konvergenciaprogram

címke rss

Szigorú maradt a büdzsé

Archívum2006.12.21, 14:14

Csütörtökön elfogadta a parlament a 2007-es évi költségvetési törvény végleges változatát. A büdzsé a félelmekkel ellentétben nem "lágyult ki" a parlamenti viták során, igaz, így is több módosítást fogadtak el, mint amennyit a miniszterelnök korábban szeretett volna. A módosítások ellenére úgy tűnik: a költségvetést sikerült a konvergenciaprogram szabta kereteken belül tartani.

Pesszimistább a Quaestor a kormánynál

Archívum2006.12.05, 14:11

A konvergenciaprogramnál pesszimistább a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó, amely jövőre 2,0 százalékos bruttó hazai termék (GDP) növekedéssel, 6,7 százalékos éves inflációval és a GDP arányában 7,0 százalékos államháztartási hiánnyal számol legfrissebb elemzésében.

Megszavazták a 2007-es büdzsé fő számait

Archívum2006.12.05, 15:41

Kedden döntött az Országgyűlés a 2007-es költségvetés fő számairól, ezután már csak az egyes kereteken belül lehet átcsoportosítani. A parlament kedden 162 módosítást fogadott el a büdzsében. A módosítások nyomán  a deficit 3,5 milliárd forinttal emelkedett. A nemzetközi piacok a konvergenciaprogram egyfajta csatapróbájának tekintik a költségvetés elfogadtatását: ha a büdzsé felpuhul, oda az ország nehezen visszaszerzett hitelessége, ennek ellenére elemzők nem féltik a forintot a keddi parlamenti döntésektől.

Duronelly Péter: Rosszabbul élünk majd a mai nyugdíjasoknál

Archívum2006.12.04, 11:12

A nyugdíjrendszer válságáról és a lehetséges megoldásokról faggatták elsősorban olvasóink Duronelly Pétert, a Budapest Alapkezelő befektetési vezetőjét a Vendégszobában. Szó esett a konvergenciaprogramról is, és az is kiderült: Duronelly nem tartja biztosnak, hogy az országban valaha is bevezetik az eurót.

Emelkednek a költségvetés kamatkiadásai

Archívum2006.12.01, 18:11

Kétszázmilliárd forintos többlet-kamatkiadást tartalmaz a következő négy évre a kormány által pénteken jóváhagyott konvergenciaprogram a szeptemberi változathoz képest, ám az államháztartás elsődleges egyenlege kedvezőbb lesz az eredeti, szeptemberi programban foglaltnál - áll a Pénzügyminisztérium honlapján közölt dokumentumban.

Nem született bérmegállapodás pénteken

Archívum2006.12.01, 12:39

Bár 2005-ben három évre szóló megállapodás született a minimálbér növelésére, a konvergenciaprogram miatt a felek módosítani szeretnék azt. Ágazati tárgyalások is kezdődtek, a következő OÉT-ülést pedig várhatóan december 8-án tartják.

Módosították a konvergenciaprogramot

Archívum2006.11.24, 18:37

Magyarország külső finanszírozási igénye a GDP százalékában 2007-ben 3,6 százalék, 2008-ban 1,7 százalék lesz - áll a Pénzügyminisztérium által pénteken közzétett módosított konvergenciaprogramban, ami némileg kevesebb a szeptemberben rögzített 4,2, illetve 2,2 százaléknál.

A költségvetés módosításáról vitázik az OÉT

Archívum2006.11.22, 15:00

A költségvetés módosítása a fő témája az Országos Érdekegyeztető Tanács szerdai ülésének. Az OÉT először október végén tűzte napirendjére a költségvetést: akkor annyi volt bizonyos, hogy  a munkavállalók nem fogadják el a konvergenciaprogramot. A kormány, a munkaadók és a munkavállalók ugyanakkor folytatják a minimálbér összegéről megkezdett vitájukat is. Olvassa élő tudósításunkat az ülésről!

