Fővárosi Főügyészség
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Másként látja a vagoneladási ügyet az ügyészség és a BRFK
A Fővárosi Főügyészség fokozott felügyeletet gyakorol a MÁV Cargo vagoneladási ügyében bő egy éve indult rendőrségi nyomozás felett. Az ügyészség szerint a BRFK alaptalanul gyanúsította meg a MÁV egykori jogi igazgatóját, és indokolatlanul vette őrizetbe a MÁV három korábbi vezetőjét. A BRFK szerint megalapozott döntéseket hoztak.
Szabadlábon marad a MÁV Cargo vezetője
Nem kezdeményezte a MÁV Cargo hűtlen kezeléssel gyanúsított vezetőjének és két társának előzetes letartóztatását a Fővárosi Főügyészség - jelentette be Zamecsnik Péter, Kovács Imre, a MÁV Cargo vezérigazgatójának ügyvédje.
Törvénysértő volt a Vöröskereszt-vezető kirúgása
Törvénysértőnek találta a Fővárosi Főügyészség a Magyar Vöröskereszt elnökségének azt a határozatát, amellyel március végén felmentette posztjáról a főigazgatót. Az ügyészség eljárási hibát talált, a határozat tartalmát nem vizsgálta.
Vádat emeltek a móri bankrablás ügyében
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség szerdán a közel hat éve történt véres móri bankrablás egyetlen - még életben lévő - gyanúsítottja ellen. A vádemelési javaslattal a hatóságok lezártnak tekintik a 2002-ben megkezdett, majd tavaly újraindított nyomozást.
Nem vizsgálják a bennfenteskedő ügyész sztoriját
Elutasította a Legfőbb Ügyészség azt a feljelentést, amelyet a Fővárosi Főügyészség volt szóvivője elleni tettek. A szóvivő egy hangfelvételen arról beszélt egy rendőrök ellen folyó per kapcsán, hogy nem a valódi elkövetők ülnek a vádlottak padján.
Őrizetbe vették az Il Ferro volt tulajdonosát
Pénzügyőrök vették őrizetbe az Il Ferro Kft. egyik volt tulajdonosát és egy másik érintett ellen elfogató parancsot adtak ki. A Fővárosi Főügyészség határozata alapján, ma több házkutatást is tartottak, és a gyanúsítható személyeket is felkutattak.
Elutasították a bennfenteskedő szóvivő elleni feljelentéseket
Bűncselekmény hiányára hivatkozva elutasította a nyomozó főügyészség a korábbi ügyészségi szóvivő, Varga Gergely elleni feljelentéseket. Az ügyész ellen mentő körülmény elhallgatása miatt indult eljárás, mivel egy bírósági tárgyaláson azt fejtegette: tudja, kik a valódi bűnösök, de nem ők ülnek a vádlottak padján. A kijelentéseiről készült hangfelvétel nyilvánosságra került.
Sikkasztás gyanúja az IL Ferrónál
A Népszabadság értesülése szerint a Fővárosi Főügyészség napokon belül elrendelheti a nyomozást az IL Ferro Kft. ügyében. A BRFK tavaly csalás gyanújával már nyomozott az ügyben, de akkor bűncselekményre utaló adatokat nem találtak. Később a vámnyomozókhoz kerültek az akták: ők bukkantak a közel 700 milliós sikkasztás, csalás, valamint pénzmosás nyomára.
Tovább nyomoznak a móri ügyben
Visszaküldte az ügyészség a rendőrségnek a móri bankrablás ügyét, mert további nyomozásra van szükség - közölte a Fővárosi Főügyészség. A Nemzeti Nyomozó Iroda korábban elégségesnek találta a beszerzett bizonyítékokat, ezért adta tovább az ügyet vádemelésre.
Felmentették a bennfenteskedő ügyészségi szóvivőt
Mindegy mi lesz a fegyelmi vége, már nem tudja hitelesen képviselni az ügyészség álláspontját - indokolta a főügyész, miért mentette fel Varga Gergelyt, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét. Varga ellen azért folyik fegyelmi, mert egy tárgyalás után azt állította, tudja kik voltak egy rendőri bántalmazás elkövetői, de nem azok állnak a vádlottak padján.
Kihasználja minden lehetőségét E. Zsanett
Elutasította az ügyészség E. Zsanett panaszát, amelyet az állítása szerint rendőrök által megerőszakolt lány azért tett, mert vádemelés nélkül lezárták ügyében a nyomozást. Még mindig megteheti azonban azt, hogy pótmagánvádlóként lépjen fel, és mint azt E. Zsanett ügyvédje, Tuza Péter az [origo]-nak elmondta, élnek is ezzel a lehetőséggel. Mindenképpen büntetőbíróság elé viszik az esetet.
Megérkezett Zsanett panasza az ügyészségre
Pár napon belül dönt a Fővárosi Főügyészség E. Zsanett ügyvédjének panaszáról, amelyet a lányt saját állítása szerint őt megerőszakoló rendőrök elleni nyomozás megszüntetése ellen nyújtott be - írja a Népszabadság. A nyomozást december elején szüntették meg bűncselekmény hiányában.
