Japán

címke rss

Elfoglalta trónját az új japán császár

Nagyvilág2019.10.22, 10:43

Hivatalosan is trónra lépett Naruhito, az új japán császár kedden. Apja, Akihito japán császár 30 évig uralkodott, de április végén egészségügyi gondokra hivatkozva, lemondott a trónról.

Õszi lombkoronák bûvöletében – Menjünk amerre a szél fúj!

Travelo2019.10.21, 08:21

Az õszi szezon az az idõszak, aminek talán még az örök otthonülõk sem tudnak ellentmondani. A fák leveleinek ropogása, a messzeségben hulló õszi esõ illata, ahogy összekeveredik a friss földdel, még a nagyvárosokban is érezhetõ. Minden szín egy kicsit erõsebbé válik, de a levegõt áthatja az évszak barnás fátyla. Járjunk akár Japánban, ahol a lombok változása ugyanolyan nagy esemény, mint a cseresznyevirág nézés, vagy Amerikában Vermont környékén, ahol leírhatatlan színek fogadnak napnyugtakor, az biztos, hogy sietnünk kell, mert pillanatok alatt eltûnik ez a varázslatos köztes évszak. Éppen ezért mutatjuk is, hogy hova érdemes elmennni ...

Két nap múlva koronázzák meg Japán új császárát

Tudomány2019.10.20, 16:01

Október 22-en tartják az új japán császár, Naruhito koronázási ceremóniáját, aki az 1989 és 2019 között uralkodó Akihito császár legidõsebb fia - mondta a Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomáciai tanszék tanársegédje, Bartók András vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Áder János Japánba, Laoszba és Kambodzsába látogat

Itthon2019.10.20, 10:06

Áder János és felesége Japánban részt vesznek többek között Naruhito császár trónra lépési ünnepségén is - tájékoztatott a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Túlélési stratégiák a természeti katasztrófák árnyékában

Gazdaság2019.10.18, 12:40

Japán 6,5 millió dollárt szán a Hagibisz tájfun okozta károk helyreállítására - jelentette be Abe Sindzó kormányfõ. A hétvégén rettenetes erejû vihar pusztított a távol-keleti szigetországban. A japánoknak ugyanakkor az elmúlt évtizedekben annyi természeti katasztrófát kellett elszenvedniük, hogy az még a nemzeti karakterüket is megváltoztatta, és ma már igyekeznek a lehetõ legjobban felkészülni az ilyen jellegû fenyegetésekre.

Japán is csatlakozik a NASA új holdmissziójához

Tudomány2019.10.17, 17:12

Japán csatlakozik az amerikai ûrkutatási hivatal, a NASA missziójához, mellyel 2024-re újra ûrhajósokat küldene a Holdra - jelentette be csütörtökön a japán Nemzeti Ûrkutatási Bizottság.

Már 67 áldozata van a Hagibis tájfunnak

Nagyvilág2019.10.15, 07:20

Hatvanhétre nõtt a Hagibis tájfun halálos áldozatainak a száma Japánban, a hatóságok tíz embert eltûntként tartanak nyilván - közölte kedden az NHK japán közszolgálati televízió. A sérültek száma meghaladja a kétszázat. A halálesetek legtöbbje az északkeleti Fukusima prefektúrában történt.

35 ember halt meg a japán Hagibis tájfun miatt

Nagyvilág2019.10.14, 08:58

Már legalább harmincöt halálos áldozata van a Hagibis tájfunnak Japánban, a hatóságok mintegy húsz embert eltûntként tartanak nyilván.

Tizenkilenc halálos áldozata van Japánban a Hagibisz tájfunnak

Nagyvilág2019.10.13, 10:42

Legkevesebb 19 ember meghalt, több mint 140-en megsérültek, és 12-en eltûntek, miután lesújtott Japánra szombaton a Hagibisz tájfun.

Többen meghaltak a Hagibisz tájfun pusztításában

Nagyvilág2019.10.12, 21:01

Legalább ketten meghaltak, tízen eltûntek, és kilencvenen megsérültek a Hagibisz tájfun pusztításában, ami szombaton elérte Japán partjait.

