Gyurcsány Ferenc

címke rss

Gyurcsány vagy Orbán Magyarországa - ki kezeli jobban a válságokat?

Gazdaság2021.06.16, 12:31

A politikai versenyfutás során megkerülhetetlen kérdés a jó kormányzásról szóló diskurzus. A jó és a rossz kormányzás közötti különbség megtétele azért elengedhetetlenül fontos, hogy megkülönböztethetővé váljék az ország építésére, illetve leépítésére vonatkozó politika. Miután 2008-ban gazdasági világválság, 2020-ban pedig a koronavírus rengette meg Magyarországot, érdemes összehasonlítani a két krízisre adott politikai válaszok hatékonyságát és eredményességét. A kormányzás minőségének többek között közigazgatási, államigazgatási, társadalmi, gazdasági, fejlesztési, adóügyi, monetáris, fiskális, közbiztonsági, egészségügyi, politiikai ...

Gyurcsány Ferenc állt a pedofilellenes törvény elleni tüntetés élére

Itthon2021.06.14, 21:39

Gyurcsány Ferenc a teljes DK-s vezetéssel és aktivistákkal vonult ki a pedofilellenes törvény elleni tüntetésre. A bukott miniszterelnök, a baloldal vezetője nem is akarta titkolni, hogy a tüntetést a Soros-világ mellett a baloldali pártok szervezték.

Gyurcsányék drasztikus adóemelésre és kórházbezárásra készülnek

Itthon2021.06.14, 15:10

Jelentős adóemelés és kórházbezárás szerepel a baloldal választási programjában - mindez az Országgyűlés hétfői, napirend előtti felszólalásaiból derült ki. A baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc a kormányzati adócsökkentési terveknek ment neki.

Gyurcsányék bukott szocialista politikáját akarja visszahozni a baloldal

Itthon2021.06.14, 09:55

A baloldalon összeállt a Gyurcsány Ferenc vezette koalíció, melynek vezetői - élén a bukott miniszterelnökkel -  többször elszólták magukat: a 2010 előtti, sokszorosan megbukott szocialista politikát akarják visszahozni. Ez nagyon durva megszorításokkal járna, ahogy az a Gyurcsány-Bajnai-korszakban volt, amikor két Gyurcsány- és egy Bajnai-csomag keretén belül szegényítették el a magyar embereket. Ezzel szemben az Orbán-kormány óriási mértékű segítséget nyújt a magyar családoknak. 

Elképesztő felvételek arról, milyen helyzetekkel kell megküzdeniük a hazai ételfutároknak - videó

Kultúra2021.06.11, 21:08

Bagi Iván e héten is mélyen belenyúlt a darázsfészekbe, az ott begyűjtött fullánkokat pedig a hetente jelentkező, a közélet, a bulvár és a celebvilág aktualitásainak görbe tükröt tartó műsorában hasznosította. A népszerű humoritsa belecsípett Fekete Laciba is, aki miatt kitört Szicília legaktívabb vulkánja, az Etna. A természettudományok és technika iránt érdeklődők persze nem csupán a tűzhányók aktivitásáról, de a tankok tavaszi párosodásáról is értesülhetnek a Darázsfészek legutobbi epizódjából, amelyből az is kiderül: képes-e egy papagáj elsajátítani Gáspár Laci szavajárását.

Rákay Philip: Gyurcsányék jó tíz éve még egész mást mondtak

Itthon2021.06.12, 20:51

A Gyurcsány család még céget is alapított azért, hogy kihasználja a kínai-magyar kapcsolatokban rejlő üzleti lehetőségeket - írta legújabb bejegyzésében Rákay Philip.

Minden második kórházat bezárna a Gyurcsány vezette baloldal

Itthon2021.06.12, 12:54

A Gyurcsány-párt politikusa, László Imre, a DK egészségügyi főszakembere arról beszélt az ATV-ben, hogy indokolatlanul sok kórház működik az országban, ezért 60-70-et be kellene zárni.

Karácsony Gergellyel a Gyurcsány-féle múlt tér vissza

Itthon2021.06.12, 09:24

Amennyiben Karácsony Gergely lesz a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali koalíció jelöltje, akkor Gyurcsány emberei térnek vissza a kampányba is, és ők akarják majd irányítani Magyarországot, úgy, ahogy történt ez 2010 előtt. Karácsony már a 2019 októberében történt főpolgármesterré választása után is Gyurcsány embereivel tömte tele a Városházát, köztük van többek között Draskovics Tibor, Gyurcsány volt pénzügy-, majd rendészeti minisztere, Gál J. Zoltán, Gyurcsány egykori szóvivője és államtitkára, Kolber István, Gyurcsány volt fejlesztési minisztere, Atkári János, Demszky korábbi helyettese, az 1956-os szabadságharcot ellenforradaloomnak ...

Kocsis Máté: Ha Gyurcsányné harcolni akar az oligarchák ellen, akkor kezdje Gyurcsánnyal!

Itthon2021.06.11, 13:46

Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a közösségi oldalán reagált Gyurcsány Ferencné csütörtök esti, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elhangzott szokásos és minden alapot nélkülöző vádaskodásaira.

Már a baloldalon is egyre többen ismerik el, Gyurcsány előre döntött az előválasztási színjáték nyerteséről

Itthon2021.06.10, 16:38

Az ismert baloldali politológus, Ceglédi Zoltán csütörtökön elismerte, hogy az előválasztáson előre leosztották a lapokat, Karácsony Gergely lesz a baloldal közös jelöltje. Mint ismert, Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezetője már hónapokkal ezelőtt kijelölte régi bizalmasát, a főpolgármestert, aki közel két évtizede teljesíti a politikai utasításait. Egyre nyilvánvalóbb, egyre több baloldali szereplő ismeri el, hogy az előválasztás nem több egy szimpla politikai színháznál. 

Gyurcsány Ferenc mindenkit feláldoz a Darázsfészek újratöltve című műsorban

Kultúra2021.06.10, 10:59

Még a szövetségeseit is feláldozza Gyurcsány Ferenc abban a Bagi Iván és stábja készítette paródiában, amelyben Karácsony Gergely is felbukkan, mint a Feláldozhatók újabb részének főszereplője.

Így tették tönkre a magyar gyerekes családokat és a nyugdíjasokat Gyurcsányék

Gazdaság2021.06.10, 07:50

Szerdán nagyszabású gazdasági programot hirdetett Orbán Viktor kormányfő: az intézkedések a társadalom valamennyi csoportját pozitívan fogják érinteni. A magyar gazdaság több mint egy évtizede szárnyal, aminek a gyümölcsét most lehet learatni. Tovább folytatódik a 13. havi nyugdíj visszaépítése, amit Gyurcsányék elvettek; visszaadják a gyermekes családoknak a 2021-es személyi jövedelemadót, és bejelentette a miniszterelnök, hogy a cél a 200 ezer forintos minimálbér. Pontosan most érdemes felidézni, hogy nem volt ez mindig így: a baloldali kormányok elhibázott gazdaságpolitikájukkal államcsőd közelébe navigálták az országot, behívtákk ...

