garázdaság
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megvertek egy férfit egy pécsi autómosóban – videó
Verekedés tört ki egy pécsi autómosóban, miután két férfi összeveszett egymással. Az egyik lefröcskölte, majd többször megrúgta és megütötte a másikat.
- címkék:
- Pécs
- ügyészség
- verekedés
- garázdaság
- Címkefelhő »
Megvertek egy férfit Miskolcon – videó
Az egyik miskolci aluljáróban esett neki a támadó egy férfinak, többször megütötte. A rendőrök még most is keresik a férfit.
- címkék:
- Miskolc
- rendőrség
- garázdaság
- keresés
- Címkefelhő »
Megvertek egy embert egy pécsi étteremben - videó
Egy férfi ellen garázdaság, rongálás, és könnyű testi sértés miatt indult eljárás.
Baltát kapott elő egy sofőr, akire rádudáltak Kecskeméten
Év elején két férfi összeveszett egy kecskeméti utcán, mert az egyikük akadályozta a haladást, amiért a másik rádudált. A következő piros lámpánál a korábban az út közepén álló férfi kirángatta a volán mögül a dudáló sofőrt és ököllel megverte. Az utasok is kiszálltak,az autóból, a járókelők is a megtámadott emberek segítségére igyekeztek. Ekkor került elő a balta. A rendőrök hamar elfogták a garázdákat.
Sodrófával támadt ismerősére egy tapolcai férfi - videó
Két tapolcai férfi összeverekedett az utcán, majd az egyikük egy sodrófával törte össze azt az autót, amiben az ismerőse utazott.
- címkék:
- Tapolca
- garázdaság
- sodrófa
- Címkefelhő »
Állatvédők kerültek bíróság elé, miután kínzás miatt felléptek egyikük szomszédja ellen
Csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy bántalmazottnak vélt kutya megmentésére szerveződött akció résztvevői ellen, akik éjjel, erőszakkal rontottak az állat gazdájára.
Megütött egy férfit, mert az nekihajtott az autójának
Egy szerencsi férfi azért ütött meg egy másik férfit, mert az egy parkolóban véletlenül nekitolatott az autójának.
- címkék:
- Szerencs
- ügyészség
- garázdaság
- parkoló
- Címkefelhő »
Az eladó nem értette meg az agya elektromos hullámain küldött üzenetet, ezért szétverte a ráckevei boltot
A ráckevei férfi azzal magyarázta tettét a rendőröknek, hogy agya elektromos hullámain keresztül beszélte meg egy helyi dohánybolt tulajdonosával, hogy elviheti az üzletből 8 doboznyi hitel limitét. Mivel azonban nem kapott cigarettát, dühében szétverte a pultot, és erőszakkal elvette, ami szerinte járt neki.
Olyan erővel ütötte tarkón az ismeretlen nőt a salgótarjáni buszpályaudvaron, hogy az a földre esett
Feljelentést egy nő a rendőrségen azután, hogy néhány napja, hajnalban a salgótarjáni buszmegállóban egy férfi megütötte. Minden előzmény nélkül támadt rá.
Lövöldözés volt Budapest belvárosában
Egy autó eladása miatt veszett össze egy férfi négy másikkal Budapest VI. kerületében, az Eötvös utcában. A vita közben elsült egy gázfegyver is.
Veréssel utasította rendre az egyik vendéget egy biztonsági őr Miskolcon
Garázdaság miatt emeltek vádat egy 31 éves férfi ellen, aki egy szórakozóhelyen megütött egy vendéget.
Megütötte az eladót, mert figyelmeztette, hogy viseljen maszkot
Egy férfi azért ütött pofon egy bolti eladót, mert az eladó kiküldte a boltból, amiért nem volt rajta maszk. Az ügyészség feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott.
Rátámadtak egy utasra a villamoson Terézvárosban - videó
A VI. kerületi rendőrök garázdaság miatt indítottak nyomozást.
