Gyula
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- kékfény
- rendõrség
- ügyészség
- Fidesz
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A leggyorsabb sírásót keresték Gyulán
Néhányan talán morbidnak találják, pedig ez is egy szakma - vallja a Országos Sírásó Verseny fõszervezõje. Nem mindennapi versenyt rendeztek Gyulán.
- címkék:
- Gyula
- sírásó
- Címkefelhõ »
Jön a glutén- és alkoholmentes biosör
Különleges gabonákból készült biosörket fog gyártani a gyulai Körös-Maros Biofarm Kft.
Itt kiderül, hogy mûködött a magyar Downtown Abbey
Az Almásy-kastély kiállításán nemcsak a grófok, de az egykori személyzet életébe is bepillantást nyerhetünk. Megtudhatjuk, mit ettek, hogyan tisztálkodtak és szépítkeztek, hogyan mulatoztak és aludtak századokkal ezelõtt egy alföldi kastélyban.
Bringával fedeztük fel Békés megye szépségeit
Három kastélyt érintõ túránk Békéscsabáról indult, majd Pósteleken, illetve Gyulán át Gyulaváriig tartott. Közben nemcsak az egykori békési fõúri világ tárult fel elõttünk, de megismertük a környék neves vízfolyásait, sõt erdõtelepítõ civilekkel is találkoztunk.
Több mint két milliárdból fejleszthet Gyula
Több mint kétmilliárd forintnyi fejlesztési forrást nyert a gyulai önkormányzat az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázaton- közölte Gyula polgármestere, Görgényi Ernõ.
- címkék:
- Gyula
- fejlesztés
- pályázat
- korszerûsítés
- Címkefelhõ »
Látványos csatajelenetekkel és apródiskolával is készül Gyula a Végvári Napokon
Látványos csatajelenetekkel és apródiskolával is készül Gyula a Végvári Napokon
Mától tíz napig tobzódhat Shakespeare-ben Gyulán
Mától tíz napig tobzódhat Shakespeare-ben Gyulán
- címkék:
- Shakespeare
- Magyarország
- Gyula
- masnyar
- Címkefelhõ »
Újabb migránsokat fogtak el Gyulánál
Iraki és pakisztáni migránsok jutottak át a zöldhatáron Romániából Gyulára. A magyar rendõrök átadták a román hatóságoknak az illegális bevándorlókat.
Halálos baleset történt Gyulánál
Halálos baleset történt a 44-es úton Gyulánál. Egy autó és egy kamion ütközött. Egy ember meghalt.
Gyula öt fesztivállal kényezteti idén nyáron a látogatóit
Gyula öt fesztivállal kényezteti idén nyáron a látogatóit
- címkék:
- Gyula
- bemutató
- Gyulai Várszínház
- Címkefelhõ »
Választás 2017: simán nyert a Fidesz, összetöpörödött a Jobbik
A kormánypártok jelentõs fölényét hozták a 2017 elsõ hónapjaiban megtartott idõközi választások. A Fidesz–KDNP összesített támogatottsága 45,9 százalék volt, míg a 2014-ben közösen induló baloldali pártoké csupán 17,31 százalék. A Jobbik roppant gyengén szerepelt az idõközi voksolásokon, még a 7 százalékot sem sikerült elérniük.
Visszalépések a vasárnapi idõközi választáson
A függetlenként, de MSZP-s és Együttes támogatással induló Megyeri György Roland, illetve a DK jelöltje is visszalépett, és arra kérte támogatóit, hogy a Gyulai Városbarátok Körének jelöltjét, Bagi Csillát támogassák szavazataikkal a vasárnapi, gyulai választáson.
- címkék:
- Gyula
- idõközi választás
- Címkefelhõ »
A baloldal tovább háborúzik, a Jobbik pedig bujkál
Ismét külön indul a baloldal a vasárnapi gyulai idõközi választáson, a Jobbik pedig vélhetõen a várható rossz eredmény miatt inkább távolmaradt a voksolástól. A választás végeredménye egyébként nem befolyásolja a képviselõ-testületi többséget.
Gyulán kezdett új életet Dombóvári Vanda, az RTL Klub egykori mûsorvezetõje
Dombóvári Vanda három hónapja költözött vissza Budapestrõl Gyulára, a szülõvárosába. Az egykori tévés visszautasíthatatlan állásajánlatot kapott, így új életet kezdett.
