Guardian
címke rss- kapcsolódó címkék:
- The Guardian
- Egyesült Királyság
- Olaszország
- Franciaország
- Anglia
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Milliókat csaltak ki egy rákos nőtől a kabbalisták
Több mint 11 millió forintnak megfelelő értékű csalás miatt folytat vizsgálatot az izraeli rendőrség a Tel Aviv-i Kabbalaközpont több vezetője ellen. A gyanú szerint a hírességek körében is népszerű, ám kritikusai által szektának bélyegzett vallás vezetői a gyógyulás ígéretével vettek rá hatalmas összegek befizetésére egy gyógyíthatatlan beteg rákos nőt. A központ jelenlegi igazgatóját letartóztatták, de a gyanúsítottak között van felesége, illetve a korábbi igazgató is.
Szabadon engedték a The Guardian bagdadi tudósítóját
Szabadon engedték csütörtök este a The Guardian brit lap előző nap elrabolt bagdadi tudósítóját - közölte az iraki belügyminisztérium egy magas rangú tisztségviselője.
Alonso: Mindenképp megnyertük volna a vb-címet
Fernando Alonso szerint akkora fölényben volt a Renault a Forma-1-es szezonzáró Kínai Nagydíjon, hogy a McLarennek akkor sem lett volna esélye az első helyre, ha Juan Pablo Montoya végig versenyben marad. Flavio Briatore visszavonult volna, ha a Renault idén nem szerzi meg a világbajnoki címet, Michael Schumachert figyelmeztetésben részesítette a versenybíróság Christijan Albersszel történt korai ütközése miatt.
- címkék:
- Christijan Albers
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Tiago Monteiro
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Flavio Briatore
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Jenson Button
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Egyesült Királyság
- Franciaország
- Olaszország
- Spanyolország
- Jarno Trulli
- motorsport
- Mark Webber
- Robert Doornbos
- Kínai Nagydíj
- verseny
- Dél-Európa
- BMW Sauber
- Sun
- Renault F1
- WilliamsF1
- Honda Racing F1
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Le Figaro
- Daily Telegraph
- Sauber
- La Gazzetta dello Sport
- Le Parisien
- El Mundo
- McLaren
- Renault
- Guardian
- El País
- Címkefelhő »
Káoszba fulladhat a világ legnagyobb hazatelepülése
Százezrek indulhatnak útnak, hogy visszatérjenek dél-szudáni otthonaikba, miután 2004 végén szerződésben zárta le a 20 éve tartó polgárháborút az arab többségű központi kormány és a déli fekete lázadók. A Szudán egyéb - főként északi - részein nyomorúságos menekülttáborokban tengődő emberek azonban nem kerülnek sokkal jobb körülmények közé az elpusztult infrastruktúrájú térségekben. Az ENSZ szerint nemzetközi segítségre van szükség, hogy a világ legnagyobb visszatelepülése ne okozzon újabb humanitárius katasztrófát a térségben.
Fegyveres delfinek tűnhettek el a Katrina miatt
Állítólag nyoma veszett 36 speciális katonai feladatra kiképzett delfinnek az amerikai haditengerészet titkos Mexikói-öböl menti kiképzőközpontjaiból - írja a Guardian. Az erről beszámoló Leo Sheridan szerint - aki korábban vizsgálta a kiképzési programot - a delfineknél lehet hogy fegyver van, amelyekkel búvárokat veszélyeztethetnek. Az amerikai haditengerészet nem kívánta kommentálni a híresztelést.
Alonso még nem fogta fel, Räikkönen 190 milliós ajánlatot kapott a Ferraritól
Fernando Alonso a vasárnapi Brazil Nagydíjon elért harmadik helyével minden idők legfiatalabb világbajnoka lett. A mezőnyből mindenkitől megkapta a jogos gratulációt, sőt, még az az Emerson Fittipaldi is üzent neki, akinek rekordját átadta a múltnak. Kimi Räikkönen közben öt évre szóló, 190 millió dolláros ajánlatot kapott a Ferraritól, ezt állítja legalábbis Martin Brundle, David Coulthard menedzsere.
- címkék:
- Michael Schumacher
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Emerson Fittipaldi
- Jenson Button
- Martin Brundle
- Daily Mail
- France Soir
- Egyesült Királyság
- Franciaország
- Olaszország
- Brazília
- Spanyolország
- motorsport
- ABC
- Dél-Európa
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Ralf Schumacher
- Jarno Trulli
- Mark Webber
- Formula?1 Brazil Nagydíj
- Le Figaro
- Daily Telegraph
- Mundo
- La Gazzetta dello Sport
- Corriere dello Sport
- El País
- Corriere della Sera
- Guardian
- Ferrari
- Címkefelhő »
Franz Ferdinand - Hangfalat
Alex Kapranos, a skót Franz Ferdinand zenekar énekese, nemrégiben kapott felkérést a Guardian nevű brit napilaptól, hogy cikkeket írjon az újság hetente jelentkezo gasztronómiai rovata számára. A frontember elso írása a hétvégén jelenik majd meg.
Webber Schumit, Monteiro Montoyát oktatta ki
A vasárnapi Török Nagydíjon két emlékezetes ütközés is történt: a körhátrányban lévő Mark Webber Michael Schumacherrel koccant össze, míg Tiago Monteiro három körrel a leintés tolta le a pályáról Juan Pablo Montoyát. Webber Schumachert, Monteiro Montoyát okolta, miközben Pedro de la Rosa azt követelte, hogy büntessék meg a Renault-t, amiért Giancarlo Fisichella elengedte Fernando Alonsót.
