koncert
címke rss- kapcsolódó címkék:
- zene
- fesztivál
- Budapest
- Papp László Budapest Sportaréna
- zenekar
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Együtt zenél Charlie és Leslie Mandoki
Horváth Charlie december 29-én a Sportarénában ad koncertet 70. születésnapja alkalmából. Az énekes az M1 aktuális csatornának azt mondta, hogy ötvenöt évnyi éneklés után nehéz összeállítani egy jubileumi koncertet. A Sportarénában ott lesz Leslie Mandoki is, aki meghívta Charlie-t egy New York-i fellépésre.
Benkõ Lászlónak fél évig nem kell kórházba mennie
Benkõ László jó híreket kapott az orvosától. Így már nincs akadálya a decemberi nagykoncertnek sem, sõt egy jövõ évi nagy turné is indulhat.
Szõke Nikoletta: Az a legkézenfekvõbb, ha megmutatom
A Grammy-díjas producerrel, Helik Hadarral készített lemezt Szõke Nikoletta. A jazzénekesnek ez már a 7. lemeze azóta, hogy 12 éve megnyerte a Montreux-i Jazzversenyt. Szõke többek között errõl, és arról is beszélt az Origónak, hogy tanítás közben mit tart a legfontosabbnak.
- címkék:
- Szõke Nikoletta
- koncert
- Jazz
- Címkefelhõ »
62 éves, de ebbõl semmi nem látszik majd a színpadon
Nyolc év után ismét Magyarországon ad koncertet Billy Idol, 2018. július 2-án a Budapest Parkban lép fel. Legutóbbi magyarországi koncertje a 2010-es VOLT Fesztiválon volt. Utoljára önálló koncertet pedig 2006-ban adott Budapesten, akkor a Petõfi Csarnokban játszott.
- címkék:
- Billy Idol
- koncert
- Budapest Park
- Címkefelhõ »
Koncertje közben esett össze Chris Rea
A 66 éves Chris Rea oxfordi koncertje közepén esett össze szombaton. A zenészt kórházba vitték, és állapota azóta stabil, de azt még nem lehet tudni, hogy mi lesz a turnéja többi állomásával.
- címkék:
- Chris Rea
- Oxford
- koncert
- Címkefelhõ »
A hangja különös hatást vált ki az emberekbõl
Sokoldalú énekesnõ, a hazai népzenei, világzenei élvonal ikonikus alakja, akit világszerte hívnak énekelni, néprajzkutató, antropológus, egyetemi docens és édesanya. Lovász Irén munkásságában a tudomány és a mûvészet egyformán jelen van. A Várkert Bazárban éppen készült a fellépésére a V4 koncertsorozaton, amikor beszélgettünk az új lemezérõl, a hagyományokról és a nõi identitásról. A Nõi Hang a Gyógyító Hangok sorozat harmadik része. Az elsõ kettõ, az Égi Hang és a Belsõ Hang egy év alatt aranylemez lett.
Chris Rea összeesett a színpadon koncert közben
Koncert közben lett rosszul és esett össze a világsztár, Chris Rea.
- címkék:
- Chris Rea
- koncert
- rosszullét
- összeesés
- Címkefelhõ »
Hatalmas siker a HAVASI Symphonic
Forrás: HAVASI Symphonic http://www.origo.hu/kultura/galeria/20171209-oriasi-siker-a-havasi-symphonic.html middle on 2400 1600
- címkék:
- Havasi Balázs
- koncert
- Címkefelhõ »
Élvezték a berlini metrózást, ezért adtak egy gyors koncertet a peronon
A járókelõk legnagyobb meglepetésére gyors minikoncertet adott a U2 a berlini metróban. A helyi közlekedési társaság egy ideig élõben közvetítette a mûsort a Facebook-oldalán.
- címkék:
- Berlin
- koncert
- metró
- U2
- Címkefelhõ »
Jön a Judas Priest Budapestre
Bejelentette Firepower címû új albumukhoz kapcsolódó 2018-as európai turnéját a Judas Priest. A sorozat egyik állomása Budapest lesz 2018. július 24-én.
Sokszínû programmal készül az adventi hétvégékre a Várkert Bazár
Koncertekkel, irodalmi estekkel, gyerekprogramokkal és kiállításokkal várja a látogatókat az adventi hétvégéken a Várkert Bazár.
Különleges vendég lesz a Csík zenekar koncertjén
Mongólia budapesti nagykövete lesz a Csík zenekar vendége, és egy magyar népdalt fog énekelni. Batbayar Zeneemyadar azt mondta, hogy az a közös a mongol és a magyar népdalokban, hogy általában a szeretõjüket keresik az emberek és a csillagokat kérik, hogy segítsenek megtalálni. A közös produkcióra december 30-án kerül sor.
