köz

címke rss

Vallott a mumbai merénylet egyik gyanúsítottja

Rövid nyilatkozatban elismerte egy Pakisztánban elfogott gyanúsított, hogy köze volt az indiai Mumbaiban elkövetett merényletekhez - állítja egy névtelen kormányzati forrás. Beismerő vallomása miatt még nagyobb nyomás nehezedhet Iszlámábádra.

Robin Hood ellen érvel a szakma

Archívum2008.09.22, 14:56

Jelentős versenyhátrányt okoz a nemzetgazdaságnak a tervezett, nyolc százalékos Robin Hood adó bevezetése, amelynek semmi köze az energiaszektorhoz, sokkal inkább politikai kérdés - vélekednek a megkérdezett szakértők.

Fogynak az őrizetesek a Politkovszkaja-ügyben

Nagyvilág2008.06.05, 15:11

Kiengedtek egy újabb gyanúsítottat azok közül, akiket Anna Politkovszkaja újságíró megölésének ügyében vettek őrizetbe Oroszországban. Egy orosz lap szerint ez azt jelenti, hogy a gyanúsítottaknak még sincs közük a gyilkossághoz, vagy csak felhasználták őket.

Buffalo Soldier

Archívum2008.02.20, 18:51

2005. Szeptember 6-án, 111 éves korában hunyt el Mark Matthews, a legidősebb élő Buffalo Soldier. A koreai háború idején integrált katonai egység utolsó katonáját az arlingtoni Nemzeti Temetőben hantolták el, ünnepélyes körülmények között. Ma, 2008. február 20-a van, mi közünk mindehhez?

Fojtogatás vet árnyékot a 9/11-es perre

Nagyvilág2008.02.12, 08:01

Tisztességes tárgyalást ígérnek az amerikai hatóságok annak a hat férfinek az ügyében, akiket azzal vádolnak, hogy közük volt a 2001. szeptember 11-i merényletekhez. Jogvédők szerint azonban a vádlottak elleni eljárás során több hiányosság is történt. Árnyékot vet az ügyre, hogy a CIA elismerte, az egyik vádlott kihallgatásán úgy tettek, mintha vízbe akarnák fojtani.

Négy gyanúsítottja van a törökországi robbantásnak

Nagyvilág2008.01.04, 11:29

Négy embert vettek őrizetbe a török hatóságok, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük van a csütörtöki diyarbakiri robbantáshoz. A merénylők egy autót robbantottak fel egy katonákat szállító busz mellett. Öten haltak meg.

16 akciónap a nőkért

Tabu2007.11.26, 13:48

A nők védelmében idén is megszervezik azt a tizenhat napos akciósorozatot, aminek elsődleges célja, hogy országos és regionális szinten is felhívja a politika és a köz figyelmét a nők elleni erőszak társadalmi problémájára.

Sikkasztásért nyomoznak Chirac után

Nagyvilág2007.11.21, 13:07

Sikkasztással gyanúsítják Jacques Chirac volt francia államfőt. A gyanú szerint Chiracnak még párizsi polgármestersége idején köze volt ahhoz, hogy pártjának tagjai fiktív alkalmazottakként kaptak fizetést a várostól.

Kurdok és törökök estek egymásnak Bécsben

Nagyvilág2007.11.05, 01:02

Öten megsebesültek, amikor vasárnap késő este tömegverekedés tört ki törökök és kurdok között Bécsben. Az incidensnek köze lehetett az iraki határvonalon zajló villongásokhoz.

A cseh kabinet nem tárgyalt a Molról

Gazdaság2007.09.03, 15:24

Mirek Topolánek cseh miniszterelnök hétfőn cáfolta, hogy a cseh kormány részt vett volna a Cseh Energetikai Művek (CEZ) és a magyar olaj- és földgázipari társaság (Mol) között a múlt héten nyilvánosságra hozott stratégiai együttműködésről szóló szándéknyilatkozat kidolgozásában.

Britney a Playboyban akar lenni

Tabu2007.08.17, 12:11

A kétgyermekes anya ismét igyekszik a köz érdeklődését felkelteni, s ehhez most a Playboyban való szereplést látja a legmegfelelőbb eszköznek.  

