Hollandia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Amszterdam
- Belgium
- koronavírus
- Németország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Iszlamista terrorista vezért fogtak Hollandiában
A holland rendõrség közleménye szerint elfogták a korábban an-Nuszra Front néven ismert szíriai iszlamista szervezet egyik volt katonai parancsnokát kedden a hollandiai Kapelle városában. A férfit terrorizmussal és háborús bûnök elkövetésével vádolják.
Duncan Laurence nyerte Arcade címû dalával a 64. Eurovíziós Dalfesztivált
Hollandia színeiben Duncan Laurence nyerte Arcade címû dalával a 64. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntõjét szombaton késõ este rendezték Tel-Avivban.
Harry herceg édesanyja, Diana elvesztésérõl beszélt Hollandiában
Fia születése után nem sokkal Hágába utazott Harry herceg azért, hogy elindítsa a 2020-as Invictus Games egyéves visszaszámlálását. Itt arról is beszélt egy veterán katonával, hogy új célt adott neki fia születése és arról is, miben változtatta meg az életét édesanyja elvesztése.
Amszterdamban már ágyadót is kell fizetnie a turistáknak
Ehhez vezettek a ''nyílt határok'' Hollandiában
A V4NA nemzetközi hírügynökség számolt be róla, hogy összesen több mint 4600 alkalommal riasztották tavaly a holland rendõrséget a migránsok által elkövetett bûncselekmények miatt. A Szabadságpárt vezetõje, Geert Wilders szerint az egyre szaporodó riasztások száma az ország „nyílt határok” politikájának köszönhetõ.
A Külügyminisztérium bekérette a holland nagykövetet
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a holland miniszterelnök elfogadhatatlan kijelentései miatt bekérette a budapesti holland nagykövetet.
Egy újság teljes szerkesztõsége mondott fel Hollandiában a balliberális cenzúra miatt
A De Telegraaf címû vezetõ holland országos napilapban jelent meg az a lassan már megszokott hír Európa nyugati felében, hogy a balliberális „politikailag korrekt" cenzúra miatt egy teljes újság szerkesztõsége mondott le a mintegy 160 ezer fõs közép-hollandiai városban, Apeldoornban. Az újságírók lemondásának a konkrét oka az volt, hogy nem írhattak a liberális városvezetés által a lakóhelyükre betelepítendõ migránsokról.
Olcsó és tiszta lakást foglalt, egy út szélén parkoló konténert talált helyette
- címkék:
- Hollandia
- Amszterdam
- szállás
- átverés
- Airbnb
- Címkefelhõ »
Szoftverfrissítés ütötte ki a lábbilincseket
Több száz személy órákra eltûnt a holland rendõrség radarjáról.
- címkék:
- Hollandia
- rendõrség
- lábbilincs
- Címkefelhõ »
Világítótornyokban berendezett szállások várják a szabadlelkû kalandorokat
A világítótorony egyszerre jelenti a tengerek sós levegõjû szabadságát és a hazaérkezést. Ettõl annyira fantasztikusak ezek a helyek. De ami régen a világítótorony-õrök kiváltsága volt, azt ma már bárki kipróbálhatja. Alhat több száz éves felújított építményben, olyanban, ami még mûködik, és olyanban is, ahol medence jár a privát toronyhoz.
Hollandia belefullad a turistákba
A Keukenhof – ami a világ legnagyobb virágoskertje –, valamint Kinderdijk-elshout-i malomrendszer a turisztikai szezon alatt elérhetetlen – írja az Independent.
- címkék:
- Hollandia
- Amszterdam
- turizmus
- Címkefelhõ »
Migrációkutató: A hollandiai antiszemitizmus növekedése összeköthetõ a migrációval
A Migrációkutató Intézet legújabb tanulmányában a hollandiai antiszemitizmus és a bevándorlás összefüggését vizsgálta. Ennek kapcsán a hollandiai zsidó közösségi élet neves szereplõit kérdezték a helyi zsidó közösségek általános komfortérzetének megismerése, vallásos meggyõzõdésük miatti esetleges üldöztetésük hátterének feltárása céljából.
Jobb lenne, ha Timmermans kizárólag a saját országában kampányolna
A bukaresti kormány tiszteletben tartja a jogállamot – nyilatkozta pénteken újságíróknak Liviu Dragnea, a román képviselõház és a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Románia informális vezetõje, hozzátéve, jó lenne, ha az Európai Bizottság (EB) elsõ alelnöke, a szocialisták csúcsjelöltje, Frans Timmermans – aki nem mellesleg Soros György megbízható szövetsége – a hollandiai választási kampánnyal foglalkozna, és nem a romániaival. A március 20-án rendezett szenátusi (felsõházi) és tartományi választáson Timmermans politikai tömörülése, a bevándorláspárti Munkáspárt (Partij van de Arbeid-PvdA) ugyanis katasztrofális „eredményt” ért ell, ...
