ingatlan

címke rss

Eladhatatlan a leselejtezett magyar hadieszköz

Itthon2003.08.12, 11:53

Nehezen értékesíthetők a honvédség elhagyott ingatlanjai, és eladhatatlanok leselejtezett hadieszközei. A honvédelmi tárca ezért kiiktatná az ÁPV Rt.-t az ingatlanok értékesítéséből, így a jelentkező önkormányzatok könnyebben jutnának hozzá az ingatlanokhoz. A hadieszközökkel, felszerelésekkel ugyanakkor nem tudni mi lesz, eladni gyakorlatilag nem lehet, megsemmisíteni is csak parlamenti jóváhagyással - írja a Népszabadság.

Gyurcsány villáját az állam visszabérelte

Itthon2003.08.09, 09:01

Az állam bérelte vissza Gyurcsány ferenc sportminisztertől a balatonöszödi kormányüdülő villáját. Ezt pénteken maga a miniszter ismerte el a Nap-kelte című műsorban - írta a Magyar Nemzet. Gyurcsány a lapnak is megerősítette: az első négy-öt évben az államnak adta bérbe az ingatlant. A bérleti díjról azonban nem nyilatkozott.

Jelentős cigarettafogás Szegeden

Itthon2003.08.06, 18:35

A szegedi vámhivatal munkatársai több mint félmillió forint értékű zárjegy nélküli dohányárut találtak szerdán Szegeden a Cserepes sori piac közelében lévő egyik ingatlanban.

Medencés rezidenciát kapott a washingtoni követség

Itthon2003.06.30, 08:11

Úszómedence, terasz és kert is tartozik ahhoz az új nagyköveti rezidenciához, amelyet a magyar állam vett Washingtonban. Az egyik vezető demokrata párti politikustól vásárolt ingatlan 690 millió forintba került.

Elköltöztek a roma családok a kőbányai ipartelepről

Itthon2003.06.24, 16:45

Elköltöztek a roma családok a kőbányai Szállás utcában található egykori vegyi telepről. A családok egy része albérletbe költözött, az egyedülállók pedig hajléktalanszállóra kerültek. A romáknak azért kellett elköltözniük a lerobbant ingatlanból, mert az önkormányzat közölte velük, ha ott maradnak, állami gondozásba veszik gyermekeiket.

Újabb ingatlanok a katolikus egyháznak

Itthon2003.05.15, 07:16

A kormány elfogadta azt az előterjesztést, amely közel ötven olyan ingatlan tulajdonjogát rendezte, amely egykor a katolikus egyházé volt. Az egyház egyes épületeket visszakapott, mások helyett pedig kártalanításhoz jutott. A többi felekezettel később tárgyal a kormány az ingatlanok visszaadásáról, illetve a kártalanításról.

Illegális hulladék Debrecen határában

Itthon2003.05.15, 22:52

A Tiszántúli Környezetvédelmi Felügyelőség (Tiköfe) vizsgálja azoknak a hordóknak a tartalmát, amelyeket közérdekű bejelentés alapján szerdán találtak Debrecen határában a Derék utcában található ingatlanon.

Újabb ingatlanok kerülnek vissza az egyházakhoz

Itthon2003.05.14, 07:48

Várhatóan szerdán dönt a kormány 48 katolikus tulajdonú ingatlan sorsáról - köztük lesz a főváros V. kerületében lévő Postaforgalmi Szakközépiskola is, amelyet az angolkisasszonyok kapnak vissza - írja a Népszabadság. Az épület értéke meghaladja a 900 millió forintot. Az állam előreláthatólag még 50-60 milliárdot fordít a volt egyházi ingatlanok tulajdonjogának rendezésére.

Roma önkormányzat lakoltat ki romákat Szekszárdon

Itthon2003.05.12, 16:14

Roma családok költöztek be a szekszárdi roma önkormányzat üresen álló ingatlanába. A kisebbségi vezetők már felszólították az engedély nélkül érkező  lakókat a távozásra, ők azonban maradni akarnak. A roma önkormányzat minden követ megmozgat a jogtalan lakáshasználók eltávolítására: kikapcsoltatták a víz- és áramszolgáltatást, a távozás végső időpontjának pedig május 19-ét jelölték meg. Ha a családok mégis maradnak, rendőri segítséggel lakoltatják ki őket.

Három és fél milliárd az új sportminiszter vagyona

Itthon2003.05.07, 15:59

Gyurcsány Ferenc leendő sportminiszter részletes tájékoztatást adott anyagi helyzetéről. E szerint 3,5 milliárd forintnyi vagyonnal rendelkezik, ennyi ugyanis az Altus Rt. Piaci értéke. Közölte azt is, hogy miniszteri eskütételével megszűnik üzletembernek lenni, kiszáll vállalkozásaiból és egy ingatlan bérbeadását kivéve cégei sem üzletelnek az állammal.

Varju László is érintett lehet a vadászházügyben

Itthon2003.05.02, 08:48

Varju László szocialista országgyűlési képviselő felesége a kézbesítési megbízottja annak a kínai férfinak, aki a csillebérci vadászházat áron alul megvásárló Bau-bérc Kft. jelenlegi tulajdonosa - derül ki a cégadatokból. Az ORFK jelezte: az ingatlan ügyében folyó nyomozás során Varjut idáig nem hallgatták ki - írta a Magyar Nemzet.

Előzetesben a milliárdos visszaéléssel gyanúsított vámosok

Itthon2003.04.18, 15:33

A gyanú szerint több mint másfélmilliárd forintos kárt okoztak az államnak magas rangú VPOP-vezetők. Az ügyészség szerint a Vám- és Pénzügyőrség Beruházási és Elhelyezési Hivatalának két volt vezetője összejátszott egy vállalkozóval aki a piaci árnál magasabban adott el ingatlanokat a vámhatóságnak.

