fake news
címke rss- kapcsolódó címkék:
- álhír
- Soros György
- koronavírus
- Magyarország
- HVG

Most a nyugdíjemelésről hazudott a Népszava
Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkárának leveléről közölt álhírt a Népszava.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hazudott Magyarországról Joe Biden ENSZ-nagykövete, és amikor ez kiderült, nem volt hajlandó bocsánatot kérni
Hamis vádakkal illette Magyarországot az Egyesült Államok Biden által kinevezett ENSZ-nagykövete, a magyar külügy hiába vár elnézést, az amerikaiak egyelőre hallgatnak. A külügy tárca szóvivője felháborítónak nevezte a történteket – írja az Index.
Tételesen cáfolták a dollármédia újabb álhírét
Hétfőn egy balliberális szlovák lap magyar változatára hivatkozva arról írt a hazai dollármédia, hogy feltehetően diplomáciai hiba miatt nem vett részt Novák Katalin magyar államfő Szlovákia függetlenségének 30. évfordulóján megrendezett pozsonyi ünnepségen. A szlovák Pravda pedig ennél is továbbment, a cikkük alapján Novák Katalin Zuzana Caputová szlovák köztársasági elnök meghívásának el nem fogadásával közvetve a szlovák államisághoz fűződő hozzáállását fejezhette ki. A Magyar Nemzet azonban megszerezte Novák Katalinnak Caputovához címzett levelét, amely tételesen cáfolja a hazai dollármédia és a szlovákiai lapok rosszindulatú állhírkeltéseit, ...
Fokozza a háborús uszítást a Momentum - fotók
A momentumos Cseh Katalin európai parlamenti képviselő baloldali pártjával összhangban háborúpárti, megtévesztő jellegű álhírkeltést folytat a közösségi médiában, valótlan, azóta már megcáfolt „információk" terjesztése által a lengyel területre becsapódó rakétákkal összefüggésben. A hazai liberálisok amerikaibbnak akarnak látszani az amerikaiaknál, miközben nem fogják fel, hogy amit művelnek, az klasszikus értelemben vett háborús uszítás. A közösségi médiában folytatott, uszító jellegű tevékenységükből nem lehet másra következtetni, minthogy egy világháború kitörésének szurkolnak, hiszen egy orosz-NATO katonai konfliktus ezt eredményezné.
Megint gátlástalanul hazudott a Telex, most a tankerületi vezető jutalmáról
A volt indexesek Telex nevű blogja most éppen a tankerületi vezető jutalmáról hazudott, meglehetősen gátlástalanul. Szerintük 2020-ban nagy jutalmat kapott tankerületi vezetőként - holott, mint megtudtuk, 2020-ban nem is ő volt a vezető.
- címkék:
- fake news
- Telex
- hazugság
- Címkefelhő »
Fekete-Győr azt hazudta, hogy az erdélyi magyarok Gyurcsány alatt kaptak magyar állampolgárságot - videó
Fekete Győr András, a baloldali Momentum bukott elnöke egy videóban arról beszélt, hogy az erdélyi magyarok 2004-ben megkapták a magyar állampolgárságot. A valóság ezzel szemben az, hogy 2004. december 5-én épp a kettős állampolgárságról szóló népszavazás éve volt, amelynek végeredményét a baloldali propagandakampány befolyásolta. Fekete-Győr legfontosabb szövetségese, Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök azért folytatott gyűlöletpropagandát, hogy a külhoni magyarok – köztük az erdélyiek – ne kaphassanak magyar állampolgárságot. Gyurcsány azzal riogatta a hazai közvéleményt, hogyha a külhoniak visszakapják a magyar állampolgárságuukat, ...
Álhírt terjesztett évértékelő beszédében az Európai Bizottság elnöke
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen évértékelő beszédében többek között arról beszélt, hogy az orosz hadsereg mosógépekből, mosogatógépekből szereli ki az alkatrészeket, mert nincsen félvezetőjük. A Világgazdaság cikkében rávilágított, hogy ez közönséges álhír. A hűtőgépekbe, mikrosütőkbe valóban beépítenek csipeket – amelyek a háztartási gépek működését koordináló miniszámítógépek alkatrészei –, de minthogy viszonylag olcsó, egyszerű tömegtermékekről van szó, azokban megteszi általában a kevésbé modern, olcsóbb csip is. Ezek viszont nem felelnek meg a felső kategóriás orosz irányítható rakéták követelményeinek, hiszenn ...
Újabb elképesztő hírhamisítással bukott le a régi indexesek blogja, a Telex
A háború kitörése óta a baloldali sajtó a konfliktusba történő beavatkozás lelkes szószólójaként, majd később az Oroszország-elleni szankciók legnagyobb híveként próbálta meg befolyásolni a magyar közvéleményt. Míg a magyar kormány árstopokkal védi meg a magyar embereket a háborús infláció következményeitől, addig a baloldali újságírók mindent megtesznek, hogy kisebbítsék ezen intézkedések hatásosságát – írja a Tűzfalcsoport.
- címkék:
- Telex
- fake news
- Címkefelhő »
Fidesz: Nem mond igazat a HVG a bizottsági helyekről
A Szauer-féle HVG-ben szerda reggel megjelent egy megtévesztő jellegű, álhírekkel teletűzdelt cikk a következő cím alatt: A Fidesz „méltányos és fair" elosztást ígért, de aztán torz és aránytalan lett. A nagyobbik kormánypárt tételesen cáfolta a hangulatkeltő cikk tartalmát. A Fidesz-frakció sajtóosztályának közleményét alább változtatás nélkül közöljük.
- címkék:
- fake news
- HVG
- Fidesz
- Címkefelhő »
Álhír, hogy bárkit is elküldtek volna a kijevi magyar nagykövetségről, aki segítséget kért
Egészen elképesztő, hogy még ilyenkor, háború idején is vannak olyanok, akik álhíreket gyártanak és terjesztenek, s azért, hogy maguknak vagy másoknak politikai tőkét kovácsoljanak, megpróbálják lejáratni azokat, akik éppen azért dolgoznak, hogy segítsenek a bajba jutott honfitársainkon - írja a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán. Szijjártó Péter leszögezte: a valóság az, hogy a kijevi magyar nagykövetség teljes létszámmal működik, a nap folyamán több mint 50 magyar állampolgár kereste fel személyesen hosszabb-rövidebb időre az épületet és egyeztetett a szolgálatban lévő munkatársakkal.