Holland titkosszolgálat: erõsödik a radikális hitszónokok befolyása az oktatásban
A holland titkosszolgálat (AIVD) friss jelentése szerint az országban erõsödik a radikális hitszónokok befolyása a muszlim fiatalok oktatásában - jelentette szerdán a holland sajtó.
- címkék:
- Hollandia
- radikalizmus
- hitszónok
- Címkefelhõ »
Amszterdam vörös lámpás negyede nem lehet többé látványosság
Megnyitotta kapuját a világ legnagyobb virágoskertje Hollandiában – Fotók
Hollandiában megnyitott a világ legnagyobb és talán legszebb virágoskertje.
Húsz évig drog- és fegyverügyletekben is szerepet játszott a Picasso kép
Hollandiában megtalálták Pablo Picassónak a festõ szeretõjét, Dora Maart ábrázoló olajfestményét, amelyet 1999-ben loptak el egy szaúdi sejk jachtjáról Dél-Franciaországban.
Beismerte tettét az utrechti migráns terrorista
Beismerte tettét pénteken az a török migráns, aki hétfõn három embert ölt meg, és többeket megsebesített egy utrechti villamoson. A hatóságok elsõ körben mindenképpen tisztázni akarták, hogy voltak-e társai a merényletben, de úgy tûnik, hogy egyedül követte el a gyilkosságokat. Az indíték továbbra sem tisztázott, de minden bizonnyal terrortámadásról van szó.
- címkék:
- Hollandia
- lövöldözés
- Utrecht
- Címkefelhõ »
Terrorista gyilkossággal vádolták meg az utrechti lövöldözõt
A holland ügyészség szerint terrorista gyilkosság elkövetésével gyanúsítják az utrechti villamoson lövöldözõ török férfit - írja a Fox News. Az elkövetõ pénteken állhat bíróság elé. A tárgyaláson elsõ körben azt fogják vizsgálni, hogy a terroristának voltak-e társai.
- címkék:
- Hollandia
- terrorizmus
- villamos
- Utrecht
- Címkefelhõ »
Bevándorlásellenes áttörés történt Hollandiában
Erõteljes bevándorlásellenes áttörés történt Hollandiában a szerdai tartományi és szenátusi választáson. Egy 2016-ban alapított párt szerezte a legtöbb mandátumot és szavazatot.
Minden jel arra utal, hogy terrortámadás történt Utrechtben
Közleményt adott ki a holland rendõrség az utrechti lövöldözésrõl. A három halálos áldozatot követelõ támadásnál minden jel arra utal, hogy terrortámadás volt. Nagy betûkkel volt a kocsijában egy papírra írva, hogy Allah.
- címkék:
- Hollandia
- terrortámadás
- Utrecht
- Címkefelhõ »
Lövöldözés Hollandiában: újabb gyanúsítottat fogtak el
Hétfõn a hollandiai Utrecht városában egy 37 éves török férfi válogatás nélkül lövöldözni kezdett az egyik villamoson. A Kanaleneiland elõvárosi lakónegyedben történt merényletben hárman meghaltak, öten pedig megsebesültek – három ember súlyosan. A városrész arról ismert, hogy sok migráns lakik a környéken. A rendõrség szerint terrortámadás történt, azt pedig még vizsgálják, hogy a lövöldözõ milyen kapcsolatban állhatott a másik két gyanúsítottal.
- címkék:
- Hollandia
- lövöldözés
- Utrecht
- Címkefelhõ »
Lövöldözés Hollandiában, három halott és öt sérült
Egy villamoson nyitott tüzet egy férfi a hollandiai Utrecht városában. Legalább három ember meghalt, és többen megsérültek. A rendõrség szerint terrortámadás történhetett, egy török származású férfit kerestek. Késõbb a város más pontjain is voltak lövöldözések. A holland hatóságok esti bejelentése szerint elfogták a gyanúsítottat. A francia Le Figaro címû lap emlékeztet rá, hogy legutóbb tavaly augusztusban volt Hollandiában terrortámadás. Akkor egy 19 éves afgán migráns megkéselt két amerikai turistát az amszterdami pályaudvaron. A rendõrök akkor rálõttek a terroristára, majd elfogták.
- címkék:
- Hollandia
- Utrecht
- Címkefelhõ »
Holland zsidó emberek tüntettek Judith Sargentini antiszemita pártja ellen
A Baloldali Zöldeknek (GroenLinks) a Hamász-botrányát követõen holland zsidók és Izrael-párti keresztények tüntettek Judit Sargentini szélsõbaloldali, Izrael-ellenes és antiszemitizmussal vádolt pártja irodája elõtt a hollandiai Utrecht városában.
