közbeszerzés

címke rss

Megkapják a bútorokat az ELTE kollégistái

Itthon2012.08.23, 11:52

A közbeszerzési stop miatt közel 550 kollégistának nem biztosított az ellátása az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumában, ezért a hallgatói önkormányzat Lázár Jánoshoz fordult. Hoffman Rózsa néhány órával a kérés után közölte, lesznek bútorok, és beköltözhető állapotban lesz a kollégium szeptember elejére.

A bírósághoz fordul büntetése miatt Áder hivatala

Itthon2012.08.23, 18:21

2,5 millió forintra büntette meg a Közbeszerzési Bizottság a Köztársasági Elnöki Hivatalt szabálytalan közbeszerzés miatt, Áder János hivatala a bírósághoz fordult jogorvoslatért.

Büntetést kapott az államfő hivatala egy közbeszerzés miatt

Itthon2012.08.22, 12:40

Két és fél millió forintos büntetést kapott a Köztársasági Elnöki Hivatal a Közbeszerzési Döntőbizottságtól, mert versenyeztetés nélkül terveztetett volna meg több kitüntetést. A hivatal a Magyar Szent István Rend és a Magyar Becsület Rend érem gyártására kiírt pályázatra egyetlen céget hívott meg idén májusban, és hat év alatt 180 milliót fizetett volna ki. A hivatal szerint "nemzeti érdek" volt, hogy mielőbb elkészüljenek az érmek.

Feljelentést tesz az LMP a villámgyors állami tender miatt

Gazdaság2012.08.21, 18:54

Feljelentést tett az LMP, miután pénteken egy, kedden lejáró közbeszerzési eljárást írt ki az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség. A párt szerint kevesebb mint egy munkanap alatt lehetetlenség megfelelő ajánlattételt tenni egy 700 millió forintos tenderre.

Villámgyorsan költ el hétszáz milliót az állami hulladékügynökség

Gazdaság2012.08.17, 13:41

Tíz napos, gyorsított tárgyalásos eljárásban keresik a megfelelő pályázót a kommunikációs feladatokra. Az értesítőben megjelent rövid határidő az ügynökség szerint szabályos.

Hervadozó ócsaiak várják Orbán Viktor ajándékát

Itthon2012.08.15, 11:05

Minden elő van készítve az utolsó szögig, már villanyoszlopok is állnak a környéken, a helyieknek is van egy sor pletykájuk róla, csak épp a házak nincsenek sehol. Hónapok óta csúszik a kormány által Ócsára tervezett szociális lakópark építése. Sok helyi temeti az ötletet, de a település vezetése még bizakodik. Az alpolgármester szerint az új házakkal együtt új fejezet nyílik az életükben, igaz, ebből sok ócsai nem nagyon kér.

50 millióért kér tanulmányt a dugódíjról a BKK

Itthon2012.08.04, 13:53

Közel 50 millió forintért kötött szerződést június végén a Budapesti Közlekedési Központ egy tanácsadó céggel, amely a dugódíj bevezetésének lehetőségeit vizsgálta. Néhány nappal később viszont a parlament leszavazta a fővárosi dugódíjat. A BKK azt írta az [origo]-nak, hogy a Fővárosi Közgyűlés tavaszi döntése alapján rendeltek tanulmányt a dugódíjról, amely "akkor sem felesleges, ha a következő években nem lesz dugódíj".

Másfél milliárdos tendert nyert Némethné volt főnökének cége

Itthon2012.08.01, 14:01

1,575 milliárd forintos, médiafeladatokra kiírt tendert nyert az IMG Inter Media Group Kft. A cég a Magyar Turizmus Zrt. megbízásából végez majd belföldi feladatokat.

Jövőre hozhatják rendbe a Baross teret

Itthon2012.08.01, 10:59

Sikerrel zárult a legújabb pályázat a Baross tér felszíni rendezésére. A munkát jövőre fejezheti be a két nagy francia cégcsoport - írja a Magyar Nemzet.

Brüsszel a közbeszerzésekről faggatja a kormányt

Itthon2012.07.26, 13:38

Közbeszerzési kockázatokról kérdezte a kormányt az Európai Bizottság - közölte egy képviselői kérdésre válaszolva Németh Lászlóné fejlesztési miniszter. A kérdést a Demokratikus Koalíció képviselője, Molnár Csaba tette fel, aki szerint a brüsszeli érdeklődés valójában a politikai kötődésű Közgép Zrt. tevékenységére vonatkozott.

Füldugót és álarcokat vesz a BKV

Itthon2012.07.23, 16:26

Több mint 15 ezer darab védőeszközt vásárol a BKV. A közlekedési társaságnak tűzálló nadrágokra és hegesztőkötényre is szüksége van.

Autókat bérelnének 313 millió forintból

Itthon2012.07.23, 13:50

A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató 313 millió forintért akar bérelni 65 darab autót. Az intézménynek gyorsan kellenének a kocsik, mert lejár a korábbi szerződése.

Limuzinokat és terepjárókat vásárol a NAV

Itthon2012.07.12, 07:45

Alapvetően a bűnügyi, bevetési, revizori, illetve végrehajtási szakterületeken dolgozóknak akar új szolgálati gépjárműveket beszerezni az adóhivatal. Felső- és középkategóriás autókat keresnek: kombikat, limuzinokat és terepjárókat.

