hitelválság

címke rss

Sötét fellegek gyűlnek a Lehman Brothers romjai felett

Nagyvilág2008.09.23, 18:19

A Lehman Brothers befektetési bank nemrég még egyike volt a Wall Street büszkeségeinek, ma már azonban hullaszag lengi körül. A hitelválságba belebukott pénzintézet vezető közgazdásza számára az amerikai pénzpiaci felfordulás szeptember 11-ét idézi, és attól tart, hogy a gazdaság számára még csak most jön az igazán sötét időszak. Az [origo] tudósítója felkereste a múlt héten becsődölt bankot.

A hitelválság csalói és a politikusok

Gazdaság2008.09.23, 14:05

A világgazdaságot immár alapjaiban is megrendítő, több mint egy éve zajló hitelválságban eddig mindössze néhány mellékszereplő ellen emeltek vádat, a nagy halak eddig mintha megúszták volna a felelősségrevonást. Amerikában mindenesetre Barack Obama, a demokrata elnökjelölt egyik kampánytanácsadójának vissza kellett lépnie, mert kiderült, hogy 7 millió dollárt kapott egy azóta bajba jutott jelzáloghitelezőtől.

Bush agresszív fellépést ígér

Gazdaság2008.09.23, 16:06

Az amerikai kormány továbbra is fellép a gazdaság stabilizálása érdekében - üzente a piacoknak George Bush, az Egyesült Államok elnöke. Oroszországban hasonló intézkedésekről beszél a miniszterelnök, Vlagyimir Putyin.

A válság miatt csúszik a Nabucco

Gazdaság2008.09.23, 18:56

Legalább fél évet csúszhat a Nabucco-projekt finanszírozási csomagjának összeállítása a világméretű hitelválság miatt, a késlekedés azonban nem veszélyezteti a gázvezeték-beruházást - mondta Bayer Mihály Nabucco-nagykövet kedden az MTI-nek.

Szuperintézet menti meg a tőzsdéket

Gazdaság2008.09.23, 15:58

Az amerikai pénzügyminiszter, Henry Paulson és a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke, Ben S. Bernanke olyan javaslattal állt elő - magyar idő szerint pénteken -, amellyel megmentenék a hitelválság miatt bajba jutott amerikai pénzintézeteket. A javaslat lényege, hogy a kétes kihelyezéseket, bizonytalan követeléseket, amelyek veszteségeket okoznak a bankok mérlegében, egy új intézménybe helyeznék át.

A londoni Cityben betiltották a shortolást

Gazdaság2008.09.23, 16:06

A felügyelet döntése értelmében mostantól legalább egy hónapig tilos az árfolyamzuhanásra bazírozó, úgynevezett shortolás a londoni tőzsdén. Egyes vélemények szerint ennek az ügylettípusnak nagy szerepe volt a jelenlegi válság előidézésében.

S�p�ly�n lesikl�ban a BUX

Gazdaság2008.09.18, 17:27

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 425,31 pontos, 2,38 sz�zal�kos gyeng�l�ssel, 17 464,02 ponton z�rt cs�t�rt�k�n.

Elérhetőnek tarja eredménycélját az OTP

Archívum2008.09.18, 07:45

Az OTP Bank Nyrt. jó úton van 2010-es adó előtti eredménycélja, a 2 milliárd euró felé. "Minden fő mutató szerint az OTP jó úton halad, hogy teljesítse, amit ígért. Jó úton van az idei adózott eredménycélja felé, azaz legalább 10 százalékos növekedés felé", írta a bank elnöke, Csányi Sándor egy befektetőknek szánt, később megjelenő dokumentumban, amelyet a Dow Jones hírügynökség megszerzett.

Faktoringgal a hitelválság ellen

Gazdaság2008.09.26, 16:32

Több felmérés is azt mutatja, hogy egyre több kockázattal néznek szembe az üzleti vállalkozások, miközben a fizetésképtelenség és végelszámolások száma is egyre nő. Az utóbbi egyik oka a hosszú fizetési határidők miatti likviditási válság, ám az ez ellen kitalált pénzügyi konstruciót, a faktoringot még mindig kevés vállakozó veszi igénybe. A faktoring hazai elterjedtsége messze elmarad az európai szinttől.