Vesztegetéssel is gyanúsíthatják Tasnádi Pétert
Az egyik, Tasnádi Péter beszámíthatóságát vizsgáló szakvéleménnyel kapcsolatban vesztegetés bűntette miatt nyomozást rendelt el az ügyészség - nyilatkozta Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden a TV2 Tények című esti hírműsorában.
Feloszlatná a Magyar Gárdát az ügyészség
Feloszlattatná a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesületet a Fővárosi Főügyészség. A szervezet a Fővárosi Bíróságon kezdeményezte az egyesület megszüntetését az egyesületi törvény megsértése miatt.
Nincs nyoma Zsanett póthajának a rendőrautóban
Nem egyeznek a Zsanett póthajából és a helyszínről vett minták - közölte Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden a TV2 Tények című esti hírműsorában. Az egyik rendőr védője szerint az eredmény a rendőrök ártatlanságát bizonyítja. Zsanett védője szerint a vizsgálat nem bizonyít semmit.
Jogsértő a Magyar Gárda működése
A Fővárosi Főügyészség jogsértőnek minősítette a Magyar Gárda tevékenységét, mivel a szervezet olyan feladatokat is ellát, amelyek nem szerepelnek alapító okiratukban.
Nyomoznak a Kopaszi-gát eladása után
Nyomozást rendelt el a budapesti Kopaszi-gát privatizációja ügyében a Fővárosi Főügyészség - írja a Magyar Nemzet. A gyanú szerint hűtlen kezelés történt, amikor Újbuda legértékesebb ingatlanját, Leisztinger Tamás cégén keresztül külföldi befektetők birtokába juttatták.
A jövő héttől vizsgálják Zsanett vendéghaját
A jövő héten megkezdődhet Múzeum körúti erőszak néven ismertté vált ügyben a feljelentő 21 éves lány vendéghajának vizsgálata - jelentette be Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
A Főügyészség szerint törvénytelen volt a gumilövedék
A törvény előírásait semmibe véve használta a rendőrség azokat a gumilövedékeket, amelyekkel a tavaly őszi tüntetéseken többeknek is sérüléseket okozott - írta a Magyar Hírlap a Fővárosi Főügyészségnek az ORFK állásfoglalására adott válaszára hivatkozva.
Hétfőn szembesítik Zsanettet a rendőrökkel
A Fővárosi Főügyészség pénteken már biztosan nem adja ki az ügyvédeknek a Múzeum körúti erőszak ügyében készült DNS-vizsgálat eredményét. A szóvivő elmondta: hétfőn döntik el csak azt is, hogy kérik-e a rendőrök előzetes letartóztatásának meghosszabbítását. A döntés előtt szembesítik a rendőröket megvádoló lányt a gyanúsítottakkal.
Két erőszakkal vádolt rendőr nem vállalta a hazugságvizsgálatot
A Múzeum körúti erőszak ügyében meggyanúsított öt rendőr közül kettő nem vállalta a poliográfos vizsgálatot - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Vádat emeltek az MTV ostromlói ellen
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a Magyar Televízió székházának ostromlói ellen, az 50 oldalas vádiratot a hozzá tartozó jegyzőkönyvekkel és szakértői jelentésekkel az ügyészség szombat délután adta át a bíróságnak - közölte az MTV híradója.
Vádat emeltek egy 27 fős bűnbanda ellen
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 27 fős csoport ellen, amelynek tagjai, a a vádhatóság szerint bűnszervezetet alkottak és összesen több tucatnyi bűncselekményt követtek el. A szervezet irányítója, az ügyészség szerint M. Róbert volt, akit a rendőrség felelősnek tart a Ragyás Tóniként ismert férfi három évvel ezelőtti megöléséért.
41 feljelentés érkezett a Fővárosi Főügyészséghez
Hétfői délutánig 41 feljelentés érkezett a Fővárosi Főügyészséghez az október 23-ai a túlzottnak vélt rendőri intézkedésekkel kapcsolatban - mondta el a szervezet szóvivője hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Megszüntették a tavaszi fenyegetés nyomozását
A Fővárosi Főügyészség megszüntette a terrorcselekmény előkészítésének gyanúja miatt márciusban indított eljárást - erősítette meg az MTI-nek a Népszava szerdai információját Morvai Attila szóvivő.
Vádat emeltek az emberrablást tervezők ellen
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség annak a két férfinak az ügyében, akik el akarták rabolni az APEH egyik vezető beosztású munkatársának családtagját, hogy így érjék el adó-visszaigénylésük kifizetését - közölte szerdán az ügyészség szóvivője.
Már nem keresik a tételek kiszivárogtatóit
Megszüntette a tavalyi érettségi tételek kiszivárogtatása ügyében indított nyomozást bűncselekmény hiányában a Fővárosi Főügyészség. A rendőrségnek ugyanis nem sikerült rábukkanni a tettesekre. Az idén is azt ígérték ismeretlenek az interneten, hogy egy emelt díjas telefonon keresztül letölthetők a tételek, ellenük most indult el a nyomozás csalás kísérlete miatt.