Tokió környékén halad át a Hagibisz szupertájfun szeme - videó

Nagyvilág2019.10.12, 11:25

Tóth Tamás meteorológus szerint várhatóan a japán fõváros, Tokió közelében halad el a legmagasabb kategóriába sorolt Hagibisz szupertájfun.

Már a tájfun elõszele is halálos áldozatot követelt Japánban

Nagyvilág2019.10.12, 10:32

Több mint hatvan éve nem volt olyan heves tájfun Japánban, mint a Hagibisz, amely szombat estére éri el az ország fõ szigetének partjait, a hatóságok a legmagasabb szintû készültséget rendelték el.

Szemtükrözõdés alapján találta meg a zaklató a popsztár otthonát

Techbázis2019.10.11, 14:06

Egyre félelmetesebb trükkökre képesek a beteges rajongók.

Az évszázad vihara közeledik Japánhoz

Life.hu2019.10.11, 11:06

Egy hónappal a legutóbbi tájfun után várhatóan az évszázad eddigi legerõsebb vihara éri el lassan Japán középsõ részét - figyelmeztetett pénteken a szigetország meteorológiai szolgálata.

Az évszázad vihara közeledik Japánhoz

Nagyvilág2019.10.11, 06:37

Egy hónappal a legutóbbi tájfun után várhatóan az évszázad eddigi legerõsebb vihara éri el lassan Japán középsõ részét - figyelmeztetett pénteken a szigetország meteorológiai szolgálata.

Elpusztult az elsõ klónozott tehén

Tudomány2019.10.10, 12:17

Elpusztult a világ elsõ klónozott tehene egy japán kutatóintézetben. Az állat magas kort, 21 évet és három hónapot élt meg.

Egy világvégi japán bevásárlóközpontban hódít a magyar nõi kézilabda

Sport2019.10.09, 16:34

Gyaníthatóan nincs sok ember az országban, aki kapásból megmondja, hol van Jacusiro. A cikk szerzõje sem tudta ezt addig, amíg ki nem sorsolták a decemberi nõi kézilabda-világbajnokság csoportbeosztását. Ekkor derült ki, hogy az amúgy (részben) Kumamotóban rendezendõ vb-n a magyar csapat három csoportmeccsét is ebben a városkában játssza le. A japánok pedáns emberek, másfél hónappal a vb kezdete elõtt el is kezdték a ráhangolódást a nagy eseményre.

Japán kész együttmûködni Dél-Koreával Kim Dzsongun legutóbbi rakétakilövései miatt

Nagyvilág2019.10.04, 08:45

Dél-Korea és Japán augusztusban közös hírszerzési egyeszségüket, mivel az utóbbi hetekben Japán szigorította a dél-koreai ipar számára kulcsfontosságú több vegyi anyag kivitelét, és kivette Dél-Koreát a kereskedelmi szempontból kedvezményes országok listájából. A legutóbbi észak-koreai rakétakísérlet viszont együttmûködésre készteti a két országot.

Újabb kutatórobotot küld a Ryugura a Hajabusza-2 japán ûrszonda

Tudomány2019.10.03, 15:47

Újabb kutatórobotot küld a Ryugu kisbolygóra a Hajabusza-2 japán ûrszonda.

Fizetni is lehet a Starbucks tollával

Techbázis2019.09.30, 10:59

Elsõsorban ajándéknak szánja a kávélánc.

Szárnyal a mobiltelefonok piaca Észak-Koreában, azt is tudják, mitõl

Gazdaság2019.09.29, 21:38

A becslések szerint, a lakosság mintegy negyede, körülbelül 6 millió ember rendelkezik mobiltelefonnal Észak-Koreában. Különleges védelemet kapó, csak belföldi telefonálásra használható készülékeken társaloghatnak egymással a telefontulajdonosok, a jövedelmi viszonyokhoz képest, nagyon drágán. De hogyan lehet ennyi készülék az országban, ha a szankcióknak ezt meg kellene elõzniük?

Ez lehet a világ legvakmerõbb étteremlánca

Gazdaság2019.09.24, 15:26

Curryt adna el egy japán étteremlánc Indiában. A nem mindennapi vállalkozás indítását jövõre tervezik.