- címkék:
- Dombóvári Vanda
- Gyula
- Címkefelhõ »
Hétszáz pálinkát kóstol végig a zsûri a Gyulai Pálinkafesztiválra
Hétszáz pálinkát kóstol végig a zsûri a Gyulai Pálinkafesztiválra
Készül már a húsvéti sódar? Ha igen, nevezze be versenyre!
A sódar nem más, mint pácolt sonka, a német Schulter – váll, lapocka – középnémet Scholder változatának magyarosan leírt szava. Hogy hogyan is készül a jó parasztsonka? Családonként eltérõen, de általában szimplán vizesen, sóban pácolva, de van, ahol cukorral, borssal, borókabogyóval, fokhagymával, vöröshagymával, babérlevéllel ízesített páclében legalább nyolc hétig érlelve, füstölve.
Gyulára szállítottak egy kanyarógyanús beteget
Csongád megyébõl Gyulára szállítottak egy kanyarógyanús beteget. Békés megyében egyelõre nincs vizsgálattal megerõsített kanyarós, de felmérik az egészségügyi dolgozók oltottságát.
- címkék:
- Gyula
- kanyaró
- Címkefelhõ »
Így támadták le a rendõrök a szegedi rablót
A rendõrök elfogták azt a szegedi férfit, aki a gyanú szerint három társával együtt kirabolt egy 72 éves férfit Gyulán. A többiek már õrizetben van.
Három bemutatóval készül idén a Gyulai várszínház
Három bemutatóval készül idén a Gyulai várszínház
- címkék:
- Gyula
- bemutató
- Gyulai Várszínház
- Címkefelhõ »
A gyulai vár újra nagy lesz
Több mint 600 éve vár, hol egy ostromra, hol egy fegyverletételre, hol egy felújításra, ma már fõként turistákra, és legújabban a szigeterõdprogram megvalósulására. Megnéztük Gyula történelmi emlékhelyét.
Adventi csillaglesben és betlehemesekben gazdag hétvége jön
Tény, hogy a szoba melege igen csábító ebben a hidegben, de higgye el, nem bánja meg, ha elõveszi a legmelegebb cuccait és kimozdul! Aszúkóstoló, betlehemes találkozó, csillaghullás és mézfesztivál is lesz a hétvégén, ráadásul a Balaton elsõ vízparti koripályáját is kipróbálhatja.
- címkék:
- Budapest
- Magyarország
- Debrecen
- Gyula
- Címkefelhõ »
Tizennyolc gyerek szorongott a tartálykocsiban
Román rendszámú tartálykocsiban bújtak meg a Varsándon lebuktatott határsértõk, a 42 utas közül 18 még gyerek volt - a rendõrök egy csecsemõt is találtak a csempészkamionban.
Mézes csuprokkal telik meg hétvégén Gyula
Hétvégén tartják ugyanis a már hagyományosnak számító Méz- és Mézeskalács-fesztivált Gyulán, ahol átadják az Év méze díjat is.
Ötezer forintért öltek meg egy férfit
A Békés Megyei Fõügyészség nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ellen a 21 éves gyulai férfi ellen, aki idén februárban Gyulán, a buszpályaudvaron brutális kegyetlenséggel megölt egy hajléktalant.
- címkék:
- Gyula
- gyilkosság
- vádemelés
- hajléktalan
- Címkefelhõ »
Nyolc gasztronómiai élmény, amiért önmagában megéri ellátogatni Gyulára
Kocka alakú túrógombóc, századfordulós cukrászda, pálinka és kolbász minden mennyiségben: ezek lettek a kedvenceink Gyulán.
- címkék:
- Magyarország
- Gyula
- gasztro
- Címkefelhõ »
Két napra megnyílik a gyulai Török Torony
Szeptember 17-én és 18-án megnyílik az Almásy-kastély elzárt épületrésze.
- címkék:
- Magyarország
- Gyula
- almásy-kastély
- Címkefelhõ »
Negyvenszer szúrt, hogy elnémítsa áldozatát
Nem volt türelme kivárni, míg részeg áldozata elalszik, így ájulásig rugdosta, majd megkéselte ismerõsét a gyulai rablógyilkos.