Emberölés előkészítésével vádolják Tasnádit
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség Tasnádi Péter ellen csütörtökön. A vád szerint Tasnádi meg akarta öletni volt feleségét és annak élettársát.
Hajdút hét gyilkossággal vádolják a móri ügyben
A móri ügyben módosította a vádat a Fővárosi Főügyészség, és Hajdú Lászlót tettesként vádolta meg hét gyilkossággal - jelentette be a főügyészség szóvivője pénteken.
Már nem nyomoznak a mentőhelikopterek ügyében
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) megdöbbent a Fővárosi Főügyészség kedd reggeli döntésén, amely arra utasította a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNYI), hogy szüntesse be az eljárást a mentőhelikoptereket üzemeltető BASe Kft-vel szemben. Az ügyészség szerint ugyanis nem történt bűncselekmény.
Megalapozatlanul foglalták le a mentőhelikoptereket
A Fővárosi Főügyészség szerint megalapozatlanul tartottak házkutatást és foglalták le a mentőhelikoptereket a rendőrök annál a cégnél, amely a Országos Mentőszolgálat tulajdonában lévő gépeket üzemeltette - írja a Népszabadság. A mentőszolgálat január 5-én jelentette fel a céget, mert hiába kérte vissza tőle a gépeket. Az ügyészség el is rendelte, hogy szüntessék meg a nyomozást az ügyben.
Elutasította az ügyészség Deutsch Tamás feljelentését
Elutasította Deutsch Tamás Fittelina Kft.-vel kapcsolatos feljelentését a Fővárosi Főügyészség, a fideszes képviselő emiatt panasszal fordul a Legfőbb Ügyészséghez - közölte a Fidesz-frakció sajtóirodája az MTI-vel kedden.
Tíz év börtönt is kaphat Mortimer
Emberölés kísérlete miatt vádat emelet a Fővárosi Főügyészség az ellen a fiatalember ellen, aki kardjával átszúrt egy roma fiút a 21-es buszon. A hagyományőrző társasághoz tartozó Mortimerre akár 10 év börtönbüntetés is kiszabható. Mortimer testvérét bűnpártolással vádolják.
Nyomoznak az önfeljelentő szociális munkás ellen
Nyomozást rendelt el az ügyészség azzal a tűcserével foglalkozó szociális munkással szemben, aki december elsején feljelentette önmagát a Fővárosi Főügyészségen. A fiatalember így akarja kideríteni, hogy bűnözőnek minősül-e az, aki szenvedélybetegeken segít.
Ügyészség vizsgálja az MTV szerződéseit
Hűtlen kezelés miatt nyomoz a Fővárosi Főügyészség a Magyar Televízió egyes szerződései ügyében. Az ügyészség figyelmét az MTV egyik volt civil kurátora hívta fel több megállapodásra.
Népirtással gyanúsítják az ausztráliai nyilast
Népirtás bűntettének gyanúja miatt kezdett nyomozást a Fővárosi Főügyészség egy Ausztráliában élő egykori nyilas vezető ellen. P. Lajossal szemben a Simon Wiesenthal Központ adatai alapján indult eljárás. A 89 éves férfi korábban az [origo]-nak tagadta, hogy háborús bűnöket követett volna el.
MDF-esekkel együtt szavazták le Poltot
A parlament leszavazta Polt Péter, a legfőbb ügyész Dávid Ibolya interpellációjára adott válaszát. Az MDF elnöke azt kérte számon Polttól, hogy a Fővárosi Főügyészség megszüntette a nyomozást egy olyan ügyben, amelyet Dávid Ibolya aláírás-hamisításnak tart.
Új bizonyítékok kerültek elő a K&H-ügyben
Újabb bizonyítékok kerültek elő a K&H Equities beadványának köszönhetően a brókerbotrányban, ezért a Fővárosi Főügyészség nyomozást rendelt el. A brókercég a K&H Bank korábbi vezérigazgatója, Rejtő E. Tibor, valamint a Betonút Rt. többségi tulajdonosa, Dunai György vonatkozásában közölt információkat. Ezek alapján "bizonyos személyek" visszaélésben játszott szerepe súlyosabb megítélés alá eshet. A bizonyítékokról az ügyészség semmit nem árult el.
Nyomozás folyik a KVI-nél
A Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője megerősítette egy kereskedelmi televízió pénteki információját, amely szerint a Fővárosi Főügyészség vesztegetés gyanújával nyomozás indított a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) egyik vezető beosztású munkatársa ellen.
Újabb nyomozásokat javasolnak K&H-ügyben
A K&H Bank brókercége, a K&H Equities beadvánnyal fordult a Fővárosi Főügyészséghez. A brókercég szerint az ügy szempontjából fontos nyomozásokat nem végeztek el.
A sajtóst büntették a K&H-adatok kiadása miatt
Visszaminősítették a Fővárosi Főügyészség sajtóosztályának vezetőjét, mert hétfőn úgy hozták nyilvánosságra a K&H-ügy vádiratát, hog a vádlottak személyes adatai benne maradtak. Az ügyészség szerint véletlen hiba történt, ezért bűnügyi felelősség nem merülhet fel.