Tarlós István fõpolgármesterrel is találkozott a japán hercegnõ

Itthon2019.09.24, 11:53

A magyar-japán diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulója alkalmával a Japán Császári Család képviseletében Magyarországra látogató Kako hercegnõ közös programon vett részt Tarlós István fõpolgármesterrel - olvasható a Budapest Fõváros Fõpolgármesteri Hivatalának közleményében.

Tombolt a Tapa tájfun Japánban, sokan megsérültek - videó

Nagyvilág2019.09.23, 09:19

Legalább harmincan megsérültek hétfõn Japán déli és délnyugati részén a Tapa tájfun tombolásában, amely ugyanakkor jelentõsen veszített erejébõl, és most már extra trópusi ciklonná gyengült.

Lecsapott Japánra a szezon 17. trópusi vihara: sokan megsérültek

Archívum2019.09.22, 13:30

Lecsapott Japánra a szezon 17. trópusi vihara, a Tapa, 19-en megsérültek, 300 légi járatot töröltek - számolt be vasárnap az NHK helyi közszolgálati televízió.

Lecsapott Japánra a szezon 17. trópusi vihara

Nagyvilág2019.09.22, 10:39

Lecsapott Japánra a szezon 17. trópusi vihara, a Tapa, 19-en megsérültek, 300 légi járatot töröltek - számolt be vasárnap az NHK helyi közszolgálati televízió.

Bábolnára látogatott Kako japán hercegnõ

Itthon2019.09.21, 17:47

Kako japán császári hercegnõ, a császár öccsének lánya szombaton meglátogatta a Komárom-Esztergom megyei Bábolnán a Lovasmúzeumot, a Nemzeti Ménesbirtok udvarán, Nagy István agrárminiszterrel pedig ötösfogaton kocsiztak és lovasbemutatón vettek részt a lovardában.

Japánban egy különleges tollal lehet kifizetni a kávét

Gazdaság2019.09.21, 11:54

A Starbucks szeptemberben Japánban mutatja be a különleges tollát, ami nem csak egy valódi toll – kávébarna patronnal –, hanem még fizetni is lehet vele az NFC technológia segítségével – írja a The Verge.

Egy hét alatt négyezren kerültek kórházba Japánban a nagy hõség miatt

Nagyvilág2019.09.18, 08:13

Négyezer ember került a nagy hõség miatt kórházba egy hét alatt Japánban - közölte szerdán a katasztrófavédelem és a mentõk feladatait is ellátó tûzoltóság.

Nyolcvanezer japán család maradt áram nélkül a tájfun után

Nagyvilág2019.09.16, 07:51

Még hetekig is eltarthat, mire a japán áramszolgáltató kijavítja a Fakszaj tájfun okozta károkat Honsú szigetének középsõ, a csendes-óceáni részén lévõ Csiba prefektúrában. A heves esõzések miatt több városban is arra kérték az embereket, hogy hagyják hátra az otthonaikat, és menjenek a menedékhelyekre.

Tájfun pusztított Japánban, van, ahol négy napja nincs áram

Nagyvilág2019.09.12, 10:53

Több százezer háztartás maradt továbbra is áram nélkül már negyedik napja csütörtökön Tokió közelében a Fakszaj tájfun pusztítása miatt.

El kellett halasztani a Nemzetközi Ûrállomásra tartó teherhajó indítását

Tudomány2019.09.11, 04:56

A Konotori-8, amelynek szerda reggel kellett volna felszállnia, több mint 5 tonna ellátmányt, élelmet, vizet, ruhákat és felszerelést vitt volna a Nemzetközi Ûrállomásra.

A pénztáros 1300 ügyfél bankkártya adatait megjegyezve lopott pénzt

Gazdaság2019.09.10, 15:14

Yusuke Taniguchi egy tokiói üzletben dolgozott pénztárosként, a rendõrség pedig azzal vádolja, hogy nagyjából 1300 vásárló bankkártya adatait jegyezte meg, majd azokat különbözõ vásárlásokhoz fel is használta.