A Hamász terrorszervezet arab nyelvû videóban méltatta Sargentini pártját
A Gázai övezetet megszállva tartó, Izrael elpusztítására törekvõ hírhedt terrorszervezet propagandaoldala, az EPAL Media Center arab nyelvû videóban üdvözölte Judith Sargentini pártjának, a Baloldali Zöldeknek (GroenLinks) azon álláspontját, hogy támogatja az Izrael-ellenes, mások szerint antiszemita BDS-bojkottmozgalmat.
A kölcsönös tiszteletre kell alapozni a magyar-holland együttmûködést
Magyarország és Hollandia máshonnan nézi a világot, de az eltérõ megközelítési módok ellenére, ha a kölcsönös tisztelet talaján maradnak, sok mindent meg tudnak beszélni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Stef Blok holland kollégájával tartott közös sajtótájékoztatóján Budapesten.
Egy amszterdami iszlám iskola tanárainak terrorista kapcsolatai lehetnek
Terrorista kapcsolatokkal gyanúsítja egy amszterdami iszlám középiskola migráns hátterû tanárait a holland elhárítás - közölte a terrorelhárítás összehangolásáért felelõs hivatal, az NCTV.
- címkék:
- Hollandia
- Amszterdam
- iszlám
- iskola
- migráns
- Címkefelhõ »
Bojkottálja Izraelt Judith Sargentini szélsõbaloldali pártja
A szélsõséges Baloldali Zöldek (GroenLinks), ami 14 helyet foglal el a holland parlament alsóházának 150 székébõl, a közelmúltban megrendezett kongresszusán fogadta el az Izrael bojkottjára (BDS) vonatkozó indítványt. Ennek a pártnak a tagja a Magyarországot elítélõ Soros-Sargentini jelentést összeállító, Judith Sargentini európai parlamenti képviselõ is.
Iszlamista terroristát tartoztattak le Hollandiában
Vélhetõen egy terrorcselekményt akadályozott meg szerdán a holland rendõrség, amely házkutatás után letartoztatta az Iszlám Állam egyik követõjét. A férfinél fegyvert és lõszereket találtak, az országban megemelték a terrorkészültségi szintet.
- címkék:
- Hollandia
- terror
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Hollandiában is gyilkolt a magyar bérgyilkos – Videó
Dér Csaba követhette el a tavaly szeptemberi, újpalotai gyilkosságot is, valamint januárban kivégzett egy férfit Belgrádban a gyanú szerint. A férfit most Hollandiában is keresik, mivel tavaly nyáron egy forgalmas amszterdami étteremben, fényes nappal lõtt le egy horvát maffiózót – írja a Bors.
Timmermans saját országában is megbukott, mégis õ a szocialista csúcsjelölt
Annak ellenére, hogy Soros György emberének, az Európai Szocialisták Pártjának (PES), a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) elnevezésû európai parlamenti (EP) képviselõcsoportja csúcsjelöltjének (Spitzenkandidat), Frans Timmermansnak a pártjából Hollandiában már az emberek tizede sem kér, a bevándorláspárti politikus mégis az Európai Bizottság (EB) elnöke akar lenni. A megválasztásának a valószínûsége ugyanakkor a nullához közelít.
A házigazdával is egy csoportban a nõi válogatott a 3x3-as kosárvébén
A házigazda holland csapattal is azonos csoportba került a magyar nõi válogatott a 3x3-as kosárlabda-világbajnokságon.
Hallott már Kis Velencérõl? Mindrõl? Mert több is van!
A jelenség olyan, mint egykor a zenében a Beatles volt. Egy egész generációt sodort magával, hivatkozási alap lett, és bizonyos körökben még mindig az. Velencét nem lehet más városhoz hasonlítani, ezért leginkább a világ többi, csatornákkal szabdalt városát hasonlítják hozzá. A világban több ilyen Kis Velence is van, és ahol nem alakult ki magától, ott megépítették mesterségesen. Példák mindkét esetre vannak, Kínától egészen Hollandiáig – a holnap kezdõdõ Velencei Karnevál kapcsán pedig most mutatunk is jónéhányat közülük.
Hotelbe költözött a hétvégén egy Boeing 747-es
A hétvégén költözött új helyére egy veterán Boeing 747-es. A vén repülõt az amszterdami reptérrõl szállították a közelben lévõ Corendon Village hotelhez.