Fegyverrel fenyegetett gyalogosokat egy nyugdíjas
Egy Veszprém megyei férfi több embert is halálosan megfenyegetett az utcán, köztük két gyereket is. A fejükhöz fegyvert tartott, majd többször a levegőbe lőtt.
Négyen támadtak meg egy férfit egy encsi parkolóban
Vádat emelt az ügyészség négy férfi ellen, akik rátámadtak az ismerősükre az egyik encsi parkolóban. Az ismerős úgy tudta elijeszteni a támadóit, hogy elsütötte a gázpisztolyát.
- címkék:
- Encs
- ügyészség
- garázdaság
- banda
- Címkefelhő »
Agresszíven viselkedett vendégségben, és az utcán is kötekedett egy hódmezővásárhelyi férfi
Vádat emeltek azzal a fiatal, helyi férfival szemben, aki tavaly Hómezővásárhelyen egy vendégségben, illetve az utcán is erőszakosan viselkedett.
Nem viselt maszkot egy férfi egy kiskunhalasi boltban, és még meg is verte a tulajdonost
Egy férfi maszk nélkül ment be az egyik kiskunhalasi üzletbe, ahol ezért az eladónő nem akarta kiszolgálni, mire a férfi szidni kezdte és többször leköpte. A bolt tulajdonosa a közelben utolérte és próbálta feltartani, mire a férfi ököllel többször arcon ütötte.
Rátámadt az élettársára egy frissen szabadult sorozatbetörő
A soltvadkerti férfinak rabláson kívül személyi szabadság megsértése, zaklatás, autólopás és kábítószer birtoklás miatt is felelnie kell.
Fejszével kergette az élettársát egy pápai férfi
Egy 25 éves pápai férfi az utcán, egy fejszével a kezében kergette az élettársát egy Veszprémhez közeli településen.
Egy vendéglő előtt esett egymásnak két férfi és családtagjaik kedden
Kedden két férfi, apa és fia támadt a haragosukra. A férfit támadói minden kezükbe kerülő eszközzel bántalmazták, amivel csak tudták. A két férfi letartóztatását javasolja az ügyészség.
Rátámadtak egy pizzafutárra Sárospatakon
Egy 38 éves, sárospataki férfi egy korábbi vita miatt rátámadt egy pizzafutárra, majd halálosan megfenyegette a szomszédait.
Karóval vertek meg egy férfit Salgótarjánban
A felesége védte meg a testével azt a férfit, akit egy banda karókkal vert meg, amiért meg akarta védeni a nevelt fiát.
Rátámadt a sógorára egy tabi férfi
Egy Tabon élő férfi részegen elment féltestvére házához és szidni kezdte a nőt, majd rátámadt a sógorára.
- címkék:
- ügyészség
- garázdaság
- sógor
- részeg
- Címkefelhő »
Óriási családi verekedés lett egy felborított motorból Tatabányán - videó
Négy rendőrautó érkezése vetett véget egy verekedésig fajult családi veszekedésnek tavaly májusban Tatabányán. Az eseményeket egy térfigyelő kamera rögzítette.
Késsel a kezében, üvöltve fenyegetőzött egy férfi Szegeden
A Szegedi Járási Ügyészség javasolta a letartóztatását annak a helyi férfinek, aki a múlt héten egy késsel fenyegetőzött fényes nappal egy élelmiszerüzlet előtt.
Több emberre is rátámadt egy győri férfi - videó
Egy Győrben élő férfi előbb elvette az ismerőse nadrágját, amit csak pénzért akart visszaadni, majd a társaival együtt előbb egy dohányboltban, majd hetekkel később egy élelmiszerbolt előtt verekedett és fenyegetőzött. Az ügyészség zsarolással, súlyos testi sértés kísérletével, garázdasággal és könnyű testi sértéssel vádolja.
Nem tudták rendezni a vitát, az autóablakon keresztül fojtogatta a férfit
Az autó ablakon keresztül fojtogatta majd töbször megütötte egy haragosát egy férfi Esztergomban.