Elkoboznák a lakásmaffia vagyonát

Itthon2003.04.11, 11:31

El kellene kobozniuk mindazon ügyvédek, közjegyzők vagyonát, akik ingatlanokkal kapcsolatos visszaélésekben közreműködnek - olvasható az Országgyűlés lakásmaffia-ellenes albizottságának részjelentés-tervezetében. Ha valaki azért veszti el az ingatlanát, mert az ügyész vagy a bíró mulasztott, akkor a károsult kártérítési pert indíthat az állam ellen - javasolja az albizottság.

Emelik a katonák bérét a leépítések után

Itthon2003.04.10, 14:39

Húsz százalékos leépítés lesz a honvédelmi tárcánál és a minisztérium alá tartozó honvéd vezérkarnál. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter mai sajtótájékoztatóján bejelentette: a tárca eladja több ingatlanát és észszerűsíti a katonalakások felhasználását is. A megtakarított pénzt a katonák bérének emelésére fordítják majd.

Hamarosan lezárul a vizsgálat a földhivatal vezetője ellen

Itthon2003.04.07, 10:48

A rendőrség szerint nagy értékű ingatlanok terheit és jelzálogjogát törölte, illetve jegyezte be minden alap nélkül a Fővárosi Kerületek Földhivatalának korábbi vezetője. A most befejeződött szakértői vizsgálat alapján G. Dezsőnét a korábbi öt eset mellett további két jogsértéssel is gyanúsítják - tudta meg a Magyar Hírlap.

Feljelentés a Sorg-villa ügyében

Itthon2003.04.02, 18:43

A szerdai kormányülésen elfogadták a leányfalui Sorg-villáról készült Kehi-jelentést. A hivatal vizsgálatai szerint az állami tulajdonú ingatlan bérbeadására előnytelen szerződést kötöttek, ezzel 60-80 millió forint kár érhette az adófizetőket. A Kehi  ezért feljelentést tett ismeretlen tettes ellen hűtlen és hanyag kezelés gyanújával.

Laktanyalakások: méltányosságok kérhetnek a lakók

Itthon2003.04.02, 17:42

Az APEH közölte, méltányossági eljárást kezdeményezhetnek azok a lakók, akik ugyan jogtalanul, de jóhiszeműen igényeltek új lakás után járó szociálpolitikai kedvezményeket az esztergomi orosz laktanyában kialakított lakások után. Az adóhatóság és a Pénzügyminisztérium szerint a lakások nem számítottak újnak, így nem jártak volna hozzájuk kedvezmények. A lakások kivitelezője és értékesítője ugyanakkor azt állítja, egy korábbi minisztériumi állásfoglalás alapján értékesítették új lakásként az ingatlanokat.

Hévíz: törölték a lápi bejegyzést

Itthon2003.04.01, 08:21

A Zala Megyei Bíróság a közelmúltban érvénytelenítette azokat a tulajdoni lapi bejegyzéseket, melyek láppá minősítettek több száz Hévíz környéki külterületi ingatlant. A bejegyzéseket évekkel ezelőtt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park (BFNP) kérte, a nemzeti park továbbra is ragaszkodik az érintett területek láppá minősítéséhez.

Hat évre ítéltek első fokon csalásért egy papot

Itthon2003.03.11, 14:52

Első fokon hat év börtönbüntetésre ítélt egy szentesi görögkeleti papot a Szegedi Városi Bíróság. A vád szerint a pap és társai úgy adtak el egyházi ingatlanokat, hogy az ügyletekből több vállalkozónak, pénzintézetnek és az államnak is kára származott.

A főúttörő rokonának adta el olcsón a vadászházat

Itthon2003.02.20, 15:32

Rogán Antal fideszes képviselő értesülései szerint a Magyar Úttörő Szövetség (MÚSZ) elnöke, Rácz Péter unokatestvére annak a Rabb Attilának, aki a BAU-bérc 50 százalékos tulajdonosaként 1999-ben megvette a csillebérci vadászházat a MÚSZ-tól. Rácz elismerte, hogy a rokona cége vette meg a 96 milliót érő házat 15 millióért, azonban azt állítja, hogy az ingatlan eladásakor nem tudta, hogy a vevő az unokatestvére.

Senkinek nem kell az Erzsébet téri gödör

Itthon2003.02.10, 14:08

Eredménytelen lett az Erzsébet téri gödör eladására kiírt fővárosi pályázat, ugyanis senki nem akarta megvenni a befejezetlen létesítményt. A tenderbontó bizottság szocialista tagja szerint az lenne a legjobb megoldás, ha 1 forintért átadnák az ingatlant a kulturális minisztériumnak. Bánsági György szerint az ingatlannak köztulajdonban kell maradnia. Az SZDSZ fővárosi frakcióvezető-helyettese szerint az irreálisan magas, 5 milliárd forintos kiírási ár miatt nem lepte meg őket a pályázat eredménytelensége.

A földhivatal telefonon harcolna a lakásmaffia ellen

Itthon2003.02.06, 15:39

Zuglóban és a XII. kerületben a legaktívabb a lakásmaffia a fővárosi földhivatal vezetője szerint. A parlamenti lakásmaffia elleni bizottság ülésén meghallgatott Pest megyei földhivatal vezetője a rendőrség által javasolt lakástörzskönyvet nem tartja megfelelő eszköznek a lakásmaffia elleni küzdelemben. Azt javasolja inkább: telefonon hívják fel - vagy levélben keressék meg - az ingatlanjukat eladni szándékozókat, és tudakolják meg: tényleg el akarják-e adni a lakásukat.

Medgyessynek nincs saját autója

Itthon2003.02.03, 17:26

Nem változott jelentősen Medgyessy Péter vagyona 2002 júniusa óta, amikor először vallott anyagi helyzetéről. A hétfő reggeltől hozzáférhető vagyonnyilatkozata szerint Medgyessy Péter miniszterelnöknek nincs saját autója, viszont három ingatlannal és 125 millió forintos biztosítással rendelkezik. Állampapírokban 83 millió forintja van.

Papucsban tettek utcára egy fiatal párt Budatétényben

Itthon2003.02.01, 10:13

Nem engedtek vissza egy önkényesen elfoglalt önkormányzati lakásba egy fiatal párt pénteken az önkormányzat által felbérelt biztonsági őrök. A szomszédos ingatlanból pedig egy anya és kislánya nem mer kijönni: félnek, hogy ők sem mehetnének vissza. A XXII. kerület szerint nem kilakoltatásról van szó, az önkormányzat csak visszaszerezte tulajdonát.

