István

címke rss

Jól is jöhet a bugyis fotós kormányszóvivő

Itthon2007.03.02, 13:05

Jelenthet-e gondot, ha olyan szóvivőt választ a miniszterelnök, akiről korábban fehérneműs képek jelentek meg magazinokban? Az általunk megkérdezett politológus és szociálpszichológus szerint igen, a kommunikációs szakember szerint viszont még be is jöhet a furcsa választás. Demcsák Zsuzsa korábbi tévés műsorvezetőről van szó, aki azonban egyelőre csak jelölt a szóvivői posztra, és ráadásul nem is hivatalosan.

Üzenet lehetett a rendőrszékház megsorozása

Itthon2007.02.13, 17:46

Bárkik követték is el a Teve utcai támadást, látványos akciójukat üzenetnek szánták, fel akarták magukra hívni az emberek és a politikusok figyelmét - ebben egyetértettek az [origo] által megkérdezett szakértők. A jogász szerint többféle bűncselekmény gyanúja is felmerülhet, a rendőrségi szakértő a terrorizmus hazai megjelenésétől tart. A kriminológus pedig elméleteket vázolt fel.

Mégis telezsúfolják államtitkárokkal a MeH-et

Itthon2007.01.11, 16:31

Bár a tavaly nyári kormányalakításkor a spórolás és a hatékonyabb állam jegyében kevesebb államtitkárt bíztak meg,  pénteken öttel gyarapodik a számuk. Az öt kinevezéssel a Miniszterelnöki Hivatalban ismét annyi államtitkár lesz, mint az első Gyurcsány-kormány alatt. 

Letartóztatták a kunbajai polgármestert

Itthon2006.12.21, 17:07

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Halász István kunbajai polgármestert és másik három személyt, akiket a hulladék- gazdálkodás rendjének megsértésével gyanúsítanak.

Iroda és szálloda lehet néhány kiürülő kórházból

Itthon2006.12.20, 16:44

Igaza van-e a Fidesznek és valóban ingatlanspekulánsok fognak rászállni az esetleg kiürülő kórházakra? Egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy a kormány először a saját tulajdonában lévő országos intézetek átalakításába vág bele, az összevonások révén pedig több kórház is elhagyhatja korábbi helyét. Az általunk megkérdezett szakértők szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy néhány épületből pár éven belül szálloda vagy irodaház lesz.

Molnár nem kérne az egybiztosítós rendszerből

Itthon2006.12.15, 12:40

Jövő év elején dönt a kormány a több-biztosítós rendszer kialakításáról az egészségügyben. Az SZDSZ emellett a rendszer mellett érvel, Molnár Lajos SZDSZ-es egészségügyi miniszter csütörtökön közölte, ha a kabinet elutasítja az elképzelést, akkor azt elfogadja, de másra hagyja végrehajtását.

A megszorítás eltántorított néhány adakozót

Itthon2006.12.04, 12:37

A karácsony előtti időszakban a különböző jótékonysági szervezetek ismét sorra hirdetik meg szokásos adománygyűjtő akcióikat, az őszi megszorítások után azonban sok rendszeres adományozó már nem engedheti meg magának, hogy annyit és úgy jótékonykodjon, mint korábban. A segélyszervezetek számítanak ugyan némi visszaesésre, de bíznak abban, hogy az adományok nagyobbik részét adó kispénzű magánemberek a kevesebből is igyekeznek kigazdálkodni a segítségre valót.

Új választásba torkollhat a hevesi patthelyzet

Itthon2006.11.28, 15:58

Két hónap alkudozás és egymásra mutogatás után már készülődnek a pártok Heves megyében a megismételt önkormányzati választásra, amelynek mielőbbi kiírását szerdán kéri majd a Fidesz. A megyei közgyűlésben a szocialista és a jobboldali frakciók közötti patthelyzet ellehetetleníti a működést, a fő probléma, hogy a 20-20 fős képviselőcsoportok képtelenek dűlőre jutni a közgyűlési elnök személyéről.

Békén hagyja a vatikáni szerződést a kormány

Itthon2006.11.28, 12:51

Változatlan marad a vatikáni szerződés, miután a megállapodás felülvizsgálatára létrehozott bizottság szerint nincs szükség módosításra. A szerződést főleg az SZDSZ bírálta korábban, a szocialista Hiller István azonban kijelentette: "A vatikáni szerződés érvényes és érvényben is marad."

Mindenüket eladják a romák a svéd álomért

Itthon2006.11.17, 11:05

Újabb roma családok indultak útnak csütörtök reggel Mohácsról, hogy Svédországba utazzanak. A reptéren az [origo]-nak azt mondták, nem menedékjogot akarnak kérni, hanem dolgozni akarnak, és kinti ismerőseik biztatják őket. A helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője még közvetlenül az indulásuk előtt is megpróbálta lebeszélni őket, de hajthatatlanok, mert mint mondják, Magyarországon nem tudnak megélni. Az egyik svéd napilap információja szerint eddig 27 menedékjogi kérelmet utasítottak el a hatóságok.

Még a kegyelmet is máshogy osztja Sólyom

Itthon2006.11.15, 18:43

A kegyelemezésben is szakított a korábbi köztársasági elnökök szokásaival Sólyom László államfő, amikor a héten csaló orvosokat részesített kegyelemben - véli az [origo] által megkérdezett alkotmányjogász a csalásért elítélt szentesi orvosok ügyében hozott döntés alapján. Az államfők korábban akkor éltek a kegyelmezési joggal, ha családi katasztrófa vagy egészségügyi okok miatt valakit akkora hátrány ért, hogy méltánytalan lett volna a bírósági ítélet.

Félszáz kórház sorsa biztos

Itthon2006.11.13, 08:32

Az egészségügyi tárca legújabb reform-tervezetében negyvennyolc súlyponti kórház szerepel - írja a Népszabadság a birtokába jutott dokumentum alapján. A lap szerint az irat komoly vitát gerjesztett, mivel nem tesz említést például a Balatonfüredi Szívkórházról vagy az Országos Pszichiátriai Intézetről, és nincs benne szó idegsebészetről és gerincsebészetről sem.

