02

Ennek az elit lakosságnak a tagjai legalább 30 millió dollár értékű vagyonnal rendelkeznek fejenként, közülük azonban döntően egy 10 városból álló csoportban élnek a Knight Frank 2019-es vagyonjelentése szerint. London, Tokió és Szingapúr ad otthont a legtöbb ilyen embernek, továbbá New York, amely a világ egyik vezető gazdaságával rendelkező Egyesült Államokból kissé meglepő módon egyedüliként fért fel a listára.

Újabb halálos késelés Londonban, ismét huszonéves az áldozat

Nagyvilág2019.03.07, 13:21

Folytatódik a krízis Londonban a késeléseket illetően, tegnap délután már 19. alkalommal szúrtak halálra egy fiatalembert Kelet-Londonban, bár valószínűleg ez egy igen alábecsült szám. A londoni rendőrfőnök szerint nemzeti vészhelyzet alakult ki a rengeteg gyilkosság miatt, a szervezet már jelezte a brit kormánynak, hogy milyen extra erőforrásokra van szükségük a késeléshullám kezeléséhez. 

Gyanús csomagok miatt kiürítették a glasgow-i egyetemet és egy edinburghi bankot

Nagyvilág2019.03.06, 15:03

Gyanús postai csomagok miatt kiürítették szerdán a skóciai Glasgow egyetemének fő épületeit és a Royal Bank of Scotland edinburghi központját.

Fokozott óvatosságra inti a londoni magyarokat a külügy

Nagyvilág2019.03.06, 14:27

A Külgazdasági és Külügyminisztérium fokozott körültekintést kér a Londonban tartózkodó magyaroktól.

Gyanús csomagokat találtak két repülőtérnél és egy pályaudvaron Londonban

Nagyvilág2019.03.05, 21:08

Kisméretű, házi készítésű gyújtószerkezeteket találtak kedden két londoni repülőtér közelében és az egyik legnagyobb londoni pályaudvaron. Médiaértesülések szerint a szerkezeteket tartalmazó borítékokat valószínűleg Írországban adták fel.

Zaklatta az ápolót a migráns, mert nem az iszlám szerint öltözködött

Nagyvilág2019.03.02, 17:17

Egy 37 éves muszlim migráns hátterű férfi London egyik közkórházában azért kezdett el zaklatni egy női alkalmazottat, mert a nővér nem az iszlám szabályai szerint volt felöltözve. Ezt követően megfenyegette a nő védelmére siető keresztény orvost. 

Március első hetében a Wizz Air járatokat érintő sztrájk lesz a londoni reptéren

Travelo2019.02.26, 14:25

A Wizz Air járatokat érintő munkabeszüntetés március 3-én kezdődik és március 10-én ér véget a londoni Luton reptéren. A sztrájk minden nap reggel 6.00 órától este 18.00 óráig tart.

Ezúttal egy 23 évest késeltek halálra Londonban

Nagyvilág2019.02.22, 11:22

Egy késes támadás helyszínére, egy londoni ifjúsági klubhoz hívták tegnap este a mentőket és a rendőröket. A kiérkező szervek hiába próbálták megmenteni a fiatal életét, belehalt sérülésébe. A rendőrök megkezdték a nyomozást az ügyben, letartóztatás még nem történt. Ezzel az esettel együtt 2019-ben már legalább 11 gyilkosság történt a metropoliszban. 

Eredjen Poirot nyomába a világ leghíresebb vonatán, az Orient expresszen!

Travelo2019.02.18, 13:03

A világ uralkodói utazták be vele Európát Párizstól Isztambulig és Londontól Velencéig. A 20. század történelme sokat formált a vonaton és annak útvonalain, de neve és a rajta elérhető szolgáltatás minősége még ma is egyet jelent a luxussal. Tartsanak velünk az alábbi sorokban, amelyekben felidézzük, hogy pontosan mi tette ellenállhatatlanná a vonatot az olyan híres utasok szemében, mint Mata Hari vagy Agatha Christie.

A 700 éves londoni ceremóniát mindenki ingyen megnézheti

Travelo2019.02.21, 15:00

Bár a legnépszerűbb turista látványosságok általában nem olcsók és emellett még hosszú sor is kígyózik előttük, vannak olyan titkos, vagy nem is annyira titkos látnivalók, amelyek teljesen ingyenesek. Mint például egy, a londoni Towerben, napszállta után lezajló sok száz éves ceremónia.

