Kuba
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidel Castro
- Raúl Castro
- USA
- Havanna
- kubai elnök
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Lemond Fidel Castro, reformcsomagot fogadott el a pártkongresszus Kubában
Fidel Castro megerõsítette, hogy lemond a Kubai Kommunista Párt elsõ titkári posztjáról, és kilép a párt központi bizottságából. Közben a pártkongresszus úgy döntött, hogy nagyobb teret engednek a magánszektornak.
- címkék:
- Fidel Castro
- Kuba
- gazdasági reform
- Címkefelhõ »
Húsz év börtönt kér Kuba egy állítólagos amerikai kémre
Húsz év börtönbüntetést kér a kubai ügyészség egy amerikai állampolgárra államellenes bûncselekmények elkövetésének vádjával - írja a Granma címû kubai napilap.
Könnyített a Kuba elleni embargón Barack Obama amerikai elnök
Barack Obama amerikai elnök enyhített a Kuba ellen 1959 óta érvényben lévõ szankciókon, így az amerikaiak a jövõben könnyebben eljuthatnak a szigetországba.
Hatálytalanították az utolsó halálos ítéletet Kubában
Érvénytelenítették az utolsó halálos ítéletet Kubában. Az elítélt, Humberto Real halálbüntetését 30 éves szabadságvesztésre módosították - mondta el az AFP francia hírügynökségnek egy kubai jogvédõ.
- címkék:
- Kuba
- halálbüntetés
- ítélet
- Címkefelhõ »
A kubai gazdaság összeomlásával számoltak Amerikában egy WikiLeaks-irat szerint
A kubai gazdaság 2-3 éven belüli összeomlásával számolt az amerikai diplomácia egy pénteken nyilvánosságra hozott WikiLeaks-dokumentum szerint.
- címkék:
- USA
- Kuba
- államadósság
- Wikileaks
- Címkefelhõ »
Lezuhant egy kubai utasszállító repülõgép
Több mint húsz turista volt annak a Santiago de Cuba városából Havannába tartó repülõgépnek a fedélzetén, amely helyi idõ szerint csütörtökön lezuhant Kubában. A helyi tévé beszámolója alapján nem volt magyar állampolgárságú utas a gépen, a havannai magyar konzult egyelõre errõl nem tájékoztatták. A gépen utazók közül senki nem élte túl a szerencsétlenséget.
- címkék:
- Kuba
- légi szerencsétlenség
- Címkefelhõ »
Áradással fenyegeti Kubát a Paula hurrikán
A Paula hurrikán már megközelítette Kubát, így a napokban a szigetlakók viharos idõjárásra, intenzív esõzésre, áradásokra számíthatnak.
Kuba nyit a magánszektor felé
A jövõ év közepéig félmillió állami alkalmazott veszíti el az állását Kubában, lazítanak ugyanakkor a magánvállalkozások szabályozásán.
Castro szerint félreértették a kubai rendszert bíráló kijelentését
Fidel Castro elnök azt állítja, hogy félreértették szavait, amelyeket a kubai kommunista gazdaságról mondott egy amerikai újságírónak. A volt kubai elnök szerint õ arra gondolt, hogy a kapitalizmus nem mûködik.
- címkék:
- Fidel Castro
- Kuba
- kubai politika
- Címkefelhõ »
Fidel Castro szerint nem mûködik a kubai modell
A kubai modell nem mûködõképes - jelentette ki Fidel Castro egykori kubai elnök. Az 1959-es forradalom atyja egy amerikai lapnak nyilatkozta, hogy már nem gondolja úgy, hogy Kuba gazdasági rendszerét más államoknak is másolniuk kellene.
- címkék:
- Fidel Castro
- Kuba
- kubai politika
- Címkefelhõ »
Antiszemitizmus miatt bírálja Iránt az atomháborútól rettegõ Castro
Antiszemitizmus miatt bírálta az iráni elnököt egy amerikai lapnak adott interjúban Fidel Castro, Kuba korábbi elnöke. Castro Irán és Izrael szembenállása miatt valós veszélynek tart egy közelgõ atomháborút, mert szerinte Barack Obama amerikai elnök könnyen "túlreagálhatja" a dolgokat.
Már bánja a melegek táborokba zárását Fidel Castro
Óriási igazságtalanságnak tartja ma már Fidel Castro, hogy az 1960-as években kormánya üldözte és munkatáborokba zárta a melegeket. A hosszú betegsége után ismét interjút adó kubai vezetõ azt mondta, egyedül õ a hibás a homoszexuálisok meghurcolásáért, amit azzal magyarázott, hogy akkoriban össze volt zavarodva.
A halál kapujáról beszélt a felépült Castro
Azon morfondírozott kórházi ágyán, hogy meddig kell még szenvednie, és volt olyan pillanat, amikor a halál kapujában érezte magát Fidel Castro egykori kubai vezetõ. Castro egy mexikói lapnak adott interjút egy hónappal azután, hogy 4 év elteltével ismét nyilvánosság elé lépett.