Kitüntetéseket osztott tagjainak az MSZP

Itthon2006.11.11, 14:26

Az MSZP Országos Nyugdíjas Tagozata szombaton első alkalommal adta át az idén létrehozott Szépkorúakért Érdemrendet. A kitüntettek többsége szocialista politikus, köztük van Horn Gyula volt miniszterelnök is.

Visszarántanák az MSZP-sek Gyurcsány gyeplőjét

Itthon2006.10.13, 10:04

Írásos megállapodás készül a kormány és a koalíciós frakciók között a szocialista képviselők kérésére. Az MSZP-s képviselők ugyanis nagyobb beleszólást akarnak a kormányzati munkába, és adott esetben figyelmeztetnék a "külön utakon járó" minisztereket. Mint egyikük fogalmazott: "marhára fontosak a sürgős reformok", de ez nem indokolja, hogy a frakciót kihagyják a döntésekből. Az intézkedések kommunikációjába is be akarnak szállni.

Hibáztak, de jogszerűen vitték be a fotóst

Itthon2006.08.02, 16:31

A hivatalos vizsgálat szerint törvényesen jártak el a helyi rendőrök a Népszava fotóriportere ellen, amikor egy bejelentés nyomán bilincsben vitték el a zamárdi strandról, mert azt hitték róla, hogy pedofil fotókat készített. A lap felelős szerkesztője a rendőrség önigazolásának nevezte a döntést és bejelentette: az ügyészséghez és az ombudsmanhoz fordulnak jogi segítségért.

Bosszúból gyújthatták fel a fiatal lányt

Itthon2006.07.25, 12:02

Más nőktől elszenvedett sérelmekért állhatott bosszút az a kamasz, aki felgyújtott egy 18 éves lányt Makón - vélekedik Németh Zsolt kriminológus. A szakember szerint ugyanakkor gyakori az is, hogy egy bűncselekmény áldozatát azért gyújtják fel, hogy a nyomokat eltüntessék. A lány felgyújtásával gyanúsított 15 éves fiút előzetesbe helyezték, a fiatalember egyelőre nem tett vallomást.

Már gondolkodnak Toller utódlásán

Itthon2006.07.14, 13:54

Jövő pénteken hoz végleges döntést a pécsi MSZP arról, hogy ki legyen a párt helyi polgármesterjelöltje. A jelenlegi jelölt, Toller László egy hónappal ezelőtt elszenvedett autóbalesete óta kórházban fekszik, mélyaltatásból való fokozatos felébresztését kedden kezdték meg. Amennyiben a politikus felgyógyulása hosszabb időt vesz igénybe, úgy a párt valószínűleg másik jelöltet indít az őszi önkormányzati választásokon.

Bizottság értékeli a vatikáni szerződést

Itthon2006.07.05, 17:51

A kormány bizottságot hoz létre, hogy a vatikáni szerződést megvizsgálják. Az SZDSZ már régóta szorgalmazza a szerződés módoítását, mondván, hogy az egyházi iskolák ne kapjanak több támogatást, mint a többi oktatási intézmény. Az egyházi vezetők szerint csak kölcsönös megállapodás esetén szabad módosítani a szerződésen.

Az SZDSZ-sátorhoz vitték a nyeles műtehenet

Itthon2006.07.04, 16:28

Megrongálták a Szent István téri Bazilika előtt kiállított tehénszobrot, a nemrég kezdődött fővárosi tehénparádé egyik alkotását. Az ismeretlen tettesek valószínűleg az olvadó jégkrémet formázó, élénk kék tehén elhelyezését kifogásolták, mert a tönkretett tehenet a templom előtti térről a Liberálisok Háza elé vitték. A katolikus egyház korábban már tiltakozott a farát égnek meresztő alkotás ellen.

Nem a fájós foga ölte meg a beteget

Itthon2006.06.26, 14:55

A boncolás szerint nincs összefüggésben a fogászati kezeléssel annak a betegnek a halála, aki nem sokkal az előtt halt meg, hogy szájsebészeten műtötték volna. A középkorú férfi halálát feltehetően hónapokkal azelőtt kialakult gócok, tályogok okozták. A rendőrség egyelőre nem zárta le az ügyben indított nyomozást.

Az ügyelet okozhat fejtörést az új miniszternek

Itthon2006.06.16, 12:22

Akár ötször annyi bér is járhat a túlórázó orvosoknak a pihenőnapi ügyeleti órákért, miután a Legfelsőbb Bíróság szerdán kimondta, hogy a munkahelyen töltött ügyelet is munkaidőnek számít. Az Orvosi Kamara szerint az ítélet alapján évente körülbelül 40 milliárd forinttal több pénzt kellene kifizetni az egészségügyi dolgozóknak, a változás a munkajogi szakértő szerint azonban ellátási gondokat is okozhat. Az új egészségügyi miniszternek tehát komoly fejtörést okozhat az ügy, bár a kormány egyelőre a probléma jelentőségét próbálja csökkenteni.

Diplomataként is dolgoznak volt titkosszolgák

Itthon2006.06.15, 15:38

Az elmúlt évek során nyilvánosságra került egykori ügynökök, valamint állambiztonsági tisztek nevét adja közre az [origo]. A birtokunkba került, eddig nem publikált listákon többek között olyan volt SZT-tisztek is megtalálhatók, akik a rendszerváltás után is kormányhivataloknál dolgoztak vezető beosztásban. Az összeállításban szerepelnek olyan különleges női ügynökök is, akiknek feladatuk az volt, hogy papokkal létesítsenek szexuális kapcsolatot, és így kompromittálják őket. Mivel a listákon nemcsak nevek szerepelnek, hanem az állambiztonsági tevékenység módja is fel van tüntetve, így az összeállítás segíthet rámutatni az egyének elltérő ...

