külpolitika

címke rss

Kovács: most már a mi kezünkben a döntés

Nagyvilág2003.04.09, 17:57

A külügyminiszter az Európai Parlament támogató szavazata után különösen fontosnak tartotta, hogy minél többen menjenek el szombaton a népszavazásra, mert most dől el, hogy tudunk-e élni a lehetőséggel.

A magyar cégek a USAID-nél jelentkezhetnek az iraki újjáépítésre

Gazdaság2003.04.08, 17:02

A háború utáni iraki újjáépítés iránt érdeklődő magyar cégek közvetlenül az újjáépítési munkálatokat szervező USAID-hez (Amerikai Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége) fordulhatnak segítségért - derül ki a Külügyminisztérium [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.

Lamperth: Minden kész a népszavazásra

Itthon2003.04.07, 14:31

A pártok több mint 12 ezer delegáltja vesz részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában április 12-én, a népszavazáson. Lamperth Mónika belügyminiszter hétfői napirend előtti felszólalásában elmondta: minden technikai feltétel adott a népszavazás lebonyolítására. Az esemény 3,8 milliárd forintba kerül. Kovács László külügyminiszter a Fideszt név szerint nem megnevezve, csak a pártra utalva "sanda politikai szándékot" emlegetett, és közölte: a siker már nem lehet közös, mert eljátszotta lehetőségét az ellenzéki párt.

EU: az ENSZ-nek kell újjáépíteni Irakot

Irak2003.04.03, 16:24

Megnyílt Brüsszelben az EU és a NATO képviselőinek tárgyalássorozata. A Colin Powell amerikai külügyminiszter részvételével zajló tanácskozáson az iraki rendezésről lesz szó. A találkozósorozat előtt Jeórjiosz Papandreu, a soros EU-elnök Görögország külügyminisztere kijelentette: az Unió rá akarja bírni az Egyesült Államokat, hogy az ENSZ-nek engedje át a kulcsszerepet Irak háború utáni újjáépítésének minden fontos szakaszában.

Túljelentkezés az athéni aláírásra

Nagyvilág2003.04.02, 07:46

Az uniós csatlakozási okmány aláírását szervező görög fél még nem válaszolt arra a magyar kérésre, hogy az eredetileg tervezett öt helyett nyolcan lehessenek jelen az aláírásnál. A delegáció tagja lenne Medgyessy Péter kormányfő és Kovács László külügyminiszter mellett három korábbi miniszterelnök, Boross Péter, Horn Gyula és Orbán Viktor, valamint Mádl Ferenc államfő és Göncz Árpád volt köztársasági elnök és a csatlakozási tárgyalásokat levezénylő Juhász Endre.

Magyar repülési szabályt sértettek az amerikaiak

Itthon2003.04.01, 13:25

Nem a légteret, hanem a repülési szabályokat sértették meg azok az amerikai gépek, amelyek február 20-án repültek át az országon. Bródi Gábor, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a honvédelmi bizottság keddi ülésén.közölte: az amerikai gépek nem valós indokok alapján kiadott engedéllyel repültek át az országon, és ezzel megsértették Magyarország szabályait.  

Verheugen: Semmi sem késleltetheti a csatlakozást

Nagyvilág2003.04.01, 16:55

Semmilyen belső és külső nézeteltérés sem befolyásolja a csatlakozási menetrendet - erősítette meg magyarországi programjain az EU bővítési biztosa. Günter Verheugen kedden találkozott a jelenlegi, valamint az előző miniszterelnökkel és külügyminiszterrel, részt vett az integrációs bizottság ülésén, valamint vonatkiránduláson vett részt egy részben EU-forrásokból finanszírozott felújított vasútvonalon. 

Szíria: emberiség elleni bűncselekmények érik Irakot

Irak2003.03.31, 18:00

Szíria szerint Irakban igazolhatatlan és törvénytelen háború zajlik. A szíriai külügyminisztérium szóvivője szerint Szíria az iraki népet támogatja a szövetségesekkel szemben. Damaszkusz vasárnap esti közleményével Colin Powell amerikai külügyminiszter korábbi bírálatára válaszolt, miszerint Szíria fegyverszállításokkal segíti a Szaddám-rendszert.

Nem tanácsos a fertőzött Délkelet-Ázsiába utazni

Itthon2003.03.31, 16:45

Mivel tömeges megbetegedésekről érkeznek hírek, a Külügyminisztérium arra kéri a Délkelet-Ázsia országaiba készülőket, hogy fontolják meg utazásukat. Hongkongban már több száz ember betegedett meg az újfajta tüdőgyulladásban. Ugyanakkor kizárható, hogy hasonló betegsége volna a múlt hét óta megfigyelés alatt tartott székesfehérvári férfinak.

Rohamosan terjed az új tüdőgyulladás

Nagyvilág2003.03.31, 12:38

A hétvégén ismét sokan betegedtek meg világszerte az újfajta tüdőgyulladásban. Hétfőn közölték: kizárható, hogy hasonló betegsége van a múlt hét óta megfigyelés alatt tartott székesfehérvári férfinek. A járvány miatt egyre több ország javasol utazási korlátozásokat. A Külügyminisztérium konzuli főosztálya tárgyal a térségben lévő magyar képviseletek munkatársaival, és a nap folyamán közlemény kiadását tervezi: mely országokba nem tanácsos utazni a járványos betegség miatt.

Szaúdi figyelmeztetés az USA-nak a háború miatt

Irak2003.03.27, 16:35

Ha folytatódik az iraki háború, akkor megromolhat Szaúd-Arábia és az USA kapcsolata - figyelmeztette szövetségesét a szaúdi külügyminiszter, al-Fejszal herceg. Szaúd-Arábia kezdettől fogva ellenezte Irak megtámadását, bár a szövetséges harci gépek leszállhatnak a légibázisain.

Letartóztatták a volt boszniai külügyminisztert

Nagyvilág2003.03.26, 10:39

Csalás és sikkasztás vádjával New Yorkban letartóztatták Muhamed Sacirbeget, Bosznia-Hercegovina volt külügyminiszterét.

