külpolitika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- USA
- iraki konfliktus
- Európai Unió
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Németh szerint káosz van, Kovács szerint nem
A külügyminiszter szerint a parlament külügyi bizottsága fideszes elnökének az EU-nagybizottság ülését követően megfogalmazott állításai nem felelnek meg a valóságnak, azok nem a tényeken, hanem "saját rosszindulatú feltételezésén alapulnak".
Kész a hazai EU-kormányzati rendszer
Juhász Endre EU-miniszter hivatalba lépésével kialakult az a kormányzati döntéshozatali és intézményrendszer, amely Magyarországot képviseli az Európai Unióban. Az EU-miniszter a kormány és a külügyminiszter után rangban a harmadik szintet képviseli, ám a legtöbb ügy mégis az ő asztalán landol majd. Sőt, ha az idő sürget, egyedül is dönthet a magyar álláspontról.
Irak: a Fidesz csak szállítók kiküldését támogatná
A Fidesz képviselőcsoportja hétfői határozata szerint Magyarországnak egy szállító alakulattal indokolt részt vennie az iraki békefenntartásban. Németh Zsolt erős bírálatot mondott ki a külügyminiszter irányába. Azt, hogy a Fidesz eddig nem hozott döntést a békefenntartókról, azzal magyarázta, hogy a frakció az ENSZ Biztonsági Tanács (BT) felhatalmazását várta
Ügynök volt a Hetek rovatvezetője
Morvay Péter, a Hetek című hetilap külpolitikai rovatvezetője két éven keresztül írt jelentéseket a Belügyminisztérium III/III-as ügyosztályának az 1980-as évek végén, ezért az átvilágítóbírák lemondásra szólították fel. Az ügy érdekessége, hogy Morvay egy 1990-ben írott cikkében bevallotta, hogy kapcsolatot tartott fenn a belső elhárítással. Ezt a cikket a bírák vizsgálatuknál bizonyítékként kezelték.
Szállítóalakulatot küldene Irakba a kormány
Kovács László külügyminiszter szerint már a hétvégén egyeztethetnének a pártok a kormány azon újabb kezdeményezésről, amely szerint szállítóalakulatokat küldenénk Irakba. A honvédelmi miniszter vasárnapra hívott össze négypárti egyeztetést a kérdésben. A kormány korábbi, békefenntartók küldésére vonatkozó indítványa az ellenzéki pártok ellenállása miatt meghiúsult.
Diplomataképző akadémiát sürget Csapody
Csapody Miklós MDF-es képviselő határozati javaslatban szorgalmazza egy diplomataképző egyetem felállítását. A politikus azzal érvel, hogy ma különböző egyetemek is folytatnak olyan képzéseket, amelyek nélkülözhetetlenek a diplomaták számára. Nincs azonban olyan egyetem, amely átfogná ezeket az ismereteket. A Külügyminisztérium már régóta tanulmányozza, milyen képzési forma lenne a legmegfelelőbb.
3,8 millió forintért kelt el az athéni toll
3,8 millió forintért kelt el az a golyóstoll, amellyel Kovács László külügyminiszter aláírta az ország európai uniós csatlakozásáról szóló szerződést Athénban. A Polgár Galéria keddi árverésén elkelt tollért kapott összeget a Rádió C, az első magyarországi roma rádió anyagi nehézségeinek enyhítésére ajánlották fel. Az eseményen Kovács László külügyminiszter bejelentette: a külügyi tárca további 4 millió forinttal támogatja a rádiót. A Medgyessy Péter által használt toll a Nemzeti Múzeumba kerül.
Ausztrál nagykövet lesz Fodor Lajos
A korábbi terveknek megfelelően ausztrál nagyköveti posztra jelölte a Külügyminisztérium Fodor Lajost, a Magyar Honvédség februárban leköszönt parancsnokát.
Visszatérnek a magyar diplomaták Bagdadba
Néhány héten belül visszatérnek Bagdadba a magyar nagykövetség munkatársai - közölte a Külügyminisztérium szóvivője. Az iraki diplomácia felújításáról az EU-hoz csatlakozó országok között is megegyezés született.
Papandreu találkozott Arafattal
Jeórjiósz Papandreu, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Görögország külügyminisztere kedden Rámalláhban megbeszélést folytatott Jasszer Arafat palesztin elnökkel, annak ellenére, hogy izraeli részről előzőleg az Arafattal való találkozó elkerülésére hívták fel a görög politikust. Papandreu Mahmúd Abbász palesztin kormányfővel is találkozott a ciszjordániai városban.