Kampányba kezd a Fidelitas a tandíj ellen

Itthon2006.06.12, 07:49

A Fidelitas "Fizetsz?" címmel tájékoztató kampányba kezd a fiatalok körében a kormánypártok "hintapolitikájáról" és minden parlamenti, valamint azon kívüli eszközt igénybe vesz az általa tandíjnak tartott utólagos képzési hozzájárulás bevezetése ellen.

Május 16-án ül össze az új parlament

Itthon2006.05.02, 17:08

Két hét múlva ül össze az új parlament - derült ki, miután az államfő egyeztetett a parlamenti pártok vezetőivel. 

Ismert arcokkal újul meg a parlament harmada

Itthon2006.04.26, 11:29

A parlament nagyjából harmadát teszik ki olyan képviselők, akik az előző ciklusban vagy azt megelőzően sem voltak még tagjai a parlamentnek. Az új arcok között azonban számos ismerős politikus is feltűnik. Volt miniszterek, jelenlegi vezető kormányzati tisztségviselők és ismert közéleti személyiségek egyaránt ott lesznek a pártok újdonsült képviselői között.

Borsod-Abaúj-Zemlén megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 01:13

Az alábbi összeállításból megismerheti a Borsod-Abaúj-Zemlén megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük Borsod-Abaúj-Zemlén megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Ismert MSZP-sek hoztak el mandátumot

Itthon2006.04.10, 07:37

Több egyéni választókerületben hirdettek győztest az első fordulóban, mint négy éve, ami nem volt meglepő, miután ezen a választáson indult eddig a legkevesebb jelölt, így nem oszlottak meg annyira a szavazatok. Akárcsak az összesített eredményt tekintve, az egyéni győzelmek szempontjából is az MSZP áll jobban. 38 jelöltje szerzett mandátumot vasárnap - közülük négy közös MSZP-SZDSZ jelölt -, míg a Fidesz kereken tízzel kevesebb.

Hajdú-Bihar megye

Itthon2006.04.10, 11:42

Az alábbi összeállításból megismerheti a Hajdú-Bihar megyei választási - területi listás és egyéni kerületi - eredményeket. Azokban az egyéni választókerületekben, ahol valamelyik jelölt megszerezte a voksok több mint felét, és a választás érvényes is volt, ott már lezárult a választás, és győztest hirdetnek. Ahol ez nem következett be, ott második fordulót tartanak. 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Itthon2006.04.10, 11:42

Az alábbi összeállításból megismerheti a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választási - területi listás és egyéni kerületi - eredményeket. Azokban az egyéni választókerületekben, ahol valamelyik jelölt megszerezte a voksok több mint felét, és a választás érvényes is volt, ott már lezárult a választás, és győztest hirdetnek. Ahol ez nem következett be, ott második fordulót tartanak. 

Somogy megye

Itthon2006.04.10, 03:52

Az alábbi összeállításból megismerheti Somogy megye választási eredményeit, legyen szó a területi listákról és az egyéni körzetekről.

Baleset bemutatásával küzdenek a kutyaürülék ellen

Itthon2006.03.25, 20:42

Az égiek segítségében reménykedő kiskutyával, zacskóval ügyködő bácsival, valamint hasznos és kevéssé hasznos gumitípusokkal kampányol hamarosan a terézvárosi önkormányzat a kutyaürülék eltakarításáért. Pénteken kihirdették az Intelligens városi kutyatartás című rövidfilmpályázat eredményét, a győztes munkákat társadalmi célú reklámként vetítik majd a tévék. Az egyik filmben egy tragikus balesettel hívják fel a figyelmet a kutyaürülék veszélyeire.

Még dolgozik a Fidesz a miniszterjelölti listán

Itthon2006.03.22, 12:14

Még a választások első fordulója előtt nyilvánosságra hozza a Fidesz, hogy kormányra kerülése esetén kiket jelöl a miniszteri posztokra. Az [origo] információi szerint a névsornak egyelőre nincs végleges változata.

Bemutatják Fenyő bizalmasának a filmjét

Itthon2006.02.27, 15:47

Február 28-án kezdi el sugározni az Echo TV azt a Fenyő-gyilkosság előzményeiről szóló dokumentumfilmet, amelyet eddig egyetlen tévécsatorna sem mutatott be. A Számvetés címet viselő dokumentumfilmben a felvételkor már halálos beteg Perczel Tamás, Fenyő János egykori tanácsadója beszél többek között a médiamágnás meggyilkolásáról, a Postabank-ügyről és a K&H-botrányról.

Hamarabb vitték ki egy faluban a kopogtatócédulákat

Itthon2006.02.08, 16:17

A törvényt megsértve Büttösön már az elmúlt hét vasárnapján házhoz vitte a kézbesítő a választási értesítőket és ajánlószelvényeket - közölte az MTI-vel a krasznokvajdai körjegyző, aki ugyanakkor cáfolta a Magyar Nemzet értesülését, miszerint a körjegyzőséghez tartózó többi településen is hasonló szabálytalanság fordult volna elő.  

Megválasztották az OVB új tagjait

Itthon2006.02.06, 16:02

A képviselők túlnyomó többségének támogatásával a parlament hétfőn megválasztotta az Országos Választási Bizottság új tagjait.

Tovább küzdenek Kercaszomor bátorrá nyilvánításáért

Itthon2005.12.07, 07:30

Törvényjavaslatot nyújtott be ismételten két képviselő arról, hogy Kercaszomor hivatalosan is legyen a legbátrabb falu. Egyszer már leszavazta a parlament a javaslatot, de a politikusok azt ígérik: addig nyújtják be a tervezetet, amíg meg nem szavazzák azt. A címet törvényi felhatalmazás nélkül már használja a település, mert 1920-ban kiszorították a szerb csapatokat.