Kiadták a K&H-vádlottak személyes adatait
A személyes adatok védelmét sértő módon jelent meg hétfőn az interneten a K&H-ügy 74 oldalas vádirata. A dokumentumban pirossal kiemelték és aláhúzták, de feltehetőleg véletlenül nem törölték az ügy szereplőinek személyes adatait születési idejüktől, személyiigazolvány-számukon át aktuális lakhelyükig. A Fővárosi Főügyészségen nem tudtak a hibáról, az [origo] megkeresése után azonban előbb leszedték, majd kijavítva újra kirakták az iratot a honlapra. A legfőbb ügyész vizsgálatot rendelt el.
Lecserélnék az ügyészt Kulcsár-ügyben
A Kulcsár-ügyben eddig eljáró Fővárosi Főügyészség elfogultság miatti kizárást indítványozta a K&H-ügy egyik gyanúsítottja, Kerék Csaba és védője pénteken. A beadvány szerint Kulcsár kihallgatásáról készült video és a jegyzőkönyv közötti különbségek miatt az eljáró ügyészség a felelős.
Vádat emeltek Sas József ellen
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség Sas József, a Mikroszkóp Színpad igazgatója ellen adócsalás, tb-csalás és magánokirat-hamisítás miatt. A vád szerint Sas József 1999-ben, 2000-ben és 2001-ben összesen több mint 7 millió forintot nem fizetett meg egészségügyi hozzájárulásként és 4 millió forintot társadalombiztosítási járulékként.
Vége a Fidesz közeli fantomcégek ügyének
Elutasította Magyar Bálint panaszát a Legfőbb Ügyészség az úgynevezett Fidesz közeli fantomcégekhez kapcsolódó ügyben. A miniszter egy HVG-cikk alapján tett feljelentést, azonban a Fővárosi Főügyészség a nyomozást megtagadta.
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak a János kórházban
Nyomozást rendelt a Fővárosi Főügyészség a Szent János Kórházban. A kórház eladósodottságának mértéke már akkora, hogy az felveti a hűtlen kezelés gyanúját. A vizsgálat ismeretlen tettes ellen indult - írja a Népszabadság.
Kulcsár: Szelektálnak a nevek között
A brókerügy fő gyanúsítottja, a sikkasztással vádolt Kulcsár Attila szerint valószínűleg szelektálják az ügyben kiszivárogtatott neveket. Közölte azt is, hogy bizonyos ügyfelek sokkal több pénzt követelnek a banktól, mint amennyi káruk keletkezett. Eközben a Magyar Nemzetben újabb, a lap állítása szerint a Fővárosi Főügyészségen készült kihallgatási jegyzőkönyvek jelentek meg. Ezekben Kulcsár Tóth András államtitkárral való találkozójáról számolt be.
Ügyvédek ügyeskedhettek a hamis illetékbélygekkel
Illetékbélyeg-hamisítás miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség tizenhét ember ellen, a vádlottak között három ügyvéd is van - közölte Dobos Gabriella ügyészségi szóvivő. Összesen csaknem 140 millió forint a felhasznált hamis illetékbélyegek összege, a tényleges kár azonban ennél jóval kevesebb, mintegy hatmillió forint.
Vádat emeltek Szász Károly támadója ellen
Szász Károly bántalmazása ügyében maradandó testi fogyatékosságot okozó testi sértés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség - adta hírül az egyik kereskedelmi televízió pénteken.
Vádat emeltek szír pénzváltók ellen
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség tíz emberrel szemben a szír pénzváltók ellen indult pénzmosási ügyben. A pénzváltókat jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenységgel, különösen nagy értékre elkövetett pénzmosással és magánokirat-hamisítással vádolják.
Patrubány feljelentéséhez hasonlítanak a szabadkai levelek
Meglepődött több szabdkai magyar is az elmúlt napokban, mert a budapesti Fővárosi Főügyészség levélben értesítette őket arról, hogy feljelentésüket elutasították. A Magyar Szó címú újvidéki lap szerint a szabadkaiaik nem is tettek feljelentést. Az [origo] úgy tudja, a Szabadkáról küldött feljelentések tartalma gyakorlatilag megegyezik a Patrubány Miklós által korábban a decemberi népszavazással kapcsolatban tett feljelentéssel.
Vádemelést javasolnak a volt tévéelnök ellen
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást, és nyújtotta be az iratokat a Fővárosi Főügyészséghez Ragáts Imre, a Magyar Televízió volt elnöke ellen. A BRFK szerint a tévé elnöke 2003. júliusában úgy kötött 55 milliós filmszerződést egy betéti társasággal, hogy nem kérte az elnökség beleegyezését. Ráadásul a filmek végül nem kerültek adásba, bár 13 milliót már kifizettek a cégnek, amit a televízió nem kapott vissza.