- címkék:
- Csík Zenekar
- Mongólia
- koncert
- népdal
- Címkefelhõ »
Aggasztó állapotban van Phil Collins, csoda, hogy megtartotta koncertjét
Nincs túl jól Phil Collins - legalábbis errõl tanúskodnak az énekesrõl készült legfrissebb felvételek. Ennek ellenére a koncertjeit továbbra sem mondta le.
- címkék:
- Phil Collins
- koncert
- kórház
- betegség
- Címkefelhõ »
Romkocsmában kezdte, most meg hangversenyteremben játszik a Random Trip
Egy fõvárosi romkocsmából indultak, mára viszont a legnagyobb hazai fesztiválok színpadain játszanak tömegek elõtt. A Delov Jávor és DJ Q-Cee vezérelte improvizációs koncertsorozat saját kereteit átlépve december 9-én a Müpa hangversenytermébe viszik el a sajátos Random Trip-hangulatot.
- címkék:
- koncert
- Müpa
- Random Trip
- Címkefelhõ »
Ünnepi koncert a százéves Finnország tiszteletére
Finnország az idén ünnepli függetlenségének 100. évfordulóját. Az ünnepi év során Finnországban és világszerte sokszínû programokkal ünnepeltek finnek és finnbarátok egyaránt. Finnország Magyarországot kiemelten kezeli, hiszen a két nyelv rokonsága fontos tényezõ volt a finn nemzeti identitás kialakításában. A két ország kulturális kapcsolatai az elmúlt kétszáz év folyamán rendkívül élénkek és sokoldalúak voltak. Magyarországra különösen illik az ünnepi központi témája: „Yhdessä –Együtt". Az ünnepi év csúcspontjaként Magyarországon a Finn Nagykövetség ünnepi hangversenyt rendez a Zeneakadémia Nagytermében december 3-án, vasárnap 19.30 órakor.
- címkék:
- Finnország
- koncert
- Címkefelhõ »
Ütõs koncertre készül a '70-es évek sztárzenekara
Nagy koncertet ad a Piramis jövõ tavasszal. A budapesti nagy buli az országos turnéjuk elsõ állomása lesz. Régóta készülnek a fellépésre, ahol egykori zenésztársukról, Som Lajosról is megemlékeznek majd.
Olimpiai bajnokok cikáznak hegedûszóra
Edvin Marton és Evgeni Plushenko jövõ tavasszal lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. A Kings On Ice címû elõadásukban olimpiai bajnokok, és Európa-bajnokok is szerepelnek.
James Blunt újra az Arénában játszik
James Blunt 4 év után tér vissza Budapestre. Új, The Afterlove nevû turnéjával 2018. május 8-án játszik a Papp László Budapest Sportarénában.
Megvannak Taylor Swift turnéjának elsõ európai állomásai
Kiderültek Taylor Swift legújabb albumát bemutató turnéjának néhány európai állomása. Az igazi rajongók már egy héten belül megvehetik a jegyeket.
Betegség miatt lemondta koncertjét Demjén Ferenc
Lemondta szombati koncertjét Demjén Ferenc, állítólag hirtelen betegség döntötte le lábáról az énekest.
- címkék:
- Demjén Ferenc
- koncert
- betegség
- Címkefelhõ »
Zséda énekel, Dés László személyes történeteket mesél
Harmadik alkalommal szervezik meg a Zsidó Mûvészeti Napokat Budapesten, azonban most lehet elõször elõre bérletet váltani. Íme egy kis elõzetes a kulturális rendezvényrõl, ezt a három koncertet már biztosan megtartják.
Budapesten koncertezik a híres harlemi gospelkórus
A Harlem Gospel Choirt még 1986-ban alapították, Martin Luther King születési évfordulójára rendezett ünnepségre, a híres New York-i Cotton Clubban. Az együttes már többször koncertezett Magyarországon, idén december 11-én lépnek fel, és egyértelmûen karácsonyi hangulatot teremtenek.
Humorral és jazz-zel jönnek a finnek
December elején elismert finn zenészek adnak jazzkoncertet Budapesten. A FinnAgora és a Budapest Music Center szervezésében fellép a 20 éves Gourmet és a több díjjal is kitüntetett jazztrombitás, Jukka Eskola a Soul Trioval.
Így búcsúztatta a Foo Fighters Malcolm Youngot
Méltón búcsúztatta a Foo Fighters Malcolm Youngot: mexikói koncertjükön elõadták az AC/DC Let There Be Rock címû slágerét. A frontember, Dave Grohl az együttes Instagram-oldalán is megemlékezett a legendás gitárosról: azt írta, Young és az AC/DC miatt akart õ is együttesben zenélni.
Majdnem orvos lett, jövõre pedig az Arénában énekel Emeli Sandé
November 20-tól lehet jegyet venni Emeli Sandé elsõ budapesti koncetjére. Az énekesnõ jövõ februárban lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. Csupán 11 éves volt, amikor megírta az elsõ dalát, és azóta már olyan hírességeknek is komponált, mint például Rihanna.