Dél-Budapest túltesz Angyalföldön is

Ingatlan2008.09.03, 14:55

Sokéves mélypont az átadott lakások számában, hosszú évek óta először csökkenő telekárak az addig legkeresettebb területeken is, óvatosabb külföldi cégek és befektetési céllal vásárlók, a magyar vevők elmaradása - így jellemezhető a hazai lakáspiac elmúlt fél éve az Otthon Centrum szerint. De rosszabb is lehetne: a hitelválság hatását csak tompítva érezzük meg.

Milliárdokat veszít a JPMorgan

Archívum2008.08.29, 17:48

További 1,5 milliárd dolláros veszteségre számít a JPMorgan jelzáloghitel fedezetű értékpapírjain a folyó negyedévben, mivel a hitelpiaci válság és az ingatlanpiac labilis helyzete tovább romlott július óta - tette közzé a társaság.

Eladt�k a hitelv�ls�g els� n�met �ldozat�t

Gazdaság2008.08.29, 17:24

Az amerikai, dallasi sz�khely� mag�nt�ke-befektet� (private equity) c�g, a Lone Star Funds meg�llapodott arr�l, hogy felv�s�rolja az IKB Deutsche Industriebank AG-t, amely a jelz�logv�ls�g els� n�met �ldozata volt - �rja a Bloomberg.

Recesszióba süllyedhet az észt gazdaság

Gazdaság2008.08.13, 15:27

Tizennégy éves mélyponton van az észt gazdaság, ezzel újabb uniós ország süllyedhet recesszióba, a második a hitelválság kezdete óta.

Szigor�bbak a hitelez�si felt�telek

Gazdaság2008.08.11, 16:14

A rosszabbod� gazdas�gi kil�t�sok �s saj�t finansz�roz�si helyzet�k miatt a m�sodik negyed�vben az eur��vezeti kereskedelmi bankok tov�bb szigor�tott�k a hitelez�st a v�llalatok sz�m�ra, de lassabban, kisebb ar�nyban, mint az els� negyed�vben.

A magyar bankok is �rzik a hitelv�ls�got

Gazdaság2008.08.08, 14:29

A hazai bankok mindegyike �rzi a nemzetk�zi hitelv�ls�g hat�s�t, ami �vatosabb kihelyez�si politik�ra �s a magasabb forr�sk�lts�gek miatt n�vekv� kamatszintek meghat�roz�s�ra k�nyszer�ti a p�nzint�zeteket - mondta Kozma Andr�s, a Commerzbank eln�k-vez�rigazgat�ja.

Kibírták a biztosítók a hitelválságot

Archívum2008.07.28, 08:47

A nagy európai biztosítók egyike sem kényszerült tőkeemelésre a másodlagos jelzálogpiaci krízis nyomán, bár az eredményeken és az árfolyamokon keresztül igencsak megérezték annak hatásait - derül ki a Bloomberg elemzésből.

Nem látszik az alagút vége Amerikában

Gazdaság2008.07.24, 07:32

Bár az év eleje óta számos elemző látni vélte a fényt az alagút végén, az elmúlt hetek eseményei mégis a hitelválság súlyosbodását és a lakáspiacok egyre nagyobb pangását vetítették előre - írja a Napi Gazdaság

Jobb a v�rtn�l a JP Morgan eredm�nye

Gazdaság2008.07.22, 11:37

A hitelv�ls�ggal kapcsolatos le�r�sai k�vetkezt�ben 53 sz�zal�kkal cs�kkent a JP Morgan Chase m�sodik negyed�ves nyeres�ge: az ad�zott eredm�ny �gy 2,00 milli�rd doll�r, egy r�szv�nyre 54 cent lett, az egy �vvel kor�bbi 4,23 milli�rd, egy r�szv�nyre 1,20 doll�r ut�n.

Súlyos válság várható az építőiparban

Ingatlan2008.07.22, 12:30

A globális építőipar még koránt sem jutott túl a hitelpiaci válság nehezén - állítja a világ egyik legnagyobb hitelbiztosítója. A piaci szereplők többsége a helyzet további romlására számít.