A Fidesz örül a Közgép sikereinek

Itthon2012.07.10, 18:03

Az LMP és a Demokratikus Koalíció egy keddi sajtótájékoztatón támadta a Közgép állami megrendeléseit, ami közlemények sorát indította el. A kormányszóvivői iroda szerint a Közgép a 2002-2010 közötti szocialista-szabad demokrata időszakban erősödött meg a piacon, a Fidesz "Strabag Olajfa Koalíciót" emleget, a Közgép szerint növekedésük független a politikától.

Orbán: A közbeszerzések résztvevőinek fel kell fedniük kilétüket

Itthon2012.06.05, 01:02

A miniszterelnök büszke arra a szabályozásra, hogy offshore cégek nem vehetnek részt közbeszerzésekben, és hogy minden közbeszerzésben részt vevőnek fel kell fednie a kilétét.

300 millióért újítják föl a Várbazárt

Itthon2012.05.24, 16:26

Az eredetileg rászánt 700 millió forint helyett 300 millió forintból újítják föl a budai Várbazárt a közbeszerzési eljárás csütörtökön kihirdetett részletei szerint.

Csak ősz elejére készülhetnek el az első ócsai szociális házak

Itthon2012.05.23, 18:44

A kormány már dolgozik azoknak a devizahiteleseknek a kiválasztásán, akik szociális lakást kapnak majd az Ócsára tervezett új lakótelepen. A település alpolgármestere szerint hamarosan kiválasztják a beruházás kivitelezőjét, őszre pedig elkészül az első nyolcvan ház. Eredetileg jóval korábban akarták befejezni az építkezést, de az engedélyek körüli pepecselés miatt a beruházás tovább csúszott.

Pénzkötegekkel tömte ki a házát a korrupció nagy ellensége

Nagyvilág2012.05.20, 11:44

Kapzsi politikai ellenfeleit ostorozta és patyolattisztaságát hangoztatta éveken át David Rath, az egyik legismertebb cseh ellenzéki politikus, egykori egészségügyi miniszter, mégis rajtakapták egy tízmilliókkal kitömött dobozzal. Házában még a padló alatt is pénzkötegeket találtak, lebukása megpecsételheti a cseh szociáldemokraták sorsát, és rávilágít arra, hogyan rohasztja a cseh politikát a korrupció.

Újabb 40 milliárdos megbízást kapott a Közgép

Itthon2012.05.17, 07:40

Egy újabb, közel 40 milliárd forintos állami megrendelésben vesz részt a Közgép, ezúttal a Gyoma-Békéscsaba vasútvonal felújítását nyerte el a Népszabadság szerint.

175 forintos kilométerdíjjal taxizhatnak a képviselők

Itthon2012.05.14, 16:38

Egyedüli ajánlattevőként az RT 5 Taxi Holding Kft. és Rádiótaxi Kft. konzorciuma nyerte meg a parlamenti képviselők szállítására kiírt közbeszerzést. A konzorcium ajánlatában a kilométerdíj bruttó 175 forint.

Simicska elleni hajtóvadászatról beszél a Fidesz

Itthon2012.05.14, 16:39

A gazdaság egyes szereplői ellen indított hajtóvadászatnak nevezte a Fidesz frakciója Vona Gábor ötletét, aki parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Fidesz gazdasági háttérembereinek mondott Simicska Lajos és Nyerges Zsolt cégeinek állami megrendelései miatt.

Magyar cégek építhetnek vízművet Srí Lankán

Archívum2012.05.08, 17:09

A Fővárosi Vízművek Zrt. tárgyalásos közbeszerzést hirdetett a Kalatuwawa és a Labugama települések külterületein lévő víztisztítók felújítására, a becsült ellenérték 23 millió 250 ezer euró - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. Néhány milliárdos árbevétel és vízikőzmű-építési tapasztalat a feltétel.

Közbeszerzési hibák miatt nem fizetnek a badacsonyi kilátóért

Itthon2012.05.07, 11:02

Az uniós projektekben közreműködő VÁTI szabálytalansági eljárást indíott, mert szerinte badacsonytomaji önkormányzat több ponton megsértette a közbeszerzési törvényt a kilátó kivitelezője. A százmillió forintos kilátót építő cég azonban a pénzét követeli és addig nem nyitja meg a 18 méter magas látványosságot, amíg nem kapja meg a pénzét.

Kiírták az ócsai lakótelep közbeszerzési eljárását

Itthon2012.04.20, 17:13

A majdani nyertesnek főleg 50 négyzetméteres lakásokat, infrastruktúrát és 1200 négyzetméter kerékpárutat is ki kell építenie. A  közbeszerzés elbírálásánál 80 százalékban a vállalási árat, 10-10 százalékban pedig a kivitelezési határidőt és a garanciát fogják nézni, május 2-ig lehet jelentkezni.

Átvilágított cég világíthatja át a minisztériumokat

Itthon2012.04.20, 13:16

Öt hónapon át kérdezgetik majd a tárcák dolgozóit arról, hogy érzik magukat a munkahelyükön. A megbízást elnyerő cég a Gyurcsány-kormány alatt is kapott állami megbízást, emiatt szerepelt a fideszes elszámoltatási kormánybiztos listáján.

Simicska a Közgép tényleges tulajdonosa a cég nyilatkozata szerint

Itthon2012.04.16, 09:23

Egy közbeszerzési dokumentum szerint Simicska Lajos a Közgép Zrt. tulajdonosa - írja a Népszabadság. A kormányzati kötődéseiről és a sorban elnyert állami megbízásokról ismertté vált Közgép Zrt. évek óta rejtegeti tulajdonosi hátterét.