Tasnádi már nem emlékszik a miniszteri találkozóra

Itthon2007.08.13, 17:56

Hiába szerettük volna megtudni, hogy ki volt az a miniszter, aki találkozót kért Tasnádi Pétertől, a házi őrizetben lévő vállalkozó azt mondta, már nem emlékszik az öt évvel ezelőtti randevúra. Demeter Ervin (Fidesz) szerint Tasnádinak köze lehet a Nemzeti Nyomozó Irodától ellopott irathoz.

Grúzia szerint lokátorrombolót dobtak falujukra az oroszok

Nagyvilág2007.08.08, 10:13

Grúzia azonosította azt a rakétát, amit - állításuk szerint - orosz repülőgépek dobtak le hétfőn egy grúz falu határába. Moszkva tagadja, hogy köze lenne a bombához.

A könnyebbik úton

Oscar2007.02.22, 23:27

A család kicsi kincse lényegében az új Kerülőutak. Felszínesen szórakoztató, nem fekszi meg a gyomrot, és bár néha úgy tesz, mintha tényleg az életről szólna, véletlenül sincs köze a valósághoz.

Shivamantra HIV-fertőzött, és beszélt róla

Vendégszoba2006.12.01, 16:01

Shivamantra három éve HIV-pozitív. Tudatos fertőzött, sorsával igyekszik a köz szolgálatára állni, hogy a betegséget körüllengő tudatlanságot feloszlassa. A Vendégszobában többek között arról kérdeztétek, hogyan éli meg a hétköznapokban fertőzöttségét.

Tagadják a randalírozást a goj motorosok

Itthon2006.10.24, 16:46

Hétfőn éjjel több utcai összecsapás helyszínén is megjelentek motorosok, a városban napközben felvonulást tartó Goj Motoros Egyesület elnöke azonban azt állítja - több sajtóbeszámolóval ellentétben -: nekik semmi közük a randalírozókhoz. Az egyesületnek tagja több ismert ember - köztük Nagy Feró, Tátrai Tibor és Lázár Vilmos fogathajtó világbajnok -, ők azonban nem vonultak fel. A motorosklub visszautasítja azokat a vádakat, miszerint antiszemiták lennének.

Bocsánatkérést vár a magyaroktól Slota jobbkeze

Nagyvilág2006.09.08, 10:27

A Szlovákiában megszaporodott magyarellenes incidensek egyik fő felelősének tartott Ján Slota ugyan eltűnt a nyilvánosság elől, de helyettese, Rafael Rafaj nyilatkozott az [origo]-nak. A politikus állítja, pártjának semmi köze a magyarverésekhez, annak viszont szerinte már ideje lenne, hogy Magyarország bocsánatot kérjen az elmúlt 130 évben okozott sérelmekért. Szlovákiai riportunkból az is kiderül, hogy az ottani magyarok kutyái akár még németül is értenek.

Milyen anya az ilyen?

Babalapozó2006.09.05, 10:05

Szinte minden nőnek lelkiismeret furdalása van a gyerekével szemben. Az anyák több mint fele dolgozik, idegenekre bízza - bölcsődébe, óvodába adja, pótmamát fogad csemetéi mellé. Ám a szemrehányásoknak nincs sok köze a valósághoz.

Halálra ítéltek 21 embert Bangladesben

Nagyvilág2006.08.25, 08:06

Halálra ítéltek Banglades fővárosában huszonegy személyt, akiknek a vád szerint közük volt a kormányzó párt egyik politikusának két évvel ezelőtti meggyilkolásához.

A kajmánhal szembesítheti az USA-t a balos lázzal

Nagyvilág2006.06.30, 12:10

Elnököt, törvényhozást, szenátust, kormányzókat, és mexikóvárosi polgármestert választanak vasárnap a mexikóiak. A kampány mégis inkább szólt a két legesélyesebb elnökjelöltről. Írásunkból megismerheti, hogyan zúzták egymást a jelöltek a kampányban, és hogy mi köze van Hugo Chavez venezuelai elnöknek a kajmánhalfélékhez. Az viszont már csak vasárnap derül ki: aggódhat-e az USA egy újabb balos latin elnök miatt.

Örülhetünk, hogy Bush nem jött hamarabb

Itthon2006.06.22, 19:15

George Bush gépe szerda este leszállt Ferihegyen, és ezzel megkezdődött az amerikai elnök első és vélhetően utolsó hivatalos budapesti látogatása. Szimbolikus gesztusokon túl sok minden nem várható a villámvizittől, bár a BBC elemzője szerint Bush példaként mutathatja fel a stabil és "aránylag sikeres" Magyarországot. Olvassa el az [origo] összeállítását az amerikai-magyar viszonyról, amelyből megtudhatja, miért kerülte eddig Bush Magyarországot, és hogy mi köze a két ország kapcsolatának a káposztát faló tehénhez.

