krimi

címke rss

Így hozták haza Németországból a veszélyes kecskeméti bűnözőt - videó

Itthon2023.04.05, 13:25

Egy maszkos férfi lépett be egy éve egy kecskeméti dohányboltba, és fegyverrel a kezében a bevételt követelte az eladótól. Meg is kapta, de az sem volt elég neki, mielőtt menekülni kezdett, még az eladó telefonját, egy távirányítót és kulcscsomót is magával eltette.

Elképesztő vallomások, és magyarázatok a magyar kriminalisztika egyik legsúlyosabb vendettája kapcsán - videó

Itthon2023.04.05, 13:14

2020. július 30-án egy érdi és egy enyingi család tagjai verekedtek össze egy érdi benzinkúton. A tömegverekedésben a két család tagjai késekkel, kardokkal, lapáttal, vasvillával és botokkal estek egymásnak. Egy embert szándékosan elgázoltak, egyet pedig halálra szúrtak. Több ember ellen is vádat emeltek. Közülük többen is részben elismerték, amit tettek. Igaz vannak olyan elemek, amelyeket nem, annak ellenére sem, hogy egy kamera az egész tömegverekedést rögzítette.

35 kiló drog volt a pesti dílernél, amikor elfogták

Itthon2023.04.05, 12:55

A férfi, hogy a lebukást elkerülje, egy internetes, titkosított programot használt. 2020. december 2-án kora reggel a kocsiját Vecsésen megpakolta marihuánával, a 35 műanyag zacskót a hátsó ülésére, illetve a csomagtartóba tette, és elindult a X. kerületbe egy találkozóra. A rendőrök ott fogták el.

Félholtra verték egy kecskeméti diszkóban, aztán magatehetetlenül a sínekre rakták, ahol halálra gázolta a vonat

Itthon2023.04.05, 11:08

Brutálisan megvertek a kidobók egy 24 éves férfit a kecskeméti Silver diszkóban. Többször is, egymás után. Ütötték ököllel, és viperával is. Mindezt olyan erővel, hogy a férfinak beszakadt a koponyája. Amikor már mozdulni sem tudott a sínekre rakták, ahol halálra gázolta a vonat. A gyilkosok így akarták elrejteni a nyomokat.

Csak harisnya és boxer volt a perverz betörőn, úgy várta a nőt, akinek a megszállottja volt

Nagyvilág2023.04.05, 10:21

Egy perverz férfi betört egy nő otthonába Angliában, majd órákig bujkált a szekrényben, mire a nő észrevette. A férfi a támadás előtt már hónapokkal a nő megszállottja volt és rendszeresen ácsorgott a háza előtt – írja a DailyStar.

Söröskorsóval verte fejbe német ismerősét egy brit férfi egy balatoni sörözőben

Itthon2023.04.04, 16:36

Megbotránkoztató jelenetnek lehettek szemtanúi egy balatoni kocsma magyar vendégei, amikor azt látták, hogy két külföldi férfi esik egymásnak. A kezdeményező egy ötvenes éveiben járó brit férfi volt, aki minden látszólagos ok nélkül szidni kezdte német ismerősét, és egy söröskorsóval ütött a fejére teljes erőből.

Iskolatársát rabolta ki három kamasz Sopronban

Itthon2023.04.04, 16:36

Háromtagú kamaszbanda támadt egy fiúra Sopron egyik utcáján, majd azzal fenyegették kortársukat, hogy megverik, ha nem ad nekik pénzt. A fiú ijedtében átadta a társai által követelt összeget.

Több autót is kifosztott és egy lakásba is besurrant egy esztergomi sorozattolvaj - videó

Itthon2023.04.04, 16:21

Néhány héen belül ötször is lopott egy férfi Esztergomban. Leginkább nyitva felejtett, parkoló autókat kutatott át, de volt rá példa, hogy egy lakást is átkutatott, és mindent elvitt, amit értékesnek talált. Az egyik alkalommal térfigyelő kamera is rögzítette.

Egy szemfüles utas lépett közbe, amikor ki akartak fosztani egy nyugdíjast a polgári buszállomáson

Itthon2023.04.04, 16:05

Egy férfi és élettársa beszélgetni kezdett egy idős, részeg férfival a buszállomáson. Aztán állapotát kihasználva táskáját és 3 ezer forintját is ellopták.  Az egyik buszról leszálló utas érte őket tetten, aki felszólította a párt, hogy adják vissza az idős férfi értékeit, és értesítették a rendőröket, akik még a helyszínen lecsaptak a tolvajokra.