- címkék:
- Esztergom
- autó
- garázdaság
- ütés
- Címkefelhő »
Egy férfi kövekkel dobált meg egy autót Miskolctapolcán
Egy férfi munkásokkal veszett össze Miskolctapolcán, mert nem tudott tovább haladni a parkoló kocsijuktól. Ezek után kövekkel dobálta meg az autót.
Megvert egy férfit, majd kirabolt egy másikat
Egy kecskeméti férfi a helyi vasútállomás büféjében összeveszett a pultosnővel, majd a védelmére kelő férfinak kiverte a fogát. Később egy másik férfit is kirabolt az utcán.
- címkék:
- Kecskemét
- rablás
- ügyészség
- garázdaság
- Címkefelhő »
Többször lopott alkoholt és egy autót is megrongált egy kamaszlány
A kamaszlány háromszor próbált lopni egy áruházból, kétszer sikerült is neki. Pár hónappal később mérgében rátámadt egy parkoló autóra az áruház parkolójában.
Az utcán verte össze volt párját egy férfi Múcsonyon
Garázdaság és könnyű testi sértés miatt emeltek vádat az ellen a férfi ellen, aki rátámadt volt életársára a szakításuk napján az utcán. Ütötte-verte és bele is rúgott. A nő barátnője és testvére próbálta megállítani az agresszív támadót.
- címkék:
- Múcsony
- rendőrség
- garázdaság
- élettárs
- Címkefelhő »
Elfajult a láthatási vita egy Somogy megyei családban
Garázdaság és könnyű testi sértés miatt emeltek vádat egy 27 éves férfival és a 45 éves anyjával szemben, amiért egy láthatással kapcsolatos vita során megverték a férfi élettársának volt férjét és az autóját is tönkretették.
Az utcán verte volt élettársát egy múcsonyi férfi
Egy 22 éves, múcsonyi férfi az utcán veszett össze a volt élettársával, akit helyben meg is vert. Most zárták le a nyomozást az ügyben.
Elütött, majd megvert egy biciklist egy tiszabői férfi
Egy tiszabői férfi elütött egy biciklist, akivel összevesztek egymással. A sofőr ezek után a családtagjaival megverte a biciklist, aki elmenekült.
Lövöldözés volt egy pécsi koncerten
Négy férfi egy koncerten volt Pécsett, majd a végén összevesztek egymással, üvegekkel dobálóztak, majd az egyikük többször elsütötte a gázfegyverét.
- címkék:
- Pécs
- ügyészség
- garázdaság
- gázfegyver
- Címkefelhő »
Verekedéssé fajult három ismerős veszekedése Egyeken
Garázdaság miatt emelt vádat két nő és egy férfi ellen a Debreceni Járási Ügyészség, mert egy korábbi vita miatt az utcán verekedtek. A fiatalabb nőnek és az élettársának emellett könnyű testi sértés miatt is felelnie kell.
Buszsofőr és taxis verekedett össze Budapesten – videó
Budapest belvárosában verekedett össze egy buszsofőr egy taxissal, miután az utóbbi a záróvonalon keresztül sorolt be a busz elé, ami miatt fékeznie kellett a busznak. A buszsofőr a szemközti sávba hajtott és megállt a taxis mellett.
- címkék:
- ügyészség
- garázdaság
- buszsofőr
- taxis
- Címkefelhő »
Egy autó tetején ugrált az oroszlányi férfi - kép
Egy 26 éves oroszlányi férfi egy autó tetején ugrált Tatabányán, tavaly szeptemberben. A rendőrök elfogták, garázdaság és rongálás miatt ítélhetik el.
- címkék:
- rongálás
- garázdaság
- Címkefelhő »
Késsel fenyegetőzött egy kocsmában egy bedrogozott, részeg férfi
Az ügyészség fegyveres garázdaság miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki részegen kötekedett a vendégekkel egy székesfehérvári szórakozóhelyen, és késsel fenyegetőzött.