Porladó lépcsők árulkodnak a tompai polgárháborúról

Itthon2012.03.26, 20:43

A városi tévéből árad a propaganda, a megspórolt milliókat a képviselők osztották szét egymás között - a tompaiak szerint sok olvasata van az egyre reménytelenebb háborúnak, ami a polgármester és a képviselők között zajlik. A polgármester a város főterét 80 millióért trehányul felújító cég nyomába eredt, de lépten-nyomon a képviselőkbe ütközik. Állítólag mindenki új választást akar, mégsem jön össze.

Hatmilliárdból tennék rendbe a Baross teret

Itthon2012.03.22, 08:34

A BKV ismét közbeszerzési pályázatot írt ki a 2008 óta lezárt Baross tér rendezésére. A munkákat leghamarabb 2013 végére fejezhetik be, amelyek becsült értéke áfa nélkül 6,5 milliárd forint - írja a Napi Gazdaság.

Partynegyeddé válhat a Várbazár

Itthon2012.03.22, 21:43

A Sándor-palota rekonstrukcióját tervező Potzner Ferenc vezetésével épül újjá a budai Várkert bazár, miután a 8,5 milliárd forint értékű beruházásra kiírt közbeszerzési pályázatot a Középülettervező Zrt. nyerte. A tervek szerint a Várbazárban föld alatti kulturális rendezvényterek, képzőművészeti műtermek, szobrászműhelyek, szabadtéri színpad, mélygarázs és éttermek is lesznek, de helyet kap barokk, neobarokk, neoreneszánsz kert, angol tájkert, szimbolikus egyházi és világi kert is.

Megsemmisítette a NAV takarítási tenderét a közbeszerzési hatóság

Gazdaság2012.03.20, 17:20

Túlzó és jogszerűtlen feltételeket támasztott a Közbeszerzési Döntőbizottság szerint egy irodaháza takarítására kiírt tenderen a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV). A hatóság nem büntette meg az adóhivatalt, de a döntést megsemmisítette.

Ötmillió eurótól közzé kell tenni a koncessziós szerződéseket

Archívum2012.03.18, 17:11

Az átláthatóságot kívánja növelni az Európai Unió azzal az elképzeléssel, hogy az ötmillió euró, vagy azt meghaladó értékű koncessziós szerződések közzététele kötelező lenne a hivatalos lapban. Az építési koncessziókra ez az érték már alkalmazandó, most a szolgáltatási koncessziókra is kiterjesztik - mondta el a Dessewffy, Dávid és Társai Ügyvédi Iroda szakértője.

Magáncégnek is kockázatot kell vállalnia: az EU újraszabályozza a koncessziók odaítélését

Archívum2012.03.17, 14:04

Még az idei év végéig az Európai Parlament és az Európa Unió Tanácsa közös irányelvet fogad el "a koncessziós szerződések odaítéléséről" - tudta meg az [origo] a Dessewffy, Dávid és Társai Ügyvédi Iroda szakértőjétől, aki utalt rá: a változások oka többek közt a belső piac torzulása, az egyenlőtlen versenyfeltételek kialakulása és az volt, hogy a magánvállalkozások ténylegesen nem vállaltak át kockázatokat.

Politikai csatározás miatt maradhat vécépapír nélkül egy amerikai város

Nagyvilág2012.03.13, 09:59

Egy gyanús közbeszerzési ajánlat miatt hamarosan vécépapír nélkül maradhat a New Jersey állambeli Trenton, mivel a város vezetői nem képesek megállapodni a papírbeszerzésről. Az amerikai városban nem ismeretlenek a zavaros beszerzések, most azonban néhány képviselő a sarkára állt, és a vécépapírhiányt is kockáztatja a közpénzek megvédéséért.

800 millióért kell megszerettetni az emberekkel az Orbán-kormányt

Itthon2012.03.09, 17:56

Magyarország verseny-, az egészségügy működőképes, az állam pedig jó - ezeket a fő üzeneteket kell a jövő év közepéig elültetnie az emberekben annak a médiacégnek, amely összesen nyolcszázmillió forintot kap erre a feladatra a Miniszterelnökségtől. A kormány szerint az emberek értékelik a munkahelyteremtést és a közérthető törvényeket, de a fiatalokat meg kellene győzni arról, hogy ne menjenek külföldre, mert itthon is megvannak a lehetőségek, a középkorúakat pedig arról, hogy nincs okuk túl kritikusnak lenni a kormánnyal. Leszámolnak a kinyilatkoztatásokkal, jön az interaktív kormány.

Nyolcszáz milliós kormánymegbízás az IMG médiacégnek

Itthon2012.03.09, 13:25

A szerződés szerint a cég fontos feladata lesz, hogy olyan brandeket építsen fel, mint a "versenyképes Magyarország" és a "jó állam". Kiemelt feladatnak nevezik a bulvársajtó tudatos használatát is.

Milliárdos uniós bírságot kaphat Budapest

Itthon2012.03.06, 13:52

Összesen 1,8 milliárd forint uniós bírságot kaphat a cégein keresztül a főváros és az V. kerületi önkormányzat a Budapest Szíve program közbeszerzési eljárása miatt - értesült az Index. Az EU szerint a pályázati feltételeknek csak egy magyar cég tudott megfelelni, ráadásul drágán.

Lázár és a maffiózók

Vélemény2012.02.29, 20:23

Miközben a belügyminiszter azzal érvel, hogy visszaszorulóban van a korrupció Magyarországon, egy távozó államtitkár zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok koalíciójáról beszélt, a Fidesz frakcióvezetőjét pedig azzal gyanúsították meg, hogy egy törvénytervezetet a dohánylobbi írt meg.

