Hollywood

címke rss

Kegyvesztettek: színészek, akiket többé nem válogatnak be szerepekre

Life.hu2021.07.08, 18:06

Hollywoodba nem elég bekerülni, bent is kell maradni. Ez egy igen gyorsan változó világ, aki pedig nem tudja tartani a lépést, az lemarad. Bőven vannak olyan hollywoodi színészek, akiknek a csillaga egykor fényesen ragyogott, mára azonban már csak pislákolnak. Egy-két jó szerep ugyanis semmire sem biztosíték, főként úgy, hogy évről évre új csillagok születnek. Íme, azok az egykori nagy sztárok, akik már nem kapnak szerepeket.

Szakemberek helyett melegaktivistákat toboroznak Hollywoodban

Nagyvilág2021.07.09, 09:57

Közvetlen összefüggés van a felnőtteknek szóló LMBTQ-s műsorok terjedése és a homoszexuális témák iránt érzékenyítő gyermekműsorok elterjedése között egy friss, átfogó tanulmány szerint. A Breitbart által ismertetett kutatásból kiderül, hogy az egész amerikai filmipart átszövi az LMBTQ-lobbisták hálózata, a gyártásvezetőktől kezdve a producerekig. Ráadásul a tengerentúli szórakoztatóiparba beépült melegaktivista körök hatására szakmai szempontok figyelembevétele helyett egyre inkább ideológiai alapon toborozzák az új munkatársakat.

Tehetséges színész, producer és forgatókönyvíró a ma szülinapos Tom Hanks

Life.hu2021.07.08, 18:08

Tom Hankset nem lehet nem szeretni. Ő Hollywood csillagokkal teli egének egyik olyan színésze, aki nemcsak remekül alakít mindenféle karaktert, de egyben imádnivaló is.

Második gyermekét várja a világhírű színésznő: már vissza is vonult a nyilvánosság elől

Life.hu2021.07.07, 14:37

Második gyermekét várja Scarlett Johansson. Az Oscar-jelölt színésznő minden igyekezetével azon van, hogy magánéletét megtartsa magának, ám egy hozzá közel álló forrásból tudni lehet, hogy hamarosan életet ad második gyermekének. Azt azonban még nem tudni, mikor érkezik a baba. 

Lindsay Lohan ma lett 35 éves

Sulilife.hu2021.07.01, 10:09

Szinte a szemünk előtt nőtt fel Lindsay Lohan, aki ugyan a közelmúltban elvonult a csillogó filmvilágtól, ám rajongói nem feledkezhetnek el a nagy napról: köszöntsük hát a 35. születésnapján!

Mennyit tudsz Hollywoodról, az álmok városáról?

Thatslife.hu2021.06.25, 10:51

Tudtad, hogy Hollywood neve eredetileg Hollywoodland volt? És azt, hogy a legendás fehér feliratot az évtizedek során többször is átépítették? Lássuk, mennyire vagy képben a világ egyik legismertebb városrészével kapcsolatban!

Sztárok, akik ki nem állhatják egymást a való életben

Life.hu2021.06.22, 20:47

Amikor a mindennapokban két ember nem kedveli egymást azt teljesen természetes, ám amikor a sztárok teszik mindezt hatalmas port kavarhat egy-egy ilyen eset. Íme néhány hollywoodi csillag, akik egyszerűen ki nem állhatják egymást!

Ma ünnepli születésnapját Meryl Streep

Sulilife.hu2021.06.21, 20:27

A háromszoros Oscar- és nyolcszoros Golden Globe-díjas, a kollégái által is tisztelt és nagyra tartott Meryl Streep ma ünnepli a 72. születésnapját.

7 sztár, aki hátat fordított Hollywoodnak - Így kezdtek új életet

Sulilife.hu2021.06.20, 20:55

Mindenkinek az életében elérkezhet az a pillanat, amikor hátat fordít addigi hivatásának, új életet kezd. Ez megtörténhet a világsztárok életében is, hisz sokuknak elegük lesz a népszerűségből, és inkább olyan szakmát választanak, amivel visszanyerhetik hétköznapi életüket.

