Jeruzsálem

címke rss

Fillérekért jutottunk el a Szentföldre

Archívum2016.12.06, 07:01

Viszonylag sokszor jártam Egyiptomban búvárkodni, szívtam is a fogam a drága charter jegyárak miatt. Ezért aztán, amikor felfedeztem az új eilati járat igencsak nyomott árait, egyből elkezdtem kalkulálni. Bármi is a kedvező árak oka, a 15-18 ezer forintos retúrjegynek nem lehet ellenállni. Izrael nem olcsó úti cél, de nem is mindennapi élmény.

Ötszáz év után újra felnyitották Jézus sírját

Tudomány2016.10.31, 10:02

Több száz év után először felemelték a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír körüli szentély restaurálása miatt – közölte a Háárec internetes oldalán. 

Izrael tiltakozik, az UNESCO csak a Templom-hegy iszlám nevét használta

Nagyvilág2016.10.14, 14:13

Izrael megszakította az együttműködést az ENSZ kulturális szervezetével, mert bizottsági szinten elfogadott egy olyan előterjesztést, amely a jeruzsálemi Templom-hegyet csak iszlám nevén említi, illetve kritizálja Izrael cselekedeteit Jeruzsálemben. Izrael miniszterelnöke kritizálta a döntést, a palesztin elnök szóvivője üdvözölte.

Megölt két embert egy fegyveres merénylő Jeruzsálemben

Nagyvilág2016.10.09, 12:37

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életveszélyes sérült - egy rendőr és egy járókelő - a kórházba szállítása után meghalt.

Kitudódott Károly herceg titkos útja

Nagyvilág2016.10.05, 11:15

Károly herceg, brit trónörökös titokban meglátogatta apai nagyanyja, Aliz battenbergi hercegnő sírját Kelet-Jeruzsálemben, amikor Simon Peresz volt államelnök temetésére múlt pénteken Izraelbe érkezett - adta hírül szerdán a Háárec című izraeli napilap.

Hátulról szúrt nyakon rendőröket egy palesztin fiatal

Nagyvilág2016.09.19, 12:53

Egy palesztin fiatal késsel súlyosan megsebesített két izraeli rendőrt hétfő reggel a jeruzsálemi óváros Heródes Kapujánál, a rendőrök rálőttek a merénylőre, aki életveszélyesen megsebesült – jelentette a helyi közszolgálati rádió.

Lelőttek egy újabb késes támadót Jeruzsálemben

Nagyvilág2016.09.16, 16:12

Jeruzsálemben lelőttek pénteken egy jordániai állampolgárságú palesztin fiatalembert, aki az óvárosból késsel a kezében a Damaszkuszi Kapunál álló határőrkatonák felé futott – jelentette az izraeli közszolgálati rádió, a rendőrség beszámolójára hivatkozva. A húsz év körüli támadó a helyszínen meghalt. Egy másik támadásban két ember próbált egy autóval a buszmegállóban várakozók közé hajtani.

Lezárták Jeruzsálemben a Mecsetek terét

Nagyvilág2016.06.28, 12:22

A ramadán végéig csak a muzulmánoké a szent hely. Biztonsági okokból, az utóbbi napok összecsapásai miatt döntöttek így.

Megkéseltek két idős nőt Jeruzsálemben

Nagyvilág2016.05.11, 04:57

Megkéseltek két idős nőt Jeruzsálemben a Béke erdeje közelében. A támadókat nagy erőkkel keresi a rendőrség: ellenőrző pontokat állítottak fel és átkutatták a város arab negyedét.

Bomba robbant egy buszon Jeruzsálemben

Nagyvilág2016.04.18, 21:12

Legkevesebb 17-en megsebesültek, amikor bomba robbant egy buszon Jeruzsálemben. Az első vizsgálatok alapján úgy tűnt, hogy technikai hiba történt, de a hatóságok már terrorakcióról beszélnek.

Legalább annyira titokzatos, mint a torinói lepel

Tudomány2016.03.28, 17:03

A keresztény hagyomány szerint a golgotai keresztút alatt a Jézust kísérő tömegből egy asszony, Veronika vált ki, és az őrökkel mit sem törődve a Megváltó elé lépett, majd egy kendővel letörölte Jézus arcáról a vért. Az olaszországi Manoppello kapucinus kegytemplomában őrzött, és Veronika kendőjeként emlegetett selyemfátylon kirajzolódó arc tökéletes egyezést mutat a rejtélyes torinói lepel férfialakjának arcával.