Mélyponton a Swiss Re

Archívum2008.07.16, 15:34

Több mint öt éves mélypontjára zuhant a Swiss Re - a világ vezető viszontbiztosítója - részvényeinek árfolyama szerdán, a biztosító bejelentésére, hogy közel tízmilliárd - pontosan 9,6 milliárd - dollárral érintett a Freddie Mac és a Fannie Mae jelzáloghitel-intézetek adósságaiban.

Nagyot esett a toki�i t�zsde

Gazdaság2008.07.08, 08:21

Kedden 2,5 sz�zal�kkal gyeng�lt a toki�i �rt�kt�zsde f� mutat�ja els�sorban a p�nz�gyi pap�rok hanyatl�s�ra, amit a glob�lis hitelv�ls�ggal kapcsolatban fel�jult aggodalmak v�ltottak ki.

Visszaesik idén a befektetői ingatlanpiac

Ingatlan2008.07.07, 16:03

Mostanra, úgy tűnik, elérte a magyar ingatlanpiacot a hitelválság, bár ezt egyelőre csak a legnagyobb szereplők érzik meg. A külföldi befektetőknek kevesebb pénz áll a rendelkezésükre, így csökkenőben a forgalom.

Szegény kínaiak fedezik az USA jómódú fogyasztását

Gazdaság2008.07.06, 18:42

Miközben az USA gazdasága komoly nehézségekkel küzd, a világ másik végén rohamtempóban zárkózik fel a hatalmas India és Kína. A fogyasztói piacgazdaság szülőatyja, az Amerikai Egyesült Államok már képtelen megtermelni az általa elfogyasztott javak ellenértékét - ehhez nélkülöző kínaiak százmilliói nyújtanak segítséget neki. Közben az amerikai elnökválasztási kampányban még mindig népszerű téma a kínai árukkal szembeni fellépés lehetősége, bár egyre többen hangoztatják, hogy alapvetően nem a kínaiak pénze miatt van gödörben Uncle Sam boltja.

Angol cégek reménye a magyar ppp

Gazdaság2008.06.27, 14:54

A ppp-konstrukcióknak nagy szerepük lehet a régió infrastruktúrájának modernizálásában, de még a 2012-es foci-Eb feltételeinek megteremtésében is. Mindez pedig kapóra jön a nagy nyugati építőipari vállalatoknak a hitelválság miatt erősen visszaesett beruházások okozta mélyrepülésből való kilábaláshoz.

R�faragtak a bankszektor alkalmazottai

Gazdaság2008.06.26, 15:51

A fejlett orsz�gokban eddig 83 ezer ember k�nyszer�lt t�vozni a p�nz�gyi c�gekt�l a hitelv�ls�g kapcs�n, de amerikai v�lem�nyek szerint a neheze m�g csak ezt�n j�n. J�v� ilyenkorra m�r 175 ezer k�r�l lesz az �ll�sukat vesztett p�nz�gyesek sz�ma, a Bloomberg amerikai h�rszolg�lat �ltal �sszegy�jt�tt adatok szerint.

A hitelválság húzós része hátravan

Gazdaság2008.06.24, 12:20

A jelzáloghitel-válságnak 2008-ban sokkal súlyosabb hatásai lesznek, mint amelyek 2007-ben érezhetőek voltak - figyelmeztet az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb tanulmányában, amelyet kedden hozott nyilvánosságra.

Újabb leépítésre készül a Citigroup

Archívum2008.06.23, 14:12

Tízszázalékos leépítés bejelentésére készül az amerikai Citigroup vezető pénzintézet befektetési banki üzletágában, a jelentések szerint ez mintegy 6 és félezer állás megszüntetését jelenti. A Citigroupnál összesen 350 ezren dolgoznak.

�jabb t�keemel�ssel pr�b�lkozik az UBS

Gazdaság2008.06.18, 15:03

16 milli�rd sv�jci frankos (15,4 milli�rd doll�ros) r�szv�nykibocs�t�st hajt v�gre Sv�jc m�sodik legnagyobb, a hitelv�ls�g miatti neh�zs�gekkel k�zd� bankja, az UBS. Ez a bank m�sodik k�s�rlete p�nz�gyi helyzet�nek rendez�s�re.

A Toyotának is betett a hitelválság

Gazdaság2008.06.18, 16:12

A Toyota japán autóipari cég későbbre halasztja az amerikai Mississippi államban tervezett összeszerelő üzemének beindítását. A cég vezérigazgató-helyettese az amerikai hitelpiaci válsággal és az amerikai autóeledások jövőjét övező aggodalmakkal indokolta bejelentését.

