erősödés

címke rss

Rég nem volt ilyen erős a magyar forint

Négy hónapja volt ilyen erős a forint, a meglepően jó külkereskedelmi adat volt hatással a forint erősödésére.

Már októberben jöhet az egyszámjegyű infláció

Gazdaság2023.08.07, 13:08

Várhatóan bőven 20 százalék alatt lesz az idei júliusi inflációs adat, amit kedden közöl majd a KSH. Az elemző szerint nagy esés jöhet, sőt azt sem zárják ki, hogy már októberben elérjük a kormányzat által célul kitűzött egyszámjegyű drágulást.  

Fellendülésre számít a kínai turizmus

Gazdaság2023.02.23, 12:52

A turizmus felvirágzására számítanak az idén Kínában, az emberek csaknem három év bezártság után valószínűleg özönlenek majd nyaralni odahaza vagy külföldre.

Szijjártó Péter: Európának a megerősödéshez vissza kell térnie saját klasszikus értékeihez

Nagyvilág2021.09.28, 15:42

Európának a megerősödéshez vissza kell térnie saját klasszikus értékeihez, így meg kell védenie a család intézményét, illetve biztosítania kell a vallásszabadságot és a nemzeti kisebbségeket megillető jogok érvényesülését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca szerint kedden Strasbourgban.

Magyar alapanyagok használatával erősebb lehet a gazdaság

Itthon2021.08.28, 16:00

A hazai alapanyagok minél teljesebb körű használatával erősebb, egészségesebb lehet a magyar gazdaság, és jobban képes ellenállni a világgazdaság "különböző hullámzásainak" - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombaton a Somogy megyei Kastélyosdombón.

Ha a cserkészet fejlődik, Magyarország is erősödik

Itthon2021.05.21, 14:08

Ha a cserkészet fejlődik, Magyarország is erősödik - jelentette ki Rétvári Bence államtitkár a Magyar Cserkész Szövetség (MCSSZ) Imre Herceg-terv - közelebb egymáshoz elnevezésű, ifjúságnevelő és közösségfejlesztő programjának záró rendezvényén, pénteken Budapesten.

Varga Mihály: Magyarország túljutott a válság mélypontján

Gazdaság2020.10.08, 11:17

Magyarország túljutott a koronavírus-válság mélypontján, a kilábalás hónapjai tartanak, a versenyképességet javító lépéseket következetesen végre kell hajtani - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Budapest Economic Forum 2020 online konferencián.

Erősödhetnek a nemzetállamok a járvány miatt

Itthon2020.04.04, 09:51

Tovább erősödhetnek a nemzetállamok a koronavírus-járvány következményeként - mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Migrációkutató: Tovább erősödhet a migráció 2020-ban

Itthon2019.12.31, 10:12

Ehhez az évhez hasonlóan jövőre is tovább erősödhet a migráció - mondta Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Ez a két valuta erősödött a legtöbbet az elmúlt tizenöt évben

Gazdaság2019.12.09, 14:28

Mind a vizsgált időhorizont öt éves periódusaiban, mind a teljes, elemzett 15 éves ciklus alatt, a thai bát és az izraeli sékel erősödött a legjobban az amerikai dollárral szemben - írja az Economist.

Előző
Következő