Tiltakoznak az orvosok a vényírás ellenőrzése ellen

Itthon2005.12.05, 09:37

A Magyar Orvosi Kamara tiltakozik a kormány javaslata ellen, amely a vényírási szokásokat ellenőrizné - olvasható a Népszabadság hétfői számában. A tervezet szerint megjutalmaznák azokat az orvosokat, akik a lehető legolcsóbb, de hatásos gyógyszereket írják fel, a helytelenül rendelőket pedig megbírságolnák.

Mégsem tüntettek a gumigyár ellen

Itthon2005.11.04, 09:10

Végül nem szervezett demonstrációra, hanem csendes véleménynyilvánításra várta az érdeklődőket a helyi Fidesz és három civil szervezet, hogy felhívják kételyeikre a figyelmet a dél-koreai Hankook cég gumiabroncsüzemének Dunaújvárosba telepítésével kapcsolatban.

Lejárt szavatosságú tésztát osztogattak MSZP-sek

Itthon2005.09.22, 18:44

Lejárt szavatosságú tésztát osztott Komló MSZP-s polgármestere a rászoruló komlóiaknak és sásdiaknak. A tésztát a Honvédelmi Minisztériumtól szerezte be, ahol korábban megvizsgáltatták a lejárt élelmiszert, emberi fogyasztásra alkalmasnak találták, ezért a szavatosságát meghosszabbították. A fogyasztóvédők szerint ugyanakkor a szavatossági időt senkinek nincs joga megváltoztatni.

Bizalmatlansági indítvány az FKGP-elnök ellen

Itthon2005.08.27, 19:43

Többségükben Kovács István József pártelnök elleni bizalmatlansági indítványt írtak alá a megjelentek a Független Kisgazdapárt XVIII. kerületi szervezete által összehozott szombati "alapszervezeti kongresszuson", amelyre a kerületi székházban került sor.

Sólyom: merjünk középhatalom lenni!

Itthon2005.08.20, 12:09

Először beszélt állami ünnepségen az új köztársasági elnök Sólyom László szombat délelőtt. Az augusztus 20-i tisztavatáson kiállt a határon túli magyarok kettős állampolgársága mellett, az emberi jogok védelméért, és arról beszélt, hogy bátrabb, kreatívabb, nagyobb önbizalmú Magyarországra van szükség.

Göblyös István lett a Magyar Rádió átmeneti elnöke

Itthon2005.07.18, 13:19

A Magyar Rádió kuratóriuma Göblyös Istvánt, a rádió gazdasági alelnökét nevezte ki a közszolgálati médium átmeneti elnökének. Göblyös a jelenlegi elnök megbízatásának lejárta és az új elnök megválasztása közötti időszakban irányítja a rádiót.

Esélyt adnának a gyerekre a meddő szingliknek

Itthon2005.05.17, 11:07

Ma Magyarországon csak azok a nők kaphatnak meddőségi kezelést, akik hivatalos papírokkal igazolják, hogy van férjük vagy élettársuk. A dajkaanya közreműködése pedig, azaz, hogy egy pár gyerekét egy másik nő hordja ki, mindenkinek tilos. Szintén tilos a nem anonim petesejt-adományozás, vagyis senki nem adhat petesejtet meddő testvérének vagy barátnőjének. Ezek a rendelekzések jogvédők szerint diszkriminatívak, ezért a megváltoztatásukat kérik.   

Csúcstechnológiás magyar csalók kaszálták végig Európát

Itthon2005.04.29, 16:28

Figyelemre méltó, egyedülálló technikával hamisított bankkártyákat az a magyar banda, amelynek tagjait nemrég fogták el. A gyanúsítottak Németországban szerezték meg a bankkártyák adatait, amelyek alapján saját bankkártyákat gyártottak, és egész Európában vásároltak. Mintegy 45 millió forintnyi kárt okoztak a bankoknak.

Agrárium: pénteken tovább egyeztetnek

Itthon2005.03.03, 23:26

A demonstráló gazdák és az agrártárca képviselői pénteken 13 órától folytatják a plenáris egyeztetést - mondta újságíróknak Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtök este.

Leszerel a katonai vezetést kritizáló százados

Itthon2005.03.03, 18:52

Súlyos fegyelemsértés miatt indulhat eljárás az ellen a százados ellen, aki nyíltan kritizálta a katonai vezetést a Magyar Honvédség afganisztáni missziójával kapcsolatban. Farkas Roland az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának szerda délutáni soron kívüli ülésén fenntartotta állításait, a vezérkari főnök helyettese viszont azt közölte, hogy vizsgálataik szerint nem volt olyan probléma, amely veszélyeztette volna a katonákat. A százados szerint a felső vezetés nem tett meg mident a katonákért, és közölte: leszerel, és ha kell, független bírósághoz fordul.

Szombaton tüntetnek a gazdák

Itthon2005.02.25, 20:16

A kormányzat megszakítja a tárgyalásokat, amennyiben a gazdák szombaton tüntetnek és újabb traktorok jönnek a fővárosba - derült ki a péntek délutáni magas szintű egyeztetést követően. A gazdák ennek ellenére szombatra tüntetést jelentettek be.

Hibás saccolás miatt bukik 1,25 milliárdot Pécs

Itthon2005.02.22, 16:08

Rosszul becsülték fel egy csatornázási beruházás kiadásait Pécsen. Az öt évvel ezelőtt megsaccolt költségek 2,5 milliárddal nőttek meg időközben. A hibás számítások miatt a város több mint egymilliárd forintnyi uniós támogatástól esik el.

Csak 19 nevet tartalmaz az első ügynöklista

Itthon2005.02.11, 17:14

A Political Capital feltette az oldalára ügynöklistáját, amely egyelőre összesen 19 nevet tartalmaz. A lista készítői az adatvédelmi biztos aggályai miatt jelentősen leszűkítették azt a kört, amit nyilvánosságra hoztak. A névsor semmilyen meglepetést nem tartalmaz, ráadásul lemaradt néhány olyan név is, akiknek érintettségét szakértői bizottság mondta ki.

