levegõ
címke rss- kapcsolódó címkék:
- légszennyezettség
- légszennyezés
- szmog
- Budapest
- levegõminõség
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ilyen hatása van a levegõ minõségére a járványnak Magyarországon
Javult Magyarországon a levegõ minõsége márciusban és áprilisban éves összevetésben; országos szinten 15 százalékkal, a nagyobb városok forgalommal terheltebb részein viszont akár 35 százalékkal is csökkent a levegõ nitrogén-dioxid-szennyezettsége, fõként a kijárási korlátozások hatásaként - közölte az Agrárminisztérium (AM).
Jó dolgok, amiket a járvány hozott nekünk
A legfrissebb adatok szerint már 350 ezer körül jár a koronavírus fertõzöttjeinek száma világszerte, és egyre szigorúbb intézkedéseket vezetnek be mindenütt a járvány megfékezésére. Sok a bizonytalanság, a krízis közepette hirtelen nagyon megváltozott az életünk, ami nehéz ugyan, de számos nem várt pozitív hozadéka is van. Az alábbiakban ilyeneket mutatunk.
Nem lélegzik, mégis életben van a földönkívülinek látszó állat
A többsejtû állatok egyik alapvetõ jellemzõje, hogy oxigént kell belélegezniük a túléléshez. Most sikerült felfedezni egy lényt, ami képtelen erre, mégse „bánkódik" miatta.
Ezekben a magyar városokban a legrosszabb most a levegõ
A Nemzeti Népegészségügyi Központ szombaton a Facebook-oldalán azt írta: kifogásolt a levegõ minõsége tizenhárom városban. Ezek Budapest, Dunaújváros, Kazincbarcika, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Sajószentpéter, Százhalombatta, Szeged, Tököl, Vác és Várpalota.
- címkék:
- levegõ
- légszennyezettség
- Címkefelhõ »
Az egészséges emberekre is veszélyes Melbourne levegõje
Némileg javult a levegõminõség az országban
Némileg csökkent a szálló por okozta légszennyezettség, de így is az ország nagy részén kifogásolt a levegõminõség. A tisztifõorvos szombaton a Facebook-oldalán azt írta: kifogásolt a levegõ minõsége huszonhét településen.
- címkék:
- levegõ
- levegõ minõség mérése
- Címkefelhõ »
Az országban többfelé rossz a levegõ
Többfelé rossz a levegõ a magas szálló por (PM10) tartalma miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdán az MTI-vel.
A légszennyezettség egyik oka, hogy helytelen dolgokat égetnek az emberek
Több településen is magas a légszennyezettség a szálló por miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdán az MTI-vel.
A húsmentes hús után megjelent a levegõbõl készített húspótló is
A levegõ alapú étel lehet a következõ nagy élelmiszer-õrület hullám - állítja egy amerikai cég, amely a világon elsõként állít elõ vegán húspótlót a levegõben található elemekbõl.
Ne várjunk csodát a szobanövényektõl
Az otthonokban és irodákban elhelyezett cserepes növények nem javítják hatékonyan a levegõminõséget - állapították meg a philadelphiai Drexel Egyetem kutatói, akik több évtizednyi kutatási eredményt átvizsgálva jutottak arra a megállapításra, hogy egy egyszerû szellõztetés messze túlszárnyalja a szobanövények teljesítményét, ha a beltéri levegõ megtisztításáról van szó.
- címkék:
- levegõ
- növény
- szobanövények
- Címkefelhõ »
Ön milyen módszerrel szabadítana ki egy üvegpalackba szorult nyelvet?
Túlnyomásos módszerrel mentettek ki szorult helyzetébõl egy hannoveri gyermekkórházban egy falánk hétéves fiút, akinek gyümölcslés üvegpalackba szorult a nyelve. Az orvosnak egy üveg bor adta az ötletet.
- címkék:
- levegõ
- nyelv
- túlnyomás
- sérülésveszély
- Címkefelhõ »
Hét városban egészségtelen a levegõ
Hét településen egészségtelen a levegõ - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ pénteken a Facebook-oldalán.