- címkék:
- Gyula
- késelés
- rablógyilkosság
- Címkefelhõ »
Tíz ok, amiért idén õsszel beleszerethet Gyulába
Aquapark extrém csúszdákkal, gyógyfürdõ buja növényekkel, idõutazós kiállítások, tószínpad, századfordulós cukrászda - teszteltük, mit tud Gyula. Mutatjuk, mik lettek a kedvenceink.
- címkék:
- Magyarország
- Gyula
- citybreak
- Címkefelhõ »
Ezek miatt érdemes gyerekkel utazni Gyulára
Interaktív kiállítás, vár, Aquapalota, Gumiland, száguldozás a városban különbözõ kerékszámmal, és tengernyi finomság. Gyulán nem lehet unatkozni, a gyerekek pláne nem tudnak. Mondjuk, miért.
Mesél a kastély - mesél a város
Gyula telis-tele van mesékkel. A 14. század elsõ fele óta gyûjti történeteit a történelmi fürdõváros, amiket ma izgalmas és látványos módon mond el az arra utazóknak.
- címkék:
- Gyula
- fürdõ
- belföld
- Címkefelhõ »
A várostrom, a lovagok és a pásztorkutyák hétvégéje
Gyulán várostrommal, Bugacon pásztorkutyák terelõbajnokságával, Balatonfüreden Dumaszínházzal, a Mûvészetek Völgyében rengeteg színházi és kézmûves programmal várják a látogatókat. Péntek este pedig kollektív csillaglesre készítik fel a hazai strandok és fürdõk medencéit. Programajánló július utolsó hétvégéjére.
- címkék:
- Budapest
- Magyarország
- Gyula
- program
- Címkefelhõ »
Aki még nem látott süvegcukrot, menjen Gyulára
Megnyílt a Süvegcukorhoz címzett boltmúzeum Gyulán: a kereskedelemtörténeti tárlat az idén 50 esztendõs Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum harmadik, kihelyezett boltmúzeuma.
- címkék:
- Gyula
- boltmúzeum
- Címkefelhõ »
Éljen a király, a Pörköltkirály!
Gyula történelmét és gasztronómiai értékekeit bemutató fesztivált rendeznek a békési fürdõvárosban június 3. és 5. között I. Pörköltkirály Kárpát-medencei Gasztronómiai Fesztivál néven - jelentette be Görgényi Ernõ polgármester csütörtökön.
- címkék:
- Gyula
- pörkölt
- Címkefelhõ »
Napernyõs, homokos plázst kap a gyulai Várfürdõ
Hamarosan homokos plázson koktélozhatunk a Gyulai Várfürdõben, ahol az évek óta nem használt kabinsor helyét több tonna homok és számos színes napernyõ veszi át.
- címkék:
- Magyarország
- Gyula
- homok
- Plázs
- Címkefelhõ »
Egerben és Gyulán szeret wellnessezni a magyar
A tavalyinál is nagyobb mértékben, csaknem 12 százalékkal bõvült a belföldi turizmus. Továbbra is imádjuk a hosszú hétvégéket wellness-szállodában tölteni, Budapest mellett Eger és Gyula a kedvenc úti cél.
- címkék:
- Budapest
- Magyarország
- Eger
- Gyula
- turizmus
- Címkefelhõ »
Wellness-szállodákba menekültek a magyarok
Újabb rekordévet vetít elõre a Szallas.hu elsõ negyedévre vonatkozó elemzése, miszerint a tavalyinál is nagyobb mértékben – mintegy 11,7 százalékkal – bõvült a belföldi turizmus. Ebben fontos szerepe volt a három hosszú hétvégének, amelyeken a wellness-szállodák kerültek fõszerepbe. Tavalyhoz képest a Szép kártyás költés is jelentõsen emelkedett, míg a hazai úti célok közül Budapest, Eger és Gyula lépett a dobogóra.
Autóbalesetet szenvedett Keresztes Ildikó és társulata
A baleset Gyula közelében történt, a társulat kisbusza egy autóval ütközött. A karambol után Hûvösvölgyi Ildikó, Keresztes Ildikó, Gyõri Péter színészeket és Topolcsányi Laura írót kórházba kellett szállítani.
- címkék:
- Keresztes Ildikó
- Gyula
- autóbaleset
- Címkefelhõ »
Vádat emelhetnek a wellnessbûnözõ ellen
Tíz szállodában pihenhetett fizetés nélkül tavaly nyáron a 27 éves férfi: Hajdúszoboszlón kapták el az üdülõk sorozatcsalóját, aki ellen hamarosan vádat emelhetnek.