Almuniának további konkrétumok kellenek

Archívum2006.11.09, 17:16

Sajtótájékoztatón ismertette a konvergenciaprogrammal és a költségvetéssel kapcsolatos véleményét Budapesten az Európai Unió pénzügyi biztosa. Joaquín Almunia szerint a költségvetés iránya alapvetően jó, de továbbra is a túlköltekezés megállításának konkrétabb kifejtését kérte a miniszterelnöktől és a pénzügyminisztertől.

Hamecz István: Az MNB-előrejelzés a legpesszimistább

Archívum2006.11.10, 11:24

A kamatpolitikáról, az inflációról faggatták olvasóink Hamecz Istvánt, az MNB igazgatóját a Vendégszobában. A chat folyamán szó esett a konvergenciaprogramról, a nyugdíjrendszerről, és kiderült, nem is olyan magas a kamatadó.

Egy euróbevezetési kritériumnak sem felelünk meg

Archívum2006.11.09, 15:31

Az eurócsatlakozásnak csak akkor van értelme, ha a piac már hitelesnek fogadta el a reformokat - mondta Lámfalussy Sándor professzor csütörtökön egy euróval foglalkozó konferencián. A tanácskozáson előadást tartott Joaquín Almunia, az Európai Unió pénzügyi biztosa. Beszédében kiállt a konvergenciaprogram mellett, megfelelő arányúnak nevezve az intézkedések összetételét.

A parlament előtt a 2007-es költségvetés

Archívum2006.10.31, 17:22

Még változhatnak a költségvetés számai, de a konvergenciaprogramtól eltérni nem lehet - mondta Veres János pénzügyminiszter kedden Budapesten, mielőtt elindult a parlamentbe a költségvetési dokumentumot rejtő hagyományos piros bőrtáskával, hogy átadja azt Szili Katalin házelnöknek. A parlament várhatóan december 23-án szavaz majd a költségvetés végleges változatáról. 

A banksz�vets�g szerint nem gyeng�l a forint

Archívum2006.10.24, 07:51

Nem kell f�lni a forint jelent�s gyeng�l�s�t�l�a banksz�vets�g szerint a konvergenciaprogramban felv�zolt makrogazdas�gi p�lya k�vetkezetes megval�s�t�sa eset�n. A programt�l val� elt�r�s azonban nagy k�rokat okozhat az orsz�gnak.

Még nem kezdődnek meg a bértárgyalások

Archívum2006.10.13, 08:27

Egyelőre nem indulnak meg a 2007-es bértárgyalások a jövő hét keddi Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén, megalakulhat viszont ad hoc bizottság néven az a reformcsoport, amely a konvergenciaprogram végrehajtását, a feketemunka felszámolását segíti - értesült a Világgazdaság.

Egy hét múlva indul a minimálbér-tárgyalás

Archívum2006.10.12, 11:44

Október 20-án kezdődhetnek a bértárgyalások az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT). Kiss Péter munkaügyi miniszter elmondta: a cél az, hogy a közeljövőben a bérfizetést és a kollektív szerződések teljesítését is számon lehessen kérni a munkáltatóktól. Ugyanakkor a miniszter szerint a kormány kész arra, hogy az OÉT-tel a konvergenciaprogram végrehajtásáról is egyeztessen.

A megszorítások alakítják a béreket

Archívum2006.10.11, 11:13

Idén is elsőként a kormányzati oldal tesz ajánlatot az átlagos bruttó keresetnövekedés mértékére az Országos Érdekegyeztető Tanácson (OÉT). A szociális és a pénzügyi tárca a jövőre javasolt bérnövekedés mértékét a konvergenciaprogramban foglaltak figyelembevételével határozta meg.