Sztárok, akik felismerhetetlenre híztak egy szerep kedvéért

Film2021.06.18, 22:48

Hogyan lehet addig sosem látott, egyszeri és megismételhetetlen karaktert alkotni? Az egyik könnyű módja egészen biztosan az új külső, amit a színész elérhet akár drasztikus hízókúrával is. Marlon Brando ugyan nem direkt hízott meg az Apokalipszis most-ban megformált Kurtz ezredes szerepéhez, de Robert De Niro már tudatosan hízókúrázott az 1980-as Dühöngő bika forgatása közben, bár ott még nem annyira az autentikus karakter megteremtése, hanem inkább a fiatal és az idősebb Jake LaMotta közti kontraszt kihangsúlyozása volt a cél. Azóta szinte klisévé vált a túlsúlyos alakítás a hollywoodi színészek körében, legutóbb Mark Wahlberg hízzott ...

TESZT: Mennyit tudsz Los Angelesről?

Sulilife.hu2021.06.09, 09:01

Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, mennyit tudsz a filmipar fellegváráról, Kalifornia állam székhelyéről, a világ egyik legjelentősebb gazdasági- és kulturális központjáról.

Gondoltad volna?! Nyolc hihetetlen, de igaz tény hírességekről

Sulilife.hu2021.06.06, 22:13

A hollywoodi sztárok is csak emberek. Kedvenc színészeink sem a vörös szőnyegen születtek, sokak egészen meglepő történetek árán érték el a rivaldafényt. Bár a bulvár általában nem kegyelmez a hírességeknek, kevés titkot hagy leplezetlenül, időről időre mégis bukkannak fel új és igazán érdekes információk a celebekről.

Öreg díva, nem vén díva – Tanulj, a nagyoktól

Life.hu2021.06.01, 20:40

Időtlen szépségüket sokan megirigyelnék, s bár jócskán elmúltak 60 évesek, ráncosan is sugárzóan szépek! Igazi stílusikonok, akikre érdemes odafigyelni, mert sokat tanulhatunk tőlük.

Pénz beszél: ezeket a szerepeket csak a magas gázsi miatt vállalták el a színészek

Life.hu2021.05.30, 20:11

Sok művész úgy véli, ezen a pályán nem szabad kompromisszumokat kötni, vagyis tilos olyasmiben szerepelni, amihez nem szívesen adják a nevüket. A nap végén mégis sokaknak nem elítélhetően nagyon is fontos az, hogy ki tudják fizetni a számlákat. Hollywoodban rengeteg olyan sztár van, aki vagy a pályája elején, vagy a csillogás megszűnte után kénytelen volt olyasmiben is szerepet vállalni, amire nem a lehetséges díjak és szakmai elismerések miatt mondott igent, hanem egyszerűen azért, mert kellett a pénz. 

Miért néznek ki olyan jól a színészek a filmvásznon?

Sportslife.hu2021.05.28, 20:18

Néhány hollywoodi szuperprodukció tökéletesen kidolgozott testű szereplőket álmodik meg történeteihez. A tervezgetés még a könnyebbik dolog. Ezután következik a megfelelő színész kiválasztása, végül pedig a kőkemény edzés.

TESZT: Mennyit tudsz Angelina Jolie-ról?

Sulilife.hu2021.05.28, 23:34

Angelina Jolie, Oscar- és háromszoros Golden Globe-díjas színésznő, 2001 óta megkerülhetetlen csillaga Hollywoodnak. Színészi képességei mellett többször tett már tanúbizonyságot rendezői képességeiről, valamint ENSZ-nagykövet is.

Így hódították meg Hollywoodot a legmenőbb csajok

Thatslife.hu2021.05.27, 09:25

Ha egy átlagos nő hétköznapjaira gondolunk, eszünkbe sem jut, hogy egy váratlan élethelyzet következtében éppen ő lesz a legbátrabb. A következő filmekben olyan csajok életét ismerhetjük meg, akik nem ismerik a félelmet.

Lakókocsiból és kanapéról Hollywoodba: hírességek, akik nem a csúcson kezdték

Sulilife.hu2021.05.20, 17:38

Hatalmas vagyon, rajongómilliók, csillogás – ezt a benyomást kapjuk, amikor a kedvenc hollywoodi hírességeinkre nézünk, ám az ő útjuk sem a csúcson kezdődött. Sőt, sokan kifejezetten nehéz körülmények közül jutottak el a világhírig.

Újranyitnak a multiplex mozik Amerikában

Film2021.05.19, 10:54

Hollywoodi kasszasikerekkel indul a nyári moziszezon Észak-Amerikában: a pandémia után újranyitó multiplexekben a Halálos iramban új epizódját, Az öngyilkos osztag-ot és a Fekete özvegy-et is láthatják majd a nézők.

