költségvetés 2015
címke rss- kapcsolódó címkék:
- költségvetés
- Varga Mihály
- államadósság
- NAV
- MNB
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Pocsék féléven van túl a Tesco, fizetős lett az egyik parkolója
Nagyon rosszul alakult a Tesco eredménye az első félévben, a cég szerint ebben többek közt a vasárnapi boltzár is szerepet játszott. A parlament módosította a villamos energiáról szóló törvényt a nemzeti közműcég terjeszkedése miatt. Januártól az ügyfelek ellenőrizhetik a brókercégeknél vezetett számlájukat, a VW-tulajdonosok pedig már most megnézhetik, érinti-e autójukat az emissziós botrány. A Valutaalap javította Magyarországra vonatkozó előrejelzését. A költségvetés százmilliárdos mínuszban van tavalyhoz képest, de hamarosan megérkeznek a befagyasztott uniós támogatások. Ez volt a héten a gazdaságban.
Százmilliárdos mínuszban van a büdzsé tavalyhoz képest
Az államháztartás hiánya szeptember végén százmilliárd forinttal volt nagyobb, mint egy évvel korábban. A kormány szerint ez elsősorban azért van, mert Brüsszel befagyasztott bizonyos kifizetéseket. Ezeket már feloldották, az uniós pénz helyre fogja billenteni a költségvetést.
A kormány elmondta, miért csúszott meg a költségvetés
Jóval magasabb volt a költségvetés hiánya augusztus végén, mint egy évvel korábban. A kormány szerint ez azért van, mert vannak olyan uniós kifizetések, amelyek csak az év későbbi részében futnak be. Vannak olyan tételek, amelyeket az EU vizsgál, ezek egyelőre hiányoznak a költségvetésből. Az augusztusi hiányt megdobta a családtámogatások és a megváltozott munkaképességűek kereset-kiegészítésének előrehozott kifizetése. A kormány szerint az éves hiánycél tartható.
Mészáros Lőrinc ott nyert, ahol Simicska elbukott
Mészáros Lőrinc cége megnyerte azt a közbeszerzést, amely miatt Simicska Lajosét három évre eltiltották. Megnyílt a Vajna házaspár gyémántüzlete. A menekültválság miatt egyre több külföldi mondja le a magyarországi útját. Az Erste megveszi a Citibank lakossági üzletágát, a Főgáz pedig aláírta a GDF Suezzel az adásvételi szerződést. A számvevőszék szerint bajban lehet az idei költségvetés, mert az unió elkaszálta a dohányipari különadót és az az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, a kormány azonban szeretné ezeket megvédeni Brüsszelben. Ez volt a héten a gazdaságban.
Több adót fizetünk be, mint amennyit a kormány akart
A számvevőszék szerint az eddigi folyamatok alapján az idei költségvetés fő számai tarthatóak. Az uniós pénzekkel viszont elmaradásban van a költségvetés, ez jelenti a legnagyobb kockázatot.
Bliccelni könnyebb, gyalogolni nehezebb a Széll Kálmán téren
Kevesebb közteres dolgozik a BKV-ellenőrökkel, mint korábban, még jobban széttúrják a Széll Kálmán teret, megérkezett Budapestre az első világrekorder CAF villamos, utasrekordot döntött a Liszt Ferenc Repülőtér. A NAV 18 pénzügyőrét hallgatták ki, a gyanú szerint cigarettacsempészetben vettek részt. A kormány elköltötte majd' az egész költségvetési tartalékot, 7 százalék alá esett a munkanélküliség, Magyarországon van a legtöbb teher a minimálbéren az OECD-ben. Az IMF nem ad újabb hitelt Görögországnak, az ügyészség a volt pénzügyminiszter mentelmi jogának felfüggesztését kéri. Ez volt a héten a gazdaságban.
A kormány már majdnem az egész tartalékot elköltötte
A kormány egy hónap alatt bő 50 milliárd forintot költött a 100 milliárdos tartalékból, már csak 10 milliárd maradt benne. Könnyen lehet, hogy mégis lesz kiigazítás, bár a nemzetgazdasági tárca államtitkára korábban azt ígérte, nem lesz.
