interjú

címke rss

Siklósi Beatrix elárulta, milyen lesz az új kulturális csatorna

Itthon2018.07.25, 09:55

A fő célunk, hogy az M5 a hazai kultúra közvetítése terén kiemelkedően fontos szerepet játsszon, amiért természetesen még rengeteget kell dolgozni - mondta el Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) frissen kinevezett csatornaigazgatója. A kulturális csatorna vezetője az Origónak arról is beszélt, hogy a tv-képernyőtől az online platformokig minél több emberhez el akarnak jutni. Szólt az őt ért támadásokról is. 

Törőcsik Mari már nem akar színpadra állni, utolsó interjúját adta

Archívum2018.07.18, 10:19

Utolsó nyilatkozatára készül Törőcsik Mari. A színésznő azt mondta: már nem akar többé színpadra állni. 

Pintér Tibor szerelme, Frida végifeszengte első élő interjúját

Archívum2018.07.17, 13:55

Pintér Tibor és szerelme, Frida először szerepeltek élő műsorban közösen, de úgy tűnt, a lány nem nagyon élvezte. 

Rúzsa Magdival sem interjút készíteni, sem fotózkodni nem lehetett az EFOTT után

Archívum2018.07.16, 07:40

Rúzsa Magdinak az idei EFOTT volt az egyik utolsó Budapest környéki fellépése 2020-ig. Ki is tett magáért az énekesnő, hatalmas bulit csapott, de nem érintkezett a rajongókkal, és interjút sem adott. A koncert után egy sötétített ablakú kisbuszban sietve el is hagyta a fesztivált.

Minőségi élet és minőségi kultúra

Kultúra2018.07.14, 12:29

A visegrádi négyeket ünneplő operettgálával és a nemzetközi jazzélet legendáival zárta az évadot a Müpa. Az intézmény a nyárra igazi különlegességgel készül: a Müpa weboldalán egészen augusztus 31-ig ingyenesen és regisztráció nélkül érhető el több mint 60 koncert és előadás felvétele. Káel Csabával, az intézmény vezérigazgatójával a Budapesti Wagner-napokról, a szervezésükben megvalósuló Budapesti Tavaszi Fesztiválról, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválról, virtuális valóságról, közönségnevelésről és a nagy nemzetközi díjak és elismerések fontosságáról beszélgettünk. És mindebből kiderül, hogy az úgynevezett minőségi életnnek ...

"Néha átrepültünk Los Angelesbe Flo Ridához" - Nervo interjú a Soundon

Kultúra2018.07.12, 07:52

Olivia Nervo és Miriam Nervo egy melbourne-i ikerpár. Már gyerekként modellkedtek a sport mellett, népszerűek voltak, szerették őket egészen kicsi koruktól. Az operaénekesi pályával kacérkodtak, de végül inkább neki sem futottak. Elkezdtek viszont dalokat írni másoknak. Az meg annyira jól ment, hogy meg sem álltak a Grammy-díjig – David Guetta „When Love Takes Over” című dala menetelt egészen eddig. Hosszú még a világsztárok listája, akik óriási slágereket köszönhettek a lányoknak, ők most már viszont inkább dj-znek. Így tettek a Balaton Soundon is. Fellépésük előtt készítettünk velük egy négyperces, merengős életútinterjút. 

"Néha anyám rám szól, hogy rakjak rendet" - Rita Ora a Soundon

Kultúra2018.07.11, 15:31

Rita Ora nagyot megy most a világban: egyre szaporodnak mögötte az emlékezetes fellépések, nagy slágerek, meg az őrületes lemondások. Legalábbis a magyar fesztiválközönség számára még erről is ismeretes lehet - tavaly a Sziget előtt nem sokkal lemondta a bulit. Idén viszont nem volt megúszás, becsülettel megjelent a Balaton Sound Nagyszínpadján. Nem is haragudott rá senki. Így mi sem, már csak azért sem, mert egy elképesztően cuki hölgynek tűnt a röpke villáminterjú mind a négy perce alatt. A "Hot right now" című 2012-es slágerrel szupersztárrá avanzsált 27 éves hölggyel a fellépése előtt beszélgettünk Zamárdiban. 

Élő interjú közben mászott fel a macskája a lengyel professzor fejére - videó

Nagyvilág2018.07.07, 19:57

Jerzt Targalski éppen a lengyel politikáról beszélt, amikor a macskája felmászott a fejére. A professzort ez nem zökkentette ki, válaszolt a kérdésre.