Gigantikusra nagyított játék hajóval gyűjti a szemetet az IKEA

Gazdaság2019.02.26, 08:18

Nem mindennapi akciót valósít meg az IKEA új, greenwichi áruházának megnyitásával egyidejűleg.

Szelfizés közben zuhanhatott ki a 19. emeletről egy színésznő

Nagyvilág2019.02.19, 15:59

A 22 éves színésznő, Bethany Beales tavaly májusban zuhant ki egy londoni luxustoronyház erkélyéről, halálának körülményei miatt a rendőrök eleinte gyilkosságra gyanakodtak. Két embert le is tartóztattak. A nyomozók úgy sejtik, hogy Bethany egy tragikus baleset miatt zuhant a mélybe. 

Hallott már Kis Velencéről? Mindről? Mert több is van!

Travelo2019.02.12, 11:52

A jelenség olyan, mint egykor a zenében a Beatles volt. Egy egész generációt sodort magával, hivatkozási alap lett, és bizonyos körökben még mindig az. Velencét nem lehet más városhoz hasonlítani, ezért leginkább a világ többi, csatornákkal szabdalt városát hasonlítják hozzá. A világban több ilyen Kis Velence is van, és ahol nem alakult ki magától, ott megépítették mesterségesen. Példák mindkét esetre vannak, Kínától egészen Hollandiáig – a holnap kezdődő Velencei Karnevál kapcsán pedig most mutatunk is jónéhányat közülük.

Két magyar fintech startup is díjat hozott el Londonból

Gazdaság2019.02.14, 14:13

A fintech, azaz pénzügyi tematikájú londoni Finovate startup versenyen két hazai cégünk is "Best of show" díjat nyert: a Dorsum és a Wup.

Sztriptíztáncos miatt vakult meg a nagymama

Nagyvilág2019.02.11, 14:58

Perelni fog egy 58 éves nő, mivel egyik szemére megvakult, mikor egy sztriptíztáncos előtte vetkőzött le – olvasható a The Sunban.

Rosszul sikerült a tigrisek első találkozása - a nőstény nem élte túl a randevút

Tudomány2019.02.09, 09:47

Megölte a londoni állatkert nőstény szumátrai tigrisét pénteken, az első randevún új partnere, egy hétéves hím, amely egy dániai szafariparkból érkezett.

Angliában futtatott magyar lányokat egy orosházi nő

Itthon2019.02.08, 17:13

A 32 éves nő és a férje 2014 áprilisától vitt Angliába Magyarországról kiszolgáltatott lányokat, hogy ott prostitúcióra kényszerítse őket. Az angol és a magyar rendőrség közösen elfogta a házaspárt, akiket már el is ítéltek.

Van, amiben London már lenyomja Manhattant

Gazdaság2019.02.06, 15:23

London összesen 21 milliárd dollár értékű befektetést vonzott magához tavaly a kereskedelmi ingatlanpiacon, amivel megelőzte Manhattant, és így a brexittel kapcsolatos aggodalmak ellenére is megfosztotta a trónjától New York üzleti központját.

Lebegő spa is lesz az angol magánszigeten nyíló szállodában

Travelo2019.02.06, 12:44

Londontól nyugatra a Temze egy kicsi, elvarázsolt magánszigetén nyílik meg februárban az új luxusszálló, melynek legnagyobb szenzációja egy lebegő spa lesz.

Rózsaszín fényben nőnek a háborús bunkerben a saláták

Travelo2019.02.04, 16:02

Ha legközelebb Londonban jár és a megszokott látnivalóknál egy kicsit többre, vagy másra vágyik, akkor nézzen be a világ első föld alatti farmjára.

Csökkenteni akarja karbonlábnyomát? Egyen mókust!

Gazdaság2019.02.04, 15:44

Új gasztronómiai trend jelent meg Londonban – írja a The Telegraph. Egyes éttermek ugyanis arra tesznek kísérletet, hogy egzotikus vagy különleges ínyencségnek számító fogások helyett, a mókushúsból készült ételeket tegyék a mindennapi vendéglátás részévé.