Átszervezik az EU miatt a Külügyminisztériumot

Itthon2003.03.25, 12:15

Várhatóan két fázisban, az EU-csatlakozásig átalakítják a Külügyminisztériumot. Az átszervezést az uniós tagság teszi indokolttá.

Békejavaslattal fordult Szaúd-Arábia az USÁ-hoz

Nagyvilág2003.03.25, 17:20

Szaúd-Arábia kedden békejavaslattal fordult az Egyesült Államokhoz és Irakhoz - tájékoztatta az újságírókat a sivatagi királyság külügyminisztere.

Az USA visszautasította a szaúdi békejavaslatot

Irak2003.03.25, 20:23

A CNN hírtelevízió értesülése szerint az Egyesült Államok visszautasította Szaúd-Arábia békejavaslatát, amelyet a szaúdi külügyminiszter ismertetett kedden a hadban álló felekkel.

Dávid Ibolya stabilan vezet

Itthon2003.03.24, 08:57

A Szonda Ipsos márciusi felmérése szerint az iraki háborúval kapcslatos vita nem befolyásolta a politikusok megítélését. Az ügyben legtöbbet megszólaló miniszterelnök és külügyminiszter megítélése nem változott. Ugyanakkor jelentősen nőtt a honvédelmi miniszter, a sportminiszter és a volt munkaügyi, jelenleg kancelláriaminiszter ismertsége.

Irak külügyminisztere figyelmeztette Törökországot

Irak2003.03.23, 02:46

Az iraki külügyminiszter figyelmeztette Törökországot, hogy ne segítse Irak ellenségeit, mert aki ártani akar az országnak, az "saját magának keresi a bajt". Nadzsi Szabri közölte azt is, saját szemével látta, amikor az iraki légvédelem által lelőtt amerikai gép lezuhant Bagdad közelében.

Felhívta tegnap este Medgyessyt az amerikai alelnök

Itthon2003.03.20, 13:02

Medgyessy Péter miniszterelnököt szerdán este 8-kor, vagyis néhány órával a támadás megkezdése előtt telefonon hívta fel Dick Cheney amerikai alelnök - közölte csütörtökön Kovács László külügyminiszter. Kovács a beszélgetés tartalmáról nem nyilatkozott, de megjegyezte: az alelnök nyilván nem a kormányfő hogyléte felől érdeklődött.

Fontos al-Kaida-tagot tartóztattak le Szomáliában

Nagyvilág2003.03.20, 20:33

Az al-Kaida terrorszervezet egyik fontos tagját vették őrizetbe a kenyai hatóságok csütörtökön Szomália fővárosában, Mogadisuban. A terrorista elfogásában sem az amerikai, sem az izraeli hírszerzők nem vettek részt - közölte a hírt bejelentő kenyai külügyminiszter Kalonzo Muszioka. A meg nem nevezett férfi felelős többek között két, Kenyában történt terrorcselekményért.

Straw: Nem volt más lehetőség, mint a háború

Irak2003.03.20, 16:16

A brit külügyminiszter szerint nem volt más lehetőség Irakkal szemben, mint az erő alkalmazása. Jack Straw szerint széles nemzetközi támogatottságot élvez a háború. Az Irak elleni támadások első hullámáról szóló tájékoztatóján a külügyminiszter közölte, a brit kormány 100 millió fontot különített el iraki humanitárius célokra.

Szabályszerű volt az amerikai átrepülés februárban

Itthon2003.03.18, 17:53

A Külügyminisztérium szerint szabályszerűen repült át február 20-án hét amerikai légi jármű Magyarország fölött. A tárca képviselője a honvédelmi bizottság előtt azt állította, hogy Juhász Ferenc honvédelmi miniszter korábban tévedésből mondta azt, hogy az amerikai repülőeszközök az eredeti felhatalmazástól eltérő céllal használták a magyar légteret.

Mégis lesz szerdán ENSZ BT-ülés

Nagyvilág2003.03.18, 17:51

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán külügyminiszteri szinten újra megvitatja az iraki kérdést - erősítette meg kedden a BT soros elnökségét betöltő Guinea külügyminisztere, Francois Lonseny Fall. A testület annak ellenére ül össze, hogy Jeremy Greenstock, Nagy-Britannia állandó ENSZ-képviselője "meglehetősen akadémikus jellegű" találkozónak nevezte előre is a tanácskozást.

Már csak néhány magyar újságíró van Irakban

Itthon2003.03.18, 12:44

A magyar diplomácia szerint George Bush amerikai elnök hajnali televíziós beszéde, amelyben ultimátumot inézett Szaddámhoz, ismételt esély arra, hogy az iraki válságot békés eszközökkel lehessen rendezni. A Külügyminisztérium arra kéri a magyar állampolgárokat, hogy semmiképpen se utazzanak Irakba és a térségbe. Az országban jelenleg néhány magyar állampolgár tartózkodik.

Szaddám nem vonul száműzetésbe

Nagyvilág2003.03.17, 21:10

Nadzsi Szabri al-Hadíszi iraki külügyminiszter visszautasította az Egyesült Államok követelését, hogy Szaddán Husszein vonuljon önkéntes száműzetésbe, ezzel megakadályozva egy estleges Irak ellenes háborút. A külügyminiszter szerint az ENSZ-ellenőrök visszahívása az USA végleges háború melletti voksát jelenti.

Svájc lezárja légterét

Nagyvilág2003.03.17, 20:05

Svájc a semlegességi jog alapján lezárja légterét, amennyiben az ENSZ felhatalmazása nélkül indul támadás Irak ellen - közölte hétfőn a svájci külügyminiszter Genfben, s újra leszögezte, hogy az iraki beavatkozáshoz országa újabb ENSZ-határozatot tart szükségesnek.