Két férfi párbajra hívta egymást Sajószentpéterin
Két sajószentpéteri férfi megbeszélte egymással, hogy verekedéssel fogják rendezni a konfliktusokat, ezért a leegyeztetett helyszínen és időpontban kellett volna találkozniuk, de csak az egyikük ment el oda. Később, az egyikük otthonánál verekedtek össze.
- címkék:
- ügyészség
- verekedés
- garázdaság
- párbaj
- Címkefelhő »
Autókat rongált meg egy férfi Ózdon
Egy 19 éves férfi részegen rugdosott és ütött autókat. Ezt látta egy szabadnapos rendőr, aki elfogta a férfit.
- címkék:
- Ózd
- rendőrség
- autó
- garázdaság
- Címkefelhő »
Egy fiú és egy férfi verekedett össze egy miskolci kocsma előtt
Egy fiú és egy férfi összeverekedett egy kocsma előtt Miskolcon, a járókelők sem tudták őket lefogni. Az ügyészség garázdaság miatt emelt vádat ellenük.
- címkék:
- Miskolc
- ügyészség
- verekedés
- garázdaság
- Címkefelhő »
Szülinapos társaságra támadt három férfi Katymáron
Egy három fős társaság rátámadt egy születésnapot ünneplő csoportra Katymáron. Megverték őket, az egyikük az autójukat és megrongálta. Mostanra a támadók közül egy egyik férfi meghalt, így az ügyészség két férfi ellen emelt vádat.
- címkék:
- Katymár
- ügyészség
- rongálás
- garázdaság
- Címkefelhő »
Bozótvágóval támadt ismerősére egy borsodi férfi
Egy aszalón élő férfi nem akarta időre befejezni a villanyszerelést az ismerőse házában, ezért az odament hozzá és számon kérte. A férfi ettől dühös lett, és rátámadt egy macsétával.
Összeveszett az élettársával, ezért berúgta egy idősotthon ajtaját
Egy Csongrád-Csanád megyei férfi összeveszett az élettársával, ezért elment a munkahelyére, de a nő nem akart beszélni vele. Ettől ideges lett és berúgta az idősotthon ajtaját.
- címkék:
- ügyészség
- idősotthon
- garázdaság
- Címkefelhő »
Egy BMW-vel driftelt a 4-es főúton a hóban, megkeresték a rendőrök
Garázdaság miatt indult eljárás azzal a 18 éves férfivel szemben, aki egy videófelvétel szerint januárban egy BMW-vel driftelt a 4-es főúton.
- címkék:
- drift
- garázdaság
- BMW
- Címkefelhő »
Ásóval, bottal és kapával esett neki ismerőseinek két férfi Kálon
A Heves megyei rendőrök garázdaság és testi sértés miatt vettek őrizetbe két férfit, egy harmadikat pedig rongálás miatt hallgattak ki.
A kocsi lehúzott ablakán át rángatta meg a nő haját, és betörte a szélvédőjét egy férfi Nemtiben - kép
- címkék:
- rongálás
- autó
- garázdaság
- bot
- Címkefelhő »
Hoppá! Felügyelőtiszttel kellene tartania a kapcsolatot VV Daninak
Hihetetlen dolog derült ki a valóságshow egyik játékosáról VV Daniról: pártfogó felügyelőtiszttel kellene rendszeresen tartania a kapcsolatot.
Fegyverrel a kezében szállt ki egy autós, mert felbosszantották Debrecennél
Két autós veszett össze egymással Debrecen külterületén, mire a gyanú szerint az egyikük fegyverrel a kezében szállt ki a kocsijából.
- címkék:
- Debrecen
- garázdaság
- vita
- Címkefelhő »
Rongálás és garázdaság miatt emeltek vádat a baloldali politológus, Lengyel László ellen
Garázdaság és rongálás miatt emelt vádat Lengyel László baloldali politológus ellen az ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019 decemberében egy parkolási vitát követően megrongálta egy férfi autóját Budapesten. Lengyel legutóbb a borsodi választást követően került a hírekbe, amikor a Klubrádió műsorában gyalázta a Fideszre szavazókat, kijelentve, hogy csak a legnyomorultabbak szavaznak a kormánypártra.