Ingyen kaphat valamit, ha bemegy az IKEA-ba
Az IKEA ingyen ad rögzítőcsomagot fiókos szekrényeinek falhoz csavarozásához, mert két gyerek meghalt, miután rájuk dőlt a bútor. Vida Ildikó már nem dolgozik a NAV-nál, új alelnököt kap az MNB, új igazgatót az MKB, és távozik a MÁV-Start vezére is. A Monetáris Tanács tovább vágta az alapkamatot, egy ideig utoljára. Görögországban kinyitottak a bankok, de maradtak a tőkekorlátozások. Ez volt a héten a gazdaságban.
Így magyarázza a kormány a félévi bizonyítványt
Ugyan az éves hiány 92 százaléka már most megvan, de ez normális, az államháztartás bevételeinek nagyobb része mindig év végén, a kiadások inkább év elején jelentkeznek. A kormány biztos benne, hogy tartani tudják az egész évre tervezett 2,4 százalékos GDP-arányos hiányt. A második félévre nem terveznek kiigazítást vagy megszorítást.
A görög miniszter sorsára juthat Vida Ildikó
Váratlanul lemondott Jánisz Varufákisz görög pénzügyminiszter, utódja a tárgyalódelegációt vezető politikus lett. A görög bankok zárva maradtak, de a kormány letette a hitelezők elé az új javaslatcsomagot, az eurócsoport tagjai azonban szombaton sem tudtak róla dönteni. Új partnert keres a Gazprom a Török Áramlat megépítéséhez. Varga Mihály arról beszélt, személycserék jöhetnek a NAV vezetésében. Elég sok mindent megtudtunk a legújabb lottómilliárdosról. Ez volt a héten a gazdaságban.
Nem tetszik az ellenzéknek az új közbeszerzési törvény
Nem szolgálja a közpénzfelhasználás átláthatóságát, a tisztességes versenyt, és a helyi kis- és közepes vállalkozások érdekét az új közbeszerzési törvény – véli az ellenzék. Az MSZP kifogásolta, hogy az őszi ülésszakban elfogadni tervezett törvény új közbeszerzési értékhatárait már előre beírták a 2015-ös költségvetésről szóló törvénybe. A vezérszónoki kör végéig követtük az együttes vitát.
A Balatonnak és a Belvárosnak sem kegyelmez a kormány
A balatoni és a belvárosi boltok sem lehetnek nyitva vasárnap. Jól áll a költségvetés egyenlege, hasít az ipar és a kiskereskedelem, Mészáros Lőrinc 1,8 milliárdos osztalékot vesz ki a cégéből, a jegybank ugyanennyit költ közvélemény-kutatásra. Módosul a reklámadó. Sztrájkolnak a pénzszállítók. Ez volt a héten a gazdaságban.
Elmondta a kormány, mekkora a hiány
Beelőzött a 2015-ös költségvetés
Már beharangozták a 2016-os költségvetést, de előtte az ideit módosítják. A most benyújtott javaslat korábban megszavazott törvények forrását teremti meg, így az Iszlám Állam elleni fellépés, a Liget Budapest beruházás, a rendvédelmi és honvédelmi életpályamodellek, valamint az ingyenes gyermekétkeztetés fedezetét, de biztosítja a szociális ágazati pótlékok fedezetét is. Utóbbi a jövőben a nem állami családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtóknak is jár majd. Szintén szerepel a törvény általános indoklásában a fővárosi közösségi közlekedés adósságrendezése, 2018-ig valamennyi megyei jogú város bekapcsolása az országos gyorsfforgalmi ...
Százmilliárdos mozgástér van a költségvetésben
A Költségvetési Tanács elnöke szerint az adóoldalon 100-120 milliárd forint körüli mozgástér van a költségvetésben. Kovács Árpád szerint az idei gazdasági növekedés 2,5-3,5 százalék közötti lehet.
Pénzt kapnak a kórházak
Orbán, Gyurcsány vagy Bajnai miatt nem ad pénzt Brüsszel?
