kerekesszék
címke rss- kapcsolódó címkék:
- mozgássérült
- mozgáskorlátozott
- tolószék
- blog
- betegség
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Rehab Critical Mass vasárnap: képes vagyok!
Harmadik alkalommal tartják meg vasárnap a fogyatékossággal élők, valamint a velük szimpatizáló ép barátaik, ismerőseik, szövetségeseik a Rehab Critical Mass felvonulást. Az esemény célja, hogy felhívják az emberek figyelmét a fogyatékossággal élők társadalmi kirekesztettségére, azokra a súlyos problémákra és hiányosságokra, amelyek haladéktalan megoldást igényelnek.
Naomi Campbell tolószékben utazott a reptéren
Nem tudni, mi történhetett a modellel, de tolószékben érkezett meg a John F. Kennedy nemzetközi repülőtérre.
Már kerekesszékesek is gondolázhatnak Velencében
A kerekesszékesek is élvezhetik ezentúl a gondolázás élményét Velencében, ahol nemrég felavatták az első, mozgáskorlátozottaknak kialakított gondola-beszállóhelyet.
Új figurával rukkolt elő gyerekkorunk kedvenc játéka
A dán játékcég, a LEGO elkészítette a gyermekével otthon maradó fiatal apukát.
Kerekesszékes figurát készített a Lego
Kerekesszékben ülő minifigurával jelent meg a piacon a dán Lego cég, csaknem egy évvel azután, hogy az interneten kampány indult, amely a fogyatékossággal élő emberek megjelenítésére szólította fel a játékgyártót.
- címkék:
- kerekesszék
- petíció
- Lego
- Címkefelhő »
Húszéves álma vált valóra a kerekesszékes lánynak
Fürdőzött már delfinekkel San Diegóban, napozott a marokkói óceánpart homokjában, korzózott a zsúfolt barcelonai Ramblán, küzdött a vesetisztító New York-i kátyúkkal, és velencei lépcsőkkel. Az érdekesség mindezekben, hogy Tóth Tímea kerekesszékkel járja a világot. Ősszel három hetet töltött az Egyesült Államokban, de más, rázós utazásairól is beszélgettünk vele.
Durva! Lavórban él a lány, akinek csak feje van
Egy 19 éves fiatal lány, Rahma Haruna születési rendellenesség miatt elcsökevényesedett testtel éli mindennapjait. Szinte csak feje van, amit szülei lavórba raktak.
Kitiltották a légdeszkát a legnagyobb kütyüshowról
Nem csak a guruló, de a lebegő járgányokat sem lehet használni a legnagyobb kütyüexpón Las Vegasban.
Így cselekedhet jót a legegyszerűbben adventkor
A Route4U karácsonyi kampányával percek alatt, mobillal könnyítheti meg a mozgáskorlátozottak életét, és közben még a Mikulásnak is segít.
Kiforgatta vagyonából, elhagyta, majd beperelte felesége a hadirokkant katonát
Bár végül Simon Vaughannak kedvezett a bíróság ítélete, a férfi édesanyja, Lynne továbbra is aggódik fiáért.
Kerekesszékbe került Mickey Rourke
Hiába igyekezett elbújni a fotósok hada elől, nem sikerült. De vajon miért tolta egy ápoló kerekesszékben Mickey Rourke-ot a Los Angeles-i repülőtéren?
Te összejönnél egy kerekesszékes emberrel? - VlogOli kiderítette
VlogOli, a Life.hu vloggere ezen a héten komoly témáról faggatta az utca népét. A legfrissebb Voxpop témája a kerekesszékkel élők.
- címkék:
- VlogOli
- kerekesszék
- szerelem
- kérdés
- Voxpop
- Címkefelhő »
Mozgáskorlátozott parkolóhelyet festett fel magának az útra egy nő
Claire Lomasnak elege lett, hogy még mindig nincs kislánya iskolája előtt mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhely, holott áprilisban kérvényezte felfestését. Úgy döntött, majd ő intézkedik.
