Balogh Csaba

címke rss

Pár nap sem kellett a momentumos polgármesternek, és veszélyhelyzeti jogkörével visszaélve politikai leszámolásba kezdett Gödön

Alig két héttel a veszélyhelyzet elrendelése után Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere, élve rendkívüli jogkörével, leváltotta alpolgármestereit, akiknek a helyére egy momentumos és egy Momentum-közeli politikust nevezett ki. A városvezetőt többen bírálták amiatt, hogy az általa vezetett település érdekei helyett pártjáét tartja szem előtt. Most ennek tanújelét adta: akkor, amikor világszerte tombol a koronavírus-járvány, az volt a legfontosabb számára, hogy saját hatalmát bebiztosítsa. 

A gödi baloldal képviselői már szóba sem állnak egymással, annyira összevesztek

Itthon2020.07.28, 11:25

Nem mentek el a Balogh Csaba által kezdeményezett találkozóra a DK és a Jobbik képviselői - derül ki a tisztségében felfüggesztett momentumos polgármester hétfő esti bejegyzéséből. A gödi baloldal már korábban két frakcióra bomlott a helyi közgyűlésben, a legújabb fejlemények pedig azt mutatják, hogy semmi remény nincs a békülésre.

Két részre szakadt a baloldal Gödön, a momentumos polgármester korábbi szövetségesei külön frakciót alapítottak

Itthon2020.06.29, 17:10

Felbomlott a baloldali együttműködés Gödön: a korábban egymással szövetségben lévő pártok kapcsolata visszafordíthatatlanul megromlott. Múlt héten Balogh Csaba momentumos polgármester jelezte, kezdeményezi DK-s és LMP-s alpolgármestereinek leváltását, amire hétfőn a két párt és a Jobbik külön frakciót alapított. Ezzel patthelyzet alakult ki: sem a Momentumnak, sem a DK-Jobbik-LMP-nek, sem pedig a Fidesz-KDNP-nek nincs egyedül többsége a közgyűlésben. 

390 milliárdos beruházással packázott a momentumos gödi polgármester, most áldozatként tetszeleg

Itthon2020.04.23, 12:32

Teljes választási kampányát a gödi Samsung-beruházás elutasítására építette, majd megválasztott városvezetőként már egy fokkal engedékenyebb, de momentumosan kekeckedő hangnemet ütött meg Balogh Csaba a Gödre tervezett óriásberuházással szemben. A momentumosoktól megszokott okoskodás és lázítás azonban október 13. óta is sajátja Baloghnak: egy személyben mindent jobban tud, mint a területileg illetékes katasztrófavédelem, vagy más, a gyárbővítésben eljáró szakhatóságok. A tét a koronavírus okozta válság idején nem is lehetett volna nagyobb: a magyar olimpiai álmok megfojtása után a momentumos polgármester az akadékoskodással egy 3900 ...

Lékó Péter visszatér?

Sport2017.03.07, 11:39

Balogh Csaba szerint jó esély van arra, hogy Lékó Péter az idei Európa-bajnokságon visszatérjen a magyar férfi sakkválogatottba, amelyet rajta kívül Rapport Richárdra, Almási Zoltánra és Berkes Ferencre kíván építeni.

Eb-bronzot nyert a férfi sakkcsapat

Sport2015.11.22, 18:38

A magyar férfiválogatott bronzérmet nyert a reykjavíki sakk csapat Európa-bajnokságon, melynek vasárnapi zárófordulójában döntetlent játszott az így aranyérmes orosz együttessel.

Ezüstérmes lett a magyar férficsapat a sakkolimpián

Sport2014.08.14, 19:58

A Lékó Péter, Balogh Csaba, Almási Zoltán, Rapport Richárd, Polgár Judit összeállítású magyar férficsapat nagy izgalmak után ezüstérmet szerzett a norvégiai Tromsöben rendezett sakkolimpián. A győzelem a veretlen kínaiaké lett.

Magyar sakksikerek Dubajban

Archívum2011.04.19, 14:43

Szép magyar sikerek születtek a Dubajban tizenharmadszor megrendezett Sejk Rashid Bin Hamdan al-Maktoum-kupa 167 résztvevős, 9 fordulós nyílt tornán. Balogh Csaba 14. kiemeltként a harmadik helyen végzett a negyven nagymestert is felvonultató mezőnyben. Schneider Veronika csak a 86. volt a rajtlistán, neves nagymesterek társaságában 12. lett, harmadszor teljesítette a női nagymesteri normát, új nagymesterként köszönthetjük. A tornagyőzelmet az indiai Abhijet Gupta szerezte meg.

Polgár Judit csak fél ponttal van lemaradva az Eb éllovasai mögött

Sport2011.03.31, 00:29

A franciaországi Aix-les-Bains-ben zajló Európa-bajnokság nyolcadik fordulójában Polgár Judit újabb győzelmet aratott. Az azeri Gadir Guszejnov ellen megcsillogtatta remek technikáját, a futóvégjátékban előnyét nyerésig fokozta. Nagymesternőnk 6 pontjával csak fél ponttal van lemaradva a hatos holtversenyben vezetőktől. A másik három sakkozónk Élő-pontszámukat tekintve gyengébb ellenfelekkel csak remizett, Balogh Csaba 4,5. Rapport Richárd és Anta Gergely 4 pontos.

Polgár Judit váratlanul kikapott a sakk-Eb-n

Archívum2011.03.27, 23:36

A franciaországi Aix-Les-Bains-ben zajló Európa-bajnokság hatodik fordulójában Polgár Judit elhibázott tisztáldozattal vereséget szenvedett az osztrák Markus Raggertől. Balogh Csaba csak remizett török ellenfelével, Antal Gergely a lengyel olimpiai válogatott tagja, Jolanta Zawadzka ellen nyert. Rapport Richárd izraeli sakkozótól kapott ki. Az orosz Vlagyimir Potykin vezet, tizennégyen követik félpontos hátránnyal.

Előző
Következő