Lendvai Ildikó

címke rss

Lendvai vagyonosodási vizsgálatot kér maga ellen

Itthon2007.10.26, 13:34

Vagyonosodási vizsgálatot kér maga ellen Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője. Ugyanolyat, amilyet Orbán Viktor Fidesz-elnök és Kubatov Gábor pártigazgató ellen elrendeltek.

Partnerként áll ellen Gyurcsánynak az MSZP

Itthon2007.10.04, 12:14

Partnerként alakítaná át Gyurcsány Ferenc korrupcióellenes javaslatcsomagját az MSZP-frakció - nyilatkozta Lendvai Ildikó csütörtökön. A párt frakcióvezetője szerint normális, hogy a közélet tisztaságáról szóló pontok heves vitát kavartak az MSZP-s képviselők között, de olyan szocialista politikus is van, aki már Gyurcsány pótolhatóságát hozta összefüggésbe a frakció ellenállásával.

A közéleti tisztaság-csomagról vitázott az MSZP

Itthon2007.10.03, 01:22

Élénk vitát folytatott az MSZP-frakció a miniszterelnöknek a közélet tisztaságáról szóló javaslatcsomagjáról, amelyről állásfoglalást is elfogadott - közölte Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője kedden késő este Budapesten, a képviselőcsoport ülése után.

Másik napokon ülésezne a parlament

Itthon2007.09.08, 17:31

Átalakítaná a parlamenti munkarendet az MSZP annak érdekében, hogy jobban elő tudják készíteni a törvényjavaslatokat. Egy belső dokumentum szerint mindeddig nem szankcionálták megfelelően az MSZP-frakción belül az igazolatlan hiányzásokat.

Börtönt kapott Lendvai volt kampányfőnöke

Itthon2007.06.20, 09:27

Három év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen Csonka Gábort, Lendvai Ildikó egykori kampányfőnökét - írja a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap.

Gyurcsány: Nem lassítok, nem állok meg

Itthon2007.06.09, 16:57

A kormányzás elmúlt egy évét értékelve Gyurcsány Ferenc  azt ígérte párttársainak, hogy nem hajlandó lassítani kabinetje reformpolitikáján. Lendvai Ildikó frakcióvezető pedig "dedópolitikának" nevezte az ellenzék magatartását.

Kósát nem ilyennek ismerték a fideszes nők

Itthon2007.04.04, 14:35

Dorgálásra számíthat a Fidesz-frakció nőtagjaitól Kósa Lajos, aki egy interjúban Dávid Ibolya és Lendvai Ildikó külsejéről viccelődött. A fideszes Bernáth Ildikó azt mondta, ők sem tesznek megjegyzéseket a férfi képviselők sörhasára. Állítólag egyébként épp Kósa volt az, aki kikérte magának, hogy valaki udvariatlan a nőkkel, de az is igaz, máskor is kényszerült már bocsánatkérésre.

Teljes felfrissülést ígér Gyurcsány

Itthon2007.02.25, 19:30

Bár az MSZP abban egységesnek bizonyult, hogy Gyurcsány Ferencet tartják a legalkalmasabbnak a párt vezetésére, több kérdésben viszont vita alakult ki. Néhányan nagyobb beleszólást követeltek, Lendvai Ildikó pedig Szili Katalin házelnökre tett bíráló megjegyzéseket. 

Sólyom válaszolt az aggódó Lendvainak

Itthon2007.01.23, 14:48

A gyülekezési jog keretei tágak, de a jó ízlés megköveteli a tüntetőktől, hogy a politikusok családtagjait megkíméljék a kemény bírálatoktól - válaszolta Sólyom László köztársasági elnök Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezetőnek, aki hétfőn a politikusok családjáért aggódva írt levelet az államfőnek és a házelnöknek. Sólyom szerint a Lendvai által említett jelenség nem választható el a politikai viták "elkeserítő színvonalától".