- címkék:
- Fidel Castro
- Kuba
- kubai politika
- Címkefelhõ »
Megvonják az állami cigitámogatást az idõs kubaiaktól
Megvonja az idõseknek járó cigarettatámogatást a kubai kormány - írja a BBC. Raúl Castro szerint a túlterhelt állami költségvetés miatt van szükség az intézkedésre.
Hallgattak Castróék a nemzeti ünnepen Kubában
Nem jelent meg egyetlen állami rendezvényen sem a kubai nemzeti ünnepen Fidel Castro volt elnök, akit pedig sokan vártak, mivel az utóbbi hetekben egyre többször mutatkozott, miután javult az egészségügyi állapota, ami miatt évekig nem jelent meg a nyilvánosság elõtt. Castro öccse, Raúl csak néhány diplomát adott át, beszédet nem mondott.
Politikai foglyok csoportos kiengedésébe kezdett Kuba
Az elsõ hét fogoly elutazásával megkezdõdött annak a megegyezésnek a végrehajtása, amelynek értelmében Kuba vállalta, hogy szabadon enged 52 ellenzékit. Az elsõ csoport Spanyolországba utazik, de a foglyoknak menedékjogot ígért az USA és Chile is.
- címkék:
- Kuba
- emberi jogok
- kubai politika
- Címkefelhõ »
Fidel Castro sovány, de jól van
December óta elõször fényképezték le Fidel Castrot: a volt kubai elnök egy tudományos központba látogatott. A fényképeken nagyon sovány ugyan, de a kutatóközpont igazgatója szerint jól néz ki, és szellemileg is nagyon friss.
Éhségsztrájkolóknak köszönhetõen engednek el több tucat politikai foglyot Kubában
Évtizedek óta a legnagyobb engedményre készül a kubai rendszer, amely a katolikus egyház szerint legalább 52 politikai foglyot enged el a következõ hónapokban. A kormány egy éhségsztrájkoló fogoly halála és egy másik rossz állapota miatt dönthetett errõl a lépésrõl.
- címkék:
- Kuba
- politikai fogoly
- amnesztia
- Címkefelhõ »
Feladta 130 napos éhségsztrájkját a politikai foglyokért küzdõ kubai aktivista
Feladta 130 napos éhségsztrájkját az a kubai aktivista, aki a politikai foglyok szabadon bocsátásáért küzdött. Sztrájkjának vélhetõen szerepe volt abban, hogy a kubai kormány a következõ hónapokban 52 ellenzékit enged szabadon. A döntésnek köszönhetõen Kubának az Európai Unióval is javulhat a viszonya.
- címkék:
- Kuba
- éhségsztrájk
- politikai fogoly
- Címkefelhõ »
Éhhalál küszöbén egy kubai ellenzéki
Halálán van a február óta éhségsztrájkoló kubai ellenzéki. Guillermo Farinas hónapok óta küzd azért, hogy a kubai állam engedje szabadon a beteg politikai foglyokat, de egy nyakában keletkezett vérrög és egy fertõzés most az életét veszélyezteti. Az esetrõl szokatlan módon a kubai kommunista párt hivatalos lapja számolt be.
- címkék:
- Kuba
- kubai politika
- éhségsztrájk
- Címkefelhõ »
Némileg enyhít Kuba a politikai foglyok helyzetén
Lakóhelyükhöz közelebbi börtönökbe visznek több politikai foglyot Kubában, a beteg rabokat pedig kórházakban helyezik el. Errõl azt követõen döntöttek, hogy egyeztetést folytatott egymással Raúl Castro kubai elnök, és Jaime Ortega havannai bíboros-érsek.
Az elbukott forradalom kivándorlásra készteti a kubai fiatalokat
Egy kubai tanár az elbukott forradalommal magyarázza, miért hagyják ott fiatalok tízezrei a kommunista Kubát az utóbbi években. A Fidel Castro örökébe lépõ öccs, Raúl Castro mélyreható reformokat ígért, a rendszer mégsem változott. Havi 20 dollárból Kubában is szûkös kijönni, ezért sokan a legegyszerûbb módszereket választják: elmennek Ecuadorba, vagy beállnak a havibér kétszeresét egy éjszaka alatt megkeresõ prostituáltak közé.
Castróval is dacolt a kubai dohány ráncos keresztapja
Királyokkal parolázott, popsztárok kértek tõle autogramot, és még Fidel Castróval is dacolt a hétvégén elhunyt Alejandro Robaina. A kubai dohány keresztapja soha nem hordott rövid ujjú inget vagy fûzõ nélküli cipõt, mégis csak alázatos földmûvesnek tartotta magát, akinek egy célja volt, hogy tovább örökítse a hagyományos dohánytermelés csínját-bínját.