Banánról, sörről, elnyomásról szólnak a vébé presztízsmeccsei

Nagyvilág2006.06.09, 10:37

Mi a köze a banánháborúnak, a bálnavadászatnak, egy sörmárkának és a togói vudupapoknak a világbajnoksághoz? Az [origo] olyan presztízsmeccseket gyűjtött össze, ahol a focin kívül kimondva vagy kimondatlanul szerepet játszhat két ország gazdasági, társadalmi, történelmi konfliktusa is a pénteken kezdődő világbajnokságon. Olvassa el cikkünket és sok egyéb mellett megtudhatja, hogy miért örülhetnek a lengyelek a német góloknak is, mi köze a magyar válogatottnak az olasz divathoz vagy épp kit takar a Ricardo Izecson dos Santos Leite név.

A mákostészta-effektus is beleszólhat az eredménybe

Itthon2006.03.31, 13:38

Nyolc nappal a választások első fordulója előtt közölhetnek utoljára mérési adatokat a közvélemény-kutató cégek. Az [origo] összegyűjtötte a legfrissebbeket, és megpróbál  a számok mögé nézni: vajon mi befolyásolja a részvételi arányt és a bizonytalanok szimpátiáját, melyik miniszterelnök-jelölt, melyik társadalmi csoportban népszerűbb és persze ki az esélyesebb. Elemzésünkből az is kiderül, hogy mi köze a választásoknak a mákos tésztához.

Született feleségek már számítógépen is

Női Lapozó2006.03.27, 16:32

Nagyszerű hírekkel szolgálhatunk azoknak, akik szeretnének minél közelebbi kapcsolatba kerülni a Lila akác köz lakóival. Hamarosan a boltokba kerülhet ugyanis a népszerű sorozat alapján készült számítógépes játék.

E-mailek kerültek elő a gyulai adatbázisról

Itthon2006.03.22, 17:45

E-mailek bizonyítják, hogy a Fidesznek köze volt a 8 ezer nevet tartalmazó gyulai adatbázishoz - állítja Tóth Sándor, a városi MSZP-szervezet alelnöke, aki az [origo]-nak azt mondta, a leveleket azért most hozták nyilvánosságra, mert a stratégia része napirenden tartani az ügyet, amelyben az Országos Választási Bizottság is feljelentést tett. Az ügyben érintett fideszes politikusok tagadják, hogy közük lenne bármilyen illegális adatbázishoz.

Back II Black: Nem lesz visszavágó Kozsóval

Vendégszoba2006.03.14, 16:35

Bebe, a Back II Black énekese járt a Vendégszobában, és nem győzte hangsúlyozni, hogy Kozsónak semmi köze a zenekarhoz. Nem titkolta viszont, hogy bejön neki Oroszlán Szonja, és hogy kilencéves korában írta első számát.

Sokaknak isten: magyar nemzeti hiphop - megvannak a nyertesek!

Partytár2005.11.05, 11:45

Tudta-e Ön, hogy a sokoldalú Fenyő Miki volt az első magyar break-táncos? És azt, hogy miért bírják a keményvonalas rapperek az Animal Cannibalst és miért nem csípik a Bëlgát? Egyáltalán van-e köze a Bëlgának a hiphophoz? Hogy jön ehhez az egészhez Ganxsta Zolee? Ha nem tudja legyőzni kívnácsiságát, olvassa el a magyar nemzeti hiphop történetét, tudja meg, mit gondolunk mi az új Bëlgáról, s ha mindezzel megvan, elolvashatja kik nyertek duplacédét.

Albert-László Barabási: Behálózva

Mindentudás egyeteme2005.09.13, 12:08

Mi köze van egymáshoz a Yahoo! weboldala elleni hackertámadásnak és Pál apostolnak? Mi a kapcsolat az AIDS-vírus terjedése és a königsbergi hidak rejtélye között? Hogyan függ össze egy koktélpartiba meghívottak listája és Karinthy Frigyes egy kevésbé ismert elbeszélése? Az USA-ban élő világhírű hálózatkutató, Barabási Albert-László eredetileg angolul megjelent könyvének magyar címe is telitalálat: a szerző ilyen és hasonló példákon keresztül megmutatja, hogy világunkat mára menthetetlenül behálóztuk. Végig izgalmas példatára azt igazolja, hogy a hálózatok megértése, vagy legalábbis a róluk való elmélyült gondolkodás nélkül nem boldoogulhatunk ...