Sára Botond: Józsefváros további dinamikus fejlődése a tét

Itthon2018.07.07, 11:26

Ahhoz, hogy a kerület tovább fejlődhessen, elengedhetetlen, hogy a kormánynak, a főpolgármesternek, az országgyűlési képviselőnknek és a polgármesterünknek jó kapcsolata legyen egymással, és konstruktívan tudjanak együtt dolgozni – mondta Sára Botond az Origónak. A Fidesz józsefvárosi polgármesterjelöltje beszélt arról is, hogy a vasárnapi voksolás tétje, folytatódik-e a kiszámítható és stabil fejlődés, vagy pedig visszafordul a kerület egy olyan irányba, aminek révén veszélybe kerül az elért közbiztonság, vagy éppen hajléktalantanyává válik Józsefváros.

Balaton Sound 2018: exkluzív interjút adott Jonas Blue

Life.hu2018.07.07, 10:32

Nem először érkezett Magyarországra Jonas Blue. A Balaton Soundon lépett fel, ahol exkluzív interjút adott lapunknak. Mesélt a dj-k play gombos botrányáról, és a legextrém rajongóiról is sztorizott.

Balaton Sound 2018: exkluzív interjú Dimitri Vegasszal

Archívum2018.07.06, 12:50

Ismét Magyarországra érkezett a világ top dj párosának számító Dimitri Vegas és Like Mike duó. A testvérpár egyik fele, Dimitri az online magyar médiumok közül kizárólag a Life.hu-nak adott interjút. 12 millióan követik őket Facebookon, jelenleg a TOP 100-as dj-listán Martin Garrix után a másodikak. Dimitri mesélt a testvéri együttműködésről, a dj-k play gombos munkájáról, valamint arról, hogy hiányzik-e nekik a backstage-en kívüli élet.

"16 éve nevetünk magunkon" - The Kills a VOLT Fesztiválon

Kultúra2018.07.05, 16:40

A világ egyetemes rocktörténelem-könyvében félkövérrel és piros betűkkel szedve látható az a bejegyzés, amely Alison Mosshart és Jamie Hince találkozását eleveníti fel. 2001-ben két különböző zenekarnak is Londonban volt az épp aktuális turnéállomása, ahol aztán egymásra találtak az együttesek tagjai. Ebből az egymásra találásból pedig megszületett a The Kills, amely a kétezres évek zenei világának egyik legjobb történése volt. Hol finoman slágeres, hol patikamérlegen porciózott apróságok és fűszerek tömkelege - ezek mind jellemzők a zenéjükre. Elbeszélgettünk velük az elmúlt több mint másfél évtizedről. 

Redfoo, az LMFAO egykori énekese exkluzív interjúban mesélt legőrültebb bulijairól

Life.hu2018.06.29, 14:44

Bár 2012-ben feloszlott az LMFAO, az énekes, Redfoo azóta is töretlenül turnézik a világban. Éppen ellátogatott a VOLT Fesztiválra és egy őrületes partit csapott, de előtte egy exkluzív interjút adott a Life.hu-nak. Többek közt az is elmesélte, mióta nem vágatta le a haját, hogyan él az LMFAO feloszlása óta, valamint a nagy titkot, melyik bulija volt a legőrültebb fellépése és ott pontosan mi is történt vele.

Megdöbbentő vallomás került elő Whitney Houston haláláról

Kultúra2018.06.25, 12:57

Megdöbbentő vallomás került elő Whitney Houston halálával kapcsolatban. Kevin Macdonald filmrendező egy portréfilmet forgatott Whitney Houston életéről, és összesen hetven interjút készített, köztük családtagokkal és közeli barátokkal, akik jól ismerték az énekesnőt. Houston asszisztense pedig valami olyat mondott, amire senki sem számított. 

Meghan Markle szóba sem áll apjával a botrányos interjú óta

Archívum2018.06.25, 10:57

Hatalmas botrányt okozott Thomas Markle legutóbbi tévéinterjújával. A lánya, Meghan állítólag már szóba sem áll vele emiatt.

Soros György fenyegetőzik: kettőzött erővel harcol a normalitás ellen

Itthon2018.06.11, 14:04

Hiába halmozza a kudarcokat, Soros György tántoríthatatlan, ha céljairól van szó. Ezért megkettőzi erejét, hogy a képére alakítsa a világot - derül ki a 87 éves spekulánsnak a The Washington Post című lapnak Zürichben adott és vasárnap megjelent interjújában. Sorost meg sem karcolta, hogy az elmúlt időszakban vereséget vereségre halmoz, hogy emberek tízmilliói utasítják el a hozzá köthető nyílt társadalom eszméjét, ő inkább háborús retorikába kezdett. Az önkritika teljességgel hiányzik az eszköztárából.