Komoly betegség miatt mondta le koncertjeit Shakira
Szomorú hírt közölt Shakira a rajongóival: betegsége súlyosabb, mint gondolta, ezért kénytelen lemondani európai koncertjeit.
- címkék:
- Shakira
- koncert
- betegség
- Címkefelhõ »
Az ülõhelyekrõl is felálltak táncolni a budapesti Gorillaz-koncerten
Melyik az az együttes, amelyik 1998 óta mûködik, látványos, népszerû, korábban fellépett a Szigeten is, és hétfõn teltházas koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában? A Gorillaz Humanz címû lemezével indult turnézni, és Budapesten is nagy bulit csaptak.
70 éves lenne Somló Tamás: megható emlékezésre készülnek a barátai
November 17-én lenne 70 esztendõs Somló Tamás. Barátai ezúttal egy hatalmas koncerttel tisztelegnek emléke elõtt.
- címkék:
- Somló Tamás
- koncert
- évforduló
- Címkefelhõ »
Eddigi legnagyobb koncertjére készül a Kelemen Kabátban
November 11-én, szombaton a Kelemen Kabátban pályafutása eddigi legnagyobb koncertje lesz. Sztárvendégek, dalpremierek és komoly látványtechnika is lesz.
Utolsó turnéjára indul Ozzy Osbourne
Ozzy Osbourne valószínûleg utolsó világkörüli turnéjára indul 2018-ban. A Black Sabbath egykori énekese azért nem vonul vissza teljesen, lehet számítani ilyen-olyan fellépésekre a turné után is.
Chris Rea: Csak zenélés közben tudom elfelejteni, hogy beteg vagyok
Világhírû zenész, mégsem szereti hallgatni a saját zenéjét, viszont Miles Davisre ugyanúgy szüksége van, mint az oxigénre. Chris Rea november 6-án, hétfõn lép fel az Arénában, emiatt hívtuk fel a koncert elõtt néhány nappal. Rövid telefonos beszélgetésünk arra is jó volt, hogy végre kiderüljön, egyáltalán nem gyûjti az autókat, ahogy a gitárokat sem. És sajnos az is, hogy Chris Rea nincs a legjobb állapotban. Álítólag 40 különbözõ gyógyszert szed. A 2000-es években lett nagyon beteg, amit ugyan átvészelt, de tavaly stroke-ja is volt. Azóta legalább leállt a dohányzással. Azt mondta, egyedül a zene ad neki erõt, az tudja feledtetni aaz ...
Emberségbõl ötösre vizsgázott a One Direction frontembere
A One Direction sztárja, Harry Styles csak azért szakította félbe londoni koncertjét, mert az egyik rajongó rosszul lett. Az énekes segítséget is hívott a nõnek.
Enrique Iglesias duplázik Budapesten
Néhány nap alatt elfogytak a jegyek Enrique Iglesias budapesti koncertjére október közepén, így az énekes duplázik, tehát a meghirdetett, 2018. március 11-ei után még egy koncertet ad másnap, 12-én.
Pánik tört ki Nagy Feró koncertjén
A floridai Sarasotai Magyar Napokra hívták meg fellépni Nagy Ferót, Fenyõ Miklóst, az Animal Cannibalst és a Bon Bon zenekart. A koncertet jócskán szétzilálta a trópusi vihar, ami miatt sokáig a kocsiból sem tudott kiszállni Nagy Ferót. Mindezek ellenére szerinte jó buli volt.
Hrutka Róbert majdnem megsüketült
Hrutka Róbert ma az egyik legtöbbet foglalkoztatott könnyûzenész. 25 éves zenei pályafutása alatt több mint kétszáz nagylemez megszületésénél volt jelen. Hol zenészként, máskor mint zeneszerzõ vagy producer. Ezernél is több reklámhoz és több tucat filmhez írt zenét, de csak kevesen tudják róla, hogy szinte az is csoda, hogy egyáltalán hall.
Ed Sheeran hónapokig nem lép fel
Ed Sheeran egy biciklis balesetben eltörte mindkét karját, így le kellett mondania a soron következõ, ázsiai koncertjeit, amelyeket 2018-ban fog pótolni.
- címkék:
- Ed Sheeran
- Ázsia
- koncert
- baleset
- turné
- Címkefelhõ »
Várdai István sikere Londonban
Ma már a nemzetközi zenei élet egyik meghatározó alakjaként tartják számon a magyar csellistát, Várdai Istvánt, aki október 25-én a Londoni Filharmonikusok szólistájaként lépett fel egy hangversenyen.
- címkék:
- Várdai István
- koncert
- Stradivari
- Címkefelhõ »
Ötödszörre lép fel Budapesten Anastacia
Anastacia két év után tér vissza Magyarországra, 2018. május 13-án koncertezik a Tüskecsarnokban.