Tovább húzódik a Vér és Becsület pere
Ítélethirdetés helyett további okiratok becsatolását rendelte el a Fővárosi Bíróság abban a perben, amelyben a Fővárosi Főügyészség a neonácinak tartott szervezet, a Vér és Becsület Kulturális Egyesület megszűnésének megállapítását, illetve feloszlatását kezdeményezi. A Vér és Becsület vezetője elmondta, hogy rendszeresen szerveznek előadásokat a tagok részére, többek között a hungarizmus történetéről.
Vádat emeltek a Népszava egyik újságírója ellen államtitoksértés miatt
Vádat emelt a Népszava egyik újságírója ellen államtitoksértés miatt, a Fővárosi Főügyészség, ugyanakkor megszüntette az ügyben a lap szerkesztője ellen indult eljárást - közölte a főügyészség szóvivője szombaton.
Nem nyomoznak a bankrablót lelövő biztonsági őr ügyében
Nem rendel el nyomozást az Fővárosi Főügyészség azzal a biztonsági őrrel szemben, aki a közelmúltban lelőtt egy bankrablót a fővárosban, egy IX. kerületi pénzintézetben; a hatóság szerint jogos védelem történt - olvasható a rendőrség honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatóban.
Meghosszabbítanák Kulcsár házi őrizetét
Kulcsár Attila házi őrizetének három hónappal való meghosszabbítását kezdeményezte a Fővárosi Főügyészség. Az indítványról a nyomozási bíró dönt.
Cipőfűzőkről vitatkoztak a Vér és Becsület perén
A Vér és Becsület kulturális egyesület rendezvényein készült videofelvételek megtekintésével folytatódott a Fővárosi Bíróságon szerdán az a per, amelyben a Fővárosi Főügyészség az egyesület megszűnésének megállapítását, illetve feloszlatását kezdeményezi. Az ügyész szerint az egyik bizonyíték a szervezet neonáci mivoltára a cipőfűzőjük fehér színe, amelyet az egyik tüntetésen viseltek.
Előzetesbe helyeznék Tasnádit
Tasnádi Péter előzetesbe helyezését javasolta csütörtökön a Fővárosi Főügyészség. Tasnádit szerdán vették őrizetbe felbujtóként elkövetett közveszély okozásának gyanújával. A rendőrség feltételezése szerint Tasnádi áll egy volt nyomozó autójának augusztus végi felgyújtása mögött. Tasnádi feltételezett társát pénteken előzetes letartóztatásba helyezték.
Megszüntették a palesztin fogorvos elleni eljárást
Megszüntette a terrorcselekménnyel gyanúsított palesztin származású fogorvos elleni eljárást a Fővárosi Főügyészség, mivel nincs kellő bizonyíték a vádemeléshez - mondta Dobos Gabriella szóvivő. A fogorvos több mint két hónapot töltött előzetes letartóztatásban.
Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják Kulcsár Attilát
Hivatali vesztegetéssel is meggyanúsították Kulcsár Attilát, a K and H Equities több milliárdos sikkasztással gyanúsított volt befektetési tanácsadóját - közölte szerdán a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Ősszel bíróság elé áll Princz Gábor
Késő ősszel kezdődik meg a Princz Gábor, a Postabank volt vezetője elleni per a Fővárosi Bíróságon. A Fővárosi Főügyészség most 36 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja Princzet. Ezen vád alapján akár nyolc év börtönbüntetést is kiszabhatnak a rendszerváltás utáni legnagyobb botrányt kavart pénzügyi-politikai ügyletének főszereplőjére.
A melegek felvonulása ellen tüntetett a Vér és Becsület
A melegek egy héttel ezelőtti felvonulása ellen tiltakozott a Vér és Becsület Kulturális Egyesület a Hideg büszkeség napja elnevezésű demonstráción. A demonstrálók magyar zászlóval és Árpád-sávos lobogókkal voltak felszerelkezve. Az egyesület ellen a Fővárosi Bíróságon folyamatban van az a polgári per, amelyben a Fővárosi Főügyészség a szervezet megszűnésének megállapítását, illetve feloszlatását kezdeményezi, mert tagjai az egyesületi törvénybe, továbbá az alkotmányba és több nemzetközi jogi dokumentumba ütköző módon újfasiszta nézeteket képviselnek.
Szabadon engedték a palesztin fogorvost
A Fővárosi Főügyészség kedden megszüntette az előzetes letartóztatását annak a palesztin fogorvosnak, akit még Móse Kacav izraeli elnök áprilisi látogatása idején vettek őrizetbe. A rendőrség terrorfenyegetés előkészületével gyanúsította meg a férfit, de a gyanúra nem találtak elég bizonyítékot.
Rendőri akció miatt halt meg a bolgár férfi
A boncolás során bebizonyosodott, hogy rendőri intézkedés során vesztette életét az a bolgár férfi, akinek halála ügyében nyomozást indított az ügyészség. A Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, a férfi akkor fulladt meg, amikor a rendőrök a nyakánál fogva a földre vitték. Gyanúsítottja ugyanakkor még nincs az ügynek, mert az ügyészség szerint a rendőrök által alkalmazott intézkedés törvényes és szakszerű.