KVÍZ: Mennyire ismered A Gyűrűk Ura-filmeket? – II. rész, A két torony

Unilife.hu2021.05.16, 09:14

A trilógia középső része, amiben felpörögnek a konfliktusok és mindenkinek élete legnagyobb feladata szakad a nyakába, legyen szó hobbitról vagy emberről.

Sztárok, akik az elmúlt évtizedben eltűntek a reflektorfényből - Mi lett velük?

Sulilife.hu2021.05.11, 20:49

Bár egykor mindenki értük rajongott, sikerük azóta lehet, hogy elhalványodott, vagy ők maguk gondolták meg magukat, és mégsem akartak hírességként élni. Te is elámulsz azon, hogy kik azok, akik évekkel ezelőtt eltűntek, de köszönik, amúgy jól vannak.

Törött csontok, sérült színészek: durva sérülések Hollywoodból

Unilife.hu2021.05.07, 12:56

A sztárok élete nem könnyű. Egy-egy szerep kedvéért sokszor teljesen át kell változniuk, rengeteg szöveget memorizálniuk és néha igazán veszélyes mutatványokat kell végrehajtaniuk.

Miért pont ő? Színészek, akik idősebbek az általuk alakított karakternél

Unilife.hu2021.05.06, 14:54

Több olyan színészt láthattunk már a filmvásznon, akik tényleges koruknál sokkal fiatalabb személyt formáltak meg. Ennek több oka is van, például hogy a gyerekszínészeknek még a tanulmányaikkal is foglalkozniuk kell, valamint törvényileg is nehezebb megoldani az alkalmazásukat.

40 éve fedezte fel Hollywood Tom Cruise-t: elképesztő karrier áll mögötte

Life.hu2021.05.06, 18:29

Számára nincs lehetetlen küldetés, kockázatos üzlet vagy nagy hátraarc. Tom Cruise egész életét, személyét, képességeit és testi épségét állítja szolgálatba minden filmjében, amelyeknek célja a néző maximális színvonalú szórakoztatása. Szinte hihetetlen, de az 58 éves szupersztár már négy évtizede ott van Hollywood élvonalában, és a szárnyalása töretlen. 

Botrányok és sikersztorik: kedvenc Disney-sztárjaid régen és most

Unilife.hu2021.05.04, 16:04

A cikkben szereplő sztárok nevei valószínűleg neked is ismerősen csengenek majd, hiszen számos tinédzser mindennapjait tették szebbé azok a sorozatok, amikben szerepeltek. Ha kíváncsi vagy rá, hogy azóta hova sodorta őket az élet, olvass tovább!

Ki nem találná, mivel foglalkozik a tíz éve visszavonult színésznő

Tévé2021.05.03, 14:28

Ritka interjút adott a Kés/Alatt egykori sztárja, Kelly Carlson: kiderült az is, hogy mivel foglalkozik, mióta felhagyott a színészettel.

Palacsinta baconnel és napi 11 liter víz: így étkeznek a világsztárok

Unilife.hu2021.05.01, 14:48

A világ legsikeresebb művészei és leggazdagabb zsenijei között bőven találunk furcsa étkezési szokásokat. Valaki mindent megtenne azért, hogy semmi káros ne jusson a szervezetébe, mást izmainak fenntartása hajtja. Nézd meg, mit esznek kedvenceid!

Rihanna 3 milliárd forintnyi összeget fizetett ki azért, hogy ne legyenek problémás szomszédai

Gazdaság2021.04.30, 11:42

Rihanna megvette Beverly Hills egyik előkelő negyedében a szomszédságában lévő házat is, így legalább amiatt nem kell aggódnia, hogy ki költözött volna oda.

Sosem meztelenkedik, mégis szexszimbólum - 10 érdekesség a 40. születésnapját ünneplő Jessica Albáról

Life.hu2021.04.28, 11:54

A férfiak milliói a világ egyik legszebb nőjének tartják a hollywoodi filmcsillagot, Jessica Albát, aki a 40. születésnapját ünnepli. Ebből az alkalomból összegyűjtöttünk egy nagy adag érdekességet róla, a különleges származásától kezdve a hajával megszerzett első szerepén át egészen a Sin City híres sztriptízjelenetéig.