- címkék:
- Anastacia
- koncert
- Tüskecsarnok
- Címkefelhõ »
Így vezényelt Ennio Morricone Budapesten
Október 18-án Budapesten adott koncertet a világ talán legnagyobb hatású filmzeneszerzõje, Ennio Morricone. A 60 Years of Music World Tour címû turnéja keretében hozta el monumentális életmûve legismertebb dallamait Magyarországra. A koncert utolsó perceiben már állva tapsolt a színültig megtelt Aréna közönsége a kétszeres Oscar-, Grammy- és Golden Globe-díjas zeneszerzõnek, aki több mint 550 filmzenét és 100 klasszikus mûvet komponált pályafutása során.
- címkék:
- Ennio Morricone
- koncert
- Címkefelhõ »
Ed Sheeran mindkét karja eltört, lemondta koncertjeit
Ed Sheerant elütötte egy autó, amikor biciklivel hajtott végig a London Streeten október 16-án, hétfõn. Annak ellenére, hogy a balesetben eltörte karját, nem mondta le egybõl a soron következõ koncertjeit, de az orvosai végül azt mondták, képtelenség ilyen sérülésekkel fellépni.
- címkék:
- Ed Sheeran
- koncert
- baleset
- Címkefelhõ »
Ennio Morricone Budapesten
Október 18-án Budapesten ad koncertet a világ egyik legnagyobb hatású zenei géniusza, Ennio Morricone. A The 60 Years of Music World Tour egyben búcsú is a rajongóktól, ugyanis a 88 éves Maestro bejelentette: a mostani az utolsó nagyszabású turnéja, a jövõben zeneszerzõi munkásságára kíván koncentrálni. A turné budapesti állomása elõtt a Maestro üzent a magyar közönségnek, a Pestújhelyi Gyermekotthon zeneszeretõ lakói pedig különleges ajándékot is kaptak tõle.
- címkék:
- Ennio Morricone
- koncert
- ajándék
- Aréna
- Címkefelhõ »
Budapestre jön Enrique Iglesias
Tizennyolc év után újra Magyarországon lép fel Enrique Iglesias. A koncert 2018. március 11-én lesz a Papp László Budapest Sportarénában. A koncertre 2017. október 18-án, délelõtt 10 órától lehet jegyet venni.
Teljesen bekattant a világ egyik leggazdagabb embere
A világ leggazdagabb embereit sokan merev, szigorú idõbeosztású, humortalan, a számok világában élõ különcöknek tartják. Azonban Jack Ma fittyet hány az ilyen általánosításokra, és évrõl évre meghökkentõ produkcióval igyekszik az alkalmazottai kedvében járni.
- címkék:
- koncert
- Jack Ma
- Alibaba
- Címkefelhõ »
Így próbál a Linkin Park énekese nélkül
A Linkin Park együttes gõzerõvel készül az október végi koncertjére, amit egykori frontemberük, Chester Bennington tiszteletére szerveztek.
A nigériai Che Guevarára emlékeznek a Trafóban
New York, Párizs Tokió és London után Budapestre is eljön a Felabration zenekar, hogy megemlékezzen a nigériai zenész és emberjogi aktivista Fela Kutiról október 14-én a Trafóban is. A CAFe Budapest szervezésében a Felabration mellett fellép Sena Dagadu, Elsa Vella, Saïd Tichiti, Akkezdeth Phiai és a Slow Village is.
Eötvös Péter a Müpában mutatja be új mûvét
A Kossuth-díjas Eötvös Péter legújabb, Multiversum címû, orgonára, Hammond-orgonára és zenekarra írt mûvét a CAFe Budapest Kortárs Mûvészeti Fesztivál keretében a Müpában mutatja be október 14-én szombaton.
- címkék:
- Eötvös Péter
- koncert
- CAFe Budapest
- Müpa
- Címkefelhõ »
Cserna-Szabó András pacaljából ehetnek az õszi Margón
A kortárs irodalom magyar és külföldi legjavát bemutató Margó Fesztivált idén már tizedszer rendezik meg október 19. és 22. között a Teslában. Az elõadások és könyvbemutatók mellett koncertek és pacalfõzés is lesz.
Mága Zoltán lányának, Jennifernek jót tett a botrány: kapkodják a koncertjegyeit
Mága Zoltán lánya, Jennifer nagyszabású koncertre készül, amit sok helyen hirdetnek a városban, ez pedig nagy botrányt váltott ki. A patália azonban Jennifernek kedvezett: elkapkodták a koncertjegyeit!