Uniós pénzt kell visszafizetnie Debrecennek

Itthon2012.02.27, 08:08

Egy szennyvízberuházásnál öt utca csatornázására nem írt ki közbeszerzési pályázatot Debrecen, ezért 500 millió forintot vissza kell fizetnie az Európai Uniónak - írja a Népszabadság.

Mehetnek a Skoda nem létező villamosai Miskolcra

Gazdaság2012.02.01, 13:40

A Közbeszerzési Döntőbizottság helybenhagyta a miskolci önkormányzat döntését, így a Skoda szállíthat villamosokat a városnak. Miskolc 2008 óta próbál egy érvényes tendert lezárni a villamosokra, a KDB döntésével ez most sikerült. A város uniós forrásait - és így az egész beruházást - azonban veszélyezteti, hogy az egyik vesztes bíróságon megtámadja a döntést.

Egy lépéssel közelebb jutott a Skoda a miskolci villamostender-győzelemhez

Gazdaság2012.01.09, 17:05

Miskolc több mint 30 milliárd forint értékben venne villamost, de már a negyedik tendert hirdette meg, mert eddig mindegyik sikertelenül zárult. Tavaly a Skoda nyert, ami ellen a spanyol CAF és az olasz Ansaldo is fellebbezett. A CAF kérelmét hétfőn elutasította a Közbeszerzési Döntőbizottság.

Négyszázmillióért keres rendezvényszervezőt a Miniszterelnökség

Itthon2012.01.08, 09:31

A pályázatra bárki jelentkezhet, aki megfelel több, főként a PR-munkával összefüggő elvárásnak.

Százmilliókért terveztetne médiakampányt a kormány

Itthon2012.01.07, 09:04

Új médiakampányok tervezésére és lebonyolítására írt ki közbeszerzési pályázatot a kormány. A Miniszterelnökség felhívása szerint a győztessel 800 millió forintotos keretszerződést kötnek.

Százhúsz használt buszt venne a BKV

Itthon2012.01.04, 09:13

Legfeljebb tízéves és egymillió kilométernél nem többet futott, klímás buszokat vásárolna a BKV. Az összesen 120 buszra kiírt közbeszerzési keretmegállapodás értéke akár a hatmilliárd forintot is elérheti.

Több százezer filterből főz teát télire a BKV

Itthon2012.01.04, 14:41

A közlekedési társaság a védőitalok alapanyagait akarja biztosítani.

Nem létező villamossal nyert villamostendert Miskolcon a Skoda

Gazdaság2011.12.27, 10:32

Miskolc már a negyedik villamostenderét írja ki, és a határán van annak, hogy a 38 milliárd forintos beruházás jelentős részét kitevő uniós támogatást elveszíti. A legújabb tendert is megtámadta az egyik vesztes cég, miközben az [origo] birtokába jutott szakértői vélemények alapján valóban nincs minden rendben a nyertes Skoda pályázatával.

Használt buszokat vesz a 32 milliárdos támogatást kapó BKV

Itthon2011.12.20, 10:15

Összesen negyvenöt darab használt, alacsonypadlós Volvo busz vásárlására írt ki közbeszerzési tendert a BKV. A közlekedési társaság egyébként a parlament keddi döntése alapján 32 milliárd forintot kap az államtól jövőre.

Tizenöt millióért tanulnak angolul és németül a jobbikosok

Itthon2011.12.02, 11:32

A Jobbik parlamenti frakciója közbeszerzési eljárás keretében bérelt fel egy nyelvoktató céget, hogy angolul és németül tanítsa a párt képviselőit és munkatársait. A frakció ezért tizenöt millió forintot fizet.

Versenytárs nélkül nyert újabb közbeszerzést Pintér egykori cége

Itthon2011.11.25, 17:32

Újabb értékes, 120 millió forintos közbeszerzést nyert el Pintér Sándor belügyminiszter egykori vállalata, a Civil Biztonsági Szolgálat. A cég egyedüli pályázóként kapott három évre szóló őrzési megbízást az FGSZ Földgázszállító Zrt.-től, amely nyáron a belügyminiszter egy másik korábbi érdekeltségével is szerződést kötött.

A Nézőpont Intézet cége nyerte a kormányzati médiafigyelési tendert

Itthon2011.11.24, 08:05

Legkésőbb januártól a Nézőpont Intézet egyik cége végzi az egységes kormányzati médiafigyelést, a Médianéző Kft. évi 360 millió forintot kap, a megbízás 2014 végéig tart.

Pintér szelleme hajtja a száguldó birodalmat

Itthon2011.11.14, 10:38

Céltudatosan tart a piacvezető pozíció felé a Pintér Sándor belügyminiszter által épített cégbirodalom, sőt, Pintér tavalyi távozása óta még inkább rákapcsoltak. Hosszú út vezetett odáig, hogy a CBSZ megkerülhetetlen biztonsági céggé váljon. Mennyit számított ebben, hogy Pintér ügyesen bánik az emberekkel, hogy szereti a fegyelmezett munkát és ügyesen válogatta meg munkatársait?

Bilincset, géppisztolytisztító készletet vesz az adóhatóság

Itthon2011.11.05, 13:16

Közbeszerzési eljárást írt ki bilincsek, paprikaspray, géppisztolytisztító szett beszerzésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Hatszázmillióért vásárolt Skodákkal takarékoskodik az állam

Itthon2011.10.19, 12:29

Átlagosan egymillió forint alatti áron adott túl az állam azokon az Audi A6-os és más, felső kategóriás autókon, amelyek helyett takarékoskodásra hivatkozva új Skoda Superbeket kaptak az állami vezetők. A lecserélt kocsik helyett 97 Skodát vettek. Orbán Viktor, Pintér Sándor és Szijjártó Péter nem kapott új autót.