- címkék:
- Lengyel László
- rongálás
- garázdaság
- Címkefelhő »
Brutálisan megvertek egy anyát Miskolcon
Egy férfi és egy nő rátámadt egy anyára Miskolcon, miután a gyerekeik összevesztek az egyik játszótéren.
- címkék:
- Miskolc
- garázdaság
- anya
- játszótér
- Címkefelhő »
A rendőrségen ütötte meg ismerősét egy tiszaújvárosi nő
A nő be volt idézve a rendőrkapitányságra, amikor bevitték oda az egyik ismerősét is, akivel korábban konfliktusa volt. Oda ment hozz, és arcon ütötte.
Egy banda kövekkel dobált meg, majd felborított egy autót
A banda egy Nógrád megyei településen dobálta meg kővel és borította fel egy autót. A 6-7 fős bandából egy fiút és egy férfit fogtak el.
- címkék:
- ügyészség
- autó
- garázdaság
- Nógrád megye
- Címkefelhő »
Követték ismerősüket, majd megverték és elvették a pénzét
Három férfi egy hosszúapályi presszóban szórakozott, majd onnan követni kezdték az ismerősüket, akit később megvertek és kifosztottak.
- címkék:
- ügyészség
- garázdaság
- kifosztás
- Címkefelhő »
Vascsővel és gázpisztollyal támadt egymásra két férfi
A két férfinak egy korábbi autóvásárlással kapcsolatban volt nézeteltérése egymással, amit a múlt héten úgy próbálta meg rendezni, hogy vascsővel és gázpisztollyal estek egymásnak.
Kalapáccsal akart lerendezni egy vitát egy 80 éves férfi
Tavaly nyáron hazament a falujába egy nő. A rokonait akarta meglátogtni. Egy idős férfi úgy találta, hogy rosszul parkolt, ezért vitatkozni kezdett vele, miközben egy kalapáccsal hadonászott, a fejére akart ütni és még mondta is, hogy szét fogja verni a nő fejét. A többi között garázdaságért felelhet a bíróságon.
- címkék:
- parkolás
- garázdaság
- kalapács
- idős férfi
- Címkefelhő »
Fejbe rúgtak egy fiatal fiút az utcán
Tavaly nyáron egy férfi akart elbiciklizni egy fiatalokból álló csoport mellett az utcán. Sikerült, de beszóltak egymásnak. A férfi leszállt a biciklijéről és rátámadt az egyik fiatal fiúra. Könnyű testi sértéssel és garázdasággal vádolják.
Rátámadtak egy férfire az utcán Héhalomban
Garázdaság megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Pásztói Rendőrkapitányság az ellen az 53 éves héhalmi férfi ellen, aki tegnap délben Héhalom belvárosában rátámadt egy másik férfira.
- címkék:
- héhalom
- támadás
- garázdaság
- Címkefelhő »
Fa karókkal vertek meg egy férfit Borsodban
Két borsodi férfi egy lovat vett, ünneplés közben fa karókkal támadták a férfira, akitől az állatot vették.
Karókkal és vascsövekkel esett egymásnak tíz férfi Ózdon
Fegyveres garázdaság miatt folytatnak eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök kilenc helyi férfi ellen, illetve élveszélyt okozó testi sértés miatt egy tizedik társukkal szemben.
Őrjöngő férfit fogott el a TEK
A tamási rendőrök a Terrorelhárítási Központ munkatársaival együtt elfogtak egy 54 éves Magyarkesziben élő férfit. A gyanú szerint fegyverrel vagy annak utánzatával fenyegetett meg egy másik férfit egy iregszemcsei üzlet előtt.