Keller vizsgálatot indít Csillebérc-ügyben

Itthon2003.01.29, 18:50

A fideszes Rogán Antaltól kér segítséget Keller László közpénzügyi államtitkár a csillebérci vadászház eladása ügyében. A házat a Magyar Úttörő Szövetség adta el szakértői vélemények szerint áron alul, jelenleg Rácz Péter főúttörő lakik az ingatlanban. Az államtitkár az üggyel kapcsolatos iratokat szeretné elkérni az ellenzéki politikustól.

Rogán újabb feljelentésre készül Csillebérc-ügyben

Itthon2003.01.20, 17:51

Rogán Antal fideszes képviselő a csillebérci vadászházzal kapcsolatos rendőrségi határozat ismeretében - mely elismeri, hogy az ingatlan többszörösét éri az eladási árnak - újabb feljelentésre készül. Emellett a határozat felülvizsgálatát is kéri, bár a fellebbezési határidő lejárt. Az [origo] által megkérdezett ingatlanszakértő szerint az építési engedély megszerzésével akár tízszeresére nő egy terület értéke.

Nem nyomoznak Csillebérc-ügyben

Itthon2003.01.18, 15:16

A rendőrség megszüntette a nyomozást a Csillebérci vadászház eladása ügyében folyó nyomozást. A fideszes Rogán Antal jelentette fel az úttörőszövetséget hűtlen kezelés miatt, mivel a százmillió forint értékű ingatlant 15 millióért adta el a szervezet vezetője.

Hibaelhárítás miatt késik Mádl költözése

Itthon2003.01.15, 17:52

A Sándor-palotát ugyan ma átadták az államfő hivatalának, Mádl Ferenc köztársasági elnök azonban mégsem költözhet be az ingatlanba, mert az épület informatikai rendszere még nem alkalmas arra, hogy a hivatal megkezdhesse munkáját.

Dán János kitart ártatlansága mellett

Itthon2003.01.14, 10:58

A Fővárosi Főügyészség nemrég vádat emelt Dán János volt kisgazda országgyűlési képviselő ellen. A vádirat szerint a politikus olyan ingatlanra kötött bérleti szerződést, amelyben nem is tartózkodott, megkárosítva ezzel az Országgyűlés Hivatalát. Dán elismerte, hogy nem lakott a bérleményben, de szerinte az vidéki képviselőként járt neki.

Vissza akarják szerezni székházukat a kisgazdák

Itthon2003.01.13, 13:14

Mindenképpen vissza akarja szerezni a Független Kisgazdapárt fővárosi, Belgrád rakparti, korábban értékesített székházát a párt elnöke. Ha nem tudnak megegyezni az ingatlant megvásárló Szeremley Hubával, kész bírósághoz is fordulni.

Jutányos áron jutnak a polgári körök székházukhoz

Itthon2003.01.08, 16:55

A polgári körök kiszemelt VIII. kerületi székházát egy külföldi tulajdonú cégtől veszik meg. Egyelőre csak a vételár egy része, körülbelül 60 millió forint áll a Szövetség a Nemzetért Alapítvány rendelkezésére, ennek több, mint duplájára van szükség a ház megvásárlására és felújítására. A vételárat részletekben fizetik ki a további adományokból, ehhez a számlavezető bankjuk ad garanciát. A polgári körök szóvivője azt reméli, hogy fél év múlva beköltözhetnek az ingatlanba.

Józsefvárosban lesz a polgári körök székháza

Itthon2003.01.03, 08:08

Budapest VIII. kerületében egy felújításra szoruló, ezer négyzetméteres ingatlant szemeltek ki a polgári körök közös székházának - tudta meg a Magyar Hírlap. Az épületet adományokból vennék meg.

Faludy eladja kéziratait a lakásért

Itthon2002.12.19, 17:15

A kulturális minisztérium bruttó 12,5 millió forintért megvásárolja Faludy György összes kéziratát és teljes magánkönyvtárát. A költőnek és feleségének így ebből, és a nő lakásáért kapott pénzből már lehetősége lesz arra, hogy megfelelő ingatlant vásároljanak, mivel már nem kívánnak az ajándékba kapott XIII. kerületi lakásban maradni.

Újra tárgyalnak a gödörről

Itthon2002.12.15, 17:27

Ez év utolsó napjáig, alsó limitáras nemzetközi pályázatot kell kiírni az Erzsébet tér alatti félkész ingatlan eladására. Erről a javaslatról Demszky Gábor előterjesztésében hétfői ülésén tárgyal a Főpolgármesteri Kabinet.

65 milliós hitelt vett fel más házára

Itthon2002.12.09, 15:45

Hamis személyi okmányokkal vett fel egy banktól 65 millió forintos hitelt egy nő Budapesten. A fedezetül megjelölt ingatlan nem is az ő tulajdonában volt. A csalót a rendőrség keresi.

Keller Nagy Sándorékat vizsgálja

Itthon2002.12.09, 17:32

A kormányfő kérésére a közpénzügyi államtitkárság vizsgálatot indít a Miniszterelnöki Hivatal területfejlesztési államtitkárságának ingatlanbérlése miatt. A havi 83 ezer eurós bérleti díjú ingatlant nem nyílt tenderen választották ki, hanem tárgyalásos úton. 

Deutsch Tamás a legszegényebb fővárosi képviselő

Itthon2002.12.03, 17:33

A fideszes Deutsch Tamás és Koltai Ildikó a legszegényebb fővárosi képviselők - a kedden nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatok alapján. A leggazdagabb budapesti politikusok között van, akinek havi kétmilliós jövedelme mellett 60 milliós megtakarítása, másoknak 26 ingatlanja van országszerte. Demszky Gábor parlamenti képviselőként már korábban vallott vagyonáról: három budakeszi lakása mellett egy horvátországi nyaralója és 10 milliós adóssága van. A főpolgármester-helyettesek közül Schiffer János nyilatkozatában kisautógyűjteményét, Atkári János sportcsónakjait említi kiemelt helyen.