Megint lesz Gyulán kolbász- és sódarmustra
Egy hely, ahol nemcsak a kolbászok és sonkák versenyeznek, de a kolbászolimpián a kóstoló látogatók is. Egy év kihagyás után idén ismét megrendezik március 11. és 15. között a Gyulai Kolbász- és Sódarmustrát a viharsarki fürdõvárosban.
- címkék:
- Magyarország
- Gyula
- fesztivál
- kolbász
- sódar
- Címkefelhõ »
Nézzen be a gyönyörû gyulai Almásy-kastély szobáiba!
Egy kastély, ahol még ma is komornyik fogadja a látogatót, és egy ötszáz kulcsos szoba, amely a fõúri lak minden titkos helyiségébe elvezet. Március 19-én nyílik a felújított Almásy-kastély Látogatóközpont, de a helyiek már hamarabb is látogathatják.
A cselédek titkaira is fény derül a gyulai Almásy-kastélyban
Márciusban nyílik meg a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, és betekintést enged a cselédek hétköznapjaiba. Az is kiderül, milyen volt egy korabeli parfüm.
Elfogták a gyulai gyilkosság gyanúsítottját
Rövid idõn belül, mintegy négy óra alatt elfogták a rendõrök a gyulai autóbusz-állomáson péntek hajnalban holtan talált férfi feltételezett gyilkosát - közölte a Békés Megyei Rendõr-fõkapitányság szóvivõje.
- címkék:
- Gyula
- gyilkosság
- Címkefelhõ »
Megöltek egy férfit Gyulán
Emberölés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a rendõrség Gyulán.
- címkék:
- Gyula
- kékfény
- gyilkosság
- Címkefelhõ »
Minden a mézrõl szól Gyulán a hétvégén
Három napig minden a mézrõl szól Gyulán, ahol december 11-én startol a nyolcadik Méz- és Mézeskalács-fesztivál, és átadják az Év méze díjat is.
Áfacsaló bukott le Gyulán
48 millió forint jogosulatlan áfa-visszaigénylés miatt került elõzetes letartóztatásba egy 38 éves gyula férfi.
- címkék:
- Gyula
- ügyészség
- áfacsalás
- Címkefelhõ »
Nem tudott leállni az idõs tolvajnõ
Legalább tíz idõs nõt lopott meg a vád szerint Gyulán az az asszony, aki hasonlók miatt már négyszer volt büntetve. A kórház környékén csapott le, általában segítséget ajánlott.
- címkék:
- Gyula
- lopás
- Címkefelhõ »
Most tesztelheti, mennyire ismeri a magyar várakat
A várak romjaikban is lenyûgözõek. Már az is tiszteletet ébreszt az emberben, ha elgondolja, micsoda akarat és kitartás kellett a megépítésükhöz egy olyan korban, amikor még nem teherautókkal szállították az építõanyagot, és nem daruval rakták egymásra a mázsás köveket. Ráadásul a várakat valahogy mindig szép helyre építették. Kanyargó folyók, csillogó tavak vagy erdõs lankák fölé magasodnak, úgyhogy pusztán a kilátásért is érdemes megmászni õket. Nem kevés vár van Magyarországon, amely megér egy vagy akár több kirándulást. Húszat válogattunk ki a leglátványosabbak közül, lássuk, ki mennyit ismer fel közülük!
Elkészült a gyomaendrõdi Bárka
Helyreállították a zarándokházat, látogatóközpontot építettek a Körös bemutatására, biopiacot alakítottak ki az udvarán és megépítették a Bárkát, amely a környezõ települések halászati hagyományairól mesél. Augusztustól már mindegyik látogatható Gyomaendrõdön.
A buszpályaudvaron rabolták ki a fiatal lányt
A gyulai autóbusz-pályaudvaron ellopták egy fiatal lány pénztárcáját szombaton. A lány bejelentést tett, a rendõrök pedig fél óra alatt elfogták a gyanúsítottat.
- címkék:
- Gyula
- lopás
- rendõrség
- Címkefelhõ »
Felborult egy kamion Gyulán
Oldalára dõlt a kukoricát szállító kamion a 47-es fõúton , két utasa megsérült.
- címkék:
- Gyula
- Békés megye
- kamion
- baleset
- Címkefelhõ »