Haidernél bujkálhat az iraki külügyminiszter
Egyes feltételezések szerint Jörg Haider osztrák politikusnál talált menedéket Nadzsi Szabri, a Huszein-rezsim külügyminisztere. A miniszter állítólag 15 millió dollárral és új szolgálati Mercedesével hagyta el Bagdadot Szíria felé április elején. Haider többször járt Irakban, és jó barátjának nevezte Szabrit.
USA: 50 millió dollár a palesztin vezetésnek
50 millió dollárral segíti a megalakult palesztin kormányt az Egyesült Államok - jelentette be vasárnap Colin Powell külügyminiszter, miután találkozott az új palesztin miniszterelnökkel, Mahmud Abbasszal. Néhány órával korábban Powell az izraeli miniszterelnökkel találkozott.
Félmillióról indul a licit az EU-tollra
Félmillió forintos kikiáltási árról indul a Polgár Galéria árverésén az a golyóstoll, amellyel Kovács László külügyminiszter írta alá az ország európai uniós csatlakozásáról szóló szerződést Athénban. A befolyó összeget az anyagi nehézségekkel küzdő Rádió C javára ajánlják fel, az aukciós ház pedig lemond árverezési jutalékairól.
Informális EU-találkozó Rodoszon
Nem hivatalos találkozót kezdtek az Európai Unió és a tagjelölt országok külügyminiszterei pénteken a görögországi Rodosz szigetén. A külügyminiszterek a közel-keleti helyzetet vitatják meg, illetve napirenden szerepel az EU biztonságpolitikájának kérdése is.
Pénteken EU-találkozó Rodoszon
Az EU-tagországok és a 10 csatlakozni kívánó ország külügyminisztere pénteken Rodoszon tanácskozik. A témák között szerepel az iraki rendezés ügye is.
Powell: Szaddám után béke jöhet Izraelben is
A békefolyamat megkezdésére szólította fel Colin Powell amerikai külügyminiszter az izraelieket és a palesztinokat. Az európai és közel-keleti útra indult külügyminiszter békét sürgető szavait ugyanakkor újabb erőszakos cselekmények árnyékolták be.
Martonyi vezetheti a Szabad Európa Központot
Az Orbán-kormány külügyminisztere, Martonyi János lesz a vezetője a Fideszen belül létrehozott Szabad Európa Központnak. A testület a Fideszből alakuló leendő néppártnak nyújt majd támogatást az uniós politizálásban, elnöke a Fidesz elnökségi üléseinek állandó meghívottja lesz.
Martonyi lehet a Fidesz európai listavezetője
Martonyi János egykori külügyminiszter lehet a Fidesz listavezetője a 2004-es európai parlamenti választásokon - értesült a Népszabadság. A legnagyobb ellenzéki párt várhatóan két partnerszervezetének, a Fidelitasnak, illetve a Magyar Kereszténydemokrata Szövetségnek is biztosít egy-egy befutó helyet a listán.
Az iraki részvételről tárgyaltak a Külügyminisztériumban
Az iraki békefenntartásban való magyar részvételről tartottak megbeszélést a parlamenti frakciók képviselői és a külügyi tárca szakértői szombaton a Külügyminisztériumban. A megbeszélésen mind a négy országgyűlési frakció képviseltette magát.
A Fidesz valószínűleg megvétózza az iraki küldetést
A Fidesz-frakció továbbra sem döntött arról, hogy támogatják-e az iraki szerepvállalást. A frakció egyelőre nem alakította ki hivatalos álláspontját az ügyben, az [origo] azonban úgy értesült, hogy a legnagyobb ellenzéki párt nem támogatja a békemisszióban való részvételt. Eközben megérkezett a Honvédelmi Minisztériumhoz a hivatalos amerikai-brit felkérés. A külügyminiszter pedig szombatra szakmai konzultációra hívta a frakciókat.