A Lehman Brothers is nagyot bukott

Gazdaság2008.06.18, 15:33

A v�rakoz�soknak megfelel�en alakult a Lehman Brothers m�sodik negyed �ve: az Egyes�lt �llamok negyedik legnagyobb befektet�si bankja 2,8 milli�rd doll�ros vesztes�get k�nyvelt el a hitelv�ls�g miatt. A banknak ez az els� vesztes�ge az�ta, hogy 1994-ben kiv�lt az American Expressb�l. �

T�k�t emel az UBS

Gazdaság2008.06.04, 18:10

A hitelv�ls�g egyik legnagyobb vesztese, a sv�jci UBS 31 sz�zal�kkal a szerdai z�r� �rfolyam alatt bocs�t ki �j r�szv�nyeket, hogy alapt�k�j�t megdupl�zza - �ll a www.bloomberg.com internetes oldalon.

A Lehman Brothers miatt gyengült a dollár

Archívum2008.06.03, 08:05

Gyengült a dollár a keddi kereskedés  kora reggeli szakaszában arra az értesülésre, hogy a Lehman Brothers amerikai befektetési banknak akár 4 milliárd dollár tőkeemelésre lesz szüksége a hitelválság miatti veszteségeinek a pótlására.

Coface: drámaian nőtt a nemfizetések száma

Gazdaság2008.05.28, 10:26

A Coface tapasztalatai alapján drámaian romlottak a cégek fizetési szokásai: 2008 első négy hónapjában. 45 százalékkal növekedett a nemfizetések száma a 2007-es év ugyanezen időszakához viszonyítva. Ez a jelenség egyértelmű bizonyítéka a hitelválságnak, még akkor is, ha ez a szám - amelyhez a Coface működési területének 65 országából gyűjtötte az adatokat - a krízis kirobbanásakor hagyományosan magasabb értéket mutat.

A Cityben nem csökkentek a bankárpénzek

Archívum2008.05.28, 01:13

A múlt évben kirobbant globális hitelválság, a hatalmas banki veszteségleírások, állományi leépítések még egyetlen százalékkal sem mérsékelték a londoni Cityben, az európai pénzvilág központjában dolgozóknak idén kifizetett jutalmakat, prémiumokat a múlt év után.

Enyhülni látszik a hitelválság

Gazdaság2008.05.06, 11:36

Kezd visszatérni az élet a magas kockázatú - és így magas hozamú - cégadósságok piacára, amelyet tavaly nyár óta megbénított a nemzetközi pénzügyi válság, de a javulás csak viszonylagos, a kockázatok változatlanul fennállnak, hétfőn megjelent londoni hitelminősítői elemzések szerint.

A diákhiteleket is elérte a válság

Archívum2008.04.24, 06:28

Az USA jelzálogpiacáról kiinduló, a világ nagy részét érintő hitelválság a lakásvásárlók után mára elérte a diákhitelezésre - azon belül a szövetségi forrásokra is - támaszkodó amerikai felsőoktatási rendszer résztvevőit is. A piac szereplői vagy kormányzati beavatkozásban bíznak, vagy a kivonulást választják - olvasható a Napi Gazdaságban.

T�keemel�s �s �j eln�k az UBS-n�l

Gazdaság2008.04.23, 18:37

A kevesek �ltal ismert Peter Kurert v�lasztott�k a sv�jci UBS els� ember�nek szerd�n. A kev�s banki tapasztalattal rendelkez� szakm�j�t tekintve jog�sz v�gzetts�g� Kurerre v�r a hitelv�ls�g legnagyobb vesztes�gle�r�s�t elk�nyvelni k�nyszer�l� bank talpra �ll�t�sa.

S&P: Kelet-Európa a legsebezhetőbb

Gazdaság2008.04.21, 15:33

Az összes felzárkózó térség közül a tágabb értelemben vett Kelet-Európa szuverén adósai a legsebezhetőbbek a globális hitelválság esetleges további súlyosbodásának hatásaitól, áll a Standard & Poor's hétfőn Londonban kiadott elemzésében, amely szerint Magyarországnál vannak jóval sérülékenyebb felzárkózó térségi gazdaságok is.  