Új terepen is állami megbízásokat szerzett Pintér Sándor egykori cégcsoportja

Itthon2011.10.03, 07:06

Az őrzés-védelmi megbízások után más jellegű állami munkákat is elnyertek olyan cégek, amelyek Pintér Sándor belügyminiszter korábbi cégcsoportjához tartoznak. Az egyik cég műholdas járműkövetésre kapott állami megbízásokat, egy másik pedig tűzvédelmi rendszert szerel és táblákat javít az autópályákon.

Rutinos biztonsági őröket állít a metrólejárókhoz a BKV

Itthon2011.10.03, 11:38

Jegyellenőri feladat ellátására keres 240 vagyonőrt a BKV, az erről szóló közbeszerzésen csak olyan cég pályázhat, amely legalább száz emberrel két éven át már végzett "utazási jogosultság ellenőrzést". A BKV szerint a biztonsági őrök a metrólejáróknál végzik majd a "beléptetést" és vigyáznak majd az utasok és az állomások biztonságára.

Matolcsy tilalma ellenére folytatódik a nagy tanácsadói beszerzés

Itthon2011.09.22, 16:03

Bár a nemzetgazdasági miniszter még szeptember elején elrendelte a kormányzati beszerzések teljes leállítását, a múlt héten elindult egy nagyszabású tanácsadói közbeszerzés, és a kormány nem is szándékozik leállítani azt. A megbízásra korábban 1,5 milliárd forintot különített el a kormány, a kormányszóvivői iroda szerint ugyanakkor ez még mindig sokkal olcsóbb lesz, mint az előző kormányokat jellemző átláthatatlan tanácsadási rendszer.

Akcióprogramot indít a kormány a lánctartozások felszámolására

Gazdaság2011.09.08, 14:38

Januári életbelépéséig még módosítható a közbeszerzési törvény és a többi érintett jogszabály annak érdekében, hogy a lánctartozások visszaszorítására gyorsan cselekedhessen a kormány a szakállamtitkár szerint. A kormány akciócsoportot állít fel a lánctartozások elleni szabályok kidolgozására.

Ön nyert háromezer milliárdot!

Vélemény2011.09.06, 09:53

Kemény döntésekre készül a kormány szeptemberben, hogy tartani tudja a költségvetés tervezett hiányát. De mi lenne, ha kiderülne, hogy a magyar állami kiadások egy jelentős részére egyáltalán semmi szükség nincs?

Speciális kocsit kap a rektor is a titkos BM-es beszerzésen

Itthon2011.08.31, 08:39

A Belügyminisztérium szerint speciális felszerelés kell abba a több mint 700 kocsiba, amelyeket nyílt közbeszerzés nélkül akar bérelni a tárca 2,3 milliárd forintért. A készenléti rendőrségnek szánt járművek mellett a minisztérium szerint a rendőrtiszti főiskola rektorának és egy rendőr-szakközépiskolának szánt autó is ilyen. A tárca jövőre még 3000 kocsit bérel majd, mivel lejár a rendőrség flottaszerződése.

Közbeszerzés nélkül bérelhet autót 2,3 milliárdért a Belügyminisztérium

Itthon2011.08.25, 16:37

Jóváhagyta csütörtökön a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága, hogy a Belügyminisztérium a szervezeteinek majdnem hétszáz autót közbeszerzés nélkül bérelhessen 2 milliárd 339 millió forintért. A bizottság fideszes elnöke a nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva indokoltnak és törvényesnek tartja az eljárást, az MSZP a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordul.

Bírságot szabtak ki az NFÜ elektronikus aláírás tenderén

Archívum2011.08.28, 14:13

A Közbeszerzési Döntőbizottság félmillió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségre, miután a jogorvoslat bejelentése után kötötte meg a szerződést az érvénytelen ajánlatot tett nyertessel az elektronikus aláírás tenderen. Információink szerint a nyertes ajánlata több mint kétszer drágább volt a második helyezett ajánlatánál.

Milliókért rendelt szobrokat a közigazgatási tárca

Itthon2011.08.13, 13:09

Több mint hétmillió forintot költött a budapesti Reagan-szobor júniusi avatásának előkészítésére és lebonyolítására, és több mint tízmillió forintért harminc szobrot rendelt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - derül ki a tárca honlapján közzétett szerződésekből. A tárca a legjelentősebb összeget, 480 millió forintot médiakampányra költötte.

Versenytársak nélkül nyert újabb állami megbízást Pintér Sándor korábbi cége

Itthon2011.08.09, 20:12

Újabb közbeszerzést nyert meg a jelenlegi belügyminiszter, Pintér Sándor korábbi cége, a Civil Biztonsági Szolgálat és egy vele induló másik vállalkozás. A CBSZ és a Sped-Ker-Trans egyedüliként tett ajánlatot az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) ajánlatkérésére, amelyen csak az intézet által felkért cégek indulhattak.

Hatodszor is megtámadták a debreceni villamostendert

Gazdaság2011.08.05, 14:20

Egyelőre nem írhatják alá a szerződést az új debreceni villamosokra hatodik alkalommal kiírt közbeszerzési eljárás nyertesével, mivel ismét megtámadták az eredményt. Ha a Közbeszerzési Döntőbizottság nem semmisíti meg az eljárást, szeptember végén írhatják alá a szerződést.