- címkék:
- Iregszemcse
- garázdaság
- rendőrség
- TEK
- Címkefelhő »
Így ütötték egymást a vendégek az esztergomi kocsmában – videó
Egy esztergomi férfi rátámadt az egyik kocsma pultosnőjére, majd az őt védő vendégeket is meg akarta verni.
- címkék:
- Esztergom
- kocsma
- garázdaság
- Címkefelhő »
Több gyereket is megvert egy fiú Vácon
Egy váci fiú több gyerekre is rátámadt, volt, akitől a csokiját akarta megszerezni, mástól a maszkját és a pénzét. Az ügyészség javasolja a letartóztatását.
Nyugtatni akarta a balhés társaságot, életveszélyesen megsérült
Egy társaság túl hangosan hallgatta a zenét egy presszó előtt, ahonnan korábban szintén emiatt küldték ki őket. A presszó egyik vendége megpróbálta kint lecsillapítani őket, amikor megérkezett egyikük bátyja, aki ököllel ütötte meg a férfit, aki az ütéstől életveszélyes fejsérüléseket szenvedett.
Fejbe rúgott egy babakocsit toló nőt egy férfi Szombathelyen
Három emberre is rátámadt egy férfi Szombathelyen. Az egyik esetben egy anyukát rúgott fejbe, aki a gyerekét tolta a babakocsiban.
Ruhaboltban verte meg a feleségét egy férfi
Egy 30 éves miskolci férfi rátámadt a feleségére egy helyi ruhaboltban, amikor a nő a gyerekükkel együtt vásárolt.
- címkék:
- Miskolc
- család
- garázdaság
- Címkefelhő »
Megpofozott egy biztonsági őrt a plázában, a rendőrök keresik - videó
Egy férfit keres a rendőrség, aki összeveszett egy X. kerületi bevásárlóközpont pénztárosával, majd meglökte és felpofozta a biztonsági őrt. A kamerák felvették, ami történt. A rendőrség segítséget kér.
- címkék:
- garázdaság
- biztonsági őr
- Címkefelhő »
Szamurájkarddal támadt ismerőseire egy férfi Nógrád megyében
Egy nógrádi férfi garázdasággal indította, pár nappal később felfegyverkezve elkövetett magánlaksértéssel folytatta az évet. Most a bűnismétlés veszélye miatt kérték a letartóztatását, amit a nyomozási bíró egy hónapra elrendelt.
Megvertek egy férfit, mert nem tetszett neki, hogy akadályozzák a forgalmat
Miskolc belvárosában az út közepén sétált két férfi, amikor ezt számon kérte egy arra elhaladni akaró autós, akkor összeverekedtek vele. A Miskolci Járási Ügyészség garázdaság miatt emelt vádat két férfival szemben.
Hajdúnánási parkban rongált egy háromfős társaság
Két férfi és fiatalkorú társuk együtt szórakozott egy hajdúnánási diszkóban. Hazafelé megrongálták az egyik parkban lévő műanyag városnév egyik betűjét.
- címkék:
- Hajdúnánás
- ügyészség
- garázdaság
- Címkefelhő »
Két család verekedett össze karácsonykor Kutason
A két család közötti szóváltás torkollott tettleges bántalmazásba 2020. december 25-én este Kutason - írták a rendőrség honlapján.
Baltával támadt a rendőrökre egy férfi Egerben
A férfi azt állította, hogy a rendőrök bántani akarják őt, ezért önvédelemből esett nekik a baltával. Az ügyészség vádat emelt a jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelt 44 éves férfival szemben.
Vascsővel és bottal támadt ismerősére egy család Balatonszárszónál
A család éppen Balatonszárszó felé autózott, amikor meglátták az út szélén, a pakoló autójában ülő ismerősüket. Mivel régóta rossz viszonyban vannak, azonnal rátámadtak.