Rákbetegségben elhunyt a kubai szivar nagykövete
Szombaton elhunyt az ismert kubai dohánytermelõ, Alejandro Robaina, akirõl szivarmárkát is elneveztek. A 91 éves kubai híresség rákban halt meg.
- címkék:
- Kuba
- dohánytermék
- Címkefelhõ »
Kiválthatják az ipart a kubai borbélyok
Kibérelhetik az államtól a kisebb szépségszalonokat, borbélyüzleteket a dolgozók Kubában. Az újabb óvatos gazdasági reform értelmében annyit kérhetnek egy hajvágásért, amennyit a piac elbír, de nem kapnak majd állami fizetést, és adót kell fizetniük.
Nyolcrészes sorozatban heroizálják Castrót
Akinek élnie kell címmel mutatott be új sorozatot a kubai tévé, mely a Fidel Castro elleni merényletterveket mutatja be.
- címkék:
- Fidel Castro
- Kuba
- dokumentumfilm
- Címkefelhõ »
Öten léptek éhségsztrájkba Kubában a politikai foglyokért
Négy politikai fogoly és egy újságíró kezdett éhségsztrájkba Kubában, hogy rávegye a kormányt, engedje szabadon a 200 politikai foglyot. Kedden meghalt egy börtönben éhségsztrájkoló kubai ellenzéki.
- címkék:
- Kuba
- kubai politika
- éhségsztrájk
- Címkefelhõ »
Meghalt egy 85 napja éhségsztrájkoló kubai ellenzéki
Meghalt az egyik leghíresebb kubai politikai fogoly, Orlando Zapato Tamaya. Zapato 85 napon át éhségsztrájkolt halála elõtt.
- címkék:
- Kuba
- éhségsztrájk
- Címkefelhõ »
Betegek haltak meg a hideg miatt egy havannai elmegyógyintézetben
Huszonnégy ember halt meg a hideg miatt egy havannai elmegyógyintézetben, mert a kórház személyzete nem takarta be a betegeket a szokatlan hidegben, az intézet több ablaka pedig ki volt törve. A kubai kormány szóvivõje azt mondta, nem hallott a betegek haláláról.
- címkék:
- Kuba
- Havanna
- egészégügy
- Címkefelhõ »
Rendszerváltozásokat jósolnak a kubai babalawók
Társadalmi feszültségeket, államcsínyeket, hirtelen rendszerváltozásokat jósolnak 2010-re a kubai babalawók, a santeria vallás papjai, akik állatáldozatok elemzése után jutottak erre az eredményre. A bajok azonban szerintük õszinte párbeszéddel elkerülhetõk, és azt is javasolják, hogy az öregek adják át a vezetést a fiataloknak.
- címkék:
- Kuba
- vallás
- kubai politika
- santeria
- Címkefelhõ »
Castro édenkertje
A koppenhágai klímacsúcs egyik fontos témája, hogy miként vessenek véget az esõerdõk pusztításának, pedig van egy ország, ahol nemhogy az erdõirtást sikerült megállítani, de 50 éve folyamatosan új erdõket telepítenek, többek közt a munkanélküliséget csökkentendõ. Ne találgassanak, a kommunista Kubáról van szó.
Castro szerint az USA felelõs az influenzajárványért
Az Egyesült Álllamok megengedte, hogy a kubai amerikaiak, köztük az újinfluenza vírusának hordozói beutazzanak a szigetországba, de orvosi mûszerek beszerzését már nem engedélyezi - írta a párlapban Fidel Castro forradalmi vezetõ, aki szerint a kubai influenzajárvány Washington blokádjának következménye.
- címkék:
- Fidel Castro
- Kuba
- H1N1
- Címkefelhõ »
Fidel Castro húga a CIA-nak dolgozott
Az amerikai titkosszolgálatnak dolgozott Juanita Castro, Fidel és Raúl Castro húga. Juanita már akkor együttmûködött az ügynökséggel, amikor még Kubában élt, a CIA pedig Fidel Castro életére tört - derült ki a 76 éves nõ hétfõn megjelent önéletrajzi könyvébõl.
Fidel Castro megdicsérte Obamát
Fidel Castro egykori kubai elnök tõle szokatlan módon nyíltan megdicsérte az országa régi ellenségének számító Egyesült Államok elnökét. Castro szerint bátor dolog volt, hogy Barack Obama az ENSZ-közgyûlésen elismerte, az USA túl lassan reagált a klímaváltozásra.
Washington feloldotta a kubai emigránsok utazási korlátozását
Évek óta a legfontosabb amerikai gesztus Kuba felé, hogy Washington feloldotta a kubai emigránsokra utazási korlátait. Ezentúl bármilyen gyakran, bármennyi idõre hazautazhatnak. Castro szerint Kuba nem alamizsnát kér.