Az USA bombázással fenyegeti Észak-Koreát
Egy ausztrál napilap szerint az amerikai védelmi minisztérium részletes tervet dolgozott ki arra, hogy lebombázzák az észak-koreai Jongbjonban lévő nukleáris komplexumot, ha Phenjan nem állítja le katonai nukleáris programját. Alexander Downer ausztrál külügyminiszter kedden az ABC rádióban úgy kommentálta a cikket, hogy a "Pentagonnak minden bizonnyal megvannak a maga katonai tervei, mert ez a katonák dolga, de az amerikai kormányzat stratégiája e kérdésben az, hogy biztosítsa a diplomáciai megoldást".
Hivatalosan sem kell a törököknek a magyar gázálarc
Törökország hivatalosan is jelezte Magyarországnak, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a magyar kormány által egy hónapja felajánlott gázálarcokra. A maszkok kiszállításának ügyintézése addig húzódott, amíg kiküldésük oka - az iraki háború - befejeződött.
Megkezdődött a bővítési csúcs
Megkezdődött a 15 EU-tagállam és a jövő évi csatlakozásra készülő 10 tagjelölt, közöttük Magyarország vezetőinek athéni csúcsértekezlete. A találkozón még ma aláírják a csatlakozási szerződést, amely az unió legnagyobb szabású bővítését szentesíti. Magyar részről Medgyessy Péter kormányfő és Kovács László külügyminiszter írja alá a szerződést, de jelen lesznek Boross Péter, Horn Gyula és Orbán Viktor korábbi miniszterelnökök, illetve Mádl Ferenc hivatalban lévő és Göncz Árpád volt köztársasági elnök is.
Minden uniós vezető aláírta a bővítési szerződést
Befejeződött az Európai Unió bővítéséről szóló szerződés aláírása Athénban. Az ünnepségen minden tagállam és jelölt vezetője három perces beszédet mondott, majd aláírta a szerződést. A magyar delegáció képviselői, Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter délután háromnegyed négykor írta alá Magyarország nevében az Európai Unió bővítéséről és ezzel Magyarország csatlakozásáról szóló dokumentumot.
Irán elítélné a szökött iraki vezetőket
Teherán bíróság elé állítja a Huszein-rezsim esetlegesen Iránba menekülő vezető hivatalnokait - közölte az iráni külügyminisztérium. Az iraki vezetőket az Irak-iráni háború alatt az iráni nemzet ellen elkövetett háborús bűnökért vonnák felelősségre.
Luxemburgtól kértünk helyet az athéni aláíráshoz
Luxemburg ad át egy helyet az uniós csatlakozásáról szóló szerződés szerdai athéni aláírási ünnepségén résztvevő magyar küldöttségnek. Medgyessy Péter telefonon kérte erre a luxemburgi kormányfőt, akivel jó barátságban van - mondta a kormányfő a Napkeltében. Az aláíráson várhatóan összesen heten lehetnek jelen: négy rendszerváltás utáni miniszterelnök, két köztársasági elnök, valamint a jelenlegi külügyminiszter.
Kovács László már ünnepel
A szocialista párt elnöke, külügyminiszter az urnák lezárása után újságírók előtt azt mondta: bár még nincs végleges eredmény, meg lehet előlegezni az ünneplést.
Iraki rendezés: az USA-nak csak az ENSZ határozatai kellenek
Noha kedden George Bush amerikai elnök még azt mondta, az ENSZ-nek alapvető szerepe lesz az iraki rendezésben, külügyminisztere csütörtökön egyértelművé tette, hogy a nemzetközi szervezetnek csupán humanitárius feladatokat szánnak. Colin Powell közölte: az ENSZ-re az iraki politikai rendezésben nem számítanak, csak határozataira van szükségük. Ugyanakkor az ENSZ tagállamainak többsége - még a leghűségesebb szövetséges Nagy-Britannia is - a szervezetre bízná az ország politikai rendezését, ám az USA hajthatatlan, szerdán már megérkezett Irakba az iraki átmeneti közigazgatást megszervező amerikai hivatalnokok első csapata.
Hamarosan indulnak a gázálarcok
Rövid időn belül kiszállítja Magyarország a Törökország védelmére egy hónappal ezelőtt felajánlott gázálarcokat - ígérte csütörtökön a Külügyminisztérium.
Malajzia nem engedi be a kínaiakat
A malajziai külügyminisztérium szerdán bejelentette, hogy teljesen beszüntetik a vízumok kiadását a kínaiaknak, köztük a hongkongiaknak is - így védekeznek az új típusú tüdőgyulladás terjedése ellen. A hongkongi hatóságok csütörtökön felszólították a malajziai kormányt, hogy vonja vissza döntését.