Lendvai az államfőhöz és a házelnökhöz fordult

Itthon2007.01.22, 21:18

Sólyom László köztársasági elnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke állásfoglalását kéri Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője annak kapcsán, hogy a napokban politikusok háza elé hirdettek tüntetéssorozatot.

Gyurcsány ellen indítanák Lendvait

Itthon2006.12.28, 15:30

Az MSZP egyik szabolcsi alapszervezete Lendvai Ildikó jelenlegi frakcióvezetőt látná szívesen a pártelnöki székben. Lendvai nem vállalja a megmérettetést, így továbbra is Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az egyetlen jelölt a párt élére. A februári tisztújító kongresszuson döntenek az új alapszabályról is.

Lendvai szerint Gyurcsánynak nincs ellenfele

Itthon2006.12.18, 09:22

Lendvai Ildikó nem tud arról, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnökön kívül más jelölt is lenne az MSZP pártelnöki posztjára. Ezt a frakcióvezető a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában jelentette ki hétfőn.

Fizethetnek az ellenzékkel szavazó szocialisták

Itthon2006.11.28, 21:50

Pénzbüntetésre számíthat az a két szocialista képviselő, akik a nyugdíjtörvényt érintő ellenzéki indítvány megszavazásakor nem tértek vissza időben a Parlament folyosójáról - közölte Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője kedden az InfoRádió Aréna című műsorában.

Holtan találták a Mátrában eltűnt nőt

Itthon2006.10.27, 16:54

Holtan találták meg azt az idős asszonyt, aki szerdán tűnt el a Mátrában egy szanatóriumból távozva. Az asszony Lendvai Ildikó MSZP-s politikus édesanyja.

Továbbra sem találják Lendvai Ildikó anyját

Itthon2006.10.27, 08:40

Az egész éjszaka tartó kutatás ellenére továbbra sem találják a Mátrában azt a 82 éves asszonyt, aki még szerdán délelőtt tűnt el a Mátrai Állami Gyógyintézetből. A nő Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető édesanyja.

Eltűnt egy idős nő a Mátrában

Itthon2006.10.26, 13:23

A katasztrófavédelem speciális egységei a Mátrában keresik azt az idős nőt, aki egy tüdőszanatóriumban áll gyógykezelés alatt, és nem tért vissza szerda esti sétájáról. Az MSZP-frakció sajtóosztálya megerősítette az MTI-nek: az eltűnt idős asszony Lendvai Ildikó édesanyja.

Lendvai: az MSZP-nek nem volt választása pénteken

Itthon2006.10.07, 09:55

Lendvai Ildikó szerint az MSZP frakciójának nem volt más választása a pénteki parlamenti bizalmi szavazáson, csak az, hogy támogatja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt pozíciójában. A szocialista párt frakcióvezetője erről szombaton beszélt a Magyar Televízió Nap-Kelte című műsorában.

Beálltak Gyurcsány mögé a szocialisták

Itthon2006.10.03, 19:36

Egyhangúan bizalmat szavazott a miniszterelnöknek kedden az MSZP képviselőcsoportja, bár nél nélkül nyilatkozó politikusok azt mondták, érte bírálta is jócskán a kormányt. Lendvai Ildikó frakcióvezető viszont azt mondta, minden képviselőjük kiáll a reformok mellett. Gyurcsány Ferenc szerint vereséget szenved az, aki meghátrál "Orbán, a radikális" elől. A Fidesz szerint viszont a frakció döntése azt mutatja, hogy az MSZP nem demokrata párt.

Erősebb minisztereket jósol az MSZP

Archívum2006.06.03, 11:48

2008-ig nem lesz reáljövedelem-emelkedés és elhalasztja a kormány az adócsökkentési programot is, miközben nem romolhat a nagyon nehezen élők helyzete - nyilatkozta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a kormány terveiről. A politikusok által vezetett kormány szerinte jobb lesz, mint a szakember-miniszterek kormánya. A miniszterek állítólag megerősödnek.