Ön ismeri a teffet? Pedig egy ország perel most a jövõ gabonájáért
Perre készül az etióp kormány, miután lassan egy évtizede tart a huzavona országuk és egy holland vállalat között. A tét nem kevés: Etiópia saját kulturális örökségének részeként szeretné elismertetni a növényt, amely a világ jövõbeli élelmezésének egyik kulcsa lehet.
- címkék:
- Hollandia
- Etiópia
- jog
- gazdaság
- örökség
- gabonaféle
- teff
- Címkefelhõ »
Száz euróval büntetik a mobilozó bringásokat Hollandiában
Tovább mentegeti Sargentinit az ellenzéki propagandasajtó
Ahogy az Origo arról beszámolt, óriási felháborodást váltott ki hazánkban, hogy a válogatott hazugságoktól hemzsegõ Soros-Sargentini jelentést összeállító Judith Sargentini holland európai parlamenti képviselõ január 28-i, az Amszterdami Egyetem jogi karán tartott elõadásáról mondvacsinált okokra hivatkozva egyszerûen kidobatta az Echo TV munkatársait, ráadásul az ott jelenlévõ magyar nagykövet kérdéseire sem válaszolt. A magyarországi fake news média elõször az Echo TV stábjának a kidobása ürügyén mosdatta Sargentinit, most pedig dr. Kocsis András nagykövettel kapcsolatban teszi, akinek nem volt hajlandó válaszolni.
Baloldali véleményterror: probléma, ha fehér férfiakról neveznek el utcákat
Azok után, hogy a baloldali píszí-lovagok (píszí: politikailag korrekt) az utrechti rendõrséget nyilvánosan megalázták, amiért le merték írni egy bûnügyi jelentésben, hogy a gyerekeket kirabló gyanúsítottak marokkói utcai szlenget használva beszéltek, most már Rotterdam utcanevei sem elég polkorrektek. A szélsõséges baloldali és bevándorláspártiak szerint ugyanis túl sok közterület van elnevezve fehér férfiakról, és ezen sürgõsen változtatni kell.
- címkék:
- Hollandia
- rendõrség
- utcanév
- Címkefelhõ »
Mintegy húszezer lumma pusztult el Hollandia partjainál
Becslések szerint mintegy húszezer lumma pusztult el Hollandia partjainál, több száz madártetemet a tengerpartra sodort a víz, a szakemberek értetlenül állnak a vadmadarak tömeges pusztulása elõtt.
Liberális véleményterror Hollandiában, már a rendõröket sem kímélik
Élesen kritizálják a hollandiai Utrecht rendõrségét, amiért jelentéseikben kvázi le merték írni, hogy marokkóiak a gyanúsítottjai egy ügynek, amiben gyerekeket raboltak ki.
- címkék:
- Hollandia
- Marokkó
- rendõrség
- Utrecht
- Címkefelhõ »
Sargentini nem volt hajlandó válaszolni a magyar nagykövet kérdéseire
Ahogy az Origo arról beszámolt, január 28-án a válogatott hazugságoktól hemzsegõ Soros-Sargentini jelentést összeállító Judith Sargentini holland európai parlamenti képviselõ az Amszterdami Egyetem jogi karán elõadást tartott a magyar jogállamiság helyzetérõl. A zöldpárti EP-képviselõ amellett, hogy a biztonságiakkal kivezetette az elõadásáról az Echo TV munkatársait, az ott jelenlévõ hágai magyar nagykövet kérdéseire sem volt hajlandó válaszolni. Mindezt nyilván a szólásszabadság jegyében tette.
- címkék:
- Judith Sargentini
- Hollandia
- Címkefelhõ »
A Soros-birodalom nem nyugszik: folytatódik a bevándorláspárti hecckampány
Kovács Zoltán államtitkár a bevándorláspárti kampány részének nevezte, a holland Geert Wilders pedig Orbán-ellenességrõl beszélt a Magyar Idõknek a holland parlamenti delegáció törölt budapesti látogatásával kapcsolatban, amelyen a magyarországi jogállamiság helyzetét vizsgálták volna. A hágai európai ügyekkel foglalkozó bizottságban, amelynek látogatásából a magyar kormány nem kért, a bevándorláspárti erõk vannak többségben.
Itt az új álommeló, a Csokikocsi Kapitányává válhatunk
Már a hazájában, Hollandiában sem hisznek Judith Sargentininek
Holland parlamenti bizottsági meghallgatáson és Magyarországon tett kétnapos látogatáson próbálnak utánajárni annak, hogy mi igaz a hazugságoktól hemzsegõ Soros-Sargentini jelentésben. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója kijelentette, hogy valójában az Európai Parlament az, ami szembemegy a szerzõdések szövegével, így inkább ellene kellene jogállamisági eljárást indítani.