Salamon korabeli pecsét Jeruzsálemben

Tudomány2016.03.08, 08:10

Ritka, 2500 éves pecsétet ástak ki izraeli régészek egy jeruzsálemi ásatáson, egy nő neve olvasható rajta - írta a The Jerusalem Post.

Havazást várnak Jeruzsálemben is

Nagyvilág2016.01.24, 18:50

Már több centiméteres hótakaró borítja Észak-Izraelben a Golán-fennsíkot és a Hermon-hegyet, a rendkívüli hideg és a csapadékos időjárás közepette havazásra számítanak éjszakától Jeruzsálemben is - közölte a katonai rádió. 

Az elveszett vagy elrejtett frigyláda titkai

Tudomány2015.12.23, 18:33

Egyesek szerint csupán bibliai fikció, mások szerint valódi tárgy volt, de Salamon templomával együtt megsemmisült, amikor Kr. e. 587-ben a babiloniak elfoglalták Jeruzsálemet. Sokan abban hisznek, hogy a misztikus frigyláda még ma is létezik, sőt egyesek tudni vélik, hogy hol található. Van, aki vatikáni kazamatákat vizionál, mások szerint a Templom-hegy mélye rejti a titkot, de olyanok is akadnak szép számmal, akik biztosan tudják, hogy napjaink Indiana Jonesa akkor jár el bölcsen, ha Etiópiának veszi az irányt.

Civil sérültje is van a jeruzsálemi merényletnek

Nagyvilág2015.12.03, 14:56

Egy civil közepesen, egy katonai pedig könnyebben megsebesült csütörtök délelőtt egy Jeruzsálem melletti fegyveres merényletben, amelynek elkövetőjét a helyszínen agyonlőtték - közölte a helyi média.

Ebből a barlangból épülhetett Salamon temploma

Archívum2015.11.25, 19:05

Jeruzsálem óvárosa alatt található egy 2 hektáron elterülő mesterséges barlangrendszer, amelyhez annyi legenda fűződik, hogy megszámolni is nehéz. A mondák szerint az innen kinyert kövekből építette Salamon mitikus szent templomát, Zedekiás király rajta keresztül menekült a babiloniak elől, sőt, egy német szekta és a szabadkőművesek is rátették már a kezüket. 

Tizenéves palesztin lányt lőttek le az izraeli rendőrök

Nagyvilág2015.11.23, 13:14

Ollókkal támadt és megszúrt egy idős férfit két tizenéves palesztin lány Jeruzsálem keleti részében hétfőn a két hónapja tartó erőszakhullám legújabb eseményeként. Izraeli rendőrök rálőttek a támadókra és egyiküket lelőtték.

Évszázados régészeti rejtély oldódott meg Jeruzsálemben

Archívum2015.11.04, 08:21

Izraeli régészek megtalálták IV. Antiokhosz szeleukida uralkodó Akra nevű jeruzsálemi erődítményét, amelyet  több mint egy évszázada kerestek az archeológusok - jelentették be kedden Jeruzsálemben.

Akciós menü az egy asztalhoz ülő zsidóknak és araboknak

Travelo2017.10.16, 10:35

Egy izraeli vendéglő akciós menüt hirdetett félárú csicseriborsókrémmel, vagyis hummusszal az egy asztalhoz ülő arabok és zsidók számára.

Az araboknak adná a Siratófalat az UNESCO

Nagyvilág2015.10.20, 14:37

Izrael igyekszik megakadályozni annak az UNESCO-állásfoglalásnak a jóváhagyását, amelyik az Al-Aksza mecset részeként ismeri el a jeruzsálemi Siratófalat, ezzel pedig palesztin fennhatóság alá helyezné.

Késes támadókat lőttek le Jeruzsálemben

Nagyvilág2015.10.14, 21:36

Jeruzsálem központi buszpályaudvarán, és az óváros damaszkuszi kapujánál támadtak palesztin merénylők késsel civilekre. Egyiküket még a támadás előtt lelőtték a rendőrök, a másik megsebesített egy nőt, azután ölték meg. Közben Izrael elkezdte lezárni az arabok lakta városrészeket.