Hiller: nincs akadálya a koalíciós szerződésnek

Archívum2006.05.27, 14:07

Hiller István, az MSZP elnöke szerint nincsen akadálya annak, hogy pártja aláírja a koalíciós szerződést az SZDSZ-szel. Lendvai Ildikó frakcióvezető szerint az MSZP lehetőséget kapott, hogy a reformok szempontjából legfontosabb bizottságokat vezesse.

Lehallgathatták Lendvai Ildikó XXII. kerületi irodáját

Itthon2006.05.18, 21:28

Magántitok jogosulatlan megismerésének gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség, miután ismeretlen célú eszközt talált az MSZP frakcióvezetője, Lendvai Ildikó fővárosi, XXII. kerületi irodájában a kerület polgármestere.

Egyeztettek az Országgyűlés alakuló üléséről

Archívum2006.05.04, 19:38

Megállapodtunk a nyitóülés napirendjében és technikai kérdéseiben - közölte újságírókkal csütörtökön Budapesten Lendvai Ildikó, a parlamenti pártok országgyűlési alakuló üléséről szóló egyeztetetést követően.

Leszaggatták Lendvai ötven plakátját

Archívum2006.03.04, 13:28

Körülbelül 50 Lendvai Ildikót népszerűsítő plakátot rongáltak meg ismeretlenek szombatra virradóra a fővárosban, a XXII. Kerületben. Az MSZP-s képviselőjelölt munkatársai feljelentést tettek.

Lendvai Ildikó

Itthon2006.03.01, 15:03

Mióta Kovács László Brüsszelbe távozott, és ezzel kivonta magát a magyar pártpolitikából, azóta Lendvai Ildikó lett az a vezető MSZP-s politikus, akitől talán a leggyakrabban hallhatjuk azt a szót, hogy Fidesz.

Csak néhány merevlemezét féltheti a Fidesz

Itthon2006.02.15, 18:33

Nem foglalta le a rendőrség a Fidesz szervereit, bár elvileg ezt még megtehetik. Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke korábban amiatt aggódott, hogy az adatletöltési ügyben tett MSZP-s feljelentés miatt a rendőrség lefoglalja a Fidesz számítógépparkját. Egy szakjogász szerint legfeljebb néhány merevlemezt foglalnak majd le a hatóságok. Szerdán az MSZP újabb sajtótájékoztatót tartott az ügyben, Lendvai Ildikó azt mondta: megszerezhető volt a letöltési ügyben is használt titkos jelszó arról a gépről, amelyiket az MSZP XXII. kerületi irodájából vittek el egy betörés során.

Több MSZP-s vezető kampánytervét is látta a Fidesz

Itthon2006.02.14, 16:54

A 11 órán át tartó támadás alatt 2912 dokumentumot töltöttek le a szocialisták titkos választási anyagai közül - közölte Hiller István MSZP-pártelnök keddi sajtótájékoztatóján. A server.fidesz.hu számítógépes szerver segítségével az ismeretlen tettesek többek között Lendvai Ildikó, Juhász Ferenc és Szili Katalin kampányanyagaiba nézhettek bele. Áder János szerint az egész ügy "vihar egy kanál vízben". Az MSZP állásfoglalást kért az ügyben az Országos Választási Bizottságtól.

Betörtek Lendvai körzetének MSZP-irodájába

Itthon2006.02.01, 13:15

Betörtek az MSZP budapesti, XXII. kerületi szervezetének székházába. A betörők a szervezet adatait tartalmazó számítógépet vitték el, pénzt vagy egyéb értékeket nem. Ez a kerület Lendvai Ildikó frakcióvezető választási körzete.