Rembrandt halálának 350. évfordulóján VR túrára is invitálják a látogatókat
Rembrandt emlékév lesz 2019. A németalföldi géniusz halálnak 350. évfordulójára rengeteg programmal és kiállítással készültek a hollandok.
Több mint 8 millió dollárért kelt el egy Rubens-rajz, nagy vita elõzte meg
Több mint 8 millió dollárért (2,3 milliárd forint) kelt el egy Rubens-rajz szerdán New Yorkban egy vitatott árverésen. Egyesek ugyanis úgy vélik, hogy a kép tulajdonosának, a holland királyi családnak inkább hazai múzeumoknak kellett volna felajánlania megvételre az alkotást.
- címkék:
- Rubens
- Hollandia
- árverés
- Sotheby's
- Címkefelhõ »
Bõ félmillió holland hagyhatta abba tavaly a facebookozást
Kétszázezren konkrétan még a regisztrációjukat is törölhették.
- címkék:
- Hollandia
- közösségi média
- Címkefelhõ »
Különleges WC-t fejlesztettek teheneknek Hollandiában
Piszoárt fejlesztett ki tehenek számára egy holland cég. Az úgynevezett "tehén WC" célja, hogy csökkenjen a mezõgazdaságból származó ammónia-kibocsátás mértéke, ugyanakkor hosszútávon a gazdálkodók munkaterhelése is mérséklõdhet majd.
- címkék:
- Hollandia
- tehén
- piszoár
- Címkefelhõ »
Robbanás történt Hágában
Ismeretlen eredetû robbanás történt Hágában vasárnap - jelentette a helyi média.
- címkék:
- Hollandia
- Hága
- robbanás
- Címkefelhõ »
A Sony Angliából Hollandiába költözteti át központját
A japán cég kedden jelentette be döntését, miszerint áthelyezi európai központját a szigetországból Hollandiába helyezi át.
- címkék:
- Hollandia
- Nagy Britannia
- Sony
- Címkefelhõ »
Letartóztatták az óbudai kábítószer-kereskedõ bûnszervezet tagjait
A rendõrség bûnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt folytat nyomozást egy 46 éves szentendrei férfi és társai ellen. Összesen 200 millió forint értékû drogot találtak a nyomozók a bûnbanda tagjainak otthonaiban.
Kijelölték a 2022-es nõi röplabda-világbajnokság rendezõit
A Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) döntésének értelmében Lengyelország és Hollandia közösen rendezi a 2022-es nõi világbajnokságot.
LED installáción a Van Gogh festmény
A viharos szél miatt több száz járatot töröltek az amszterdami reptéren
Több száz járat nem indul, vagy késve indul ma, azaz január 8-án az amszterdami Schiphol nemzetközi repülõtérrõl, írja az Independent.
A bazsarózsa lehet egy kisvállalkozás kitöréspontja
Nyugati réspiacra termelnek bazsarózsát Szolnok határában. Nagy befektetést igényel a most telepített 92 ezer tõs ültetvény, de a sok éve külföldre szállító magyar vállalkozás joggal alapoz a kiváló hazai klimatikus adottságokra. Minõség, jól feltérképezett lehetõségek és hosszú távú partnerség, ez a kulcs - írja az Agroinform.hu.
A Bermudák még a Google adóját is eltüntette
A Reuters információi szerint a Google 2017-ben mintegy 19,9 milliárd eurót folyatott át a Bermudákra holland vállalatán keresztül. Bár az ügylet papíron jogszerû, az óriáscég mégsem kívánta kommentálni az értesüléseket.
Visszakerülhet a múmiát rejtõ hírhedt Buddha szobor Kínába
Terrorcselekményre készülõ szír férfit vettek õrizetbe Németországban
Õrizetbe vettek szombaton egy szíriai férfit a német hatóságok, aki a gyanú szerint terrorcselekményt készített elõ Hollandiában.
Hetvenedik születésnapjára készül a tulipánok otthona
Hét éve dúló háborút nyertek az amszterdami bringások
A hírnév kedvéért keresztelnek át egy holland múzeumot
Megváltoztatja nevét egy tekintélyes hollandiai múzeum, a hágai Gemeentemuseum, hogy külföldön is jobban megismerhessék.
A turisták miatt változtat nevet az egyik híres múzeum
Megváltoztatja nevét egy tekintélyes hollandiai múzeum, a hágai Gemeentemuseum, hogy külföldön is jobban megismerhessék.
- címkék:
- Hollandia
- Hága
- múzeum
- Címkefelhõ »
Mesterséges szigetekkel csalogatják vissza a vadvilágot
Egy mesterségesen kialakított szigetcsoporttal csalogatják vissza a vadvilágot a Hollandia középsõ részén elterülõ Markermeer-tóhoz, amely egészen a közelmúltig nem volt több egy zavaros víztömegnél.