Castro: Amerika el akarja távolítani Chávezt
Fidel Castro szerint az Egyesült Államok meg akarja szerezni a venezuelai olajmezõket, és ezért meg akarja buktatni Hugo Chávez szocialista forradalmát és kormányát. Castro egy argentínai csúcstalálkozó elõtt közölte álláspontját. A csúcsot a Kolumbiába tervezett amerikai támaszpontok miatt hívták össze.
A magyar nagykövetségen is kiakadt Kuba
Felháborodással fogadta Kuba, hogy öt európai ország - köztük Magyarország - diplomatája felkereste egy letartóztatott ellenzéki családját. A Reuters szerint a kubai kormány behívatta a diplomatákat és közölte velük, hogy veszélybe sodorták az EU és Kuba közötti párbeszédet. Az ellenzéki férfit köztörvényes vádak alapján tartóztatták le, és az európaiakat aggasztja, hogy ez valamilyen új taktika a kubai hatóságok részérõl.
- címkék:
- Kuba
- emberi jogok
- kubai politika
- Címkefelhõ »
Jó bõrben tûnt fel Castro a tévében
- címkék:
- Fidel Castro
- Kuba
- kubai politika
- Címkefelhõ »
Friss fotóval köszöntötték a szülinapos Fidel Castrót
Fidel Castro él és viszonylag jó állapotban van - ennek bizonyítására csütörtökön egy friss fényképet mutattak be Havannában a 83. születésnapját ünneplõ korábbi államfõrõl. Az életét bemutató fotókiállítástól eltekintve Kubában nem ünnepelték nyilvánosan Castrót, aki három éve adta át a hatalmat öccsének.
- címkék:
- Fidel Castro
- Kuba
- kubai politika
- Címkefelhõ »
Egy kubai blogger hülyítette 8 hónapig Castro fiát
Egy kolumbiai sportújságírónõ elcsavarta Fidel Castro fiának a fejét. A bökkenõ mindössze annyi, hogy a nõ valójában férfi, nem kolumbiai, hanem floridai, és nem sportújságíró, hanem blogger. Egy kubai emigráns viccelte meg Antonio Castrót, aki számolatlanul veri el a pénzt, miközben az évtizedekig apja, most pedig nagybátyja által vezetett Kuba lakossága csak tengõdik.
Válsághíradó: Jól húzott a BUX és a forint, gyengélkedett Amerika, nagyot esett a GDP
Nagyot nyert a pesti tõzsdeindex, a forint is sokat erõsödött, a törvényhozásban élénk vitával megkezdõdött a 2010-es adócsomag tárgyalása. Brazília hivatalosan is recesszióba süllyedt, s Kubában is bajok látszanak. Megmenekülhet a magyar rozébor az összeöntött vetélytársaktól, az olaj ára hét hónapos csúcsra szaladt. Válsághíradó hajnalban.
- címkék:
- USA
- Kuba
- Brazília
- olaj
- válsághíradó
- E.ON
- NYSE
- Címkefelhõ »
Recsegnek a kubai eresztékek
- címkék:
- Kuba
- gazdasági válság
- IMF
- Világbank
- Címkefelhõ »
Kémkedéssel vádolnak egy idõs amerikai házaspárt
Vádat emeltek az Egyesült Államokban egy volt amerikai külügyi tisztviselõ és felesége ellen, akik állítólag Kubának kémkedtek az utóbbi három évtizedben.
- címkék:
- USA
- Kuba
- kémkedés
- Címkefelhõ »
Kubába is behurcolták az új típusú influenzát
Hiába vezettek be repülési korlátozást és szigorú ellenõrzést, hétfõn Kubát is elérte az új típusú influenzajárvány: egy mexikói diák hurcolta be a vírust a szigetországba. Új típusú influenzás megbetegedést jelentettek Thaiföldön és Finnországban is. Közben Mexikó azzal számol, hogy legjobb esetben is elbukja idegenforgalmi bevételeinek harmadát az ország ellen bevezetett utazási korlátozások miatt. A világban már több mint 5000 fertõzöttet tartanak számon.
Obama elismerte az USA Kuba-politikájának kudarcát
Nem úgy mûködött az USA Kuba-politikája, ahogy kellett volna - ismerte el Barack Obama amerikai elnök vasárnap. Obama szerint ugyanakkor érkeznek pozitív jelzések a szigetországból, amik legalább az õszinte beszédre lehetõséget adnak.
Megkönnyítik a kubai amerikaiak hazalátogatását
Eltörlik a kubai származású amerikaiak Kubába utazásának korlátozását. A jövõben szabadabban lehet pénzt és csomagot is küldeni azoknak, akiknek családtagjaik élnek a kommunista országban.
Az amerikaiak nagy része kibékülne Kubával
A CNN felmérése szerint az amerikaiak 71 százaléka támogatja az 1961-ben megszakadt diplomáciai kapcsolatok helyreállítását Kubával, és a válaszadók kétharmada az utazási korlátozásokat is feloldaná.