Két tucat törvényt még keresztülvinne az MSZP

Itthon2006.01.23, 18:17

Még két tucat törvényjavaslatot tárgyalna meg az MSZP az Országgyűlés tavaszi ülésszakán. Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint ezeket az előterjesztéseket a rövidre szabott parlamenti ülésszak alatt is el tudják fogadni.

Lendvai: Ebben a formában elfogadhatatlan a garanciatörvény

Itthon2005.11.19, 16:06

Az MSZP számára ebben a formában elfogadhatatlan a Fidesz garanciatörvény-javaslata - mondta Lendvai Ildikó szombaton a párt országos választmányának ülésén. A Fidesz szakpolitikusa szerint elfogadhatatlan az az érzéketlenség, amellyel a szocialisták közelítenek a témához.

Eltörte a lábát Lendvai Ildikó

Itthon2005.09.05, 21:20

Eltörte a lábát Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakciójának vezetője; a politikus olyan szerencsétlenül lépett, hogy bal lábfejében eltörött az egyik csont. Az érintett szerint a baleset nem befolyásolja munkájában.

Lendvai: Nem lesznek bűnbakok

Itthon2005.06.10, 15:35

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a képviselőcsoport pénteki, informális ülése után azt mondta: levonták a kedden elbukott államfőválasztás tanulságait. A frakcióvezető szerint a pártnak közös a felelőssége, ezért személyi következménye nem lesz az államfőválasztásnak. A koalíció felbontása sem merült fel a pénteki ülésen.

Lendvai: Tisztább a helyzet Sólyom miatt

Itthon2005.05.28, 13:05

Lendvai Ildikó szerint miután a jobboldal megnevezte államfőjelöltjét, Sólyom Lászlót, az SZDSZ-nek több oka van arra, hogy támogassa a baloldal jelöltjét. Ráadásul az MSZP frakcióvezetője szerint az SZDSZ új döntési helyzet elé került az Országgyűlés ügyrendi bizottságának döntése értelmében: ha azt akarják, hogy szavazataik számítsanak, akkor dönteniük kell a két jelölt között.

Hivatalosan is államfőjelölt lett Szili

Itthon2005.05.23, 16:36

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője átnyújtotta Mandur Lászlónak, az Országgyűlés alelnökének hétfőn a Parlamentben azokat az ajánlóíveket, amelyben a szocialista frakció tagjai Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét javasolják köztársaságielnök-jelöltnek.

Új budapesti szobor emlékeztet a holokauszt áldozataira

Itthon2005.04.16, 23:40

A holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából több budapesti helyszínen tartanak megemlékezést. A Széchenyi rakparton emlékművet avattak, az ünnepségen Gyurcsány Ferenc mondott beszédet. A Terror Háza Múzeumban gyertyagyújtással emlékeztek a holokauszt áldozataira, Orbán Viktor részvételével.

Boros botrányokat keresnek egymáson a pártok

Itthon2005.03.20, 20:37

A Fidesz a Tokaj Kereskedőház elkótyavetyélésével vádolja a kormányt, míg az MSZP egy tokajhegyaljai vállalkozás ügyében vádolja Orbán Viktort. Mindkét párt azt tervezi, hogy parlamenti vizsgálóbizottságot kellene felállítani a vitatott ügyekben. A vita a bíróságon is folytatódik, mert Orbán Viktor feljelenti Lendvai Ildikót.

A Fidesz a minisztériumoktól vonna el a gazdáknak

Itthon2005.03.12, 17:00

A gazdák támogatáshoz szükséges 15 milliárd forint előteremthető az egyes minisztériumok dologi kiadásra szánt keretének átcsoportosításával - jelentette ki Áder János, a Fidesz frakcióvezetője szombaton. Lendvai Ildikó az MSZP országgyűlési frakciójának vezetője a gazdák felelőtlen bujtogatását látja Áder János felvetésében.