- címkék:
- Tiago Monteiro
- Michael Schumacher
- Pedro de la Rosa
- Mika Häkkinen
- Ralf Schumi
- Kimi Räikkönen
- France Soir
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Schumacher
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Giancarlo Fisichella
- Jenson Button
- Mark Webber
- Narain Karthikeyan
- Spanyolország
- Franciaország
- Olaszország
- Törökország
- Anglia
- Christian Klien
- motorsport
- Hürriyet
- Dél-Európa
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Sun
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Török Nagydíj
- Szató Takuma
- The Times
- Liberation
- Mundo
- Sauber
- La Gazzetta dello Sport
- El País
- Independent
- Corriere della Sera
- Renault
- Guardian
- Címkefelhő »
Háborús méreteket öltött a brit terror-nyomozás
Napi félmillió angol fontba (közel 178 millió forintba) kerül a júliusi londoni robbantásokat követően beindított brit rendőri akció, a terroristák utáni hajtóvadászat. Az ügyre több mint 1000 nyomozót állítottak rá, akik éjjel-nappal dolgoznak. Az akció a legnagyobb szabású bevetés Nagy-Britanniában a II. világháború óta - írja a Guardian.
A franciák kipenderítik a radikális imámokat
Két, gyűlölettel teli prédikációkat tartó alkalmi imámot már kitoloncoltak Franciaországból, és további két tucat számíthat arra, hogy rövid úton kiteszik a szűrét. A franciák a britek toleránsabb hozzáállása miatt előszeretettel hívják Londonisztánnak a brit fővárost - írja a Guardian.
Példa nélküli a brit általános tűzparancs
Békeidőben példa nélküli a londoni merényletek után a brit rendőrség által bevezetett "agyonlövési irányelv", vagyis az általános tűzparancs. Az intézkedésnek pénteken már meg is volt az első ártatlan halálos áldozata. Több brit szakember helyteleníti ezt a politikát, azt ugyanakkor elismerik, hogy nincs más mód egy öngyilkos merénylő megállítására. Magyarországon nincs lehetőség ilyen intézkedés bevezetésére.
Muszlimellenes akciókat terveznek a brit focihuligánok
Futballhuligánok és jobboldali szélsőségesek muzulmánok elleni megtorló akcióitól tartanak a brit hatóságok a londoni merényletek miatt. Szélsőjobboldali pártok szombatra már felvonulást is szerveztek, a focihuligánok pedig mecsetek elleni támadásokat tervezgetnek. Közben nagy erőkkel keresik a rendőrök a múlt csütörtöki merényletek kiötlőjét, valamint egy kémia szakos diákot, aki a napokban tűnt el leedsi otthonából.
Az olimpiát és a G8-at okolják a londoniak
A Skóciában tanácskozó G8-at és a tegnap megnyert olimpiarendezést okolják a londoniak a várost ért terrortámadás miatt. Mindenki arról beszél, hogy rég várható volt a támadás, sokan ezért nem használják a metrót már évek óta - tudtuk meg kint élő magyaroktól. A városban a közlekedés teljesen megbénult, a telefonok alig működnek.
A gazdagoknál landol a nemzetközi segélyek nagy része
A gazdag országok által a szegényeknek felajánlott segélyek nagy része nem jut el a címzettekhez - állítja az ActionAid. A jótékonysági szervezet szerint a segélyek jelentős része fantomsegély, ami túlfizetett nemzetközi tanácsadókra, a folyósítás feltételeként szabott kereskedelmi megrendelésekre és adósságenyhítésre folyik el. Az ActionAid új nemzetközi szabályokat akar, hogy a segélyek ne a gazdagokat gazdagítsák.
Egyre több vietnami veterán keresi otthagyott gyerekét
A hétvégén volt 30 éve, hogy kivonult az USA Vietnamból. A háború borzalmas emléke mellett ugyanakkor sok mást is hagytak maguk mögött az ázsiai országban az amerikaiak - például törvénytelen gyermekek tízezreit. Sok idősödő veterán lelkiismerete az utóbbi években ébredt fel, és most sorra keresik egykori szerelmeiket, akiket tőlük származó magzatokkal a szívük alatt hagytak hátra annak idején.
- címkék:
- USA
- Vietnam
- gyerek
- veterán
- lelkiismeret
- Guardian
- Címkefelhő »
Schumacher: Alonsónak hibáznia kellett volna
Michael Schumacher elégedett a San Marinó-i Nagydíjon elért második helyével, ám szerinte Fernando Alonsónak meg kellett volna inognia az általa kifejtett hatalmas nyomás alatt. Ralf Schumachert megbüntették, s kis híján Jenson Button is elbukta harmadik helyét.
- címkék:
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Schumacher
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Jenson Button
- Ralf Schumacher
- Daily Mail
- Michael Schumacher
- Olaszország
- Anglia
- Spanyolország
- Dél-Európa
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Sun
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Jarno Trulli
- Mark Webber
- Szató Takuma
- Secolo XIX
- motorsport
- Formula?1 San Marinó-i Nagydíj
- Times
- Daily Telegraph
- Sauber
- Marca
- La Gazzetta dello Sport
- El Mundo
- Guardian
- Címkefelhő »
Kivégezhetik az ausztrál drogcsempészeket
Ausztráliában óriási felháborodást váltott ki, hogy Bali szigetén az ausztrál rendőrség tippje alapján vettek őrizetbe az indonéz hatóságok kilenc ausztrál állampolgárt drogcsempészés vádjával. Mivel az indonéz törvények értelmében ezért mind a kilenc fiatalra halálbüntetés vár, az emberjogi szervezetek most azzal vádolják az ausztrál bűnüldöző hatóságokat, hogy az indonéz szervek informálásával "halálba küldték" az állampolgáraikat.