Három madárles is helyet kapott egy holland szigetcsoporton
Késõn ébredtek a románok, a hollandoké a bronzérem a nõi kézi-Eb-n
A holland nõi kézilabda-válogatott nyerte a franciaországi Európa-bajnokság bronzérmét, miután a vasárnap délutáni helyosztón négy góllal legyõzte Románia csapatát Párizsban.
Hetedik a magyar nõi kéziválogatott, nem lesz norvég Eb-címvédés
A magyar nõi kézilabda-válogatott a hetedik helyen végzett a franciaországi Európa-bajnokságon, amelynek középdöntõje szerda este zárult le.
A norvég kézisek Eb-sikere miatt nehéz helyzetben a magyarok
A címvédõ norvég nõi kézilabda-válogatott 13 góllal legyõzte az elõzõ tornán ezüstérmes Hollandia csapatát a franciaországi Európa-bajnokság középdöntõjének keddi játéknapján, Nancyban.
Furcsa alakú, ufónak látszó tárgyat láttak Hollandia felett
Megszokhattuk már, hogy az Egyesült Államok területérõl jelzik a legtöbb ufóészlelést, ám most egyikük megunta a jól megszokott terepet, és Hollandia felé vette az irányt. Videóra vették a furcsa jelenséget.
- címkék:
- Hollandia
- Hága
- UFO
- földönkívüli
- idegen
- Címkefelhõ »
20 évvel fiatalabbnak akarta nyilváníttatni magát egy 69 éves holland férfi
Pert vesztett az a 69 éves holland férfi, aki azt kérelmezte, hogy születési dátumát változtassák 20 évvel késõbbire.
- címkék:
- Hollandia
- per
- életkor
- Címkefelhõ »
Szoros vereséggel kezdett a magyar nõi kézicsapat az Eb egyik esélyese ellen
A magyar nõi kézilabda-válogatott 28-25-ös vereséget szenvedett Hollandiától az Európa-bajnokság C csoportjának nyitómeccsén. Kim Rasmussen lányai 50 percig pariban voltak a torna egyik esélyesével, de ekkor olyanokat hibáztak, amelyek végzetesnek bizonyultak, a remeklõ Nycke Groot vezetésével pedig a hollandok eldöntötték a találkozót.
A hollandok a végére felõrölték a magyar kézicsapatot az Eb-n
A megújult Anna Frank Ház az új generációhoz szól
Az Anna Frank Ház Amszterdam legismertebb és híresebb történelmi helyszíne és látványossága. Most, két évvel az után, hogy elkezdték a bõvítését, végre fogadhatja a látogatók új generációját.
A Hollandiában élõ eritreai migránsok csupán 1,9%-a dolgozik
Hollandiában a harmadik világbeli migránsok túlnyomó többsége nem hajlandó dolgozni, ezért a nagyvonalú jóléti rendszer szolgáltatásait veszik igénybe. A számlákat „természetesen” a keményen dolgozó hollandiai adófizetõk állják.
- címkék:
- Hollandia
- migráns
- Címkefelhõ »
Döbbenetes adat a holland rendõrségtõl: ötbõl egy menedékjogot kérõ marokkói és algériai követett el bûncselekményt az elmúlt 18 hónapban
A holland rendõrség adatai szerint minden ötödik menedékjogi eljárást kezdeményezõ marokkói és algériai migráns követett el valamilyen bûncselekményt az elmúlt másfél évben.
- címkék:
- Hollandia
- migráció
- Címkefelhõ »
Soros György keze a holland állami televízióig is elér
Újabb bizonyíték született arra, hogy a migránspárti Soros György uralja a nyugat-európai liberális médiát. Hollandiában épphogy megjelent egy, a bevándorláspárti multimilliárdost bíráló cikk, azt az állami televízió honlapjáról nyom nélkül eltüntették, azaz a sajtófüggetlenségére oly büszke Hollandiában most mégis durván cenzúráztak egy cikket.
- címkék:
- Soros György
- Hollandia
- cenzúra
- köztévé
- Címkefelhõ »
Jogi úton akar az életkorán változtatni egy 69 éves férfi
Fiatal Istennek titulálta magát az a 69 éves férfi, aki jogi úton akar 20 évet lefaragni a korából. A döntéshozók 4 héten belül bírálják el a kérelmet, vagyis hogy a férfi lehet-e 69-bõl 49 éves. A kérvény beadásának oka meglepõ: szerinte fiatalabban nagyobb esélye van a Tinder nevû társkeresõn és a munkaerõpiacon is.