Hosszú Katinka megszólalt: szponzorának adott egy őszinte interjút

Archívum2018.06.08, 20:51

Hónapok óta várja a közönség, mikor ad interjú Hosszú Katinka. Ennek is eljött az ideje.

Inzulinnal kezelt cukorbetegként váltott életmódot Niki: ismerd meg a történetét

Archívum2018.06.08, 09:11

Árpás Niki egy évvel ezelőtt határozta el magát az életmódváltás mellett. Mivel 12 éves kora óta inzulinnal kezelt cukorbeteg, profi segítséget kért az étrend- és az edzésterv kialakításához: Simon Szimonetta aerobikprezenterrel kezdtek közös munkába. Niki azóta nemcsak, hogy sokat formásodott, de a laboreredményei is egyre jobbak, és kevesebb inzulint kell használnia. Velük interjúztunk!

Life Ball, Bécs: exkluzív interjú az Alcazarral

Archívum2018.06.07, 13:45

Svédország egyik legsikeresebb együttese, az Alcazar 2001 és 2004 között több mint 12 millió lemezt értékesített a világon. Talán nincs is olyan, aki ne ismerné leghíresebb slágerüket, a "Crying at the Discoteque"-et. Bár 2011-ban feloszlottak, két évvel később újra összeálltak. A bécsi Life Ballon exkluzív interjút adtak a Life.hu riporterének és elárulták, hogy ugyan többen is kiléptek a csapatból, mások pedig csatlakoztak hozzájuk, a mai napig nagyon összetartóak.

Miután megszűnt pártja, Soros blogjában brillírozott Juhász Péter

Itthon2018.06.07, 14:08

Itt van a legújabb instant klasszikus Juhász-interjú, tele kéregetős sztorikkal, Coelho-szintű gondolatokkal, és persze a választáson az egy százalékot is elérni képtelen Együtt kulisszatitkaival. A beszélgetésből kiderült, az Együtt nem jó brand, a nőverő politikus emiatt annyira megbukott politikusként, hogy inkább elmenne gyedre.

Life Ball, Bécs: Exkluzív interjú Kell Osbourne-nal

Life.hu2018.06.01, 20:50

Ozzy és Sharon Osbourne lánya, Kelly ismét ellátogatott Bécsbe, a világ legnagyobb HIV-fertőzötteket támogató jótékonysági rendezvényre, a Life Ball-ra. Kelly többek közt Elton Johnnal, Cynthia Nixonnal és Kim Kardashiannel egy olyan kampányban vesz részt, ahol az LMBTQ közösség diszkriminációja ellen harcol. Unokatestvére HIV-fertőzött, így igazán fontos számára a Life Ball üzenetének terjesztése.

Folytatódik a jobbikos összeomlás: Toroczkai leleplezi Vonát

Itthon2018.05.28, 14:26

Ásotthalom polgármestere újabb fejezetet nyitott a jobbikos pártháborúban, amivel lényegében kizáratta magát a pártból. A politikus a Magyar Időknek nyilatkozott arról, hogy Vona Gábor sosem volt ott az első sorban, kifogásolta, hogy pártja az elmúlt két évben a valóban kellemetlen és kemény kérdésekre nem tudott választ adni, valamint a cigánybűnözés felemlegetésével visszahozná a régi Jobbikot. Gyakorlatilag megtörtént a pártszakadás. 

Elhanyagoltság és bántalmazás – Interjú egy fiúval, aki 13 évesen került gyermekotthonba

Archívum2018.05.26, 20:02

A gondtalan gyermekévek biztos háttérként remek alapot képeznek ahhoz, hogy az emberek felnőve kiegyensúlyozottak és mentálisan egészségesek lehessenek. Ám, nem minden gyermek olyan szerencsés, hogy szerető, „normális" családban nevelkedjen. Sokan vannak, akik gyermekotthonban, intézetben vagy épp nevelőszülőknél élnek. Olvasd el, miként élte meg ezt egy fiatal.

Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Som-Balogh Edina

Life.hu2018.05.20, 19:59

Ezúttal Som-Balogh Edina mesélt nekem sorsszerűségről, hitről. Fogadjátok szeretettel.