Bérgyilkos végezhetett az orosz főügynökkel
Az orosz rendőrség szerint üzleti vita áll Anatolij Trofimov tábornok, az orosz kémelhárítás korábbi főnöke meggyilkolásának hátterében. Az sem kizárt azonban, hogy a kilencvenes években több politikai botrány főszereplőjeként elhíresült Trofimov politikai leszámolás áldozata lett.
Számos hibát elkövetett a CIA Irak-ügyben
A CIA és a többi hírszerző szolgálat súlyos hiányosságait tárta fel az iraki tömegpusztító fegyverekkel foglalkozó elnöki bizottság csütörtök reggel közzétett jelentése. A vizsgálóbizottság szerint nem igaz, hogy a Fehér Ház vagy a Pentagon nyomást gyakorolt volna a hírszerző szervezetekre, hogy azok helyzetértékeléseikkel igazolják a küszöbönálló inváziót.
A briteknél is vita van a kórházlistáról
A brit egészségvédelmi bizottság várhatóan vizsgálatot indít a londoni St Mary´s kórház szívbetegei között tapasztalt halálozási ráta ügyében. A számokra akkor derült fény, amikor a Guardian című lap nyilvánosságra hozott egy listát a szívbetegek halálozási arányairól az egyes kórházakban. Magyarországon az Országos Egészségbiztosítási Pénztár készített listát a kórházakról, ám ezt a kórházak neve nélkül tette közzé.
Schumi kellemesen meglepődött
Michael Schumacher a múlt vasárnapi Ausztrál Nagydíjon ugyan kiesett, autójának teljesítményével viszont elégedett volt. A Ferrari technikai igazgatója szerint jelenleg a Renault a legjobb a mezőnyben, Olaszország ünnepel.
- címkék:
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Daily Mail
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Spanyolország
- Franciaország
- Olaszország
- Anglia
- Dél-Európa
- Sun
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Ausztrál Nagydíj
- Le Figaro
- Daily Telegraph
- Mundo
- Sauber
- La Gazzetta dello Sport
- Le Parisien
- El País
- Daily Mirror
- Corriere della Sera
- Renault
- Guardian
- Ferrari
- Címkefelhő »
Egyetemi éveik alatt tombolnak a muszlim nők
Egyre több Nagy-Britanniában élő muzulmán diáklány lógja el az egyetemi óráit azért, hogy kitombolja magát, mielőtt visszatér otthonába, ahol gyakran szinte úgy élnek, mint a börtönben. Egyetemistaként a buli, az alkohol és a szex határozza meg életüket, ami sok esetben például nem kívánt terhességet eredményez. A Guardian riportere a muzulmán egyetemista lányok között járt.
HIV-szűrést követelnek a bevándorlóktól a toryk
A brit konzervatívok azt követelik, hogy törvény mondja ki: az EU-polgárokon kívül mindenkinek, aki egy évnél több időt akar Nagy-Britanniában tölteni, részt kelljen vennie különböző szűrővizsgálatokon, például HIV- és tébécé-szűrésen. Kötelező lenne a szűrés azok számára is, akik rövidebb időre érkeznének az országba, de az egészségügyben dolgoznának vagy gyerekekkel érintkeznének.
Skót kutatók szerint nem árt a heroin
Számos bírálat érte azt a skót kutatási eredményt, ami szerint a heroint hosszú időn át lehet élvezni anélkül, hogy komoly károsodásokat okozna az emberi szervezetben. Néhány kutató megvizsgált 126 heroinistát, és arra jutottak, hogy sem egészségügyi, sem szociális problémát nem okoz a drogfogyasztás az életükben.
- címkék:
- Glasgow
- egészségügy
- kutatás
- heroin
- Guardian
- Címkefelhő »
Minőség-ellenőrzést vezetnek be a brit titkosszolgálatnál
Két új posztot is létrehoznak az MI6-en - a brit titkosszolgálaton - belül. A "minőség-ellenőrző tisztnek" a bejövő jelentések kiértékelése és hitelességének ellenőrzése lesz a feladata. A másik poszt betöltője a kémszervezet minél hatékonyabb működtetéséért felel majd. Az új posztokról az iraki háborút megelőző titkosszolgálati bakik és az ezeket feltáró vizsgálatok után döntöttek.
- címkék:
- Irak
- titkosszolgálat
- Guardian
- Címkefelhő »
Lenézik a nőket a brit alsóházban
Hosszú évekkel az első női képviselők bekerülése után is gyakran válnak a férfiak gúnyos, szexista megjegyzéseinek tárgyául a nők a brit alsóházban. Erre egy kutatás derített fényt, amelyben 88 volt és jelenleg is képviselőként szolgáló nőt kérdeztek tapasztalataiktól. A Guardian által ismertetett felmérésből kiderül: a helyzet sokat javult, de a megszerzett előnyök hamar elszállhatnak, ha a következő választásokon kevés nő kertül be a brit alsóházba.
Imaidőt és iszlám jogot akarnak a brit muszlimok
Munkahelyi imaidőt és a saría-törvénykezés bevezetését szeretnék a brit muzulmánok - egy közvélemény-kutatás szerint. A Guardianban közölt kutatás eredményeiből ugyanakkor az is kiderül, hogy a megkérdezett muszlimok 35 százaléka más vallásúval készül összeházasodni.
Újabb két kém távozott a CIA-től
Újabb két vezető kém hagyta el a CIA-t. Eközben az amerikai elnök nemrég utasítást adott arra, hogy a CIA 50 százalékkal növelje titkos ügynökeinek és elemzőinek számát.