Furcsa körülmények között lemondott az egyik japán autógyár vezetõje

Gazdaság2019.09.10, 12:35

Szabálytalan, túlzott mértékû javadalmazása miatt lemond posztjáról a Nissan Motor elnök-vezérigazgatója, Hiroto Saikawa.

Sugárszennyezett vizet öntenek a japánok a Csendes-óceánba

Nagyvilág2019.09.10, 11:10

A Csendes-óceánba kell öntenie a fukisimai atomerõmûvet üzemeltetõ cégnek a nyolc évvel ezelõtt természeti katasztrófa áldozatává vált erõmûben felgyülemlett sugárszennyezett vizet - közölte kedden Harada Josiaki japán környezetvédelmi miniszter.

Újabb heves tájfun közeledik Japán felé

Nagyvilág2019.09.08, 11:06

Újabb heves tájfun közeledik Japán partjaihoz, ezúttal az ország középsõ és keleti része felé - figyelmeztetett vasárnap a helyi meteorológiai szolgálat.

72 millió éve élt óriásdinót találtak Japánban

Tudomány2019.09.06, 13:39

Felfedeztek egy 72 millió éve élt óriási, növényevõ dinoszauruszfajt Japánban. Ez a legnagyobb dinoszauruszcsontváz, melyet valaha találtak a szigetországban.

Gigászi projekt épül nemzetközi összefogással Észak-Szibériában

Gazdaság2019.09.06, 13:51

Orosz, francia, kínai és japán cégek összefogásával 21,3 milliárd dollár értékû projekt fog megépülni a földgáz cseppfolyósítására és exportjára Arctic LNG 2 elnevezéssel Észak-Szibériában - jelentette be az orosz Novatek gázipari magánvállalat a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon.

Nagy erejû tájfun közeledik Japán déli partjaihoz

Nagyvilág2019.09.05, 11:15

Nagy erejû tájfun közeledik Japán déli partjaihoz, a meteorológusok arra figyelmeztettek csütörtökön, hogy hatalmas hullámokat korbácsolhat, és erõs széllökések, heves esõzések kísérhetik.

Megkezdõdött az éves delfinöldöklés Taidzsiban

Tudomány2019.09.03, 11:56

Megkezdõdött a sokat vitatott éves delfinvadászat Japán nyugati részén, Taidzsiban. A több évtizedes múltra visszatekintõ "vadászati" módszer lényege, hogy a halászok a delfineket és kisebb bálnákat egy öbölbe terelik, majd hálóval elzárják a menekülési útvonalat.

Száz új munkahelyet hozott létre a Bridgestone Tatabányán

Gazdaság2019.09.03, 11:21

Új beruházásával 100 munkahelyet hozott létre tatabányai gumiabroncs-gyárában a japán Bridgestone, amellyel a magyar gazdaság gerincét adó autóiparnak teremtett további beszállítói kapacitást - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a létesítmény keddi átadásán.

Érdi Mária a Japánban megrendezett világkupán is remekelt

Sport2019.09.01, 14:26

Érdi Mária tovább remekelt Japánban. Korábban a 2020-as tokiói olimpia helyszínén lebonyolított ötkarikás tesztversenyen bronzéremmel zárt, majd elindult a vk-sorozat enosimai állomásán. A magyar vitorlásversenyzõ a rangos mezõnyben végül a 4. helyen végzett a nõi laser radial hajóosztályban, megelõzve többek között a riói olimpiai bajnok, a holland Marit Bauwmeestert.

Japánban tárgyalt Gulyás Gergely

Itthon2019.08.28, 18:06

A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség meghívására Japánban tárgyalt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter.

Már három halottja van az áradásoknak Japánban

Nagyvilág2019.08.28, 13:29

Az esõzés példa nélküli szintje, illetve a lehetséges áradások, földcsuszamlások és a házak veszélyeztetettsége miatt közel egymillió ember evakuálására tettek javaslatot Japán délnyugati részén.

Évtizedek óta nem sújtotta ekkora vihar Japánt

Nagyvilág2019.08.28, 09:05

A heves esõzések miatt árvizek és földcsuszamlások vannak Japán délnyugati részén. Az ítéletidõnek eddig három áldozata van.