Vallomást tesz Kulcsár Attila
Két hónapig tartó hallgatás után vallomást tesz Kulcsár Attila, a brókerügy egyik fő gyanúsítottja. Kulcsár - ügyvédje útján - kérelmet juttatott el a Fővárosi Főügyészségre, hogy vallomást szeretne tenni. A kihallgatásra várhatóan szerdán kerül sor.
Kihallgatták Kulcsárt
Vallomást tett Kulcsár Attila, a K&H Equities többmilliárdos sikkasztással gyanúsított volt brókere szerdán délelőtt a Fővárosi Főügyészségen. "Az ügyben érdemi változás nem történt" - állította Zámbó Gyula ügyvéd. Kulcsár Attila korábban írásban kérte, hogy a rendőrség helyett az ügyészségen tehessen vallomást. A rendőrség újabb négy embert gyanúsított meg a brókerügyben.
Vádat emeltek a móri vérengzés ügyében
Kilenc embert vádoltak meg a móri bankrablással kapcsolatban. A Fővárosi Főügyészség az ügy két főszereplőjét, K. Edét és H. Lászlót társtettesként elkövetett emberöléssel vádolta meg. A móri Erste Bank 2002. május 9-i kirablásakor a bankrablók mindenkit lelőttek, aki az épületben volt. Nyolc ember vesztette életét.
Vádemelés a Citadella 4-u Kft. ügyvezetője ellen
Kulturális javak körébe tartozó tárgyak, régészeti lelőhelyek megsemmisítő rongálása bűntettében vádemelést nyújtott be a Fővárosi Főügyészség a Budai Központi Bírósághoz, a Citadella 4-u Vagyonkezelő Kft. ügyvezetője ellen - közölte az MTI érdeklődésére hétfőn.
Pedofil képek közzétételével vádolnak egy rendőrtisztet
Pedofil képek közzétételével vádolják a XV. kerületi rendőrkapitányság egyik tisztjét - közölte szerdán a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A tisztet előállították és az ügy kivizsgálásáig őrizetbe veszik. A tiszt a feltételezések szerint tavaly májusban tette közzé az interneten a pedofil fotókat.
Új bizonyíték a Vér és Becsület ellen
Újabb bizonyítékkal készül előállni a Fővárosi Főügyészség, hogy elérjék a Vér és Becsület Kulturális Egyesület feloszlatását - értesült a Magyar Hírlap. A lap úgy tudja, hogy a szélsőséges szervezet egyik tavalyi rendezvényére a titkosszolgálatok segítségével kamerát telepítettek.
Megszüntetnék a nyomozást a pedofíliával gyanúsított úszóedző ügyében
A BRFK megszüntetné a nyomozást a pedofil cselekménnyel meggyanúsított úszóedző ügyében, és erre javaslatot is tett az ügyészségnek. A Fővárosi Főügyészség még nem döntött a rendőrségi javaslatról. Az idős úszóedzőt tavaly októberben vették őrizetbe, miután egy hétéves kislány azt állította róla, hogy szexuálisan molesztálta őt az uszodai szertárban.
Megszüntetik a nyomozást a Tilos ügyében
Megszüntetné a Tilos Rádió elleni nyomozást a Fővárosi Főügyészség. Az ügyészség szerint ugyanis a Tilos Rádióban szenteste elhangzott "kiirtanám az összes keresztényt" mondat nem valósítja meg a közösség elleni izgatás bűntettét. Korábban a rendőrség is úgy vélte, nem történt bűncselekmény az ügyben.
Kanadáig eljutott a Tilos-botrány
Az ügyészség néhány napon belül állást foglal a Magyar Jelen című hetilapnak a Tilos Rádióval kapcsolatos, január 9-én megjelent cikke ügyében - nyilatkozta a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A Magyar Jelen című kanadai lap a Tilos-botrány kapcsán azt írta: Igaza volt Hegedűs Lorántnak, mikor a "galíciai jöttmentek" kirekesztésére szólított fel.
Hivatalosan is Terry Black lett Danika gyámja
Jogerősen is a Terry Black néven ismert Rácz Károly transzvesztita művész lett a két éves Danika gyámja. Rácz az erről szóló határozatot csütörtökön kapta kézhez. A művész elmondta: szeretné örökbe fogadni Danika egyik testvérét is. Az örökbefogadást hosszú huzavona előzte meg. A Fővárosi Főügyészség ugyanis korábban megóvta az örökbeadási határozatot, a gyerek apja pedig jelezte, hogy mégsem kíván lemondani gyerekéről, ezért új gyámeljárást indítottak.
Újra nyomoznak autópálya-ügyben
A Fővárosi Főügyészség újra vizsgálja az autópálya-szerződéseket. Az ügyben Keller László közpénzügyi államtitkár tett feljelentést még 2002-ben, de tavaly szeptemberben megszüntették az eljárást. Az államtitkár panasza miatt azonban most újra elrendelték a nyomozást.
Nem nyomoznak a Schlecht-ügyben
A Fővárosi Főügyészség nem rendeli el Schlecht Csaba ügyében a nyomozás folytatását - tájékoztatott szerdán a rendőrség. A BRFK új információkra hivatkozva terjesztette elő a Fővárosi Főügyészségnek a nyomozás folytatását.