Belgium háborúban nem engedi át az USA-gépeket

Nagyvilág2003.03.16, 15:04

Belgium nem engedi át területén az amerikai katonai erőket és fegyvereket, ha az Egyesült Államok ENSZ-felhatalmazás nélkül indít háborút Irak ellen. Ezt Louis Michel belga külügyminiszter közölte vasárnap.

Menedékjogot kapott a venezuelai sztrájk vezére

Nagyvilág2003.03.15, 14:25

Politikai menedékjogot kapott a venezuelai sztrájk vezetője Costa Ricától. Carlos Ortega azóta bujkált, amióta a bíróság elrendelte letartóztatását lázadás és izgatás miatt. A külügyminiszter szabad elvonulást ígért a szakaszervezeti vezérnek.

Még nem nyerték meg a politikusokat az EU-kampányhoz

Nagyvilág2003.03.13, 14:59

Az Európai Unió Kommunikációs Közalapítványa (EUKK) a volt és jelenlegi államfőt, miniszterelnököt és külügyminisztert is meg kívánja nyerni az EU-népszavazási kampányához. Az EUKK célja az lenne, hogy a politikusok deklarálják: a különböző nézetek ellenére ebben az egy kérdésben egyetértenek. Eddig azonban senkitől sem kaptak pozitív visszajelzést, állítja az EUKK. Az [origo] által megkérdezett politikusok viszont azt mondták: az EUKK még meg sem kereste őket javaslatával. A maguk módján ugyanakkor kiállnak az EU-csatlakozás mellett.

Részvétüket fejezték ki a kormányfők

Nagyvilág2003.03.12, 20:22

A merénylet utáni első órákban máris sok állam kormányfője elítélte a Djindjic elleni támadást, és részvétüket fejezték ki Szerbiának.

Evakuálják a magyar diplomatákat Irakból

Nagyvilág2003.03.12, 11:45

A Külügyminisztérium az iraki helyzet folyamatos értékelése alapján úgy döntött, hogy ideiglenesen evakuálja a bagdadi magyar nagykövetség teljes személyi állományát. A külügyi szóvivő újra felhívta a magyar lakosok figyelmét, hogy az elkövetkező időszakban ne utazzanak Irakba.

Magyarul is olvasható a csatlakozási szerződés

Nagyvilág2003.03.10, 15:23

A Külügyminisztérium elkészítette és a hivatalos weblapján megjelentette az EU-csatlakozási szerződés nyersfordítását. A hivatalos dokumentum is elkészül a népszavazás előtt.

Kétezer magyar gázálarcot küldhetünk Törökországba

Itthon2003.03.10, 15:46

Kétezer gázálarcot és védőruhát küldhetünk Törökországba egy kormányelőterjesztés szerint, amelyről szerdán dönt a kabinet - mondta az [origo]-nak Kovács László külügyminiszter. Ez lesz a magyar kormány felajánlása a NATO-kérésre. Ezeket az eszközöket a Tartalékgazdálkodási Igazgatóság készleteiből válogatják ki, ugyanis a honvédség csak néhány májkonzervet tudna küldeni.

Kovács szerint eszközökkel is segíthetjük a NATO-t

Itthon2003.03.08, 19:01

Kovács László külügyminiszter szerint Magyarország fel tud ajánlani felszereléseket is Törökország védelméhez. Korábban a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatója azt nyilatkozta az [origo]-nak, hogy a felkérések ellenére sem küldünk eszközt az Irak elleni esetleges háborúba.

Pesti tüntetésektől óvják az amerikai turistákat

Itthon2003.03.07, 12:07

Az utcai demonstrációk veszélyére hívja fel a Magyarországra utazó amerikaiak figyelmét az USA külügyminisztériuma. A tüntetések olyan fordulatot is vehetnek, ami veszélyt jelent a közbiztonságra - olvasható a minisztérium honlapján. Tóth Tamás külügyi szóvivő értetlenül áll a figyelmeztetés előtt. Az USA sajtóattaséja szerint szabványszövegről van szó, ami más államokról is megjelent, és nem utal komoly veszélyre.

Vicces rajzfilmek is lesznek az EU-kampányban

Nagyvilág2003.03.07, 15:09

A Külügyminisztérium és a Belügyminisztérium közösen közbeszerzési pályázatot írt ki az EU-ról tájékoztató, ugyanakkor szórakoztató filmsorozat és rajzfilm készítésére. A pályázatra heten jelentkeztek. A tervek szerint a népszavazás előtti héttől sugározná a televízió a nyertes munkákat.

A vámunió 60 milliárdos bevételkiesést okoz

Gazdaság2003.03.07, 07:33

Az európai vámunióhoz való csatlakozás következtében hatvanmilliárdos bevételtől esik el a magyar költségvetés, közölte a Külügyminisztérium. A csatlakozást követően várhatóan 80 milliárdos vámbevétellel lehet számolni, de az uniós előírások miatt ennek csak a negyede maradhat nálunk, a többit be kell fizetni a közösség kasszájába - írja a Világgazdaság.

Kovács: Növekszik a háború veszélye

Itthon2003.03.06, 20:40

A külügyminiszter, az MSZP elnöke egy Budapesten tartott előadásán azt nyilatkozta, hogy a legjobb lenne békés úton megoldani az iraki helyzetet, rossz megoldás a háború, de a legrosszabb az lenne, ha az iraki elnök maradna.

Irak: orosz-német-francia vétó az ENSZ-ben

Nagyvilág2003.03.05, 18:37

Franciaország, Németország és Oroszország külügyminisztere bejelentette, hogy nem engedi meg egy olyan határozat elfogadását, amellyel az ENSZ felhatalmazást adhatna az Irak elleni háborúra. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában vétójoggal rendelkező Oroszország külügyminisztere azt is közölte, Moszkva a végsőkig elszánt, elejét veszik az Irak elleni háborúnak. A Fehér Ház szóvivője szerint a francia és az orosz külügyminiszter bejelentése ellenére nem szabad végleges következtetéseket levonni a szavazásról.