Támogatókat keresnek az őszödi beszédről szóló film alkotói

Film2021.06.09, 16:34

Ugyan még nem tudni, hogy az Elk*rtuk című új mozifilm - amely játékfilmként dolgozza fel az elhíresült Gyurcsány-beszéd történetét - mikor kerül a hazai és külföldi mozikba, finanszírozási háttere azonban már most hatalmas médiaérdeklődést keltett. A Megafilm producerei, Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya állami támogatás nélkül, klasszikus produceri eszközökkel teremtették elő a gyártási költségeket. Az őszödi beszédről készülő filmben nincs közpénz, az alkotók azonban további támogatókra számítanak.

Gál J. Zoltán: Gyurcsány régi embere, aki most Karácsony Gergelyt irányítja

Itthon2021.06.09, 07:50

A csetlő-botló Medgyessy Péter után Karácsony Gergelynek "segít" Gál J. Zoltán volt kormányszóvivő. A baloldal befolyásos szereplője mindent Gyurcsánynak köszönhet. A volt miniszterelnök mellé is ő küldte, míg most a legfőbb feladata, hogy a bukott kormányfő folyamatos ellenőrzés alatt tartsa a beosztottját a városházán, és átsegítse Karácsonyt a nehéz kommunikációs helyzeteken. Mára az is kiderült, hogy Karácsony minden írásbeli megnyilvánulását Gál J. szerkeszti és teszi közzé. 

Napi balfék: Gyurcsányné meséi

Itthon2021.06.09, 08:43

Forrás: Origo middle off 800 1000

A marihuánát sem veti meg Gyurcsány alkalmi útitársa

Itthon2021.06.08, 18:36

A Nina néven bájait áruló ifjú hölgy az Instagram-képei alapján nemcsak a bukott kormányfővel, de a fűvel is baráti viszonyt ápol.

Gyurcsányék aktivistája megtaposta a Hír TV riporternőjét - videó

Itthon2021.06.08, 15:54

Megsérült a Hír TV riportere a Demokratikus Koalíció hétfői, szentendrei utcafórumán. Egy DK-s aktivista akkor taposta meg szándékosan a hölgyet, amikor interjút akart készíteni Gyurcsány Ferenccel. 

Gyurcsányék aktivistája megtaposta a Hír TV riporternőjét - videó

Itthon2021.06.08, 13:49

Megsérült a Hír TV riportere a hétfői DK-s szentendrei utcafórumon. Egy DK-s aktivista akkor taposta meg szándékosan, amikor interjút akart készíteni Gyurcsány Ferenccel. Mutatjuk a Hír TV videós beszámolóját!

Szexmasszőrrel repült Brüsszelbe Gyurcsány

Itthon2021.06.08, 12:50

Érdekes útitársa akadt Gyurcsány Ferencnek Brüsszel felé repülve: olvasónk hívta fel a figyelmet egy képre, amelyet egy „erotikus masszőrként" tevékenykedő hölgy osztott meg Instagramján önmagáról és a baloldal nagyvezéréről.

5 ok, amiért a Gyurcsány-koalíció Karácsony Gergelyt indítja 2022-ben

Itthon2021.06.08, 10:43

Karácsony Gergely a közelmúltban bejelentette indulását a Gyurcsány Ferenc által koordinált kormányfőjelölti előválasztáson. Ugyan több jelölt is versenyben van, a jelek mégis arra mutatnak, hogy a balliberális szövetség kész tényként kezeli Budapest főpolgármesterének előválasztási „győzelmét". A Századvég összegyűjtötte, hogy miért valószínű, hogy a volt miniszterelnök vezette baloldal Karácsonyt állítja rajthoz a 2022-es országgyűlési választásokon.

Mit csinál Gyurcsány egykori minisztere a budapesti Városházán?

Itthon2021.06.08, 09:20

Visszatértek a főváros vezetésébe a Gyurcsány-korszak bukott politikusai. Gál J. Zoltánt már bemutattuk, ő Gyurcsány régi bizalmi embere, és most ő írja Karácsony beszédeit, sőt, még a Facebook-bejegyzéseit is. Gyurcsány másik bizalmi embere, Draskovics Tibor is visszatért, aki a bukott miniszterelnök rendészeti minisztere volt, és arról lett ismert, hogy hamis bizonyítékokat próbált gyártani egy terrortámadásra, és hamis vádakkal megpróbálta letartóztattatni a Hír TV újságíróit. 

Gyurcsány Ferenc ismételten bevezetné a vizitdíjat és a kórházi napidíjat

Itthon2021.06.07, 15:12

Jól látszik, hogy a baloldal a kórházi napidíjat és a vizitdíjat akarja visszaépíteni - így reagált Gyurcsány Ferenc felszólalására Dömötör Csaba hétfőn az Országgyűlésben. Szó volt még a 101 évvel ezelőtti trianoni diktátumról és többek között a baloldali oltásellenes politikáról is. 

Levesfotót lopott Gyurcsány

Itthon2021.06.07, 13:50

Gasztronómiai bejegyzésnek álcázott politikai bejegyzést tett ki Gyurcsány Ferenc a hétvégén, de nem volt hozzá elég alapanyaga. Úgyhogy a régi recepthez nyúlt. Lenyúlt - vette észre a Ripost.

Napi balfék: Ferit köszöntik

Itthon2021.06.05, 11:19

Forrás: Origo middle on 1200 1200

Apáti Bence: Három idézet a közelmúltból

Itthon2021.06.03, 10:34

Három idézet fog következni a közelmúltból. "Ha netán a Jobbik összeállna a DK-val, ami soha nem fordulhat elő, én sem tudnék például tükörbe nézni, meg mások sem a Jobbikban, akkor azt a választópolgárok sem díjaznák, hiszen valószínűleg sokkal többet veszítene mind a jobbik, de valószínűleg a DK is sokkal többet veszítene, ha a két párt összeadná." "Egyszer és mindenkorra szeretnénk megválaszolni ezt a kérdést, bármilyen formában is merüljön fel: Összefog-e a Jobbik a jövőben bármelyik baloldali parttal? NEM" "Gyurcsány Ferencnek a felszólalása engem abszolút felháborított. Gyurcsány Ferenc beszél itt morális kérdésekről, hattalmi ...