- címkék:
- ügyészség
- rongálás
- család
- garázdaság
- Címkefelhő »
Tíz éves sérelmét bosszulta meg egy borsodi férfi
Egy Borsod megyei településen élő férfi az utcán futott össze az ismerősével, akivel évekkel ezelőtt konfliktusa volt a családjának. Hogy ezt megtorolja, többször megütötte.
Ki akartak rabolni egy szegedi üzletet
Egy fiatal ki akart rabolni egy üzletet Újszegeden. Azzal fenyegette meg az alkalmazottat és a tulajdonost, hogy megöli őket, ha nem adják oda neki a bevételt.
Rátámadt egy férfira, majd dühében a saját autóját is szétverte egy nő
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon most zárták le a nyomozást annak a nőnek az ügyében, aki egy korábbi veszekedés miatt összeverekedett egy férfival az utcán és saját autóját is szétverte.
Több vendégre is rátámadtak egy szerencsi szórakozóhelyen
December 8-án a bíróság ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, aki ütötte-verte a vendégeket egy évvel ezelőtt egy szerencsi kocsmában.
Két nap alatt kétszer is verekedett, és késsel fenyegetőzött egy várvölgyi férfi
Őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatását annak a férfinak, aki két nap alatt kétszer verekedett a testvérével együtt.
Óvodánál lövöldözött egy férfi Budapesten
Egy 71 éves férfi lövöldözött egy XVIII. kerületi óvodánál, mert felidegesítette egy kislány sírása.
- címkék:
- Budapest
- óvoda
- garázdaság
- lövés
- Címkefelhő »
Arra ért vissza a pálinkával a borsodi férfi, hogy barátnője veri a testvérét
Az Emődön élő család éppen születésnapot ünnepelt, amikor elfogyott a pálinka. Amíg az egyik férfi elment még venni, a házban két nő összeveszett egymással, majd dulakodni kezdtek. Később a verekedésbe beszállt az a férfi is, aki elment italt venni.
Egy pesti bevásárlóközpontban ütöttek meg két fiút
Ököllel ütött meg két fiút egy társaság két tagja október elején egy kőbányai bevásárlóközpontban, a rendőrség most garázdaság miatt keresi őket.
Megrúgott egy terhes nőt egy férfi Borsodban
Egy gesztelyi bolt előtt veszett össze több férfi, majd az egyiküket többször megütötték. Ezt látta a terhes barátnője, aki segíteni akart neki. Erre az egyik támadó megrúgta a nőt, aki ettől rosszul lett.
Lopott és verekedett egy sárrétudvari férfi
A sárrétudvari férfi egy helyi házból nagyjából mindent ellopott, amit tudott, ezek kívül egy nőtől és egy asszonytól is lopott, korábban pedig az ismerősével is összeverekedett az utcán.
- címkék:
- Sárrétudvari
- lopás
- rendőrség
- garázdaság
- Címkefelhő »
Kijárási korlátozás alatt üvöltözött és verekedett az utcán egy férfi
Az esztergomi férfi a kijárási korlátozások ellenére az utcán ordibált részegen, majd megütött egy férfit, aki rászólt, hogy menjen haza.
Felfegyverkezve erőszakoskodtak fiatalok Faddon
Pénteken hívták a rendőröket Faddról, hogy két férfi erőszakosan és agresszívan viselkedik. A támadók felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt felelhetnek.
Pengével vágtak meg egy férfit Győrben
Két győri férfi előbb egy párra támadt, majd a nekik segíteni akaró biztonsági őrt megvágták egy pengével.
- címkék:
- rendőrség
- garázdaság
- Győr
- Címkefelhő »
Szétverte a sógora autóját egy borsodi férfi
Egy Borsod megyei férfi összeveszett a testvére élettársával. Megpróbálta megütni, de nem sikerült neki, úgyhogy lapáttal nekiesett az autójának.