Parlamenti évértékelés marcipánfigurákkal

Itthon2004.12.20, 18:07

Az idei utolsó, rendkívüli parlamenti ülésnapon napirend előtti felszólalásaikban a politikusok a 2004-es év értékelését végezték el. Míg a kormánypártok az eredményekről beszéltek, az ellenzék az elmaradt törvényeket hiányolta, és a jövő évre tervezett áremelésekről beszélt. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője marcipánfigurákat adott frakcióvezető-társainak ajándékba: egy angyalt és egy ördögöt a 2004-es év vitái miatt és egy képényseprőt, hogy a 2005-ös év szerencsét hozzon.

Hiller már megnevezte csapatát

Itthon2004.10.15, 15:06

Szombaton eldől, Hiller Istvánt vagy Szekeres Imrét választják-e a szocialisták elnöküknek. A Hungexpón tartott tisztújító kongresszuson akár a teljes vezérkar lecserélődhet. Az esélyesebbnek tartott Hiller csütörtökön megnevezte azokat az embereket, akikkel együtt szeretne dolgozni. Vadai Ágnest, Kállai Katalint, Juhász Ferencet, Veres Jánost, Újhelyi Istvánt, Mesterházy Attilát, Mandur Lászlót, Steiner Pált, Szekeres Imrét, Kiss Pétert, Lamperth Mónikát és Lendvai Ildikót említette. Medgyessy Péter volt miniszterelnök az előzetes tervekkel ellentétben nem vesz részt a pénteken kezdődő kongresszuson.

Missziókra kérik majd fel Medgyessyt

Itthon2004.09.30, 12:19

Medgyessy Péter távozó kormányfő a jövőben nemzetközi ügyekben és gazdasági területen nagyon fontos munkát végez majd - közölte Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető csütörtök reggel. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán kérte fel a Parlamentben Medgyessyt, hogy segítse Magyarország európai érdekeinek érvényesítését.

Ma szavaznak Gyurcsányról

Itthon2004.09.29, 18:12

Gyurcsány Ferenc leendő miniszterelnök szerdai, parlamenti beszédében a céljai között - többek között - a leszakadó rétegek támogatását és a kisebbségek elfogadását említette. Beszédének egyik mondata, mely szerint az ország magyarok és cigányok közös országa, cigány nyelven hangzott el. Gyurcsány szerint a gazdaság fejlődik, az ellenzék viselkedése álságos, amiért hanyatlásról beszél. A kormánypárti vezérszónokok a kormányprogram támogatásáról biztosították az egybegyűlteket, míg az ellenzéki szónokok Gyurcsányt bírálták. Csillag István gazdasági miniszter utódjának üzent, ezzel egyértelművé tette, hogy távozik posztjáról.

Lendvai: Szerdán véget ér a bizonytalanság

Itthon2004.08.24, 08:20

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerint biztos, hogy a párt szerdán megválasztja új miniszterelnök jelöltjét, és véget ér a Medgyessy Péter miniszterelnök lemondása okozta bizalmatlanság. Lendvai kijelentette, hogy Medgyessy továbbra is élvezi az MSZP támogatását, azonban a koalíciós partnerrel szembeni kötelezettség miatt új miniszterelnököt kell választani.

Lendvai: Medgyessy nem bukott meg

Itthon2004.08.20, 11:46

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerint Medgyessy Péter nem bukott meg, hanem saját maga választotta az ország szempontjából legjobbnak ítélt megoldást. A frakcióvezető kijelentette, hogy nem egyezett meg Kuncze Gáborral, az SZDSZ elnökével arról, hogy a miniszterelnöknek mennie kell. Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője vállalhatónak nevezte a kialakult helyzetet.