Kovács: most már a mi kezünkben a döntés
A külügyminiszter az Európai Parlament támogató szavazata után különösen fontosnak tartotta, hogy minél többen menjenek el szombaton a népszavazásra, mert most dől el, hogy tudunk-e élni a lehetőséggel.
A magyar cégek a USAID-nél jelentkezhetnek az iraki újjáépítésre
A háború utáni iraki újjáépítés iránt érdeklődő magyar cégek közvetlenül az újjáépítési munkálatokat szervező USAID-hez (Amerikai Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége) fordulhatnak segítségért - derül ki a Külügyminisztérium [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
Lamperth: Minden kész a népszavazásra
A pártok több mint 12 ezer delegáltja vesz részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában április 12-én, a népszavazáson. Lamperth Mónika belügyminiszter hétfői napirend előtti felszólalásában elmondta: minden technikai feltétel adott a népszavazás lebonyolítására. Az esemény 3,8 milliárd forintba kerül. Kovács László külügyminiszter a Fideszt név szerint nem megnevezve, csak a pártra utalva "sanda politikai szándékot" emlegetett, és közölte: a siker már nem lehet közös, mert eljátszotta lehetőségét az ellenzéki párt.
EU: az ENSZ-nek kell újjáépíteni Irakot
Megnyílt Brüsszelben az EU és a NATO képviselőinek tárgyalássorozata. A Colin Powell amerikai külügyminiszter részvételével zajló tanácskozáson az iraki rendezésről lesz szó. A találkozósorozat előtt Jeórjiosz Papandreu, a soros EU-elnök Görögország külügyminisztere kijelentette: az Unió rá akarja bírni az Egyesült Államokat, hogy az ENSZ-nek engedje át a kulcsszerepet Irak háború utáni újjáépítésének minden fontos szakaszában.
Túljelentkezés az athéni aláírásra
Az uniós csatlakozási okmány aláírását szervező görög fél még nem válaszolt arra a magyar kérésre, hogy az eredetileg tervezett öt helyett nyolcan lehessenek jelen az aláírásnál. A delegáció tagja lenne Medgyessy Péter kormányfő és Kovács László külügyminiszter mellett három korábbi miniszterelnök, Boross Péter, Horn Gyula és Orbán Viktor, valamint Mádl Ferenc államfő és Göncz Árpád volt köztársasági elnök és a csatlakozási tárgyalásokat levezénylő Juhász Endre.
Verheugen: Semmi sem késleltetheti a csatlakozást
Semmilyen belső és külső nézeteltérés sem befolyásolja a csatlakozási menetrendet - erősítette meg magyarországi programjain az EU bővítési biztosa. Günter Verheugen kedden találkozott a jelenlegi, valamint az előző miniszterelnökkel és külügyminiszterrel, részt vett az integrációs bizottság ülésén, valamint vonatkiránduláson vett részt egy részben EU-forrásokból finanszírozott felújított vasútvonalon.
Magyar repülési szabályt sértettek az amerikaiak
Nem a légteret, hanem a repülési szabályokat sértették meg azok az amerikai gépek, amelyek február 20-án repültek át az országon. Bródi Gábor, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a honvédelmi bizottság keddi ülésén.közölte: az amerikai gépek nem valós indokok alapján kiadott engedéllyel repültek át az országon, és ezzel megsértették Magyarország szabályait.
Szíria: emberiség elleni bűncselekmények érik Irakot
Szíria szerint Irakban igazolhatatlan és törvénytelen háború zajlik. A szíriai külügyminisztérium szóvivője szerint Szíria az iraki népet támogatja a szövetségesekkel szemben. Damaszkusz vasárnap esti közleményével Colin Powell amerikai külügyminiszter korábbi bírálatára válaszolt, miszerint Szíria fegyverszállításokkal segíti a Szaddám-rendszert.
Nem tanácsos a fertőzött Délkelet-Ázsiába utazni
Mivel tömeges megbetegedésekről érkeznek hírek, a Külügyminisztérium arra kéri a Délkelet-Ázsia országaiba készülőket, hogy fontolják meg utazásukat. Hongkongban már több száz ember betegedett meg az újfajta tüdőgyulladásban. Ugyanakkor kizárható, hogy hasonló betegsége volna a múlt hét óta megfigyelés alatt tartott székesfehérvári férfinak.