Elengedték a londoni merénylet egyik gyanúsítottját

Nagyvilág2005.08.09, 16:49

Szabadlábra helyezték Egyiptomban azt a biokémikust, akit a július 7-i londoni merényletek fő gyanúsítottjaként fogtak el. Magdi en-Nassárt július közepén Egyiptomban vették őrizetbe, ám a nyomozás során kiderült, nincs köze a több mint 50 halálos áldozatot követelő londoni merényletekhez.

Lengyel nyom a londoni merényletekkel kapcsolatban

Nagyvilág2005.07.13, 18:42

Vizsgálatot indítottak Lengyelországban egy pakisztáni származású brit állampolgár ellen azzal a gyanúval, hogy köze volt a londoni merényletekhez - jelentette be szerdán a lengyel titkosszolgálat.

Bëlga: Sohasem volt közünk a raphez

Vendégszoba2005.06.14, 11:17

Sokak számára biztosan meglepő vallomásokat tett a Bëlga a csevegőszobában. Az együttes három szövegládája ugyanis az őszre tervezett új lemez után filmet szeretne forgatni, saját bevallásuk szerint a fiúknak nincs közük a raphez, és egyikük nem is engedné a gyerekeit Bëlga-koncertre. Azt is elárulták, hogy igenis van bennük némi nemzeti érzés, és beismerték, nagyon sokszor gondolkodtak már a primitívség és a szellemesség közti vékony választóvonalon.

Kulcsár szerint ártatlanok keveredtek a brókerbotrányba

Itthon2005.06.03, 15:05

Kulcsár Attila azt állítja, hogy az ő ügyéhez javarészt nincs is közük azoknak a cégeknek, amelyeknek vagyonát május elején zárolta a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A K&H Equities volt álbrókere tudomása szerint a hétfőn meggyanúsított Kodela László volt helyettes államtitkár sem követett el adócsalást. Ügye politikai vonatkozásairól továbbra sem akart nyilatkozni Kulcsár.

David Admon: Magam is kértem vizsgálatot

Nagyvilág2005.05.17, 19:55

Izrael budapesti nagykövete, David Admon kedden sajtótájékoztatón nevetségesnek minősítette és cáfolta a róla sajtóban róla megjelent vádakat, és kijelentette: maga is kért vizsgálatot önmaga ellen. Mint mondta, a vádaknak "semmi közük nincs sem Magyarországhoz, sem a magyar fővároshoz", "ez tulajdonképpen (...) izraeli külügyminisztériumi belügy, ami kellőképpen ki lett forgatva".

Kilencszáz boszniai hivatalnoknak lehet köze a srebrenicai mészárláshoz

Nagyvilág2005.04.01, 16:54

A boszniai Szerb Köztársaság csaknem kilencszáz olyan boszniai szerb személy nevét tartalmazó listát adott át az ügyészségnek, akiknek közük lehetett a srebrenicai mészárláshoz. Ez volt a Jugoszlávia területén dúló háborúk alatt elkövetett egyik legsúlyosabb bűntény.

Ügyészségen a srebrenicai mészárlásban érintettek nevei

Nagyvilág2005.03.31, 19:25

A boszniai Szerb Köztársaság csaknem kilencszáz olyan boszniai szerb személy nevét tartalmazó listát adott át a boszniai ügyészségnek, akiknek közük lehetett a srebrenicai mészárláshoz, a volt Jugoszlávia területén dúló háború alatt elkövetett egyik legsúlyosabb bűntényhez.

Megvonhatják a Sinn Fein pénzügyi támogatását

Nagyvilág2005.02.22, 18:43

Pénzügyi szankciókat foganatosít a brit kormány a Sinn Fein északír katolikus párttal szemben, amelyet azzal vádolnak, hogy köze volt az Ír Köztársasági Hadseregnek (IRA) tulajdonított nagyszabású belfasti bankrabláshoz.

Közértet raboltak ki a XIII. kerületben

Itthon2005.01.31, 23:50

Feltehetően fegyverrel kirabolta hétfő este XIII. kerület egyik közértjét egy eddig ismeretlen férfi.