Elindult a harmadik állami EU-portál

Nagyvilág2003.03.05, 15:06

Szerdán elindult az EU Kommunikációs Közalapítvány honlapja. A Külügyminisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal után ez a harmadik nagy, állami pénzből működő EU-portál. Az Unióval kapcsolatos információk mellett kvíz és képeslapküldési lehetőség van az oldalon.

Rumsfeld: Irak az ellenőrök háta mögött gyártja a fegyvereket

Nagyvilág2003.03.05, 10:15

Az amerikai védelmi miniszter, Donald Rumsfeld szerint Irak valójában nem hajtja végre a lefegyverzést, sőt akkor is képes új fegyverek előállítására, ha az országban jelen vannak az ENSZ fegyverellenőrei. Powell külügyminiszter arra számít, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának következő határozatáig a BT elegendő tagját meggyőzik a katonai beavatkozás szükségességéről. Az ENSZ állítólag titkos tervekkel készül arra az esetre, ha Huszein lemondatását követően, át kell venni Irak irányítását.

Kína: nincs szükség újabb BT-határozatra

Nagyvilág2003.03.01, 10:27

Nincs szükség Irakkal kapcsolatban az ENSZ Biztonsági Tanácsának újabb határozatára - erősítette meg korábbi állásfoglalását a kínai külügyminisztérium, mivel amíg tart az iraki fegyverzet ellenőrzése, addig ez nem indokolt.

Két magyar marad a bagdadi követségen

Itthon2003.02.28, 12:16

Csak egy ügyvivő és egy beosztott marad Magyarország bagdadi nagykövetségén, a többiek a napokban hazatérnek. Kovács László külügyminiszter szerint ha szükséges a két diplomatát is hazahívják. A külügyminisztériumnak nincs tudomása arról, hogy a nagykövetség dolgozóin, az öt nemzetközi szervezetnél szolgáló vámoson és egy tudósítón kívül más magyarok is lennének Irakban.

Kimutatható Amerika-ellenesség az EU-ban

Nagyvilág2003.02.27, 10:51

Az európaiak több mint fele úgy vélekedik, hogy az USA külpolitikájának is köze van a 2001. szeptember 11-i terrortámadáshoz. Nagyon kevesen veszik jó nével, hogy Amerika szuperhatalmi szerepet tölt be és sokan gondolják, hogy Európának is fel kell nőnie erre a szerepre.

3000 polgármesterrel tárgyalt Medgyessy és Prodi

Nagyvilág2003.02.27, 20:54

Medgyessy Péter új 5 milliárdos EU-alapot ígért, Romano Prodi - az Európa Bizottság elnöke - Magyarország kulturális értékeit emelte ki, Kovács László külügyminiszter pedig az EU-val kapcsolatos valótlan állítások megcáfolásáról beszélt az Önkormányzati EU-csúcson csütörtökön. A Hungexpo "A" pavilonjában megtartott rendezvényen több mint 3000 magyarországi önkormányzati vezető vett részt, több kormánytag, és egyes uniós országok képviselőinek társaságában.

Tokió szerint az ENSZ megosztottsága Iraknak kedvez

Nagyvilág2003.02.23, 15:00

Japán még nem döntötte el, hogy támogat-e egy esetleges Irak elleni háborút az Egyesült Államok vezetése alatt. Ezt Kavagucsi Joriko japán külügyminiszter asszony mondta hétfőn. A japán kormány álláspontja szerint még nem jött el a döntés meghozatalának ideje - fogalmazott a külügyminiszter. A külügyminiszter ugyanakkor úgy vélte: az ENSZ megosztottsága miatt Irak időt nyerhet.

Kovács: Budapest is veszélybe kerülhet Huszein miatt

Itthon2003.02.21, 11:00

Kovács László külügyminiszter szerint végső eszközként nem szabad kizárni a katonai erő alkalmazását Irak ellen. Úgy véli, ha Szaddám Huszein szabad kezet kap, akár Budapest is veszélybe kerülhet. A külügyminiszter bírálta a Fideszt, amiért húzza az időt a Törökországba irányuló eszközök magyarországi átengedéséről szóló döntéssel kapcsolatban.

Egyszázalékos importtöbbletet okozhat az emelkedő olajár

Gazdaság2003.02.21, 11:42

Akár 400-450 millió dollár többletkiadást okozhat Magyarországnak, ha az iraki válság következtében az olaj mintegy 50 százalékkal drágul. Ez az importtöbblet a teljes magyar behozatal 1-1,5 százaléka - mondta Major István, a Külügyminisztérium külgazdaságért felelős helyettes államtitkára egy pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.

Higgadt válaszok Chirac kirohanására

Nagyvilág2003.02.20, 14:33

Nem vették fel a Jacques Chirac francia köztársasági elnök által hétfő este elébük dobott kesztyűt az érintett tagjelölt ország vezetői, amikor kedden az EU-Trojkájával találkozva felzárkóztak a Tizenötök előző nap az iraki válság kérdésében kialakított közös álláspontja mellett. Európa így - legalábbis papíron - újra megtalálta a közös hangot az egységüket szinte a végletekig próbára tevő külpolitikai kérdésben.

Nincs megegyezés a NATO kéréséről

Itthon2003.02.19, 16:06

A szerdai egyeztetésen sem tudtak megállapodni a kormánypártok és az ellenzék az amerikai úthasználati kérelemről. A vita pénteken folytatódik, a Fidesz szerint tételes felsorolás biztosíthatná, hogy csak a Törökország védelmével összefüggésben lévő eszközök utazzanak át az országon. A külügyminiszter szerint ez megoldhatatlan és ellenőrizni sem lehet.

Kovács szerint teljesíthetetlen a Fidesz kérése

Itthon2003.02.19, 15:12

Szerda délelőtt a NATO utasította tagállamait, hogy kezdjék meg a felkészülést a Törökország védelméről szóló határozat végrehajtásához - jelentette be a külügyminiszter. A parlamenti pártok ennek megfelelően ma egyeztetnek az Egyesült Államok úthasználatra vonatkozó kéréséről. Előzetesen mindegyik párt hozzájárult a kéréshez, a Fidesz azonban azt akarja, tételesen sorolják fel a hazánkban szállítandó védelmi eszközöket. A külügyminiszter szerint ez a kérés teljesíthetetlen.