Már alakulnak az MSZP-s körök

Itthon2005.02.05, 22:07

Szombaton két társaság is alakult a Sikeres Magyarországért Mozgalom keretében. A Hiller István MSZP-elnök által pénteken közzétett felhívásra megalakult a Sikeres Szigethalomért Társaság és Sikeres Pesterzsébetért Társaság.

Milliós jutalmat kapott Dorog polgármestere

Itthon2004.11.05, 12:29

Dorog első embere, Tittman János (MSZP) közel 1 milló 900 ezer forint jutalmat kapott a képviselő-testülettől, mert jól végezte a dolgát. A parlamentben néhány hete szigorították a polgármestereknek adható jutalom felső összegét, mert több városvezető is hatalmas, több milliós jutalmat kapott. 

350 millió a gazdasági miniszter vagyona

Itthon2004.11.04, 16:59

Leadták a Gyurcsány-kormány nem képviselő tagjai a frissen kinevezett külügyminiszter kivételével vagyonnyilatkozatukat. Az új kormányból négy olyan miniszter van, aki eddig nem töltött ki vagyonnyilatkozatot. Közülük messze Kóka János gazdasági miniszter a leggazdagabb: forintban, dollárban és euróban mintegy 350 millió forintnak megfelelő összeget tett félre. Emellett több budapesti ingatlannal is rendelkezik. Az igazságügyi miniszter viszont eladósodott, 15 milliós lakáshitelt vett fel tavaly.

Évi tízmilliárdba kerül a felesleges sorozás

Itthon2004.10.26, 17:54

A honvédelmi miniszter szerint évente mintegy 10 milliárd forintba kerül, hogy a sorkötelezettség megszüntetése ellenére folytatni kell a fiatalok sorozását. A 17. életévüket betöltő fiataloknak továbbra is meg kell jelenniük a sorozáson, annak ellenére, hogy már nem kell bevonulniuk. A Fidesz szerint ugyanakkor csak 150 millióba kerül a sorozás.

Lemondott Zuschlag képviselői mandátumáról

Itthon2004.10.18, 12:37

Lemondott parlamenti mandátumáról Zuschlag János MSZP-s országgyűlési képviselő. Erre azután került sor, hogy múlt héten egy sajtótájékoztatója előtt viccelődött a holokauszt áldozataival kapcsolatban. Zuschlag a pártbeli tisztségét megtartja, és 2006-ban újra indulni kíván az országgyűlési választásokon.  

Zuschlag kész lemondani képviselői mandátumáról

Itthon2004.10.17, 11:37

Zuschlag János kész lemondani képviselői mandátumáról, mert szerdán a Terror Háza előtt az elhurcolt zsidókkal kapcsolatban viccelődött. A szocialista képviselő lemondásáról az őt jelölő kiskunhalasi pártszervezetnek kell döntenie. Hiller István MSZP-elnök szerint "több történt, mint néhány buta és megfontolatlan mondat".

Összehívták szerdára a nemzetbiztonsági kabinetet

Itthon2004.10.04, 13:41

Összehívták szerdára a nemzetbiztonsági kabinetet, hogy a testület áttekintse Magyarország biztonsági helyzetét - közölte Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató-helyettese. Az al-Kaida második embere pénteken nyilvánosságra hozott felhívásában arra biztatta a muszlimokat, kezdeményezzenek támadásokat az Egyesült Államok és szövetségesei, többek között Magyarország ellen.

Mádl hivatala előtt tüntettek a Baumag-károsultak

Itthon2004.09.29, 16:58

A köztársasági elnök lemondását követelte egy demonstráció keretében mintegy 60 Baumag-károsult szerdán a Sándor-palota előtt. Azért tiltakoztak az államfői hivatal előtt, mert szerintük Mádl Ferenc nem él a hatáskörébe tartozó lehetőségeivel ügyük előremozdítása érdekében.

Csillag elköszönt a kormánytól

Itthon2004.09.29, 15:26

Csillag István gazdasági miniszter a kormányprogram vitáján már utódjának üzent. Csillag már felajánlotta lemondását az SZDSZ ügyvivő testületének, amit a párt tudomásul vett.

Korrupciót sejt a Fidesz a HM-beszerzések mögött

Itthon2004.09.23, 17:55

Simicskó István fideszes politikus az Állami Számvevőszék korábbi jelentéseire hivatkozva azt állította: a honvédelmi tárca beszerzéseinek kétharmada szabálytalan vagy törvénytelen. Példaként említette például az iraki misszió felszerelését, ahol már a pályázat eredményhirdetése előtt megkapták a katonák a felszerelést. A tárca szóvivője szerint a beszerzések egy része még az Orbán-kormány alatt történt.

15 milliót követelnek a kizárt MDF-esek

Itthon2004.09.14, 16:18

Az Országgyűlést, az Országgyűlés Hivatalát és Herényi Károly frakcióvezetőt perli az MDF-ből kizárt öt független képviselő. Az eredeti állapot helyreállítását és 15 millió forint nem vagyoni kártérítést követelnek.

Mádl lemondását követelik a Baumag-károsultak

Itthon2004.09.09, 16:57

A köztársasági elnök lemondását követelték csütörtökön a Sándor-palota előtt a Baumag-károsultak. A kisbefektetőket az dühítette fel, hogy Mádl Ferenc május óta egyetlen megkeresésükre sem reagált. A tüntetők szeptember 29-ére újabb demonstrációt terveznek a Sándor-palota elé.

Csütörtöktől újra termel áramot a paksi 2-es blokk

Itthon2004.09.01, 18:17

Másfél éves szünet után teljes kapacitással üzemel csütörtöktől a Paksi Atomerőmű 2-es blokkja. Az atomerőmű így újra a hazai energiamennyiség 40 százalékát adja majd. A paksiak szerint az újraindítás nem jelent semmilyen kockázatot. A zöldek szerint viszont az atomerőmű a gazdasági érdekeket helyezi előtérbe a nukleáris biztonság helyett.