Másfél fontért csótányt neveznek el a gyűlölt exről az angol állatkertben

Travelo2019.02.04, 11:21

Egy szakítás soha nem szép. Valaki mindig szenved, vagy éppenséggel gyűlöli a másikat. Mindazoknak, akik szeretnék ezt az utálatot kézzelfogható formába önteni, kitűnő ötlettel szolgál egy angol állatkert.

Őrsólymot loptak az angol reptérről

Travelo2019.02.04, 10:04

A londoni Heathrow reptéren sólymokat használnak arra, hogy elijesszék a környékről a többi madarat – erre biztonsági okokból van szükség. De mi van, ha nemcsak a nemkívánatos madárkák tűnnek el?

Banksy már a British Museumban van

Travelo2019.02.04, 09:23

A londoni British Museum tulajdonába került a titokzatos brit utcaművész, Banksy egyik első és legismertebb alkotása, a De Faced Tenner (Bemocskolt tízfontos) egyik példánya - adta hírül a The Art Newspaper honlapja.

Hatalmas büntetést kapott, amiért egy nő szoknyája alatt fényképezett

Nagyvilág2019.02.02, 07:37

Kétezer angol fontra (mintegy 725 ezer forint) büntették a hatóságok Londonban pénteken azt a férfit, akit rajtakaptak, amint egy női utas szoknyája alá fényképezett a mobiltelefonjával a londoni metró egyik állomásán.

Melegpornós szexelt a metrón, megbírságolták érte

Nagyvilág2019.02.01, 17:15

1000 fontos, mintegy 365.000 forintos bírságot szabtak ki arra a pornósztárra és partnerére, akik a londoni metrón szexeltek. A bíró szerint a közszeméremsértést tovább súlyosbítja, hogy az aktusról készült videót megosztották a Twitteren - írja a BBC. 

Csak januárban 8 embert öltek meg Londonban

Nagyvilág2019.01.31, 13:02

A legutóbbi áldozat egy 17 éves fiú, akit három tinédzser egy Rambo-késsel szurkált halálra.

Börtönbe kerül a bozótvágóval a londoniakra támadó migráns

Nagyvilág2019.01.31, 10:41

A 18 éves, afrikai migráns hátterű Joshua Gardner tavaly júniusban támadott meg egy embert a közel 50 centis bozótvágó késével. A férfi első ízben két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A fellebbviteli bíróság most három és fél év letöltendőre ítélte.

Hódít a kannabisz

[origo] Gasztro2019.01.31, 08:32

A kannabisz nemcsak az üzletek polcait foglalta el Nagy-Britanniában, de most úgy tűnik, a kávézókba is belopta magát: Londonban már kapható kannabiszos croissant.

Egy 17 éves fiút késeltek halálra Észak-Londonban

Nagyvilág2019.01.30, 16:41

Egy 17 éves fiút szúrtak mellkason az észak-londoni Islington kerületben. Szemtanúk szerint legalább két tinédzser támadt rá, el akarták venni a biciklijét, ekkor érte a halálos szúrás. A gyilkosság néhány száz méterre történt a fiú otthonától 

Mesterséges intelligencia segít lefaragni a késéseket a Heathrow-n

Travelo2019.01.29, 13:06

Egyelőre csak tesztelik a rendszert, amely rossz látási viszonyok esetén segíthet abban, hogy minimalizálják a késéseket a londoni reptéren.

Hírneves tengerész földi maradványaira bukkantak Londonban

Travelo2019.01.25, 14:21

Az Ausztráliát elsőként körbe hajózó és a földrésznek nevet adó angol tengerésztiszt, Matthew Flinders (1774-1814) földi maradványait azonosították a régészek London egy hajdani temetkezőhelyén, miközben a HS2 nagysebességű vasúti hálózat építésén dolgoztak.

Zalatnay Sarolta elmesélte, hogy Janis Joplin droggal kínálta

Archívum2019.01.22, 15:35

A Táncdalfesztivál megnyerése után, 1967-ben hároméves londoni szerződést írt alá Zalatnay Sarolta. Bekerült a brit klubéletbe, ahol talákozhatott példaképeivel. A magyar énekesnő elmondta: sokszor kínálták drogokkal.

Lionel Richie fia bombával fenyegetőzött a londoni Heathrow reptéren

Archívum2019.01.22, 12:46

Nem engedték felszállni a londoni Heathrow reptérről induló gépre Lionel Richie fiát, Miles Brockman Richie-t. A férfi ezután azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a bombát, amely a kézipoggyászában van. Letartóztatták a rendőrök. 