Melegként az élet – Interjú egy homoszexuális tinédzserrel

Archívum2018.05.16, 19:50

Nem könnyű kamasznak lenni. Az ember ebben az életszakaszban keresi a válaszokat az élet nagy kérdéseire, dönt a továbbtanulásról, a jövőbeli munkájáról, életre szóló barátságokat köt, szerelembe esik. Az érzelmek és a hormonok tombolnak, a párválasztás azonban korántsem könnyű feladat. Kiváltképp akkor, ha egy tini a saját neméhez vonzódik. Egy 16 éves fiú – nevezzük Zolinak – vállalta, hogy mesél nekünk titkolózásról és coming outról, félelmekről és nem várt reakciókról, valamint arról, mi zajlik le egy fiatalban, amikor tudatosul benne a saját homoszexualitása.

A két Michelin-csillagos Onyx séfje: Az ételekkel hozzuk el a varázslatot

[origo] Gasztro2018.05.16, 12:50

Végre Magyarországnak is megvan a saját két Michelin-csillagos étterme - körbezengte ezt már mindenki. Sőt, igazából nemcsak az ország, de a régió első olyan étterme az Onyx, amely a bejárata mellé felkalapálhatja a kétcsillagos táblát. A séf, az alig harmincéves Mészáros Ádám, aki mindössze két éve vette át csapatával az étterem konyháját. A fiatal tehetséggel a szomszédos Gerbeaud-ban beszélgettünk. 

Soha nem látott módon népszerűsítik Budapestet

Itthon2018.05.16, 10:11

Soha nem költött még kormány ennyi pénzt Budapest nemzetközi népszerűsítésére, ekkora online felületet pedig Magyarország még soha nem vásárolt külföldön - mondta Guller Zoltán az Origónak adott interjúban. A Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője arról is beszélt, hogy Budapest Európa fűszere, így a Spice of Europe szlogen alatt fut a főváros új turisztikai márkája. Szólt arról is, a magyar turizmus nemcsak a régiós átlag felett nőtt az elmúlt években, hanem a világátlagot is vertük. Amiben javítanunk kell, az a minőségi turisztikai költések terén van - tette hozzá. 

Exkluzív interjú Szilágyi Liliánával: "Bujkálnom kellett"

Archívum2018.05.13, 18:35

Az Ez Zsír! magazin múlt heti adásában adott exkluzív interjút Szilágyi Liliána. Az úszónő elárulta, hogy komoly testképzavarral küzd, betegségéről, a bulimiáról mesélt, ami miatt hosszú évekig bujkálnia kellett.

Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Vásáry André

Life.hu2018.05.16, 11:52

Ezúttal Vásáry Andrét láttam vendégül Utazás a lelked körül című műsoroban. Fogadjátok szeretettel a vele készült interjút.

Kövér László: A miniszterelnök még dominánsabb szereplő lesz a kormányban

Itthon2018.05.12, 12:38

Az elmúlt nyolc évben a válságkezelésen túljutottunk, a változás alapjait megteremtettük, a következő időszakban a miniszterelnök többet tud majd a jövőkép kialakításával, az ehhez szükséges stratégiák kidolgozásával foglalkozni, a kormányzás a kormányfő személyére szabottabb lehet - mondta az MTI-nek adott interjújában Kövér László, az Országgyűlés újonnan választott elnöke.

Tóth Gabi könnyek között vallott betegségéről

Archívum2018.05.11, 16:30

Az énekesnő a karrierjének kezdetéről beszélt: elmondta, hogy korábban nem tudta, hogy a világ veszélyes, és eleinte mindent elmondott magáról a médiában, ami miatt sok bántást kapott. Arról is szó esett, hogy miért tartja magát antiszociálisnak, miért lettek jóindulatú elváltozások a szervezetében, és mi történt, amikor hazamentek Tapolcára, miután ismertté váltak.

Interjú Szent-Györgyi Albert feleségével: videó

Archívum2018.05.10, 16:20

A Life.hu riportere abban a megtiszteltetésben részesült, hogy interjút készíthetett a Magyarországra látogató Szent-Györgyi Albert feleségével.

Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Trokán Nóra

Life.hu2018.05.07, 16:23

Ezúttal Trokán Nóra színművész volt a vendégem. Sok érdekes dolgot tudtam meg Nóri magánéletéről, az égiekhez fűződő viszonyáról. Olvassátok szeretettel!