Leguruló kõ ütött agyon egy nõt a legmagasabb japán hegyen

[origo] utazás2019.08.27, 11:41

Leguruló kõ oltotta ki egy fiatal orosz nõ életét hétfõn a legmagasabb japán hegy, a Fudzsi csúcsa közelében, ezért a helyi hatóságok szigorítottak a biztonsági intézkedéseken.

Nyitva maradt a 280 km/órával száguldó japán szupervonat ajtaja

Nagyvilág2019.08.21, 19:48

Több száz utas utazott azon a japán szupervonaton, ami nyitott ajtóval száguldott. A vonat több kilométert is megtett, mire megállították - írja a BBC.

280 km/órás sebességgel és nyitott ajtóval száguldott a szupervonat

Travelo2019.08.21, 16:12

340 utas volt a nyitott ajtóval száguldó szupervonaton, sérülés nem történt.

Tudja, milyen régiek a világ elsõ családi vállalkozásai?

Gazdaság2019.08.17, 12:09

Melyek a világ legrégebbi, folyamatosan mûködõ vállalkozásai? Hol és mikor alapították az elsõ szállodát, pénzverdét vagy éppen kereskedelmi céllal termelõ sörfõzdét? Talán meglepõ, de igen nagy számban vannak olyan cégek a világon, melyek több száz, ha nem éppen ezer éve mûködnek. Összeállításunkban bemutatunk öt különbözõ profilú vállalkozást, amelyek saját mûködési területükön - legalábbis a rendelkezésre álló adatok szerint - világelsõnek számítanak, és eláruljuk azt is, melyik a világ legöregebb cége!

Lecsapott Japán nyugati részére is a Krosza tájfun

Life.hu2019.08.15, 14:15

Lecsapott Japán nyugati részére is csütörtökön a Krosza trópusi vihar, tizenhatan megsérültek, a meteorológiai elõrejelzés szerint rekordmennyiségû esõ várható.

Lecsapott Japánra a Krosza tájfun

Nagyvilág2019.08.15, 13:06

Lecsapott Japán nyugati részére is csütörtökön a Krosza trópusi vihar, tizenhatan megsérültek, a meteorológiai elõrejelzés szerint rekordmennyiségû esõ várható.

Százezreknek javasolják Japánban, hogy meneküljenek a trópusi vihar elõl

Nagyvilág2019.08.15, 04:51

Több száz repülõ- és vasúti járatot kellett törölni Japánban, ahova megérkezik csütörtökön a Krosza nevû trópusi vihar, ami miatt 400 ezer embernek javasolják a hatóságok, hogy hagyják el otthonaikat és keressenek menedéket.

Nem jelzik elõre a földrengést a mélytengeri halak

Tudomány2019.08.14, 14:27

Két egyetem kutatócsoportja szerint puszta babona az a régi japán hiedelem, mely szerint a mélytengeri halak felbukkanása a partokon vagy a halászok hálóiban elõre jelezné a közelgõ földrengést.

Japán férfiak, akik guminõre cserélik a feleségüket!

She2019.08.13, 13:51

A minap a neten böngészve az egyik ismert portálról szinte az arcomba "ordított" egy cikk címe, mely szerint a japán férfiak elhagyják a családjukat mûanyag szerelmeikért. Tudjuk jól, hogy a távoli szigetországban történnek furcsa dolgok.

Tájfun tombol Japánban, tízezrek maradtak áram nélkül

Nagyvilág2019.08.09, 04:47

Tájfun tombol a Japán déli részén fekvõ Isigaki, Mijako és Okinava szigetén, 15 ezer háztartásban nincs áram, 68 légi járatot töröltek, leállították a térségben lévõ szigetek közötti kompforgalmat - számolt be a helyi média pénteken.

Sokan meghaltak Japánban a nagy meleg miatt

Life.hu2019.08.06, 15:10

Ötvenhét ember halt meg Japánban a hõséggel összefüggõ egészségügyi problémák miatt július 29-e óta – közölte kedden a tokiói kormány.