Művészeket fenyegetnek az Elk.rtuk című film miatt, a baloldalt ez nem zavarja

Itthon2021.06.02, 22:17

A 888.hu megkereste a baloldali pártokat azzal kapcsolatban, hogy elítélik-e az Elk*rtuk című film szereplőit ért atrocitásokat. Az MSZP, a DK, a Jobbik, és a Momentum közül egyik párt sem válaszolt, ami azt mutatja, a baloldalt nem zavarja, hogy jobboldali művészeket fenyegetnek.

Így alázza meg saját magát egy Jobbik-jelölt - videó

Itthon2021.06.02, 14:38

Korábban még keményen bírálta Gyurcsány Ferencet és a DK-t az a Pál Gábor, akit most Gyurcsányné támogat a szentendrei előválasztási komédián. Pál Gábornak - aki Vona Gábor sajtófőnöke is volt - nem meglepő módon korábban antiszemita botrányai is voltak. 

Apáti Bence: Gyurcsány idegállapotba kerül - videó

Itthon2021.06.02, 10:16

Gyurcsány Ferenc már nem az a laza, tornacipős, borvirágos, fiatalokkal beszélgető Feri, ehelyett mostanában dühöng, fenyegetőzik és toporzékol a Parlamentben - mondja legújabb videójában Apáti Bence. Nézze meg a videót!

Napi balfék: Gyurcsány csávókái

Itthon2021.06.02, 08:19

Gyurcsány Ferenc 15 éve mondta el az őszödi hazugságbeszédét, majd miután annak hangfelvétele nyilvánosságra került, Gyurcsány a rendszerváltás óta nem látott rendőri erőszakkal reagált a tüntető tömegre. Emlékezetes az is, hogy a beszéd előtt hetekkel Gyurcsány bejelentette a brutális megszorításokat tartalmazó csomagját. Többek között 30 százalékkal emelkedett a gáz ára, növelték a villamos energia árát, emelték az áfakulcsot, a jövedéki adót és a munkáltatói járulékot is. Az intézkedéseknek viszont itt még nem volt vége. Szintén bejelentették, hogy 2008-tól tandíjat kell fizetni, és 2007-ben bevezetik a vizitdíjat és a kórházi naapidíjat ...

Schiffer András: Semmit sem tanult a baloldal a bukott kormányzásukból

Itthon2021.06.01, 13:35

Gyurcsány Ferenc a demokrácia alapjait tagadta meg az őszödi beszédben, a baloldal pedig azóta sem tanult a hibákból – ezt mondta az LMP korábbi társelnöke egy vitaműsorban. Schiffer András arra utalt: ha a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal hatalomra kerülne, azzal egy olyan pártszövetség kezébe kerülne az ország, amely 2006 óta nem jutott túl a morális válságon - írta a Híradó.hu.

A CÖF-CÖKA civil szervezet vándorkiállítást rendez a 2006-os gyurcsányi terrorról

Itthon2021.06.03, 20:02

A 2006-os Gyurcsány-terror eseményeit bemutató országjáró vándorkiállítást rendez a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) a Nemzeti Jogvédő szolgálat (NJSZ) kezdeményezésére – jelentette be a CÖF-CÖKA szóvivője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Gyurcsány és a baloldal bármikor képes rárontani az országra, amikor a hatalmi érdekei kívánják

Itthon2021.05.31, 16:57

Ez már világos beszéd, amit az elmúlt napokban csinált azzal, hogy kihívta a kormányfőt, szomorú, hogy 15 évvel az őszödi beszéd után még mindig Ön a baloldal vezetője - mindezt Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszolta Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalására hétfőn az Országgyűlésben. Szó volt ma a Gyurcsány család zavaros ügyeiről is.

Gyurcsány a baloldal vezetője, Jakab Péter mindenben engedelmeskedik főnökének

Itthon2021.05.31, 17:56

Mára teljesen egyértelművé vált, hogy Jakab Péter a baloldalt irányító Gyurcsány Ferenc bábja lett. Ezt igazolja, hogy a Jobbik az elmúlt időszakban több körzetben is - a sajátja helyett - a Demokratikus Koalíció (DK) jelöltje mögé állt be, és a pártelnök - Gyurcsány érdekeinek mentén - kellemetlen, bohóckodásba fajuló statisztaszerepet vállalt a Gyurcsány-show-ban. A két politikus közötti alá-fölé rendeltségi viszonyt jól mutatja, hogy a Jobbik elnöke már nyíltan hízeleg a DK elnökének. Mindebből jól látszik, hogy Gyurcsány Ferenc kézben tartja a dolgokat a baloldalon: természetesen nemcsak Karácsony Gergely, hanem Jakab Péter főnöke is.

Mit gondolnak most az őszödi beszédről a Gyurcsány irányítása alá került Jobbik vezetői?

Itthon2021.05.31, 12:13

Az őszödi beszéd 15. évfordulóján megkérdeztük a Jobbik vezető politikusait, hogyan értékelik most Gyurcsány Ferenc 2006-os beszédét és annak társadalmi következményeit. Mint ismert, a párt a 2006-os őszi eseményeket követően erősödött meg. A kilenc megkérdezett képviselőből egy sem válaszolt a kérdéseinkre.

Karácsony Gergely mozgalma tele van Gyurcsány Ferenc embereivel

Itthon2021.05.31, 11:03

Karácsony Gergely új mozgalmának aláírói jórészt 2010 előtt is a szocialista–szabad demokrata kormányokat támogatták - írja a Magyar Nemzet. A baloldal vezetője itt is a saját embereivel veszi körül a főpolgármestert, itt is teljes kontroll alatt tartja jelöltjét. 

Napi balfék: A Gyurcsány-show legújabb fellépője

Itthon2021.05.31, 10:50

Egyre alkalmatlanabb miniszterelnök-jelölteket talál a baloldal, erre reagál a Napi balfék. Karácsony Gergely után már egy csiga is alkalmas jelöltnek tűnhetne.

Őszödi évforduló után: Gyurcsány Ferenc máig büszke a hazugságbeszédre, Karácsony Gergely meg sem mer szólalni

Itthon2021.05.31, 09:02

15 éve hangzott el Gyurcsány Ferenc őszödi hazugságbeszéde, amelyben az MSZP-frakciónak arról beszélt, hogy éveken keresztül hazudott, eltitkolta az ország gazdasági állapotát a választók elől. A felvétel csak néhány hónappal később szivárgott ki, nem sokkal azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc brutális gazdasági megszorításokat tartalmazó csomagot mutatott be. Miután a hangfelvétel nyilvánosságra került, Gyurcsány a rendszerváltás óta nem látott rendőri erőszakkal reagált a tüntető tömegre. Lovasrohamot vezényelt a békés megemlékezőkre, a rendőrterror során gumilövedékekkel lőtték ki emberek szemét, rengetegen súlyosan megsérültek. ...

