infláció

címke rss

A brüsszeliek több mint fele nem jön ki a keresetéből

Nagyvilág2022.06.22, 13:17

A Brüsszelben élők 54 százaléka arról számolt be az Ipsos közvélemény-kutató cégnek, hogy az infláció miatt már alig jön ki jövedelméből a hónap végéig. A vallon területeken a helyzet még ennél is lesújtóbb, a francia ajkú belgák csaknem 60 százaléka (57 százalék) állítja ugyanezt. A holland ajkú flamand közösség lakóinak pedig 41 százaléka húzza szorosabbra a nadrágszíjat a hónap végén – írja a Mediaworks Hírcentruma a közvélemény-kutatásra hivatkozva, amelynek eredményét a Brussels Times és az RTL belga csatornája ismertették.

Negyvenévi csúcson a brit infláció

Gazdaság2022.06.22, 10:15

Négy évtizede nem mért ütemre gyorsult májusban az éves brit infláció.

A magyar emberek pénztárcáját kell a háborús inflációtól megkímélni

Itthon2022.06.20, 10:19

Elsősorban a magyar emberek pénztárcáját kell a háborús inflációtól megkímélni - jelentette ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában, amelyben beszélt az brüsszeli szankciókról és az extraprofitadókról is.

Európának ma komoly inflációs nyomással kell megküzdenie

Itthon2022.06.19, 13:26

Európának ma komoly inflációs nyomással kell megküzdenie, a kontinensszerte tapasztalható áremelkedések fő oka pedig az orosz–ukrán háború - írja közösségi oldalán Orbán Balázs. A miniszterelnök politikai igazgatója közölte, hogy a kormány minden eszközzel a békére törekszik, és ezért vezette be a négy stop politikáját, amely kb. 6 százalékkal csökkenti az inflációt.

Az árstop védekezés a háborús infláció ellen, a baloldali pártok azért támadják, mert külföldi érdekeket szolgálnak

Itthon2022.06.18, 10:14

Az orosz - ukrán háború és Brüsszel meggondolatlan, ideológiai szempontok alapján hozott oroszellenes szankciói miatt Nyugaton elszabadultak az energiaárak és a háborús infláció. A magyar kormány a családok megvédése érdekében több intézkedést is bevezetett, köztük a benzinárstopot és az élelmiszerárstopot, amelyek lejártát október elsejéig a kormány meg is hosszabbította. Ennek köszönhetően továbbra is 480 forintért tankolhatnak a magyarok, és a legalapvetőbb élelmiszereket is változatlan áron vásárolhatják meg a boltokban. A baloldal viszont ezt az intézkedést is támadja, amelynek egyszerű oka van: külföldi érdekeket szolgálnak kii. ...

Gulyás Gergely: A rezsicsökkentés és az árstopok nélkül 5-6 százalékponttal magasabb lenne a drágulás

Itthon2022.06.17, 11:50

A magyar kormány továbbra is csak olyan szankciókat támogat, amelyek nem fájnak jobban Magyarországnak és Európának mint Oroszországnak, a gázembargó esetén viszont Európa egészének ellátása kerülne veszélybe - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Kormányinfón, ahol megerősítette: a kormány nem támogatja a globális minimumadó bevezetését. A kormány továbbra sem támogatja a dugódíjat - jelentette ki az Origo kérdésére a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely azt mondta: a kormány szerint nem kell anyagilag ellehetetleníteni azokat, akik autóval járnak, "ha már a főváros úgyis mindden ...

Háborús infláció van, ennek megszűnéséhez béke kell

Itthon2022.06.17, 07:56

A háború befejeződése a háborús infláció megszűnéséhez vezetne – mondta Isépy Tamás, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. vezető szakértője az Origónak adott interjúban. Isépy emlékeztet, hogy Magyarországon az inflációs ráta messze a balti államok - például az észtek 20 százalékos -  szintje alatti. A geopolitikai konfliktus lezárultával az inflációs környezet is megváltozik, és nem jelenti egyes rétegek leszakadását, lemaradását. Hozzátette: Magyarországon a lakosság az energiához az EU-ban a legalacsonyabb áron jut hozzá.

Rezsicsökkentés és benzinárstop: Gyurcsányék most is ellenzik

Itthon2022.06.11, 09:41

Magyarországon háborús infláció van, és háborús gazdasági válság fenyeget, azonban a helyzet sokkal jobb, mint Európa legtöbb országában. Köszönhetően annak, hogy Orbán Viktor kiállt a magyar érdekek mellett Brüsszelben, és nagy győzelmet aratott az olajembargó elleni harcban. Felmerül ugyanakkor a kérdés: mi lenne, ha a magyarországi baloldal és a brüsszeli bürokraták mondanák meg az irányt. Nem sok jó: ők ugyanis a háborún is nyerészkedni akaró Soros György utasításait követik. 

Orbán Viktor: A rendkívüli helyzet miatt rendkívüli intézkedések kellenek

Life.hu2022.06.10, 17:08

Az Európai Bizottság biztosa levélben szólította fel Magyarországot: függessze fel a külföldi rendszámú autókkal szembeni diszkriminatív üzemanyagárakat. A miniszterelnök erre reagált a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Közel három évtizedes csúcson az infláció Csehországban

Gazdaság2022.06.10, 12:29

Csehországban májusban 16 százalékra emelkedett az éves infláció az áprilisi 14,2 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában.

Iszonyatosan drága lesz idén a görögországi nyaralás

Gazdaság2022.06.10, 19:18

Görögország éves fogyasztói inflációja az elmúlt 29 év legmagasabb szintjére, 11,3 százalékra ugrott májusban az energia-, lakhatás-, szállítás- és élelmiszerköltségek megugrása miatt az előző havi 10,2 százalékról - számolt be róla a Világgazdaság.

