gyógyulás

címke rss

Boris Johnson meggyógyult a koronavírusból

Nagyvilág2020.04.13, 16:05

A brit miniszterelnöknél március 26-án állapították meg, hogy megfertőződött a koronavírussal. Április 5-én kórházba vitték, mivel nem javult az állapota. Az 55 éves Boris Johnsont vasárnap engedték ki a kórházból, a legutóbbi tesztje pedig negatív lett.

Ilyenek voltak a nappalaim és az éjszakáim, amikor koronavírusos voltam

Nagyvilág2020.04.13, 14:50

A folyamatos tájékoztatás ellenére azért vannak olyanok is, akik nem veszik elég komolyan azt a fenyegetést, amit a koronavírus jelent az emberekre. A betegségen átesettek beszámolója szerint sokszor elképzelhetetlen fájdalommal jár. Kétségtelen, hogy az esetek 80-85 százalékában a fertőzött emberek észre sem veszik, hogy betegek lett vagy nagyon enyhék a tünetek, de akiknél komolyak, azok valóban szenvedek. Ahogy többször elmondtuk: a koronavírus a 65 évnél idősebbekre és a krónikus betegekre pedig veszélyes. Ezért is kérnek mindenkit: aki csak teheti, maradjon otthon.

Egy 107 éves holland nő lehet a legidősebb, aki kigyógyult a koronavírusból

Life.hu2020.04.10, 07:05

Egy 107 éves holland nőnek is sikerült legyőznie a koronavírust, feltehetőleg ő a legidősebb páciens, aki kigyógyult a betegségből.

Barta Sylvia 4 hete küzd a koronavírussal: nem gyógyul

Life.hu2020.04.08, 20:24

Közösségi oldalán adott hírt állapotáról Barta Sylvi, a TV2 gyönyörű időjósa. 4 hete nem múlik a koronavírusos megbetegedése.

Koronavírusból gyógyultak beszéltek küzdelmükről: "Pár napja még azt hittem, meg fogok halni"

Life.hu2020.04.03, 09:32

Már több mint 900 ezer embert fertőzött meg eddig a világon a koronavírus, amely ezidáig 47 ezer halálos áldozatot szedett. Szerencsére sokkal magasabb a gyógyultak száma: már több mint 190 ezren győzték le a fertőzést.

Visszatért az Exatlonba Tóth Dávid egy hosszú betegség után

Life.hu2020.04.02, 19:24

Tóth Dávid hosszú betegeskedés után, a dengue-lázból felgyógyulva most újra versenybe szállhat.

Egyszerű influenzának indult, de aztán kiderült, nem az

Tudomány2020.04.01, 16:19

Noha a globálissá fejlődött COVID-19 járvány egyelőre még Európában és Észak-Amerikában is terjedőben van, de szerencsére egyre jobban növekszik a vírusfertőzésből meggyógyultak száma is. A kórból felépült betegek különböző módon élték át a fertőzés lefolyását és tüneteit saját beszámolóik szerint. Vannak, akik szinte alig érezték meg, míg mások komoly megpróbáltatásként élték át a betegség napjait. Ezekből a beszámolókból közlünk részleteket. A betegség, ahogy sokszor elmondtuk, a 65 évesnél idősebb emberekre rendkívül veszélyes. 

Koronavírus: kiderült, fertőz-e egy gyógyult beteg

Life.hu2020.03.28, 06:45

Kutatók vizsgálták, vajon fertőzhet-e egy koronavírusból gyógyult beteg. Nem erre az eredményre számítottunk.

Meggyógyult egy 97 éves koronavírusos hölgy

Life.hu2020.03.26, 15:44

Aggasztó hírből bőven akad mostanában, viszont végre történt valami csodával határos.

Ismét kritikus mértékben nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma, de a gyógyultaké is

Life.hu2020.03.26, 07:04

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 261-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az eddigi 21 főről 28–ra nőtt a gyógyultak száma is - írja a koronavirus.gov.hu.