Katonákkal erősítik a rendőrséget Izraelben

Nagyvilág2015.10.14, 13:47

Kemény biztonsági intézkedéseket jelentett be Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő az erőszak megfékezésére.

Gyanús szál a templomosok titokzatos kincse körül

Tudomány2015.10.13, 19:19

Nincs racionális magyarázat arra, hogy a 12. század elején Jeruzsálemben megalapított, jelentéktelen "Pauperes Commilitorum Christi", azaz Krisztus szegény lovagjai – vagy ismertebb nevükön a templomosok – hogyan válhattak alig két évtized leforgása alatt a középkori Európa egyedülálló hatalommal és befolyással rendelkező szervezetévé. Miért hozták és hozzák kapcsolatba különböző teóriák és feltételezések a Szent Grált vagy a skóciai Rosslyn-kápolnát a templomosokkal? És lehetnek-e valahol felfedezetlen, rejtőzködő templomos kincsek? Történelmi oknyomozó írásunkban október 13-án, a lovagrend felszámolásának napján ezekre a kérdésekrre ...

Két merénylet Jeruzsálemben

Nagyvilág2015.10.13, 12:11

Két támadást is elkövettek egy időben Jeruzsálemben kedden reggel. Húsznál több a sebesültek száma.

Három szent hely, ahol turistáskodni is jó

Travelo2017.12.01, 14:01

Ha spirituális feltöltődésre vágyik, vagy csak különleges helyekkel szeretné bővíteni a bakancslistáját, de nem akarja átutazni ezért a fél világot, az alábbi szakrális helyekkel nem lőhet mellé. Mutatunk három közeli szent helyet, ahol turistáskodni is jó!

Palesztin fiatalok csaptak össze izraeli rendőrökkel

Nagyvilág2015.09.13, 16:19

Összecsapások voltak palesztin fiatalok és az izraeli biztonsági alakulatok között a jeruzsálemi Mecsetek terén vasárnap reggel, a zsidó óév utolsó napján. 

Öt izgalmas tény a Holt-tengerről

Travelo2017.12.03, 09:16

Valószínűleg már óvodás korában megtanulta, hogy a Holt-tengerben akár ülve is lehet lebegni, hogy nagyon sós a vize és hogy nemsokára lehet, hogy teljesen kiszárad. De vajon az okokat is ismeri? Most megtudhatja a Holt-tenger öt legnagyobb titkának hátterét.

Rejtélyes pódiumot találtak Jeruzsálemben

Archívum2015.08.31, 14:59

Kétezer évvel ezelőtti, rejtélyes pódiumot találtak a régészek Jeruzsálemben, a szentélyhez vezető egykori úton - értesült hétfőn a Yent, a Jediót Ahronót című újság honlapja.

Feltámadt a kereszt a félhold ellen

Tudomány2015.08.15, 22:48

1096. augusztus 15-én, a Jeruzsálem visszafoglalásáért II. Orbán pápa áldásával hadba szálló egyesített európai lovagi sereg megindulásával kezdődött el az a két évszázadig tartó időszak, amelyet az egyetemes történelem a keresztes háborúk koraként ismer.

Késelés a jeruzsálemi melegfelvonuláson

Nagyvilág2015.07.31, 09:29

Válogatás nélkül szurkálta az embereket egy férfi a jeruzsálemi melegfelvonuláson. A támadó korábban is követett el hasonló homofób bűncselekményt, tíz évet kapott érte. A szervezők nem fújták le a felvonulást, amihez szolidaritásképpen több ezren csatlakoztak. 

Rendőrökkel csaptak össze palesztin fiatalok az Al-Aksza mecsetnél

Nagyvilág2015.07.26, 14:03

Az izraeli rendőrök erővel hatoltak be az Al-Aksza mecsetbe, ahol kövekkel, Molotov-koktélokkal és petárdákkal felszerelkezett palesztin fiatalok barikádozták el magukat az éjszaka. Több rendőr is megsebesült.

Szent fürdőt találtak egy jeruzsálemi ház alatt

Tudomány2015.07.02, 12:26

Kétezer éves rituális fürdőt, mikvét fedeztek fel egy magánház nappalija alatt Jeruzsálem közelében, Ein Kerem faluban - jelentette be szerdán az Izraeli Régészeti Hivatal.