Brüsszel a pályáztatási rendszer miatt befagyasztott 700 milliárd forintnyi támogatást, a kormány és az ellenzék egymásra mutogat. Orbán Viktor veje eközben sorra nyeri a közbeszerzéseket. A Quaestor-károsultakat kártalanítják, a brókerbotrányok összesen 300 milliárd forintjába kerülnek majd a pénzügyi szektornak. A költségvetést módosítják, a balatoni boltosok vasárnap is ki akarnak nyitni, megvannak a netkonzultáció kérdései. Ez történt a héten a gazdaságban.
A Költségvetési Tanács szerint nem gond a nagyobb hiány
A kormány módosítana az idei költségvetési törvényen: a javaslat a központi költségvetés kiadási főösszegét 61 milliárd forinttal, bevételi főösszegét 46 milliárd forinttal, így pénzforgalmi hiányát 15 milliárd forinttal növelné. A Költségvetési Tanács szerint a magasabb kiadásokkal is teljesíthető az idénre tervezett 2,4 százalékos GDP-arányos hiány. A pénz az Erste-részesedésre, a kurdisztáni misszióra, az önkormányzatok és a BKV adósságára, valamint a kéményseprésre kell.
Azonnal pénzre van szüksége a Magyar Színháznak
Az elmúlt években a Pesti Magyar Színház épületét elhanyagolták, ezt igazolja a januári baleset, amiben egy díszletmunkás súlyosan megsérült. Az új igazgató szerint a felújítások halaszthatatlanok, az intézmény ezért kap 200 millió forintot a költségvetés rendkívüli intézkedésekre szolgáló keretéből
Így áll most az államháztartás egyenlege
Jóval kisebb volt az államháztartás hiánya 2015 első két hónapjában, mint tavaly ugyanilyenkor. Több adóbevétel folyt be, viszont kevesebb volt a kiadás, részben az önkormányzatok adósságának tavalyi átvállalása miatt. Az államadósság kamataira is kevesebbet kellett költeni, mert az idei évben a kamatkiadások máshogy futnak le, mint tavaly.
Zuglói büdzsé: megszavazták, de nem szeretik
Senki sem szavazott a 2015-ös zuglói költségvetés ellen, de a bizottságok közül egyik sem támogatta. A képviselők azért szavazták meg, mivel a kerület e nélkül a működésképtelenség határára ért volna.
A kormány elégedett magával
A Nemzetgazdasági Minisztérium elégedett a költségvetés januári eredményével, a gazdaság és az államháztartás adataival. A tárca szerint a kormány sikereit Brüsszel is elismeri.
Besztof 2014: ezek voltak a legfontosabb sztorik a gazdaságban
Összegyűjtöttük, mik voltak az év legérdekesebb sztorijai a gazdaságban. Urizálás, netadó, Vida-ügy, vasárnapi boltzár vagy Déli Áramlat? Ön szerint mi volt a legfontosabb?
Kovács Árpád: A költségvetés kiváló teljesítményt mutat
Többek közt az uniós elszámolási rendszer változása, az adózási fegyelem javulása, az útdíjbevételek, a mezőgazdaság és az autóipar járultak hozzá a költségvetési mutatók kedvező alakulásához. Jövőre már nem lesznek ilyen jók az eredmények.
Elmutyizzák a vasárnapot?
A parlament megszavazta a vasárnapi és éjszakai boltzár bevezetését, a kormány gyakorlatilag szabad kezet kapott annak eldöntésére, kik kapnak felmentést alóla. Megszavazták a jövő évi költségvetést is, több pénz jut majd sportra és stadionra. Jövőre indul az állami trafikellátó, a szakszervezet szerint 1200 ember kerülhet utcára. A jegybank átvette a nemrég állami kézbe került MKB irányítását, és védőhálót is ad a banknak. Az üzemanyagok ára újra csökkent, az orosz rubel összeomlott, Moszkva brutális alapkamat-emelést hajtott végre.
Sportra több jut, mint munkanélküli-ellátásra
A kormány jövőre 1,8 százalékos inflációval és 2,5 százalékos GDP-növekedéssel számolt, de nem mindenki optimista. A közgazdászok szerint kisebb lesz a növekedés, és ennek elmaradása már önmagában növeli a költségvetéssel kapcsolatos problémákat, és gondot okozhat az alacsony benzinár is. Kevesebb jut társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatásokra, de megnyirbálták az egyéb szociális támogatásokat is.