Nemcsak szemét, hanem mindenét elveszítette a 2006-os rendőri brutalitás áldozata

Itthon2021.05.31, 07:44

2006-ban a brutális rendőri fellépés miatt nemcsak a fél szemét, hanem mindenét elveszítette - nyilatkozta híradónknak Nagy László. A férfi azt mondta: soha nem lehet elfelejteni és megbocsátani azt, amit Gyurcsány Ferenc és az utasítására cselekvő rendőrök tettek 15 évvel ezelőtt. A nyugalom megzavarásra alkalmas felvételek következnek! - írja a hirtv.hu.

Karácsony Gergely vesszőfutása: így vergődik a hazugságspirálban

Itthon2021.05.29, 10:14

Hetek óta tart Karácsony Gergely szánalmas vesszőfutása, amint újabb és újabb hazugságokba menekül. Miután kiderült, hogy a főpolgármester egyáltalán nem tud angolul, egyre gyorsuló hazugságspirálba került. Megalázó, kellemetlen helyzetek, kínos magyarázkodások és sok-sok botrány - ezek jellemzik a baloldali előválasztási színjáték Gyurcsány által kiszemelt győztesének elmúlt heteit. Nézzük végig, honnan indult és hova süllyedt az utóbbi időben látványosan összeomló Karácsony Gergely és éppen csak elkezdett kampánya! 

Kocsis Máté Gyurcsánynak és Gyurcsánynénak: Most már tényleg elég volt!

Itthon2021.05.28, 16:48

Most már tényleg elég volt - írja Kocsis Máté Facebook-bejegyzésében a Gyurcsány-házaspárnak.  Nehéz higgadtnak maradni, amikor épp maguk beszélnek a bérből és fizetésből élőkről, válságkezelésről, képmutatásról, milliárdosokról, megviselt emberekről - írja a Fidesz frakcióvezetője.

Folytatódik Karácsony Gergely vesszőfutása: már nem is válaszolhat a kérdésekre

Itthon2021.05.28, 15:49

Karácsony Gergely jól láthatóan annyira tart főnökétől, Gyurcsány Ferenctől, hogy pár egyszerű kérdésre nem tudott válaszolni a 15 évvel ezelőtt elhangzott őszödi beszéddel kapcsolatban. Így sajnos többek között azt sem tudtuk meg, hogy elgondolkozott-e azon, hogy felmond-e az akkori Miniszterelnöki Hivatalban. Kérdéseinkre egy Facebook-bejegyzést kaptunk, amit a főpolgármester ellenőrzésére a Városházára helyezett Gál J. Zoltán írt. Karácsony hallgatása érthető, mivel 17 éve gyakorlatilag a bukott kormányfő irányítja, sőt mára a budapesti Városházán ismételten megalakult a Gyurcsány-kormány.

Nyilvánosan hízeleg Jakab Péter Gyurcsány Ferencnek, az őszödi évforduló napjaiban

Itthon2021.05.28, 15:40

Ismét kiderült, hogy a Jobbikban is mindenben Gyurcsány Ferenc szava a döntő. A párt elnöke, Jakab Péter nyilvánosan hízelgett a bukott miniszterelnöknek. És éppen Őszöd 15 éves évfordulójának napjaiban.

Brutális rendőrterrorral verte és kínozta Gyurcsány Ferenc az ellene tüntetőket

Itthon2021.05.28, 12:17

2006 őszén kíméletlen brutalitással lépett fel a Gyurcsány Ferenc közvetlen irányítása alatt lévő rendőrség mindazokkal szemben, akik a bukott miniszterelnök lemondását követelték az őszödi beszéd kiszivárgása után.  Azóta kiderült, hogy az akkori baloldali hatalom szándékosan vezényelt rossz felszereltségű, helyismeret nélküli, más városokból Budapestre szállított rendőröket a TV-székházhoz, hogy minél nagyobb legyen a káosz. Gyurcsányról kiderült, hogy személyesen adott utasításokat a rendőri vezetésnek. A TV-ostromot követően a rendőrség elképesztő brutalitással lépett fel mindenkivel szemben, aki tüntetni mert a hazugságon lebukkott ...

Orbán Viktor: Amikor az őszödi beszéd miatt a lázadások kitörtek, a fiamat rögtön bezártam egy biztonságos helyre - videó

Itthon2021.05.28, 11:14

Megdöbbentő felvételeket mutatott közösségi oldalán Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc rendőrterrorjáról. A drámai képsorok alatt a miniszterelnök reggeli rádióinterjúja hallható, amint felidézi emlékeit az őszödi beszédről.

Ilyen volt Gyurcsány rendőrterrorja, mutatjuk a megdöbbentő felvételeket - videó

Itthon2021.05.28, 09:37

Brutális rendőrterrort vezényelt 2006-ban Gyurcsány Ferenc. 167-en megsérültek, több ember szemét kilőtték. Összeállításunkban megmutatunk néhányat a legkegyetlenebb támadásokból.

Szemkilövetés, 167 súlyos sérült: Gyurcsány szerint így sem volt elég brutális a 2006-os rendőrterror - videó

Itthon2021.05.27, 20:26

Setesutának nevezte a rendőrség 2006-os fellépését Gyurcsány Ferenc egy interjúban. Emlékezetes: csak október 23-án 167-en sérültek meg a gyurcsányi rendőrterrorban. Több embernek kilőtték a szemét, egyikük emiatt teljesen elvesztette a látását és öngyilkos lett. Nézzék meg, mit mondott Gyurcsány, hogyan tagadta a rendőrterrort Gyurcsányné, és mi volt a valóság!

Teljes abszurditás: Karácsony Gergelynek kampányol Márki-Zay Péter, pedig ő is indul az előválasztáson

Itthon2021.05.27, 15:01

Itt van az újabb bizonyítéka annak, hogy az előválasztás nem több a baloldali pártvezetők által előre megtervezett színjátéknál: a "Gyurcsány-show" két szereplője, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter közös fotót tett közzé, amit a főpolgármester mutatott meg közösségi oldalán. Mint ismert, a baloldalt vezető Gyurcsány Ferenc régi, megbízható emberét, a főpolgármestert jelölte ki közös kormányfőjelöltnek.

Gyurcsány rendőrterrorjának halálos áldozata is volt

Itthon2021.05.27, 12:02

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni események mutatták meg, hogy Gyurcsány Ferenc nemhogy felelősséget vállalt volna az elkövetett, az emberek sokaságát megnyomorító, szörnyű tettekért, hanem gátlástalan módon tagadja a bizonyított tényeket is - minderről Gaudi-Nagy Tamás beszélt az Origónak. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője szerint erre jó példa, hogy nemrég Gyurcsányné azzal a hazugsággal állt elő, hogy több rendőr sérült meg súlyosan, mint tüntető. Amikor a 2006 ősze miatt végül megbukott baloldal arcai az akkori bűnöket mentegetik, jogállamot és annak úgymond helyreállítását emlegetik, akkor érdemes felidézni aa ...