- címkék:
- Mága Zoltán
- Mága Jennifer
- koncert
- Címkefelhõ »
Kraftwerk-koncert lesz jövõre az Arénában
Kilenc év után ismét Kraftwerk-koncert lesz Magyarországon. Az ötven éve létezõ, düsseldorfi elektronikus zenei csapat 2018. február 21-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
Õt választotta Hollywood egyik legnagyobb zeneszerzõje
Hollywood egyik legnagyobb zeneszerzõje, James Newton Howard döntött: Kincses Fannit választotta ki, hogy budapesti koncertjén elõadja Az éhezõk viadala betétdalát, amelyet a filmben Jennifer Lawrence énekelt.
Ráborult a díszlet Marilyn Mansonra a koncertjén: videó
Marilyn Manson komoly balesetet szenvedett New York-i fellépésén: ráesett a díszlet.
- címkék:
- Marilyn Manson
- koncert
- baleset
- díszlet
- Címkefelhõ »
Marilyn Manson lemondta kilenc koncertjét balesete miatt
Marilyn Mansonra még egy hétvégi koncertjén borult a színpadi díszlet egy nagyobb darabja, és a sérülései miatt kénytelen lemondani a soron következõ kilenc koncertjét.
- címkék:
- Marilyn Manson
- koncert
- baleset
- Címkefelhõ »
Új gyöngyszemeket rejt Bowie emlékdoboza
Még mindig akadnak meglepetések David Bowie rajongóinak számára, ugyanis egy most piacra dobott, A New Career In a New Town címû díszdobozban 11 CD és 13 LP foglalja össze a brit sztár legsikeresebb idõszakát, néhány, mindezidáig nem publikált érdekességgel kiegészítve.
Gerillakoncertet tartanak a villamoson
Az idén immáron másodszor megrendezett világzenei fesztivál felvezetõ gerillakoncertjén a Meszecsinka zenél az utasoknak csütörtökön este a 47-49-es villamoson.
Dupla életmûkoncertet ad Vikidál Gyula és Zeffer András
A 70 éves Vikidál Gyula és a 60 éves Zeffer András kétrészes elõadással ünnepelnek 2018.január 6-án a Budapest Arénában.
Õrült koncertekkel vár a Budapest Ritmo
Huszonkilenc ország képviselteti magát a Budapest Ritmo zenei fesztiválon, ahol huszonnégy koncertet adnak a magyar és nemzetközi elõadók. A karibi zenétõl kezdve az electro és house-on át a folkig minden stílusban bulizhat a közönség, három napon keresztül a Szimplában és az Akvárium Klubban október 5. és 8. között.
Budapestre jön a Trónok harca
Folytatódik a világszerte hatalmas sikert aratott Trónok harca televíziós sorozathoz kapcsolódó koncertshow. A látványos színpadképpel és videotechnikával, nagyzenekarral, kórussal és szólóénekesekkel megtámogatott produkció, amelyet Ramin Djawadi zeneszerzõ vezényel, 2018. május 18-án jön el a Papp László Budapest Sportarénába.
Visszatér Budapestre Roger Waters
Roger Waters visszatér Budapestre vadonatúj, Us + Them turnéjával, amelynek programjában a klasszikus Pink Floyd-dalok mellett néhány új szerzemény, valamint szólókarrierjének legnagyobb sikerei szerepelnek. Show-ja 2018. május 2-án a Budapest Arénában lesz látható.
- címkék:
- Roger Waters
- koncert
- Pink Floyd
- Címkefelhõ »
Kulturális fesztivál kezdõdik szerdán Szegeden
Kulturális fesztivál kezdõdik szerdán Szegeden.
Benkõ László a kemoterápia alatt is koncertezik
Benkõ László máján rákos daganatot találtak, ezért folyamtos orvosi ellenõrzésre szorul az énekes, de ez nem jelenti azt, hogy lassított volna a tempón: ugyanúgy koncertezik.
- címkék:
- Benkõ László
- koncert
- kemoterápia
- Címkefelhõ »
Legyen, mondjuk, Omega! – mondta 55 éve a portás
Volt egyszer egy Vadkelet címmel új lemezzel, december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában pedig koncerttel ünnepli 55. születésnapját az Omega együttes. A legendás csapat szombaton elsõ koncertjük helyszínén, az egykori Várklubban idézte fel a múltat, és beszélt a jelenrõl.
- címkék:
- koncert
- Omega
- lemez
- jubileum
- Címkefelhõ »
Merész döntés: Korda György és Balázs Klári elhagyja az országot
2018 fontos év lesz Kordáék életében, nagy dobásra készülnek.
- címkék:
- Korda György
- Balázs Klári
- koncert
- Címkefelhõ »
Udvaros Dorottyát lázba hozza a szerelem ügye
Majdnem Valaki címû, második albumának dalaiból ad koncertet a MOM Kulturális Központban szeptember 29-én Udvaros Dorottya.
Visszatér Budapestre Rod Stewart
A világ egyik legnépszerûbb énekese, Sir Rod Stewart 2018-ban visszatér Budapestre, és 8 év után január 29-én ad újra koncertet, a Papp László Budapest Sportarénában.