A félős orvosok miatt egyre több a császármetszés
Egy felmérés szerint nem a várandós anyák kérése, hanem az orvosok félelmei miatt terjed a császármetszéssel végrehajtott szülések aránya - írja a Guardian. Nagy-Britanniában már minden negyedik újszülöttet császárral segítik világra. Az orvosok ugyanis sokszor akkor is a szikéért nyúlnak, ha az nem lenne feltétlenül szükséges, mivel tartanak tőle, hogy egy esetleges komplikáció után beperelnék őket a császármetszés elmulasztása miatt.
Kárpótlásfizetés helyett kiállítást nyitott a náci-unoka
Egy második világháborúban rabszolgamunkán meggazdagodott német gyáros örököse nyitott kortárs művészeti kiállítást Berlinben. Tiltakozók szerint a világ egyik legjelentősebb magángyűjteményeként számon tartott kollekciót "véres pénzből" hozták létre. A kényszermunkásoknak kárpótlást fizetni nem hajlandó milliárdos tulajdonost kritizálók támadás alá vették a berlini városvezetést, sőt magát Schröder kancellárt is, aki személyesen nyitotta meg az amúgy nívós tárlatot.
Kalapácsos sorozatgyilkost keresnek Londonban
Sötétedés után, hátulról támad magányos áldozataira az a feltételezett sorozatgyilkos, akinek a lelkén két gyilkosság, és négy súlyos támadás is száradhat Londonban. A rendőrség az ügyek hasonló jellegzetességei alapján gyanítja, hogy ugyanaz az elkövető - írja a Guardian. Az áldozatok mind szőke nők, akiket egy tompa tárggyal - feltehetően kalapáccsal - ütöttek le.
A tiltás ellenére ezreket segítenek halálba a brit orvosok
Bár Nagy-Brittanniában tilos az eutanázia, egy most készült felmérés szerint a brit orvosok több mint 18 ezer embert segítenek halálba évente - írja a The Guardian. A felmérést készítő kutatók szerint az eredményekből világosan látszik, hogy a törvényi tiltás ellenére működő gyakorlatról van szó. Közvélemény kutatási adatok szerint a britek közel fele akkor is segítene meghalni egy hozzá közel álló gyógyíthatatlan betegnek, ha ezzel törvénysértést követ el. A brit törvények szerint jelenleg 14 éves börtönbüntetést is kaphat, aki a halálba segít egy másik embert.
Titkos föld alatti mozit találtak Párizsban
Film noir klasszikusokat és mai thrillereket találtak abban a föld alatti moziteremben, amelyet a közelmúltban fedeztek fel a francia főváros alatti barlangrendszer egyik eddig ismeretlen részében. A rendőrség véletlenül bukkant a teljesen felszerelt, bárral is ellátott vetítőteremre - írja a Guardian. Amikor később szakértőkkel visszatértek a rendőrök, egy üzenetet találtak a padlón: "Ne is próbáljanak megtalálni minket!" A francia főváros alatt közel 300 kilométernyi üregrendszer húzódik - egykori kőbányák -, amelynek nagy részébe tilos a belépés.
Kiválasztották az ötödik Harry Potter-film rendezőjét
Mira Nair rendezheti az ötödik Harry Potter filmet - adta hírül a Guardian. Egy amerikai, egy mexikói és egy brit után most indiai rendezője lehetne a sorozatnak, de Nair még nem döntött, hogy vállalja-e a feladatot.
A Ferrari még mindig győzni akar
Zsinórban hatodik konstruktőri világbajnoki cím ide, Schumacher-rekord oda, Jean Todt csapatfőnök szerint a Ferrari még éhes a sikerekre, s a hátralévő futamokat is meg akarja nyerni.
Gyógyszerrel tartják ébren a brit katonákat Irakban
Gyógyszerekkel próbálják ébren tartani az éjszakai őrséget ellátó brit katonákat Irakban. Más hadseregekben amfetamin-készítményeket használnak ugyanerre a célra.
Luxus nyelvi táborral próbálják erősíteni a francia befolyást
A franciák aggódnak amiatt, hogy a nyelvük mind obban háttérbe szorul az EU-ban az angol mögött, különösen a legutóbbi bővítés után. Ezért a kelet-európai diplomatáknak luxus nyelvi tábort szerveznek, hogy megtanítsák őket franciául beszélni.
Jobb jövőt remél a McLaren-Mercedes
Megjött a kedve és a lelkesedése a McLaren-Mercedes Forma-1-es vezetőinek, miután a hét végi, silverstone-i futamon Kimi Räikkönen nemcsak a második helyen végzett, de alaposan meg is szorongatta a "papírforma-győztes" Michael Schumachert.
- címkék:
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Daily Mail
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Franciaország
- Anglia
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Sun
- Renault F1
- WilliamsF1
- Honda Racing F1
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Mark Webber
- Formula?1 Brit Nagydíj
- Formula?1 Olasz Nagydíj
- Sauber
- Le Parisien
- McLaren
- Guardian
- Le Figaro
- Címkefelhő »
Schumi Räikkönennek köszönte győzelmét
Michael Schumacher saját bevallása szerint sokat köszönhet Kimi Räikkönennek, ha nincs a finn, állítólag nem lett volna ilyen sima a győzelme. Az ifjabbik Schumacher nem haragszik Montoyára korai kiesése miatt.
- címkék:
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Schumacher
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Daily Mail
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Franciaország
- Olaszország
- Spanyolország
- Egyesült Királyság
- Dél-Európa
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Európai Nagydíj
- Secolo XIX
- motorsport
- Daily Telegraph
- Sauber
- La Gazzetta dello Sport
- Corriere della Sera
- Guardian
- Címkefelhő »
A Ferrari Schumacher kiesésére számított
Voltaképp semmi különös nem történt a vasárnapi Spanyol Nagydíjon, nyert Michael Schumacher, így a Forma-1-ben továbbra is hiánycikk az izgalom és küzdelem. A hatszoros világbajnok úgy állította be Nigel Mansell rekordját, hogy a verseny kétharmadán keresztül törött kipufogóval közlekedett, Ross Brawn, a Ferrari technikai igazgatója meg is jegyezte, kieséssel számolt. A szervezők egyébként vizsgálatot indítottak a felvezetőkörben berohant transzparenses fiatalember miatt.