Napi balfék: Hazudott, hazudik, hazudni fog

Itthon2021.05.27, 12:05

15 éves Gyurcsány Ferenc őszödi hazugságbeszéde. Gyurcsány sem akkor, sem azóta nem kért bocsánatot az elhangzottakért, azért, hogy becsapta a választókat, sőt, az elmúlt években, az elmúlt napokban is tovább hazudott, most már a hazugságbeszédről. Erre reagál a Napi balfék is. 

Apáti Bence: Elk.rtad, csávókám!

Itthon2021.05.27, 17:50

Én pontosan emlékszem Csávókám, hol voltam 15 éve. Moziban. Ott kaptam egy SMS-t, egy amúgy liberális haveromtól, aki azt kérdezte, hogy nézem-e a híreket. És persze mea culpázott egyet.

Kocsis Máté: Az én édesanyámra is gumilövedékkel és füstgázzal támadtatott Gyurcsány

Itthon2021.05.27, 08:52

Gyurcsány Ferenc azt állítja, 800 millió forint közpénzből készült a róla szóló film. Ez egy újabb hazugság a bukott kormányfőtől, amire most Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is reagált Facebook-oldalán. Kocsis Máté szerint beteges, ahogy Gyurcsány Ferenc újra és újra hazudik. 

Gyurcsány után a felesége is hazudik: letagadja a brutális rendőrterror áldozatait

Itthon2021.05.27, 08:08

Továbbra sem hajlandó szembenézni a tizenöt éve elmondott őszödi hazugságbeszédével és annak társadalmi következményeivel - így a véres rendőrterrorral, a megfélemlített magyar emberekkel és a csőd szélére került magyar gazdasággal - Gyurcsány Ferenc. Hiába kérdeztük a másfél évtizeddel ezelőtti eseményekről az egykori kormányfőt, nem reagált a megkeresésünkre. Így továbbra sem derült ki, hogy megbánta-e a gazdasági adatok meghamisítását, a magyarok millióinak átverését, és hogy beszélt-e erről Karácsony Gergellyel, valamint hogy egyetért-e a feleségével, aki néhány napja azt hazudta, hogy több rendőr sérült meg 2006-ban, mint tüntető.

Gyurcsány Ferenc nem kér bocsánatot a hazugságbeszédért, hanem tovább hazudik róla - videó

Itthon2021.05.26, 20:14

15 évvel ezelőtt hangzott el Balatonőszödön Gyurcsány Ferenc hazugságbeszéde (a legmegdöbbentőbb részletei itt hallgathatók meg). A bukott miniszterelnök azóta sem kért bocsánatot azért, mert miniszterelnökként két éven keresztül hazudott "reggel, éjjel meg este". Sőt, az elmúlt években, az elmúlt napokban is tovább hazudott, most már a hazugságbeszédről. Vagyis továbbra is fenntartja a 15 évvel ezelőtti hazugságait. Nézze meg erről készült videónkat!

Őszöd után: ez volt Gyurcsány brutális megszorító csomagja

Itthon2021.05.31, 10:04

Bár a 15 évvel ezelőtt elhangzott őszödi beszéd előtt soha nem látott jólétet ígért Gyurcsány Ferenc a választóknak, de 2006 június elején az általa okozott tragikus gazdasági helyzet miatt brutális megszorító csomagot jelentett be. A dilettáns gyurcsányi megszorítások nem hozták meg az eredményt, 2010-re a csőd szélére került az ország. A bukott kormányfő "legnagyobb eredménye" többek között, hogy több ezer orvost, ápolót és tanárt rúgtak ki, a munkanélküliség 12 százalékra emelkedett, fizetős lett az óvodai és iskolai étkezés, a tankönyvek ára az egekbe emelkedett. Gyurcsány most is jólétet ígér, de most már mindenki látja, hogy eez ...

Századvég: Gyurcsány összes elképzelése megvalósult az előválasztás előtt

Itthon2021.05.26, 14:36

Hangzatos előválasztási ígéretek a választóknak, majd alkuk a háttérben. A Gyurcsány-korszak köszön vissza a baloldalon, a tempót egyértelműen a volt miniszterelnök diktálja az előválasztási tárgyalásokon éppúgy, mint a fővárosi Városházán. 15 évvel az őszödi beszéd elhangzása után alakul a „nagy visszatérés" - írta legújabb elemzésében a Századvég.

Kocsis Máté Gyurcsánynak: Magánál nagyobb hamis gazembert nem hordott a föld a hátán

Itthon2021.05.26, 13:35

A politikai öröksége után még ki meri nyitni a száját? Segítek emlékezni: rablóprivatizáció, ellopott állami vállalatok, fillérekért elcsencselt ingatlanok, eladósított ország, becsapott és tönkretett családok, hazug költségvetés, kormányzatba beépült alvilági körök, vérfürdő Budapest utcáin - így reagált Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Gyurcsány Ferenc egyik kommentjére, amit Orbán Viktor oldalán tett.

Napi balfék: Gyurcsány nem érti, hogy mit nem lehet ezen érteni

Itthon2021.05.26, 12:34

A Napi balfék elképzelte, hogy miként tanítja Gyurcsány Ferenc Fekete-Győr Andrást. A Momentum elnökének azonban még rengeteget kell fejlődnie, ha olyan akar lenni, mint mestere.

Orbán Viktor: Ki hol volt, amikor először hallotta az őszödi beszédet? - videó

Itthon2021.05.26, 12:04

Ma 15 éve, hogy elhangzott Gyurcsány Ferenc beszéde zárt ajtók mögött Balatonőszödön. Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videóban osztott meg részletet Gyurcsány őszödi beszédéből.

Ezt hozta a motoros futár: itt a Gyurcsány hazugságbeszédéről készülő film első előzetese!

Itthon2021.05.26, 11:37

Ahogy arról korábban írtunk, szerda reggel egy motoros futár érkezett az Origo szerkesztőségébe, aki Gyurcsány Ferenc őszödi beszédével kapcsolatban hozott egy pendrive-ot. Az adathordozón a Gyurcsány hazugságbeszédéről készülő film első előzetese látható! A film producere Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya. Nézze meg a film előzetesét!

XXI. Század Intézet: Az őszödi beszéd ma is minősíti a baloldalt és Karácsony Gergelyt is

Itthon2021.05.26, 09:52

Gyurcsány Ferenc ma 15 éve mondta el az őszödi beszédként elhíresült szónoklatát, amelyben beismerte, hogy átverésre, hazugságra alapozva nyerte meg a 2006-os országgyűlési választást. A beszéd nyilvánosságra kerülése, illetve a gazdasági megszorítócsomagok hatására a korábban többmilliós szavazótáborral rendelkező MSZP támogatottsága süllyedésnek indult, a baloldal pedig szétesett, sok kicsi párt jelent meg. Hiába alakult ki ugyanakkor körülötte a rendszerváltoztatás után látott legnagyobb hitelességi válság, a 2009-ben megbukott kormányfő ma ismét a baloldal vezetője lett. Az őszödi beszédben elmondottak pedig ma is jól jellemzik ...