Elfogadta az Ecofin a konvergenciaprogramot

Archívum2006.10.10, 14:33

Elfogadta az EU pénzügyminisztereinek tanácsa (Ecofin) a magyar konvergenciaprogramot. A tanács 2009-ig adott haladékot a magyar kormánynak, hogy 3 százalék alá szorítsa az államháztartási hiányt. A tanács ugyanakkor a költségvetési intézmények szigosúbb ellenőrzésére kötelezte az országot.

Az Ecofin is rábólint a konvergenciatervre

Archívum2006.10.09, 09:08

Várhatóan elfogadja kedden a magyar konvergenciaprogramot, illetve az arra vonatkozó európai bizottsági javaslatot az EU-tagállamok pénzügyminiszteri tanácsa (Ecofin) - derül ki a Népszabadság birtokába került szövegváltozatból. A javaslatot kétharmados többséggel kell jóváhagyniuk.

Karácsonyra lesz magyar költségvetés

Archívum2006.10.05, 12:39

A költségvetést december 23-án fogadja el az országgyűlés a tervek szerint, majd december 27-én hirdetik ki azt a Magyar Közlönyben. A beterjesztendő büdzsé összhangban lesz a konvergenciaprogrammal - jelentette be Veres János pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Elfogadta az unió a konvergenciaprogramot

Archívum2006.09.27, 17:28

Elfogadta az Európai Bizottság a magyar konvergenciaprogramot keddi strasbourgi ülésén, de leszögezte, hogy annak szigorú végrehajtása kulcsfontosságú. Joaquín Almunia pénzügyi biztos üdvözölte, hogy a többszöri célmulasztás után a programban most reális, konkrét intézkedések szerepelnek, de jelezte, hogy még komoly kockázatok vannak a megvalósításához. Veres János pénzügyminiszter üdvözölte a döntést, és hozzátette: az unió fejnehéz programot vár, tehát a legdrasztikusabb intézkedéseket kell legelőbb végrehajtani.

Szigorúbban emelt kamatot a vártnál az MNB

Archívum2006.09.25, 18:16

Az elemzői várakozásoknál nagyobb, 50 bázispontos kamatemelésről döntött a magyar jegybank monetáris tanácsa. A testület szerint fokozódik az inflációs nyomás, ez indokolta a szigorúbb kamatemelést. Az új kamatszint 7,75 százalék. A jegybankelnök szerint csökkent a konvergenciaprogram sikeres végrehajtásának esélye, ugyanakkor a megnövekedett politiki kockázatok miatt magasabb kamatfelárat várnak el a nemzetközi befektetők.

Az EB kedden értékeli a konvergenciatervet

Archívum2006.09.25, 11:37

Kedden ismerteti értékelését az Európai Bizottság az átdolgozott magyar konvergenciaprogramról, és egyúttal ajánlást tesz az Európai Unió tagországainak pénzügyminisztereiből álló tanácsnak az államháztartási deficit túlzott mértéke miatt folyó eljárás folytatására is.

Kiszivárgott vélemény a konvergenciatervről

Archívum2006.09.22, 13:22

Az Európai Bizottság támogatja a magyar konvergenciaprogramot, ugyanakkor számos kockázatot megnevez és a tervek következetes és szigorú végrehajtására szólít fel - közölte  a Reuters brit hírügynökség tudósítására hivatkozva pénteken a Porfolio.

Hivatalos konvergenciaprogramra vár az EU

Archívum2006.09.20, 08:18

Az Európai Unió támogatásáról biztosította a kormány Joaquín Almunia pénzügyi biztos Gyurcsány Ferencet a konvergenciaprogram összeállításához. Az EU egyelőre nem véleményezi a kormány intézkedéseit, a hivatalos konvergenciaprogramra vár.

A hónap végén értékel az Európai Bizottság

Archívum2006.09.18, 18:34

Szerepel az Európai Bizottság szeptember 26-i strasbourgi ülésének napirendjén Magyarország konvergenciaprogramjának értékelése - derült ki hétfőn a brüsszeli testületnél.