Itt vannak a leghatékonyabb fegyverek a háborús inflációval szemben

Itthon2022.06.10, 10:31

Az árstopok politikája eddig hatékony intézkedéseknek bizonyultak az egyre inkább elszabaduló háborús inflációval szemben. A visegrádi országok közül Magyarországon a lealacsonyabb a drágulás üteme, míg a Balti országokban már közel 20 százalékos a drágulás. A drágulás elleni lépések közül a legfontosabb a benzinárstop, mivel a haza 480 forintos litereknkénti ár az egyik legkedvezőbb egész Európában. Éppen ezért is indított támadást a benzinárstop ellen, miután az olajembargót nem tudta Magyarországra kényszeríteni. 

Kiderült, hogy sokat veszítünk a folyószámlán tartott megtakarításainkon

Gazdaság2022.05.30, 16:28

A tavalyi évhez képest nőtt a lekötés nélkül, folyószámlán tartott megtakarítások száma – derül ki a Magyar Bankholding által elvégzett, befektetési kedvre fókuszáló kutatásból. A reprezentatív felmérésből kiderült, hogy továbbra is az egyik legnépszerűbb befektetési forma az állampapír, azonban duplájára nőtt azok száma, akik szívesen invesztálnának aranyba vagy műkincsbe. Emellett tovább növekedett a bankok iránti bizalom a lakosság körében – ez pedig jól érzékelhető a Magyar Bankholding ügyfelei körében is.

Európa a háború árnyékában: elszabadult az infláció, megfizethetetlen rezsiárak a legtöbb országban

Nagyvilág2022.05.28, 14:55

Az ukrajnai háború és az Oroszországgal szemben folytatott szankciós politika súlyos következményekkel jár az európai országokban, jelentős életszínvonal esést okoz az embereknek. A Mediaworks Hírcentruma cikksorozatban tárja fel a háború eddigi és a közeljövőben várható hatásait. Az első részben azt elemzik, hogy a jelentősen megemelkedő nyersanyagárak következtében rég nem látott mértékben szabadult el az infláció és többszörösére nőttek a rezsiköltségek Európában. (Magyarországon a rezsicsökkentés miatt megfizethető a rezsi.)

Árulják az állami cégek egy részét Egyiptomban

Gazdaság2022.05.19, 10:56

Mostafa Madbouli egyiptomi miniszterelnök egy sor állami vállalat privatizációját jelentette be, miközben az ország gazdasági válsággal és csaknem 15 százalékos inflációval küzd.

Élelmiszerhiány jöhet Európa csúcsgazdaságában

Gazdaság2022.05.16, 12:32

Az árak emelkedése alapján élelmiszerhiány veszélyére figyelmeztettek és cselekvésre szólították fel a feldolgozóipari vállalatok szervezetei Cem Özdemir német szövetségi élelmezési és mezőgazdasági minisztert. „Lassan már nem az lesz a kérdés, hogy mennyibe kerülnek az élelmiszer-alapanyagok a világpiacon, hanem az, hogy egyáltalán kapunk-e még" - mondta Christian von Boetticher, a Német Élelmiszeripari Egyesülés (BVE) elnöke egy, a Bild Zeitung által idézett nyilatkozatában.

Magyarországon a legalacsonyabb az infláció a V4-es országok közül

Gazdaság2022.05.10, 15:03

A visegrádi négyek között a magyar infláció a legalacsonyabb. 

Fordulat jöhet a lakáspiacon?

Gazdaság2022.04.29, 16:16

A számtalan tényező mellett a kamatszintek alapvetően befolyásolják a lakáspiac helyzetét, a kínálatot, a keresletet és ezeken keresztül a forgalmat. Mindez annak fényében érthető, hogy a KSH adatai szerint 2021 első félévében a lakásvásárlások több mint felét valamilyen kölcsön felvételével oldották meg a vásárlók. A felgyorsuló infláció miatt a kamatok a múlt év közepe óta kerültek emelkedőre, ezt a februárban kiújult orosz-ukrán háború miatti bizonytalanság még inkább felerősített, ez pedig új helyzetet eredményez a piacon - derül ki az ingatlan.com és a cégcsoporthoz tartozó money.hu közös elemzéséből, amely bemutatja, hogy alakkult ...

Tízezreket kapnak kézhez júliusban a nyugdíjasok

Life.hu2022.04.29, 09:34

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón bejelentette, hogy a kormány az infláció nem várt növekedése miatt az év eleji 5 százalékos nyugdíjemelést újabb 3,9 százalékkal egészíti ki.  A arról is döntöttek, hogy az emelést július elejétől folyósítják, az első félévnyi összeget egy összegben kapják meg az arra jogosultak. 

Fontos döntést hozott a kormány a nyugdíjakról: ekkor lép életbe

Life.hu2022.04.28, 21:33

A kormány további 3,9 százalékos nyugdíjemelésről döntött az infláció miatt, így összességében 8,9 százalékkal emelkedik a nyugdíj - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.

Működnek a kormány lépései, eredményesek a drágulást fékező árstopok - az egész Európai Unióban gondot jelent az infláció

Gazdaság2022.04.25, 09:39

Az egész Európai Unióban gondot jelent az infláció, ez részben az elszálló energiaáraknak a következménye. A magyar kormány állami szabályozással lépett közbe a drágulás megfékezésére. A Magyar Nemzeti Bank szerint augusztusban–szeptemberben kezdődhet meg az infláció csökkenése - írja a Magyar Nemzet.