- címkék:
- Hollandia
- társkeresés
- munka
- életkor
- kor
- Tinder
- Címkefelhõ »
Egy 69 éves holland nyugdíjas 49 éves szeretne lenni
A férfi véleménye alapján, ha másoknak joguk van a nemüket megváltoztatni, akkor õ ezt megteheti az életkorával, annak érdekében, hogy könnyebben csajozhasson.
- címkék:
- Hollandia
- életkor
- Tinder
- Címkefelhõ »
Iszlamisták fenyegetik a holland nagykövetet Pakisztánban
Iszlamisták fenyegetik a holland nagykövetet Pakisztánban Geert Wilders holland bevándorlásellenes politikus iszlámellenes Twitter-üzenetei miatt - erõsítette meg kedden a holland külügyminisztérium egyik szóvivõje az AFP francia hírügynökségnek.
- címkék:
- Hollandia
- Pakisztán
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Rendõrökre támadtak a migránsok, de a rendõrkutyának elege lett – videó
A párizsi migránsnegyedekben sem az ott lakók, sem a rendõrök nincsenek biztonságban. A legkeményebb migránsövezetben, az észak nyugati Sein-Saint-Denisben nem múlik el nap gyilkosság, bandaháború vagy késes támadás nélkül. Ez a migránsnegyed vezeti a kriminológia statisztikákat Franciaországban.
- címkék:
- Franciaország
- Hollandia
- migráns
- Címkefelhõ »
Gyerekeket erõszakolhatott meg egy muszlim hitszónok
Faiz-ul-Aqtab Siddiqirõl derült ki, hogy kiskorúakkal fajtalankodott. Nyomozást indított a brit rendõrség, miután a holland De Telegraaf után a brit sajtó is részletesen foglalkozott azzal, hogy a szigetország legnagyobb saría-bíróságát mûködtetõ hálózatának a feje, Faiz-ul-Aqtab Siddiqi kiskorúakat erõszakolt meg.
Meghalt Wim Kok volt holland miniszterelnök
Nyolcvanéves korában meghalt Wim Kok volt holland miniszterelnök – tájékoztatott szombaton közleményében a Munkáspárt.
- címkék:
- Hollandia
- miniszterelnök
- Címkefelhõ »
Gyalázatos dokumentum a Soros-Sargentini jelentés
Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetõje a Magyar Idõknek adott interjút. Itt a politikus beszélt a Soros-Sargentini jelentésrõl, az EP-választásról és a migrációról is.
Nagyjából 160 radikális iszlamistát tartanak megfigyelés alatt Hollandiában
A kormány 2015 óta évi hatmillió eurót bocsát a helyi hatóságok rendelkezésére a radikálisok megfigyelését célzó programra - írja az MTI.
Még a királyi családban is van zsidóktól elkobzott mûkincs
Holland múzeumok 170, nácik által ellopott mûkincset azonosítottak gyûjteményeikben egy program keretében, amellyel a náci korszakban zsidó családoktól elkobzott mûtárgyakat akarnak visszaadni jogos tulajdonosaiknak.
- címkék:
- Hollandia
- múzeum
- mûkincs
- náci
- Címkefelhõ »
Sorsára hagyott oroszlán kölyökre bukkant egy holland férfi
Kis oroszlánt hagytak az út szélén egy holland városban
Oroszlánkölyköt fedezett fel egy holland férfi, miközben egy mezõ mellett futott el.
- címkék:
- Hollandia
- oroszlán
- Címkefelhõ »
Végül mégsem költözik Hollandiába az Unilever
Az Unilever bejelentette, hogy a cég igazgatósága visszavonta a költözési javaslatot, mivel a brit részvényeseknek nem tetszett a kezdeményezés. A vállalatnak jelenleg két székhelye van Londonban és Rotterdamban, ezt egyesítették volna a holland városban.
- címkék:
- Hollandia
- London
- cégközpont
- Unilever
- Címkefelhõ »
Naponta több száz holland gyereket kényszerítenek mecsetek látogatására - videó
Egy nyilvánosságra került videofelvétel alapján a hollandiai kisiskolásokat arra kötelezik, hogy mecsetekben imádkozzanak muszlim módra. Az erõszakos iszlamizációt egy szélsõséges Törökországból finanszírozott álcivil szervezet osztálykirándulásnak próbálja álcázni.
Óriási terrortámadás készült Hollandiában, hét muszlim terroristát elfogtak
Nagyszabású terrorcselekményre készülõ gyanúsítottakat vettek õrizetbe Hollandiában hónapokig tartó nyomozások eredményeként - közölte csütörtökön a hágai ügyészség.