- címkék:
- Rod Stewart
- koncert
- Címkefelhõ »
Koncerttel emlékezik énekesére a Linkin Park
Október 27-én nagyszabású koncertet adnak a Linkin Park tagjai elhunyt énekesük tiszteletére. A koncert Los Angelesben lesz, és egy halom vendégfellépõ segít be a zenekarnak.
Az élet zenéjét énekli Mahó Andrea
Az Artisjus-díjas magyar színésznõ és énekesnõ november 23-án, csütörtökön 19 órától lép színpadra a Pesti Vigadóban. Az élet zenéje címû koncertjének sztárvendégei Koós Réka, Miller Zoltán és Bebe lesznek, a bevételbõl pedig a Korszerû Szülészetért és Nõgyógyászatért Alapítványt támogatja.
- címkék:
- Mahó Andrea
- koncert
- jótékonyság
- Címkefelhõ »
Ludovico Einaudi: A zenének köszönhetem a létemet
Elõször járt Budapesten az olasz Ludovico Einaudi. Ráadásul rögtön dupla koncerttel nyitotta meg magyarországi pályafutását a Müpában a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Rengetegen mentek el az elõadásra. Nemcsak a stílusának meghatározása, hanem a koncertjei is hipnotikusak voltak. Egészen elképesztõ zajkeltõ eszközökkel és zenei megoldásokkal lepték meg a közönséget, amely álló vastapssal hálálta meg azt, hogy élõben hallhatta az Életrevalók címû filmsiker dalait is. A végtelenül szimpatikus zeneszerzõvel két koncertje között ültünk le beszélgetni.
Lassú vonat és súlyos könyvek
Hobo, azaz Földes László eddigi fél évszázados életmûvének szinte valamennyi szövegét tartalmazza a Hobo Ludens címû, most megjelenõ kétkötetes könyv, októberben pedig új koncertanyagát mutatja be a mûvész, amelyet Bob Dylan dalaiból állított össze.
- címkék:
- Hobo
- Bob Dylan
- koncert
- Nemzeti Színház
- kötet
- Címkefelhõ »
Vakon fog élni Marcellina
A 80-as és 90-es évek mai napig emlékezetes sikerû énekesnõje, Marcellina jótékonysági koncertsorozatot indított a Vakok Állami Intézete Alapítványának javára. Ahhoz azonban, hogy még jobban át tudja érezni a vakok helyzetét, ezenfelül más komoly vállalást is tett: két napig maga is vakként fogja élni az életét.
- címkék:
- Marcellina
- koncert
- Vakság
- jótékonyság
- Címkefelhõ »
Oláh Gergõéktõl tanulhatunk kannázni és szájbõgõzni
„Én személy szerint az X-Faktor óta - zeneileg legalábbis - semmiben nem hittem még úgy, mint a Roma Soulban!” - nyilatkozta 2016-ban Oláh Gergõ az elõzõ évben alakult zenekaráról. Az azóta eltelt közel egy évben egyre többen ismerték meg az új formációt, szeptember 12-én pedig új lemezüket mutatják be a MOM Kulturális Központba meghirdetett koncertjükön. A Roma Soul frontemberét a Sztárban sztár ötödik évadában való sikeres debütálása után, a keddi koncertre való készülõdés közben értük utol a kérdéseinkkel.
- címkék:
- Oláh Gergõ
- koncert
- interjú
- Roma Soul
- Címkefelhõ »
Futballkapusnak készült a világ egyik legnagyobb operaénekese
Tíz éve, 2007. szeptember 6-án halt meg Luciano Pavarotti, amint emlegették: „a Tenorissimo", a huszadik század egyik legnagyobb operaénekese, aki a mûfajban addig példátlan közönségsikert is aratott. A New York Times kritikusa azt írta róla: "Amikor Pavarotti megszületett, Isten megcsókolta a hangszálait."
Rendhagyó módon valósul meg a Kaliforniai álom
Az utóbbi évek egyik legnagyobb közönségsikere, a La La Land, azaz a Kaliforniai álom különleges és nagyszabású produkció keretében lesz látható Magyarországon. A film zenéjét élõ nagyzenekari kísérettel adják elõ, miközben maga a díjat díjra halmozó alkotás az óriáskivetítõn eredeti angol hanggal, magyar felirattal fut majd október 12-én, a Sportarénában.
Jövõre is fellép Budapesten a Postmodern Jukebox
Új európai turnéja során ismét Magyarországra látogat a világhírû Scott Bradlee's Postmodern Jukebox. 2018. május 17- én a Papp László Budapest Sportarénában hallhatják õket újra a magyar rajongók.