- címkék:
- USA
- Kuba
- diplomácia
- Címkefelhõ »
Amerikaiakkal tárgyalt Raúl Castro
Elõször találkozott amerikai vezetõkkel Raúl Castro kubai elnök. Fidel Castro szerint Kubának nincs szüksége a konfrontációra a fennmaradása érdekében, ezért nem fél tárgyalni az Egyesült Államokkal.
Az elszigeteltség megszüntetését kéri Castro
A kereskedelmi embargó és Kuba elszigeteltségének megszüntetését kéri Fidel Castro. Kuba nyugdíjas vezére szerkesztõségi cikkben üzent a latin-amerikai országoknak, hogy támogassák hazája ügyét a két hét múlva esedékes közép-amerikai csúcstalálkozón.
Lazít Kuba elszigeltségén az USA
Lazít a George Bush alatt bevezetett kubai utazási korlátozásokon az USA. A kubai emingránsok gyakrabban és hosszabb idõre hazalátogathatnak ezután a szigetre. Lazítanak a szigetországba irányuló élelmiszer- és gyógyszerkivitel szabályain is.
Chávez: Fidel Castro sétált Havannában
Hugo Chávez venezuelai elnök szerint sokkal jobban van Fidel Castro, aki 2006-os mûtétei óta nem jelent meg a nyilvánosság elõtt. Chávez azt mondta: Castro sétát tett Havannában, és errõl fotók is készültek.
- címkék:
- Fidel Castro
- Havanna
- Kuba
- Címkefelhõ »
Váratlanul Kubába érkezett Chávez
Váratlanul Kubába érkezett helyi idõ szerint pénteken este Hugo Chávez venezuelai elnök.
Kína után Kuba is saját Linuxot fejleszt
Kína után Kuba is kifejlesztette saját Linux disztribúcióját, hogy védekezzen az amerikai kormány által szerintük "lehallgatható" Microsoft termékek fenyegetése ellen.
A férfikézilabda-vb menetrendje, eredményei
Január 16-a és február 1-je között Horvátország hét városa adott otthont a XXI. férfikézilabda-világbajnokságnak.
- címkék:
- kézilabda
- Kuba
- Horvátország
- Kuvait
- Címkefelhõ »
Engedett az állam hatalmából Raúl Castro
Magánszemélyeknek is engedélyezte a házépítést Raúl Castro kubai államfõ - ezzel az állam egyik monopóliumát adta fel. A kubai lakásgondokat tavaly tovább súlyosbította három Kubát sújtó hurrikán, a csapások félmillió lakást döntöttek romba.
Fidel nélkül lett 50 éves a kubai forradalom
Ötven éve gyõzött a kubai forradalom. A Kubában rendezett megemlékezéseken azonban Fidel Castro, a forradalmárok vezetõje betegsége miatt nem tudott részt venni. 18 hónapja nem mutatkozott nyilvánosság elõtt, az évfordulón öccse, Raúl Castro nosztalgiázott helyette.
Visszavesz az állami költekezésbõl Kuba
Kevesebbet utazhatnak a kubai kormánytisztviselõk és cégvezetõk, de visszafogják az üdülési támogatások mértékét is. A megszorításokra azért van szükség, mert a tervezettnél csekélyebb mértékben nõtt a kubai gazdaság, és a költségvetési bevételeken felül költekeztek.
Robles és Lopez lett az év legjobbja Kubában
Dayron Robles atlétát és Mijain Lopez birkózót választotta az év legjobb kubai sportolójává a helyi nemzeti sportintézet.
- címkék:
- Dayron Robles
- atlétika
- Kuba
- Címkefelhõ »
Visszafogadták Kubát a latin-amerikai országok
Szorosabbra fûzték kapcsolataikat Kubával a latin-amerikai országok, amelyek a szigetország elleni amerikai embargó feloldását sürgették keddi csúcstalálkozójukon. A dél-amerikai vezetõk gesztusértékû lépést tettek a kommunista szigetország elszigetelése ellen is, és a "riói csoport" tagjává fogadták.
- címkék:
- Kuba
- szigetország
- embargó
- elszigetelés
- Címkefelhõ »
Venezuelába ment elsõ útján Raúl Castro
Venezuelába látogatott Raúl Castro, aki államfõként elsõ ízben tett külföldi látogatást. A két ország közös olajügyleteket tervez.
Fidel Castro szívesen tárgyalna Obamával
Obama olyan ember, akivel lehetséges a párbeszéd - írta a hivatalos kubai sajtóban megjelent cikkében Fidel Castro. A visszavonult kubai vezetõnek nem szimpatikus viszont a januárban hivatalba lépõ amerikai elnök külügyminiszter-jelöltje, Hillary Clinton. Raúl Castro sem zárkózik el egy találkozótól Obamával.