Edgar Wright ezúttal komoly horrorfilmet készít

Film2019.01.22, 11:34

Edgar Wright műfajparódiák rendezőjeként lett sikeres, amilyenek a Haláli hullák hajnala és a Vaskabátok, most azonban vérbeli pszciho-horrort tervez készíteni, ami Londonban játszódik. 

NFL: eldőlt, melyik csapatok látogatnak Londonba

Sport2019.01.21, 19:02

Az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) hétfőn bejelentette, idén melyik öt mérkőzést rendezik külföldön, ez alapján két csoportrangadóra Londonban, egyre pedig Mexikóvárosban kerül sor.

Autósüléssel nyomták agyon a hároméves kisfiút

Itthon2019.01.18, 18:46

A népes angol család vásárlásból ment haza, amikor a tragédia történt. A gyerek mostohaapja addig fészkelődött a túlzsúfolt kocsiban, amíg ráhúzta a mögötte ülő kisfiúra az anyósülést. 

Keljfeljancsi lesz a jüanból

Gazdaság2019.01.17, 14:03

Kína növelni fogja a jüan árfolyamának rugalmasságát - ezt ígérte a kínai állami devizahivatal (SAFE) vezetője.

12 órát utazott a gépen a szárnyas potyautas, mielőtt felfedezték

Travelo2019.01.17, 15:51

Egy potyautast, pontosabban egy madarat találtak a Singapore Airlines (SIA) Szingapúr-London járatán, írja az Insider.

Mutasd a pulcsid, megmondom, hol jártál!

Travelo2019.01.17, 11:51

Körülbelül húsz éve látott neki a pulóver kötésnek Sam Barsky, a 43 éves, amerikai férfi, aki különleges kötés mintáival hívta fel magára a világ figyelmét. Barsky ugyanis különböző híres helyszínek sziluettjét kombinálja bele a pulcsikba, majd el is utazik az adott helyszínre, ahol fotó készül róla, miközben az egyedi ruhadarabot viseli.

Egy madár bújt meg a Szingapúrból Londonba tartó gép utasai között

Life.hu2019.01.15, 19:24

Nem kevesebb mint 12 órás út alatt kellett osztoznia a business class utasainak egy madárral a Szingapúrból Londonba tartó járaton. Az utasok jól fogadták a jövevényt, a személyzet azonban annál kevésbé. 

Komoly fenyegetést jelentenek a megszaporodott késes támadások

Itthon2019.01.13, 21:30

Egyre többször fordul elő a nyugati-európai országokban, hogy terroristák késsel támadnak az utcán sétálókra. Londonban majdnem megduplázódott az ilyen esetek száma az elmúlt négy évben. 

24 órán belül két férfi halt meg ugyanabban a plázában

Nagyvilág2019.01.09, 11:07

A tragédiák a kelet-londoni Canary Whary plázában történtek. Hétfőn egy középkorú, öltönyös férfi zuhant a halálba. Vérbe fagyva feküdt a földön, ahol próbálták újraéleszteni, de az életét már nem lehetett megmenteni. Kedden szintén egy férfi halt meg ugyanabban a plázában. A szemtanúk szerint egy üzenetet írt a mobilján, mielőtt leesett a negyedik emeletről. 

Drón miatt állt le a Heathrow forgalma

[origo] utazás2019.01.08, 21:24

Drón észlelése miatt felfüggesztették a felszállásokat kedd este a londoni Heathrow repülőtéren. A reptéren 45 percig állt a forgalom.

Mi már tudjuk, hova fog repülni idén nyáron!

Travelo2019.01.03, 13:13

A légitársaságok szó szerint és átvitt értelemben is jönnek-mennek, de azt azért sokan szeretik tudni, hogy milyen újítások várhatóak a tavaszi időszakban. Több társaság is bejelentette már a következő félévre tervezett, Budapestről vagy Debrecenből induló új járatait. Ezért az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy milyen városokat vesznek célba, milyen gyakorisággal repülik az útvonalat, és egyáltalán, hogy miért érdemes ezekre a helyekre utazni.