- címkék:
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Schumacher
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Ayrton Senna
- Ross Brawn
- Gerhard Berger
- Alain Prost
- Jenson Button
- France Soir
- Riccardo Patrese
- Egyesült Királyság
- Franciaország
- Olaszország
- Spanyolország
- verseny
- Dél-Európa
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Nelson Piquet
- Nigel Mansell
- Formula?1 Spanyol Nagydíj
- Szerbia és Montenegró
- Daily Telegraph
- Sauber
- Le Parisien
- El País
- McLaren
- Guardian
- Ferrari
- Címkefelhő »
Altman a brit kormányfő előtt füvezett
A Guardian tudósítása szerint Tony Blair angol miniszterelnök rendkívül nyugodtan fogadta, amikor egy partin az asztaltársaságához tartozó híres hollywoodi filmes, Robert Altman egy füves cigarettára gyújtott.
Barrichello neheztel Baumgartnerre
A Forma-1-es McLaren-istálló (pontosabban motorszállító partnere, a Mercedes) megtalálta a gyenge szereplés első bűnbakját: a Bild című német napilap értesülései szerint mennie kell dr. Werner Laurenz "motorfelelősnek". A Ferrarinál mindenki boldog, kivéve Rubens Barrichellót, aki Baumgartner Zsoltot okolta amiatt, hogy nem tudta utolérni a harmadikként leintett Jenson Buttont.
- címkék:
- Rubens Barrichello
- Baumgartner Zsolt
- Frankfurter Rundschau
- Jenson Button
- Spanyolország
- Egyesült Királyság
- Franciaország
- Olaszország
- Németország
- motorsport
- Dél-Európa
- Sun
- Malajziai Nagydíj
- Ferrari
- Le Figaro
- Times
- Bild
- Mundo
- Marca
- La Gazzetta dello Sport
- Mirror
- Independent
- Corriere della Sera
- Mercedes-Benz
- Renault
- Guardian
- Címkefelhő »
Megbüntetik a pofozkodó szülőket Nagy-Britanniában
Egy készülő törvényjavaslat szerint a fizikai fegyelmezés minden formáját büntetnék a jövőben Nagy-Britanniában - írja a Guardian. A brit gyermekvédelmi törvények jelenleg engedélyezik az "indokolt fenyítést". Sok agresszív szülőt épp ez ment meg attól, hogy elítéljék a bíróságon gyermekbántalmazásért. Szakértők szerint a bántalmazás nem elég szigorú büntetése legkevesebb egy brit gyerek életébe kerül minden hónapban. A brit kormány ugyanakkor figyelmeztet: minden kis pofonért egy szülőt sem ítélnek majd el.
Gordon Brown lehet az IMF vezetője
Gordon Brown brit pénzügyminiszter lehet Horst Köhler utóda az IMF vezérigazgatói posztján - értesült a Guardian című brit lap. A BBC másik négy lehetséges jelöltről tud, köztük egy meg nem nevezett lengyel szakértőről.
Ránctalanították Berlusconit
Orvosa szerint plasztikai műtéten esett át Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, és ezért tűnt el közel egy hónapja a nyilvánosság elől. Korábban olyan pletykák terjengtek, hogy a médiavállalkozóból miniszterelnökké lett politikus súlyos beteg. A brit Guardian Berlusconi szemére veti, hogy plasztikai műtétje miatt nem nyilvánult meg olyan fontos ügyekben, mint például a Romano Prodi elleni fenyegetések.
Bűnözők őrködtek az Air France járatain
Egykori bűnözők - köztük egy elítélt gyilkos - is szolgáltak biztonsági őrként az Air France járatain - írja a Guardian brit napilap. A speciális munkára alkalmazott személyeket egy külső cég vette fel, amely azóta már csődbe ment.
Heidfeld a Jordané, Klien a Jaguaré
A Die Welt című német hetilap értesülései szerint Nick Heidfeld egyéves szerződést kötött a Forma-1-es Jordan-istállóval, míg a Guardian úgy tudja, hogy a Jaguar megegyezett az osztrák Christian Kliennel, szintén egy esztendőre.
Doppingolt a britek Európa-bajnok sprintere
Az új, tetrahidrogesztrinon (THG) nevű doppingszer nyomaira bukkantak a britek klasszis atlétája, Dwaine Chambers szervezetében - írta szerdai számában a Guardian című lap. Az újság úgy értesült, hogy a 100 méteres síkfutás Európa-bajnokát és edzéstársait egy bejelentés nyomán ellenőrizték versenyen kívül, még augusztus elsején a németországi Saarbrückenben.
Nigériai kőfejtőkből mentettek ki gyerekmunkásokat
Átszámítva kevesebb mint napi száz forintért dolgoztatták egy nigériai kőfejtőben azt a 74 gyereket, akiket a napokban indítottak haza Beninbe. Egy, a két ország közötti megállapodás értelmében szeptemberben már 116 gyerekmunkást küldtek haza családjukhoz. Becslések szerint csak Nigériában több ezer benini gyermek dolgozik - más államokból származó társaikkal együtt -, akiket szegény sorsú családjuk bagóért ad el a gyermekkereskedőknek.