60-szoros haszon az ORTT-elnök pincéjén

Itthon2002.11.30, 09:01

Egy most elkészült szakértői jelentés szerint mindössze 800 ezer forintot ér az a XXII. kerületi telek, amelyért ötvenmillió forintot fizetett ki az ÁPV Rt. tulajdonában levő Váltó-4 Libra Rt. Az ingatlanforgalmazással és -fejlesztéssel foglalkozó társaság két éve vette meg a telket Körmendy-Ékes Judittól, az ORTT elnökétől és annak testvérétől - írja a Népszabadság. Körmendy-Ékes a vagyonnyilatkozatában pinceként tüntette fel az ingatlant.

A kormány nem pénzeli tovább a Heti Választ

Itthon2002.10.09, 08:53

Megszünteti a kormány a Heti Válasz közpénzből való támogatását - értesült a Népszabadság. A kiadási jogot és az eszközöket pedig jelképesen 1 forintért eladják a szerkesztőségnek. A lapnak 2001-ben ingyen adott ingatlan sorsa még nem dőlt el.

Bizonytalan a Millenáris Park jövője

Itthon2002.10.08, 07:31

Az ÁPV Rt.-nek nincs kész terve a Millenáris Park hasznosításáról - írja a Népszabadság. A Millenáris Kht. új vezetője, állítólag 2006-ig egyben tartaná a korábban eladásra szánt ingatlant. A kht. ügyében folytatott vizsgálat során valószínűleg Bártfai Béla, egykori államtitkár lesz a következő gyanúsított - tudta meg a Magyar Hírlap.    

Az állatkertnek adja egy idős hölgy a vagyonát

Itthon2002.10.07, 13:20

Az állatkertnek ajándékozza legelőjét egy idős szentendrei asszony. Bútorokat, könyveket, sőt ékszereket eddig is ajándékoztak már az intézménynek, de ingatlant még nem. A legelőt értékesítik majd, a befolyt pénzből eleséget vesznek az állatoknak.

Félmilliárdos állami telek 86 millióért

Itthon2002.10.01, 07:46

A honvédség 14 ezer négyzetméteres rózsadombi ingatlanja mindössze 86 millió forintot ér - tudta meg a Blikk. A tárca új vezetése felülvizsgálja a május 22-én kötött szerződést.

Még nincs döntés az egyházi ingatlanokról

Itthon2002.09.25, 20:48

A kormány egyelőre még nem döntött és nem is tárgyalt a volt egyházi ingatlanok tulajdoni rendezésének esetleges felgyorsításáról - közölte a Miniszterelnöki Hivatal egyházi ügyekért felelős államtitkára.

Hat és fél milliárdnyi az árvízkár

Itthon2002.09.24, 16:11

Összesítették az augusztusi dunai árvíz okozta károkat. Eszerint 6,7 milliárd forint kárt okozott a megáradt folyó az országban. Magántulajdonú ingatlanokban 261 millió forint kár keletkezett.

Gy. Németh a vagyonukról is elszámoltatná a jelölteket

Itthon2002.09.18, 16:27

Gy. Németh Erzsébet is egyetért Demszky Gábor javalatával, hogy minden főpolgármester-jelölt nyilatkozzon arról, hogy volt-e valamilyen kapcsolata az 1990 előtti Belügyminisztérium III-as főcsoportfőnökségével. A szocialisták jelöltje szerint a Budapest vezetéséért indulóknak arról is nyilatkozniuk kellene, hogy milyen vagyontárgyakkal, ingatlanokkal rendelkeznek itthon és külföldön.

Megvan a polgári körök háza

Itthon2002.09.05, 09:32

Kiválasztottak egy 1500 négyzetméteres hasznos alapterületű, felújításra váró ingatlant a polgári körök "otthonának". A múlt heti tüntetésen összeperselyezett 64 ezer darab százforintosból biztos nem jut a házra, mert az a rendezvény költségeire sem elég. Az adományokat, amíg a Szövetség a Nemzetért Alapítványt be nem jegyzik, addig az Áprilisi Ifjak által létrehozott alapítvány kezeli.

Másfélmilliárdos kár Pest megyében

Itthon2002.08.22, 15:11

A gyorsmérleg szerint az árvízi védekezés 300, az ezt követő takarítás, fertőtlenítés további 300 millió forintot emészt fel Pest megyében. Ehhez adódik az elöntött utakban keletkezett kár, a víz által elmosott mezőgazdasági termények értéke és az ingatlanok megrongálódása. Ez számítások szerint összességében 1-1,5 milliárd forint árvízkárt jelent.

Törvényt sértett az ISM vállalkozása

Itthon2002.08.12, 09:40

Megsértette a közbeszerzési törvényt az Ifjúsági és Sportminisztérium tulajdonában álló vagyonkezelő - írja a Népszava. A sportlétesítményeket kezelő Sportfólió Kht. a Közbeszerzési Döntőbizottság szerint ugyanis indokolatlanul írt ki hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást 12 ingatlan üzemeltetésére. A kht. sürgősségre hivatkozott, a határozat szerint azonban öt hónapjuk lett volna a pályázat kiírására.

Nem találtak bizonyítékot a móri bankrablás egyik gyanúsítottjánál

Itthon2002.07.25, 17:49

A rendőrség csütörtökön tartott házkutatást abban a csepeli ingatlanban, ahol az egyik móri gyanúsítottat letartóztatták. Ügyvédje szerint azonban semmilyen terhelő bizonyítékot nem találtak. A nyomozók bevetnek bombakereső kutyákat lőszer és robbanóanyag után kutatva, és átkutatják a gyanúsítottak korábbi búvóhelyeit is. A nyolc áldozatot követelő bankrablással gyanúsított két budapesti fiatalembert szerdán helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság.