Erőt kell mutatni a kormánnyal szemben
A 2015-ös költségvetés rendkívül káros, nem lenne szabad megszavazni. A kormány szakmai érvekből nem, csak az erőből ért. A magánnyugdíjpénztárakat nem ellehetetleníteni és felszámolni kell, hanem át kell engedni a tagokat az önkéntes rendszerbe. Interjú Vajda Zoltánnal, a 60 ezren a magánnyugdíjukért csoport alapítójával, a december 14-ei tüntetés egyik szervezőjével.
Élénk vitát váltott ki a 2015-ös költségvetést megalapozó törvény
A magánnyugdíjpénztárak további államosítása és a segélyezés megváltozása mellett a közpénzfelhasználás új szabályai verték ki a biztosítékot.
Mihez kezd egy álnyugdíjpénztár a tagdíjjal?
Jöhet az újabb nyugdíjállamosítás. Simicska Lajos parlamenti mandátumért indulhat. Megszavazták a forintosítást. A cégek kétharmada kevesebb adót vallott be, mint kellett volna. A NAV szerint a NAV-nál minden rendben, a Parlament viszont nem vizsgálja a NAV-ot. Tovább esik a kőolaj ára. Ez volt a héten a gazdaságban.
- címkék:
- Varga Mihály
- Horváth András
- Simicska Lajos
- Török Gábor
- magánnyugdíjpénztár
- QR-kód
- forintosítás
- költségvetés 2015
- vasárnapi zárva tartás
- deviza
- adó
- devizahitel
- nyugdíj
- Skype
- áfa
- adóbevallás
- népszavazás
- kazán
- csekk
- kőolaj
- áfacsalás
- adóelkerülés
- földgázkészlet
- Miniszterelnökség
- NAV
- Fidesz
- OPEC
- Mol
- Jobbik
- INA
- VOSZ
- Századvég
- Címkefelhő »
Két napig vitatkoznak a költségvetésről
Megkezdődött a 30 órás vita a 2015-ös költségvetésről. Az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács reálisnak tartja a tervezetet. A kormánypárti vezérszónokok a kiszámíthatóságot méltatták, az ellenzék szerint folytatódik az elszegényedés.
ÁSZ: Az elmúlt négy év legjobb költségvetése
A kormány nagy, 300 milliárdos ráhagyással tervezte a 2015-ös költségvetést. Az Állami Számvevőszék szerint a büdzsé a jogszabályoknak megfelel, teljesíthető, és nincsenek benne nagy kockázatok. Viszont egyelőre nem látszik, lesz-e annyi adóbevétel, amennyit a kabinet vár.
Az LMP-nek sem tetszik a jövő évi büdzsé
- címkék:
- költségvetés 2015
- LMP
- Címkefelhő »
Sávos cafeteriaadó és sávos nyitva tartás
Sávos cafeteriaadót akar a kormány, amivel a kormánytisztviselők járnak jól. Sávos nyitva tartást akar a KDNP, amivel szerintük a családok járnak jól. Drágább lesz a kötelező biztosítás, Budapest törlesztett Brüsszelnek, a pornókirály a leggazdagabb magyar. Ez volt a héten a gazdaságban.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Demján Sándor
- Rogán Antal
- Varga Mihály
- Simicska Lajos
- Nyerges Zsolt
- Gattyán György
- költségvetés 2015
- vasárnapi zárva tartás
- államadósság
- közmunka
- cafeteria
- takarékszövetkezet
- költségvetési hiány
- internetadó
- SZÉP-kártya
- Kötelező biztosítás
- Erzsébet-utalvány
- nyitva tartás
- MNB
- Európai Bizottság
- KDNP
- Takarékbank
- Forbes magazin
- NGM
- Diófa Alapkezelő
- Széchenyi Bank
- Címkefelhő »
A kormány lassú kínhalálra ítéli a cafeteriát
A kormány azzal indokolja a cafeteria adójának emelését, hogy a munkáltatók így rákényszerülnek a béresítésre. De a munkáltatóknak nincs forrásuk erre, a többség a béren kívüli juttatások csökkentését tervezi. Míg egy átlagos munkavállaló 10 ezer forintot is bukhat havonta, a költségvetés jövőre 40 milliárd forintra számít az adóemelésből.