Schumi üres fejjel ért célba Szuzukában
Michael Schumachernek még mindig nem sikerült megemésztenie, hogy október 12-én, a Forma-1-es Japán Nagydíjon elért nyolcadik helyével legenda lett: hatodszor is megszerezte a végső elsőséget, erre előtte senki nem volt képes. A német elmondta, békén hagyhatnák már a visszavonulását firtató újságírók, s kiosztotta Szatót is, amiért a japán megtévesztette. Kimi Räikkönen második helye ellenére is büszke idei szezonjára, s figyelmeztette Schumachert: jövőre újra találkoznak.
- címkék:
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Der Standard
- Luca di Montezemolo
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Ralf Schumacher
- Kimi Räikkönen
- Jacques Rogge
- Jean Todt
- Szató Takuma
- Rubens Barrichello
- Alain Prost
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Norbert Haug
- Willi Weber
- Ralf Schumi
- Juan Manuel Fangio
- Salzburger Nachrichten
- Koncz Dávid
- Daily Star
- De Telegraaf
- Schumacher
- Jenson Button
- Eddie Irvine
- Anglia
- Spanyolország
- Finnország
- Franciaország
- Olaszország
- Svájc
- Ausztria
- motorsport
- Jarno Trulli
- Mark Webber
- Formula?1 Japán Nagydíj
- Fuji Speedway
- Super Mario Bros.
- Dél-Európa
- Szuzuk
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Hollandia
- Heinz-Harald Frentzen
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Ferrari
- Neue Zürcher Zeitung
- Le Figaro
- Corriere della Sera
- Sauber
- Marca
- The Sun
- Blick
- La Gazzetta dello Sport
- Liberation
- Corriere dello Sport
- El Mundo
- Mercedes-Benz
- Guardian
- Címkefelhő »
Egy színes tévéért vettek meg egy gyereket
Jelentős emberkereskedő-hálózatot göngyölített fel az olasz rendőrség. A banda az adatok szerint 67 albán kiskorút adott el Olaszországban, köztük azt a kisfiút is, akinek olaszországi nevelőit szombaton vettek őrizetbe, és akiért egy színes tévét kapott vér szerinti apja. Egy civil szervezet adatai szerint évente 6000 gyermeket csempésznek Európába, akiknek több mint tíz százalékát prostitúcióra kényszerítik Itáliában. A hatóságok attól tartanak, sok gyermeket csak egészséges szerveik miatt vesznek meg gazdag, de beteg gyermeket nevelő családok.
Elvehették volna Schumi első helyét
Az Amerikai Nagydíjon gyakorlatilag eldőlt a Forma-1-es világbajnokság: Michael Schumacher immáron kilenc ponttal vezet Kimi Räikkönen, tízzel Juan Pablo Montoya előtt, azaz már csak a finn pilótának van minimális esélye a vb-cím megszerzésére. Ehhez nyernie kellene Szuzukában, Schumachernek meg ki kellene esnie: nem csoda hát, hogy a Ferrari biztosra veszi a német újabb győzelmét. A Williamsnél szomorkodnak, a McLarennél pedig értékelik, hogy van még tétje a Japán Nagydíjnak.
- címkék:
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Schumacher
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Jenson Button
- Olivier Panis
- Ralf Schumi
- Olaszország
- Anglia
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Mark Webber
- Formula?1 Japán Nagydíj
- Fuji Speedway
- Formula?1 Amerikai Nagydíj
- motorsport
- Szuzuk
- Daily Telegraph
- Sauber
- Velence (Olaszország)
- La Gazzetta dello Sport
- Independent
- Corriere della Sera
- McLaren
- Guardian
- Ferrari
- Williams
- Címkefelhő »
Összevágott felvétel lehet a legutóbbi bin Laden-videó
Nem friss felvétel a bin Ladenről legutóbb az al-Dzsazírán bemutatott videó - egy francia szakértő szerint. A Nemzetközi Terrorizmusfigyelő Intézet vezetője úgy véli, régi kép- és hanganyagokból vágták össze a felvételt. A szakértő árulkodó jelnek tartja, hogy az al-Kaida vezetője nem maga beszél, hanem helyettesét hagyja szónokolni.
Elkapkodják a németek a hitleres borokat Olaszországban
Újabb diplomáciai botrány van kialakulóban Németország és Olaszország között, ám ezúttal politikusok helyett egy borosüvegcímke áll a középpontban. A Hitler arcképével díszített olasz borokat úgy viszik a német turisták, mint a cukrot, ami nem tetszik az otthoni hatóságoknak. A német igazságügy-miniszter olasz kollégáját kérte, hogy tegyen valamint az ügyben, egy német ügyész pedig büntetőeljárással fenyegeti a bor forgalmazóját.
Tizenéves katonák erőszakolják meg a libériai nőket
Tizenéves kormánypárti és lázadó katonák kegyetlenkednek a polgárháború dúlta Libériában. A sokszor alig 12 éves fegyveresek lányok és asszonyok százait erőszakolták meg válogatott kegyetlenséggel az elmúlt hetekben. Helyi segélyszervezetek szerint az erőszak azért öltött soha nem látott mértéket a nyugat-afrikai országban, mert senki nem tudja, hogy mi lesz, ha jövő hétfőn valóban távozik az ország éléről Charles Taylor diktátor. Egy megerőszakolt nőket segítő katolikus szervezet szerint a katonák érzik, talán most van itt az utolsó lehetőség, hogy bármit megtehessenek.
Schumi a Williamstől és a budapesti hőségtől fél
Az ötszörös világbajnok Michael Schumacher bevallotta: a vasárnapi Német Nagydíjat követően könnyen elveszítheti a "koronáját", s már nem igazán optimista a hátralévő futamokat illetően. Schumi immáron csak hat ponttal vezet a Hockenheimben diadalmaskodó Juan Pablo Montoyával szemben, a kolumbiai győzelmével a finn Kimi Räikkönent is megelőzte. A Williams első idei győzelme óta - amelyet hat futammal ezelőtt aratott - 27 pontot faragott a Ferrari előnyén, míg Montoya 16 pontot "hozott" Schumin.