Kétszer vette meg telephelyét a Defend

Itthon2002.07.25, 11:07

Két év alatt kétszer vette meg saját telephelyét a Defend Kft. Az üzletben részt vett a Fidesz által alapított Sades Kft, amely két hét alatt 380 millió forintos nyereséghez jutott. A cég, amelyben Simicska Lajos korábban ügyvezető volt, a Defendtől vásárolt ingatlant adta tovább a Magyar Fejlesztési Banknak. A pénzintézet elnökének ekkor Simicska volt a tanácsadója - tudta meg a Népszabadság.

Megtalálták a megfelelő ingatlant a polgári körök

Itthon2002.07.23, 17:01

Egy konkrét budapesti épület megvételéről előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a polgári körök, noha hivatalosan még nem is tettek felhívást az adakozásra. Orbán Viktor egy vasárnapi rádióinterjújában jelentette be, hogy a polgári körök tagjainak adományaiból vennének egy épületet központjuknak.

Orbán és Medgyessy vagyonát is vizsgálnák

Itthon2002.07.12, 12:14

Mind a jelenlegi, mind az előző kormányfő ellen eljárást kezdeményeztek a vagyonnyilatkozatukkal kapcsolatban. Medgyessy ellen azért, mert nem tüntette fel haszonélvezeti jogát budai ingatlanokra vonatkozóan, Orbán ellen meg azért, mert a februári nyilatkozatához képest a júniusi számos értékes vagyontárggyal bővült, amelyek a feltüntetett jövedelemmel nehezen magyarázhatóak. 

Az MFB saját ingatlana lett a fedezet

Itthon2002.06.28, 08:21

Egy alcsútdobozi vendéglátó-ipari kft. több százmilliós hitelt kapott a Magyar Fejlesztési Banktól, holott jelentős vesztesége volt, és a kölcsön fedezetéül ajánlott ingatlan sem az övé - tudta meg a Népszabadság.

Végrehajtót vádolnak 65 milliós sikasztással

Itthon2002.06.27, 12:44

Harminchat embert összesen 65 millió forinttal károsított meg egy barcsi bírósági végrehajtó, aki a behajtott összegeket saját céljaira használta fel. Sőt, többször el is adta a rá bízot ingatlanokat és a pénzt magának tette el - állítja az ügyészség.

Defend: milliárdos tarozások

Itthon2002.06.27, 07:17

A Népszabadság információja szerint az MFB előző vezetése jelentős összegekkel segítette a Defend működését. A cégnek az MFB több, összességében 2-4 milliárdos hitelt ítélt meg úgy, hogy sok esetben felmentést kért a hitelbírálati és fedezetértékelési szabályok alól. A lap értesülése szerint az MFB olyan ingatlant is elfogadott fedezetként, ami nem volt a Defend tulajdonában.

Vita Medgyessy vagyonbevallásáról

Itthon2002.06.26, 17:44

A kormányszóvivő szerint tudatlanságból és rosszindulatból fakad az az ellenzéki vélemény, hogy Medgyessy Péter vagyonbevallása nem teljes. Répássy Róbert fideszes, Csampa Zsolt MDF-es képviselő szerint ugyanis Medgyessy haszonélvezeti joga alatt álló ingatlanokat, és cégeladásaiból származó jövedelmeket hagyott ki bevallásából. Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint viszont Medgyessy a törvénynek megfelelően töltötte ki vagyonnyilatkozatát.

Háza miatt támadták Medgyessyt

Itthon2002.06.18, 15:02

Élesen támadta a fideszes Répássy Róbert a miniszterelnököt az Országgyűlés ülésén, mert nem tüntette fel vagyonbevallásában a budai házát. Medgyessy azzal érvelt, hogy a ház a felesége nevén van. Répássy erre felháborodva közölte: ezek szerint egy olyan ingatlan biztonságára kell költeni milliókat, ami nem is a miniszterelnök tulajdona. Répássy ezután felszólította Medgyessyt, hogy azonnal költözzön az állami rezidenciába.

Irodát és lakást is változtat Orbán Viktor

Itthon2002.06.03, 10:27

Irodát és lakhelyet is változtat a volt miniszterelnök. Orbán Viktor és családja napokon belül egy 100 négyzetméteres budai családi házba költözik a Béla Király útról. A házat egy belvárosi ingatlan eladása után vették. A volt kormányfő új irodáját a Miniszterelnöki Hivatalban jelölte ki az új vezetés.

Olcsón vették és drágán adták el a VPOP-nak az ingatlanokat

Itthon2002.05.28, 07:14

Olykor még nem is létező gazdasági társaságot bízott meg a VPOP, hogy árajánlatot adjon ingatlanvásárlásra. Majd a közbeszerzési eljárás végén ugyanezek a személyek értékesítették a más-más társaság neve alatt csak nagyon rövid ideje tulajdonukba került ingatlanokat a valós forgalmi érték többszöröséért - áll a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hűtlen kezelés és csalás gyanújával tett feljelentésében.

A vagyonvédelmi kamara 3 millióból is megvédené Medgyessyt

Itthon2002.05.28, 15:26

Túlzónak tartja a biztonságtechnikai szakma a miniszterelnök háza védelmének kiépítése kapcsán elhangzott 100 millió forintos árat. Hétfőn a nemzetbiztonsági bizottság megszavazta, hogy Medgyessy Péter maradhat saját házában, és az ingatlan védelmének a kialakítására 100 millió forintot költhetnek. A ház környékén már nagyban zajlanak az átépítési munkálatok.

Nyomozás a pénzügyőrség ingatlanügyletei miatt

Itthon2002.05.28, 14:34

Több mint kétmilliárdos hátrányokozás gyanúja miatt nyomozást indult a pénzügyőrség ingatlanügyei kapcsán. Az ingatlanokkal történt esetleges visszaélésnek még nincs gyanúsítottja.

A vagyonvédelmi kamara 3 millióból is megvédené Medgyessyt

Itthon2002.05.28, 19:15

Túlzónak tartja a biztonságtechnikai szakma a miniszterelnök háza védelmének kiépítése kapcsán elhangzott 100 millió forintos árat. Hétfőn a nemzetbiztonsági bizottság megszavazta, hogy Medgyessy Péter maradhat saját házában, és az ingatlan védelmének a kialakítására 100 millió forintot költhetnek. A ház környékén már nagyban zajlanak az átépítési munkálatok.