Az autópálya-rendőrségek kapják az uniós elnökségre vásárolt motorokat

Itthon2011.08.02, 13:19

Többségében az autópálya-rendőrséghez kerülnek azok a motorok és autók, amelyeket a Belügyminisztérium a soros EU-elnökség feladatainak ellátásához vásárolt, mindegy 670 millió forintért.

Használt terepjárót vesz az ügyészség több mint 12 millióért

Itthon2011.07.27, 20:04

Biztonsági megfontolásból, vezetői használatra vesz az ügyészség egy terepjárót 12,5 millió forintért. Az autó, amelynek típusát nem közölték, azért jött ki ennyi pénzből, mert használt.

Választási években megugrik a közbeszerzések száma

Gazdaság2011.07.26, 14:13

2004 helyett 2044. év, 2001 helyett 1002. év - ehhez hasonló hibákba ütközött közbeszerzési kiírásokban a Budapesti Corvinus Egyetemen működő Korrupciókutató-központ, amely az állami beszerzésekről állít össze adatbázist. A nem végleges, úgynevezett "béta" adatbázis adatai rámutatnak, hogy 1996 és 2011 között a választási években kiemelkedik a közbeszerzések száma, a 2010-es évben pedig extrém sok volt a közszféra beszerzése.

Magyar kisvállalkozás nyert egy ománi kormányzati közbeszerzési pályázaton

Gazdaság2011.07.25, 18:33

Egy korábbi ománi kapcsolatának köszönhetően került az ománi informatikai hatóság látóterébe egy magyar vállalkozás, amely elnyerte a helyi kormány informatikai rendszerének kiépítésére kiírt pályázatot.

Pártkötődésű céggel képzik magukat közpénzből a parlamenti szocialisták

Itthon2011.07.21, 09:09

Többek között a parlamenti hozzászólásokra és problémamegoldásra fogja képezni egy cég a parlament szocialista frakciójának tagjait. A közpénzből fizetett megbízást egy olyan cég nyerte el, amelynek honlapja nincs és tavaly nulla forint bevétele volt, tulajdonosa ugyanakkor kötődik az MSZP-hez.

Hatszázmilliós keretből gyárt új díszleteket az MTVA

Itthon2011.07.15, 13:57

Díszletek gyártására, kivitelezésére és "egyéb szcenikai feladatok ellátására" írt ki 600 millió forintos keretösszegű pályázatot a Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás szerint a nyílt pályázatot júniusban írta ki az MTVA, de az érvénytelen lett, mert nem volt három érvényes pályázat.

Egyszerűsítették az egyik legbonyolultabb európai törvényt

Archívum2011.07.14, 13:03

Az Országgyűlés lényegesen egyszerűsítette Európa egyik leghosszabb és legkevésbé rugalmas jogszabályát, a magyar közbeszerzési törvényt. Az új kódex rövidebb, átláthatóbb lesz, és kiemelten figyel a közpénzek védelmére, valamint a verseny tisztaságára.

Ismét "kirívóan olcsó" ajánlat ellen nyert Pintér Sándor egykori cégcsoportja

Itthon2011.07.15, 10:14

A sokadik közbeszerzési eljárását nyerte meg a korábban Pintér Sándor belügyminiszter által tulajdonolt biztonsági cégcsoport, amelynek egyik tagja fogja őrizni mostantól a következő három évben a hazai földgázvezetékrendszert üzemeltető cég létesítményeit. A közbeszerzési iratból kiderül, hogy volt olyan ajánlat, amelyet azért nyilvánítottak érvénytelennek, mert "kirívóan olcsónak" ítélték meg, ami nem először fordul elő a cégcsoport pályázatain.

A francia nagykövet szerint Romániában kenőpénzt kérnek a vállalkozóktól

Gazdaság2011.07.12, 13:54

Francia vállalkozók arra panaszkodtak Franciaország bukaresti nagykövetének, hogy kenőpénzt kértek tőlük Romániában az állami közbeszerzési pályázatok elnyerése érdekében.

Kivenné a kormány kezéből a Közbeszerzési Hatóságot egy friss javaslat

Gazdaság2011.07.11, 12:47

Az eredeti tervezet szerint a kormány felügyelete alatt működne a Közbeszerzési Hatóság, az alkotmányügyi bizottság zárószavazás előtt benyújtott javaslata azonban az országgyűlés alá rendelné az új intézményt. Balsai István, a bizottság fideszes elnöke szerint a kormány képviselőjének egyetértésével szavazták meg, hogy a parlament elé kerüljön a javaslat, de azt nem tudta megmondani, hogy pontosan ki nyújtotta be a bizottságnak.

Orbán is beszállt a vitába az utolsó nyári ülésnapon

Itthon2011.07.11, 22:10

Pintér Sándor hivatalosan is bejelentette a vörösiszap-katasztrófa miatt elrendelt veszélyhelyzet végét a parlament nyári szünet előtti utolsó ülésén, ahol többhetes várakozás után az ellenzéki képviselőknek lehetőségük volt személyesen Orbán Viktornak feltenni kérdéseiket. A miniszterelnök nem árult el részleteket terveiről, viszont keményen ütközött Harangozó Tamással és Vona Gáborral. Az országgyűlés zárásként tizennyolc törvényről szavaz.

Jön a chipsadó, törvény szól a minimális béremelésről, átírják a költségvetést

Gazdaság2011.07.11, 14:36

Közel kéttucatnyi törvényt hozhat hétfői ülésén a parlament, közülük minden harmadik gazdasági jellegű. Jön a chipsadó, kiskapukat nyithat az új közbeszerzési törvény, csökken a munkanélkülieket megillető járadék, megalapozzák a közmunkaprogramokat, és új típusú ingatlanbefektetési társaságok jöhetnek létre.