Kómába került és teljesen leépült egy fiatal lány egyetlen darab ecstasy-tól – Sokkoló fotó!
Egy életvidám, gyönyörű fiatal lányt leépülve, felismerhetetlenül látni egy kerekesszékben, úgy, hogy még beszélni is alig tud – sokkoló. Mindezt ráadásul egyetlen tabletta okozta.
Élet a kerekesszékben: „A bakancslistámon szerepel egy paralimpia teljesítése”
Schober László számításait egy egészségi probléma húzta keresztbe, azóta kerekesszékben éli mindennapjait. Lacit nemhogy megtörte, sokkal inkább ösztönözte és a mai napig motiválja a kialakult helyzet. A mosolygós férfi nem zárkózik el az élet örömeitől, másokhoz hasonlóan ugyanúgy igénybe veszi a tömegközlekedést, dolgozik és sportol. Interjú.
Kerekesszékes barátnőjén segítene az 1perc és nyersz! játékosa
Hétfő este startol az RTL Klub ügyességi vetélkedőjének legújabb évada. A tét nem kicsi, a versenyzők akár 10 millió forinttal térhetnek haza az ország kedvenc családi game show-jának stúdiójából.
Íme egy fitneszapp tolószékeseknek
Készülőben az első fitneszalkalmazás, ami kifejezetten a mozgáskorlátozott embereknek szól.
Egy béna kisfiúnak adta a saját műtétjére kapott adományokat a férfi
Dan Blacket igazi hősként emlegetik tette miatt: a tolószékben élő fiatal férfi a mindössze 5 éves Brecon Vaughannek adta a hozzá befolyt adományokat, hogy a kisfiú ismét járhasson.
Hihetetlen találmány- A jövő kerekesszékének a lépcső sem akadály
Első blikkre úgy néz ki, mint átlagos kerekesszék. Akkor következik az igazi mutatvány, ha lépcső kerül az útjába!
- címkék:
- kerekesszék
- találmány
- lépcső
- akadály
- Címkefelhő »
Bénák, előre!
Beköti a cipőfűzőjét, leszalad a lépcsőn, felugrik a buszra, átsiet a hídon, és már meg is érkezett. Ha egészséges. Kerekes székkel eljutni, mondjuk, éppen a Rehab Critical Massre már jóval nehezebb. Nekünk érdekes kaland, nekik mindennapi küzdelem.
Vasárnap újból Rehab Critical Mass
Fogyatékossággal élők – többek között mozgáskorlátozottak, siketek, vakok, autisták - és a velük szimpatizáló ép emberek vesznek részt azon a speciális felvonuláson, melyet a Rehab Critical Mass mozgalom szervez vasárnap délután. A demonstráción kívül építési munkálatok miatt is forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban vasárnap.
Futógépet nyert a lábnélküli asszony
Futógépet nyert a The Price Is Right egyik adásának győztese. Aki egyébként kerekesszékes.
Szuper izmokkal rendelkezik a kerekesszékes testépítő bajnok
Az indiai Anand Arnold sokat dolgozott azért, hogy az ország egyik leghíresebb testépítője legyen.
Amputált lábú modell lett a New York-i divathét legnagyobb sztárja
Ilyen még nem volt: az FTL Moda kerekesszékes modelleken mutatta be 2015-ös őszi-téli kollekcióját, a legnagyobbat mégis a lábamputáláson átesett Jack Eyres kifutóra lépése szólt.
A mozgáskorlátozottak is az útdíj átgondolását kérik
A mozgáskorlátozottak legkönnyebben a tágas, akadálymentesített városszéli hipermarketekben tudnak vásárolni, de az ezekhez vezető utakat a kormány fizetőssé tette. Ráadásul a kisbuszokra nem öt-, hanem tízezer forintos megyematrica kell. A kerekesszékesek számára a tömegközlekedés nem opció.