Szándékosan ütötte el ismerősét kocsival egy férfi, miután összevesztek egy buliban

Itthon2023.04.04, 15:47

Részegen összeveszett ismerősével egy buliban egy férfi, majd bosszúból anyja autójával nekihajtott, és falhoz szorította, ami miatt a másik férfinak több csontja is eltört, és egyéb életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Több mint 100 rendőr csapott le egy összehangolt akcióban a bűnözőkre - videó

Itthon2023.04.04, 14:01

Négy megye rendőrei és a Terrorelhárítási Központ kommandósai csaptak le drogdílerekre, akiknél több mint tizenkét kiló kábítószert találtak.

Elképesztő, felkavaró részletek a csemői gyerekgyilkosságról

Itthon2023.04.04, 11:20

Bíróság elé állítják azt a háromgyerekes anyát, aki tavaly februárban szülte meg negyedik gyerekét a fürdőszobában, miután végig titkolta terhességét, majd a fészerben magára hagyta az egészséges, életerős gyereket. Amikor anyósa észrevette a vérfoltokat, azt hazudta, hogy elvetélt, azonban hamar fény derült az igazságra.

Fogadott unokáját molesztálta egy férfi, miközben a gyerek épp aludt

Itthon2023.04.04, 13:14

Halálra rémült az az ötéves kislány, aki egyik nap arra ébredt álmából, hogy egy általa nagyszülőként szeretett 54 éves férfi szexuálisan zaklatja. A Veszprém vármegyei férfi több, mint 12 évet kaphat. 

Többször is rátámadt anyjára, és kirabolta ismerősét egy nógrádi férfi

Itthon2023.04.03, 18:03

Hónapokig zaklatta anyját egy 29 éves nógrádi férfi, annak ellenére, hogy bírósági döntés alapján távol kellett volna magát tartania az asszonytól, emellett ismerősét is megverte és kirabolta.

Autótolvajt fogtak a nagykátai rendőrök

Itthon2023.04.03, 16:57

Elfogatóparancs alapján kerítették kézre azt a 35 éves, nagykátai férfit, aki barátnőjével együtt engedély nélkül elvitte rokona autóját február végén, majd elmenekült a rendőrök elől, és bujkálása alatt egy másik kocsit is ellopott.

Kolbászt és tarját is lopott a telhetetlen ábrahámhegyi tolvaj

Itthon2023.04.03, 14:57

Befejezte a nyomozást a Tapolcai Rendőrkapitányság annak a révfülöpi férfinak az ügyében, aki Ábrahámhegyen lopott egy házból.

Frontális baleset szemtanúit keresik a tatabányai nyomozók

Itthon2023.04.03, 14:50

A tatabányai rendőrök közúti baleset gondatlan okozása miatt indítottak eljárás egy mostanáig ismeretlen sofőrrel szemben.

Akciófilmbe illő üldözésnek lehettek szemtanúi a Rákosmentén lakók

Itthon2023.04.03, 14:00

Autós üldözéssé fajult annak a férfinak a keresése, aki nem jelent meg a meghatározott időben a rendőrségen és úgy ült volán mögé, hogy korábban a vezetéstől is eltiltották. A rendőrség szigorította a felügyeletét és eljárás is indul ellene.

Brutális verekedésről készült felvétel egy tokodi sörözőben - videó

Itthon2023.04.03, 12:21

Egy tokodi sörözőben két férfi összeverekedett, aminek következtében egyikük ellen súlyos testi sértés miatt, a másik ellen garázdaság miatt indult eljárás. A verekedésről felvétel is készült.

Vadászpuskával lőtte agyon saját apját egy fiú Barcsnál

Itthon2023.04.03, 12:14

Előre kitervelten elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Somogy Vármegyei Főügyészség azzal a fiúval szemben, aki egy közös vadászat után fejbe lőtte az apját.

A rétes tökéletes receptje miatt szúrta le ismerősét egy győri férfi

Itthon2023.04.03, 12:09

Előre kitervelten elkövetett emberölés kísérlete miatt emeltek vádat azzal a férfival szemben, aki tavaly a rétes receptjéről vitatkozott egy ismerősével, majd a vita hevében nyakon szúrta.

Megvertek egy biztonsági őrt Kőbányán – videó

Itthon2023.04.03, 11:12

A rendőrség a lakosság segítségét kéri egy 10. kerületi garázdaságot elkövető férfi azonosításában. Az illető megütött egy biztonsági őrt, amiről felvétel is készült.