A nyugdíjasok és a termelők aggódnak a legjobban az EU miatt

Nagyvilág2003.02.18, 15:28

A Külügyminisztérium által létrehozott uniós tájékoztatási vonalat elsősorban a mezőgazdasággal foglalkozók és a nyugdíjasok keresik. A kérdések többsége a támogatásokra, áremelésekre vonatkozik. Naponta körülbelül 300 hívást fogadnak a szakemberek.

Még mindig süket az EU-vonal

Nagyvilág2003.02.17, 15:37

A Külügyminisztérium által működtetett uniós tájékoztató vonalat továbbra sem lehet elérni, a parlamentben működő információs irodában ugyanakkor keddtől már nemcsak angolul, hanem magyarul is kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők. Emellett az ország szinte minden megyéjében működnek információs pontok, amelyeket azonban eddig főleg csak diákok kerestek fel. A BAZ megyei irodának 2001 februárja óta mindössze 440 ember tett fel konkrét kérdést az EU-val kapcsolatban.

Angolul már olvasható a csatlakozási szerződés

Nagyvilág2003.02.17, 12:27

A Külügyminisztérium weboldalán már olvasható az Európai Unió bővítéséről szóló szerződés szövege. A magyar fordítás csak márciusra készül el.

Malév-akcióterv készült az iraki háború esetére

Itthon2003.02.14, 15:07

Azonnal törli bejrúti, kairói, isztambuli, larnacai és tel-avivi járatait a Malév, amint jelzést kap arról, hogy katonai akció indult Irak ellen. Az említett járatokra máris kevesebb utas vált jegyet, különösen az üzleti utazások ritkultak meg. A Külügyminisztérium nem tanácsolja a magyar állampolgároknak, hogy a térség országaiba, illetve Törökország iraki határvidékére utazzanak a közeljövőben. A képviseleteken dolgozók családtagjai bármikor hazautazhatnak.

Kovács: Elkerülhető a háború

Itthon2003.02.14, 22:30

A második Blix-jelentés után Kovács László külügyminiszter azt mondta, elkerülhető az Irak elleni háború. Ha Szaddám Huszein maradéktalanul együttműködik az ENSZ fegyverzetellenőreivel, és ha számot ad a vegyi és biológiai fegyverek, rakéták sorsáról, nem támadják meg Irakot a külügyminiszter szerint.

Hetvenmilliót utazott el eddig a kormány

Itthon2003.02.13, 08:54

Tárcánként átlagosan 5 millió forintot, összesen körülbelül 70 milliónyit utazott el eddigi működése alatt a Medgyessy-kormány. A legtöbbet Kovács László külügyminiszter járt külföldön, míg Csehák Judit szociális és családügyi miniszter egyáltalán nem mozdult ki itthonról. A legdrágábban László Csaba pénzügyminiszter utazott - egy távol-keleti pénzügyi központokba tett utazása például ötmillió forintba került - írja a Magyar Hírlap.

Még gyengélkednek a kormányzati EU-portálok

Nagyvilág2003.02.11, 16:06

Hétfőn külön-külön elindult a Külügyminisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal EU-honlapja. Egyelőre még mindkét oldalnak vannak hiányosságai: az egyik helyen alig lehet feliratkozni a hírlevélre, a másik helyen nem jönnek be az oldalak.

Összehívták az EU-csúcsot Irak ügyében

Nagyvilág2003.02.10, 12:09

Az Európai Unió soros elnökségi tisztét betöltö Görögország külügyminisztere hétfőn bejelentette, hogy összehívják a szövetség állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóját, az Európai Tanácsot.

Az EU-kampányért versenyeznek a tárcák

Nagyvilág2003.02.10, 21:14

Az EU Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) kampánya egyelőre még várat magára, a tervek szerint másfél hét múlva jelennek meg az első reklámok. Az EUKK hétfői sajtótájékoztatóján Fejtő Ferenc Franciaországban élő író mesélt, elsősorban régi emlékeiről. Az EUKK kuratóriumi elnöke, Palánkai Tibor szerint szerencsésebb lett volna, ha korábban beindul az ellenkampány, mert akkor a hevesebb vitában jobban lehetne tájékoztatni a lakosságot. Közben egyszerre két, hasonló felépítésű kormányzati EU-honlap is indult: a Miniszterelnöki Hivatalé - amelyről az EUKK is elérhető - és a Külügyminisztériumé.

Áttekintés az EU-csatlakozáshoz

Nagyvilág2003.02.10, 16:10

Az EU-csatlakozási szerződés fordítása még nem készült el, de a külügyminisztérium megjelentetett egy összefoglaló anyagot a tárgyalási fejezekről, az új szabályok lényegéről. Az olvasmány jó áttekintést ad minden területen az uniós tagsággal járó változások megismeréséhez.

Három iraki tudóst faggattak ki az ENSZ-ellenőrök

Nagyvilág2003.02.07, 22:28

Három további irak tudóst kérdezhettek ki az ENSZ leszerelési ellenőrei pénteken Bagdadban anélkül, hogy a találkozón jelen lettek volna az iraki hatóságok képviselői - jelentette be pénteken este egy rövid közleményben az iraki külügyminisztérium.

27. fejezet: Közös kül- és biztonságpolitika

Nagyvilág2003.02.06, 16:58

Magyarország külpolitikája már most összhangban áll az unió közös kül- és biztonságpolitikájával, így a tagság bekövetkeztével nem okoz majd gondot az azonnali, teljes körű részvétel e politikában. Ezen a területen hazánk átmeneti mentességet nem igényelt.

Nyilatkozatai diszkvalifikálták a koppenhágai nagykövetet

Itthon2003.02.06, 20:16

Deseő László volt koppenhágai nagykövet két alkalommal is a magyar kormány álláspontjával ellentétes nyilatkozatot tett - nyilatkozta Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára.