Úttörõ környezetvédelmi akcióba kezdett egy magyar utazási iroda
Aggódhatnak a városiak, ettõl is kihullhat a hajuk
A levegõszennyezéstõl kihullhat a hajunk – állapította meg egy tanulmány, ami azt vizsgálta, a szálló por és a gépjármûvek üzemanyagából kiszabaduló szemcsék milyen hatással vannak a fejbõr sejtjeire.
A világ tíz legszennyezettebb levegõjû városából hét indiai
A világ tíz legszennyezettebb levegõjû városából hét Indiában található - derült ki az AirVisual és a Greenpeace frissen közzétett 2018-as jelenésébõl.
Impotenciát okozó anyag kerül a levegõbe
A gépjármûvek kipufogójából származó gázok olyan anyagokat tartalmaznak, amik merevedési zavarokat okozhatnak – legalábbis állatoknál.
Szívbetegséget is okozhat a szmog, a maszk nem segít
A levegõben lévõ magas szállópor-koncentráció számos megbetegedést okozhat. A legtöbben orvosi maszkkal védekeznek ellene, de a szakértõ szerint ez nem feltétlenül hatásos.
Több településen romlott a levegõ minõsége
Több településen – köztük a fõvárosban – tovább romlott a levegõ minõsége a magas szállópor-tartalom miatt – tudatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ csütörtökön.
Ne dobd ki a megmaradt hagymát, így használd az egészséged érdekében
Szokták mondani, hogy az összes magyar ételnek a hagyma az alapja. Ha megmarad egy darabka, a legtöbben kidobják. Ám ez a lehetõ legnagyobb hiba, ugyanis rendkívül jó hatással lehet az egészségünkre.
Szálló por - Több településen veszélyes szinten a levegõminõség
Több település - köztük Budapest - levegõjét veszélyesnek minõsítették a magas szállópor- (PM10) tartalom miatt.
Koltai Róbert súlyos alvási zavarban szenvedett: levegõt sem kapott
Koltai Róbert ma már rendkívül energikus, de nem volt ez mindig így és ez nem is csoda: nem kapott levegõt.
- címkék:
- Koltai Róbert
- levegõ
- alvási zavar
- Címkefelhõ »
Még mindig nagy a szmog több településen
Már sehol sem számít egészségtelennek, de több településen még mindig kifogásolt a levegõ minõsége a magas szállópor-koncentráció miatt.
Továbbra is magas a légszennyezettség
Továbbra is magas a légszennyezettség, már a fõvárosban is egészségtelennek minõsítették a levegõ minõségét a magas szállópor (PM10)-koncentráció miatt.
- címkék:
- Budapest
- levegõ
- légszennyezettség
- Címkefelhõ »
Az ukrán-krími határtól is evakuálták a gyerekeket, több tucat határõr rosszul lett
Az Oroszország által megszállt Krím félszigeten bekövetkezett légszennyezést már a vele határos dél-ukrajnai Herszon megyében és érzékelték, ezért óvintézkedésként 106 gyermeket evakuáltak az adminisztrációs határnál, a krími Titan vegyi üzemhez legközelebb fekvõ Priobrazsenka településrõl - számolt be pénteken az UNIAN ukrán hírügynökség.
- címkék:
- Ukrajna
- légszennyezés
- gyerek
- levegõ
- Krím
- Címkefelhõ »
Halálosabb a levegõben szálló finompor, mint gondolták
A levegõben szálló finompor világszerte egyharmaddal több halálesetet okoz, mint amennyit az eddigi becslések alapján feltételeztek - közölte egy nemzetközi kutatócsoport a Pnas címû szaklapban bemutatott tanulmányában.
- címkék:
- egészség
- halál
- légszennyezés
- levegõ
- Címkefelhõ »
Ezért ne vedd soha a szádon keresztül a levegõt
Szakember elárulta, milyen betegségeket okozhat, ha nem az orrunkon, hanem a szánkon keresztül lélegezzük be a levegõt.
- címkék:
- betegség
- levegõ
- légzés
- oxigén
- Címkefelhõ »
Veszélyes gének szállnak a levegõben
A világ 19 városa levegõjének elemzésekor kínai kutatók harminc különbözõ antibiotikumnak ellenálló gént (ARGs) mutattak ki, amelyek veszélyt jelentetnek az ember egészségére.