Szankciókkal számolhatnak a 300 ezer alatti bérek emelését elmulasztó cégek

Gazdaság2011.07.11, 16:50

A cégeknél dolgozók kétharmadának a kormány által mondott mértékben kell megemelni a 300 ezer forintnál kevesebbet keresők bérét, különben szankciókkal számolhatnak a parlamentben hétfőn elfogadott törvénymódosítás szerint.

"Kirívóan olcsó" versenytársakat előzött meg drágább ajánlattal Pintér excége

Itthon2011.07.07, 18:44

Három, a győztesnél olcsóbb ajánlatot tevő céget is kizártak abból a félmilliárd értékű vagyonvédelmi megbízásból, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter excége és partnere nyert meg. A budapesti fürdők őrzéséről szóló megbízást a nyertesek a pályázatot kiíró fürdővállalat által tervezettnél drágábban végzik el. A fürdővállalat szerint a három olcsóbb alapárral pályázó cég azért nem felelt meg, mert nem tudtak magyarázatot adni a "kirívóan olcsó" ajánlatukra, de állítják, az összességében legelőnyösebb ajánlatot fogadták el.

Több milliárdot kereshet újabb állami megbízásaival Pintér Sándor excége

Itthon2011.07.06, 16:10

Újabb, összességében többmilliárdos állami megbízásokat nyert el más cégekkel közösen pályázva a Civil Biztonsági Szolgálat nevű biztonsági cég, amely a tavalyi választások előtt Pintér Sándor belügyminiszter tulajdonában állt - derül ki a legfrissebb közbeszerzési dokumentumokból és az [origo] kérdéseire adott hivatalos válaszokból. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-vel kötött szerződés 553 millió forintról szól, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel aláírt, 2014 végéig szóló megállapodás pedig akár 4,3 milliárdos bevételt is jelenthet a CBSZ-nek és társainak.

A kormány állításával szemben nem teljesült a Széll Kálmán-terv több pontja határidőre

Gazdaság2011.07.01, 20:52

A kormány szerint száz százalékig teljesültek a Széll Kálmán-tervben július 1-jéig vállalt pontok, valójában azonban a tizenegyből csak öt olyan vállalás van, amely maradék nélkül teljesültnek tekinthető, egy pedig csak akkor, ha a "javaslat" szót tágan értelmezzük. A kormány szerint megvalósult, hogy javaslatot tesznek a korengedményes nyugdíjazás rendszerének megváltoztatására, de ez nem jelent törvényjavaslatot, és közben a kormány közölte, hogy a szociális konzultációt még megvárja a döntéssel.

Beleszólt a pannonhalmi Főmonostori Bazilika rekonstrukciójára kiírt tenderbe a KDB

Archívum2011.06.25, 21:57

A Közbeszerzési Döntőbíróság megsemmisítette a több mint 400 milliós projektről szóló döntést, mert a nyertesnek ítélt pályázó egy másfél milliós tételt hibásan írt be.

Hiába puhák a Széll Kálmán-terv céljai, még azok sem mind teljesülnek

Gazdaság2011.06.24, 14:42

Egy hét múlva, július 1-jén lejár a Széll Kálmán-terv 11 pontjának megvalósítási határideje. Magyarország kedvező nemzetközi gazdasági megítélése részben abból fakadt az elmúlt hónapokban, hogy az elemzők bíztak a terv végrehajtásában. Hogy halad a kormány a teljesítéssel?

Sportöltözők felújítását is szupertitkosan intézte a HM

Itthon2011.06.22, 12:13

Több honvédelmi minisztériumi háttérintézmény kötött olyan szerződést az elmúlt években, amely nem az államot, hanem a minisztériummal szerződő cégeket hozta előnyös helyzetbe - állítja a minisztériumnál készült belső vizsgálati anyag. A vizsgálat szerint típushibák voltak a közbeszerzési pályázatoknál, ami hátrányos helyzetbe hozta az államot. Több ésszerűtlen döntés is született a vizsgálat szerint: szupertitkos megbízás alapján újítottak fel például egy HM-es sporttelepi öltözőt.

Utat nyit a korrupciónak az új közbeszerzési törvény több pontja jogvédők szerint

Itthon2011.06.21, 11:48

Levélben fordult a parlamenti képviselőkhöz a Transparency International az új közbeszerzési törvény miatt. A jogvédő szervezet szerint az új törvény nem szabályozza a közösségi értékhatár alatti beszerzéseket, ami növeli a korrupció kockáztatát.

"Az internet a szabadság tere" - interjú Nyitrai Zsolt államtitkárral

Gazdaság2011.06.17, 13:00

Az informatikai beszerzések szerződéseinek újratárgyalásával 15 milliárd forintot spórolt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - állította az [origo]-nak adott interjújában a tárca informatikai államtitkára, Nyitrai Zsolt, aki egyedülállónak nevezte azt, hogy az informatika belekerült a jövőre életbe lépő alkotmányba. Elmondása szerint a digitális televíziózásra való átállásnál háromszázezer olyan családdal számolnak, akiket támogatnia kell az államnak abban, hogy 2014 után is tudjanak tévét nézni.

Debrecenben és Baján is az állam fizeti az augusztus 20-i tűzijátékot

Itthon2011.06.07, 18:18

Közbeszerzési pályázatot írt ki az állami ünnepségeket szervező cég az augusztus 20-i tűzijátékra. A budapesti mellett idén a debreceni és a bajai tűzijátékot is az állam finanszírozza.