- címkék:
- ügyészség
- rongálás
- garázdaság
- sógor
- Címkefelhő »
Az iskolában támadt rá egy diákra egy békéscsabai nő
Egy békéscsabai nő azért ment be az egyik helyi iskolába, mert a lányát bántotta egy nála idősebb fiú. Az asszony rátámadt a gyerekre. Megkergette az udvaron, többször felé is rúgott. Később a fiú anyjával verekedett össze az iskola előtt.
Baltával fenyegetőzött egy házibuliban a házigazda, az egyik vendég kocsiját a fia megrongálta
A rendőrök előállították azt a sályi férfit és fiát, akik a megalapozott gyanú szerint egy családi rendezvényen baltával fenyegették vitapartnereiket, majd az autójukat is megrongálták - olvasható a rendőrség honlapján.
Gyilkossággal fenyegette ismerőse családját egy Csongrád-Csanád megyei férfi
A férfi részegen sétált haza, amikor útközben berontott az ismerőséhez, dulakodni kezdtek, majd azzal fenyegette, hogy megöli, később pedig az autóját is megrongálta. Ezek után az ismerőse feleségével is összetalálkozott, akit szintén gyilkossággal fenyegetett.
Fegyverrel lövöldözött egy férfi Kaposváron
Egy 45 éves kaposvári férfi a gáz- és riasztópisztolyával lövöldözött, miután kijött egy szórakozóhelyről.
Tojással dobálta az embereket egy salgótarjáni banda
A négyfős banda direkt azért vett tojásokat, hogy később az autóból dobálják velük az embereket. Ezen kívül egy biciklist is hátba vertek és meglöktek, aki emiatt majdnem elesett.
- címkék:
- Salgótarján
- ügyészség
- tojás
- garázdaság
- banda
- Címkefelhő »
Verekedés volt egy sátoraljaújhelyi társasházban
Garázdaság miatt emeltek vádat egy 53 éves férfival szemben, aki szabadon engedte a kutyáját, majd rátámadt a szomszédjára részegen.
Tömegverekedés volt egy táti kocsmában – videó
Két nő és az egyikük férfi testvére késő este érkezett a táti kocsmába tavaly decemberben. Az egyik nő részegen vitatkozni kezdett egy vendéggel. A vita verekedéssé fajult. Az ügyészség négy ember ellen emelt vádat csoportos garázdaság miatt.
Rátámadt volt barátnőjére egy szerencsi férfi
A férfi nem tudta elfogadni, hogy a nő szakított vele, ezért egy áruház parkolójában rátámadt. Egy kisgyerek szemtanúja volt a történteknek, úgy megrémült, hogy elsírta magát.
A rendőrség előtt verte meg, hogy ne jelentse fel, amiért korábban is megverte
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kényszerítés hatósági eljárásban bűntette miatt vádat emelt egy tompai férfi ellen, aki 2018 szeptemberében a Tompai Rendőrőrs épülete előtt azért vert meg, lökdösött egy férfit, hogy ne tegyen feljelentést ellene.
Boltokban dühöngött egy kiskőrösi férfi, rángatta a kirakati babát is
A 37 éves kiskőrösi férfi részegen ment be több boltba is, ahol pénzt kért az eladóktól. Miután nem kapta meg amit akart, dühöngeni kezdett, felborított egy polcot és rángatta a kirakati babát.
- címkék:
- Kiskőrös
- rendőrség
- garázdaság
- Címkefelhő »
Ököllel ütöttek és megkéseltek egy férfit Budapesten, a támadókat felvette a biztonsági kamera - videó
A Rákóczi téri metrónál támadt rá egy ötfős banda egy férfira, miután összevesztek. A banda egyik tagja ököllel töbször megütötte, majd meg is késelte a férfit.
- címkék:
- Budapest
- késelés
- garázdaság
- banda
- Címkefelhő »
Részegen, kézzel akart felborítani egy rendőrautót Oroszlányban egy férfi
A férfi részegen dühöngött az utcán, miután kiküldték egy szórakozóhelyről. Mérgében autókat akart felborítani puszta kézzel. A bíróság ma ítélte 2 év 2 hónap börtönbüntetésre.