Az ügyészség még nem döntött Szász meggyanúsításáról
Az ügyészség még nem tette lehetővé, hogy gyanúsítottként hallgassa ki a rendőrség Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét. A rendőrök ilyen irányú indítványukra október közepe óta hiába várnak választ a Fővárosi Főügyészségtől. Kívülállók attól tartanak, hogy Szász ügye újabb ütközési ponttá válik a rendőrség és a nyomozást felügyelő főügyészség között - írja a Magyar Hírlap.
Ismét az ügyészségen a Sclecht-ügy
A BRFK elkészítette részletesebb indoklását a Schlecht-ügyben és az aktákat szerdán elküldte a Fővárosi Főügyészségre. Az ügyészség korábban ugyanis azt kérte a rendőrségtől, egészítsék ki indítványukat, amelyben a nyomozás újbóli elrendelését javasolták a Fidesz-közeli fantomcégek ügyében.
A Főügyészség megkereste a BRFK-t a Schlecht-ügyben
A Fővárosi Főügyészség megkereste a BRFK-t, s azt kérte, hogy részletesen indokolja meg a Schlecht-ügy nyomozásának folytatására tett előterjesztését - erősítette meg Polt Péter legfőbb ügyész hétfői, az Országgyűlésben elhangzott közlését a BRFK szóvivője.
Az ügyészség is újraolvassa a Kaya-ügyet
Lapértesülések szerint a rendőrség után a Fővárosi Főügyészségen is elővették a Fidesz közeli cégek fantomizálásával kapcsolatban folytatott nyomozás korábban lezárt aktáit. Sem a rendőrségen, sem az ügyészségen nem kívántak az illetékesek találgatásokba bocsátkozni arról, hogy mikor születhet döntés a nyomozás esetleges folytatásáról.
Szimpatizánsok zavarták meg a Vér és Becsület tárgyalását
Meghallgatták a Fővárosi Bíróságon a Vér és Becsület Kulturális Egyesület tagjait, de a szervezet sorsáról még nem döntöttek. A polgári perben a Fővárosi Főügyészség kezdeményezte az egyesület megszüntetését. A kereset szerint ugyanis alkotmányellenesen működik a titkosszolgálatok által neonácinak tartott szervezet. A tárgyalást néhány szimpatizáns közbekiabálása megzavarta: a bíró egyik döntését kifogásolták, majd a rövid, botrányos közjáték után egyikük elhagyta a termet.
A Vér és Becsület a Fővárosi Bíróságon
A szélsőségesnek tartott Vér és Becsület Közhasznú Egyesület sorsáról dönt jövő hét szerdán a Fővárosi Bíróság. A Fővárosi Főügyészség indítványozta ugyanis, hogy töröljék a szervezetet a nyilvántartásból. Ha a bíróság engedélyezi további működését, az egyesület bővítené 15 fős taglétszámát, ha törlik, fellebbez.
K & H-ügy: az Interpol is keresi a szír gyanúsítottat
Az Interpol magyarországi irodája felvette a kapcsolatot a Szíriában lévő társszervével a brókerbotrány kapcsán gyanúba keveredett szíriai állampolgár elfogása miatt. A férfi ellen a Fővárosi Főügyészség adott ki nemzetközi elfogatóparancsot, mert a gyanúsított valószínűleg Szíriába utazott.
Nem sértett törvényt a parkolási társaság
Nem nyomoznak tovább hűtlen kezelés miatt a Centrum Parkolási Társaság ügyében. A Fővárosi Főügyészség ugyanis megszüntette az eljárást, mivel az eddigi adatok szerint nem történt szándékos törvénysértés, a nyomozás során csak kisebb szabálytalanságokat tártak fel. A nyomozást egy terézvárosi képviselő feljelentése alapján indították, aki szerint a parkolódíj-bevételből az önkormányzatoknak kellene gazdagodniuk, ám ma nem ez a gyakorlat - írja a Népszabadság.
Nem emeltek vádat Országimázs-ügyben
A Fővárosi Főügyészség nem emelt vádat a kormányváltás után megszüntetett Országimázs Központ volt munkatársai és alvállalkozói ellen. Korábban a rendőrség vádemelési javaslattal továbbította az ügyet az ügyészségre. Cs. Nórát, a Happy End Kft. egykori ügyvezetőjét és T. Szabolcsot a MERT 2000 Rt. vezetőjét csalással, N. Bernadettet, az imázsközpont osztályvezetőjét pedig hűtlen kezeléssel gyanúsították.
Rejtélyes nyomozás a terézvárosi polgármester ügyében
Egyik érintett hatóság sem tud a Verók István terézvárosi szocialista - szabad demokrata polgármesterrel kapcsolatos nyomozásról. Korábban egy kerületi politikus állította, hogy feljelentése alapján rendelt el nyomozást a Fővárosi Főügyészség a polgármester ellen. Az ügyészségen azonban állították, nem nyomoznak az ügyben, szerintük az ORFK, az ORFK szerint a BRFK vizsgálja az ügyet. Azonban a BRFK-n sem tudtak az ügyről. Verók jogi lépésekre készül a képviselő ellen.