Gyanúsítottként hallgatták ki a törökbálinti cég ügyvezetőjét

Itthon2004.08.07, 14:15

A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki szombaton a Törökbálinton felrobbant raktár ügyvezető igazgatóját, de a cég másik két vezetőjével ellentétben őt nem vették őrizetbe. A rendőrség szerint "kósza hír", hogy merénylet történhetett, viszont engedély nélkül tárolt anyagok robbantak fel. A raktárban illegálisan tartott fekete lőpor robbant be, majd egy közeli ház padlója alá rejtett fegyverek is felrobbantak. A lakóház tulajdonosát már azonosította a rendőrség. A rendőrség megállapította, hogy nem merült fel szándékosságra utaló adat.

Hónapokig is elhúzódhat az esztergomi víztilalom

Itthon2004.08.06, 18:13

A szennyező cég csak hat nappal a baleset után szólt arról, hogy nemcsak olaj, hanem sok más veszélyes vegyszer is került a vizekbe - magyarázta az esztergomi önkormányzat, hogy miért csak most rendelték el a vízkorlátozást a városban. Az esztergomiak még minimum három-öt napig nem használhatják a vezetékes hálózatot, de legrosszabb esetben még hónapokig csak palackos vízből ihatnak és főzhetnek.

Vesztegetés gyanúja a HM-nél

Itthon2004.08.03, 11:12

A Honvédelmi Minisztérium elismerte, hogy két civil alkalmazottja ellen a rendőrség vesztegetés gyanújával nyomozást indított. A gyanú szerint az alkalmazottak egy másfél milliárdos pályázat kapcsán adatokat adtak át egy olyan német cégnek, amely végül is megnyerte a távközlési hálózat fejlesztésére kiírt tendert.

Pénzért se adják mérgezett földjüket a tétényiek

Itthon2004.07.22, 15:24

Nagytétényben 1400 telek alatt mérgezett a föld. A közeli, másfél évtizede bezárt Mettallochemia gyár szennyezte súlyosan a talajt olyan nehézfémekkel, melyek rákot is okozhatnak. A kormány most megígérte, 2008-ig mindenkinek kicserélik a kertjében lévő földet. Sokan azonban nem akarják, hogy kertjük pusztasággá váljon, mások pedig nem hisznek az ígéretnek: 14 éve hiába várják ugyanis a megoldást.

Nem lesz orvos - fenyeget a kamara

Itthon2004.07.20, 16:46

"Betegellenesnek" nevezte az orvosi kamara azt, hogy csökkentették az egyetemekre felvehető orvostanhallgatók számát, miközben szakemberhiány fenyegeti az egészségügyet. Havonta mintegy 100-150 orvos hagyja el az országot, hogy külföldön vállaljon munkát.

Olvasóink szerint saját zsebüket tömik az EP-képviselők

Itthon2004.07.01, 12:37

Az [origo] olvasóinak közel fele úgy véli, hogy nem érdemeik miatt kapnak majd több mint 1 millió forintos alapbért az Európai Parlament magyar képviselői. Az [origo] szavazásán részt vevők 48 százaléka szerint a képviselők gyakorlatilag megszavazták maguknak a jelentős illetményt, míg 22 százalékuk úgy véli, nem sok tényleges munkát végeznek majd ezért a pénzért a magyarok Brüsszelben.

Új képviselőket választottak a kormánypártok

Itthon2004.06.26, 15:37

Az MSZP Országos Választmánya Csige Tamást, Mesterházi Attilát és Szűcs Erikát választotta meg országgyűlési képviselőnek azok helyébe, akik július végén az Európai Parlamentbe távoznak. Az SZDSZ Országos Tanácsa Jüttner Csaba, vásárosnaményi polgármestert választotta Szent-Iványi István utódául.

Részegen kommunistázott a Fideszes képviselő

Itthon2004.06.18, 21:04

Botrányosan viselkedett a Pest Megyei Közgyűlés pénteki ülésén Alvincz József fideszes képviselő, ezért az MSZP-frakció kezdeményezni fogja visszahívását az európai integrációs bizottságból - közölte a szocialisták frakcióvezetője a távirati irodával.

Megbüntethetik az orvosi kamarát bíráló kórházigazgatót

Itthon2004.03.18, 14:53

Elmarasztaló határozat esetén figyelmeztethetik, megbírságolhatják, vagy akár ki is zárhatják az orvosi kamarából azt a kórházigazgatót, akivel szemben a Financial Times-nak adott nyilatkozata miatt indítottak etikai vizsgálatot. A kamara vezetősége azon háborodott fel, hogy a kórházigazgató reformellenesnek nevezte a szervezetet. Az orvos szerint a véleményszabadság "brutális sérelmét" jelentené, ha elmarasztalnák azért, mert a kamarával ellentétes véleményt képvisel.

Áprilistól olcsóbbak lesznek a gyógyszerek

Itthon2004.03.16, 16:33

Áprilistól a legtöbb gyógyszer ára 10 százalékkal csökken. Az egészségügyi tárca ugyanis a jelenlegi árak 85 százalékán befagyasztja a gyógyszerek árait a legtöbb készítmény esetében. Ez az intézkedés azoknak a gyártóknak a termékeire vonatkozik, amelyek nem engedtek a tárca követelésének, és nem hajlandók bevételeik 15 százalékát befizetni az OEP gyógyszerkasszájába. A tervezett lépésnek azonban vannak veszélyei is:  ha a gyógyszergyártók összefognak, akkor bizonyos készítményekből átmeneti ellátási zavar keletkezhet.

Összehívták a nemzetbiztonsági kabinetet

Itthon2004.03.14, 18:17

A nemzetbiztonsági kabinet összehívását kezdeményezte a honvédelmi miniszter a Madridban történt terrorcselekmények kapcsán - értesült az MTI kormányzati forrásból vasárnap. Juhász Ferenc szerint a titkosszolgálatokkal, a rendőrséggel, a határőrséggel, a honvédséggel, és a katasztrófavédelemmel közösen kell áttekinteniük a spanyol terrorakció utáni helyzetet.