Olcsóbban lehet a szén-dioxidot kivonni a levegõbõl egy új eljárással
Sokkal olcsóbban lehet a szén-dioxidot kivonni a levegõbõl egy kanadai cég új fejlesztésével - számolt be róla a BBC hírportálja.
- címkék:
- szén-dioxid
- levegõ
- kivonás
- Címkefelhõ »
Kalifornia a legrosszabb levegõjû amerikai állam
A kaliforniai városokban a legrosszabb a levegõ az Egyesült Államokban, a legszennyezettebb levegõjû város Los Angeles, a második helyen Bakersfield áll.
- címkék:
- Kalifornia
- szennyezés
- levegõ
- Címkefelhõ »
Városaink zöld mikroklíma õrei
A hõmérsékleti értékek és a levegõtisztaság alakulásában elvitathatatlan a lombkoronák, levélfelületek, füves területek és a nyílt talajfelszínek jelentõsége. Ezért az erdõ- és gyepterületek megõrzése mellett rendkívül lényeges a városi növényzet kataszterének elkészítése, vizsgálata, nyomon követése és a városökológiai folyamatokban betöltött szerepük értékelése.
- címkék:
- levegõ
- zöld
- hõmérséklet
- klíma
- növényzet
- város
- Címkefelhõ »
Ritka rendellenesség miatt hatalmasra nõtt a kétéves Zhyrille Cruz nyelve
Ritka rendellenességgel jött a világra Zhyrille Cruz, bár az orvosok eleinte nem hitték, hogy gondot okozhat a kicsi életében az állapota.
- címkék:
- levegõ
- nyelv
- rendellenesség
- Címkefelhõ »
17 millió csecsemõ szív mérgezett levegõt
A világon mintegy 17 millió csecsemõ szív rendkívüli mértékben szennyezett levegõt, ami nemcsak a tüdejüket károsíthatja, hanem az agyuk fejlõdését is, ami egész életükre kihatással lehet - hívta fel a figyelmet az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
600 forintnak megfelelõ jüanért vehetsz Kínában levegõt
Úgy érzed nem kapsz levegõt? Van egy kínai testvérpár, akiktõl vehetsz magadnak.
- címkék:
- vásárlás
- levegõ
- üzlet
- Címkefelhõ »
A levegõbõl kinyert ivóvíz mentheti meg a világot
Bár a tengerek vízszintje emelkedik, az emberiség fogyasztható vízkészlete eltûnõben van, ugyanakkor a tiszta víz elengedhetetlen az élethez. Ráadásul amíg nem egyértelmû, hogy a tiszta víz, kihez tartozik, és miképpen lehet megosztani, a világ káoszba is sodródhat.
Átlag tíz évet vesz el az emberi életbõl a légszennyezettség
A szennyezõ porrészecskék légköri koncentrációjának - köbméterenkénti - 10 mikrogrammnyi emelkedése átlagosan 9-11 évvel rövidíti meg a szennyezett területeken élõk várható élettartamát - derült ki az Ecological Indicators címû folyóiratban közölt új tanulmányból.
Hétvégéig húzódhat a szmogriadó
Újabb mérési adatok kerültek nyilvánosságra a légszennyezettség kapcsán, de sajnos rossz híreket kaptunk.
Túl sok a szálló por a levegõben, szmogriadó van
Hat magyarországi településen - köztük a fõvárosban - veszélyes, tizenkét helyen egészségtelen a levegõ a szálló por magas koncentrációja miatt. Több településen elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát a levegõ romló minõsége miatt.
30 dollárért árulják a hegyi levegõt Kínában
Mennyit ér a friss levegõ a szmog sújtotta Kínában? Úgy néz ki nagyjából 30 dollárt, már ha 7,7 literes palackban számítjuk. Ennyibe kerül ugyanis az Új-Zélandon palackozott friss levegõ az ország webáruházaiban.