Rohamosan terjed az új tüdőgyulladás
A hétvégén ismét sokan betegedtek meg világszerte az újfajta tüdőgyulladásban. Hétfőn közölték: kizárható, hogy hasonló betegsége van a múlt hét óta megfigyelés alatt tartott székesfehérvári férfinek. A járvány miatt egyre több ország javasol utazási korlátozásokat. A Külügyminisztérium konzuli főosztálya tárgyal a térségben lévő magyar képviseletek munkatársaival, és a nap folyamán közlemény kiadását tervezi: mely országokba nem tanácsos utazni a járványos betegség miatt.
Szaúdi figyelmeztetés az USA-nak a háború miatt
Ha folytatódik az iraki háború, akkor megromolhat Szaúd-Arábia és az USA kapcsolata - figyelmeztette szövetségesét a szaúdi külügyminiszter, al-Fejszal herceg. Szaúd-Arábia kezdettől fogva ellenezte Irak megtámadását, bár a szövetséges harci gépek leszállhatnak a légibázisain.
Letartóztatták a volt boszniai külügyminisztert
Csalás és sikkasztás vádjával New Yorkban letartóztatták Muhamed Sacirbeget, Bosznia-Hercegovina volt külügyminiszterét.
Az USA visszautasította a szaúdi békejavaslatot
A CNN hírtelevízió értesülése szerint az Egyesült Államok visszautasította Szaúd-Arábia békejavaslatát, amelyet a szaúdi külügyminiszter ismertetett kedden a hadban álló felekkel.
Átszervezik az EU miatt a Külügyminisztériumot
Várhatóan két fázisban, az EU-csatlakozásig átalakítják a Külügyminisztériumot. Az átszervezést az uniós tagság teszi indokolttá.
Békejavaslattal fordult Szaúd-Arábia az USÁ-hoz
Szaúd-Arábia kedden békejavaslattal fordult az Egyesült Államokhoz és Irakhoz - tájékoztatta az újságírókat a sivatagi királyság külügyminisztere.
Dávid Ibolya stabilan vezet
A Szonda Ipsos márciusi felmérése szerint az iraki háborúval kapcslatos vita nem befolyásolta a politikusok megítélését. Az ügyben legtöbbet megszólaló miniszterelnök és külügyminiszter megítélése nem változott. Ugyanakkor jelentősen nőtt a honvédelmi miniszter, a sportminiszter és a volt munkaügyi, jelenleg kancelláriaminiszter ismertsége.
Irak külügyminisztere figyelmeztette Törökországot
Az iraki külügyminiszter figyelmeztette Törökországot, hogy ne segítse Irak ellenségeit, mert aki ártani akar az országnak, az "saját magának keresi a bajt". Nadzsi Szabri közölte azt is, saját szemével látta, amikor az iraki légvédelem által lelőtt amerikai gép lezuhant Bagdad közelében.
Straw: Nem volt más lehetőség, mint a háború
A brit külügyminiszter szerint nem volt más lehetőség Irakkal szemben, mint az erő alkalmazása. Jack Straw szerint széles nemzetközi támogatottságot élvez a háború. Az Irak elleni támadások első hullámáról szóló tájékoztatóján a külügyminiszter közölte, a brit kormány 100 millió fontot különített el iraki humanitárius célokra.
Felhívta tegnap este Medgyessyt az amerikai alelnök
Medgyessy Péter miniszterelnököt szerdán este 8-kor, vagyis néhány órával a támadás megkezdése előtt telefonon hívta fel Dick Cheney amerikai alelnök - közölte csütörtökön Kovács László külügyminiszter. Kovács a beszélgetés tartalmáról nem nyilatkozott, de megjegyezte: az alelnök nyilván nem a kormányfő hogyléte felől érdeklődött.
Fontos al-Kaida-tagot tartóztattak le Szomáliában
Az al-Kaida terrorszervezet egyik fontos tagját vették őrizetbe a kenyai hatóságok csütörtökön Szomália fővárosában, Mogadisuban. A terrorista elfogásában sem az amerikai, sem az izraeli hírszerzők nem vettek részt - közölte a hírt bejelentő kenyai külügyminiszter Kalonzo Muszioka. A meg nem nevezett férfi felelős többek között két, Kenyában történt terrorcselekményért.