Viták miatt költöztetnek el öt roma családot

Itthon2004.03.10, 17:36

Öt szombathelyi roma család elköltöztetését kezdeményezi a szombathelyi önkormányzat abból a 24 lakásos tömbházból, amelyet hat évvel ezelőtt rászoruló családok számára újíttatott fel az önkormányzat. A Győrffy István utcai alacsony komfortfokozatú lakásokban jelenleg szinte kizárólag roma családok élnek, közülük azonban néhányan állítólag nem férnek meg egymással.

Megszületett a megállapodás a gazdákkal

Itthon2004.02.26, 08:04

Megszületett a megállapodás szerda este fél 10-kor az FVM és a demonstráló gazdák képviselői között, és aláírták az erről szóló nyolcoldalas dokumentumot. Egyben bejelentették, hogy a tiltakozó gazdák nem demonstrálnak tovább, és az elégedetlen termelők nem tartják meg sem a csütörtökre, sem a péntekre meghirdetett nagygyűlést.

Pest határainál demonstrálnak a gazdák

Itthon2004.02.23, 09:34

Nem tudtak megegyezni a tiltakozó gazdák a minisztériummal, ezért hétfőn már a fővárosi bevezető utakon is demonstrálnak. A gazdák a 4-es, az 5-ös, a 31-es, és az 51-es főutak fővároshoz közeli szakaszán, valamint a régi fóti úton tartanak ma demonstrációt a többi vidéki helyszín mellett. A listára felvették a 6-os út Százhalombatta közeli szakaszát is.

Harminc nap felfüggesztés a Tilos Rádiónak

Itthon2004.01.21, 22:07

Az Országos Rádió és Televízió Testület szerdai döntése értelmében azonnali hatállyal 30 napra felfüggesztik a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogát. A büntetést egy december 24-i műsora miatt kapta a rádió, ahol az egyik műsorvezető azt mondta: "kiirtanám az összes keresztényt". A rádió nem fellebbez az itélet ellen.

Hanyagsággal vádolják az ügyészséget a Simon-ügyben

Itthon2003.12.18, 14:05

Az késleltethette Simon Tibor ügyének felderítését, hogy a vádlottak között egy rendőr is van - állítja a tavaly brutálisan összevert és sérüléseibe belehalt labdarúgó édesapjának ügyvédje. Kiss István szerint az ügyészség hibát követett el, hogy ilyen sokáig késlekedett az ügy tárgyalásával. A Simon halálához vezető eseményeket pedig felületesen vizsgálták ki - vélekedett a jogász. A Simon-ügy tárgyalása jövő februárban kezdődik.

Munka helyett viccmesélés a brókerbizottságban

Itthon2003.12.10, 15:59

Sem a vizsgálati ütemtervről, sem a következő ülés napirendjéről nem tudott dönteni a brókerbizottság szerdai ülésén. A kormánypárti és ellenzéki képviselők a három órás ülésen végig elbeszéltek egymás mellett, mindenki a saját, korábban is ismertetett álláspontját ismételgette. Font Sándor (MDF) még egy viccet is elmesélt, de ez sem hozta közelebb az alapvetően eltérő kormánypárti és ellenzéki véleményeket.

Sztrájkra készülnek a ferihegyi dolgozók

Itthon2003.12.08, 12:03

A Budapest Airportnál tervezett elbocsátások és a tevékenységek kiszervezése ellen tiltakozik a Ferihegyi repülőtéren dolgozókat tömörítő három szakszervezet. Az érdekképviseletek által alakított sztrájkbizottság figyelmeztető munkabeszüntetéssel fenyeget, ha eredménytelen lesz a munkáltatóval folytatott tárgyalás. A szervezők december 19-re időzítették a figyelmeztető munkabeszüntetést.

Feltérképezték a hazai maffiát

Itthon2003.11.20, 17:56

Új stratégiával, új kommunikációval készül felvenni a harcot a magyar rendőrség, határőrség és pénzügyőrség a 80 hazai szervezett bűnözői csoport ellen. Azt nem ígérik, hogy maffiatevékenységért ülnek majd mindannyian a börtönben, de más módon is ki tudják őket vonni a forgalomból.

Nyolcvan jelentős bűnszervezet Magyarországon

Itthon2003.11.18, 06:33

Nyolcvan jelentősebb bűnszervezet működik Magyarországon a szervezett bűnözés elleni koordinációs központ adatai szerint. A bűnszervezeteknek 4000 tagjuk és körülbelül ugyanennyi segítőjük lehet. A feltérképezett bűnszervezetek kétharmada centrális irányítású, a szervezet csúcsain ülők élet-halál urai. Az alvilági csoportok többsége magyar kézben van, ez elsősorban a nyelvi nehézségek miatt van így.

Négypárti egyetértés a NATO-akciókban való részvételről

Itthon2003.11.07, 14:00

Még az idén megszavazhatja az Országgyűlés a NATO-kötelezettségekkel összefüggő alkotmánymódosítást, amelynek értelmében nem a parlament, hanem a kormány dönthetne a szövetség akcióiban való magyar részvételről. A honvédelmi miniszter által ismertetett elképzelések nagy részét egyelőre a Fidesz és az MDF is támogatja.  

1956-os ünnepségek listája

Itthon2003.10.22, 16:09

A kormány és a pártok is szerveznek szokás szerint ünnepi megemlékezéseket az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére. A legnagyobb rendezvények helyét, idejét és felszólalóit közüljük.

Megfosztották munkájától az SZDSZ-es alpolgármestert

Itthon2003.09.01, 15:48

Hivatalosan nem mondták fel a terézvárosi koalíciós megállapodást a szocialisták. Gyakorlatilag azonban teljes a mosolyszünet, az SZDSZ-es alpolgármester nem dolgozhat hivatalában, az MSZP-SZDSZ támogatottságú polgármester megfosztotta összes jogkörétől. Háromnapnyi hallgatás után hétfőn az MSZP tárgyalásokat kezdeményezett a szabad demokarátákkal, így keddre kiderülhet, hogy papíron is megszűnik az együttműködés, vagy kibékül a két párt. A vita egy sikkasztási ügy miatt robbant ki.