Megölték a Fatah egyik vezetőjét

Nagyvilág2004.12.01, 01:19

Ismeretlen fegyveresek kedden megölték a Fatah palesztin szervezet egyik vezetőjét. Az izraeli hadsereg tagadta, hogy köze lenne a merénylethez.

Száznál több az azonosítatlan holttest Beszlanban

Nagyvilág2004.09.07, 19:10

A legfrissebb adatok szerint a beszlani túszdráma 366 áldozatot követelt, a sebesültek száma 705. Több mint száz holttest továbbra is azonosításra vár. Kedden speciális szakértőcsoport érkezett Beszlanba, hogy DNS alapján azonosítsa az áldozatokat. Jelenleg 169 embert tartanak számon eltűntként. Ugyanakkor a hatóságok közölték, hogy egyre több tény bizonyítja: Aszlan Maszhadov volt csecsen elnöknek és körének köze volt az tragédiához.

Keleti ablakon jönnek be a pasik!

Női Lapozó2004.09.03, 18:05

Mi köze a házasság megromlásához annak, hogy hol van a lakásban a vizesblokk? Hogyan vonzhatjuk be a férfit az életünkbe lakásunk átrendezésével? Hogyan okozhat betegséget egy rossz helyen kialakított hálószoba? Milyen összefüggés van a nőgyógyászati betegségek jelentkezése és a kerti medence között? Vaszati-tanácsadónk, Lakatos Edit válaszol.

Medgyessy a Szilikon-völgyben keres üzleti partnereket

Itthon2004.06.24, 11:07

Szilícium-völgy helyett Szilikon-völgynek nevezte az Egyesült Államokban tartózkodó Medgyessy Péter az információs technológia központjának tartott kaliforniai térséget. A két anyagnak ugyan van köze egymáshoz, de felhasználásuk nagyban különbözik: az egyiket többek között mellműtéteknél, a másikat pedig elektronikus eszközök gyártásánál használják.

Iraknak nem volt köze szeptember 11-éhez

Nagyvilág2004.06.16, 17:32

Iraknak feltehetően nem volt köze az al-Kaida által elkövetett 2001. szeptember 11-i Egyesült Államok elleni terrortámadásokhoz. Ezt annak a független bizottságnak a jelentése állapítja meg, amelyet a merényletek körülményeinek kivizsgálására állítottak fel. A jelentés szerint semmilyen hitelt érdemlő bizonyíték nem merült fel, amely ezt bizonyítaná.

Felgyújtottak két közértet Budapesten

Itthon2004.04.09, 06:31

Felgyújtották a Coop üzlethálózat két közértjét pénteken hajnalban a főváros XXI. kerületében. Az anyagi kár jelentős, személyi sérülés nem történt.

Jemenben elfogtak egy feltételezett terroristát

Nagyvilág2004.03.16, 20:19

Őrizetbe vettek a jemeni hatóságok egy feltételezett terroristát, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze volt a Cole nevű amerikai hadihajó ellen Jemen déli partjainál 2000-ben elkövetett támadáshoz.

Al-Kaida-gyanús marokkóiakat tartóztattak le Olaszországban

Nagyvilág2003.10.20, 11:24

Három marokkói iszlám szélsőségest tartóztattak le az olasz hatóságok. A férfiakat a marokkói kormány kérésére vették őrizetbe. Az olasz ügyészség szerint a letartóztatott moszlimok marokkói terroristasejteknek gyűjtöttek pénzt, és közük lehetett a negyvenöt halálos áldozatot követelő tavaszi casablancai merénylethez. Olaszországot Oszama bin Laden mint lehetséges terrorcélpontot említette legutóbbi, a hét végén nyilvánosságra került hangüzenetében.

Merénylettel gyanúsított palesztinokat tartóztattak le

Nagyvilág2003.10.08, 18:41

Őrizetbe vettek az izraeli biztonsági erők három kelet-jeruzsálemi palesztint, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük volt a 23 halálos áldozatot követelő augusztusi merénylethez.

Gázpalackok robbantak Szerencsen

Itthon2003.10.05, 20:14

Közvetve három fiatalkorúnak is köze lehetett ahhoz a gázpalackrobbanás-sorozathoz, amely pénteken este történt Szerencsen.