Varga Mihály: A magyar inflációs adat az uniós középmezőnyben van

Gazdaság2022.04.22, 12:24

A 8,6 százalékos magyar inflációs mutató az Eurostat adatai alapján az uniós középmezőnyben helyezkedik el - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségimédia-oldalára felkerült bejegyzésében pénteken.

Megdöbbentő előrejelzés érkezett az idei oroszországi inflációra és GDP-re

Gazdaság2022.04.22, 09:44

Oroszországban az infláció idén elérheti a 22 százalékot, a GDP pedig 9,2 százalékkal csökkenhet - vélik elemzők az orosz jegybank szokásos havi felmérése alapján.

Franciaországi infláció: sajt helyett tésztát esznek a franciák

Nagyvilág2022.04.22, 10:43

A francia sajtóban vágtázó inflációnak nevezett jelenségre reagálva, a változatos, egészséges és jó minőségű étrendjükre kényes franciák egyre gyakrabban veszik fel főételeik közé a még mindig olcsó alapanyagnak tekinthető tésztát és a rizst, és lemondanak a népeledelnek számító sajtok, vörös húsok és a hal rendszeres fogyasztásáról - írja a BFMTV.

Ha drágul a lakásépítés, fogyasztóbarát otthonbiztosítással érdemes növelni a biztosítási védelmet - MNB Pénzügyi sarok

Gazdaság2022.04.13, 14:33

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi sarok rovatában ma a következő kérdésre keressük a választ a jegybank szakértőitől: „Kaptam egy levelet a lakásbiztosítómtól, hogy magasabb díjjal kellene fenntartani a szerződésemet jövőre. Miért kell ez, és mi van, ha nem járulok hozzá? (N. Lóránt, Budakeszi)". Válaszol dr. Nádra Ildikó, az MNB felügyeleti szóvivő-helyettese.

41 éve nem volt akkora az infláció Németországban, mint most

Nagyvilág2022.04.12, 11:01

Márciusban az éves bázisú németországi infláció 7,3 százalék volt, ami 1981 ősze óta a legmagasabb. Februárban 5,1 százalékos inflációt mértek - emlékeztetett a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

KSH: Márciusban 8,5 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest

Gazdaság2022.04.08, 09:15

Az elemzők 8,6-8,7 százalékos márciusi inflációra számítottak.

Brutális infláció sújtja a baloldali vezetésű Spanyolországot

Nagyvilág2022.03.30, 14:28

37 éves csúcsra ugrott a drágulás üteme a baloldali vezetésű Spanyolországban. 

Évközi nyugdíjemeléseket ígér a Pénzügyminisztérium, ha szükséges

Gazdaság2022.03.30, 09:53

Évközi nyugdíjemeléseket ígért a Pénzügyminisztérium államtitkára arra az esetre, ha az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború miatt a tervezettnél nagyobb lesz az infláció Magyarországon, ahogy az egész világon történik.

A négyszeresére nőtt a háború miatt a volt magyar tévés gázszámlája Hollandiában

Itthon2022.03.25, 09:08

Az egykori tévés, Valkó Eszter jelenleg Groningenben él családjával, most az RTL Klub Fókusz című műsorának szólalt meg az orosz-ukrán háború kapcsán, írja a 24.hu. Olyan az infláció, ami 1977 óta nem volt Hollandiában.

Idén is hamarabb jöhet a nyugdíj-kompenzáció

Gazdaság2022.03.22, 17:20

Idén júniusban kaphatnak nyugdíj-kompenzációt az idősek, ha marad a jelenlegi kormány - írja a Világgazdaság.

Sok országban növekszik az infláció a háború miatt, a magyar kormány benzinárstoppal, kamatstoppal es rezsicsökkentéssel harcol ellene

Gazdaság2022.03.23, 06:51

Nem döntött rekordot hazánkban az infláció növekedése, amely a baloldali kormányzás alatt magasabb szinteken is járt. Az MNB jóslata szerint 7,5-9,8 százalék lesz az éves áremelkedés. Az Orbán-kormány ráadásul több területen is védi a lakosságot az árak emelkedésétől. Erre 2010 előtt nem akadt példa.

Nagy Márton: Az árstopok már 3-4 százalékponttal segítenek az infláció leszorításában

Gazdaság2022.03.23, 16:08

Az árstopok 3-4 százalékponttal segítenek az infláció leszorításában - mondta Nagy Márton, a Miniszterelnök gazdasági főtanácsadója szerdán.

Itt az első becslés arról, mennyibe kerülhet idén a világnak az ukrajnai háború

Gazdaság2022.03.07, 16:38

A február 24-én kitört és egyelőre bizonytalan kifutású, Ukrajna területén zajló orosz-ukrán háború első napjai után nem sokkal, megérkezett az első komoly elemzői becslés arról, mennyibe kerül a súlyos háborús konfliktus. Eszerint az ukrajnai háború legalább 400 milliárd dollárba kerülhet a világgazdaságnak ebben az évben (ez most nagyjából 140 ezer milliárd forint).

Bejelentést tettek a Szuezi-csatornával kapcsolatban, ennek sokan nem fognak örülni

Gazdaság2022.03.01, 09:32

Az egyiptomi Szuezi-csatorna Hatóság közölte, hogy március 1-jei hatállyal akár 10 százalékkal is megemeli a csatornadíjakat a teher- és ballaszthajók számára, írja a Reuters. 