Óriási az öröm: visszatérhetett csapatához az Exatlon versenyzője

Life.hu2020.03.25, 14:35

Végre visszatérhetett a Kihívók csapatába Deres Ádám, aki bokasérülése miatt nem versenyezhetett.

Koronavírus: Tom Hanks és neje lassan túl vannak a nehezén

Life.hu2020.03.25, 11:33

Az egyik leghíresebb koronavírus-fertőzött pár már egészen jól van.

Újabb koronavírus fertőzött halt meg, de a gyógyultak száma is emelkedett

Life.hu2020.03.24, 20:05

Újabb 80 éves krónikus betegségben szenvedő idős férfi hunyt el a koronavírussal-fertőzöttek közül, de a gyógyultak száma is nőtt. Már 21-en távozhattak a kórházból - írja a koronavirus.gov.hu.

Koronavírus: Megvan a második gyógyult beteg, újabb iráni állampolgár hagyta el a kórházat

Life.hu2020.03.17, 09:47

Újabb magyar állampolgároknál és egy külföldinél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 50-re nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma. Eközben újabb iráni állampolgár hagyhatta el a kórházat.

Meggyógyult egy magyar koronavírusos beteg

Life.hu2020.03.12, 10:56

Nagy hírt jelentett be Szíjjártó Péter: meggyógyult az első magyar koronavírusos beteg.

HIV- fertőzésből gyógyult fel egy férfi

Life.hu2020.03.11, 14:46

A londoni férfi esete a második a Földön, aki kigyógyult a HIV-fertőzésből.

Koronavírus: Gyógyultnak nyilvánítottak egy 100 éves kínai férfit

Life.hu2020.03.11, 14:39

A100 éves férfi többféle súlyos betegségben is szenved, mégis sikerült legyőznie a gyilkos kórt.

Egyre jobban van Fekete Dávid kisfia: "Imában kértem az Istent, hogy mentse meg"

Life.hu2020.03.05, 10:47

A hét végén újra együtt lehet Fekete Dávid családja. Amennyiben az énekes ikerfia, Ádin továbbra is úgy javul, ahogy az elmúlt napokban, hamarosan kiengedik a kórházból.

Gyógyultnak nyilvánították, később mégis belehalt a koronavírus-fertőzésbe

Nagyvilág2020.03.05, 10:23

Belehalt az új típusú koronavírus okozta betegségbe egy öt nappal korábban gyógyultnak nyilvánított páciens a közép-kínai Vuhanban - jelentette helyi sajtóforrásokra hivatkozva a South China Morning Post című hongkongi lap csütörtökön.

Demjén Ferenc vallomása: "Fel voltam készülve rá, hogy nem ébredek fel"

Life.hu2020.03.05, 09:00

Demjén Ferenc a Story magazinnak mesélt betegségéről, és arról, mi tartotta benne a lelket.

Fontos a korai felismerés a gyermekkori onkológiai megbetegedésekben

Tudomány2020.02.26, 20:48

Évente 250-300 új rosszindulatú daganatos megbetegedést diagnosztizálnak Magyarországon a gyermekek körében. Az előfordulás gyakorisága az elmúlt húsz évben kis mértékben nőtt, de az egyre hatékonyabb kezeléseknek köszönhetően az ötéves túlélési ráta is megemelkedett. A korai felismerés a gyógyulás egyik legfontosabb alappillére, éppen ezért a Semmelweis Egészség Napok kiemelten foglalkozik a gyermekkori onkológiai betegségekkel márciusban.

Sas József tele van tervekkel: tavasszal visszatérhet a színházba

Life.hu2020.02.24, 07:51

Bár Sas József már most is menne a barátai előadására, az influenzajárvány miatt még nem hagyhatja el otthonát. A humorista napról napra erősebb, és azt ígéri: tavasszal már ott fog ülni a színházban.

Ozzy Osbourne lefújta észak-amerikai turnéját, hogy Parkinson-kórját kezeltesse

Life.hu2020.02.18, 14:24

A Black Sabbath egykori énekese betegsége miatt fújta le észak-amerikai turnéját. -írja a BBC hírportálja.