A magyar fociedző interjú közben rúgta ki a játékosát

Sport2018.05.04, 14:04

Szinte példátlan edzői kirohanás történt a magyar labdarúgó NB II-ben: Varga Attila, a Siófok edzője interjú közben nevezte meg, és száműzte csapatából a Nyíregyháza Spartacus ellen a 91. percben nagyot hibázó játékosát.

112 év kellett ahhoz, hogy azt mondhassam - gyertek, mert igazi látványosság a kertünk

Travelo2018.04.30, 12:48

Sokan nem hittek benne, de dédnagyapa ráérzett, hogy itt a Kisörsi-hegy oldalában, egy mélyedésben, sajátos mikroklímában, a párolgó Balatonnal minden növénynek jó helye lesz – ezt Dr. Folly Réka mondta, akivel arról beszélgettünk, hogyan lett 112 év alatt a családi hobbikertből tízhektáros, európai hírű arborétum és egy domboldalnyi látványosság Badacsonyörsön.

Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal műsorelőzetes: Falusi Mariann

Life.hu2018.04.26, 20:23

Nézzétek a LifeTv-t vasárnap 16:30-tól, mert a vendégem - Falusi Mariann - csodával határos dolgokról mesél majd nektek. 

Kósa Lajos vezeti a Fidesz önkormányzati kampányát

Itthon2018.04.25, 22:51

Orbán Viktor előterjesztésére a Fidesz elnöksége megválasztott a 2019-es önkormányzati választási kampány országos kampányfőnökének, a választásra való felkészülésért és az eredményességért felelek. Ez a feladat a kormánytagsággal politikailag összeférhetetlen, így értelemszerűen nem maradhatok miniszter - mondta Kósa Lajos az origónak adott interjújában. A modern városok programért felelős tárca nélküli miniszter arról is beszélt, hogy önkormányzati kampányban nem szerveznek át önkormányzati rendszert, a 2010-ben, az Orbán-kormány által elindított önkormányzati átalakítások jó irányba tett lépések, nincs szükség alapvető változtatáásokra. ...

Balog Zoltán: Az egyik szemem sír, a másik nevet

Itthon2018.04.23, 18:56

Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével beszéltünk tárcája és személyes jövőjéről. 

Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Nagy Sanyi

Life.hu2018.04.22, 20:11

Ezúttal Nagy Sanyi színész, énekes volt a vendégem az Utazás a lelked körül című műsoroban, amelyet a LifeTv-n láthattok minden vasárnap 16:30-kor. Fogadjátok szeretettel a vele való beszélgetésem. 

Tejfölös banán sok cukorral – ma már francia-ázsiai fine dining konyha

[origo] Gasztro2018.04.21, 14:20

A magyar származású amerikai David Seboek egykor pszichológusnak tanult, most mégis lisztes kézzel és vidám mosollyal az arcán süti a kenyereket Budapest szívében, fine dining éttermében. Gyerekkorában a főzés egyáltalán nem nyűgözte le, később azonban úgy érezte, hiányzik valami az életéből. Magyarországra költözött, megtanult magyarul, és nyitott egy éttermet. A Baraka tulajdonosa nagy utat tett meg a sikerig, de nem felejtette el, honnann indult: még mindig emlékszik a magyar nagymamája sütötte kalács ízére.

Méhes Krisztián: a férfi, aki ha tehetné, azonnal indulna a Marsra - interjú

Life.hu2018.04.20, 17:19

Közgazdász, informatikus, üzletember, főiskolai oktató, kétkötetes szerző. Hobbiból tizenöt éve minden decemberben fürdőruhára vetkőzik, jótékonysági kocogást szervez Budapesten, melynek nevezési díjaiból társaival rászoruló alapítványokat támogatnak. Nem riad vissza a veszélyektől, siklóernyősként két komoly zuhanást is túlélt. Igazi színes egyéniség, aki 42 évesen gyermekkori álmát sem adta fel: szeretne eljutni egy távoli bolygóra, ezért jelentkezett korábban a Mars One expedícióba, s bár az előválogatón nem jutott tovább, egy újbóli lehetőségre ismét igent mondana. Ő Méhes Krisztián, akivel Kövesdi Réka beszélgetett.

Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Epres Panni

Life.hu2018.04.15, 20:09

Epres Pannival beszélgettünk hitről, családról Utazás a lelked körül című tévésorozatomban.

A Nagy Duett: Rózsa György különleges dolgot kért Csobot Adéltól

Archívum2018.04.16, 07:12

Csobot Adél várandósan vágott neki a Nagy Duettnek, ahol partnere a legendás műsorvezető, Rózsa György lett. Gyuribá' - így kérte a megszólítást - elmondta, akár még pót-nagypapája is lehetne a születendő picinek, sőt, egy különleges kéréssel is Adél elé állt.