Veres: nem lesz újabb áfaemelés

Archívum2006.09.15, 09:52

Nem tervez további áfaemelést a kormány Veres János pénzügyminiszter szerint. A Napkelte című TV-műsornak nyilatkozva a pénzügyminiszter elmondta: a várakozásoknak megfelelően alakulnak az első nyolc hónap bevételei. Veres elmondta: a 2007-es költségvetés részleteit a konvergenciaprogram brüsszeli elfogadása után tervezik.

Járai: Reális a konvergenciaprogram

Archívum2006.09.10, 05:35

Reális, hogy jövőre csökkenjen a jelenlegi költségvetési hiány, de aggódunk az adóhelyzetnek a költségvetésre gyakorolt hatása miatt - nyilatkozta Járai Zsigmond jegybankelnök a Reutersnek.

Vizsgázik a konvergenciaprogram

Archívum2006.09.08, 18:39

A jelenlegi tervek szerint október 10-i luxembourg-i ülésükön tárgyalják a magyar konvergenciaprogramot az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei (Ecofin) - közölte Veres János pénzügyminiszter. Az októberi miniszteri ülés előtt - minden bizonnyal szeptember 26-án - az Európai Bizottság is kiadja hivatalos értékelését a programról.

ÉDOSZ: Tiltakozás a kormányprogram ellen

Archívum2006.09.06, 15:38

Az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége ( ÉDOSZ ) kibővített választmánya támogatja az MSZOSZ Elnökségének konvergenciaprogrammal kapcsolatos állásfoglalását, mely szerint elfogadhatatlan, hogy a megszorító intézkedések döntően a munkavállalókat terhelik.

Újabb elvonások a felsőoktatásban

Archívum2006.09.04, 10:48

További lépésekre lehet szükség az eddig bejelentetteken kívül ahhoz, hogy a konvergenciaprogramban felvázolt költségvetési hiánytervek és államadósságszámok megvalósulhassanak - írja a Világgazdaság.

Privatizálná a Volánt, a postát az SZDSZ

Archívum2006.09.02, 18:02

Folytatná a privatizációt a liberális párt. A Liberális Gazdasági Tanács azt szeretné, ha nem csak a konvergenciaprogramban szereplő állami vállalatok kerülnének magánkézbe. Az SZDSZ listáján olyan cégek szerepelnek, mint a Szerencsejáték Zrt, a Volán, a Magyar Posta vagy az MVM. A Fidesz és az MDF azonnal élesen bírálta a Kóka János által bejelentett elképzeléseket.

�jabb jegybanki kamatemel�s v�rhat�

Archívum2006.09.01, 13:02

A jegybanki alapkamat negyed, vagy f�l sz�zal�kos eml�s�r�l d�nt h�tf�n a Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa - v�li a Reuters �ltal megk�rdezett elemz�k t�bbs�ge. A szak�rt�k csak az els� k�t �vben tartj�k�hitelesenek a konvergenciaprogram hi�nylefarag�si terv�t, a k�s�bbi �vek tekintet�ben viszont nagyon k�telked�ek.

Hetekig vizsgálják a konvergenciaprogramot

Archívum2006.09.01, 20:22

Legkorábban szeptember végén értékeli az Európai Bizottság a most elkészült magyar konvergenciaprogramot - erősítette meg a testület szóvivője, Amelia Torres pénteken.

Gallup: Mélyponton Gyurcsány népszerűsége

Archívum2006.09.01, 08:19

Történelmi mélypontra zuhant Gyurcsány Ferenc megítélése a Magyar Gallup Intézet reprezentatív felmérése alapján. A miniszterelnök népszerűségének ilyen nagyarányú csökkenése a konvergenciaprogrammal járó népszerűtlen intézkedések következménye.