1500 éves bizánci templom maradványaira bukkantak

Archívum2015.06.10, 16:53

A bizánci korból származó ezerötszáz éves pihenőállomás és templom maradványaira bukkantak a Jeruzsálemet Tel-Avivval összekötő út bővítésénél dolgozó munkások.

Ezerötszáz éves bizánci romokra bukkantak Jeruzsálemnél

Travelo2017.10.06, 09:14

Ezerötszáz éves bizánci romokra bukkantak Jeruzsálemnél

Hihetetlen, hány arca van ennek a kicsi országnak

Archívum2015.06.07, 18:23

Hatnapos izraeli körtúránk minden napja tudott meglepetéssel szolgálni. A Földközi-tenger modern üdülővárosai, a Genezáret-tó zöldellő partvidéke és a Holt-tenger kopár medencéje után - amelyről előző cikkünkben számoltunk be - túránk legnagyobb dobására készültünk: betekertünk a Júdeai-sivatagba.

Régészkedő izraeli gyerekek 1400 éves szőlőprést ástak ki a földből

Travelo2017.09.29, 16:49

Régészkedő izraeli gyerekek 1400 éves szőlőprést ástak ki a földből

Jeruzsálemben keresztelték meg Kim Kardashian és Kanye West lányát

Life.hu2015.04.24, 16:41

Hagyományos szertartás keretein belül keresztelték meg a celebpár kislányát.

Izraeli határőrök közé hajtott egy palesztin autós

Nagyvilág2015.03.06, 11:40

Öt izraeli határőrnő és egy civil megsérült, amikor pénteken reggel gyalogosok közé hajtott egy palesztin sofőr. A merénylőt egy másik határőr lőtte le; az állapota kritikus.

Ultraortodox kocsma nyílt Jeruzsálemben

Archívum2015.02.24, 11:15

Jeruzsálem egyik legvallásosabb negyedében újabban ultraortodox kocsma várja a vendégeket.

Ultraortodox kocsma nyílt Jeruzsálemben

Travelo2017.10.06, 14:05

Ultraortodox kocsma nyílt Jeruzsálemben

Ilyet még nem láttál! Évtizedek óta nem látott hóvihar tombolt Isztambulban, hó borítja Jeruzsálemet is

Archívum2015.02.20, 10:43

Míg Magyarországon a hétvégére is enyhe időt ígérnek a meteorológusok, addig több országban is szokatlan időjárási viszonyok alakultak ki az elmúlt napokban - a hó és a hóvihar miatt.

Ókori üveggyűjteményt adományoztak a jeruzsálemi Izrael Múzeumnak

Travelo2017.09.29, 14:11

Ókori üveggyűjteményt adományoztak a jeruzsálemi Izrael Múzeumnak

Illegális eredetűek lehetnek a babiloni fogságról szóló agyagtáblák

Tudomány2015.02.12, 20:17

Egyes szakemberek szerint fosztogatásból és illegális kereskedelemből származhatnak a Jeruzsálemben kiállított, a zsidók babiloni fogságát dokumentáló ókori agyagtáblák.

Izraelben temetik el a párizsi üzletben megölt áldozatokat

Nagyvilág2015.01.11, 09:20

Jeruzsálemben, az Olajfák-hegyén lévő ősi zsidó temetőben helyezik kedden örök nyugalomra a párizsi kóser élelmiszerüzlet túszdrámájában meggyilkolt négy zsidó áldozatot.

Lezárták Jeruzsálemet a havazás miatt

Nagyvilág2015.01.07, 11:05

Utakat kellett lezárni Izraelben a havazás, heves eső és szélvihar miatt, több helyen a tanítást is felfüggesztették. Az ország északi részén több települést elszakított a világtól a hóesés, és a jövő hét elejéig nem is javul majd a helyzet.

Három embert öltek meg egy jeruzsálemi zsinagógában

Nagyvilág2014.11.18, 08:52

 Baltával és késsel felfegyverkezett két férfi megtámadott több zsidót kedd reggel egy jeruzsálemi zsinagógában. Három embert megöltek, majd a rendőrség agyonlőtte a két - médiajelentések feltételezése szerint palesztin - támadót - közölték hivatalosan.

Felakasztva találtak egy buszsofőrt

Nagyvilág2014.11.17, 15:25

Zavargások törtek ki Jeruzsálemben egy felakasztva talált palesztin autóbuszsofőr miatt hétfőn. A palesztinok elutasítják a rendőrség álláspontját, miszerint öngyilkosság történhetett.