- címkék:
- Hollandia
- Címkefelhõ »
Betiltják a mobiltelefon kerékpározás közbeni használatát Hollandiában
Hamarosan pénzbüntetéssel sújtják a kerékpározás közben mobiltelefont használókat Hollandiában. A kormány azért döntött a tilalom elrendelésérõl, mert egyre több az olyan kerékpáros baleset, amikor a kerekezõ üzenetet küld vagy telefonál biciklizés közben.
- címkék:
- Hollandia
- mobiltelefon
- kerékpár
- tiltás
- Címkefelhõ »
Már a hollandoknak is elege van a muszlim no-go zónákból
Legalább negyven muszlim no-go zóna van Hollandiában, ahova a többségi társadalom tagjai nem mernek bemenni, sokszor még a rendõrök sem. Mostanra a hollandoknak is elege lett, és sokan dán példa alapján akarják felszámolni a muszlim gettókat – írja a Magyar Idõk.
- címkék:
- Hollandia
- Címkefelhõ »
Dzsudzsák Balázst már Hollandiában is támadják
Már nem titok, hogy a magyar sztárfocista, Dzsudzsák Balázs az arab al-Ittihad Kalbába igazolt. Sokan felháborodtak döntésén, úgy érzik Dzsudzsák a pénz miatt döntött így. Hollandiában már mémet is csináltak belõle.
Íme a világ elsõ mûanyag hulladékból készült kerékpárútja
Vonat és bicikli ütközött Hollandiában, gyerekek haltak meg
Négy gyerek halt meg és ketten súlyosan megsérültek, miután egy gyerekeket szállító teherbicikli és egy vonat összeütközött a dél-hollandiai Oss városában.
- címkék:
- Hollandia
- baleset
- vonat
- Címkefelhõ »
A baloldal kebelén születik újjá az antiszemitizmus
Orbán Viktor magyar miniszterelnök mellett egyre többen hívják fel a figyelmet arra, hogy a nyugat-európai baloldali pártok körében egyre inkább egy új típusú antiszemitizmus kezd formát ölteni. A baloldali szélsõségesek kirekesztõ nézeteiket Izrael-ellenes retorikába csomagolják, de egyre többen ismerik fel, hogy ezzel csak antiszemita álláspontjukat próbálják leplezni. Körkép az egyre erõsödõ európai baloldali antiszemitizmusról.
Fejlemények Dzsudzsák Balázs ügyében: egy holland csapat viheti a focistát
A Rangadó.hu szúrta ki, hogy a holland elsõ osztályban játszó Fortuna Sittard csapata érdeklõdik Dzsudzsák Balázs iránt.
Kommunisták alapították Sargentini pártját, az utódpárt küldte õt az EP-be
Sokan teszik fel mostanában a kérdést, hogy mégis miféle párt politikusa lehet az agresszívan Magyarországra támadó Judith Sargentini, a válogatott hazugságokat tartalmazó, magyarellenes Soros-Sargentini-jelentés megalkotója. A válasz egyszerû: a pártja, a holland GroenLinks a kommunisták jogutódja.
A durván Izrael-ellenes Sargentini vádolja antiszemitizmussal a magyarokat
Míg az erõsen bevándorláspárti Judith Sargentini hazug jelentésében az „antiszemitizmus” miatt kárhoztatja Magyarországot, addig a holland szélsõbaloldali politikus és pártja hagyományosan ellenséges, antiszemita hangokat üt meg Izraellel szemben. Sargentini pártjának az egyik rendezvényén például a zsidóság elgázosítását követelték marokkói migránsok. A Magyarországot gyalázó politikus pedig nem határolódott el ettõl. Az is kiderült, hogy a holland EP-képviselõ párttársai fegyvereket csempésztek a Hamász nevû iszlám terrorszervezetnek Gázába, Sargentini pedig azon sajnálkozott, hogy nem lehetett ott a csempészhajón.
Több mint 250 milliárd forintnyi büntetés az ING-nek Hollandiában
Mintegy 775 millió euró (254 milliárd forint) pénzbírságot kellett megfizetnie az ING-nek Hollandiában, amiért a bank éveken keresztül nem végzett kellõen alapos ellenõrzéseket, és így nem tett eleget a pénzmosás elleni elõírásoknak – közölte kedden a helyi ügyészség.
- címkék:
- Hollandia
- büntetés
- ING
- Címkefelhõ »
A holland tulipánmánia volt a gazdaságtörténet elsõ nagy lufija
Gyors meggazdagodás után teljes vagyonvesztés: a világ elsõ modern pénzügyi válsága a 17. századi holland tulipánlázhoz kötõdik, amelyet azóta is a spekulációs õrület tankönyvi példájaként emlegetnek. Miután manapság különösen sok szó esik egy közelgõ gazdasági krízisrõl, hasonló jelek után kutatva érdemes felidézni az akkori részleteket.