Olcsón vették és drágán adták el a VPOP-nak az ingatlanokat

Itthon2002.05.28, 07:14

Olykor még nem is létező gazdasági társaságot bízott meg a VPOP, hogy árajánlatot adjon ingatlanvásárlásra. Majd a közbeszerzési eljárás végén ugyanezek a személyek értékesítették a más-más társaság neve alatt csak nagyon rövid ideje tulajdonukba került ingatlanokat a valós forgalmi érték többszöröséért - áll a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hűtlen kezelés és csalás gyanújával tett feljelentésében.

Nyomozás a pénzügyőrség ingatlanügyletei miatt

Itthon2002.05.28, 14:35

Több mint kétmilliárdos hátrányokozás gyanúja miatt nyomozást indult a pénzügyőrség ingatlanügyei kapcsán. Az ingatlanokkal történt esetleges visszaélésnek még nincs gyanúsítottja.

Egymilliárdba kerül az ár elleni védekezés

Itthon2002.03.26, 16:40

Az áradó Duna miatt négy, ártérre épült házból költöztették ki a lakókat a Pest megyei Szob településen, de az ártereken néhány budapesti családnak is el kell hagynia az ingatlanát. Jelenleg Komáromnál és Esztergomnál tetőzik a Duna. A budapesti tetőzés ma éjszakára várható és 12 órán át tart majd. Győrnél és a Szigetközben már apad a folyó. Az ár elleni védekezés költségei előreláthatóan elérik az egymilliárd forintot.

Kölnben fogták el Tasnádi Péter volt üzlettársát

Itthon2002.02.14, 07:03

A kölni főügyészség pénzmosás és adócsalás alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte Márai Pétert, a hasonló bűncselekményekért két éve előzetes letartóztatásban lévő Tasnádi Péter üzlettársát. A német hatóságok kérésére a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság a napokban csaknem egy tucat, Márai érdekeltségébe tartozó ingatlanban, köztük szállodákban tartott házkutatást.

Öt vádlott áll bíróság elé a lakásmaffia-ügyben

Itthon2002.01.28, 16:11

Elkészült a vádirat a kőbányai lakásmaffia-ügyben. Az ügyészség összesen öt embert vádol azzal, hogy 1999 tavaszán-nyarán egyedülálló, idős embereket becsaptak. Öröklakásaik helyett kisebb, rosszabb állapotú önkormányzati lakásokba költöztették ügyfeleiket, az ingatlanok közötti értékkülönbözetet pedig zsebre tették. Az ügyészség két esetben talált elegendő bizonyítékot a vádemeléshez. A vádlottak mindent tagadnak.

Veszélyben a kertészeti egyetem ingatlanjai

Itthon2002.01.21, 10:35

Minisztériumokhoz és szakmai szervezetekhez fordultak felhívással a Szent István Egyetem (SZIE) Budai Campusának (a volt Kertészeti- és Élelmiszeripari Egyetem) oktatói és hallgatói. A tanárok és a diákok attól félnek, hogy eladják az egyetem ingatlanjait és arborétumait, ezért kezdeményezték a kiválást a SZIE-ből. A Szent István egyetem rektora azonban közölte: a fejlesztési tervben csupán egy épület értékesítése merült fel, de csak akkor, ha az ott oktatók és tanulók számára legalább ugyanolyan feltételeket biztosítanak.

Demszkyvel tárgyalnának a négyes metró ellenzői

Itthon2001.11.30, 08:09

Új eljárást rendelt el az Országos Környezetvédelmi Főfelügyelőség a négyes metró építésére. A Thököly út-Baross tér szakaszra környezeti hatástanulmányt kell elkészíteni. Több társasház közgyűlési határozatot hozott arról, hogy nem járul hozzá a szomszédos közterületi ingatlanon történő felszíni építkezéshez. Az Erzsébetvárosi Társasházak Közösségeinek és Képviselőinek Érdekvédelmi Egyesülete (ETKE) a Lakóközösségi Szervezetek Szövetségével (Laksz) együtt lakossági fórumot rendezett a minap e problémákról.

Korrupciógyanú egy HM-ingatlan ügyében

Itthon2001.11.29, 18:33

Keller László szocialista országgyűlési képviselő írásbeli kérdést nyújtott be Szabó János honvédelmi miniszterhez és a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz (KVI). Ebben azt állítja, hogy a törökbálinti honvédségi ingatlanok ügyében felmerül a korrupciógyanú. Egy magáncég ugyanis szerinte egy előszerződés értelmében milliárdos vagyonhoz jutna, miközben a honvédség nem jutna nyereséghez. A KVI tagadja Keller vádjait.

Állami tulajdonban maradt a gellérthegyi rendőrpalota

Itthon2001.11.23, 08:24

Nem tudni, miért nem értékesítette az állam azt az igencsak értékes ingatlant, amely egyike a Teve utcai rendőrszékház felépítését követően a Postabankon keresztül állami tulajdonba került telkeknek. Bár a feltehetően eladásra szánt terület és a rajta lévő épületegyüttes révén meglehetősen nagy bevételre tehetett volna szert a magyar állam, több évig tartó hallgatást követően az oktatási tárca kezelésébe került a két épület. Egyiküket egy nyelvi intézet, másikukat pedig egy alapítvány kezelésében lévő kollégium vehette birtokba.

Gógl nyolc hónapja jogtalanul lakik a miniszteri lakásban

Itthon2001.11.22, 13:12

Továbbra is egy Úri utcai minisztériumi lakásban lakik Gógl Árpád, aki tizenegy hónapja mondott le egészségügyi miniszteri tisztjéről. Mivel korábban Gógl kapott három hónap türelmi időt, már nyolc hónapja jogtalanul lakja a több mint tízmillióért felújított ingatlant.