"Elk.rtuk. Nem kicsit, nagyon" - videó

Itthon2021.05.26, 09:28

"Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet" - minden bizonnyal ez az őszödi beszéd legelterjedtebb és legismertebb néhány mondata, amelyet Gyurcsány Ferenc mondott 2006. május 26-án az azt  megelőző másfél év kormányzásáról. Az őszödi beszéd 2006. szeptember 17-én szivárgott ki, és a rendszerváltás utáni évek egyik legsúlyosabb politikai válságát okozta. Hallgassa meg a részletet! 

Motoros futár hozott ma reggel az Origo szerkesztőségébe az őszödi beszéddel kapcsolatban egy pendrive-ot

Itthon2021.05.26, 09:58

Szerda reggel egy motoros futár érkezett az Origo szerkesztőségébe, aki Gyurcsány Ferenc őszödi beszédével kapcsolatban hozott egy pendrive-ot.

Hallgassa meg Gyurcsány Ferenc hazugságbeszédének legmegdöbbentőbb részleteit!

Itthon2021.05.26, 09:24

Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde tele volt felháborító részletekkel. Megmutatta, hogy mit gondol az általa lenézett választókról, az országról. Hallgassák meg az alábbi összefoglalót, amely az interneten terjedt a beszéd legmegdöbbentőbb részleteivel.

15 éves Gyurcsány őszödi hazugságbeszéde

Itthon2021.05.26, 09:21

Gyurcsány Ferenc 15 éve, 2006. május 26-án mondta el zárt ajtók mögött az őszödi beszédét, amelynek későbbi kiszivárgása leleplezte a hazugságokra alapozott kormányzását. A hangfelvételt szeptemberben küldték el ismeretlenek a magyar sajtónak, azt követően, hogy a Gyurcsány-kormány történelmi megszorításokat vezetett be. Gyurcsány sem akkor, sem azóta nem kért bocsánatot az elhangzottakért, azért, hogy becsapta a választókat. A beszéd miatt tüntetéshullám tört ki, Gyurcsány utasítására pedig a rendőri vezetők az 1956-os forradalom évfordulóján lovasrohamot vezényeltek a békés megemlékezők ellen, és több ember szemét kilőtték. Az őszzödi ...

Karácsony Gergely példátlan vesszőfutása miatt összevissza hazudozik

Itthon2021.05.25, 17:52

Karácsony Gergely nemrég egy baloldali propagandalapnak adott interjút, amelyben Budapest főpolgármestere újabb hazugságokkal állt elő, miközben saját magát áldozatként próbálta beállítani. Ezek az eszközök viszont egyetlen célt szolgáltak, azt, hogy elterelje a figyelmet a folyamatos botrányairól. Karácsony példátlan vesszőfutása miatt menekül hazugságokba.

Tévedésekre épül Gyurcsányék rezsiprogramja

Itthon2021.05.25, 12:29

Gyurcsány Ferenc felesége, a Demokratikus Koalíció miniszterelnökjelölt-jelöltje közműminimumot és fogyasztáshoz kötött, progresszívan emelkedő energiaárakat vezetne be a háztartások körében. A magyar lakosság fogyasztási szerkezete miatt a program nem csökkentené érdemben az életszínvonalbeli különbségeket, azonban jelentősen növelné a családok rezsiterheit. A Századvég elemzése.

Így irányítja Karácsony Gergelyt a baloldal valódi vezetője, Gyurcsány Ferenc

Itthon2021.05.25, 09:13

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere már 2004 óta Gyurcsány Ferenc embere, az ő akaratát teljesíti. Dolgozott a bukott miniszterelnöknek politikai tanácsadóként, aztán volt frakcióvezető-helyettes egy olyan pártban, amelyet éppen Gyurcsány kérésére robbantott szét. Később Zugló polgármestereként, majd főpolgármesterként tolta maga előtt Gyurcsány, aki a héten látványos jelét adta annak, hogy ki a főnök: hangos krákogással jelezte a főpolgármesternek, hogy ne válaszoljon az újságírók kérdéseire.  

Gyurcsány Ferenc felesége nem kampányol, hiszen nekik is Karácsony Gergely a jelöltjük

Kultúra2021.05.24, 19:34

Nem kampányol Gyurcsány Ferencné, mint ahogy egy valódi előválasztásnál azt gondolni lehetne - persze, nem véletlen: az előválasztás természetesen nem valódi. Eldőlt: a Gyurcsány vezette baloldal jelöltje Karácsony Gergely. Így Gyurcsány felesége csak teleírja a Facebookot például olyan lényeges dolgokkal, hogy rozmaringot metszeget.

Gyurcsev Kláráné dr. Gergely Szilveszter írása a Kontrán

Itthon2021.05.23, 15:52

A Kontra megmutatja, ha 2022-ben a baloldal nyerne, akkor a következő történne - olvassák el Gyurcsev Kláráné dr. Gergely Szilveszter írását!

Elk.rtuk: itt van a Gyurcsány-film Facebook-oldala!

Itthon2021.05.22, 11:16

Elindult az őszödi beszéd kiszivárgásáról készülő krimi Facebook-oldala. A film producere Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya. 

Apáti Bence: Gyurcsány krákog

Itthon2021.05.21, 11:57

Nem Gyurcsány a főnök, ugyan, ő csak megbújik, meghúzódik a háttérben. Pokolian szerényen. Észre sem venni azt a jó embert, szinte el is tűnik, valósággal beleolvad a dunaújvárosi tapétába. Nem utasít, nem mond senkinek semmit, még csak nem is utal semmire sem. Istenem, hát néha kiszárad a torka, víz - igen, víz, a teringettét - meg sehol, amivel orvosolni lehetne a bajt, úgyhogy krákog egy halkat. Diszkréten. Alig hallani a dolgot. Van ilyen. Mert ebben a fasiszta diktatúrában már meg sem köszörülheti a torkát az ember anélkül, hogy rá ne vetné magát a jobboldali propagandasajtó?

Napi balfék: Feri, hogy van Karácsony angolul?

Itthon2021.05.21, 11:16

Korábban az Origo is beszámolt róla, hogy Karácsony Gergely semmilyen idegen nyelven nem beszél, erről ő maga viszont többször is hazudott. Nemrég Budapest főpolgármestere azt mondta, hogy angol nyelvtudása speciális és hiperpasszív. Erre reagál a Napi balfék. 