Maga alá gyűrt az amerikai dollár egy teljes országot

Gazdaság2022.02.16, 18:07

Tavaly a zimbabwei kormány már lehetővé tette, hogy a lakosság hozzáférhessen amerikai dollárhoz az ország pénzváltóiban, de most szigorítani kellett az intézkedésen. Ahogy ugyanis az afrikai állam fizetőeszköze egyre jobban elértéktelenedik, az árak pedig emelkednek, úgy nő a lakossági kereslet a stabil amerikai dollár iránt. Úgy tűnik, az országban nem sikerült elérni azt a régóta dédelgetett célt, hogy a lakosság a mindennapokban visszatérjen a nemzeti valua használatához.

Erre érdemes a hiteltörlesztőknek figyelniük tavasszal

Gazdaság2022.02.16, 12:38

Bár az elmúlt években a banki verseny miatt nem használták ki törvényadta jogukat a bankok, s az előző évi infláció alatti mértékben emelték a banki díjakat és költségeket, idén az inflációs nyomás miatt kimaxolják majd a lehetőségeiket. Ez pedig a banki díjak 5,1 százalékos emelését jelentheti majd, amely minden hitel, így a kamatstopban lévő és hosszan fix kölcsönök törlesztőrészletét is megemeli majd.

Ezekre érdemes figyelnie a bankban tartott pénze kapcsán

Gazdaság2022.02.16, 12:38

Amíg a hitelek kamatai folyamatosan követik a jegybanki emeléseket, a banki betéteknél nem látszik ilyen igazodás. Így aztán hiába tart egyre több pénzt bankban a lakosság, a hatalmas vagyon csak veszít a reálértékéből. A nem túl népszerű lekötött bankbetéteknél már megindult ugyan a kamatok emelkedése, de ezek még mindig fényévnyire vannak az inflációtól, nem tudnak versenyezni az állampapírok hozamával - derül ki a Bank360.hu összeállításából.

Így segíti a kormány a négy árstoppal az embereket

Gazdaság2022.03.23, 16:08

Akár 3 százalékponttal is csökkentheti az éves inflációt az Orbán Viktor kormányfő által meghirdetett négy árstop. Mint ismert, a kabinet az élelmiszerek egy részénél, a benzinárnál, a lakossági energiafelhasználásban határozott meg hatósági felső árat. Mindezek mellett a meghirdetett kamatstop is lassíthatja a drágulást, de annak hatását meglehetősen nehéz modellezni. A magyar inflációs adat egyébként egyáltalán nem számít kiemelkedőnek Európában, a térségben a szlovák, a cseh és a lengyel adat is magasabb a miénknél. 

KSH-elnökhelyettes: Globális jelenség a magas infláció

Gazdaság2022.02.11, 12:45

A magas infláció nem egyedi, országspecifikus, hanem globális jelenség - így kommentálta Windisch László, a KSH elnökhelyettese a pénteken megjelent statisztikai adatot.

Narratíva: A hibrid háború már zajlik

Itthon2022.01.28, 13:51

A hibrid háború egy olyan információs hadviselés, amiben megpróbálnak egy adott országot, társadalmat szétzilálni és akár még egy polgárháborús helyzetet is létrehozni. Ennek különböző eszközei vannak, akár az illegális migráció, a genderpropaganda, az agresszív zöldpolitika, vagy éppen a mesterségesen gerjesztett energiaválság. Többek között erről beszélt Horváth József vezérőrnagy, volt titkosszolgálati vezető, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója a Mediaworks Hírcentrum podcastjában. A Narratíva című műsorban Horváth József mellett, Heiter Dávid vendége volt még Földi László titkosszolgálati szakértő, a Védett TTársadalom ...

Egy év alatt 20 százalékkal nőtt a lakosság bankbetétekben, folyószámlán tartott pénze

Gazdaság2022.01.27, 09:53

Egy év alatt 20 százalékkal nőtt a lakosság bankbetétekben, folyószámlán tartott pénze. Ennek túlnyomó része alig kamatozik valamit, de még a lekötött betétek is csak vesztenek az értékükből a szárnyaló az infláció mellett. Ezermilliárdok maradnak így parlagon ahelyett, hogy az inflációtól védő befektetésekben, például ilyen állampapírokban tartanák az emberek a pénzüket - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

A fogyasztás is segíti a gazdasági növekedést idén

Gazdaság2022.01.21, 15:13

A következő negyedévekben az ipari termelés várható stabilizálódása, új kapacitások üzembe helyezése mellett a fogyasztás adhat lendületet a gazdasági növekedésnek, amelyet támogat az szja-visszatérítés, a 13. havi nyugdíj, a fegyverpénz, a 25 év alattiak szja-mentessége a minimálbér és az ágazati béremelések. Az átlagos reálbér-növekedés meghaladhatja a 10 százalékot. Az MNB további szigorításának és a hazai gazdaság vártnál gyorsabb kilábalásának hatására a forint is erősödhet - áll a Takarékbank elemzésében. Elemzőik idénre 6 százalékos gazdasági növekedést várnak.

Hollik István: A baloldal támadja az inflációcsökkentő intézkedéseket

Itthon2022.01.17, 19:51

A baloldal támadja az inflációcsökkentő intézkedéseket, míg a kormánypártok továbbra is azért küzdenek, hogy megvédjék a magyar embereket az infláció káros hatásaitól - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.

Az élelmiszer árstop akár 1 százalékkal csökkentheti az inflációt februártól

Gazdaság2022.01.14, 21:08

Az élelmiszerárak befagyasztásának becslések szerint 0,5-1,0 százalék körüli inflációcsökkentő hatása lehet februártól - mondta a Századvég Alapítvány vezető közgazdásza.

