önkéntes nyugdíjpénztár

címke rss
Komoly vagyongyarapodás a pénztáraknál

Komoly vagyongyarapodás a pénztáraknál

Jól teljesítettek az önkéntes nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak az első negyedévben, ami a vagyongyarapodást illeti - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Pénztárszövetség). A szervezethez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak összvagyona éves szinten 5 százalékkal 1381 milliárd forintra nőtt és a tavalyi év gyenge zárása után az első negyedévben újra jelentős, 3,65 százalékos hozamot értek el. Az érintett - 2,1 százalékos vagyongyarapodást elérő - egészségpénztárak pedig 12,2 milliárd forint értékben finanszírozták a tagok által 2,3 millió alkalommal igénybe vett szolgáltatásokat.

Remek évet zártak tavaly a pénztártagok

Gazdaság2019.02.14, 10:35

Csúcsot döntöttek a pénztártagok: a Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztáraknál az állami támogatással is ösztönzött egyéni befizetések összege 2018-ban 12 százalékkal 70 milliárd forintra, az egészségpénztáraknál pedig 17 százalékkal közel 30 milliárd forintra emelkedett, mindkét összeg rekordot jelent a kasszák történetében, és pénztárakba vetett bizalom mellett az öngondoskodási piac felértékelődését mutatja. Kedvező, hogy tavaly a munkáltatói befizetések is nőttek az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, ám az egészségpénztáraknál még várat magára a fordulat.

Rekordbevétel az önkéntes nyugdíjpénztáraknál

Gazdaság2018.08.29, 10:07

Az idén ismét rekordot dönthet a díjbevétel az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, miután az első hat hónapban 60,6 milliárd forint folyt be az intézményekhez, 15 százalékkal több, mint tavaly – írta a Világgazdaság.

A nyugdíjunk múlik a jó választáson

Gazdaság2018.06.08, 15:13

Szerencsére mára már a nagyobb pénztárak átlagosan négy választható portfóliót kínálnak a tagjaiknak. De melyiket érdemes választani nyugdíjtól távol, és melyiket közvetlenül előtte? Egyáltalán mire jó a választható portfóliók rendszere?

Kínjukban, hogy maradjanak a dolgozók, az öngondoskodást támogatják a cégek

Gazdaság2018.05.26, 17:18

Jelentősen emelkedett tavaly az önkéntes pénztárakba áramló munkáltatói befizetések aránya. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) számításai szerint 16 százalékkal nőtt a munkáltatói befizetések aránya az első negyedévben a 2017 hasonló időszakával összevetve. Eközben a pénztártagok száma nem változott szignifikánsan, vagyis nem arról volt szó, hogy az új belépők tömegével választották volna a cafetéria-keretből a pénztári befizetést. A munkaadók a már meglévő tagoknak akartak a kedvében járni.

Gazdag nyugdíjas szeretne lenni?

Gazdaság2018.03.23, 14:27

Egyre többen álmodnak korai nyugdíjról: szeretnének olyan vagyont felhalmozni, hogy életük végéig ne kelljen dolgozni. De a többség azzal is megelégszik, hogy egy élet munkája után nyugodtan nyugállományba vonulhat. Ehhez azonban valószínűleg az állami nyugdíjon felül is szükséges valamekkora bevétel. Ehhez nyújt segítséget az önkéntes nyugdíjpénztár, ami magasan infláció feletti teljesítménnyel járul hozzá a boldog nyugdíjas évekhez. De melyek a legjobbak?

A pénztár, mint a család támasza

Gazdaság2018.02.16, 12:21

A fizetés mellé sok cégnél jár valamilyen béren kívüli juttatás, cafetériaelem is. Érdemes rendszeresen megnézni, hogy miből áll össze ez a csomag és időről-időre módosítani az összetételén. Pláne most, hogy 2018-tól az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári tagsághoz adható munkáltatói hozzájárulás adózása a tavalyinál sokkal kedvezőbb lett. Az önkéntes nyugdíjpénztár a jövőnket teszi kiszámíthatóvá, az egészségpénztár pedig az egyik leginkább családbarát juttatás.

Karácsonyi ajándék állami támogatással

Gazdaság2017.12.14, 12:57

Különleges ajándékokkal is lehet készülni a karácsonyra, amelyek célja is rendhagyó: az egészség megőrzése és biztos pénzügyi háttér nyugdíjas korra. Pusztán annyit kell tenni, hogy az év végéig megkezdjük vagy fokozzuk a takarékoskodást az önkéntes egészségpénztárak és nyugdíjpénztárak segítségével. Ráadásul a befizetéshez az állam akár 150 ezer forintos adójóváírási lehetőséget biztosít. Nem érdemes veszni hagyni ezt a jó lehetőséget!

Jelentősen nőtt az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona

Gazdaság2017.11.14, 13:27

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) adatai szerint a szövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak az idei harmadik negyedév végére 11,2 százalékkal 1247 milliárd forintra növelték vagyonukat az előző év hasonló időszakához képest – mondta Kravalik Gábor, az ÖPOSZ elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Jól teljesítenek az önkéntes nyugdíjpénztárak

Gazdaság2017.05.26, 04:30

Hiába változtak kedvezőtlenül a cafeteria szabályai, az önkéntes nyugdíjpénztárak első negyedéve nem sikerült rosszul: a taglétszám a több mint 11 ezer új belépőnek köszönhetően enyhén nőtt, és ismét 1,14 millió fölé került - írta a Világgazdaság pénteken.

Előző
Következő