Közbeszerzések Tanácsa

címke rss

Kétmilliós közbeszerzési bírságot kapott az MMKA

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kezdeményezésére 2 millió forintra bírságolta a Magyar Mozgókép Közalapítványt (MMKA) a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB), mivel az több alkalommal jogtalanul mellőzte a közbeszerzési eljárást - ez derül ki  a Közbeszerzések Tanácsa honlapján megjelent határozatból. A leghosszabb az a lista, amelyben filmszakmai ellenőrzésre kötött szerződéseket az MMKA. Összesen 48 szerződés tartozik ebbe a körbe, az átlagos megbízási díj 30 és 40 millió forint közé esik. A közbeszerzési törvény szerint akkor kell egybeszámítani a szerződéseket, ha azok megkötése egy költségvetési évre esik, és a tárgyuk, továbbá   ...

Közel 1500 milliárdot költött el közbeszerzésen az állam tavaly

Gazdaság2011.02.23, 13:18

Megugrott ugyan a közbeszerzési eljárások száma 2010-ben Magyarországon, de közben az eljárások összértéke jelentősen csökkent. A Transparency International számítása szerint 300 milliárd forint tűnt el a magyar közbeszerzési piacról, részben a közbeszerzési törvény tavalyi módosítása miatt.

Szeptember közepétől hatályos a közbeszerzési törvény legtöbb módosítása

Archívum2010.08.16, 17:43

Csak a Közbeszerzések Tanácsa újjáalakításával kapcsolatos szabályok lépnek hatályba augusztus 20-án a közbeszerzési törvény Magyar Közlönyben kihirdetett legutóbbi módosításából, a legtöbb új szabályt csak szeptember 15-től kell alkalmazni.

Megkezdődött a közbeszerzési törvény korszerűsítése

Archívum2010.06.22, 10:55

A Közbeszerzések Tanácsa vezetésével műhelymunka indul a közbeszerzési törvény korszerűsítése érdekében. A Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője szerint megérett a helyzet az elmúlt hat évben harminc alkalommal módosult jogszabály felülvizsgálatára.

Előző
  • 1
Következő