A hitelválság ellen lép fel a BoE

Gazdaság2008.04.21, 12:39

A világgazdaság egyetemes történetének eddigi legnagyobb értékű, 50 milliárd fontos (csaknem 100 milliárd dolláros) egyszeri nagybani hitelpiac-segítő fedezetcsere-akcióját jelentette be hétfőn a Bank of England (BoE), oldandó a teljesen bedugult brit bankközi és lakossági hitelpiac bénultságát.

Ism�t vesztes�ges a Citigroup

Gazdaság2008.04.18, 17:58

Imm�r a m�sodik egym�st k�vet� negyedben lett vesztes�ges az amerikai Citigroup a nem els�rend� hitelv�ls�g miatt.

Soros jól jött ki a hitelválságból

Archívum2008.04.17, 16:46

Soros György Brüsszelben, a hitelválságról szóló könyve bemutatója kapcsán azt mondta, hogy a bankszektort sújtó krízis fő tanulsága abban áll, hogy nem csupán a pénzellátást kell ellenőrzés alatt tartani, hanem a hitelezést is. Szerinte a pénzügyi buborék már kipukkadt, most a nyersanyagpiaci buborék dagad előttünk.

Újabb veszteség a Merrill Lynchnél

Archívum2008.04.16, 08:52

Az amerikai Merrill Lynch 6 és 8 milliárd dollár közti eszközoldali veszteséget jelentett be előzetes negyedéves eredmény-kimutatásában.

Lassul London GDP növekedése

Archívum2008.04.15, 17:33

Határozottan megtorpan az idén London gazdasági növekedése a globális hitelválságnak a citybeli pénzügyi szolgáltató szektorra gyakorolt hatása miatt, áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző intézet keddi előrejelzésében. Egy másik keddi londoni elemzés szerint évtizedek óta nem látott kiterjedésű ingatlanár-defláció kezdődött a brit piacon.

Deutsche Bank: kényszerű adósságeladás

Archívum2008.04.14, 17:28

Az európai bankok újabb jelentős veszteségekkel néznek szembe a hitelválság következtében. A Credit Suisse 5 milliárd dolláros veszteségleírása után a Deutsche Bank kényszerült 20 millió dolláros kötelezettség-eladásra tőkeáttételes kivásárlással.

Százmilliókat hoz az amerikai cégvezér

Ingatlan2008.04.12, 14:44

Miközben a globális hitelválság hatására a legtöbb országban menekülnek az ingatlanból a befektetők, úgy tűnik, a mi régiónk továbbra is vonzó. A világ egyik legnagyobb vállalatának exelnöke rövid idő alatt több százmillió eurót készül befektetni nálunk és a környező országokban.

A GE inkább a jövőre építhet

Gazdaság2008.04.11, 16:29

Az egyik elsőként beszámoló amerikai nagyvállalat, a General Electric, az Egyesült Államok második számú ipari csoportja pénteken a vártnál kisebb profitot jelentett az első negyedévről, miután az amerikai gazadság gyengélkedése, a hitelválság visszavetette a pénzügyi, az ipari és az egészségügyi üzletág nyereségét.

Globális válságra globális megoldást

Gazdaság2008.04.07, 17:32

A jelenlegi globális hitelválság azért kirívó a korábbiakhoz képest, mert ezúttal a világgazdaság legerősebb bankrendszerei gyengültek. A nem elsőrendű - subprime - amerikai jelzálogadósi kör nem teljesítő kötelezettségei nyomán kirobbant bankközi hitelpiaci válság főleg az amerikai és a svájci bankrendszert rongálta.

A hitelválságra globális megoldás kell

Gazdaság2008.04.07, 13:32

Globális szintű kormányzati beavatkozásra van szükség a hitelválság kezelésére, mondta a hétfői Financial Timesnak Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, aki szerint a piaci felfordulás most már a világgazdasági növekedést is hátráltatja.

Amerikai-angol stáb kezelné a hitelválságot

Archívum2008.03.31, 18:36

Amerikai-angol válságstáb alakul a pénzpiaci zavarok kezelésére: George Bush amerikai elnök és Gordon Brown brit miniszterelnök megállapodott, hogy fokozzák a két ország együttműködését.