Több mint tizennyolcezren kerültek kórházba hõguta miatt Japánban

Nagyvilág2019.08.06, 15:40

Ötvenhét ember halt meg Japánban a hõséggel összefüggõ egészségügyi problémák miatt július 29-e óta - közölte kedden a tokiói kormány.

Hirosima polgármestere arra kéri Japánt, hogy csatlakozzanak az atomfegyverek tilalmáról szóló ENSZ-egyezményhez

Nagyvilág2019.08.06, 08:40

Hetvennégy éve történt a hirosimai atomtámadás. A város Béke-emlékparkjában tartott megemlékezésen Hirosima polgármestere arra kérte Japánt, hogy az ország csatlakozzon az atomfegyverek tilalmáról szóló ENSZ-egyezményhez.

Elektromos "repülõ autót" mutattak be Japánban

Tudomány2019.08.05, 18:15

Egy elektromos "repülõ autó" prototípusát mutatta be hétfõn Tokió közelében a japán NEC Corp. elektronikai cég.

Ezért nem fektet be otthon a japán milliárdos

Gazdaság2019.08.02, 14:58

A japán üzleti életben az egyik legfurcsább alak egyértelmûen a dúsgazdag Masayoshi Son. A SoftBank elsõ embere ugyanis egyrészt híresen kockázatkerülõ, aki nem szokott hirtelen beleugrani semmibe, másrészt viszont a világ egyik legaktívabb kockázati tõkebefektetõjérõl van szó. Ezt tetézi, hogy Son nem igazán hajlandó befekteti japán vállalatokba.

Erõs földrengés rázta meg Fukusimát

Nagyvilág2019.08.04, 13:48

Erõs, 6,2-es erõsségû földrengés volt Fukusima régióban, Japánban. A földmozgást a 250 kilométerre fekvõ Tokióban is lehetett érezni. Nem adtak ki cunamiriasztást.

Japánban már emberi szerveket növeszthetnek az állatokban

Tudomány2019.08.04, 08:23

Engedélyt kaptak a tudományos minisztérium illetékes bizottságától japán kutatók arra, hogy emberi szerveket növesszenek állatokban. Kutatásukban az emberi õssejteket állati embriókba ültetik be, amelyeket kihordanak az állatok - közölte Maeszava Ajako, a tokiói minisztérium igazgatója. Az engedély azonban csak a Tokiói Egyetem egyik kutatási projektjére vonatkozik.

Elképesztõ innováció: japán kutatók emberi szerveket növeszthetnek állatokban

Archívum2019.08.02, 18:49

Engedélyt kaptak a tudományos minisztérium illetékes bizottságától japán kutatók arra, hogy emberi szerveket növesszenek állatokban. Kutatásukban az emberi õssejteket állati embriókba ültetik be, amelyeket kihordanak az állatok - közölte Maeszava Ajako, a tokiói minisztérium igazgatója. Az engedély azonban csak a Tokiói Egyetem egyik kutatási projektjére vonatkozik.

Meghalt a Kyoto Animation japán filmstúdió több ismert rendezõje is

Film2019.08.02, 15:51

Több ismert rendezõjét is elveszítette a gyújtogatás okozta július 18-i tûzvészben a Kyoto Animation japán filmstúdió.

Több ismert rendezõjét is elveszítette a Kyoto Animation japán filmstúdió a július 18-i tûzvészben

Life.hu2019.08.02, 14:57

A kiotói rendõrség pénteken az érintett családok beleegyezésével közzétette a 35 halálos áldozat közül tíznek a nevét. A halottak között van a 47 éves Takemoto Jaszuhiro, az animációsfilm-stúdió nagy elismerés övezte vezetõ rendezõje, akinek nevéhez egyebek közt a Lucky Star címû animesorozat fûzõdött. Életét vesztette a tûzben a Free! címû sorozat 37 éves animációs rendezõje, Nisija Futosi, és meghalt Kigami Josidzsi 61 éves mozdulattervezõ (animátor) is.