Keller: Stumpf is felelős a milliárdok elherdálásában

Itthon2003.08.29, 10:38

A közpénzügyi államtitkár az Orbán-kormány kancelláriaminiszterét is felelősnek nevezte, hogy közpénzek milliárdjait vonták ki az állami ellenőrzés alól minisztersége idején. Mindezt az előző ciklus informatikai beruházását vizsgáló Kehi-jelentés alapján mondta az államtitkár, akinek ez alapján intézkedéseket kell javasolnia kormánynak.

Ismét teljes díszben pompázik a Bazilika - Nézze meg képgalériánkat!

Itthon2003.08.11, 15:33

Befejeződött a budapesti Szent István Bazilika felújítása. Húsz évvel ezelőtt kezdődtek a felújítási munkálatok. Nem csak a dóm, hanem az előtte lévő tér is megújult. Közel öt kilogramm aranyat és tíz kilogramm féldrágakövet építettek be a Bazilikába.

Szekszárdi Duna-híd: egy hét, három átadás

Itthon2003.07.03, 15:56

A szekszárdi Duna-hidat háromszor adják át egy hét alatt: először a kivitelezők adták át, majd az ellenzék, végül hivatalosan a kormány nyitja meg pénteken. Történt már hasonló, a Budapest Sportarénát hasonló módon, ugyanebben a sorrendben avatták fel.

A baloldalon nyúlnak inkább mellé

Itthon2003.06.24, 16:20

A hétfői maratoni szavazás fokozott figyelmet igényelt a képviselőktől. Számos esetben előfordult azonban, hogy egy-egy képviselő figyelmetlenségből átszavazott. A kormánypárti képviselőknél ez sokkal gyakrabban fordult elő, mint az ellenzék oldalán. Kóródi Mária SZDSZ-es képviselő, volt környezetvédelmi miniszter például tévedésből a saját maga által előkészített, a természet védelméről szóló törvény módosítását szavazta le.  

Az MTV elnökei 1990 óta

Itthon2003.05.27, 17:42

Ragáts Imrét, a Magyar Televízió Rt. ügyvezető alelnökét választotta elnökké a közintézmény közalapítványának kuratóriuma. Olvassa el, hogy kik irányították 1990 óta a köztévét.

Hiba miatt alacsonyabb teljesítmény Pakson

Itthon2003.05.26, 17:07

A paksi atomerőműben meghibásodott egy feszültségmérő, ezért vasárnap csak 50 százalékos teljesítményen működött az erőmű hármas blokkja. A hibát már kijavították, a generátor újraindult. Az erőmű vezérigazgatója közölte azt is, Illés Zoltán ellenzéki politikus felvetésével ellentétben nincs szükség arra, hogy a kettes blokk fölé betonszarkofágot építsenek.

Szerdán viszik haza a siófoki áldozatok holttestét

Itthon2003.05.13, 12:37

Várhatóan szerdán viszik haza a siófoki buszszerencsétlenségben elhunyt német turisták holttestét. Az áldozatok azonosítása befejeződött, már csak a halotti bizonyítványok és anyakönyvek kiadása és a szállításhoz szükséges engedélyek beszerzése szükséges. Az okiratokat kedden állítják ki a hatóságok.

Heteken belül távozik a gazdasági államtitkár

Itthon2003.05.12, 18:01

Hamarosan távozhat posztjáról Szalay Gábor gazdasági államtitkár információink szerint. Lehetséges utódjáról, amelyet az SZDSZ jelölhet, egyelőre nincs döntés.

Települések versenyeznek a kormányülésért

Itthon2003.05.07, 07:43

Deák Ferenc születésének 200. évfordulójára kihelyezett kormányülést tartanak, de arról még nem született döntés, hol legyen az októberi esemény. A kormányülés lehetséges helyszíneként két település küzd egymással, Kehidakustány, ahol évtizedekig élt és Söjtör, ahol született Deák Ferenc - írja a Népszabadság.

Az ügyészséget bírálja a rendőrség Postabank-ügyben

Itthon2003.04.24, 16:00

A rendőrség azt állítja, hogy az ügyészség miatt késik a Postabank-nyomozás, mivel a mai napig nem kapták vissza azt a titkos Kehi-jelentést, ami alapján Keller László közpénzügyi államtitkár feljelentést tett. Az ügyészség szerint ugyanakkor a rendőrséget semmi sem akadályozza a nyomozásban.

Orbán: a kormány a háború oldalán áll

Itthon2003.03.18, 21:14

A volt miniszterelnök szerint a légtérátengedéssel kapcsolatos kormánydöntés jogilag kérdéses, és azt bizonyítja, hogy a kormány háborúpárti. Orbán Viktor szerint az ügyben zűrzavarosan járt el a kabinet.

MSZP: Szükségtelen a légtérsértési vizsgálóbizottság

Itthon2003.03.04, 17:31

Keleti György, a honvédelmi bizottság szocialista elnöke közölte: szerinte nem szükséges vizsgálóbizottságot felállítani a légtérsértési ügy miatt, mivel a bizottság felteheti a kérdéseit az illetékeseknek. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője, miután beszélt az amerikai nagykövettel, közölte: szerinte az ügy a diplomáciai szabályoknak megfelelően rendeződött.

Hamarosan átadják a belvárosi mélygarázsokat

Itthon2003.02.25, 07:43

Késve ugyan, de heteken belül két új mélygarázzsal bővül a parkolási lehetőségek száma a fővárosban. A 3,2 milliárdos Szabadság téri, illetve a 2,8 milliárd forintba kerülő Szent István téri létesítményekben összesen 1204 autó elhelyezésére nyílik lehetőség - félóránként 180 forintért, vagy havi közel 30 ezerért - írja a Népszabadság.

Előző
Következő