Végighajtott a járókelőkön a jeruzsálemi merénylő

Itthon2014.11.05, 15:47

Egy embert halálra gázolt, legkevesebb kilencet pedig megsebesített egy autós merénylő Kelet-Jeruzsálemben. Két hete egy anyát és csecsemőjét ölték meg ugyanígy a városrészben - fokozódnak az indulatok a jeruzsálemi Szent hegyet érintő területi viták miatt.

Markológéppel támadt egy merénylő Jeruzsálemben

Nagyvilág2014.08.04, 16:44

Autóra és buszra támadt, egy járókelőt pedig halálosan megsebesített. Korábban is rendeztek már ámokfutást munkagépekkel.

Heisler: A magyar kormány nem antiszemita

Itthon2014.07.01, 14:29

A magyarországi emlékezetpolitikai gyakorlatot ugyanakkor bírálta a Mazsihisz Jeruzsálembe látogató elnöke. Az izraeli miniszterelnök erőt kívánt neki a munkájához.

Csúcsforgalom a Szent Sírnál

Archívum2014.03.10, 08:54

Hat keresztény felekezetnek van több-kevesebb joga a keresztény világ legszentebb helyén ájtatoskodni. Az együttműködés nem mindig zökkenőmentes, elfordult, hogy egymás szakállát is megtépték a buzgó szerzetesek. Na, de milyen egy vasárnap délután Jézus sírjánál? 

A hatfelé osztott templom városa

Travelo2017.12.11, 15:07

Jeruzsálem három nagy világvallás szent városa, szűk, macskaköves utcáin sétálva mindenkit megérint három évezred történelme. De mit keres itt a templom falához támasztott létra?

Szombaton nincs presszókávé

Travelo2017.12.11, 15:04

Tudják, honnan származik a jaffaszörp? És azt hogy hol van január közepén eperszezon? És vajon hol valósult meg a - szinte - tökéletes kommunizmus? A válasz: Izrael. A Travelo januárban járt az irányliftek, a kultúrák keveredése és a halvás-mézes vaníliafagyi országában.

Napszúrást kaptunk a zsidók erődjében

[origo] utazás2014.01.18, 23:56

Izraelbe eljutni már nem olyan drága fapados repülővel, ott viszont a plafonig érnek az árak. Ennek ellenére hátizsákos turistáknak is van keresnivalójuk a Szentföldön, bár nem árt egy kis spórolással készülni. Tel-Aviv remek hely, Jeruzsálem olyan, mint egy zsémbes néni, a napszúrással pedig még a tél közepén sem árt vigyázni.

Esik a hó Jeruzsálemben

Időjárás2013.12.12, 13:28

Lassan beüzemel a Hermon-hegyi sípálya is. 

Féláron ehet Izraelben, ha kikapcsolja a mobilját

Travelo2017.10.09, 09:21

Féláron ehet Izraelben, ha kikapcsolja a mobilját

Jézus pimasz mosollyal nézett vissza

[origo] utazás2013.05.05, 09:34

Nem szeretem a szervezett tanulmányutakat, erre mégis igent mondtam. Spiró György tehet róla. Pontosabban Fogság című regényének első mondata: Jeruzsálembe indulsz holnapután. Eljött a pillanat, amikor a könyv főhőséhez hasonlóan nekem is engednem kellett a kijelentésbe burkolt felszólításnak.

Hatalmas hóvihar bénította meg Jeruzsálemet és körzetét

Travelo2017.10.04, 14:17

Az utóbbi húsz év legnagyobb hóvihara zúdult Jeruzsálemre és Izrael északi területeire csütörtökre virradó éjjel.

Leállt az élet Jeruzsálemben a hó miatt

Időjárás2013.01.10, 12:53

Az utóbbi húsz év legnagyobb hóvihara zúdult Jeruzsálemre és Izrael északi területeire csütörtökre virradó éjjel. A havazás miatt Jeruzsálemben az utak járhatatlanná váltak, reggelre leállt a tömegközlekedés a városban, és az iskolák is zárva tartanak.

2750 éves templomot találtak Jeruzsálem mellett

Tudomány2012.12.26, 17:30

Bibliai időkből származó templomot és kultikus agyagfigurákat találtak izraeli régészek Jeruzsálemtől nyugatra egy útépítésnél - jelentette be szerdán az Izraeli Régészeti Hivatal (IAA).