- címkék:
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Ralf Schumacher
- Daily Mail
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Hockenheim
- Franciaország
- Olaszország
- Anglia
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Német Nagydíj
- motorsport
- Times
- Sauber
- Le Parisien
- Corriere dello Sport
- Daily Mirror
- Tuttosport
- Williams
- Gazetta dello Sport
- Guardian
- Ferrari
- Címkefelhő »
Meleg diákoknak nyitnak iskolát New Yorkban
Ősszel kezdődik meg a tanítás abban a New York-i középiskolában, amelyet kifejezetten homoszexuális tizenévesek számára alapítottak. A város polgármestere szerint jó ötlet a speciális intézmény indítása, mert a több iskolában gyakran zaklatják a melegeket. Más konzervatív politikusok ugyanakkor úgy vélik, nincs szükség külön homoszexuálisokkal foglalkozó iskolára.
F1: Képgaléria a Brit Nagydíjról
Rubens Barrichello újra a régi. A Ferrari brazil pilótája legszebb napjaira emlékeztetően vezetett a silverstone-i Brit Nagydíjon, így pályafutása hatodik futamgyőzelmét aratta. Sikerével Barrichello már 49 pontos, és az ötödik helyen áll a világbajnoki pontversenyben, húsz ponttal lemaradva élen álló csapattársától, a címvédő Michael Schumachertől.
Schumi aggódik, Ralf már hisz a vb-címben
A Francia Nagydíjon született újabb kettős Williams-siker után eszeveszett nyilatkozgatásba kezdett mindenki a Forma-1-ben: kiderült, hogy az ötszörös világbajnok Michael Schumacher tart a Williamstől és öccsétől, aki zsinórban második diadala után már nem tartja lehetetlennek, hogy idén övé lesz a világbajnoki cím.
- címkék:
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Daily Mail
- Ralf Schumi
- Salzburger Nachrichten
- Daily Star
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Franciaország
- Olaszország
- Ausztria
- Anglia
- Sun
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Francia Nagydíj
- Frank Williams
- Times
- Sauber
- La Gazzetta dello Sport
- Le Parisien
- Corriere della Sera
- Guardian
- Címkefelhő »
Ralf Schumi győzelemmel szülinapolt
Vasárnap délután csak mosolygós arcokat lehetett látni a Forma-1-es Williams-istálló háza táján. Persze a kék-fehér alakulatnak minden oka megvolt az ünneplésre, elvégre kettős győzelmet arattak a nürburgringi Európa Nagydíjon. Michael Schumacher ellenben már cseppet sem volt boldog, mert ugyan a száguldó cirkusz történetének első pilótájaként átlépte az ezerpontos álomhatárt, csak ötödik lett hazai közönség előtt.
- címkék:
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Ralf Schumi
- Standard
- Daily Star
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Franciaország
- Olaszország
- Ausztria
- Anglia
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Európai Nagydíj
- Times
- Sauber
- La Gazzetta dello Sport
- Le Parisien
- Independent
- Corriere della Sera
- Guardian
- Címkefelhő »
Schumi mindenkit meghív egy italra
Félidejéhez érkezett a 2003-as Forma-1-es világbajnokság, a nyolcadik, kanadai futamot Michael Schumacher nyerte. A német így idén először átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben, magától értetődő módon repesett is a boldogságtól a leintés után. Montoya csak magát okolta harmadik helye miatt, Ralf Schumacher egyik szeme meg sírt, a másik nevetett: kicsit csalódott volt, hogy nem nyert, de legalább örülhetett, hogy bátyjához hasonlóan az ő szerződését is meghosszabbították 2006-ig.
- címkék:
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Ralf Schumacher
- Daily Mail
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Franciaország
- Olaszország
- Anglia
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Jarno Trulli
- Mark Webber
- motorsport
- Sauber
- La Gazzetta dello Sport
- Le Parisien
- Corriere dello Sport
- Tuttosport
- Corriere della Sera
- Guardian
- Címkefelhő »
Schumit csak fel akarták tüzelni a szerelők
Zsinórban harmadik győzelmét aratta Michael Schumacher a múlt vasárnapi Osztrák Nagydíjon, csapattársa, Rubens Barrichello pedig zsinórban harmadszor állhatott a dobogó legalacsonyabb fokára. A McLaren ezúttal nem betlizett, így Kimi Räikkönen továbbra is vezeti a világbajnokságot, a konstruktőrök között azonban elveszítette az első helyet a Ferrarival szemben.
- címkék:
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Ralf Schumi
- Daily Star
- Jenson Button
- Olaszország
- Svájc
- Ausztria
- Anglia
- motorsport
- Sun
- Renault F1
- WilliamsF1
- Honda Racing F1
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Osztrák Nagydíj
- Ferrari
- Sauber
- La Gazzetta dello Sport
- Corriere dello Sport
- Corriere della Sera
- McLaren
- Guardian
- Címkefelhő »
Schumi imádja autóját, Räikkönen utálja Barcelonát
Remekül sikerült az új Ferrari bemutatkozása a múlt vasárnapi Spanyol Nagydíjon, Michael Schumacher nyert, Rubens Barrichello pedig harmadik lett. S hogy a Ferrari öröme még nagyobb legyen, a nagy rivális McLaren egyetlen pontot sem szerzett Barcelonában.