Teljesen elzárkózik a médiától Oláh Ibolya

Archívum2018.04.13, 21:07

Oláh Ibolya továbbra sem szeretne címlapokon szerepelni, tudatos döntés a részéről, hogy kerüli a médiát.

Rogán Antal: Nem folytatásra, új kormányzásra készülünk

Itthon2018.04.13, 09:09

Az összes parlamentbe jutott ellenzéki párt összességében kevesebb szavazatot kapott, mint a Fidesz-KDNP. Logikus lenne folytatásról beszélni, de mi nem folytatásra, új kormányzásra készülünk - mondta Rogán Antal az Origónak adott interjújában. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője beszélt arról is, a magyar emberek április 8-án kijelölték számunkra a helyes utat. Népesedési problémákat a családok támogatásával kell kezelni, és ezt is fogjuk tenni. A népesedési problémákra a születések számának a növelése a megoldás és nem a bevándorlás - mondta Rogán Antal. 

Interjú egy 22 éves hölggyel, aki egy budapesti pszichiátrián kapott kezelést

Archívum2018.04.12, 10:56

A pszichiátria szó hallatán sokakban a lekötözött, begyógyszerezett elmebetegek képe villan be. Pedig egy depresszió, enyhébb idegösszeomlás is vezethet ilyen jellegű kezelésig. A 22 éves Dominika álmában sem gondolta volna, hogy valaha pszichiátriai kezelésért fog küzdeni. Őszinte vallomás egy fiatal nőtől, aki pár hónap leforgása alatt odáig jutott, hogy már saját magát sem ismerte fel a tükörben, és attól rettegett, hogy kiugrik az erkélyről. Nevét és történetét vállalja ugyan, de arcát nem merte, a társadalomban még mindig megbúvó, mentális betegségekkel kapcsolatos előítéletek miatt.

Berki Krisztián bevallotta, hogy végighazudta az életét

Archívum2018.04.11, 18:03

Meglepő dolgot mondott egy interjúban Berki Krisztián. Beismerte, hogy harminc éves koráig tulajdonképpen folyton hazudott. Ki is fejtette, hogy mire gondol pontosan.

Stencilezésből családi vállalkozás: a Pagina Galéria megálmodóival beszélgettünk

Life.hu2018.04.11, 13:04

Nem tudták, hogy mivel akarnak foglalkozni, csak azt, hogy a családi élet és a gyermekvállalás miatt váltani kell a mókuskerékből. Végül egy ismerősük tanácsára, aki a nyugati országokban találkozott a technikával, vágtak bele a stencilkészítésbe, habár akkor még semmi tapasztalatuk nem volt a témában: így kezdődött a Pagina Galéria története. Andi és András hihetetlenül inspiráló személyiségek, akik igazi szerelemprojektet építettek fel, és építenek tovább a mai napig. Stencilezésről, kreativitásról, vállalkozásról beszélgettünk Andival!

Túlsúllyal küzdött, ma már életmódváltó programja van: interjú Palkó Noémivel

Archívum2018.04.08, 20:37

Palkó Noémi jól tudja, hogy milyen egy életmódváltás. Ismeri a nehézségeit, hiszen maga is végigcsinálta. Ahogy leadta az első kilókat egyre tudatosabb lett, egyre jobban élvezte, és egyre többet akart tanulni, így beszippantotta ez a világ: ma már saját életmódváltó programja van. De nemcsak az edzésekben segít, az étrendet is átalakítja, és nem is akárhogy, ugyanis Noémi igazi édességmániás, és saját bevallása szerint is hedonista. Vele beszélgettünk!

Kétszer Fidesz, csak ez a biztos

Archívum2018.04.07, 22:59

„A választásnak komoly tétje van, Brüsszel még az idén, 2018-ban tízezer migránst telepítene Magyarországra. Hozzunk ma egy nagy, közös döntést arról, hogy nem engedjük be a bevándorlókat Magyarországra és megvédjük az országot. A kényelmet ma tegyük félre. A sorosisták mind ott lesznek, legyünk ott mi is. Ma jó döntést kell hoznunk, mert ha elhibázzuk, nem lehet jóvátenni. Mindenki menjen el, és adja mindkét szavazatát a Fideszre. Kétszer Fidesz, csak ez a biztos" – mondta az Origónak Orbán Viktor.