Kigyógyult a gerincsérvből Freddie: folyamatosan oda kell figyelnie magára

Life.hu2020.02.09, 07:56

Kigyógyult gerincsérvéből Freddie, aki folyamatos erősítőgyakorlatokkal tartja magát formában.

Kigyógyult a rákból Galkó Balázs:"Jól érzem magam"

Life.hu2020.02.07, 07:36

Az elmúlt évek nem kímélték Galkó Balázst. A színész egészségi állapota sokat javult, de anyagi helyzete továbbra sem túl fényes.

A tüdő "varázslatos" gyógyulásra képes a dohányzás abbahagyása után

Tudomány2020.01.30, 15:33

A dohányzás abbahagyása után a tüdő képes "varázslatosan" meggyógyulni a dohányzás okozta rákos mutációkból - állapította meg egy új kutatás.

Már önállóan fel tud ülni a kis Zente

Life.hu2020.01.21, 16:27

Nagy a szülők boldogsága: a kicsi Zente már magától fel tud ülni.

Mindent újra kell tanulnia a várpalotai hintabalesetben megsérült fiúnak

Itthon2020.01.14, 13:38

A 20 éves Máthé Krisztofer volt az a fiú, aki 2017-ben, a várpalotai napokon kizuhant egy széteső hintából, a feje pedig a járdaszegélynek csapódott. A fiú életéről már az orvosok is kezdtek lemondani, végül mégis felépült. Anyja most mindent újra tanít Krisztofernek, aki egy lány miatt is szeretne minél hamarabb rendbe jönni – írja a Blikk.

Kiderült az igazság: súlyos betegséggel küzdött Justin Bieber

Life.hu2020.01.09, 10:18

Évek óta találgatnak, mi okozza Justin Bieber furcsa külsejét. Az énekes most eloszlatta a kételyeket, és elárulta, mi történt vele.

Újra talpra állt az agyvérzésen átesett Lerch István

Life.hu2019.12.09, 08:56

Jó hírek érkeztek Lerch Istvánról: a zenész agyvérzése után jobban van és már járni is tud.

Balázs Fecó: "Már csak a saját temetésemre megyek el"

Life.hu2019.12.02, 11:06

Három éve a koncertezést is hanyagolnia kellett Balázs Fecónak, de szívritmuszavarának kezelése után újra járni kezdte az országot. A zenész a Blikknek mesélt egészségéről, terveiről és februári konceertjéről.

Zente lábai egyre erősebbek: fél nap alatt tanult meg motorozni - Videó

Life.hu2019.12.02, 07:29

Zente édesanyja időről időre közzé teszi a Facebookon, hogyan érzi magát kisfia, akiért egy ország fogott össze.

Imádnivaló: Így bulizik a karanténban mindenki Zentéje - Videó

Life.hu2019.11.08, 11:36

Zente édesanyja napról napra dokumentálja kisfia kezelését, azonban a gyógyszer beadása óta nagy volt a csend, egészen idáig.

Kulka János példája ad erőt a gyógyuláshoz Sas Józsefnek

Life.hu2019.11.05, 09:30

Sas Józsefnek Kulka János gyógyulása ad erőt a mindennapokban.

Van remény: Levinek már több mint 500 millió forint gyűlt össze!

Life.hu2019.10.31, 15:45

Levi Zentéhez hasonlóan SMA-ban, vagyis gerincvelői izomsorvadásban szenved. Mivel neki is a méregdrága, 700 milliós gyógyszerre van szüksége, gyűjtés indult számára, de a számok azt mutatják, hogy a csoda másodszor is megtörténhet.

Az emberek segítségét kéri a mélybe zuhant artista lány:"Nem elég az akaraterőm"

Life.hu2019.10.31, 12:10

Egy évvel a balesete után még mindig küzd a gyógyulásért a fiatal artistanő. Krisztina arra kéri az embereket, hogy támogassák gyógyulását, mert egyedül képtelen kifizetni a rehabilitáció árát.