Éllovasok fekete napja a sakkolimpián
Drezdában, a 38. sakkolimpia kilencedik fordulójában férficsapatunk meccse Kuba ellen négy döntetlen 2-2-vel ért véget. Lékó Péter, Almási Zoltán, Balogh Csaba és Berkes Ferenc játszott. Óriási meglepetésre az izraeli válogatott 2,5-1,5-re legyõzte a címvédõ örményeket, és átvette a vezetést. Elszenvedte második vereségét az elsõ helyre rangsorolt orosz csapat, az örökrangadót az ukránok 2,5-1,5-re nyerték meg. Nagy csatában diadalmaskodott nõi együttesünk. Vietnam ellen Hoang Thanh Trang és Mádl Ildikó gyõzött, Rudolf Anna kiharcolta a döntetlent, Vajda Szidónia kikapott, a 2,5-1,5-tel a kilencedikek. Szenzáció született a nõk viaadalán, ...
Csak a férfiak örülhettek a sakkolimpián
Drezdában, a 38. sakkolimpia nyolcadik fordulójában férficsapatunk 3-1-re legyõzte az olaszokat. Lékó Péter és Almási Zoltán világossal, Berkes Ferenc sötéttel nyert, Polgár Judit nagy meglepetésre sötéttel vereséget szenvedett. A gyõzelemmel együttesünk 10 helyet lépett elõre a táblázaton, a 15. helyrõl kezdi Kuba elleni meccsét. A címvédõ örmények ismét remekeltek, az oroszok nagy csatában nyertek. Izrael legyõzte a veretlen német csapatot. Nõi válogatottunk 3-1-re kikapott a lengyelektõl. Rosszul indult a meccs, Vajda Szidónia és Rudolf Anna is világossal vesztett. Hoang Thanh Trang és Mádl Ildikó nagy küzdelemben remizett. A 3-11-es ...
Fidel Castro: Naivitás Obamában bízni
Fidel Castro volt kubai elnök szerint naiv gondolat Barack Obama jó szándékában bízni. A kubai forradalom nagybeteg vezére ezúttal egy internetes oldalon megjelent írásában fejtette ki véleményét az Egyesült Államok megválasztott elnökérõl.
Moszkva nem tárgyal kubai rakétákról
Nem telepítenek orosz rakétavédelmi rendszert Kubába - állította a szigetország külügyminisztere, miután Moszkvában az orosz törvényhozás alelnökével tárgyalt. Egy ilyen akció válasz lenne az USA közép-európai rakétatelepítésére; Kuba szerint Oroszországnak joga van válaszolni a "NATO-agresszióra", de a válasz nem a rakétatelepítés lesz.
Újabb vihar fenyegeti a Karib-tenger szigeteit
A Karib-tenger térségében szerda este alakult ki a 2008-as Atlanti-óceáni hurrikánszezon 17. elnevezett vihara. A Paloma nevet viselõ trópusi vihar a Kajmán-szigeteket, Jamaicát és Kubát is érinti majd, de a vihart kísérõ heves esõzések az elõrejelzések szerint még Haitin is kiadós csapadékot okozhatnak.
Munkásmilíciák lesznek a kubai munkahelyeken
Kubában milíciát hoznak létre a gyárakban és más munkahelyeken a dolgozókból azért, hogy megvédhessék azokat háború vagy természeti katasztrófa esetén - jelentette be a kubai védelmi minisztérium.
Elõször látogatott hurrikánok által sújtott helyre Raúl Castro
Elõször látogatott el a hurrikánok által sújtott helyekre Raúl Castro kubai államfõ, aki az optimizmus, a bátorság és a remény megõrzésére kérte honfitársait. Bátyja, Fidel négy évtizedes uralma alatt mindig azonnal a katasztrófák helyszínére látogatott, ezúttal betegágyában írt hurrikánokhoz kötõdõ elmélkedéseket, amiket a sajtó közölt.
Négy halálos áldozatot követelt az Ike hurrikán Kubában
Négy halálos áldozatot követelt az Ike hurrikán Kuba középsõ és keleti részén - jelentette a havannai televízió. A szigetországban közel kétmillió embert menekítettek biztonságosnak vélt helyre.
- címkék:
- Kuba
- kékfény
- Ike hurrikán
- szigetország
- Címkefelhõ »
Havannában készülnek az Ike hurrikánra
Maximálisra emelték a riadókészültséget hétfõn Havannában és a kubai fõvárost körülvevõ tartományban a hatalmas pusztítással fenyegetõ Ike hurrikán közeledése miatt.
Félszáz áldozatot szedett az Ike hurrikán Haitin
Közel félszáz emberéletet követeltek az Ike hurrikánnal együtt járó áradások Haitin. Az idõközben hármas fokozatúvá gyengült, de még így is veszélyes szélvihar helyi idõ szerint vasárnap este elérte Kubát, ahol maximális riadókészültséget rendeltek el.