Brüsszel szerint nem stimmel a költségvetés
A félreértett internetadó búcsúja
A netadó ment, a költségvetés jött: jól járnak a családok, a nyugdíjasok és a rendvédelmisek. A Klik még idén pénzt kap, a kormány a gyermekétkeztetési keretből veszi el. Matolcsy elzavarná a külföldi bankokat, az LMP pert nyert a NAV ellen. Ez történt a héten a gazdaságban.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Balog Zoltán
- Matolcsy György
- Rogán Antal
- Varga Mihály
- Horváth András
- költségvetés 2015
- bankrendszer
- nyugdíj
- foglalkoztatottság
- közmunka
- szélessávú internet
- rendvédelmi dolgozó
- nyugdíjemelés
- internetadó
- GDP-növekedés
- családtámogatás
- pedagógusbér
- családi adókedvezmény
- növekedési hitelprogram
- Klik
- MNB
- MKB Bank
- LMP
- JP Morgan
- Nemzetgazdasági Minisztérium
- NAV
- Címkefelhő »
Mit törölnek el a netadó eltörlése miatt?
Az adótörvény beterjesztése óta a kormányoldalról több indokot mondtak arra, miért van szükség a netadóra. De mi lesz ezekkel a projektekkel most, hogy Orbán Viktor visszavonta, vagy legalábbis elhalasztotta az adó bevezetését? Szavazzon!
Orbán ellentmondott Matolcsynak
Orbán Viktor szerint a gazdasági növekedéssel minden rendben, a pénzügyi egyensúllyal viszont vannak problémák. Matolcsy György szerint a helyzet épp fordított. A 2015-ös költségvetésből nem látszik, hogy bármelyikük céljai megvalósulnának.
Varga: A pedagógusok megint jól járnak
Átadta a házelnöknek a 2015. évi költségvetés tervezetét Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Nőhet a pedagódusok és a rendvédelmi szerveknél dolgozók bére is. 144,8 milliárdot kaphatnak a családok használt lakás vásárlására. Nyugdíjemelés 1,8 százalékos lehet.
Jövőre 2,5 százalékos növekedéssel számol a kormány
Varga Mihály szerint óvatos optimizmussal lehet tervezni a következő év költségvetési kereteit, jövőre 2,5 százalékos növekedéssel kalkulál a kormány.
Senki ne számítson pénzesőre
Feszes költségvetése lehet jövőre Magyarországnak, az államháztartás hiánya továbbra sem haladhatja meg a három százalékot, különben veszélybe kerülnének a Magyaroszágnak járó uniós pénzek. Amit eddig lehet tudni, hogy a honvédelemre és a szociális területekre jövőre több pénz jut.
Ha ez csomag lenne, nagyon fájna
Az állami kiadásokon 1700 milliárd forintot akar megspórolni Varga Mihály. Ekkora megtakarítást pedig csak reformokkal lehet elérni, megszorításokkal nem. A szerkezeti átalakításokat fokozatosan, a szakmai szervezetekkel és a társadalommal egyeztetve lehet végrehajtani, ráadásul kezdetben sok pénzbe kerülnek, de uniós támogatásokból biztosíthatják a szükséges forrásokat.
Kiadáscsökkentést tervez Varga Mihály
Le kell faragni az állami kiadásokat ahhoz, hogy 2015-ben tartani lehessen a 3 százalékos hiánycélt – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Az adósságcsökkentés és a munkahelyteremtés továbbra is a kormány kiemelt céljai közé tartozik. A munkanélküliség problémáját hosszú távon csak az oldja meg, ha a cégek fejlesztenek, ehhez viszont az kell, hogy a bankok hitelezzenek.
- címkék:
- Varga Mihály
- költségvetés 2015
- NGM
- Címkefelhő »
- 1