F�l sz�zal�kkal n�tt a jegybanki alapkamat

Archívum2006.08.31, 18:31

�tven b�zispontos kamatemel�sr�l d�nt�tt�h�tf�n a jegybank monet�ris tan�csa. A d�nt�s megfelel az elemz�i v�rakoz�soknak.�A monet�ris tan�cs megfelel�nek �s megval�s�that�nak ugyanakkor bizonyos tekintetben kock�zatosnak l�tja a konvergenciaprogramot. A jegybank szeirnt��v v�g�re 3,8-r�l�6 sz�zal�kos infl�ci� v�rhat�, amely a� j�v� els� f�l�v�ben 8 sz�zal�kon tet�zik. A d�nt�s bejelent�se ut�n er�s�d�tt a forint.

Tízezer tanár veszítheti el állását

Archívum2006.08.31, 08:27

A konvergenciaprogramban szereplő óraszám-növekedés miatt mintegy 10 ezer pedagógus veszítheti el állását. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének becslései szerint az ingyenesen vállalt többletórák miatt évi 100 ezer forinttól eshetnek el a tanárok. A PDSZ az Alkotmánybírósághoz fordult - írja a Világgazdaság.

Junckernek tetszik a konvergenciaprogram

Archívum2006.08.30, 16:19

Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök-pénzügyminiszter, az eurózóna egyik legbefolyásosabb politikusa méltatta a magyar kormány eltökéltségét az államháztartási hiány csökkentése iránt. Juncker szerint a programból kiolvasható, hogy Magyarország 2009-től teljesíti az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumokat, azonban ő sem akar találgatni, hogy pontosan mikor vezethetjük be az eurót.

Eltérő nézetek a konvergenciaprogramról

Archívum2006.08.30, 10:38

Nem közeledett érdemben kormánypárti és ellenzéki képviselők álláspontja a konvergenciaprogramról a parlament költségvetési bizottságának kedd délutáni hűromórás vitája során. A programot csütörtökön véglegesíti a kormány, majd pénteken küldi el Brüsszelbe.

Kevesli az e-mailes konvergenciaprogramot a Fidesz

Archívum2006.08.29, 19:01

Az ellenzéki Fidesz és KDNP szerint nem volt sok értelme a konvergenciaprogramról szóló keddi egyeztetésnek, a kormánypártok viszont azt mondták, nem is hangzott el olyan új javaslat, amely érdemben változtatna az egyensúly és a gazdasági növekedés megteremtését célzó, Brüsszelnek készülő dokumentumon.

Brüsszel nem kér euró-céldátumot

Archívum2006.08.29, 09:22

Nem szükséges euró bevezetési céldátumot megjelölni a konvergenciaporgramban Brüsszel szerint.A Napi Gazdaság értesülései szerint az Európai Bizottság megfelelőnek tartja a konvergenciaprogramban felvázolt pályát. Ugyanakkor azEU vezetői szerint szükség volt arra, hogy Magyarország átdolgozza a decemberben visszadobott konvergenciaprogramot.

Kockázatokra figyelmeztet a konvergenciatanács

Archívum2006.08.29, 13:00

A konvergenciaprogrammal kapcsolatos álláspontját ismertette a konvergneciatanács három tagja kedden. Simor András, Surányi György és Bogsch Erik szerint a konvergenciaprogram iránya megfelelő, azonban számos kockázatot tartalmaz. A hitelesség visszaállításához az egyes intézkedéscsomagokat következetesen végre kell hajtani. A tanácstagok szorgalmazták a pártok közti megegyezést a program végigvitelére.

Ötven bázispontot emelt a jegybank

Archívum2006.08.28, 14:30

Ötven bázispontos kamatemelésről döntött hétfőn a jegybank monetáris tanácsa. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak. A monetáris tanács megfelelőnek és megvalósíthatónak ugyanakkor bizonyos tekintetben kockázatosnak látja a konvergenciaprogramot. A jegybank szeirnt 2007-ben átlagosan 7 szézalékra nő majd az idén 3,8 százalékos infláció.