- címkék:
- koncert
- Postmodern Jukebox
- Címkefelhõ »
Csaknem kétszáz kiállító a 26. Budapest Borfesztiválon
Mintegy 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borával és számos kísérõprogrammal várja a látogatókat csütörtöktõl vasárnapig a budai Várban a 26. Budapest Borfesztivál, melynek idei díszvendég országa Chile lesz.
- címkék:
- Budapest
- koncert
- borfesztivál
- néptánc
- Nébih
- Címkefelhõ »
Budapestet is útba ejti a négy angyal
A zenei szenzációnak számító Celtic Woman-formáció eddig 10 millió CD-t és DVD-t, valamint 4 millió koncertjegyet adott el, ez utóbbit 23 országban, 6 kontinensen. Kilenc országban lett platinalemezes, 10 listavezetõ albumot mondhat magáénak, 2017-ben pedig Grammyre jelölték. A Celtic Woman most bejelentette, hogy Budapestre is ellátogatnak legújabb koncertturnéjuk, a Voices of Angels során: november 10-én este a Papp László Budapest Sportarénában lépnek fel.
- címkék:
- koncert
- Aréna
- Celtic Woman
- Címkefelhõ »
Nem engedik az orvosok Tom Jones-nak, hogy turnézzon
Egészségügyi okokból hosszú hónapokkal elhalasztotta amerikai turnéját Tom Jones.
Dubrovay László: Lehet a mûvet élni hagyni
Augusztus 31-én este tartják a Magyar Mûvészeti Akadémia évadnyitó hangversenyét a Vigadóban. Ennek keretében egy mûfajteremtõ szerzõ létrejöttekor merõben újszerû hangzású mûvét, Dubrovay László I.(elektronikus) zongoraverseny-ének koncerttermi bemutatóját is hallhatja a közönség. A Kossuth-díjas zeneszerzõ, akinek III. zongoraversenye is elhangzik az este folyamán, szintetizátoron mûködik közre, miközben a Budafoki Dohnányi Zenekart Hollerung Gábor vezényli, a zongoránál pedig Balázs János ül. A koncertet megelõzõ napokban rögzítették is a két zongoraversenyt - Dubrovay Lászlóval a próbák és a felvételek szünetében beszélgettünk.
Koncert a Balaton közepén
Tihanynál futott ki a frissen felújított Kossuth komp a Balatonra pénteken reggel tíz órakor, és a fedélzetén az Alma együttes koncertjét hallgathatták meg a gyerekek és a szülõk. Ezen kívül bûvészshow is volt, de lehetett horgászbotot vagy legyezõt is készíteni, és persze minden gyerek kezében volt vattacukor, lufi vagy nyalóka.
Kóstolt már különleges sóletet? A Sóletfesztiválon megteheti
Idén harmadik alkalommal rendezik meg az igazán autentikus sóletek fesztiválját augusztus 27-én a budapesti Kazincy utcában. A különbözõ sóletek mellett színes programok várják a családokat.
Terrorveszély miatt lemondtak egy rockkoncertet Hollandiában
A hollandiai Rotterdamban terrorveszély miatt váratlanul lemondtak egy rockkoncertet szerdán.
László Attila: Az ember és a hangszere között nincs semmi akadály
Az interakció a jazz lényege – többek között ezt mondta az Origónak László Attila, a Jazz Szövetség korábbi elnöke. A Liszt Ferenc-díjas gitármûvész arról is beszélt, hogy miért választotta a zenélést, noha építészmérnökként végzett. Ahogy arról is, hogy milyen volt 12 000 ember elõtt színpadra lépni a világhírû IlaiyaRaajával.
- címkék:
- László Attila
- koncert
- Jazz
- Címkefelhõ »
Robbie Williams - A hülyegyerek, akit régen szerettem
2005. április 10. napi naplóbejegyzésem részlete: "Pasijelölt: Robbie W. (P.S.: csak hát messze lakik)."
Nõt fogdostak egy metál zenekar koncertjén - az énekes félbeszakította a produkciót
Újabb szexuális zaklatás történ egy koncerten. Az énekes nem hagyta annyiban a dolgot.
- címkék:
- koncert
- szexuális zaklatás
- Címkefelhõ »
Különleges helyen koncertezik az Alma együttes
A Nagyon Balaton rendezvénysorozat kompkoncertjeinek következõ fellépõje az Alma együttes lesz, melyre augusztus 25-én kerül sor, Tihany és Szántód között.
- címkék:
- Balaton
- koncert
- Alma együttes
- Címkefelhõ »
Augusztus 20: a Virtuózok és Bogányi Gergely koncertezik a Margitszigeten
Augusztus 20-án gálakoncerttel várják az érdeklõdõket a Virtuózok döntõsei és Bogányi Gergely zongoramûvész- jelentette be Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezetõ igazgatója az M1-en.