Bush: Nem volt kapcsolat Szaddám és az al-Kaida közt

Nagyvilág2003.09.18, 11:30

George Bush amerikai elnök kijelentette: nincsen bizonyíték arra, hogy Szaddám Huszeinnek köze lett volna a szeptember 11-i terrortámadásokhoz. A legfrissebb közvélemény kutatások szerint az amerikaiak majdnem hetven százaléka úgy gondolja: a bukott iraki diktátornak személyesen is köze volt a terrortámadásokhoz. Szakértők szerint a Bush-kabinet azért tájékoztatta félre a lakosságot, hogy az emberek biztosan támogassák az Irakban zajló hadműveleteket.

Állítólag behajtó volt az autójában agyonlőtt férfi

Itthon2003.08.28, 07:36

Több alvilági vállalkozónak is dolgozott behajtóként az a férfi, akit szerda hajnalban lőttek agyon autójában, a harmadik kerületben - tudta meg a Magyar Televízió Híradója. Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány ugyanakkor azt mondta: a támadásnak nincs köze a szervezett bűnözéshez. A támadó a 31 éves férfit megölte, társát életveszélyesen megsebesítette.

Az USA megerősíti csendes-óceáni haderejét

Nagyvilág2003.03.05, 15:02

Nagy hatótávolságú bombázókat helyezett készültségbe a Pentagon, hogy ha kell, azonnal indulhassanak Guamra, a Csendes-óceán nyugati medencéjében lévő amerikai bázisra. Az amerikaiak szerint a döntésnek nincs köze a hétfői légi incidenshez, amikor észak-koreai vadászgépek kényszerítettek visszafordulásra egy amerikai felderítőgépet. A két ország között egyre fokozódik a feszültség azóta, hogy Phenjan újraindította atomprogramját.

Kimutatható Amerika-ellenesség az EU-ban

Nagyvilág2003.02.27, 10:51

Az európaiak több mint fele úgy vélekedik, hogy az USA külpolitikájának is köze van a 2001. szeptember 11-i terrortámadáshoz. Nagyon kevesen veszik jó nével, hogy Amerika szuperhatalmi szerepet tölt be és sokan gondolják, hogy Európának is fel kell nőnie erre a szerepre.

Letartóztattak nyolc terroristát Franciaországban

Nagyvilág2002.11.05, 19:43

Franciaországban nyolc embert letartóztattak azzal a gyanúval, hogy közük volt az al-Kaida terrorszervezet egyik merényletéhez. Az áprilisi tunéziai merényletben 19 ember vesztette életét.

Megfojtottak egy kislányt

Itthon2002.08.03, 17:06

Megfojtottak egy kilenc éves kislányt Berettyóújfalun. A lány fürdeni indult egy 15 éves fiúval, aki a holttest megtalálása után beismerte, hogy köze van a lány halálához.

Líbia tagadja a kártérítési ajánlatot

Nagyvilág2002.06.11, 01:47

Líbia szerdán hivatalos közleményben tagadta, hogy bármilyen kártérítési ajánlatot tett volna a lockerbie-i légi merényletben áldozatul esettek hozzátartozóinak. A tripoli közlemény, amelyet a JANA hivatalos líbiai hírügynökség tett közzé, leszögezte: a líbiai kormánynak nincs köze a megállapodáshoz.

A Fideszt lejárató hamis levelek az interneten

Itthon2002.05.30, 14:16

A Fideszt, illetve a polgári kezdeményezést lejáratni kívánó levelekre hívják fel a figyelmet a Fidesz honlapján. A túlzó állításokkal teli e-mailek a világhálón terjednek. A pártnak semmi köze a levelekhez - olvasható a honlapon.

Gyerekeket gyanúsítanak az embergyújtogatással

Itthon2002.02.18, 09:24

A rendőrség elfogott két fiatalt, akik azzal gyanúsíthatók, hogy közük van egy székesfehérvári hajléktalan és egy helyi fiatal felgyújtásához.

Szaúd-Arábia elfogadta a bin Laden elleni bizonyítékokat

Nagyvilág2001.10.09, 12:15

Szaúd-Arábia kedden elismerte: világos bizonyítékok vannak arra, hogy az országban született Oszama bin Ladennek köze van a New Yorkot és Washingtont nem egészen egy hónappal ezelőtt ért terrortámadásokhoz.