A Gustav után az Ike is lecsap Kubára
Várhatóan vasárnap este csap le Kubára a 215 kilométeres sebességgel haladó Ike hurrikán. A kubai hatóságok készültséget rendeltek el a szigetországban. A tragédiára ivatkozva a kubaiak hiába kérték, hogy az USA oldja fel a velük szemben bevezetett embargót.
- címkék:
- USA
- Kuba
- Ike hurrikán
- kubai
- Címkefelhõ »
Ike hurrikán Kuba felé tart, áldozatok Hanna után
Az ismét 4-es erõsségû Ike névre keresztelt hurrikán Kuba felé tart. Idén ez a második ebbe a kategóriába tartozó viharobjektum. A kubai hatóságok készültséget rendeltek el. Hanna után Haitin közel 1000 halálos áldozat maradt hátra.
Gustav ma eléri az Egyesült Államokat
Hétfõn a kora délutáni órákban a Saffir-Simpson skála szerinti III-as erõsségû hurrikánként éri el az Egyesült Államok partjait Gustav. A trópusi ciklon az idei hurrikánszezon eddigi legerõsebb vihara, amely az amerikai partokat is érinti.
- címkék:
- Kuba
- extrém idõjárás
- USA
- Címkefelhõ »
Hurrikán a Karib-tengeren
A hét elején kialakult, Gustav nevet viselõ trópusi ciklon kedden délután érte el Haiti partjait, hatalmas esõzéseket okozva az országban. Az útját nyugat, északnyugat felé folytató vihar Jamaica és Kuba érintése után, hétvégén az amerikai partokat is megközelíti.
Florida felé tart a Fay trópusi ciklon
A Karib-tenger térségében szombaton alakult ki a Fay névre keresztelt trópusi ciklon. A vihar ma reggel érte el Kuba partjait, heves esõzéseket okozva az országban. Az útját Florida felé folytató ciklon várhatóan hurrikánná erõsödve éri el az Egyesült Államok déli területeit.
Nehéz napokra készíti népét a kubai elnök
Kubának fel kell készülnie a globális gazdasági válság okozta nehézségekre - jelentette ki Raúl Castro kubai elnök. Castro azon a forradalmi ünnepségen mondott beszédet, ahol két éve utoljára szerepelt a nyilvánosság elõtt bátyja, Fidel. Bár a BBC szerint többen ezt várták, nem jelentett be újabb gazdasági liberalizációs intézkedéseket.
Újra dolgozhatnak magántaxik Kubában
A kubai kormány csaknem egy évtizedes szünet után fokozatosan újra ki fog adni magántaxi-engedélyeket, hogy bizonyos körzetekben, elsõsorban vidéken javuljon a közszolgáltatások színvonala - jelentette az egyik helyi hivatalos rádió a közlekedési miniszterre hivatkozva. Az engedélyeket a következõ napokban "egyenként" fogják kiállítani.
Argentína került a magyarok kézi-vb-csoportjába
Június 24-28-a között megrendezték a pánamerikai férfikézilabda-bajnokságot, amelyen eldõlt, Brazília, Argentína és Kuba harcolta ki a 2009-es, horvátországi vb-szereplés jogát. A magyarokkal egy csoportba Argentína került, így Skaliczki László együttese Franciaország, Szlovákia, Románia és Ausztrália mellett a kék-fehérekkel meccsel a továbbjutásért.
Washington irodát nyitna Teheránban
Az amerikai külügyminisztérium azt fontolgatja, hogy érdekképviseleti irodát nyit az iráni fõvárosban, hasonlót ahhoz, amely Kubában már évtizedek óta mûködik - közölték a tárcánál. Irán nem utasította el eleve az elképzelést.
Eltörölte az EU a Kuba elleni szankciókat
Véglegesen eltörölte az EU a 2003-ban bevezetett, 2005-ben felfüggesztett Kuba-ellenes szankciókat. Ezzel akarják további refromokra biztatni Raul Castro kubai elnököt. A döntést egy év múlva felülvizsgálják.
Videóval bizonyítják Castro élénkségét
Közel fél év után új videofelvételeket mutatott be a kubai televízió az ország egykori vezetõjérõl, Fidel Castróról. Az utóbbi idõben felerõsödtek a gyengülésérõl szóló pletykák, fõleg miután elõfordult, hogy szokatlanul hosszú ideig nem jelentkezett újságcikkel sem
- címkék:
- Fidel Castro
- Kuba
- pletyka
- videofelvétel
- Címkefelhõ »
Németországba szökött a kubai bokszcsillag
Elszökött Kubából és már az egyik profi német istálló versenyzõje a karibi ország korábbi amatõr bokszvilágbajnoka, Erislandy Lara.
- címkék:
- boksz
- Kuba
- Németország
- Címkefelhõ »
Kuba eltörli a jövedelmek felsõ határát
Prémiumra számíthat majd Kubában az a munkás, aki jobban dolgozik. Eddig mindenki közel azonos bért kaphatott, de az új reformintézkedés révén nem lesz felsõ határa a jövedelmeknek. A termelékenység és a szolgáltatások színvonalának emelkedését várják az új rendszertõl.