Hatalmas ingyenes show zárja a nyári vizes világbajnokságokat
A vizes világbajnokságot követõ masters vb is hamarosan véget ér. A nyári vízi sportok búcsúztatására most egy hatalmas ingyenes show-t szerveznek lézershow-val és koncertekkel.
Ezeket a Sziget-koncerteket nézheted meg online
Ha nincs idõd/kedved/pénzed kimenni idén a Szigetre, akkor sem kell búslakodnod! A két legkiemelkedõbb színpad fellépõinek koncertjeit már otthon is végignézheted. Kényelemesen, a kanapén ülve. Ugye, milyen jól hangzik!?
Gigantikus show-val várja a közönséget Budapesten Robbie Williams
Többek közt gigantikus méretû díszletekkel, látványos showelemekkel és óriási tûzijátékkal várja Robbie Williams a közönséget vadonatúj, The Heavy Entertainment Show elnevezésû stadionturnéján, amely augusztus 23-án lesz látható Budapesten.
Pásztor Anna válaszolt az õt támadóknak
Nemrégiben egy Facebook-fotó miatt akadt ki az internet népe: Pásztor Anna olyan képet posztolt, ami kiverte az õsanyák biztosítékát.
- címkék:
- Pásztor Anna
- koncert
- alkohol
- Címkefelhõ »
A siófoki Plázson tér vissza a Váradi Roma Café
Négy platinalemez és számos sláger után augusztus 18-án a Plázs Siófok színpadán áll újra össze a Váradi Gyula, Váradi Róbert, Berki Artúr és Botos Tibor alkotta zenekar.
- címkék:
- Siófok
- koncert
- Váradi Roma Café
- Plázs
- Címkefelhõ »
Nõi néven járta be a világot Horváth Lajos
A világon egyedülálló módon hangolja el, és játszik a hangszerein Kathy Horváth Lajos akit három éve az Európai Tudományos és Mûvészeti Akadémia rendes tagjának választottak. A hegedûmûvész – aki idén az Érdemes és a Kiváló Mûvész kitüntetést kapott – az Origónak adott interjújában beszélt arról is, hogy milyen volt a legendás Rákfogó együttesben játszani, mit tanult Yehudi Menuhintól, és azt is elárulta, hogy miért kapott nõi nevet.
A Kool and the Gang letarolta az északi partot
A paloznaki jazzpiknik nyitó estéjének sztárjai a 70-es és a 80-as évek diszkó robbantó slágereit villantották úgy, hogy közben ritkán hallott-látott jazz-funky sessiont nyomtak az õrjöngve tapsoló rajongók arcába.
Világegyetemista bált tart a Müller Péter Sziámi AndFriends
Világegyetemista bál címmel rendezi meg szombati koncertjét a Müller Péter Sziámi AndFriends az óbudai Kobuci kertben. A zenekar a következõ lemezébõl is ad majd egy kis ízelítõt az érdeklõdõknek.
Caramel: Ezt már senki nem tudja tõlünk elvenni
Molnár Ferenc Caramel legújabb lemeze július 28-án jelenik meg letölthetõ formában és egy népszerû hetilap mellékleteként, de az énekes gondolatban már csaknem fél évvel elõrébb kell, hogy járjon. A legfullasztóbb nyári melegben ugyanis éppen nagykabátban, sálban, sapkában és kesztyûben állt modellt a karácsony közelében, december 22-én esedékes Aréna-koncertjét népszerûsítõ óriásplakátok fotóihoz, amikor az Origo stábja meglátogatta, hogy újra felvegyük néhány hónappal ezelõtti beszélgetésünk fonalát, és a 7 címû új albumáról kérdezzük Caramelt.
Justin Bieber új barátnõje, Audreyana Michelle miatt mondta le a koncertjeit?
Justin Bieber lemondta turnéjának további állomásait, de nem sok magyarázattal szolgált. Elõre nem látott körülményre hivatkozik, ám ez azért nem akadályozza õt a randizásban.
Justin Bieber lemondta a koncertjeit
Justin Bieber lemondta Purpose World Tour koncertkörútja hátralévõ 14 elõadását. A sztár szóvivõje "elõre nem látott körülményekre" hivatkozott a döntés bejelentésekor.
- címkék:
- Justin Bieber
- koncert
- sztár
- turné
- lemondás
- Címkefelhõ »
Durván elõnytelen ruhában koncertezett Mariah Carey: Fotó!
Mariah Carey szereti feszegetni a határokat, ezzel idõnként magára haragítva a nagyérdemût. Most ismét sikerült valami olyat tennie, amit nem kellett volna inkább.
- címkék:
- Mariah Carey
- koncert
- ruha
- Címkefelhõ »
Koncertje közben halt meg egy 35 éves énekesnõ
A feltörekvõ énekesnõ, Barbara Weldens a színpadon esett össze, halálát szívmegállás okozta.
- címkék:
- Barbara Weldens
- koncert
- áramütés
- Címkefelhõ »