Rákay Philip ismét Gyurcsányt és feleségét kérdezi

Itthon2021.05.20, 18:31

Gyurcsány Ferencnek és feleségének tett fel kérdést a Facebookon Rákay Philip. 

Gyurcsány krákogással jelzi Karácsonynak, ne válaszoljon az újságírónak - videó

Itthon2021.05.19, 16:04

Az összbaloldal tegnapi sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc krákogással jelezte Karácsony Gergelynek, hogy ne válaszoljon a doktorijával és az egyetemi állásával kapcsolatos kérdésekre az újságírónak - ez látszik a Hír TV által nyilvánosságra hozott felvételen. A DK-elnöke azután avatkozott közbe, hogy a főpolgármester megpróbált vitatkozni a tudósítóval, természetesen a tőle megszokott zavarodottsággal. Karácsony még a legegyszerűbb kérdésekre sem tudott válaszolni - Gyurcsány Ferenc sietett a segítségére. A baloldali városvezető egyre kellemetlenebb helyzetekbe keveredik nyelvtudásának hiánya, és az ezzel kapcsolatos hazugságai mmiatt, ...

150 millió forintból népszerűsíti magát a BKK, miközben a főváros hónapok óta pénzhiányról beszél

Itthon2021.05.19, 10:28

150 millió forintot költ a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) marketingre, többek között médiaügynökségi, médiatervezési és médiavásárlási feladatokat kell ellátni a nyertesnek - írja a Magyar Nemzet. Mint ismert, a főváros és annak vezetése hónapok óta pénzszűkére panaszkodik. 

Karácsony Gergely: 17 éve teljesíti, amit Gyurcsány Ferenc kér

Itthon2021.05.18, 08:58

Jó másfél évtizede szolgálja ki Gyurcsány Ferencet Karácsony Gergely, aki 2004-ben a Miniszterelnöki Hivatalon belül lett a politikai tanácsadója a volt miniszterelnöknek. Ekkor cégén keresztül több tízmilliós megbízást kapott. Ezt önéletrajzában megpróbálta eltitkolni. Hiába múltak az évek, Karácsony azóta is Gyurcsány embere. A kedvéért még az LMP-t is szétrobbantotta. Szombaton pedig bejelentette, hogy indul a baloldali előválasztási komédián. Mivel 99 néven indított mozgalmat, ezért azóta a közösségi médiában arról beszélnek, hogy ez azt jelenti: 99% Gyurcsány, 1% Karácsony. Ahogy azt az Origo megmutatta, főpolgármesterként is GGyurcsány ...

Dömötör Csaba: Ez a banda 99 százalékban Gyurcsányt, egy százalékban Karácsonyt tartalmaz

Itthon2021.05.17, 15:21

Világos, hogy az oltásellenes baloldal csúfosan megbukott - mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz képviselője napirend előtti felszólalásában az Országgyűlésben. Szó volt még arról is, hogy Karácsony Gergely egyértelműen Gyurcsány Ferenc bábja. 

Bemutatjuk Gyurcsány emberét, aki Karácsony Gergelyt irányítja a Városházán

Itthon2021.05.16, 10:04

Mára a budapesti Városháza egyik legbefolyásosabb embere Gál J. Zoltán lett, aki Gyurcsány államtitkára volt a kétezres években. Gál J. Medgyessy Pétert árulta el, hogy Gyurcsány mellé szegődjön. Azóta is a baloldal vezetőjének bizalmi embere, jelenleg ő felügyeli Karácsony Gergely munkáját a Városházán, hivatalosan stratégiai főtanácsadó pozícióban. Még a főpolgármester Facebook-oldalát is ő írja. 

Kocsis Máté: 99 százalék Gyurcsány, 1 százalék Karácsony

Itthon2021.05.16, 10:23

Kocsis Máté szerint újabb mozgalom indult a baloldalon. Legújabb Facebook-bejegyzésében a Fidesz frakcióvezetője kiemeli, hogy a baloldali koalíció továbbra is 99 százalékban Gyurcsány Ferencről szól.

Remegő hangon, Gyurcsány régi szlogenjeit ismételgetve tartott élőnek mondott beszédet a Facebookon Karácsony Gergely

Itthon2021.05.15, 19:17

Miután Karácsony Gergely szombat reggel egyszer bejelentette, hogy elindul az előválasztásnak nevezett komédián, délután megismételte ugyanezt. Egy átlagos politikustól szokatlan módon beszédének jelentős részében remegett a hangja, sőt, amikor egy idézetet felolvasott, jól láthatóan remegett a keze.  A főpolgármester nem volt a helyzet magaslatán, kérdés, mit szól ehhez legfőbb támogatója, Gyurcsány Ferenc. Karácsony egyébként beszédét a bukott kormányfő Köztársaság demagógiája köré építette, megmutatva, hogy ki diktál a baloldalon. Mivel valami mozgalomszerűséget is bejelentett, ahol 99 százalékról beszélt, azóta elterjedt a mondáás: ...

Deák Dániel: Karácsony Gergelyre ráéghet a nyelvvizsgabotránya

Itthon2021.05.15, 17:59

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője Joe Biden amerikai elnök beiktatási beszédének lebutított változataként jellemezte Karácsony Gergely előválasztási jelentkezését az Origónak adott értékelésében. A szakértő szerint a főpolgármester Gyurcsány Ferencékhez hasonlóan valóságtagadó kommunikációt folytat, amivel már rövid távon is rosszul járhat. Szombati teátrális és színpadias beszéde alkalmatlan arra, hogy érdemben javítsa a megítélését vidéken - jelentette ki a politikai elemző, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a baloldali főpolgármesternek előbb-utóbb választ kell adnia a nyelvvizsgájával kapcsolatban felmerültt ...

Így robbantotta szét Karácsony Gergely az LMP-t Gyurcsány kedvéért

Itthon2021.05.15, 11:45

Mára teljesen egyértelmű, hogy 2013-ban Karácsony Gergely azért robbantotta szét az LMP-t, hogy a 2014-es választásokra csatlakozni tudjon a Gyurcsány Ferenc által kitalált baloldali összefogáshoz. Döbbenetes tény: Karácsony még Gyurcsány Miniszterelnökségének dolgozott, amikor már az LMP-t szervezte - vagyis új pártját, a Lehet Más a Politikát már az első percben elárulta. Nem véletlen, hogy még Schiffer Andrásnak, az LMP volt társelnökének sem árulta el közös múltját Gyurcsánnyal, ez Schiffer egyik nyilatkozatából is kiderül.

Rákay Philip: Miért éppen Karácsony Gergely a tökéletes jelölt Gyurcsányék számára? – videó

Itthon2021.05.15, 11:40

Kicsoda valójában Karácsony Gergely, és kinek áll érdekében, hogy miniszterelnök legyen? - tette fel a kérdést közösségimédia-oldalán Rákay Philip producer, kommunikációs szakember. Egy videóban foglalta össze, hogy nem ő az első kirakatjelölt, akivel Gyurcsány választást akarna nyerni.