Holttestet találtak Csornán

Itthon2023.04.03, 11:05

Megölhették azt a férfit, akit holtan találtak Csornán.

Senki sem állt meg segíteni egy elütött asszonynak

Itthon2023.04.03, 11:05

Egy kamionos elsodort egy asszonyt Neszmélyen, aki ettől elesett és súlyosan megsérült. A mellette elhaladók azt gondolták róla, hogy részeg, ezért nem segítettek rajta – írja a Bors.

Luxusautókat, egy 300 milliós házat, és fegyvereket foglaltak a csaló bandától

Itthon2023.03.31, 13:43

Összehangolt akcióban a Terrorelhárítási Központ kommandósai fogtak el egy 57 éves és egy 34 éves férfit. Különösen nagy értékre elkövetett csalással gyanúsítják őket.

Kevésen múlt, hogy nem okozott tömegkatasztrófát két székesfehérvári tinédzser

Itthon2023.03.31, 12:05

A rendőrök egy napon belül elfogták azt a két fiatalt, akik Székesfehérváron betonelemeket pakoltak a sínekre. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia.  

5 és fél év után még mindig köröznek? - kérdezte a szuperszexi budapesti bűnöző, amikor elfogták - videó

Itthon2023.03.31, 11:29

Nagyon meglepődött egy elképesztően csinos budapesti nő, akit néhány napja fogtak el a rendőrök. Azt kérdezte, 5 és fél év után még mindig körözik-e. Körözték, az ügye nem évült el. Azonnal börtönbe vitték.

Két hónapja keresik ezt a férfit az érdi rendőrök

Itthon2023.03.30, 15:52

Az érdi rendőrök lopás miatt nyomoznak egy ismeretlen férfi ellen, akinek az azonosításához segítséget kérnek.

Román nő próbált magyaroktól pénzt kicsalni Miskolcon

Itthon2023.03.30, 15:45

Egy miskolci áruházban szólította le egy román nő a betérő vásárlókat decemberben azzal, hogy beteg gyerekek számára gyűjt adományt. Mint kiderült, szó sem volt ilyesmiről, magára akarta költeni a pénzt.

Elkábított egy férfit egy nő Ózdon

Itthon2023.03.29, 14:50

Közös iszogatás közben drogot kevert egy férfi italába egy nő egy ózdi sörözőben, amivel sikeresen elkábította és aztán kirabolta. A rendőrök néhány napon belül őrizetbe vették.

Álrendőrt fogtak Komorón

Itthon2023.03.29, 14:31

Csalás, lopás és rongálás miatt is felelhet az a középkorú férfi, aki álrendőrként károsított meg egy ember Komorón. 

Rendőrök mentették meg egy erősen vérző nő életét

Itthon2023.03.29, 14:10

Rosszul lett egy frissen műtött nő, amíg a kórházba tartott. Miután telefonon kért segítséget, elájult. A rendőrök kezdték meg az asszony ellátását, aztán megérkeztek a mentősök.

Volt munkahelyéről sikkasztott egy balatonfüredi nő

Itthon2023.03.29, 13:46

Milliós sikkasztás miatt kell felelnie annak a nőnek, ami munkaviszonya megszűnése után magával vitte a céges vagyon egy részét.

Lombseprűvel verte el a szomszédját egy idős férfi Balatonfüreden

Itthon2023.03.29, 13:19

A balatonfüredi rendőrök elfogták és kihallgatták azt a 63 éves, helyi férfit, aki egy vita hevében részegen rátámadt a szomszédjára, majd a házba is követte, ahol földhöz vágott és összetört mindent, ami a keze ügyébe került.

Telefonáljon a rendőröknek, ha látta valahol ezt a férfit

Itthon2023.03.29, 11:48

Bujkál a rendőrök el egy egri férfi, így próbálja elkerülni a rá váró kihallgatást. A rendőrség oldalán közzétettek egy fotót róla azzal, hogy aki felismeri, telefonáljon.

Késsel fenyegetőzött egy orvvadász egy dunaszentmiklósi erdőben

Itthon2023.03.28, 16:16

Mindent megtett zsákmánya megtartása érdekében az a szomódi férfi, aki lopott agancskkal próbált elsétálni egy Dunaszentmiklós közelében lévő erdőből, amikor két vadász tetten érte. A tolvaj kést rántott, és fenyegetően hadonászni kezdett vele a vadászok felé.