- címkék:
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Spanyolország
- Franciaország
- Olaszország
- Barcelona
- Anglia
- motorsport
- Dél-Európa
- Renault F1
- WilliamsF1
- Honda Racing F1
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Spanyol Nagydíj
- Ferrari
- Times
- Mundo
- Sauber
- La Gazzetta dello Sport
- El País
- Corriere della Sera
- McLaren
- Guardian
- Címkefelhő »
Schumacher elvesztette a fejét Sepangban
Michael Schumacher az idény második futamán, a Malajziai Nagydíjon sem állhatott dobogóra, az ötszörös világbajnok német pilóta saját butasága miatt csak a hatodik helyen végzett. A futamgyőztes Kimi Räikkönen ráadásul meg is előzte az örökranglistán, a finn 84 nappal korábban gyűjtötte be élete első diadalát, mint a Ferrari első számú pilótája annak idején.
- címkék:
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Schumacher
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Jarno Trulli
- Jenson Button
- Olaszország
- Anglia
- Finnország
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Sun
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Mark Webber
- Malajziai Nagydíj
- Veneto
- motorsport
- Sauber
- La Gazzetta dello Sport
- Independent
- Daily Mirror
- Corriere della Sera
- Guardian
- Sepang
- Ferrari
- Címkefelhő »
A Forma-1 az Ausztrál Nagydíj győztese
Mindenki elégedetten értékelt az idénynyitó Ausztrál Nagydíj után, a versenyzők és csapatok egyhangú véleménye szerint a melbourne-i futamnál izgalmasabbat évek óta nem láthattak a nézők.
- címkék:
- Michael Schumacher
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- David Coulthard
- Koncz Dávid
- Max Mosley
- France Soir
- Daily Star
- Jenson Button
- Spanyolország
- Franciaország
- Olaszország
- Ausztria
- Anglia
- Ausztrália
- ABC
- Dél-Európa
- Sun
- Ralf Schumacher
- Hill
- Mark Webber
- Formula?1 Ausztrál Nagydíj
- Coulthard
- Daily Telegraph
- Mundo
- La Gazzetta dello Sport
- Independent
- Corriere della Sera
- Guardian
- Ferrari
- Címkefelhő »
Britek építették Irak vegyifegyver-üzemét
Egy brit cég építette 1985-ben azt az iraki vegyipari üzemet, amelynek az Egyesült Államok szerint kulcsfontosságú szerepe volt az iraki vegyifegyver-arzenál létrehozásában - írta a The Guardian brit napilap. A kivitelező cégnek biztonsági garanciák formájában segítséget nyújtott a brit kormány is.
Lehallgatták Bin Laden és Omár molla beszélgetését
Afgán titkosszolgálati források szerint a múlt hónapban amerikai technikával sikerült lehallgatni bin Laden és Omár molla telefonbeszélgetését. Egy brit lap szerint a két terrorista az ellenük folytatott hajtóvadászatról beszélt.
A tíz leggyakoribb tévhit a támadásokkal kapcsolatban
A brit The Guardian csokorba szedte azokat a híreket, rémhíreket, pletykákat, amelyek a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokkal kapcsolatban röppentek fel.
Schumachert dicsőíti a világ
A vasárnap ötödik világbajnoki címét begyűjtő Forma-1-es pilótát, Michael Schumachert ünneplik világszerte a napilapok tudósításai. Az értékelések a legvisszafogottabb esetekben is királynak, illetve császárnak titulálják a Ferrari német versenyzőjét. Az olasz istálló technikai igazgatója, Ross Brawn könnyes szemmel felülmúlhatat- lannak ítélte a kerpeni sofőr teljesítményét.
- címkék:
- Michael Schumacher
- Jean Todt
- Schumacher
- Ross Brawn
- Daily Mail
- France Soir
- Spanyolország
- Franciaország
- Olaszország
- Svájc
- Ausztria
- Anglia
- Dél-Európa
- Le Figaro
- Mundo
- La Gazzetta dello Sport
- Corriere dello Sport
- El País
- Independent
- Tuttosport
- Corriere della Sera
- Blick
- Guardian
- Ferrari
- Címkefelhő »
Schumi a Forma-1 gyilkosa
Az európai sajtó a hétvégi Spanyol Nagydíj után kizárólag Michael Schumacher fölényes győzelmével van tele, a Ferrari legyőzéséhez érdekes javaslatokat tetettek az újságírók.
- címkék:
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Ralf Schumi
- Daily Star
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Spanyol Nagydíj
- Daily Telegraph
- Sauber
- Marca
- La Gazzetta dello Sport
- El País
- Independent
- Liberation
- Guardian
- Ferrari
- Címkefelhő »
Szaddám Huszein utódjára lehet szavazni interneten
Szavazásra invitálják az irakiakat egy internetes oldalon. A nem hivatalos szavazáson arról dönthetnek, kit szeretnének egy átmeneti kormány élén látni a jelenlegi államfő bukása után.
Januártól a britek is fizethetnek euróban
Nagy-Britanniában néhány vezető kiskereskedelmi hálózat azt tervezi, hogy a 2002. január 1-én forgalomba kerülő közös valutát is elfogadja boltjai egy részében. A The Guardian című napilap körkérdésére 38 cégből 12 nyilatkozott úgy, hogy boltjai mindegyikében, vagy nagy részükben euróval is lehet majd fizetni a jövő év első napjától. A ruházati cikekket árusító Marks and Spencer például a nagyobb turista-célpontok közelében található 30 üzletében tervezi, hogy elfogadja az új készpénzt.
Vieira marad az Arsenalnál
Befejeződni látszik a Vieira-saga. Az Arsenal francia válogatott világ- és Európa-bajnok futballistája a Guardian szombati számában azt nyilatkozta, becsületbeli ügynek tekinti, hogy továbbra is a londoni klubnál folytassa pályafutását.
- címkék:
- foci
- Premier League
- Guardian
- Arsenal FC
- Címkefelhő »