Az élelmiszerárstop az inflációs hatásokat tompítja

Itthon2022.01.13, 12:16

A hat alapvető élelmiszerfajtára bevezetett árstoppal a lakosságot kedvezőtlenül érintő inflációs hatásokat akarja tompítani a kormányzat - jelezte a Századvég makrogazdasági üzletágának vezetője csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Mindenütt tapasztalható az árak emelkedése

Gazdaság2022.01.12, 10:08

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a fogyasztói árak az októberben mért átlagos 5,2 százalék után novemberben 5,8 százalékkal emelkedtek éves alapon, ami több mint 25 éve - 1996 májusa óta - a legmagasabb növekedési ütem. 2020 novemberében az infláció mindössze 1,2 százalék volt - közölte a szervezet.

30 milliárd forintot hagy az emberek zsebében a kormány legújabb intézkedése

Itthon2022.01.12, 20:13

Egy háztartásnál átlagosan havi 11 ezer forint törlesztőrészlet-csökkenést jelenthet az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett kamatstop. Az intézkedésnek köszönhetően fél év alatt 30 milliárd forint maradhat az érintett családoknál. Azokra a hitelekre is vonatkozik a kamatrögzítés, amelyeket újonnan vesznek fel. 470 ezer háztartás érintett, és több mint 2000 milliárd forintnyi hitelösszeg.

A kamatemelések nem befolyásolják a következő félévben a diákhitelek kamatát

Gazdaság2021.12.21, 10:03

A kamatemelések és a magasabb infláció ellenére 2022 első fél évében kamatmentes marad a Diákhitel 2 és a Diákhitel Plusz, a szabadfelhasználású Diákhitel 1-nél pedig marad az 1,99 százalékos kamatszint - ismertette Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója a Kossuth Rádióban kedden.

2,4 százalékra emelte az alapkamatot az MNB

Gazdaság2021.12.14, 16:40

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 30 bázisponttal 2,4 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, és 80 bázisponttal 2,4 százalékra az egynapos betét kamatát; az egynapos hitel kamata 30 bázisponttal emelkedett 4,4 százalékra.

Novák Katalin: Öt százalékkal emelkedik a nyugdíj összege a várhatóan magasabb jövő évi infláció miatt

Itthon2021.12.12, 16:12

A korábban tervezettnél magasabb jövő évre várható infláció miatt a kormány a nyugdíj összegét öt százalékkal emeli meg, hogy ne kelljen utólag korrigálni - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Annyira drága a tengeri konténerszállítás, hogy a globális inflációt is növeli

Gazdaság2021.11.18, 11:10

Az emelkedő tengeri konténerszállítási költségek komolyan visszahúzhatják a globális gazdasági talpraállást, a kisebb, a tengeri szállítástól függő országokban pedig ez az importárak elszabadulását jelentheti - figyelmeztet friss jelentésében az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD).

Az üzemanyagok árának a befagyasztása mindenki számára kedvező gazdasági hatásokat érhet el

Gazdaság2021.11.12, 14:45

A kormány elrendelte legújabb intézkedései között az üzemanyagok hatósági árazását. Az erre vonatkozó kormányrendelet már megjelent a Magyar Közlönyben. A kormányrendelet értelmében november 15-től 480 forintos felső határa lesz a 95-ös oktánszámú benzin és gázolaj árának. A kormány a döntéstől kedvező gazdasági hatást és az infláció mérséklését reméli. Szakáli István Loránd, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető közgazdásza az Origónak elmondta, hogy a hatósági beavatkozás oka elsősorban az infláció növekedésében igen jelentős szerepet játszó üzemanyagárak további, adott esetben extrém mértéket is elérő növekedésének megakadályozáása, ...

Ismét emelkedett a jegybanki alapkamat

Gazdaság2021.10.19, 15:29

A Magyar Nemzeti Bank 15 bázisponttal emelte a jegybanki alapkamatot.

Újabb segítség a kormánytól a nyugdíjasoknak

Itthon2021.10.17, 09:56

A következő néhány hónapban nyugdíjprémiumot, kiegészítő nyugdíjemelést és 13. havi juttatást is fizet az állam az időseknek. Hamarosan novemberben a gazdaság szárnyaló teljesítménye miatt minden arra jogosult polgár maximális 80 ezer forint nyugdíjprémiumban részesül. Emellett szintén novemberben érkezik a kiegészítő nyugdíjemelés is. Orbán Viktor miniszterelnök többek között erről beszélt a közösségi oldalára feltöltött videójában. A miniszterelnök megerősítette, hogy jövő év februárjában a tervek szerint a kormány vissza fogja adni a teljes 13. havi nyugdíjat, amit Gyurcsányék, azaz 2010 előtt a baloldal elvett az erre jogosultaktól. 

Hat nullával rövidíti meg hivatalos pénzét egy ország

Gazdaság2021.10.01, 16:40

Venezuela egykor Latin-Amerika vezető olajkitermelője volt és a világ egyik meghatározó olajpiaci nagyhatalma. Azonban már évek óta az évszázad legnagyobb gazdasági válsága sújtja az országot. A kormány most hat nullával rövidíti meg a hivatalos pénzéhez tartozó bankjegyállomány névértékeit, de ez elemzők szerint a monetáris átalakítás sem képes enyhíteni a krízisen.

Elérte a válság előtti szintet a világ bruttó hazai terméke

Gazdaság2021.09.21, 13:40

A globális bruttó hazai termék az idei második negyedévben már elérte a válság előtti szintet az OECD kimutatása szerint, de a továbbra is bizonytalan kilátások miatt a jelenleg tapasztalható lendületes növekedés közepette is szükség lesz az ösztönző monetáris és fiskális intézkedések fenntartására - írja a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD friss jelentésében.