- címkék:
- Kuba
- prémium
- reformintézkedés
- Címkefelhõ »
Kubában eltörlik a bérplafont
A kubai kormány eltörli a bérplafont, hogy az "egyenlõsdi" szemléletének beszüntetésével növelje a termelékenységet - közölte a csütörtöki sajtó.
- címkék:
- Kuba
- sajtó
- termelékenység
- szemlélet
- Címkefelhõ »
Olcsóbb utakkal a jó magyar-kubai viszonyért
Árengedménnyel, különösen kedvezõ áru turistautakkal szeretné fokozni Kuba a magyar turisták érdeklõdését - jelentette ki pénteken Blas Nabel Pérez Camejo kubai ügyvivõ, aki egy Budapesten szervezett sajtóbeszélgetésen arról biztosította az újságírókat, hogy a kubai-magyar diplomáciai kapcsolatokban beállt lehülés átmeneti és nem visszafordíthatatlan folyamat.
11 év után összeül a kubai kommunista párt
Tizenegy év után ismét összeül a Kubai Kommunista Párt kongresszusa. A kongresszust 2009-ben tartják - jelentette be Raúl Castró. A pártelnök-államfõ célja, hogy a párt irányelveket kapjon a kongresszuson arra az idõszakra, amikor a "történelmi nemzedékek" már eltûntek. A kongresszus így Kuba Castro utáni jövõjét határozhatja meg.
Roham a maroktelefonokért Kubában
Tömegek állnak sorban Kubában az egyetlen telefontársaság üzletei elõtt, hogy mobilhoz jussanak - az átlagfizetés több mint tízszereséért.
Lazul a médiafegyelem Kubában
Hamarosan megkezdi mûködését Kubában egy új tévécsatorna, amely elsõsorban külföldi televíziók riportjait és mûsorait sugározza 24 órában.
- címkék:
- Kuba
- tévécsatorna
- riport
- Címkefelhõ »
Engedélyezték a kubaiaknak a mobiltelefonok használatát
aúl Castro új kubai elnök engedélyezte, hogy a kubaiak saját mobiltelefonnal rendelkezzenek - jelentette be az ETECSA kubai telekommunikációs vállalat pénteken.
- címkék:
- Kuba
- mobiltelefon
- kubai elnök
- Címkefelhõ »
Szalai: Medgyessy beszédórákat vesz Castrótól?
A miniszterelnök kubai utazásával kapcsolatos kérdéseket vetett fel, illetve a kormányfõ év végi tévéinterjúja kapcsán fogalmazott meg kifogásokat Szalai Annamária fideszes országgyûlési képviselõ csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Kubában felszabadul a PC
Raúl Castro kubai elnök engedélyezte, hogy április 1-tõl magánszemélyek is vásárolhatnak számítógépet, és más elektronikai berendezéseket Kubában, ahol eddig ezt csak cégek, illetve külföldiek tehették meg.
- címkék:
- Kuba
- kubai
- Raúl Castro
- PC
- Címkefelhõ »
Kordáék a Baywatch-ban
Kuba, Finnország, Ausztrália és Thaiföld után, Ecuador elõtt kaptuk el pár szóra a Viasat3 által megutaztatott Korda házaspárt. A meglehetõsen szórakoztató reality, a Kordáék a Föld körül hétfõ esténként fut - a táncdalénekes hol török futballszurkolót, hol aranyásót, hol David Hasselhoffot, hol kubai dzsigolót alakít benne. Komoly társadalomkritika, mélyebb filozófiai gondolatok nincsenek a mûsorban, de ez nem is a mûfaj sajátja.
Már nem tilos számítógépet venni Kubában
A kommunista Kuba engedélyezte a számítógépek, a DVD- és videolejátszók árusítását, és még néhány, eddig tiltott elektronikus, illetve elektromos eszköz forgalmazását a közönséges vásárlók számára.
- címkék:
- Kuba
- árusítás
- videolejátszo
- Címkefelhõ »
Falakat döntõ popdiplomaták
A tervek szerint 2009-ben Észak-Koreában lép fel a legendás gitáros, Eric Clapton. Ha elfogadja a meghívást, õ lehet az elsõ nyugati popzenész, aki a kommunista országban koncertezik. Nemrég mi is hasonló esetekrõl számoltunk be: Morrissey és Chris De Burgh is Irán felé venné az irányt, hogy elsõként lépjenek fel a közel-keleti országban az 1979-es forradalom óta. A BBC nemrég mutatta be azokat a zenészeket, akik áthágták a kulturális akadályokat egy-egy elnyomott országban. Ennek segítségével most mi is bemutatunk néhány jelentõs popdiplomatát.