A világ egyik legcukibb kutyája: TurboRoo, a kétlábú csivava
A két első láb nélkül született tündéri csivava, TurboRoo életét teljesen megváltoztatta a 3D nyomtatás. Gazdája először játékokból épített neki kerekeket, és nem nyugodott addig, míg nem született tartós megoldás a kiskutya közlekedésére.
Kerekesszékes férfit gázoltak halálra Jakabszállásnál
A helyszínen meghalt egy elektromos kerekesszékkel közlekedő férfi, akit egy autó ütött el az 54-es főúton, Jakabszállásnál.
Futurisztikus szék segíti a mozgást
Az intelligens kerekes szék strapabíró, ugyanakkor könnyű vele manőverezni, jól irányítható.
- címkék:
- Japán
- kerekesszék
- mozgássérültek
- CEATEC
- Címkefelhő »
Gengszterfilmet forgat Tilla
Till Attila Tiszta szívvel munkacímű második nagyjátékfilmjének forgatása szeptember 8-án elindult. 38 napig dolgoznak számos budapesti helyszínen.
Tíz év után újra ugrott balesete helyszínén a lebénult bázisugró
2004. július 19. rettenetes nap volt Lonnie Bissonnette számára. A megszállott bázisugró sportolás közben balesetet szenvedett és lebénult. Tíz évvel az eset után ismét a hídon volt, hogy kerekesszékkel ugorjon le ugyanonnan.
A bébi kecske első lépései kerekesszékkel
A hátsó lábaira béna állatka boldogan próbálgatja „hátsó futóműveit." Nála jobban már csak mi örülünk.
- címkék:
- betegség
- kerekesszék
- kecske
- béna
- Címkefelhő »
Tolószékbe került Zámbó Krisztián
Az Édes Élet sztárja súlyos gerincproblémával küzd, ezért kerekesszékbe került.
Lang Györgyi kiszolgáltatott helyzetbe került
A kerekesszékes énekesnő csak segítséggel tudja megközelíteni a lakását. Szeretné, ha a társasház liftet csináltatna, így barátai segítsége nélkül, önállóan is közlekedhetne.
Kerekesszékben így gyönyörűek - egy különleges szépségversenyen jártunk
Harmadik alkalommal rendezték meg a Miss Colours szépségversenyt, amelynek szombat este volt a döntője. Az egyre nagyobb érdeklődésnek köszönhetően az elmúlt két évvel ellentétben ezúttal nemzetközi volt a megmérettetés, így idén hat ország gyönyörű női indultak a koronáért. A Life.hu is a helyszínen járt.
Így mászta meg a Kilimandzsárót a láb nélküli férfi: Videó!
Szinte hihetetlen, de igaz: törzstől lefelé nincsenek testrészei Spencer Westnek, mégis megmászta a Kilimandzsárót!
Lépjünk túl azon a szinten, hogy csak élünk
A magyar kerekesszékes rögbiválogatottat egy dokumentumfilm hatására szervezték meg súlyos balesetük utáni rehabilitáción átesett emberek. Eleinte egy lakatossal úszták meg a méregdrága speciális székek kifizetését, aztán a riválisok segítették őket, mára pedig egy bátor húzással megnyerték Magyarország egyik leggazdagabb emberét mecénásnak. Egy edzésükön jártunk.
Freestyle trükkök kerekesszékből
Egy videó, ami megtanít arra, hogy bármilyen helyzetben szabadnak érezheted magad.
Testi fogyatékosokról mintáztak próbababákat
Minden testforma és méret csodálatos. Egy karitatív szervezet testi fogyatékkal élőkről mintázott próbababákat, és tette ki őket Zürich bevásárlóutcájának kirakataiba.
Zseniális reklám a barátságról
Remek terv alapján készült el az a sörreklám, ami az összetartozás és barátság szép példája.
Kerekesszék, bekötött szemek, füldugók
A Magyar Telekom a fogyatékos emberek foglalkoztatásáért tett törekvéseiért elnyerte a Fogyatékosság-barát munkahely elismerést.