Felháborodást váltott ki Izrael új településpolitikája

Nagyvilág2012.12.02, 16:04

Az amerikai, a francia és a brit külügyminiszter is bírálta Izrael döntését, hogy új építkezésekbe kezd a megszállt területeken.

Kettő meg kettő az négy - a hét képei

Nagyvilág2012.10.28, 13:01

Katonazenekar a döntő pillanatban, Gangnam Style az ENSZ-ben, hádzs Szaúd-Arábiában, polgármester-választás Tiszavasváriban, és ritka betekintés egy kínai börtönbe. Az [origo] képszerkesztőinek válogatása a hét legjobb sajtófotóiból.

A zsidók kincsét keresik a rejtélyes Holt-tengeri barlangokban

Tudomány2012.10.02, 08:56

A Holt-tenger környékén, Ein Gedi régiójában izraeli régészek két rejtélyes barlangra bukkantak az elmúlt években. Októberben titokzatos kincsek után kutatva folytatják az itteni ásatásokat.

Szamoai tetkó és megtisztulás csirkével - a hét képei

Nagyvilág2012.09.29, 15:38

Közüzemi számlák ellen tiltakozó orosz kommunisták, barcogó szarvasbikák, deréktól lefelé tetovált szamoai, sárral elárasztott csocsóasztal és megtisztulás csirkével. Az [origo] képszerkesztőinek válogatása a hét legjobb sajtófotóiból.

Harcolt-e egymással Dávid és Góliát?

Archívum2012.07.11, 15:46

Az elmúlt hetekben egy izraeli ásatás felcsigázta az érdeklődést Dávid király iránt. A régészek egymással vitatkoznak a zsidók legendás királyának létezéséről, illetve a Góliáttal vívott küzdelméről.

Felosztaná Jeruzsálemet az előző izraeli kormányfő

Nagyvilág2012.05.21, 08:49

Arra szólította fel Izrael jelenlegi vezetőit Ehud Olmert volt miniszterelnök, hogy mondjanak le az egységes Jeruzsálem ideájáról, ha valóban békét akarnak a palesztinokkal. Utódja, Benjamin Netanjahu közölte, a kormány elkötelezett a város oszthatatlansága mellett.

Jeruzsálemben temették el a toulouse-i halottakat

Nagyvilág2012.03.21, 15:16

A hétfői franciaországi iskolai lövöldözés négy áldozatát a család kérésére szállították Izraelbe.

Vandálok firkáltak össze egy mecsetet Jeruzsálem központjában

Nagyvilág2011.12.14, 08:54

Ismeretlenek arabellenes graffitiket firkáltak a Jeruzsálem központjában álló mecset falára, majd megpróbálták felgyújtani az épületet.

Lakásépítéssel válaszol Izrael a palesztin UNESCO-tagságra

Nagyvilág2011.11.02, 07:10

Távolabb viszi a békemegállapodást - így kommentálta az izraeli kormány azt, hogy az ENSZ nevelésügyi tanácsa, az UNESCO felvette tagjai sorába a Palesztin Hatóságot. Válaszlépésként Izrael újabb lakásépítésekbe kezd a palesztinok által fővárosul szánt Kelet-Jeruzsálemben, és megvonja a Palesztin Hatóság pénzügyi támogatását.

Halálos áldozata van a jeruzsálemi robbantásnak

Nagyvilág2011.03.23, 17:46

Hatalmas robbanás történt szerdán a jeruzsálemi központi autóbusz-pályaudvar közelében, a detonáció egy embert megölt és legalább harmincat megsebesített.

Letartóztatták a brit konzulátus két dolgozóját Izraelben

Nagyvilág2011.01.03, 22:28

Őrizetbe vették a brit konzulátus két munkatársát Izraelben. A két palesztin alkalmazottat illegális fegyverkeresdelemmel vádolják, de az is felmerült velük kapcsolatban, hogy segítettek egy stadion ellen tervezett merénylet megszervezésében.

Korrupciós ügyben hallgatták ki Ehud Olmertet

Nagyvilág2010.05.26, 00:55

Korrupció gyanúja miatt hallgatták ki kedden Ehud Olmert korábbi izraeli miniszterelnököt. Az ügy még jeruzsálemi polgármestersége idejére nyúlik vissza. A rendőrség szerint többmillió dolláros kenőpénzekről van szó. Olmert tagad, de lehet, hogy őrizetbe is veszik.