Csak két község akar menekülttábort

Itthon2001.11.20, 18:14

A beígért fejlesztések és kedvezmények ellenére mindössze két község jelentkezett a belügyi tárca felhívására, hogy menekülteket helyezzenek el a területükön - tudta meg az [origo]. Ráadásul a felajánlott ingatlanok annyira lerobbant állapotban vannak, hogy kicsi a valószínűsége annak, hogy ott valósuljon meg a menekültszállás. Jelentkezett négy magánszemély is az önkormányzatok számára kiírt pályázatra.

Tovább folyik a vita az MSZP-ingatlanokról

Itthon2001.11.07, 12:11

Szerdán folytatódott a Gazdasági Kollégiumban az MSZP - Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) közötti ingatlanper. Összesen 18 vitatott ingatlanról van szó, amelyekkel kapcsolatban tovább folytatódik a tulajdonlapok beszerzése, felkutatása. A per jövőre folytatódik.

Ingatlan mellé pénzt is ad a bizottság

Itthon2001.11.07, 09:10

Az Országgyűlés társadalmi szervezetek bizottsága a jövő évi civil szervezeteknek szánt költségvetési keretből több olyan szervezetet is támogatni kíván, amelyek a botrányos ingatlanjuttatási pályázaton aránytalanul sok helyiséghez jutottak. A civilek szervezeti és működési támogatásáról decemberben dönt a parlament.

Csalódott árvízkárosultak

Itthon2001.11.05, 08:46

A kormány nem tartotta be a korábban gyakorta hangoztatott határidőket. De a többszöri határidő-módosítást követően sem lehet arra számítani, hogy az érintett településeken valamennyi ingatlant még idén helyreállítják vagy újjáépítik.

Teljes földcsere védheti csak meg a nagytétényieket a ráktól

Itthon2001.10.10, 02:40

Nagytétényben több ezer ingatlan alatt évtizedek óta rákkeltő anyagok halmozódtak fel a talajban. Egy most elkészült vizsgálat szerint ahhoz, hogy egészséges környezetben éljenek a helyiek, minden kertben ki kellene cserélni a földet. A rendezési terv hamarosan elkészül, de nem tudni, ki fizesse a beruházást, és az ott lakók közül sokan nem akarják, hogy letarolják és felássák évtizedek óta nagy gonddal ápolt kertjüket.

Régi becslés az új üzlet alapja

Itthon2001.10.06, 11:21

Két-három évvel ezelőtti ingatlanbecslési érték alapján adott magánkézbe az Ifjúsági és Sportminisztérium fennhatóság alá tartozó Sportlétesítmények Rt. egy, a Római-parton fekvő állami ingatlant. Így az új tulajdonos 3500 forintos négyzetméteráron jutott a főváros egyik legfrekventáltabb területén fekvő Újpesti Haladás telephez. A cég tavaly kinevezett új vezetése kevesebb mint egy év alatt a tulajdonában lévő római-parti ingatlanállomány csaknem felét értékesítette.

Teljes földcsere védheti csak meg a nagytétényieket a ráktól

Itthon2001.10.05, 18:44

Nagytétényben több ezer ingatlan alatt évtizedek óta rákkeltő anyagok halmozódtak fel a talajban. Egy most elkészült vizsgálat szerint ahhoz, hogy egészséges környezetben éljenek a helyiek, minden kertben ki kellene cserélni a földet. A rendezési terv hamarosan elkészül, de nem tudni, ki fizesse a beruházást, és az ott lakók közül sokan nem akarják, hogy letarolják és felássák évtizedek óta nagy gonddal ápolt kertjüket.

Parlamenti vizsgálat a csónakházak eladása ügyében

Itthon2001.10.04, 07:04

Vizsgálatot indított a római-parti bérlők kezdeményezésére a parlament ifjúsági és sportbizottsága a partszakasz csónakházainak privatizációjával összefüggésben. A bizottság fideszes tagjainak kérésére a vizsgálat nemcsak a közelmúltban eladott ingatlanokra, hanem az állami tulajdon felett rendelkező Sportlétesítmények Rt. eddigi munkájára, illetve hosszú távú koncepciójára is kiterjed - tájékoztatta a Népszavát az ellenőrzési bizottság elnöke. A bizottság várhatóan néhány héten belül elkészül a sportingatlanok privatizációjáról szóló jelentésével.

Még több mint 200 ház befejezése van hátra a Beregben

Itthon2001.10.01, 18:37

A beregi árvízben károsult ingatlanok és tulajdonosaik kevesebb mint 60 százalékának rendeződött eddig a helyzete. Szeptember 30-ig, a felújítások eredetileg kitűzött, később módosított határidejéig 404 új épületettel készültek el, hátra van még 212 ház befejezése. Nagyobb mennyiségben vannak készen a felújított házak. Eddig 2376 fő költözött be felújított vagy újjáépített otthonába.

Megtámadják az ingatlanjuttatási bizottság döntéseit

Itthon2001.09.30, 11:00

A legfőbb ügyészhez fordul a DEPORT 56 civil szervezet. Szerintük ugyanis jogellenesen járt el a parlament ingatlanjuttatási albizottsága a budapesti ingatlanok odaítélésekor.

Felfüggesztették az állam kontra MSZP pert

Itthon2001.09.28, 12:55

Az állam 14 ingatlant követel az MSZP-től, a szocialisták azonban vitatják, hogy azok a pártok használatában lévő ingatlanok rendezéséről szóló törvény hatálya alá tartoznának. A bíróság felfüggesztette az állam által ingatlanügyben az MSZP ellen indított pert, amíg az MSZP által a Kincstári Vagyoni Igazgatóság ellen indított perben jogerős ítélet nem születik.

Házrongálók a Beregben

Itthon2001.09.20, 06:56

Több károsult vizezéssel, téglasorok kiütésével igyekszik tovább rongálni az árvízi katasztrófában megsérült ingatlanját. Azt remélik, ezáltal helyreállításra ítélt házuk olyan kárt szenved, hogy végül újjá kell majd építeni. A rombolók azonban pórul járhatnak: akiről bebizonyosodik a szándékos károkozás, minden állami segítségtől elesik.