Az elemzők szerint ez az eddigi legmélyebb koalíciós válság

Itthon2004.08.19, 18:43

Az [origo] által kora délután megkérdezett politológusok szerint megjósolhatatlan, melyik fél kerül ki győztesen a koalíciós válságból. Kéri László szerint a rendszerváltás óta nem volt példa ilyen mély koalíciós válságra. Simon János szerint Medgyessy Péter miniszterelnök azért jelentette be most a kormányátalakítást, mert úgy érezhette: az SZDSZ a korrupciós ügyek, az MSZP pedig az elnökválasztás miatt meggyengült. A politológus szerint a miniszterelnöki posztra leginkább Kiss Péter kancelláriaminiszter az esélyes, de szóba jöhet Lendvai Ildikó frakcióvezető vagy Szekeres Imre alelnök is.

Gyurcsány miatt meneszthették a kormányszóvivőt

Itthon2004.08.02, 17:22

Valószínűleg a kormányátalakításról is tárgyal Medgyessy Péter vezető MSZP-politikusokkal és szocialista miniszterekkel. A találkozón Kovács László pártelnök, Szekeres Imre és Hiller István alelnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Lamperth Mónika, Jánosi György, Juhász Ferenc és Burány Sándor elnökségi tag vesz részt. A találkozón valószínűleg szó lesz Gál J. Zoltán kormányszóvivő menesztéséről is, mivel több munkatársa szerint Gál J. felmentése Gyurcsány Ferenc sportminiszterhez való "szakmai közelségének" tudható be.

Nem tart nyári szünetet a kormány

Itthon2004.07.03, 09:49

A 2005-ös költségvetésről, Magyarország nemzetközi megítéléséről, a külgazdasági kapcsolatok alakulásáról, valamint a nyári időszak kormányzati teendőiről tárgyalt pénteki, egész napos informális ülésén a kormány, ahol meghívott vendégként részt vett még Lendvai Ildikó, az MSZP és Kuncze Gábor, az SZDSZ parlamenti frakcióvezetője is.

Lendvai Ildikót újraválasztották frakcióvezetőnek

Itthon2004.06.21, 14:12

Ismét Lendvai Ildikót választotta vezetőjének az MSZP parlamenti frakciója. A frakcióvezető általános helyettese a szintén egyedüli jelöltként induló Katona Béla lett. Frakcióvezető-helyetteseknek Göndör Istvánt, Juhász Gábort és a második fordulóban Arató Gergelyt választották meg a képviselők. A frakcióigazgató továbbra is a posztot eddig betöltő Varju László lett.

Orbán Viktor pert vesztett Lendvai ellen

Itthon2004.03.09, 11:47

Jogerősen elutasította Orbán Viktor keresetét Lendvai Ildikó ellen a Fővárosi Bíróság, ugyanis a döntése szerint az MSZP frakcióvezetője nem sértette meg a volt miniszterelnök személyiségi jogait a 2002-es országgyűlési választások utáni sajtótájékoztatóján. Akkor Lendvai éles hangon bírálta a távozó kormányt amiatt, hogy "a távozása előtti hetekben 650 milliárd forintot osztott szét, amely jelentős része 'korrupció-gyanús' módon, saját klientúrájának zsebébe vándorolt".

Az MSZP kitart a közös EP-lista mellett

Itthon2004.02.22, 19:02

Az MSZP sajnálattal veszi tudomásul, hogy a másik három parlamenti párt ellenzi a közös európai parlamenti lista állítására tett javaslatot - közölte vasárnap Kovács László, az MSZP elnöke és Lendvai Ildikó farkcióvezető, hozzátéve: továbbra is egyetértenek a kezdeményezéssel. A szociasliták megtartják a szerdára tervezett négypárti egyeztetést, most már az EP-képviselők együttműködési lehetőségeiről tárgyalnának.

Megfenyegették Lendvai Ildikót

Itthon2004.01.20, 08:59

Életveszélyesen megfenyegették Lendvai Ildikót, az MSZP frakcióvezetőjét vasárnap reggel. A politikust szerint, a fenyegetés a Tilos Rádió elleni tüntetésen elkövetett zászlóégetéshez köthető. Lendvai Ildikó bejelentést tett a rendőrségen.