Nem tökéletesek, de gyönyörűek: fogyatékos modellek
Miss Iowa egyik karja könyék alatt hiányzik, Weisz Fanni modell siket, Vasas Vanda pedig tolószékben ül, ám ezek közül egyik sem von le semmit szépségükből, rátermettségükből: a fogyatékkal élő modelleknek igenis helye van a kifutókon.
Robotlábra állt a balesetben lebénult férfi
A MindWalker nevű, európai fejlesztésű szerkezet segítene újra járni a tolószékbe kényszerülteknek. A különleges külső vázat pusztán a szellem erejével lehet mozgatni.
Félcsőben ugrat a kerekes székkel
Aaron Fotheringham sérült gerincvelővel született, ami miatt lebénult a lába. A 21 éves Las Vegas-i fiú azonban nem akart kilógni az öt - hozzá hasonlóan szintén örökbefogadott - testvére közül, igyekezett mindenben részt venni. Mostanra pedig talán már túl is tesz a többieken, kerekes székben űz extrém sportot, félcsőben ad elő hasonló mutatványokat, mint a BMX-esek vagy a deszkások.
- címkék:
- kerekesszék
- félcső
- Címkefelhő »
Nyitott szívvel ugrok fejest az ismeretlenbe
Nagy Bendegúz húsz évvel ezelőtt egy sportbaleset miatt került kerekesszékbe. Ő azonban sohasem érezte úgy, hogy emiatt ne válthatná valóra korábbi álmait.
Kerekesszék- és mankókölcsönzők nyílnak
Várhatóan még az idén elkészül több térségi intézményközpont, ahol egyebek mellett elektromos ágyakat, kerekes székeket, mankókat tudnak majd kölcsönözni a rászorulók és hozzátartozóik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkára hétfőn Budapesten.
Ördög Nóra: Mosoly a kerekesszékben
Ránevetni a türelmetlen, sorban álló emberekre, a munkahelyen a kiállhatatlan kollégára, vagy vitahelyzetben a kedvesedre. A mosoly komoly fegyver lehet a kezedben, ha okosan tudsz bánni vele. Ördög Nóra megosztja veled, hogy miért érdemes folyamatosan gyakorolni.
Ő a legszebb kerekesszékes magyar lány
Szombat este rendezték a Miss Colours Hungary kerekesszékes szépségverseny döntőjét. A versenyt a húszéves Vasas Vanda nyerte, aki 2012-ben került kerekesszékbe.
Egyre több a csoda a repülőtereken
Az amerikai repülőtereken is megszokottak a biztonsági ellenőrzés előtt hosszan kígyózó sorok. Nem kellemes dolog, de a legtöbben kénytelen belenyugvással várják ki, amíg a sor elejére érnek. Néhányan azonban más módszerrel kísérleteznek: például azzal, hogy kerekes székbe ülnek akkor is, ha valójában nincs is rá szükségük. Így megússzák a sorban állást.
- címkék:
- repülés
- kerekesszék
- utazás
- várakozás
- Címkefelhő »
Terepjáró kerekes szék készül Japánban
Szenzorok erdejével és lábként felemelhető kerekekkel felszerelt robotként képzelik el a jövő kerekes székét a japán kutatók. A prototípusként már létező eszköz az akadálymentesítés nélküli járdákon is boldogul.
Kerekesszékkel tomboltunk a Szigeten
A 20 éves Bálint négy éve kényszerült kerekesszékbe egy gyógyíthatatlan idegrendszeri betegség, Friedrich-ataxia miatt. Amellett, hogy felsztiválőrült, a Pécsi Tudományegyetemen informatikát tanul nappali tagozaton. Idén még nem hagyott ki egyet sem az nagy fesztiválok közül. Nem a koncertek vonzzák, hanem a társaság. Az orvosok szerint még legfeljebb tíz éve van hátra, ebből minél többet szeretne emberek közt, jó hangulatban tölteni. Nézze meg velünk, hogyan telnek Bálint napjai a Szigeten!