Életrevalók

címke rss

Akiknek nem adatik meg a korlátok nélküli élet: hét szívfacsaró film fogyatékos embertársainkról

Június végétől játsszák a hazai mozik a Bajnokok című spanyol filmet, amiben egy mentálisan sérültekből álló kosárlabdacsapat humoros és megható története elevenedik meg. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük azokat a filmeket, amelyek a legemlékezetesebben tudtak szólni a testi vagy szellemi fogyatékkal élő emberekről.

Ludovico Einaudi: A zenének köszönhetem a létemet

Kultúra2017.09.16, 10:10

Először járt Budapesten az olasz Ludovico Einaudi. Ráadásul rögtön dupla koncerttel nyitotta meg magyarországi pályafutását a Müpában a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Rengetegen mentek el az előadásra. Nemcsak a stílusának meghatározása, hanem a koncertjei is hipnotikusak voltak. Egészen elképesztő zajkeltő eszközökkel és zenei megoldásokkal lepték meg a közönséget, amely álló vastapssal hálálta meg azt, hogy élőben hallhatta az Életrevalók című filmsiker dalait is. A végtelenül szimpatikus zeneszerzővel két koncertje között ültünk le beszélgetni. 

Az egész világ imádta, de Amerikában rasszistának bélyegezték

Film2017.08.03, 17:52

Jövő márciusban, Bryan Cranston és Kevin Hart főszereplésével mutatják be az Életrevalók remake-jét, de a The Upside-ra keresztelt feldolgozásnak nem lesz könnyű meghódítani az amerikai közönséget.

Többszörösen is Életrevalók

Archívum2017.05.15, 11:09

A Nem Adom Fel Café & Bar filmklubjának keretében az Életrevalók című francia filmet vetítik, utána pedig közönségtalálkozót tartanak a Játékszín Életrevalók című előadásának alkotóival.

Hirtling István: Észre sem vesszük, milyen az, amikor van kezünk és lábunk, amíg el nem veszítjük

Life.hu2017.02.05, 09:37

Észre sem vesszük, milyen az, amikor van kezünk és lábunk, amíg el nem veszítjük – jelentette ki Hirtling István, aki az Életrevalók című színdarabban egy nyaktól lefelé béna férfit alakít. 

Itt a magyar Életrevalók

Kultúra2017.01.19, 20:50

Február 4-én kerül sor a Játékszín legújabb premierjére: az Életrevalók című darabot, a nagy sikerű film színpadi változatát mutatják be Horgas Ádám rendezésében, Hirtling István és Vadász Gábor főszereplésével.

A Játékszínben színpadra viszik az Életrevalókat

Kultúra2016.12.14, 16:40

A Kölcsönlakás című múlt hétvégi premiert követően máris új produkcióra készül a Játékszín. A színház az Omar Sy és Francois Cluzet főszereplésével nagy sikert aratott Életrevalók című francia film színpadi adaptációját tűzte műsorára: február 4-én lesz a bemutató.

Kiválasztották az amerikai Életrevalók főszereplőit

Archívum2016.04.01, 14:48

Az amerikai verzióban Bryan Cranston és Kevin Hart játssza el a két főszerepet. A tervek szerint a forgatások nyáron már el is kezdődnek. 

Kiválasztották az amerikai Életrevalók főszereplőit

Film2016.03.31, 16:20

Forrás: AFP middle on 1800 1200 Ezúttal Bryan Cranston ül be a kerekesszékbe, akit a drogkészítésbe fogó kémiatanáraként ismernek a legtöbben, és aki egy Oscar-jelölést is begyűjtött az idén a Trumbo című életrajzi film címszerepéért. Kevin Hart komikus szerepek sorozatával épített magának karriert Hollywoodban, legutóbb a Pofázunk és végünk Miamiban című vígjátékát mutatták be a magyar mozikba. A tervek szerint nyáron kezdik forgatni az Életrevalók remake-jét. Megvan Belmondo és Alain Delon örököse http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20141001-megvan-belmondo-es-alain-delon-orokose-samba-kritika-omar-sy-olivier-nakkache-eric-toledano.html ...

Ne hagyd ki az utolsó szabadtéri vetítést a Corvintetőn

Archívum2015.08.01, 12:50

Hat telt házas vetítésen több mint kétezren látták a Budapesti Francia Intézet idei szabadtéri filmválogatását a Corvintetőn, augusztus 4-én ezért egy ráadásvetítés során az elmúlt évek legnézettebb francia vígjátékát, az Életrevalókat is műsorra tűzik.

Előző
Következő