A németországi bizonyítékok is bin Laden bűnösségére utalnak

Nagyvilág2001.10.05, 15:44

Németország is rendelkezik bizonyítékokkal, amelyek szerint bin Ladennek köze volt a szeptember 11-i terrortámadásokhoz. A terrortámadás hamburgi szálának nyomozása során előkerült adatokat azonban biztonsági okokból nem teszik közzé a német nyomozó szervek. Közben a pénzügyminiszter pénzmosás felszámolását célzó javaslata ellen élénken tiltakoznak a pénzintézetek.

Ausztriában is nyomoznak a terrortámadással kapcsolatban

Nagyvilág2001.10.01, 11:15

Ausztriában is lázasan keresik azokat a személyeket és bankszámlákat, akiknek, vagy amelyeknek köze lehet az amerikai terrortámadások mögött sejtett Oszama bin Ladenhez, vagy Al-Kaida szervezetéhez, de a hatóságok egyelőre nem tudnak eredményt felmutatni.

Bin Laden szervezete továbbra is pénzhez jut

Nagyvilág2001.09.28, 11:20

Egy pakisztáni lap állítólag interjút készített bin Ladennel, aki továbbra is tagadta, hogy köze volna a szeptember 11-I merényletekhez. Azt is elmondta, hogy az USA hiába akarja elvágni a terrorszervezethez befolyó pénzek útját, az al-Kaidának több finanszírozási hálózata is van.

Egy algériai pilótát is őrizetbe vettek

Nagyvilág2001.09.28, 15:28

Egy algériai pilótát is őrizetbe vett a brit rendőrség az Egyesült Államok elleni terrortámadások kapcsán. A brit ügyészség pénteki bejelentése szerint a férfinek valószínűleg köze van bin Laden terrorista szervezetéhez.

Újabb gyanúsítottat tartóztatott le az FBI

Nagyvilág2001.09.20, 17:00

Csütörtökön Amerikában bejelentették, hogy az FBI nyomozói letartóztattak egy arab férfit, akinek a detroiti lakásában korábban szintén gyanúsítottakat fogtak el. A körözött férfinek valószínűleg köze van a WTC elleni terrortámadáshoz.

A bin Laden család kitagadta Oszamát

Nagyvilág2001.09.17, 18:24

A milliárdos bin Laden család már évekkel ezelőtt megtagadta Oszamát - állítja egy családhoz közeli forrás. Egy angol képviselő szerint azonban az egyik családtagnak köze van Oszama egyik szervezetéhez.

Bin Laden tagad

Nagyvilág2001.09.16, 14:32

Oszama bin Laden közleményben tagadta, hogy bármi köze lenne az Egyesült Államokat ért terrortámadáshoz. A világszerte körözött szaúdi milliárdos azt is közölte, hogy továbbra is Afganisztánban tartózkodik.

Állítólag nem tudott semmit az iráni fogoly

Nagyvilág2001.09.14, 15:27

Bebizonyosodott, hogy nincs közük a keddi amerikai támadásokhoz azoknak az araboknak, akiket napok óta vizsgálnak mind a német, mind az amerikai nyomozó hatóság emberei.

A Bukhari-testvéreknek nincs közük a merényletekhez

Nagyvilág2001.09.14, 09:11

A CNN korábbi hírei arról szóltak, hogy Adnan és Ameer Bukhari, két szaudi testvér is részt vett a gépeltérítésekben. Adnant azonban látni vélték a merénylet után, és a család ügyvédje azt állítja: Ameer tavaly meghalt. A hír igaznak bizonyult.

Németországban őrizetbe vették a terroristatámadás egyik gyanúsítottját

Nagyvilág2001.09.13, 13:34

Hamburgban a rendőrség csütörtökön őrizetbe vett egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban állhatott a keddi merényletsorozat elkövetőivel. Csak annyit közöltek a férfiről, hogy egy repülőtéren dolgozott. A hamburgi férfi az első, akit a rendőrség elfogott és hivatalosan is gyanúsít azzal, hogy köze lehet a keddi merénylethez.

Condit először beszél a Levy-ügyről

Nagyvilág2001.08.21, 16:15

Gary Condit szenátor kedden este először beszél nyilvánosság előtt az áprilisban eltűnt gyakornoklánnyal, Chandra Levyvel folytatott viszonyáról. Többen azzal gyanúsították a politikust, hogy köze lehet Levy eltűnéséhez, a szenátor azonban idáig nem állt a nyilvánosság elé.

Előző
  • 1
Következő