Kedden adják be a világ legdrágább gyógyszerét Zentének

Life.hu2019.10.28, 14:43

Egy pillanat alatt az ország kedvence lett Zente, akinek a kezelésére 700 millió forint gyűlt össze néhány hét alatt. Közel egy hónappal később most úgy tűnik, végre megkezdik a kisfiú kezelését.

Így reagált a kislány arra, hogy édesapja kigyógyult a rákból - Videó

Life.hu2019.10.10, 15:29

Egy apuka videóra vette, hogyan örül tinédzser kislánya annak, hogy édesapja kigyógyult a rákból.

Zente édesanyja elárulta, hogy mi vár most a kisfiára

Life.hu2019.10.01, 08:14

Hamarosan elkezdődhet Zente gyógykezelése, amire egy egész ország gyűjtött, így egy hét alatt jött össze a génterápiáshoz szükséges 700 millió forint. 

Az agyrákos lány nem adja fel a reményt: tervezi a jövőjét és visszament az egyetemre

Life.hu2019.09.26, 14:08

A fiatal lány úgy döntött, hat agytumora sem akadályozhatja meg álmaiban - írta a BirminghamLive.

Legyőzte a gyilkos kórt Haagen Imre, a Drága örökösök sztárja - "Üljön le, művész úr, önnek áttétes rákja van"

Life.hu2019.09.26, 11:34

Haagen Imre, a Drága örökösök bukott polgármestere korábban nem beszélt betegségéről, de ma már úgy érzi, segíthet azzal, ha elmeséli tanulságos történetét. 

Zente: "2 éves koráig kaphatja meg az injekciót - nincs sok időnk!"

She2019.09.24, 14:40

Szívszaggató érzés látni egy beteg gyermek szenvedését. Az ő szemén keresztül számtalan dolog átértékelődik bennünk, máshogy tekintünk magunkra, az életünkre. Ilyenkor csak arra tudunk gondolni, hogy bármit megtennénk, ha átvehetnénk minden fájdalmát, minden gyötrelmét.

Levél a "700 milliós" Zentének!

She2019.09.23, 20:05

Szia Zente! Te még kicsi vagy, ezért nem érted a körülötted lévő felhajtást. És a levelemet sem. De bízom benne, hogy kis szerencsével nemsokára erős, egészséges felnőtt férfi leszel, és ha a levelem nem is, de legalább a gondolatisága eljut hozzád.

Gyermekélet milliókban mérve - Fogjunk össze Zente gyógyulásáért!

Archívum2019.09.23, 09:20

Pár nap leforgása alatt rengeteg magánember, vállalkozás és oldal karolta fel Zente történetét. Családja ugyanis a nyilvánossághoz fordult, hogy fiuk életét megmenthessék. A másfél éves magyar kisfiú egy igen ritka betegségben szenved, és csak egy mérhetetlenül drága kezeléssel lenne esélye az életre.

Caramel és felesége, Szilvi újra boldog: kislányuk, Szofi egyre jobban van

Archívum2019.09.16, 14:32

Nagy a boldogság Caramel családjában: a kis Szofi meggyógyult és immár egy közös nyaralásra is el tudtak utazni a tengerhez.

Így van most Demjén Ferenc

Archívum2019.09.09, 10:42

Jó hírek érkeztek Demjén Ferencről: az énekest hamarosan hazaengedik a rehabilitációs intézetből.

5 hasznos tipp, hogy kimássz a depresszióból

She2019.08.30, 12:21

A depresszív hangulatot rengeteg esemény okozhatja. Legyen az egy rosszul elejtett mondat, egy rossz tett, egy nem várt esemény. Az, hogy hogyan kezeljük az utána érkező érzelmi hullámokat és negatív gondolatokat, már egyénfüggő.

Orvosi csoda: felépült az éber kómából egy férfi

Nagyvilág2019.08.30, 13:18

Csodálatos gyógyuláson esett át a 42 éves Peter Coghlan, aki egy súlyos munkahelyi baleset után került éber kómába.