Itt a legújabb konjunktúraindex!

Gazdaság2021.08.19, 15:20

A Századvég Gazdaságkutató 2021. augusztusi felmérése szerint a háztartások és a vállalkozások konjunktúraérzete egyaránt kismértékben romlott. A –100 és +100 közötti skálán értelmezett indexek értéke a lakosságnál az előző havi –5,7-ről –8,2-re romlott. Ezen belül romlás leginkább a jövőt firtató kérdéseknél figyelhető meg, így azt vélhetően a negyedik hullámtól és az ahhoz kapcsolódó korlátozásoktól való félelem okozta. A vállalati indexnél szintén kismértékű csökkenés figyelhető meg: a mutató értéke az előző havi –6,0-ról –7,4-re mérséklődött. A konjunktúraérzet javulására akkor lehet számítani, ha a lakosság és a vállalatok vezeetői ...

Jelentősen mérséklődött az infláció júliusban

Gazdaság2021.08.10, 11:06

Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Meghatározó kamatdöntés előtt áll az MNB

Gazdaság2021.07.05, 10:49

A kamatemelési ciklus havi lépésekben halad előre, és a mértékeket illetően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) júliusi döntése bizonyosan meghatározó lesz - jelentette ki Virág Barnabás, az MNB alelnöke a Világgazdaságnak adott interjúban.

Tudod mi az, hogy infláció? / SuliLife Videó

Sulilife.hu2021.07.02, 14:19

Nem csak az iskolában, hanem az életben is jól fog jönni, ha tudod, hogy mi a kapcsolat a pénz értéke és az árutermékek drágulása között. Tudj meg többet az inflációról a videónk segítségével!

Brüsszel és az Unió működése is megérdemelne egy reformot

Itthon2021.07.01, 11:41

A járvány utáni gazdaság folyamatairól, a kilábalás, az adósság és az infláció kérdéséről, Brüsszel ideológiai fordulatáról, az uniós karbonadóról és a józan optimizmusról is beszélgettünk a Századvég két vezetőjével: Fűrész Gáborral és Barthel-Rúzsa Zsolttal. 

Az MNB szerint proaktív jegybanki lépésekkel lehet stabilizálni az inflációt

Gazdaság2021.06.24, 14:33

Ahhoz, hogy az infláció a monetáris politika horizontján 3 százalékon stabilizálódjék, proaktív jegybanki lépésekre van szükség, amelyek első állomása a monetáris tanács keddi döntése volt - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzéssel és elemzéssel foglalkozó igazgatóságának vezetője a jegybank Youtube csatornáján közvetített sajtótájékoztatón csütörtökön.

Varga Mihály: "Idén az első negyedévre járványállóbb lett a magyar gazdaság"

Life.hu2021.06.09, 16:05

A magyar gazdaság teljesítménye már a nyári hónapokban meghaladhatja a koronavírus-válság előtti szintet - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaság üzleti napilap konferenciáján szerdán Budapesten.

Egy fontos fém lehet a kriptovaluták alternatívája, de az nem az arany

Gazdaság2021.06.02, 15:45

Az elmúlt hónapokban, ahogy a kriptovaluták árfolyama masszív szárnyalásnak indult, gyakran merült föl a kérdés, hogy a kriptovaluták tölthetik-e be a jövőben az arany szerepét elsődleges menedékeszközként. A Goldman Sachs elemzői szerint azonban úgy tűnik, téves a kérdés, mivel nem is az arany a legizgalmasabb eszköz, amelyhez a kriptovalutákat viszonyítani kellene.

Megint fényesebben ragyog az arany

Gazdaság2021.05.26, 14:45

Január óta nem látott magasságba emelkedett az arany árfolyama kedden, ahogy a globális befektetők elkezdtek fedezékbe vonulni, hogy védjék magukat az inflációval szemben. Ezzel az arany lassan teljesen ledolgozza az idei évben produkált csökkenését.

Tudja, hogy miért verettek többször pénzt az Árpád-házi királyok uralkodásuk alatt?

Gazdaság2021.05.15, 18:04

A fizetőeszköz története gyakran kapcsolódik nevezetes történelmi eseményekhez, uralkodókhoz, arra is van azonban példa, hogy magával a pénzzel írtak történelmet. Összeállításunkban - a Kis magyar pénztörténet tanulmány és az otpedia elemzése alapján - bemutatunk néhány érdekességet a korai magyar pénzek történetéből, az Árpád-házi uralkodók pénzkibocsátásáról.

240 százalékon áll a negyedéves infláció Venezuelában

Gazdaság2021.05.13, 10:17

Venezuelában 240,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az idei első négy hónapban - állítja az ellenzéki erők által fenntartott pénzügyi monitoring szervezet.

Kiderült, mi állhat az arany drágulásának hátterében

Gazdaság2021.05.12, 11:50

Közel három hónapos csúcsra emelkedett kedden az arany árfolyama, ahogy a globális befektetők egyre jobban aggódnak az amerikai infláció megugrása miatt.

A háromszoros minimálbérből sem futja élelemre Venezuelában

Gazdaság2021.05.03, 11:41

Eduardo Pinate munkaügyi miniszter egy caracasi majálisi rendezvényen jelentette be, hogy a kormányzati döntés értelmében a minimálbérek majdnem megháromszorozódnak. Az infláció azonban annyira eldurvult, hogy már a lakosság alapvető szükségletei cikkeinek beszerezhetősége is veszélybe került – jelenti a Channel News Asia.