Bokros: Nem elég a konvergenciaprogram

Archívum2006.08.28, 14:58

A magyar államháztartás minden részletét gyökeresen átalakító reformjavaslatokat vázolt fel Bokros Lajos egy hétfői makrogazdasági konferencián. Az egykori pénzügyminiszter teljesen megújítaná az adó- és járulékrendszert, az oktatást, az egészségügyet és a nyugdíjrendszert.

Vitára kész a konvergenciaprogram

Archívum2006.08.26, 13:15

Nyilvánosságra hozta a kormány a konvergenciaprogram vitaanyagának végleges változatát, amelyet a jövő héten bocsátanak társadalmi vitára. A pénteken délután nyilvánosságra hozott anyag egy kicsit visszafogottabbnak vázolta az államadósság növekedését, azonban a főbb keretszámok megegyeznek a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által korábban nyilvánosságra hozottakkal. A konvergenciafolyamat két legnehezebb éve továbbra is 2007-2008 lesz.

Legkésőbb 2013-ra ígér eurót Veres

Archívum2006.08.25, 11:23

Veres János pénzügyminiszter szerint Magyarország 2011-2013 között csatlakozhat az eurózónához. A pénzügyminiszter szerint a konvergenciaprogram vitaanyagában alig történt változtatás, ráadásul a számok megegyeznek az MNB számításaival.

Csökkenő reálbérrel együtt nő az infláció

Archívum2006.08.22, 18:22

Jövőre csökkenő reálbérrel, magasabb inflációval és emelkedő államadósságal számol a kormány. Euró leghamarabb 2011-ben lehet. A megemelt adók 2010-ig biztosan érvényben maradnak. Ezt jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a konvergenciaprogram társadalmi vita előtti változatának ismertetésekor.

Ma bemutatják a konvergenciaprogramot

Archívum2006.08.22, 11:14

Kedden délután ismerteti Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a konvergenciaporgram társadalmi vitára szánt tervezetét. A program egy változata pénteken már kiszivárgott, az [origo] által megkérdezett elemzők szerint több ponton is változtatni kellene az elképzeléseken. Szerintük a program épphogy megfelel majd az EU-elvárásainak, ráadásul egészségtelen szerkezetű: a kiigazítással járó költségeket legfőképpen a bérből és fizetésből élőknek kell majd állniuk.

Londoni elemzők: A 2014-es euró sem biztos

Archívum2006.08.18, 17:44

Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint a magyar konvergenciaprogram pénteken kiszivárgott részletei alapján már a 2012-es euróövezeti csatlakozás sem tűnik bizonyosnak, sőt a 2014-es belépési dátumot is kockázatok terhelik, bár a GDP-arányos államadósság önmagában nem feltétlenül lesz akadálya az euró magyarországi bevezetésének.

Kibírható lesz a konvergenciaprogram

Archívum2006.08.18, 12:40

Az Európai Unió vezetői és a piaci szereplők elfogadják, a társadalom pedig kibírja a pénteken kiszivárgott konvergenciaprogramot - mondta az [origo]-nak Hegedűs Miklós, a GKI ügyvezető igazgatója.

Az euró bevezetése 2012-re tolódott

Archívum2006.08.16, 11:10

Gyurcsány Ferenc szerint 2008 és 2010 között helyreáll a gazdasági egyensúly, az eurót ezután két éven belül lehet bevezetni. A 2007-es költségvetés ennek ellenére rendkívül szigorú lesz. A miniszterelnök erről azután tájékoztatta a sajtót Kuncze Gáborral közösen, hogy az SZDSZ frakciójával a konvergenciaprogramról egyeztetett kedden Budapesten.

Már dátum sincs az euró bevezetésére

Archívum2006.08.06, 09:54

A konvergenciaprogram nem tartalmazza majd az euró bevezetésének céldátumát - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken Budapesten, miután a programról konzultált az MSZP-frakcióval.

Demján: Szeptemberig eldől az ország sorsa

Archívum2006.05.02, 16:48

Ha az Európai Unió nem fogadja el szeptemberben a magyar konvergenciaprogramot, az állampapírokban lévő forró pénzek elhagyják az országot, és a piacok leírnak minket - állítja Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke.