Lenkovics: törvénytelen volt a titkosítás

Itthon2001.09.17, 17:46

Nem volt törvényes alapja annak, hogy az Országgyűlés illetékes bizottsága a nyilvánosságtól elzárja a társadalmi szervezeteknek juttatandó ingatlanokról szóló, zárt ülésen hozott döntéseit, illetve jegyzőkönyveit - tartalmazza az ombudsman állásfoglalása. A bizottság elnöke - hosszú idő eltelte után - két hete nyilvánosságra hozta az iratokat.

Se pénz, se néző - mélyrepülés az MTV-nél

Itthon2001.09.05, 14:37

Tizenegy milliárdos veszteségről számolt be az Országgyűlésnek megküldött, a tavalyi évről szóló beszámolójában a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriuma. Annak ellenére nem sikerült csökkenteni a veszteséget, hogy eladták az MTV nagy értékű ingatlanjait, így a kuratórium szerint mindenképp szükség van további költségvetési pénzekre. A testület megállapítja: a hírműsorokban nagyarányú eltolódás tapasztalható a pártok megjelenését illetően (az m1 főműsoridős híradóiban a fideszes képviselők megszólalási arányai az interjúidők alapján: 50%.)

Elfogatóparancsot adhatnak ki Torgyán volt főtanácsadója ellen

Itthon2001.08.30, 17:23

Simon László két fővárosi ingatlanában is házkutatást tartottak kedden az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának (SZBEI) munkatársai - erősítette meg a Népszabadság információját csütörtökön a SZBEI nyomozó főosztályának vezetője.

Csonka bizottság osztja a civil ingatlanokat

Itthon2001.08.28, 07:07

Sem az MSZP, sem az SZDSZ nem vesz részt a mai ingatlanjuttatási albizottsági ülésen. Lépésüket többek között azzal indokolják, hogy továbbra is titkosak maradtak a bizottsági döntéseket tartalmazó jegyzőkönyvek.

Ingatlaneladásokra kényszerülnek az egyetemek

Itthon2001.08.24, 06:13

Ingatlaneladásokra kényszeríti az egyetemeket a pénzhiány, hiszen a normatív támogatásból nemcsak az oktatást, hanem az intézményfenntartást is finanszírozni kell. Néhányan már korábban jelezték, hogy eladnák ingatlanjaikat, más intézményeket pedig maga a minisztérium kért fel erre. A nagy hírű egyetemek egy része azonban csak műemlék épületeit, illetve értékes és védett parkjait tudná értékesíteni.

Ellenőrzik a juttatott ingatlanok felhasználását

Itthon2001.08.16, 14:15

A Fidesz frakciójának javaslata szerint minden megyében megvizsgálnának két olyan civil szervezetet, amely most lett kedvezményezett és két olyat, mely még az MSZP-SZDSZ koalíció alatt kapott ingatlant. Ha a vizsgált ingatlant nem az alapszabályban előírt módon használják, visszakerülne az állami tulajdonába. A vizsgálatok eredményességében nem hisz az ingatlanhoz nem jutott szervezeteket tömörítő Civilek Fóruma.

Visszaigényelheti ingatlanait a volt román király

Nagyvilág2001.08.10, 19:18

A Romániában érvényben levő törvényeknek megfelelő "természetes igénynek" nevezte a sinaiai Peles kastély és más ingatlanok I. Mihály részéről történő visszaigénylését Borbély László, a román képviselőház tagja, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető alelnöke.

Októberre is áthúzódhat az árvízi helyreállítás

Itthon2001.08.08, 07:01

Hetven-száz épület kivételével szeptember 30-ig befejeződik az árvíz sújtotta beregi térségben az újjáépítés; ezek az ingatlanok is lakhatóak lesznek a következő hónap végéig, csak a teljes befejezésük húzódik át októberre - tájékoztatott a Helyreállítási és Újjáépítési Bizottság elnöke kedden.

Áron alul értékesítették a velencei Arató-diszkót

Itthon2001.08.07, 08:51

Négyzetméterenként 16 ezer forintért adták el a velencei Ifi éttermet - ami az elmúlt években Arató-diszkóként vált közismertté. Az épületegyüttes és az egyhektáros terület egy sportegyesület birtokába került, mely konferencia-központot és szolgáltatóházat kíván kialakítani belőle. Az ingatlant a település is szívesen megvásárolta volna, ám a meghirdetett árat túl magasnak találták, a valódi vételárról pedig csak későn szereztek tudomást.

Egymilliárdos kárenyhítés Bős-Nagymarosért

Itthon2001.08.03, 06:49

A bős-nagymarosi vízierőmű-rendszer félbehagyott építése miatt károsult nyolc dunakanyari, illetve a folyó felső szakaszán lévő településnek juttatott a kormány kárenyhítés címén különböző ingatlanokat hozzávetőleg egymilliárd forint értékben.

Legalább kétmilliárdot hozhat az ingatlaneladás az egészségügynek

Itthon2001.07.25, 08:24

Még az idén legalább kétmilliárd forinthoz juthat az egészségügy használaton kívüli ingatlanjainak értékesítéséből. A szakminiszter tervei szerint a pénzből nagyrészt új tüdőszűrőgépeket vásárolnak majd. A Központi Vagyoni Igazgatóság (KVI) egy hónapon belül négy, az Egészségügyi Minisztérium kezelésében lévő ingatlant hirdet meg, amelyek reményeik szerint ebben az évben elkelnek.

Több civil szervezet lemond kapott ingatlanjairól

Itthon2001.07.22, 01:36

Az ingatlanjuttatási albizottság Hajdúböszörményben olyan civil szervezeteknek adott ingatlanokat, amelyek egy helyi fideszes politikus nevéhez köthetők. A település mindhárom pályázható ingatlanát az ugyanazon személy által jegyzett szervezetek nyerték. Háromból háromnak ugyanaz a személy az elnöke, és a háromból kettő a vezető lakására van bejegyezve. Az albizottság sörözőt, nőknek lőteret és egy lapkiadónak közlekedési tanpályát juttatott.

Előző
Következő