- címkék:
- Kína
- szmog
- levegõ
- Címkefelhõ »
A lakossági fûtés szennyezi a legjobban a levegõt
Magyarország legsúlyosabb környezet-egészségügyi problémája a lakossági fûtés levegõszennyezése, miközben a lakossági tüzelõberendezések kibocsátása Magyarországon még nem szabályozott – hangzott el a Tiszta fûtés címû nemzetközi konferencián kedden Budapesten, az eseményt az Alapvetõ Jogok Biztosának Hivatala és a Levegõ Munkacsoport rendezte a német Deutsche Umwelthilfe és a Dán Ökológiai Tanács közremûködésével.
Jövõre felszáll az Airbus önrepülõ légitaxija
Önrepülõ légitaxikkal próbálná megoldani az Airbus a városi közlekedést, ami a népesebb országokban egyre komolyabb problémát jelent. A CityAirbus nevû szolgáltatás az Uberhez hasonlóan mûködne, egy mobilappon keresztül lehetne megrendelni a fuvart. Jövõre már élesben tesztelik az elsõ prototípust.
- címkék:
- szállítás
- taxi
- utazás
- levegõ
- helikopter
- Airbus
- Uber
- Címkefelhõ »
Kínában 32 forintért el lehet adni egy slukk friss levegõt
Egy ausztrál cég bõ négyezer forintnyi dollárért árul friss levegõvel töltött palackokat Kínában. Egy palackban körülbelül 130 lélegzetvételnyi levegõ van, tehát egy szippantás 32 forint. A kínai levegõpiacot már egy kanadai cég és egy kínai vállalkozó is felfedezte magának.
Holland diákok menthetik meg a nagyvárosokat
Az extrém légszennyezettségre talált megoldást öt delfti egyetemista, fõ célcsoportjuk Peking és Teherán.
Bódi Sylvi ismét felöltötte szexi sellõjelmezét
Úgy tûnik, a modell kétéltû lett, egy igazi sellõnek pedig az sem okoz gondot, hogy szexi testével a víz alatt suhanjon.
Fuss te is a levegõért, még csatlakozhatsz!
Óriási sikerrel ért véget a 7 napon és 700 kilométeren át tartó futás, amelyet a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központja szervezett.
- címkék:
- egészség
- futás
- rajzpályázat
- levegõ
- klíma
- kitartás
- Címkefelhõ »
Vasárnaptól kevesebb veszélyes anyag lesz a levegõben
Vasárnaptól várható érdemi javulás a levegõ minõségében - közölte Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Parádés visszatérésre számíthatunk Harry hercegtõl
A brit trónörökös hamarosan hazatér afrikai szolgálatából, és nemsokára a levegõben láthatják viszont alattvalói az angol légierõ emlékrepülésén.
Bódi Sylvi nagyon szexi, amikor a levegõben lóg
A modell fejjel lefelé lógva, egy hulahopp karika segítségével mutatta meg, hogy tökéletes teste milyen hajlékony.
Világrekord! 164 ejtõernyõs a levegõben
Egy csapat vagány pasi a fellegekben - jégesõ helyett inkább ez hullana ránk, amikor jön a hidegfornt.
Elképesztõ videó: a levegõbe dobálva rakja ki a 3 Rubik-kockát egy ügyes zsonglõr
Egy Rubik-kockát kirakni már hatalmas kihívás, de hármat egyszerre úgy, hogy közben a levegõben kell zsonglõrködni velük? Az alábbi videó fõszereplõje megmutatja, nem lehetetlen küldetés.
- címkék:
- Rubik-kocka
- videó
- levegõ
- dobálás
- zsonglõr
- Címkefelhõ »
Légi randevúk, égi orgazmusok: így élvezünk a levegõben (18+)
Szexuális bakancslistáink sarkában loholunk: ezek a legerotikusabb vágyaink címû cikkünk hozzászólásai között merült fel a kérdés, miért nem szerepel a felsorolásban a szex a repülõgépen téma. Nos, leginkább azért nem, mert az elképzelés ugyan jó, a kivitelezéssel azonban a maximális helykihasználásra törekvõ gépeken gond lehet. Ott ugyanis, ahol alig férnek el a csomagok és a lábainknak sincs elegendõ tér, miért épp a szerelmeskedéshez lenne elég hely?