László Imre

címke rss
Gyurcsány újbudai emberei megakadályozták a békepárti Fidesz-javaslat elfogadását

Gyurcsány újbudai emberei megakadályozták a békepárti Fidesz-javaslat elfogadását

Elutasította a gyurcsányista többségű újbudai képviselő-testület az Országgyűlés békepárti határozatának megszavazását, a Fidesz által benyújtott szöveget a saját ízlésüknek megfelelően teljesen átírták - minderről Szabó László, a Fidesz XI. kerületi képviselője beszélt az Origónak. Az Országgyűlés márciusban az orosz-ukrán háborúval összefüggésben elfogadott békepárti határozatának támogatására hívta fel még április 26-án a magyarországi településeket Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke. Erről döntött Újbuda baloldali többségű képviselő-testülete csütörtökön.

Gyurcsány emberei 25 millióval támogatnák a Geszti Péterhez köthető ARC nevű bulvárcéget

Itthon2022.06.09, 14:33

Csernus László, az Újbudai Önkormányzat Fidesz frakciójának a vezetője közösségi oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy a baloldali ARC kiállítás közterület-használati díjából a szintén baloldali vezetésű XI. kerület több mint 25 millió forintot engedne el. Emellett a Gyurcsány-párti László Imre polgármester által vezetett Újbuda Önkormányzat évi átlagban 10 millió forinttal szokta támogatni a Geszti Péter által alapított, provokatív baloldali performance-t. Ez idén is megtörténhet. László Imréék nem a saját zsebükből, hanem az újbudaiak által befizetett adóforintokból finanszíroznák az ARC-ot.

A baloldal tömeges kórházbezárásokra készül - videó

Itthon2022.01.24, 11:07

Kevesebb kórház is elég lenne a Gyurcsány-párt polgármestere és egészségügyi szakpolitikusa, László Imre szerint. Nemrég Komáromi Zoltán, a DK másik politikusa ígért kórház- és osztálybezárásokról arra az esetre, ha hatalomra kerülne a baloldal. Komáromi egyébként a baloldal hivatalos egészségpolitikusa. Eközben Márki-Zay Péter, a baloldal jelöltje veszélyes egészségügyi elképzeléseit ismerteti folyamatosan a közvéleménnyel fűszoknyás felszolgáló lányokkal és indiai szemműtétekkel. És persze vizitdíjjal, kórházi napidíjjal, magánosítással: vagyis fizetős egészségügyi ellátással.

Győztek az újbudai civilek, meghátrált a kerület baloldali vezetése

Itthon2022.01.12, 13:31

Újbuda baloldali vezetése visszavonta a Kelenföldi Városközpont eladására vonatkozó pályázatot, következésképpen nem herdálhatják el a közvagyon. Mindez elsősorban a helyi civilek győzelmének tekinthető, akik már hónapok óta harcolnak a Kelenföldi Városközpont tervezett eladása ellen. Továbbá a Fidesz országgyűlési képviselője, Simicskó István is arra szólította fel az újbudai baloldalt, hogy ne adják el a városközpontot. A közös nyomásgyakorlás eredményeképpen a baloldal kénytelen volt meghátrálni.

Most a Kelenföldi Városközpontot herdálná el a főváros és Újbuda baloldali vezetése

Itthon2021.11.27, 17:10

Nemrég vált egyértelművé, hogy az Etele út, a Tétényi út és a Vahot utca által határolt Kelenföldi Városközpont épületét lebontanák, annak a területét Újbuda DK-s vezetése a Karácsony Gergely-féle Fővárosi Önkormányzattal közösen eladná, dacára a helyiek tiltakozásának. Miután az Újbudai Önkormányzat baloldali többsége lesöpörte a tiltakozó civilek valamennyi témával kapcsolatos javaslatát, a lokálpatrióták hétfő este fórumot tartottak, ám azon egyetlenegy érintett politikus sem jelent meg. A baloldal által tervezett kiárusítással kapcsolatosan nyilatkozott az Origónak Kiss József, az Újbudai Civilek Közösségének alapítója, aki a Váárosközpont ...

LMBTQ-propaganda a Gyurcsány-párti botránypolgármester kerületében

Itthon2021.09.25, 20:48

A Fidesz-KDNP újbudai frakciója felszólította a kerület Gyurcsány-párti polgármesterét, László Imrét, hogy távolíttassa el az ultraliberális ARC kiállítás azon részét, amely LMBTQ-propagandaanyag, mivel ez káros hatással lehet a gyermekek személyiségfejlődésére.

Gyurcsányék az egészségügyben is visszahoznák a bukott szocialista múltat

Itthon2021.06.17, 10:26

Egyre újabb és újabb bizonyítékokat szolgáltat a baloldal arra, hogy Gyurcsány Ferenc vezetésével vissza akarják hozni a bukott szocialista múltat. Előbb Gyurcsány Ferenc beszélt arról, hogy a vizitdíj és a napidíj bevezetését ma is helyesnek tartja, vagyis újra bevezetné. László Imre, a DK újbudai polgármestere pedig egy tévéműsorban beszélt arról, hogy be akarják zárni a kórházak felét. Ezeknek a terveknek részese Karácsony Gergely is, aki 2010 előtt, Gyurcsány idején a Miniszterelnöki Hivatal szakértője volt, vagyis aktív szerepet játszott az akkori bukott politikában. 

Minden második kórházat bezárna a Gyurcsány vezette baloldal

Itthon2021.06.12, 12:54

A Gyurcsány-párt politikusa, László Imre, a DK egészségügyi főszakembere arról beszélt az ATV-ben, hogy indokolatlanul sok kórház működik az országban, ezért 60-70-et be kellene zárni.

Kiárusítja Újbuda ingatlanvagyonát László Imre, több milliárd forint a tét

Itthon2021.06.01, 10:50

László Imre, Újbuda polgármestere és a kerület baloldali vezetése másfél évvel a választások után soha nem látott mértékben gyorsította fel az önkormányzati ingatlanok eladását. Több milliárd forint a tét - írja tényfeltáró cikkében a Bennfentes. A portál utánajárt a telekspekulációs ügynek, és cikkében megmutatta, melyik ingatlanokról van szó. Hatalmos botrány van kialakulóban a budai kerületben.

Húsz év alatt kétszer is megpróbálta eladni a baloldal az újbudai iskolaudvart

Itthon2021.05.21, 14:32

László Imre, Újbuda gyurcsányista polgármestere eladott volna egy olyan iskolaudvart, amit már korábban megpróbált eljátszani a baloldal - írja a Kontra.hu. Először 2009 szilveszter éjjelén valaki az Újbudai Önkormányzat részéről eladhatóra írta át a Bocskai István Általános Iskola udvarát az önkormányzati nyilvántartásban. Ezzel az ingatlan közel tizenöt éves kálváriája kezdődött el.

Előző
Következő