Az IMF-et h�vn� seg�ts�g�l J�rai

Archívum2006.04.24, 15:50

V�ltozatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 6 sz�zal�kos szintj�t h�tf�n a monet�ris tan�cs a gazdas�gi �s p�nz�gyi folyamatokat �ttekint�se ut�n. A d�nt�s megfelelt a piaci v�rakoz�soknak. A tan�cs k�z�lte: az �j korm�nyzatt�l hiteles konvergenciaprogramot, �s k�lts�gvet�si kiigaz�t�st v�r. J�rai Zsigmond az IMF-el k�sz�ttetne cselekv�si tervet a hi�ny cs�kkent�s�re

Mankó jöhet a konvergenciaprogramhoz

Archívum2006.01.25, 09:32

Ajánlásokkal segíti Brüsszel a magyar deficit visszaszorítását. Magyarország szeptemberig kapott haladékot konvergenciaprogramja konkretizálására az Európai Bizottságtól. Az ajánlások fájdalmas reformjavaslatokat is tartalmazhatnak - írja a Népszabadság.

Elfogadta az EU a konvergenciaprogramot

Archívum2006.01.24, 13:34

Jóváhagyták az EU-pénzügyminiszterek a bizottsági értékeléseket az uniós taországok konvergenciaprogramjairól. A bizottság Magyarországtól szeptemberig kiegészítést kért a konvergenciaprogramhoz, amely konkrét intézkedéseket tartalmaz a költségvetési deficit visszaszorítására.

Törvényben biztosítanák a 2010-es eurót

Archívum2006.01.23, 08:39

Törvényben rögzítenék a 2010-es euró-bevezetés feltételeit. A törvényjavaslat rögzítené az államháztartási hiány csökkentésének ütemét. A konvergenicaprogram szerint 2009-re a deficit a GDP 1,9 százaléka lesz. A Világgazdaság szerint a konvergenciaprogram törvénybe foglalását a miniszterelnök szorgalmazta. Az elképzelést még a választások előtt elfogadtatnák a parlamenttel - írja a Világgazdaság.

Haladékot kaptunk Brüsszeltől

Archívum2006.01.11, 17:39

Szeptemberig hagyott időt az európai bizottság a konvergenciaprogram átalakítására. A bizottság konkrét kiadáscsökkentéseket követel a kormányzattól. A módosított magyar konvergenciaprogram szerint 2006-ban 4,7 százalékos hiány várható - ezt Brüsszel túlzott mértékűnek tartja.

Az új kormánytól vár kiigazítást az Unió

Archívum2006.01.10, 15:12

A konvergenciaprogram kiegészítését mindenképpen szükségesnek tartja az Európai Bizottság abban a jelentésben, amelyet szerdán hoz nyilvánosságra a néhány hete megküldött, felfrissített magyar programról - derül ki a dokumentumról Brüsszelben kiszivárogtatott információkból. A testület ugyanakkor a dorgálást várhatóan elhalasztja, a változásokat ugyanis már az új kormánytól várja el.  

Újabb figyelmeztetés várható az EU-tól

Archívum2006.01.09, 16:07

Ismét figyelmeztetésben részesítheti Magyarországot az Európai Bizottság költségvetési hiányosságai miatt. A testület elsősorban azt nehezményezi, a kormány nem közölt részleteket arra nézve, miként teljesíti konvergenciaprogramját.

Szerdán vizsgázik az új konvergenciaprogram

Archívum2006.01.06, 19:29

Szerdai ülésén foglalkozik az Európai Bizottság Magyarország és több más uniós tagállam felújított konvergenciaprogramjával, az euró bevezetésének előkészítését szolgáló nemzeti tervezetekkel - jelentette be az Európai Unió végrehajtó testületének szóvivője pénteken.

