Komáromi Zoltán (DK)

címke rss

Nem kérnek bocsánatot a baloldali politikusok a WHO döntése ellenére sem

Itthon2021.05.10, 09:18

Pénteken a WHO feltételek nélkül jóváhagyta a 18 éven felülieknek a Sinopharm alkalmazását, ezzel végképp beigazolódott, amit eddig is tudni lehetett: a kínai oltóanyag hatékony és biztonságos a vírus ellen. Mivel a hazai baloldali politikusok hónapok óta mindenféle alap és szakmai háttértudás nélkül támadják a keleti oltást, ezért a nemzetközi szervezet döntése után többüket is megkérdeztük, hajlandóak-e bocsánatot kérni a magyar közvéleménytől. Cikkünk megjelenéséig csak Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese, és Hadházy Ákos, Momentum-közeli képviselő reagált a megkeresésünkre, de érdemi választ nem kaptunk tőlük. A baloldal ...

Vizsgálódik a NAIH, mert László Imréék titkolóznak Komáromi Zoltán megbízásáról

Itthon2021.05.10, 18:06

Mivel László Imre hivatala nem reagált az előírt 15 napos határidőn belül a Komáromi Zoltán foglalkoztatásával kapcsolatos közérdekű adatigénylésünkre, panaszt tettünk a NAIH-nál. Ezzel automatikusan eljárás indult az ügyben, aminek során a hatóság azt fogja megvizsgálni, Újbuda DK-s polgármestere miért tagadta meg az adatok kiadását, ami egyébként törvényi kötelezettsége. Gyurcsány polgármestere valamiért titkolja, adott-e megbízást az oltásellenes baloldali kampány arcának.

A Momentum gátolja Gyurcsány háziorvosa, Komáromi Zoltán szerződésének a kiadását

Itthon2021.05.30, 16:40

Gátolni próbálja Soproni Tamás terézvárosi polgármester és a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat (TESZ) a Komáromi Zoltánnal kötött szerződések kiadását. A baloldali polgármester a közérdekű adatigénylésünkre adott válaszában azt írta, hogy az önkormányzat által alapított TESZ 2015 óta négy szerződést kötött a DK egészségügyi szakpolitikusával, és a dokumentumokat tőlük kell kikérni. Ezek után megkerestük a kerületi szervezetet, akik viszont azt állították, hogy a megjelölt időpontban nem álltak szerződéses viszonyban Komáromival. Ritka nagy kavarodás alakult ki pár egyszerű kérdés miatt: a baloldali városvezetés jól láthatóan el akaarja ...

Rengeteg pénzt kap Gyurcsányék vakcinák ellen hergelő szakértője a baloldali kerületektől

Itthon2021.06.18, 13:44

Hatezer forintos órabér, több százezer forintos megbízások, kiapadhatatlannak tűnő lehetőségek - a baloldali vezetésű kerületek rengeteg pénzt adnak az oltásellenes megnyilvánulásairól ismertté vált Komáromi Zoltánnak. Tavaly év végén volt olyan időszak, amikor Gyurcsány Ferenc egészségügyi szakpolitikusa csak a DK-s és momentumos polgármesterek jóvoltából milliós fizetést vihetett haza. Ebből is az látszik, hogy a politikus-háziorvos anyagilag erősen függ a baloldaltól: feltehetően nem véletlenül hergelt ekkora dühvel a vakcinák ellen.

Kálmán Olga megsértődött, mert tüntettek Gyurcsányné budai piaclátogatása ellen

Itthon2021.06.19, 13:45

Tüntetők jelentek meg Gyurcsányné és Kálmán Olga szombat reggeli budai fórumán. A megjelentek hangosan tiltakoztak a szocialista múlt visszatérése ellen. Az elmúlt időszakban több alkalommal is demonstráltak a Demokratikus Koalíció (DK) kampányrendezvényein.

A baloldal ámokfutásra készül az egészségügyben: a kisebb kórházakat az egész országban be akarják zárni

Itthon2022.01.23, 10:44

Az egészségügy centralizálására készül a baloldal, ha megnyerik a választásokat – ismerte el Komáromi Zoltán, a baloldal egészségpolitikusa az ATV egyik műsorában. Hogy ez pontosan mit jelent, azt Komáromi részletesen is kifejtette: a kisebb kórházakat bezárnák, 10-15 intézményben látnák el a betegeket országszerte. Mindez azután hangzott el, hogy Márki-Zay Péter hónapok óta a legvadabb ötletekkel bombázza a magyarokat, többek között fűszoknyás lányokat és indiai szemműtéteket ígérve. Komáromi Zoltán személyén is elég könnyen tetten érhető, hogy Gyurcsány a főnök, Márki-Zay a beosztott. Komáromi éveken át a Gyurcsány-párt egészségpoolitikusa ...

Újabb felvétel bizonyítja, a baloldal kórházakat zárna be - videó

Itthon2022.01.25, 08:18

Több vidéki városban kórházakat és osztályokat zárna be Márki-Zay Péter egészségügyi szakértője, a gyurcsányista Komáromi Zoltán. Az Együttben és az MSZP-ben is megforduló, legutóbb DK-s háziorvos egy televíziós műsorban beszélt arról, hogy centralizációra van szükség az egészségügyben, ami magyarul kórházbezárásokat jelentene, főleg vidéken. Az elmúlt napokban több felvétel és nyilatkozat alapján világosan kiderült, mi a baloldal egészségügyi programja: kórházbezárások, az egészségügy fizetőssé tétele és a mostani társadalombiztosítási rendszer szétverése.  

Durván felsültek Szabó Tímeáék, még a saját nevüket sem tudják - videó

Itthon2022.03.30, 21:55

Ez élő! - válaszolta zavarodtottan, majd igyekezett mosolya mögé bújtatni zavartságát Szabó Tímea, aki Komáromi Zoltánnal, a DK egészségpolitikusával tartott élő sajtótájékoztatóján sült fel, amikor Komáromi a felvezetőben makogott, nem tudta elmondani a baloldali összefogás pontos megnevezését.

Gyurcsány embere, Komáromi Zoltán tömeges kórházbezárást szeretne - videók

Itthon2022.06.01, 12:14

Több tucat kórházat zárna be Gyurcsány Ferenc egészségügyi szakembere, Komáromi Zoltán. A DK országgyűlési képviselője szerint a jelenlegi 164 helyett bőven elég lenne, ha kevesebb mint 90 kórház lenne Magyarországon. Gyurcsányék évek óta tömeges kórházbezárásokat szeretnének, valamint visszahoznák a vizitdíjat és a kórházi napidíjat is. Márki-Zay Péter, a baloldal bukott jelöltje is a magyar egészségügy teljes magánosítását hajtotta volna végre, ha április 3-án megnyerte volna a választásokat. 

Rengeteg kórházat bezárna Gyurcsányék árnyékminisztere

Itthon2022.09.25, 09:29

A megszorító, az emberektől folyamatosan elvonó baloldali gazdaságpolitika egyik jellegzetes alakja, Dávid Ferenc után újabb cikksorozatunkban Gyurcsány Ferenc feleségének egészségügyi árnyékminiszterét mutatjuk be. Komáromi Zoltán szemlélete és eddigi megnyilvánulásai katasztrofális alternatívát vetítenek a magyarok elé: kórházbezárások, vizitdíj és az egészségügyi ellátások leépítése következne.