Japánban fagyasztva eszik a pattogatott kukoricát

[origo] Gasztro2019.07.30, 08:43

Oszakában, Japánban a fagyasztott kukorica lett az egyik legmenõbb street food. Ennek oka fõként a nyári forróság. A popcorn érdekessége azonban, hogy nem a fagyasztóban hûtik le.

Szelíd szarvasok szállták meg Japán egyik legnépszerûbb parkját

Tudomány2019.07.29, 14:01

Rekordot jelentõ 1388 szarvast számoltak össze idén a nyugat-japán Nara város híres közparkjában, ahol az 1950-es évek óta követik figyelemmel a szarvaspopuláció változásait.

A Coca-Cola még sosem jött ki ilyen termékkel története során

Gazdaság2019.07.24, 11:01

Története során elõször kezdi meg a Coca-Cola saját alkoholos italának forgalmazását. A sikeres tesztidõszakot követõen Japánban kerül a boltok polcaira az ottani népszerû üdítõital - a chu-hi - ízvilágát idézõ termék.

Alkotmánymódosítás jöhet a japán választások után

Nagyvilág2019.07.21, 09:25

A második világháború után született, az Egyesült Államok által írt pacifista alkotmány megváltoztatásának lehetõsége is tétje a vasárnapi japán felsõházi választásoknak.

Ellopott novellája miatt ölt meg 33 embert a filmstúdiót felgyújtó férfi

Nagyvilág2024.01.25, 08:01

Ellopták a novelláját, ezért gyújthatta fel a férfi azt a kiotói filmstúdiót, amelynek lángoló épületében 33 ember halt meg, tíz pedig súlyosan megsérült - írta pénteken a japán sajtó.

Japán férfi pólócsapata nagy meglepetést okozott a vizes vb-n

Sport2019.07.15, 15:33

Az esélyesebb német válogatott 9-9-es döntetlent játszott Japánnal a kvangdzsui vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának elsõ fordulójában.

A felkelõ nap és a lenyugvó gyorshajtók országa - Így közlekedik Japán

Auto2019.07.12, 17:03

Rossz oldalra beszerelt kormány, elképesztõ sebességkorlátozások és magas költségek: elsõre nem tûnik csábítónak útra kelni a szigetországban. Valójában azonban lenyûgözõ az úthálózat csakúgy, mint a közlekedési morál, a parányi dobozautókkal és furcsa taxikkal fûszerezett autóállomány pedig egyik ámulatból a másikba ejt. És akkor még nem is esett szó a szupervonatról! Több száz kilométert tettünk meg Japánban, egy részét vadonatúj Lexusokat vezetve, és feltárult egy teljesen más világ.

A japán Toray 127 milliárd forintos beruházást hajt végre Nyergesújfalun

Gazdaság2019.07.12, 20:38

A japán tulajdonú Toray Industries Hungary Kft. lítium akkumulátorokhoz használt szeparátor filmet elõállító üzemet épít 127 milliárd forintos ráfordítással Nyergesújfalun - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az új gyár helyszínén.

Egyre komolyabbra fordul Japán és Dél-Korea gazdasági vitája

Gazdaság2019.07.11, 15:20

Július 1-jén Japán szigorúbb exportellenõrzést jelentett be a Dél-Koreába szállított három kémiai alapanyagnál – fluorizált polimid, fotoreziszta és a nagy tisztaságú hidrogén-fluorid –, amiket félvezetõ memória chipekben és okostelefonokban használnak, és ezáltal akadályozza memória chipek és okostelefon-kijelzõk kulcsfontosságú részeinek importját.

Repülõszimulátor jár egy japán hotelszobához

Techbázis2019.07.11, 14:03

A Boeing 737-800 pilótafülkéje alapján alakították a berendezést.

Ilyen, amikor a nagyra nõtt amerikaiak a szûk japán térben próbálnak boldogulni

Archívum2019.07.11, 14:09

Akik jó magasra nõttek, érezhetik elõnynek, de hátránynak is testmagasságukat. Most olyan fotókat mutatunk, ahol a magasság bizony hátrány volt. Azt mutatják be, hogyan boldogultak a nagyra nõtt amerikaiak az alacsony japánok között és a szûkös japán terekben. 