Szlovénia is megerősíti Powell vádjait

Nagyvilág2003.02.06, 19:38

Irak 1999-ben és 2000-ben megpróbált szlovéniai cégektől uránium dúsítására alkalmas berendezéseket vásárolni - jelentette be csütörtökön a szlovén külügyminisztérium.

Versengenek a kovacslaszlo.hu-ért

Itthon2003.02.06, 15:16

Az MSZP kezdeményezésére saját honlap készül Kovács László szocialista pártelnök és külügyminiszter részére. A domain regisztrálása már folyamatban van. Az oldalon Kovácsot pártelnöki, külügyminiszteri oldaláról és közéleti szereplőként is bemutatják. Ugyanakkor egy másik Kovács László is benyújtotta igényét a www.kovacs-laszlo.hu cím regisztrálására. Ezen azonban nem a külügyminiszter honlapja lesz látható.

Csak külügyi szinten tárgyal az EU Irakról

Nagyvilág2003.02.05, 14:36

 Valószínűleg mégis külügyminiszteri szintű lesz az a rendkívüli találkozó, amelyet az EU soros görög elnöksége tervez az iraki válság megvitatására a tagországok, a tagjelöltek és Irakkal határos országok részvételével - közölte szerdán a belga külügyminisztérium szóvivője.

Újraindítja nukleáris berendezéseit Phenjan

Nagyvilág2003.02.05, 17:06

A phenjani külügyminisztérium szerint Észak-Korea újraindítja nukleáris létesítményeit. A bejelentés szerint a berendezéseket áramtermelésre akarják használni, ám szakértők szerint az eszközökből csupán elenyésző mennyiségű villanyenergia nyerhető.

Maradnak Bagdadban a magyar diplomaták

Nagyvilág2003.02.05, 13:47

Az Irakban dolgozó magyar diplomatákat nem tervezi evakuálni a Külügyminisztérium. Elhagyják viszont az országot a lengyel diplomaták. Az USA felszólította állampolgárait, hogy hagyják el a térséget.

Az USA bemutatta Irak elleni bizonyítékait

Nagyvilág2003.02.05, 21:24

Az amerikai külügyminiszter ígéretéhez híven az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt lejátszott egy olyan felvételt, amely azt bizonyíthatja, hogy az irakiak a fegyverellenőrök elől elrejtették a a rájuk nézve terhelő anyagokat. A felvételen egy telefonbeszélgetést rögzítettek, amin az volt hallható: "Megvizsgálják majd a lőszereket... nem lesz közöttük semmi tiltott." A külügyminiszter szerint egy iraki tisztviselő beszélt a felvételen. A külügyminiszter emellett műholdas felvételeket is bemutatott a BT-nek. A képen egy bunker látható, amiben - a külügyminiszter állítása szerint - kémiai fegyverek vannak.

Keményít az EU görög elnöksége

Nagyvilág2003.02.03, 17:57

Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Görögország külügyminisztere szerint Szaddám Huszein iraki elnök még mindig nem értette meg: immár tartania kell magát az ENSZ 1441-es határozatához.

A Vatikán delegációt küld Irakba

Nagyvilág2003.01.31, 14:51

A Vatikán megerősítette, hogy delegációt szeretne küldeni Bagdadba. Jean-Louis Tauran érsek, vatikáni külügyminiszter egy római kongresszuson kifejtette: a Szentszék mérlegeli, hogy a következő napokban konkrét gesztust tesz.

Kanada támogatja az európai nyolcakat

Nagyvilág2003.01.31, 23:16

Bill Graham kanadai külügyminiszter pénteken bejelentette, hogy országa támogatja annak az Irakkal szembeni amerikai politika melletti felsorakozást szorgalmazó levélnek néhány elemét, amelyet nyolc európai vezető írt alá.

Ausztria nem vétózza meg a bővítést

Nagyvilág2003.01.31, 11:49

Thomas Klestil osztrák államfő kizártnak mondta, hogy Ausztria vétót emeljen az Európai Unió bővítése ellen, s Benita Ferrero-Waldner külügyminiszter a diplomácia valamivel bonyolultabb nyelvén ezt tudatta az EU görög soros elnökségével, noha Wolfgang Schüssel kancellár december 13-án a koppenhágai EU-csúcson még vétóval fenyegetőzött.

Az EU a tagjelölteknél puhatolózik Irak ügyében

Nagyvilág2003.01.31, 16:09

Az EU soros görög elnöksége tájékozódó kapcsolatfelvételeket kezdeményezett annak kiderítése érdekében, hogy érdemes lenne-e február közepére összehívni az EU-tagországok és tagjelöltek külügyminisztereit az iraki válság megvitatására - közölték pénteken Brüsszelben az elnökséghez közel álló források.

Iraki műholdas felvételekkel áll elő az USA

Nagyvilág2003.01.30, 10:37

Az amerikai hatóságok műholdfelvételekre hivatkozva azt állítják, hogy az irakiak több létesítményt is kiürítettek még az ENSZ fegyverzetellenőreinek érkezése előtt. Az amerikai sajtónak nyilatkozó titkosszolgálati szakemberek szerint ugyanakkor a felvételek - amelyeket Colin Powell külügyminiszter jövő héten mutat be az ENSZ BT tagjainak - nem tekinthetők egyértelmű bizonyítéknak.

Az USA feltárja iraki bizonyítékait

Nagyvilág2003.01.29, 10:20

George Bush amerikai elnök szerint az Egyesült Államok teljes katonai erejével harcolni és győzni fog, ha háború lesz Irak ellen. Az elnök szokásos évértékelő beszédében kijelentette, hogy az Egyesült Államok elszánta magát Irak lefegyverzésére. Bejelentette továbbá, hogy Colin Powell külügyminiszter február 5-én az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén bemutatja az iraki tömegpusztító fegyverek gyártását bizonyító információk egy részét.

