Hervis

címke rss

Itt az új lista, néhányan májusra tolták az újranyitást

Még több üzlet vállalja az újranyitást. Április 24-től vasárnaponként már a Metro áruházak többsége, az Aldik, a Lidl-üzletek és a Sparok is nyitva lesznek. A Praktikerekben május 8-tól lehet csempét nézegetni, az IKEA-ban pedig május 22-től lehet vasárnap is vásárolni. 

Pocsék féléven van túl a Tesco, fizetős lett az egyik parkolója

Gazdaság2015.10.10, 16:27

Nagyon rosszul alakult a Tesco eredménye az első félévben, a cég szerint ebben többek közt a vasárnapi boltzár is szerepet játszott. A parlament módosította a villamos energiáról szóló törvényt a nemzeti közműcég terjeszkedése miatt. Januártól az ügyfelek ellenőrizhetik a brókercégeknél vezetett számlájukat, a VW-tulajdonosok pedig már most megnézhetik, érinti-e autójukat az emissziós botrány. A Valutaalap javította Magyarországra vonatkozó előrejelzését. A költségvetés százmilliárdos mínuszban van tavalyhoz képest, de hamarosan megérkeznek a befagyasztott uniós támogatások. Ez volt a héten a gazdaságban.

Egy Hervissel kevesebb

Gazdaság2015.10.09, 14:55

Bezárunk! Végkiárusítás! –írja az egyik legnagyobb sportszereket árusító áruház a szórólapján. Az üzlet az Europarkban van és valóban lejár a szerződése 2016. január 1-én – tudta meg az Origo.

Robbanás a sportbolt webáruházában

Gazdaság2015.07.01, 14:33

Új üzletet nyitott a MOM Park Bevásárlóközpontban a Hervis. A sportboltban 10 új alkalmazott is dolgozik. Az áruházlánc jövőre tovább terjeszkedik Magyarországon. 

90 milliárdos időzített bomba a CBA-t is kímélő adó

Gazdaság2014.02.11, 11:27

Kedvet kaphatnak a Magyarországon működő hipermarketek a pereskedéshez, miután a luxemburgi bíróság szerint uniós alapelvet sértett a kiskereskedelmi különadó. A nemzetközi bíróság döntését a magyaroknak is jóvá kell hagyni, ha így lesz, perek sokasága indulhat meg. A tét 90 milliárd forint.

Az uniós joggal ellentétes volt a kiskereskedelmi különadó

Gazdaság2014.02.05, 11:27

Az Európai Unió Bírósága egy folyó perben hozott előzetes döntésében elmeszelte a 2010-es magyar különadótörvény kiskereskedelemre vonatkozó egyik passzusát. E szerint a Hervis sportáruháznak csak azért kellett jóval nagyobb adót fizetnie a versenytársainál, mert leányvállalatként és nem franchise rendszerben működik.

A kiskeradó az Európai Bíróságon kötött ki

Gazdaság2012.09.06, 15:56

A Hervis sportcikkeket forgalmazó cég megtámadta a hipermarketadót az Európai Bíróságon. A kormány háromszor évi 60 milliárd forintot szed, szedett be a különadóból, így a per tétje igen nagy.

Nagyon bizakodik a Spar

Gazdaság2009.02.19, 12:40

A Spar Österreich-Gruppe élelmiszer-, vegyesbolt- és sportszer-kereskedelmi hálózat rekord bevételt ért el tavaly, és idén is további nagy beruházásokkal akar szembe menni a gyenge konjunktúrával.

Előző
  • 1
Következő