Több kiskapu lesz az új közbeszerzési törvényben

Gazdaság2011.05.25, 07:40

Az olcsóbb és takarékosabb állam megteremtése és a korrupció visszaszorítása indokolta az új közbeszerzési törvény megalkotását. Ezentúl valamennyi eljárásnál lehetővé teszik a hirdetmény közzététele nélküli eljárás alkalmazását.

Már az idén sárgák lesznek a mentőautók

Itthon2011.05.06, 15:12

A mentőautók több országban is sárgák, ezért is vált az Országos Mentőszolgálat sárga járművekre - közölte a szervezet főigazgatója pénteken. A sárga mentőautók már az idén megjelenhetnek az utakon.

Debreceni csatornaberuházást vizsgál az EU

Itthon2011.04.29, 09:51

Megszegték a közbeszerzési szabályokat, alaptalanul módosítottak a Hajdú-Bihar megyei szennyvízberuházásnál - írja a Népszabadság egy 2010-es brüsszeli pénzügyi ellenőrzésre hivatkozva.

Tízmilliárd forintért vesz Oracle-szoftvereket az állam

Techbázis2011.04.15, 12:07

A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság 2013. november 5-ig nettó 8 milliárd és 10 milliárd forint közötti keretösszegben szerez be Oracle - vagy azzal egyenértékű - adatbázis-kezelő szoftvereket, fejlesztőeszközöket és kapcsolódó szolgáltatásokat - az erre kiírt nyílt közbeszerzési felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Skodákra cserélik az állami vezetők autóit

Itthon2011.04.08, 20:12

Hatszázmillió forint értékben 97 állami felsővezetői gépjárművet cserélnek Skoda Superb típusú autóra - hangzott el egy újságírók számára rendezett pénteki kormányzati háttérbeszélgetésen.

Négymilliárdos keretből vesz új autókat a kormány

Itthon2011.04.08, 17:06

Bár nyáron a miniszterelnök azt jelentette be, hogy a takarékoskodás jegyében leállítják többek között az állami autók cseréjét, a kormányzati közbeszerzésekért felelős intézmény pénteken közzétett egy felhívást, amely szerint négymilliárdos keretből vásárolnak új autókat, köztük hibrid-meghajtásúakat. A kormány szerint a minisztériumok nem kapnak az autókból, hanem mintegy ezer intézmény.

Csak kisebb értékű közbeszerzésekre vonatkoznak majd a nemzeti szabályok

Archívum2011.04.07, 21:09

Kizárólag a kisebb értékű közbeszerzéseket lehet majd a jövőben a nemzeti szabályok szerint megvalósítani - tudta meg az [origo] a Patay Ügyvédi Iroda szakértőjétől.

362 milliós állami megbízást kapott egy Simicska Lajoshoz kötődő cég

Itthon2011.04.06, 13:49

Egy éven át 362 millió forintért népszerűsítheti az uniós pályázatokat a Mahír Kiállítás és Rendezvény Kft. egy most elnyert közbeszerzés alapján. A cég - amely hét pályázó közül nyerte el a megbízást - a Mahír Zrt. irányítása alatt áll, amelynek vezérigazgatója Simicska Lajos.

Április közepétől környezetbarát járműveket vesz az állam

Auto2011.04.01, 13:38

A kormány új rendelete szerint a járművek megvásárlására kiírt közbeszerzéseknél kötelező figyelembe venni a fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást.

Áprilistól a fejlesztési miniszter ellenőrzi a közbeszerzéseket

Gazdaság2011.03.28, 12:02

A jövő hónap elejétől a nemzeti fejlesztési miniszter ellenőrzi a költségvetési szervezetek, a többségi állami tulajdonú vállalatok és a közalapítványok közbeszerzéseit, továbbá a közbeszerzések nélkül kötött 50 millió forintot elérő szerződéseket - derül ki a Magyar Közlönyben közzétett kormányrendeletből.

Milliárdos szoftverbeszerzés a Magyar Postánál

Itthon2011.03.13, 10:14

1,8 milliárd forintért vásárol szoftver a Magyar Posta JET-SOL Kft-től. A posta a tenderre csak egy céget hívott meg, ezt azzal indokolták, hogy műszaki-technikai sajátosságok miatt csak ez cég tudja teljesíteni a munkát.

Sóbeszerzés miatt bírságolták meg a Fővárosi Közterület-fenntartót

Gazdaság2011.03.07, 15:37

Jogsértő módon bonyolította le útszórósó-beszerzését a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., ami miatt egymillió forintra bírságolta a céget a Közbeszerzési Döntőbizottság.

A Boeing megelőzte az Airbust az amerikai légierő tenderén

Gazdaság2011.02.25, 09:14

A szakértők várakozása ellenére nem Airbusokból, hanem Boeingekből fog állni az amerikai légierő újratöltő gépekből álló flottája. A Pentagon szerint a döntés egyértelmű volt, pedig egy tíz éves vitát zárt le, amelyben a beruházás munkahely-teremtéséről is szó volt.

Közel 1500 milliárdot költött el közbeszerzésen az állam tavaly

Gazdaság2011.02.23, 13:18

Megugrott ugyan a közbeszerzési eljárások száma 2010-ben Magyarországon, de közben az eljárások összértéke jelentősen csökkent. A Transparency International számítása szerint 300 milliárd forint tűnt el a magyar közbeszerzési piacról, részben a közbeszerzési törvény tavalyi módosítása miatt.