Előválasztási komédia: Karácsony Gergely bejelentette, elindul

Itthon2021.05.15, 11:02

Színpadias módon, a szülőfalujából küldött videóban jelentette be Karácsony Gergely, amit eddig is mindenki tudott: elindul a nem véletlenül Gyurcsány-show-nak nevezett előválasztáson. Eddig Gyurcsány Ferenc tervei szerint haladnak a dolgok: az általa választott főpolgármester is színpadra lépett.  

Hollik István: A Gyurcsány-show újabb állomásához érkeztünk

Itthon2021.05.15, 10:31

"Elérkeztünk a Gyurcsány-show újabb állomásához, most Karácsony Gergely lép porondra" - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán közzétett videójában.

Tele van Gyurcsány Ferenc embereivel a budapesti Városháza

Itthon2021.05.15, 10:27

A 2019-es önkormányzati választást követően a budapesti Városháza megtelt a Gyurcsány-korszak embereivel. Karácsony Gergely szó nélkül átengedte az irányítást nekik. A Városházát - vagyis a Fővárosi Önkormányzatot - valójában nem a főpolgármester, Karácsony Gergely, hanem a baloldal  vezetője, Gyurcsány Ferenc irányítja.

Az ismert baloldali tanácsadó szerint Karácsony indulása Gyurcsány érdeke

Itthon2021.05.10, 16:57

Reménytelennek tartja Karácsony Gergelyt az előtte álló feladatokra Nagy Attila Tibor baloldali tanácsadó, aki korábban a gyászoló családok manipulálására vette rá a baloldali pártokat. Az egyik baloldali újságban megjelentetett írásában lényegében arról értekezett, hogy a főpolgármester indulása egyértelműen Gyurcsány Ferenc érdeke.

Napi balfék: VV Klári, a villalakó

Itthon2021.05.10, 13:14

A Napi balfék elképzelte, hogy miként festene Gyurcsányné egy népszerű valóságshow-ban.

Nem kérnek bocsánatot a baloldali politikusok a WHO döntése ellenére sem

Itthon2021.05.10, 09:18

Pénteken a WHO feltételek nélkül jóváhagyta a 18 éven felülieknek a Sinopharm alkalmazását, ezzel végképp beigazolódott, amit eddig is tudni lehetett: a kínai oltóanyag hatékony és biztonságos a vírus ellen. Mivel a hazai baloldali politikusok hónapok óta mindenféle alap és szakmai háttértudás nélkül támadják a keleti oltást, ezért a nemzetközi szervezet döntése után többüket is megkérdeztük, hajlandóak-e bocsánatot kérni a magyar közvéleménytől. Cikkünk megjelenéséig csak Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese, és Hadházy Ákos, Momentum-közeli képviselő reagált a megkeresésünkre, de érdemi választ nem kaptunk tőlük. A baloldal ...

Napi balfék: Gyurcsány bosszankodik

Itthon2021.05.08, 13:51

Engedélyezte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kínai Sinopharm-vakcina használatát. Erre reagál a Napi balfék.

Napi balfék: Gyurcsányék tartják a szavukat

Itthon2021.05.07, 11:43

A Demokratikus Koalíció (DK) Gyurcsány Ferenc feleségét indítja miniszterelnök-jelöltként. Gyurcsányné rengeteg mindent megígért beszédében, erre reagál a Napi balfék.

Így próbálják Gyurcsányék elbizonytalanítani az embereket az oltásokkal kapcsolatban

Itthon2021.05.05, 09:57

A nyílt oltásellenesség mellett a vakcinákkal szembeni elbizonytalanítás is fontos kampányeszköze Gyurcsányéknak. A mostani taktika több elemből áll, így megkérdőjelezik a keleti vakcinák hatékonyságát, valamint azt az álhírt is terjesztik, hogy a nem nyugati vakcinákkal beoltottak nem utazhatnak majd. Ehhez persze segít nekik a baloldali propagandasajtó is. Nem meglepő módon az elbizonytalanítási kampány vezéralakja az egykori "kvízprofesszor", Vágó István, valamint a DK-s szakpolitikus és háziorvos, Komáromi Zoltán. A baloldal célja, hogy a vakcinákkal való bizonytalanság keltése miatt a járvány elhúzódjon, és minél később térjen ...

Baloldali előválasztás-kampány: minden előre el van döntve

Itthon2021.05.04, 19:20

A baloldali politikusok igyekeznek úgy tenni, mintha az ellenzéki előválasztásnak nevezett folyamat során a választóknak valódi döntési lehetősége lenne. A kiszivárgó információk szerint ugyanakkor valójában már lényegében mindent eldöntött a hat baloldali párt: Karácsony Gergely lesz a közös miniszterelnök-jelöltjük, néhány egyéni körzetet leszámítva pedig nem lesz érdemi verseny, azokról is megállapodtak már. Az előválasztással az egyedüli céljuk a baloldali szavazók aktivizálása, hiszen jelenleg jóval kevesebben vennének részt a választáson közülük, mint a kormánypárti szavazók. Gyurcsány Ferenc a 2002 utáni taktikáját frissíti úújra: ...

Napi balfék: Gyurcsány igazat mond

Itthon2021.05.02, 11:00

Gyurcsány Ferenc nap mint nap bebizonyítja, hogy bizony ő irányítja a teljes baloldalt, ő a főnök. Erre reagál a Napi balfék. 

Fidesz: Gyurcsányék megint bizalmatlanságot akarnak kelteni a vakcinákkal szemben

Itthon2021.04.30, 15:15

Gyurcsányék ismét bizalmatlanságot akarnak kelteni a vakcinákkal szemben, azt sugallva, hogy az egyik oltás jobb a másiknál. Ez azonban nem igaz, a Magyarországon elérhető összes vakcina hatékony és biztonságos - így reagált a Fidesz Barkóczi Balázs DK-s szóvivő pénteki nyilatkozatára.

Ismét hazudott a baloldal táskás embere, Czeglédy Csaba – videó

Itthon2021.04.30, 15:07

Budai Gyula Gyurcsány ügyvédjének, Czeglédy Csabának egy újabb hazugságát leplezte le. Mindezek ellenére a DK Czeglédyt indítja a szombathelyi baloldali előválasztáson.

Rákay Philip nyílt videóüzenetet küldött Gyurcsány Ferencnek

Itthon2021.04.30, 12:46

Túl messzire mentetek, állítsátok le a baloldal oltásellenes kampányát! - szólította fel Gyurcsány Ferencet Rákay Philip egy videóüzeneten keresztül. Nézze meg a videót!