Áprilistól ingázik a kormány Brüsszelbe

Nagyvilág2003.01.24, 16:17

Ha lehetne, repülőbérletet kellene váltaniuk a magyar kormány tagjainak Brüsszelbe, olyan gyakran kell majd elutazniuk az Európai Unió fővárosába. A csatlakozási szerződés aláírása után már Magyarország képviselői is részt vehetnek az Unió testületi ülésein, ahol fel is szólalhatnak. Ez szinte egyet jelent a teljes jogú tagsággal - mondta az [origo] kérdésére Gottfried Péter, a külügyminisztérium helyettes államtitkára.

A külügy nem kér Mádl segítségéből

Itthon2003.01.21, 12:26

A Külügyminisztérium ugyan megvizsgálja azt a tanulmányt, amit az államfő kért arról a levélről, amelyet Günter Verheugen, az EU bővítési biztosa írt Medgyessy Péternek, de határozottan kiáll amellett, hogy a kedvezménytörvény államközi intézése a tárca feladata.

Harci kakasokat foglalt le az olasz rendőrség

Nagyvilág2003.01.21, 20:20

Hatvannégy harci kakast foglalt le az olasz rendőrség Róma egyik előkelő negyedében. A különösen agresszív szárnyasokat az olasz külügyminisztériumtól nem messze találták meg.

Az Európai Unió Tanácsa

Nagyvilág2003.01.20, 12:31

A nagybetűs Tanács az Unió legáltalánosabb döntéshozatali fóruma. Nem csak egy testületről van szó, hiszen minden szakterület miniszterei külön tanácsban döntenek a hozzájuk tartozó ügyekben. A legfontosabb az Általános Ügyek Tanácsa, ahol a külügyminiszterek tárgyalnak, de bizonyos esetekben a mezőgazdasági tanács vagy az oktatási tanács is fontos lehet. A Tanács elsőrendű feladata a jogszabályalkotás, és ebben szoros együttműködésre kényszerül a nála kisebb befolyású Európai Parlamenttel. Az üléseken a nagyobb országoknak több szavazati joguk van, mint a kisebbeknek.

Az ETA a magyar turistákat is fenyegeti

Itthon2003.01.14, 16:49

A madridi magyar nagykövetség is kapott figyelmeztető levelet az ETA baszk szeparatista szervezettől szilveszterkor, amelyben azt tanácsolják a turistáknak, hogy ne Spanyolországot válasszák úticélul. Az utazásszervezők aggódnak a figyelmeztetés miatt, ugyanakkor azt tapasztalták, hogy tavaly, a végrehajtott több pokolgépes merénylet ellenére, a magyar turisták 99 százaléka útnak indult Spanyolországba.

Nem hoz árrobbanást az EU-tagság

Itthon2003.01.03, 09:19

Nem lesz robbanásszerű áremelkedés az uniós csatlakozással - közölte a Külügyminisztérium integrációs államtitkára. Balázs Péter szerint az ország "sok mindent megszenvedett már előre", ezért a csatlakozás időpontjára kevés érezhető változás várható. A csatlakozási szerződés magyar szövege várhatóan már februárban elkészül.

EU: Görögország átvette az elnökséget

Nagyvilág2003.01.01, 15:04

Athén a következő fél évben igyekszik tartani az Európai Unió bővítési menetrendjét, fel akarja lendíteni az európai közös szociális és bevándorlási politikát, miközben felkészül az Irak elleni esetleges támadás következményeinek a kezelésére is - szögezte le szerdán Athénban Tasszosz Janicisz, a görög külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős társminisztere abból az alkalomból, hogy hat hónapra Görögország vette át Dániától az Európai Unió soros elnökének a tisztét.

Szaúd-Arábia az ENSZ felhatalmazásával sem harcol Irak ellen

Nagyvilág2002.12.25, 12:15

A szaúdi külügyminiszter kijelentette, hogy hazája abban az esetben sem vesz részt Irak elleni katonai akcióban, ha arra az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntése alapján kerülne sor.

Kovács László a kedvezménytörvény elutasításáról

Nagyvilág2002.12.19, 20:12

Medgyessy Péter miniszterelnök december 7-én kapta meg Günter Verheugen bővítési biztostól az Európai Bizottság jogi szolgálatának véleményét, amelyben a testület alapjaiban marasztalja el a magyar kedvezménytörvényt módosított állapotában is - nyilatkozta Kovács László külügyminiszter pénteken Moszkvában.

Nem tanácsos Venezuelába utazni

Nagyvilág2002.12.16, 16:32

Csak azoknak ajánlja a venezuelai utazást a Külügyminisztérium, akiknek halaszthatatlan dolguk van a dél-amerikai országban. Venezuelában második hete országos sztrájk van, és a tüntetések során könnyen alakulnak ki utcai incidensek.

Kovács: A számok minősítenek, nem Orbán

Itthon2002.12.15, 14:54

Mind Medgyessy Péter kormányfő, mind Kovács László külügyminiszter egyetértett abban az MSZP választmányának vasárnapi ülésén, hogy Magyarország mindent elért az uniós csatlakozási tárgyalásokon, amit reálisan el lehetett érni. A külügyi tárca vezetője Orbán Viktor volt miniszterelnök bírálataira reagálva elmondta: a számok azt bizonyítják, hogy a csatlakozási tárgyalás eredményes volt. A választmány ülésen a szocialisták döntöttek arról, hogy következő kongresszusukat 2003. március 29-30-án fogják tartani.

Orbán szerint Medgyessy gyenge munkát végzett

Itthon2002.12.14, 15:18

Orbán Viktor volt miniszterelnök szerint az uniós csatlakozással kapcsolatos tárgyalásokon a Medgyessy Péter vezette magyar küldöttség gyenge és sikertelen megbeszélése eredményeként nem kapott Magyarország egyéni elbírálást. Kovács László külügyminiszter szerint Orbán csalódott, mert nem az ő kormánya fejezte be a tárgyalásokat. A külügyminiszter az [origo] munkatársának elmondta: Orbán Viktor nyilatkozata tele van tévedésekkel és tudatos torzításokkal.