A hírnév árnyoldala: sztárok, akiknek nem csak a csillogás jutott

Unilife.hu2021.04.27, 08:19

A betegségek – legyenek azok fizikaiak vagy mentálisak – nem válogatnak: számos híresség, akiket általában sugárzó arccal és széles mosollyal látunk a képernyőn, szintén küzd ezekkel. A depresszió egy ezek közül a nehézségek közül, amelynek leküzdése embert próbáló feladat.

Az internet nem felejt! Minden idők 10 leggázabb sztárfrizurája

Unilife.hu2021.04.26, 14:25

A sztárok extrém megjelenésükkel régóta vívják ki a nagyközönség figyelmét. A következő tíz celeb is komoly stílusváltáson ment keresztül, mostanra azonban már biztosan megbánták ezeket a frizurákat. Az internet viszont nem felejt, így elhoztunk tíz vicces és gáz sztársérót.

Észrevetted őket? A filmtörténet legjobb cameoszerepei

Unilife.hu2021.04.25, 10:34

Nem értük ülünk le a képernyő elé, de a cameoszerepek mindig feldobják a filmélményt. Valahogy jól esik észrevenni egy híres arcot, amire nem számítottunk – kicsit olyan érzés ez, mintha többet kaptunk volna a pénzünkért.

Oscar-gála 2021

Thatslife.hu2021.04.25, 12:41

Az USA-ban április 25-én - magyar idő szerint 26-án hétfőn, hajnal 3-kor - kezdődik a 93. Oscar-gála közvetítése. Az időpont a mi szempontunkból elég elvetemült, mivel hétfőn iskola, munka, nem is biztatunk senkit arra, hogy az Oscar miatt aludja át a tanítást, vagy a munkaidőt, de azért a jelöltekről ejtenénk pár szót, s később az eredményről is olvashattok nálunk.

A közellenség: 90 éve halt meg a rendőrgyilkos Tom Powers

Film2021.04.23, 09:02

Kilencven évvel ezelőtt (1931. április 23-án) mutatták be William A. Wellman műfajteremtő bűnügyi filmjét, A közellenség-et, amely a nem sokkal korábban bemutatott Kis cézár-ral (r.: Mervyn LeRoy), és a 1932-es A sebhelyes arcú-val (r.: Howard Hawks) közösen fektette le a gengsztefilm alapjait, megteremtve a nagyvárosi bűnöző mozis ikonográfiáját.

Nyögjön úgy, mintha szülne, mossa le a rendező sportkocsiját, kössön csomót magára!

Tévé2021.04.20, 22:25

A reménybeli sztároknak általában rengeteg válogatón kell átesniük, mire komolyabb munkához jutnak, néha ráadásul igen különös, elsőre egyenesen meghökkentő kéréseket kell teljesíteniük. Akadt, akinek világosan megmondták, hogy bikiniben akarják látni a castingon, másnál csak arra voltak kíváncsiak, hogy milyen hosszú a karja, miközben extrém ruhákat is adhatnak a színészekre, értelmetlennek tűnő feladatokra is rábírhatják őket a producerek, rendezők. Néhány sztár mesélt a szereposztó szobák furcsaságairól.

Fényűzés a legfelsőbb szinteken: sztárok eladó villái

Unilife.hu2021.04.02, 13:28

Mindig is érdekelt, vajon hogyan is élnek a világhírű hollywoodi sztárok? Nem kell tovább tűnődnöd, most bemutatunk pár igazán mesés kérót.

Az ikonikus szereptől a felnőttkorig - így néznek ki most kedvenc gyerekszínészeink

Unilife.hu2021.04.01, 21:27

A gyerekszínészek élete néha bizonytalan: első fellépésük lehet egy sikeres karrier kezdete vagy egyetlen és egyedüli csillogó pillanatuk. Egyes színészek hosszú távon elrugaszkodhatnak karakterüktől, de az egyszer felvett szerepeket megörökítik a filmvásznon – kellemes emlékeket hagyva bennünk, amelyekre visszatekinthetünk.

3 színész, akik teljesen leépítették magukat egy szerep kedvéért

Unilife.hu2021.03.29, 17:35

Az életmód magazinok előszeretettel írnak arról, hogy színészek miként pakoltak fel izmot egy szerep kedvéért, de van, amikor ennek a szöges ellentettjét teszik. És talán pont ez jelenti a nagyobb kihívást.