Az alapkamat emelését sürgetik az elemzők

Archívum2005.12.08, 15:05

Háromnegyed százalékpontos MNB kamatemelést jósolnak londoni elemzők. A jegybank igazgatója új Bokros-csomagról beszél, Barcza György decemberi kamatemelést sürget. A pénzügyminiszter kitart a konvergenciaprogram mellett.

Nehezen teljesíthető a konvergenciaprogram

Archívum2005.12.02, 15:56

Gazdasági elemzők eltérően ítélik meg a kormány legújabb konvergenciaprogramját. Az elképzelés szerint az államháztartás idén a bruttó hazai termék (GDP) 8 százalék körül várható hiánya jövőre 4,7 százalékra csökken, majd a következő két esztendőben évente 1,4 százalékkal mérséklődik.

Marad az euróbevezetés 2010-es dátuma

Archívum2005.11.30, 18:05

A kormány elfogadta és csütörtökön be is nyújtja az Európai Uniónak Magyarország felülvizsgált konvergenciaprogramját, amely 2008-ra garantálja a maastrichti kritériumok teljesítését és az euró akár 2010-es bevezetését - jelentette be a kabinet szerdai ülését követően Batiz András kormányszóvivő.

Leosztott szerepek euró-ügyben

Archívum2005.10.14, 09:26

Gyurcsány Ferenc és Veres János egyeztetett szerepleosztás szerint nyilatkozik az euróövezethez való csatlakozás kívánatos dátumáról. Ugyanakkor kormányzati szinten továbbra sem született politikai döntés arról, hogy a kabinet tartsa-e a konvergenciaprogramot.

Veres János lesz az új pénzügyminiszter

Archívum2005.04.18, 16:22

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Veres Jánost nevezi ki jövő héttől pénzügyminiszternek Draskovics Tibor helyére. A váltást a kormányfő azzal indokolta, hogy a száz lépés politikájának keretében egyszerre több ágazatban akar reformot végrehajtani. Veres közölte: folytatni fogja a konvergenciaprogramot, de nem tervez azonnali megszorításokat. Draskovics Tibor hétfőn tudta meg, hogy menesztik, a szaktárcavezető a jegybankot is okolta. Távozásának hírére a forint kismértékben gyengült, elemzők szerint komoly árfolyamváltozásra nem kell számítani.

Ma uniós figyelmeztetést kaphat Magyarország

Archívum2005.01.18, 12:37

Az uniós pénzügyminiszterek kedden tárgyalják az Európai Bizottság Magyarországnak szóló intését, amiért a magyar kormány nem tett hatékony intézkedéseket a konvergenciaprogramban felvázolt célok elérésére. A pénzügyminiszterek várhatóan módosítás nélkül elfogadják a bizottsági ajánlást - írja a Világgazdaság.

MNB: Nem túl ambiciózus a konvergenciaprogram

Archívum2004.06.22, 17:00

Jegybanki szakértők értesülései szerint kérdéses, hogy az uniós pénzügyminiszterek tanácsa reálisnak értékeli-e a magyar konvergenciaprogramot (a középtávú gazdasági stratégiát) és hogy megelégszik-e az abban megfogalmazott évi félszázalékos hiánycsökkentéssel.

Kutatókhoz fordul a pénzügyi tárca

Archívum2004.03.04, 13:18

Valamennyi jelentős konjunktúrakutató intézettől részletes elemzést kér a Pénzügyminisztérium annak a konvergenciaprogramnak a kidolgozásához, melyet május 15-én kell benyújtani az Európai Bizottságnak. Ebben a kormánynak össze kell foglalnia azokat a gazdaságpolitikai lépéseket, amelyek a maastrichti követelmények teljesítéséhez szükségesek. A program hátterében kisebb államot, kisebb költségvetési újraelosztási arányt és csökkenő adószintet tartalmazó gazdaságpolitika áll - mondta Draskovics Tibor.

Előző
  • 1
  • 2
Következő