Tévhit és valóság, minden, amit az inflációról tudni kell

Unilife.hu2021.04.28, 20:14

„Az infláció miatt a hústermékek drágulása várható." Gyakorta láthatunk ehhez hasonló mondatokat különböző portálokon és híradókban. De vajon mennyi a valóságtartalma?

A világgazdaság növekedésébe is beleszólhat a chiphiány

Gazdaság2021.04.23, 13:14

A világgazdaság növekedése is lelassulhat, az infláció pedig jelentősen megemelkedhet, ahogy egyre súlyosabb a chiphiány a technológiai szektorban. Az egyre növekvő kereslet mellett ugyanis továbbra is súlyosan akadozik a termelés.

Az infláció enyhén emelkedhet, de nem fognak elszabadulni az árak

Gazdaság2021.03.23, 16:57

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a korábbinál valamivel magasabb, 4-6 százalékos gazdasági bővülést, és ugyancsak magasabb, 3,8-3,9 százalékos inflációt vár 2021-re legfrissebb inflációs jelentésének kedden közölt fő számai szerint.

Alig nőttek a fogyasztói árak janurában

Gazdaság2021.02.12, 10:01

Januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A fogyasztói árak egy hónap alatt - 2020 decemberéhez viszonyítva - átlagosan 0,9 százalékkal nőttek.

Nem várható a világgazdaságban olyan esemény, mint a koronavírus-járvány

Gazdaság2021.01.29, 14:31

A világgazdaság új, pontosan előre nem látható kockázatokkal kell szembenézzen, de ezek bekövetkezése egyáltalán nem törvényszerű – mondja az orosz szuverén vagyonalap vezetője. Ezek az úgynevezett „fekete hattyú" események.

A várakozás szerint alakult decemberben az infláció

Gazdaság2021.01.14, 09:54

Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál és 0,3 százalékkal az előző havinál; 2020-ban az előző évhez képest átlagosan 3,3 százalékkal nőttek az árak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Megmutatjuk, hogyan mérik az inflációt

Gazdaság2021.01.13, 12:10

A fogyasztóiár-index a háztartások által saját felhasználásra vásárolt termékek és szolgáltatások időben bekövetkező átlagos árváltozását méri. A megfigyelésre előzetesen kiválasztott termékek és szolgáltatások árát összeírók gyűjtik az üzletekben minden hónapban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) podcast-adásából, valamint az erről szóló közleményből, melyek témája a fogyasztóiár-index számítása volt.

Novemberben 2,7 százalékra lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme

Gazdaság2020.12.08, 10:42

Novemberben a fogyasztói árak éves növekedési üteme 2,7 százalékra lassult az októberi 3,0 százalékról. Egy hónap alatt, októberhez képest a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal mérséklődtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Lassul Kínában a sertéshús árának emelkedési üteme

Gazdaság2020.10.15, 15:51

Bár lassult a sertéshús árának növekedése Kínában, még így is 25,5 százalékkal nőtt az előző adatszolgáltatáshoz képest.

MNB: 2022-ben lehet 3 százalék az éves infláció

Gazdaság2020.09.24, 16:07

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön közölt jelentése szerint az éves infláció 2022-ben eshet vissza 3 százalékra, idén és jövőre még kevéssel meghaladhatja a 3,5 százalékot.

Az év elejéhez képest mintegy 100 forinttal olcsóbb a benzin

Gazdaság2020.05.11, 09:04

Az év elejéhez képest mintegy 100 forinttal csökkent az üzemanyag ára, és főként ez áll annak hátterében, hogy az infláció mérséklődik, most 2,4 százalék - mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

A járvány hatására világszerte csökken az infláció

Gazdaság2020.05.07, 10:15

Csökkent az infláció a világ leggazdagabb országaiban a koronavírus-járvány hatására – derül ki az OECD jelentéséből. A 37 fejlett gazdaságot tömörítő szervezet rámutatott, az áruk és szolgáltatások árait széles körben lehúzták járvány miatti leállások.

Továbbra sem számíthatnak az idős emberek a baloldalra

Itthon2020.04.15, 18:12

Miközben az Orbán-kormányok alatt jelentősen nőtt a nyugdíjak reálértéke, csökkent a rezsi, bevezették a nyugdíjprémiumot, addig a Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt csak megszorításokat kaptak az idősek, így többek között elvették a 13. havi nyugdíjat. A baloldal jellegzetes viszonyulását jól mutatja az idősekhez, hogy Karácsony Gergely főpolgármester még ellátogatni is képtelen volt a válságos helyzetbe került, a baloldali vezetésű főváros által fenntartott Pesti úti idősotthonba, az ott tapasztalt problémákkal kapcsolatban folyamatosan késlekedett, igaz, arra volt energiája, hogy a Facebookot teleírja a magyarázkodásaival. Mindezekk ...

MNB: Idén az infláció valamivel 3 százalék alá eshet

Gazdaság2020.03.26, 14:00

Az idén 3 százalék alá eshet, hosszabb távon pedig 3 százalék körül stabilizálódhat az infláció - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) online sajtótájékoztatóján a Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság vezetője.

Az MNB 2-3 százalékos növekedéssel számol idén

Gazdaság2020.03.24, 20:52

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a korábban vártnál kissé lassabb, 2-3 százalékos gazdasági növekedéssel és 2,6-2,8 százalékos inflációval számol idén, megjegyezve, hogy az előrejelzés bizonytalansága nagy, és a prognózis a március 19-ei állapotot tükrözi.

Koronavírus: a Samsung megmentené a dolgozóit a karanténtól

Gazdaság2020.03.10, 20:22

Ezek voltak ma a koronavírushoz köthető legfontosabb hírek és események a gazdaságban.