Alighanem ez a világ legdrágább szõlõfürtje

[origo] Gasztro2019.07.09, 12:08

Több mint 1,2 millió jenes (3,2 millió forintos) rekordáron kelt egy fürt vörös szõlõ Japánban.

Nagyon sok pénzt loptak az egyik legnagyobb áruházlánc online vásárlóitól

Gazdaság2019.07.08, 15:03

A 7-Eleven nemzetközi kiskereskedelmi bolthálózat Japánban új online fizetéses szolgáltatást indított 7Pay néven, azonban az ügyfelektõl az alkalmazáson keresztül több mint 500 ezer dollárt vittek el a heckerek. A cég emiatt leállította a 7Pay-t, amíg meg nem oldják a problémát.

Heves esõzések miatt kell menekíteni az embereket Japánban

Archívum2019.07.04, 10:42

Japánban olyan heves esõzések vannak, hogy menekíteni kell az embereket.

Egymillió embert evakuáltak Japánban a heves esõzések miatt

Nagyvilág2019.07.03, 20:41

Több mint 1,1 millió embert szólítottak fel a japán hatóságok arra, hogy hagyják el otthonukat, és vonuljanak biztonságos helyekre, miután az ország délnyugati Kjúsú szigetén szerdán is folytatódott az özönvízszerû esõzés.

Japán ebolavírust importál a 2020-as tokiói olimpia elõtt

Tudomány2019.07.02, 12:41

Ebolavírustörzseket és négy másik halálos betegség vírusát importálja kutatási célokra Japán, hogy diagnosztikai eljárást dolgozzanak ki a jövõ évi tokiói olimpiára és paralimpiára való felkészülés jegyében – jelentette be hétfõn a japán egészségügyi minisztérium.

Százezreknek kell elhagyniuk az otthonukat a heves esõzések miatt Japánban

Nagyvilág2019.07.02, 05:28

Több mint 800 ezer embert szólítottak fel a japán hatóságok arra, hogy hagyják el otthonukat és vonuljanak biztonságos helyekre, miután az ország délnyugati Kjúsú szigetére heves esõk zúdultak, amelyek áradásokkal és földcsuszamlásokkal fenyegetnek - jelentette az NHK japán közszolgálati televízió.

Japán vírusokat importál kutatási célra a 2020-as tokiói olimpia elõtt

Sport2019.07.01, 18:20

Ebolavírus-törzseket és négy másik halálos betegség vírusát importálja kutatási célokra Japán, hogy diagnosztikai eljárást dolgozzanak ki a jövõ évi tokiói olimpiára és paralimpiára való felkészülés jegyében - jelentette be hétfõn a japán egészségügyi minisztérium.

Ismét kereskedelmi célú vadászatra indultak a japán bálnavadászok

Tudomány2019.07.01, 14:51

Harminc év után ismét kereskedelmi célú vadászatra indultak a japán bálnavadászok: öt kisebb hajó hagyta el kikötõjét hétfõn.

7 ország, ahol a szülõk igen különös módon állnak gyermekeik neveléséhez

Archívum2019.06.28, 21:42

Ahány ház, annyi gyermeknevelési módszer, de a hasonló kulturális közegekben az ilyen elvek mentén mégis sok az egyezés. Összegyûjtöttünk hét országot, amelyekben számunkra igen különös szülõi hozzáállást tapasztalni. Ezek éppúgy megmutatkozhatnak az iskolai hozzáállásban, mint az étkezésben.

A gyöngyös tea árusítása lett a jakuza új sikerüzlete

Gazdaság2019.06.25, 14:31

Az 1980-as években indult, napjainkra pedig egész Ázsiában nagyon népszerû ital lett - és egyes helyeken már Magyarországon is kapható - a "bubble tea", azaz a gyöngyös, egyes változataiban "buborékosnak" hívott tea. Története, készítési módjai mellett azonban legalább annyira érdekes az is, hogy nagyon hamar sikert aratott a fogyasztóknál. Olyannyira, hogy a népszerû frissítõ árusításában a japán jakuza, illetve annak egyes csoportjai is komoly potenciált látnak.