Norvégiából szállították a jeget a londoni arisztokráciának

Tudomány2019.01.02, 16:33

Üreges, 18. századi áruraktárra utaló jeleket találtak London utcái alatt, amelyek norvég fjordból származó jégtömbök elvesztett kereskedelmének nyomait rejthetik.

Egy londoni klub előtt vertek össze egy fiatal nőt: videó

Archívum2019.01.02, 12:42

A semmiből támadt a fiatal nőre az ismeretlen férfi: összeverte, utána elszaladt. 

Megrendezte elrablását, hogy a volt barátját zsarolja vele

Nagyvilág2018.12.31, 20:22

Hónapokig zaklatta egy amerikai nő exbarátját, mert nem bírta feldolgozni a szakítást. Mivel a fenyegető üzenetek nem használtak, olyan képeket küldött a férfinek, amelyeken egy székhez volt kötözve. Azt állította, hogy elrabolták. Végül kiderült, hogy az egész elrablást csak megrendezte. Elfogták a rendőrök, de még a bíróságon is azt állította, hogy elrabolta őt a titkosszolgálat.

Kóbor macska és vámpírok miatt is hívták idén a brit külügyet

Nagyvilág2018.12.30, 15:13

Élnek-e vámpírok Lengyelországban? - ez csak az egyike azon furcsa, a brit külügyminisztériumhoz 2018-ban befutott állampolgári kérdéseknek, amelyből a londoni tárca illetékesei év végi rangsort állítottak össze.

Ezek a londoni kiállítások várják 2019-ben

Travelo2018.12.27, 19:25

Londonban, 2018-ban a kortárs képző- és festőművészeké volt a főszerep. 2019-ben azonban a legtöbb múzeum visszatér a klasszikusokhoz, a kulturálisan fontos műremekekhez és alkotókhoz. A tárlatokon láthatnak majd érdekes fotográfiákat, filmes legendák munkásságát és művészettörténeti kiállításokat is Rembrandt fényjátékától Gauguin portréiig. 

Egy késes férfi miatt tört ki a pánik egy londoni plázában – videó

Nagyvilág2018.12.27, 06:59

Kitört a pánik egy londoni plázában, miután egy férfi késsel a kezében járkált a plázában. A rendőrség elfogta a férfit.

Imádja az Instagram népe a meztelenkedő angol rendőrnőt, Sermin Kentmant

Archívum2018.12.25, 10:44

Édesapja hivatását választotta a 27 éves angol rendőrnő, Sermin Kentman. Londonban szolgál, sokszor 12 órás műszakokat is vállal, emellett pedig fitneszmániás. Egyre tökéletesedő testét az Instagramon mutogatja hiányos öltözetben.

33 órára le kellett zárni egy londoni repteret a drónok miatt

Gazdaság2018.12.21, 09:32

Újraindult a forgalom péntek reggel Gatwick repülőterén, miután drónok bénították meg a forgalmat. 760 járatot kellett törölni, 110 ezer utas rekedt a várókban. 

Drónok miatt állították le a légiforgalmat London második legnagyobb repterén

Travelo2018.12.21, 09:37

A londoni Gatwick reptéren szerda este állt le a légiforgalom, mert drónokat észleltek a reptér légterében, írja a The Guardian című brit lap, mely folyamatos tudósítást ad a történtekről.

Drónok miatt volt felfordulás a londoni reptéren

Gazdaság2018.12.20, 12:05

Drónokat észleltek, és emiatt nem működik a Gatwick repülőtér, London második legnagyobb forgalmú légikikötője. A csütörtökön esedékes két budapesti járatpár közül az egyiket törölték.

Idén ezek voltak a világ legdrágább utcái

Gazdaság2018.12.19, 17:41

A hongkongi Causeway Bay lett 2018 legdrágább bevásárlóutcája helybérlés szempontjából a Cushman & Wakefield's Main Streets Across The World 2018 című kutatása szerint, amelyben 446 utcát vizsgáltak meg.

José Mourinho megsétáltatta az újságírót - videó

Sport2018.12.19, 16:07

Szerdán nyilatkozott először a menesztése óta José Mourinho, ám a Manchester United korábbi menedzseréből sok információt nem sikerült kihúznia a Sky Sports riporterének. A portugál tréner mentségére szóljon, hogy legalább sétára meginvitálta a az érdeklődő televíziós stábot.