Dacol Obamával az izraeli kormányfő

Nagyvilág2010.03.25, 15:34

Hiába tárgyalt több órát Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel Barack Obama amerikai elnök, nem tudta rávenni, hogy Izrael leállítsa a jeruzsálemi telepépítési programot. Netanjahu szerint sikerült enyhíteni az amerikai-izraeli feszültségen, de a palesztinokkal kötendő béke ezzel nem került közelebb.

Összecsapások a jeruzsálemi Templom-hegyen

Nagyvilág2010.02.28, 19:20

Tizenhat ember megsebesült vasárnap a jeruzsálemi Templom-hegyen lévő Al-Aksza mecsetnél, ahol köveket dobáló palesztinokkal csaptak össze az izraeli rendőrök. Húszan elbarikádozták magukat a templomban.

Tízezer zsidó telepes tüntetett Jeruzsálemben

Nagyvilág2009.12.09, 21:12

Több ezer zsidó telepes tüntetett Jeruzsálemben az izraeli kormány döntése ellen, amellyel befagyasztotta a ciszjordániai telepeken a további építkezést. A miniszterelnök a palesztinok felé akart gesztust tenni a béketárgyalások érdekében, de felbőszítette a telepeseket.

Új telepépítéssel borzolja a kedélyeket Izrael

Nagyvilág2009.11.18, 15:24

Jeruzsálem déli részén, a megszállt területeken akar zsidó telep építésébe fogni Izrael. A 900 épülettömb felhúzását ellenzi az Egyesült Államok és az ENSZ is. Izraelen kívül minden szereplő a békefolyamat lefékeződésétől tart.

Kővel dobáló palesztinokat fogtak el egy jeruzsálemi szent helyen

Nagyvilág2009.10.25, 17:43

Kővel dobáló palesztin tüntetőket tartóztatott le vasárnap az izraeli rendőrség Jeruzsálem egyik szent helyén. A tüntetők turistákat dobáltak kővel, az izraeli rendőrség ezt követően avatkozott közbe.

Arab családokat lakoltattak ki telepépítő izraeliek

Nagyvilág2009.08.02, 21:56

53 embert, azaz két családot lakoltattak ki az izraeli hatóságok Kelet-Jeruzsálemben. MIndkét család arab volt, és nem tudtak hatásos ellenérvet felhozni, hogy izraeli telepesek XIX. századi dokumentumokkal bizonyították: felmenőik itt éltek. A vádak szerint Izrael szándékosan költöztet be zsidókat az arablakta Kelet-Jeruzsálembe, hogy az etnikai arányokat megváltoztassa.

Kiabáló muszlim zavarta meg a pápa programját

Nagyvilág2009.05.11, 23:19

Izrael-ellenes kirohanással zavarta meg a pápa jeruzsálemi programját egy muszlim sejk. Bár nem tervezték, hogy szót adnak neki, a férfi magához ragadta a mikrofont, mire zsidó képviselők el akarták hagyni a termet.

Jeruzsálem: három világvallás központja

[origo] utazás2009.04.14, 11:01

Több nap is kevés lenne ahhoz, hogy teljesen bejárjuk, s hetekig tartana, míg megismernénk minden szegletét. Amellett, hogy lenyűgözően szép, talán ez volt a legfontosabb város a történelemben, s a világ három nagy monoteista vallása is központjának tartja, ahol még a harcos ateistáknak is eláll a lélegzetük.

Lelőttek egy traktorral támadó férfit Jeruzsálemben

Nagyvilág2009.03.05, 13:47

Traktorral szántott végig Jeruzsálem egyik utcáján egy feltehetően palesztin férfi. A traktor felborított egy buszt és egy rendőrautót, mielőtt a sofőrt egy rendőr és egy taxisofőr is lelőtte. Izrael terrortámadásnak minősítette az esetet, melyhez hasonlók korábban is történtek.