785 ezer az Igazságügyi Minisztérium üdvözlőlapjaira

Itthon2002.12.13, 15:23

Az [origo]-nak nyilatkozó nyolc minisztérium közül az Igazságügyi Minisztérium és a Külügyminisztérium költi a legtöbb pénzt karácsonyi üdvözlőlapokra. Előbbi 785 ezer forintot, utóbbi pedig több mint 766 ezer forintot fordít a kártyákra.  A többi tárca 175 ezer és 375 ezer forint közötti összeget költ a karácsonyi lapokra. A minisztériumok kasszáját terheli még emellett az üdvözlőkártyák kiküldésének postaköltsége is.

Nem enged követeléseiből a magyar küldöttség

Itthon2002.12.13, 15:11

Lezárult az első fordulója a magyar kormányküldöttség és az EU képviselői között folyó részletes tárgyalásoknak. A megbeszélésen Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter ragaszkodtak az agrárkifizetések és a költségvetési kompenzáció emeléséhez. Az EU csak délután ismerteti álláspontját a magyar követelésekkel kapcsolatban.

Az SFOR megkövette Zágrábot

Nagyvilág2002.12.12, 20:30

A NATO boszniai nemzetközi békefenntartó erejének (SFOR) parancsnoka bocsánatot kért csütörtökön a horvát külügyminisztériumtól azért, hogy SFOR-katonák megrongálták a zágrábi Szenvedések falát, amelyet az 1991-95-ös háború horvát áldozatainak emlékére emeltek.

Sikerrel zárulnak az EU-csatlakozási tárgyalások

Itthon2002.12.11, 15:58

A csatlakozási tárgyalások során szinte minden vágyunk teljesült - jelentette ki a Külügyminisztérium integrációs államtitkára, aki a csütörtökön kezdődő koppenhágai EU-csúcs előtt foglalta össze a most lezáruló folyamat történetét. Balázs Péter szerint hét fontos kérdésben sikerült elfogadtatni a magyar álláspontot. Az államtitkár tájékoztatóján az is kiderült: a 600 oldalas csatlakozási szerződés kivonatát már januárban közzéteszi a Külügyminisztérium.

Két komoly kérdéskört kell tisztázni a csatlakozási tárgyalásokon

Gazdaság2002.12.09, 17:58

A közvetlen mezőgazdasági támogatások és a költségvetési kompenzációk kivételével valamennyi fontosabb kérdés lezártnak tekinthető az EU-magyar csatlakozási tárgyalásokon - közölte hétfőn Brüsszelben Kovács László külügyminiszter.

Kovács: Az EU engedett a magyaroknak

Itthon2002.12.06, 19:34

Kovács László külügyminiszter szerint Magyarországnak kemény tárgyalásokkal komoly kedvezményeket sikerült kialkudnia az Európai Uniótól a csatlakozás megkönnyítéséért. A 25%-os agrártámogatást például 45%-osra sikerült felemeltetni.

Szuperhatalmi törekvések az EU élén

Nagyvilág2002.12.05, 16:47

Szövetségi alkotmány létrehozását és közös külpolitikai irányítást javasolt csütörtökön megtartott beszédében Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke. Egyúttal több más területen is eltörölné a tagállamok kormányainak vétójogát. Így az igazságügyi, belügyi és később a védelmi és adózási kérdéseket is egyszerű többségi szavazással döntenék el az unióban.

Magyar tagja is lesz 2004-től az Európai Bizottságnak

Itthon2002.12.05, 15:16

Az összes új EU-tagállam egy-egy szakértője tagja lehet az Európai Unió végrehajtó testületének, az Európai Bizottságnak. Ennek érdekében a legnagyobb jelenlegi tagállamok megelégednek egy biztosi tisztséggel és lesz olyan is, amelynek nem lesz képviselője a testületben. A külügyminiszter közölte: hamarosan megkezdődik több ezer magyar szakember képzése, akik a bizottság brüsszeli apparátusában dolgozhatnak majd.

Törökországból nem támadhatják Irakot

Nagyvilág2002.12.04, 12:17

Törökország nem adott engedélyt támaszpontjai használatára egy Irak elleni támadáshoz. A török külügyminisztérium erről szerdán adott ki közleményt, azután, hogy kedden a külügyminiszter a légtér megnyitásáról és támaszpontok átengedéséről beszélt brit kollégájának.

Kovács: az EU-nak még vannak tartalékai

Itthon2002.12.04, 15:21

Kovács László külügyminiszter szerdán az integrációs bizottság előtt beszámolt az uniós csatlakozási tárgyalások állásáról. Szerinte több kérdésben is sikerült elérni, amit Magyarország akart. A miniszter szerint az EU még nem merítette ki teljesen a Berlinben meghatározott bővítési kereteket.

Kovács vállalhatónak tartja a román nemzeti ünnepet

Itthon2002.12.03, 14:16

Gémesi György MDF-es parlamenti képviselő napirend előtti felszólalásában kifogásolta, hogy Medgyessy Péter együtt ünnepelt Erdély elvesztésének évfordulóján Adrian Nastase román miniszterelnökkel. Az azonnali kérdések és válaszok órájában a fideszes Simicskó István közölte: a magyarság arculcsapása, hogy a román miniszterelnök provokatívan Budapesten ünnepli a magyarság megalázását a magyar miniszterelnök társaságában. Kovács László külügyminiszter szerint a nemzeti ünnepek gyakran keltenek ellenérzéseket a határ két oldalán, hiszen ugyanarról az eseményről ellentétes emlékek élnek, ugyanakkor egy vendéglátónak vannak bizonyos köte ...

Disszidált a leváltott fehérorosz nagykövet

Nagyvilág2002.12.01, 21:52

Megbízatásának lejárta után nem tért vissza hazájába Pjotr Kravcsenko, Fehéroroszország tokiói nagykövete: a diplomata "disszidálásának" hírét vasárnap a fehérorosz külügyminisztérium is megerősítette.