Negatív gazdasági rekordokkal indul az év Kínában

Nagyvilág2020.01.18, 14:00

2019 több szempontból is fordulópont volt Kína gazdaságának történetében. A gazdasági 29 éves nem látott alacsony mértékben bővült, míg a születések száma is egyre kevesebb az országban. Az 1,4 milliárd lakosságú ázsiai ország társadalma elöregedőben van, így a Kínai Népköztáraság komoly gazdasági és demográfiai kihívások előtt áll az elkövetkező évtizedekben.

Decemberben a várakozásoknak megfelelően alakult az infláció

Gazdaság2020.01.14, 10:43

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből kiderült, hogy a fogyasztói árak a tavalyi év egészét tekintve 3,4 százalékkal emelkedtek, decemberben pedig 4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.

Hétéves csúcson a kínai infláció

Gazdaság2020.01.09, 14:05

Ahogy decemberben a sertéshús ára közel duplájára emelkedett Kínában, az ország teljes inflációja hétéves csúcsra szárnyalt. Mindez annak ellenére történt, hogy a kormány igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy enyhítse a sertéshús hiányát.

Újabb gazdaságvédelmi intézkedések jönnek jövőre és emelkedik a minimálbér

Gazdaság2019.12.22, 15:09

Az idei év utolsó gazdasági összefoglalójában szó lesz arról, hogy jövőre is jönnek gazdaságvédelmi intézkedések, a minimálbér pedig 2020-ban is 8 százalékkal emelkedhet. Emellett gigabírságot kapott a Telenor a Versenyhivataltól, a Viagogo ellen pedig vizsgálat indult. Külföldön a Boeing nehézségei mellett félmillió tűzveszélyes mosógépről adtunk hírt, a Tesla részvények pedig valósággal kilőttek. A hét gazdasági összefoglalója.

A jegybanki célnak megfelelően stabilizálódik az infláció

Gazdaság2019.12.19, 13:09

A következő években folytatódik a magyar gazdaság felzárkózása az európai gazdaságokhoz - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója a jegybank Inflációs jelentését bemutató sajtótájékoztatón. A fogyasztóiár-index 2020 januárjáig főként az üzemanyagárak bázishatásainak és az élelmiszerárak növekedésének következtében emelkedik, majd fokozatos mérséklődést követően az előrejelzési horizont második felében a 3 százalékos inflációs célon stabilizálódik - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb Inflációs jelentése.

Teljesen elszállt a kínai sertéshús ára

Gazdaság2019.12.10, 16:36

Durván megugrott novemberben a sertéshús ára Kínában, aminek következtében az infláció 8 éves csúcsra futott. Az afrikai sertéspestis egyre nehezebb helyzetbe hozza a világ második legnagyobb gazdaságát, de egyes elemzők szerint hamarosan normalizálódhat a helyzet.

A várakozásoknak megfelelően alakult az infláció

Gazdaság2019.12.10, 11:59

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből kiderült, hogy novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál az előző havi 2,9 százalék után. Októberhez viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek az árak.

Ez a két valuta erősödött a legtöbbet az elmúlt tizenöt évben

Gazdaság2019.12.09, 14:28

Mind a vizsgált időhorizont öt éves periódusaiban, mind a teljes, elemzett 15 éves ciklus alatt, a thai bát és az izraeli sékel erősödött a legjobban az amerikai dollárral szemben - írja az Economist.

Az IMF is elismeri a magyar gazdaság teljesítményét

Gazdaság2019.12.05, 17:13

Az IMF tovább javította Magyarország idei és jövő évi gazdasági bővülésére vonatkozó előrejelzését: a 2019-est 4,9 százalékra, a 2020-ast pedig 3,5 százalékra emelte a novemberben várt 4,6 és 3,3 százalékról.

Már nincs annyi sertéshús a világpiacon, amennyi Kínának kellene

Gazdaság2019.11.26, 13:33

Egyre nehezeben tudják kielégíteni az exportáló országok Kína igényét a sertéshúsra. Úgy tűnik, bármennyire is nagy az erőfeszítés, a világ lassan kifogy a biztonságosan forgalmazható és fogyasztható disznóhúsból, miközben a brutális áremelkedés ellenére sem akar csillapodni a kínaiak étvágya.

Másképpen mérné az inflációt az MNB

Gazdaság2019.11.11, 13:09

A fejlett országok jegybankjai közel egy évtizede jelentős erőfeszítéseik ellenére sem képesek elérni inflációs céljaikat. Az inflációs célt követő országok kétharmadában a fogyasztói árak növekedése jelenleg sem éri el a kívánt célértéket. Ezek az országok adják a világ GDP-jének több mint 60 százalékát.

Alig nőttek a fogyasztói árak

Gazdaság2019.11.08, 12:08

A fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal voltak magasabbak októberben az egy évvel korábbiaknál, szeptemberhez viszonyítva 0,6 százalékkal emelkedtek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Ma már nem ugyanaz a vásárló megy be az üzletbe, mint korábban

Gazdaság2019.10.26, 18:43

Magyarországon 2013 óta folyamatosan nő a kiskereskedelmi forgalom, de az igazi bővülés 2014-től indult be. Azóta éves szinten volumenben jellemzően 5-6 százalékkal növekszik a szektor. Legutóbb, szeptemberben 5,8 százalékos lett ez a mutató a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára arról beszélt az Origónak, hogy szerinte minek köszönhető a kiskereskedelem jelentős növekedése és vajon az elkövetkező években is töretlen maradhat-e a felfelé ívelő tendencia?