Tizenöt másodperced van, mielőtt becsapódik a palesztin rakéta

Nagyvilág2009.01.18, 12:16

Izraelben szinte mindenki úgy érzi, igazságos a Gázai övezet ellen indított hadjárat. Nem volt más választásunk, éveken keresztül tűrtük az állandó rakétázást, senki más nem tolerálná ezt, tennünk kellett valamit - mondják a palesztin területek határán élők, akik szerint nem lehet napi tíz légiriadóval együtt élni, a gázai civil áldozatokról pedig a Hamász tehet. Helyszíni riport a gázai határról.

Riadókészültségben a kelet-jeruzsálemi rendőrség

Nagyvilág2009.01.09, 08:54

Több ezer rendőrt vezényeltek Jeruzsálem keleti részébe a rend fenntartására, miután a Hamász palesztin iszlamista fegyveres szervezet meghirdette a "harag napját" a gázai offenzíva ellen. A szervezet tüntetésekre szólította fel a palesztinokat.

Három kisgyerek is meghalt Gázában

Nagyvilág2009.01.02, 19:43

Jeruzsálemi tömegtüntetésre hívott fel a Hamász palesztin radikális szervezet, a Gázai övezet elleni izraeli offenzíva miatt. Január másodikát a "harag napjává" nyilvánították. Jeruzsálemben több ezer rendőr készül a pénteki ima után kezdődő tiltakozó felvonulásra. A pénteki izraeli légicsapásokban három palesztin kisgyerek is meghalt a Gázai övezetben. A szombaton indult támadásban eddig 400 palesztin vesztette életét.

Izrael lemondhat Jeruzsálem arab részeiről

Nagyvilág2008.09.03, 21:53

Jeruzsálem egyes arab negyedei a majdani független palesztin állam fővárosának részét képezhetik a kidolgozásra váró végleges izraeli-palesztin békemegállapodásban - jelentette ki szerdán az izraeli védelmi miniszter.

Izrael bővít két telepet Jeruzsálem közelében

Nagyvilág2008.08.07, 20:12

A zsidó állam vezetése bővíteni akar két izraeli telepet Jeruzsálem közelében, Ciszjordániában: az összesen 447 lakás építéséről szóló pályázati felhívást csütörtökön hozták nyilvánosságra. Palesztin részről máris tiltakoztak, a béke esélyeinek megtorpedózásával vádolva az izraeli vezetést.

Lelőttek egy palesztin ámokfutót

Nagyvilág2008.07.22, 14:46

Legkevesebb tizenegy embert megsebesített egy munkagép vezetője kedden Jeruzsálem belvárosában, szándékosan nekihajtva a parkoló autóknak. A rendőrök végül lelőtték.

Lövöldözés volt Jeruzsálemben

Nagyvilág2008.07.12, 00:08

Lövöldözés zajlott péntek este a jeruzsálemi óváros egyik bejáratánál, két izraeli állampolgár megsebesült - közölte a jeruzsálemi rendőrség.

Kortógéppel ölt egy palesztin Jeruzsálemben

Nagyvilág2008.07.02, 13:18

Egy buszt és több autót felborított, illetve embereket gázolt el egy kotrógéppel egy palesztin férfi Jeruzsálem nyugati részén. A támadásnak öt halottja van, harmincan megsebesültek. A támadót a rendőrök lelőtték.

Görögök és örmények dulakodtak a Szent Sírnál

Nagyvilág2008.04.20, 15:47

A Szent Sírnál eltöltöthető idő miatt vesztek össze görög és örmény keresztény hívők Jeruzsálemben. A dulakodássá fajult nézeteltérésnek az izraeli rendőrök vetettek véget.

A Szentföld és a Via Dolorosa - a hét műholdképe

Tudomány2008.03.25, 16:24

Az elmúlt hétvégén a keresztény világ Krisztus keresztútjának helyszínére figyelt. Lássuk a szent helyeket a műhold perspektívájából.

Mégsem vállalja magára a merényletet a Hamász

Nagyvilág2008.03.07, 18:04

Több mint tíz embert vettek őrizetbe az izraeli rendőrök a csütörtök esti merénylettel kapcsolatban Kelet-Jeruzsálemben. Az elfogottak állítólag mind a kilenc halottal járó lövöldözés elkövetőjének ismerősei és rokonai. A támadó egy rabbiképző purimra készülő diákjaira nyitott tüzet. Nyolc diákot lelőtt, mielőtt őt is megölték volna. A Hamász közben visszavonta korábbi közlését, amelyben magukra vállalták a merénylet elkövetését.