Bőröndben lévő kutyatetemet találtak a Duna partján

Itthon2023.03.28, 16:14

Olyasmit találtak kirándulók a Népszigeten egy bőröndben, amire nem számítottak – írja a Tények.hu az újpesti Állat- és Természetvédelmi Őrszolgálat Facebook posztja alapján.

Bosszúból lőtte agyon saját gyerekeit egy virginiai asszony

Nagyvilág2023.03.28, 15:00

A 37 éves Veronica Youngblood beismerte, hogy 2018-ban elkábította és megölte a lányait, a 15 éves Sharon Castrót és az 5 éves Brooklynn Youngbloodot, aztán azzal próbálta magyarázni tettét, hogy a gyilkosság idején beszámíthatatlan volt. Ügyvédje a gyerekkori tarumáira hivatkozva próbálta felmentetni, nem sikerült neki. 

Bravúrosan loptak el egy táskát Ferihegyen - videó

Itthon2023.03.28, 11:38

Két férfi ellopta egy utas laptoptáskáját a Ferihegyi Vasútállomáson. A 18. kerületi rendőrök felvétel alapján keresik a tolvajokat.

Egy hónapja keresnek egy székesfehérvári gyereket

Itthon2023.03.28, 11:32

A székesfehérvári rendőrök a 15 éves, helyi Bódi Alexandra eltűnésének az ügyében nyomoznak. A megtalálásához szeretnének segítséget kérni, ezért közzétették a fotóját, hátha látja valaki. 

Csak kitalálta a 12 éves szegedi kislány a támadást

Itthon2023.03.28, 11:07

Elterjedt az interneten egy hír, hogy Szegeden egy 12 éves kislányt zaklatott egy idegen, aki ezután a villamosról is magával akarta vinni. A nyomozás során kiderült, hogy ez nem történt meg.

Fiatal fiúkat erőszakoltak meg pedofilok Egerben – videó

Itthon2023.03.28, 10:19

Gyermekprostitúció kihasználása és szexuális visszaélés elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást két egri férfi ellen, akik fiatal fiúkat használtak ki szexuálisan és felvételeket is készítettek róluk.

Betört egy vendég koponyája egy balatonfüredi kocsmában

Itthon2023.03.27, 16:38

A veszprémi rendőrök őrizetbe vették azt a fiatalt, aki vasárnap hajnalban egy balatonfüredi kocsmában úgy megütött egy másik vendéget, hogy az földre esett, és életveszélyes koponyatörést szenvedett. A támadót őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatását.

Egy kocsi alatt bujkált az üzemanyagtolvaj

Itthon2023.03.27, 16:35

A jászsági rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint több száz liter gázolajat lopott el különböző munkagépekből.

Néhány nap alatt 3 millió forintot költött egy nő egy lopott bankkártyával

Itthon2023.03.27, 16:31

Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a nővel szemben, aki egy lopott bankkártyával néhány nap alatt közel 3 millió forint költött el.

Az sem érdekelte, kapnak-e levegőt a migránsok

Itthon2023.03.27, 16:29

A Balassagyarmati Járásbíróság az elfogásához képet 3 napon belül bíróság elé állította azt a cseh férfit, aki 23 migránst kívánt illegális határátlépéssel Szlovákiába csempészni.

Rabszolgaként dolgoztattak Borsodban egy beteg férfit és egy 6 fős családot

Itthon2023.03.27, 13:58

Vádat emeltek két férfi és egy nő ellen emberkereskedelem, kényszermunka és könnyű testi sértés miatt, ugyanis nehéz fizikai munkára kényszerítettek kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket, akiknek fizetség helyett általában csak ételt és szállást adtak.

Sértőnek találták, ezért cenzúrázták Agatha Christie népszerű krimijeit

8882023.03.27, 12:14

Zavarja a haladó közösséget a „fekete" és a „fehér" szócska, ezért teljesen átszerkesztették a népszerű írónő regényeit.

Eltűnt egy nő Józsefvárosból

Itthon2023.03.27, 11:39

A rendőrség nagy erőkkel keres egy fiatal nőt, aki orvosi segítségre szorulhat. Ha felismeri, hívja a rendőrséget!

Nem fogja elhinni, mit találtak egy lopott autóban Budapesten - videó

Itthon2023.03.27, 11:00

Elloptak Budapesten egy autót, aminek lecserélték a rendszámát, másnap ennek ellenére megtalálták, de arra nem is gondoltak a rendőrök, mit találnak majd benne.