Az ügyészség cáfolja, hogy Kulcsár szökését segítették volna
Tagadta a Fővárosi Főügyészség azt a lapértesülést, hogy a hivatal egyik osztályvezető ügyésze kiszivárogtatta korábban a tv2 riporterének a Kulcsár Attila ellen tervezett nyomozás részleteit. A Népszava szerint ugyanis azért sikerült idejében külföldre szöknie a sikkasztással gyanúsított brókernek, mert a riportertől előre értesült az ügyész terveiről.
Brókerbotrány: őrizetben egy szíriai férfi
Pénzmosás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogott, gyanúsítottként kihallgatott és őrizetbe vett egy szíriai állampolgárt a rendőrség. Egyúttal kezdeményezték a férfi előzetes letartóztatásba helyezését a Fővárosi Főügyészségnél. A férfit azzal gyanúsítják, hogy ő vette fel a Kulcsár Attila által elsikkasztott pénz egy részét.
Vádat emeltek a főúttörő ellen
Hűtlen kezeléssel vádolta meg a Fővárosi Főügyészség Rácz Pétert, a Magyar Úttörő Szövetség elnökét. Az ügyészség szerint 81 millió forint kárt okozott a vádlott a csillebérci vadászház eladásával.
Az ügyészség szerint szabályos volt az agrárcégek átadása
A Fővárosi Főügyészség szerint nem történt bűncselekmény, amikor az ÁPV Rt. térítésmentesen adott át 12 agrárcéget a Magyar Fejlesztési Banknak. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) korábbi vizsgálata azt állapította meg, hogy a tranzakció miatt több mint 20 milliárd forintos kár érte az államot, azonban a rendőrség bűncselekmény hiányában felfüggesztette a nyomozást. A Kehi ezért panasszal fordult az ügyészséghez, amely azonban elutasította azt.
Benyújtották a vádiratot Engel ellen
A Fővárosi Főügyészség pénteken benyújtotta a vádiratot a Fővárosi Bíróságra Engel Zoltán ellen, aki májusban lelőtt egy rendőrt - jelentette be a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal osztályvezetője.
Megszüntették az eljárást Berkecz Mária ellen
Bűncselekmény hiányában megszüntette a Fővárosi Ügyészség Berkecz Mária, a Millenáris Kht. volt ügyvezetőjével szemben folytatott eljárást az Álmok álmodói kiállítás látogatóinak adott ajándék órákkal kapcsolatban - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön.
Az SZDSZ panaszt nyújtott be Polthoz a volt MTV-elnök miatt
Pető Iván, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának SZDSZ-es elnöke és Haraszti Miklós, a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségi tagja hétfőn panaszt nyújtott be Polt Péter legfőbb ügyészhez. Pető és Haraszti azért fordult a legfőbb ügyészhez, mert a Fővárosi Főügyészség megszüntette a Szabó László Zsolt, a Magyar Televízió Rt. (MTV) volt elnöke ellen indított nyomozást
Simon Tibor apja feljelentette a főügyészt
A tavaly áprilisban brutálisan összevert, majd néhány nap múlva a sebesüléseibe belehalt Simon Tibor édesapja hétfőn arról tájékoztatta az [origo]-t, hogy ügyvédjén, dr. Kiss Istvánon keresztül feljelentést tesz dr. Sódor István, a Fővárosi Főügyészség vezetője ellen hivatali visszaélés, valamint bűnpártolás miatt. A főügyész az ellene megfogalmazott vádakat határozottan visszautasítja
Nem nyomoznak Szabó László Zsolt ellen
A Fővárosi Főügyészség megszüntette a Szabó László Zsolt, a Magyar Televízió Rt. (MTV) volt elnöke ellen hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozást. Haraszti Miklós és Pető Iván azt vizsgálja, a jogi panasztétel mely formáját válasszák azt követően, hogy az ügyészség megszüntette a nyomozást a beadványuk ügyében.
53 vádlott a vecsési számlagyárban
A vecsési számlagyár ügyében 53 vádlott ellen nyújtott be csaknem száz oldalas vádiratot a Fővárosi Főügyészség a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz. A vádlottakat csalással, adócsalással, illetve magánokirat-hamisítással vádolja az ügyészség. Bűnösségük esetén halmazati büntetésként akár 12 éves szabadságvesztéssel is sújthatók.
Vádat emeltek Princz Gábor és hat társa ellen
Vádat emeltek Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója és a bank hat más egykori vezetője ellen, összesen 36,1 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség osztályvezetője. Nem zárható ki, hogy a bírósági tárgyalásokra akkori pénzügyminisztereket is beidéznek tanúként, így akár a mostani kormányfőt és a jegybank elnököt is.
Vádemelés a Concordia Rt. ügyében
Vádat emeltek Simon László, Korompai Nikolett és 13 társa ellen a Concordia Rt., illetve a GMS 96 Kft. ügyében, összesen 160 millió forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt - mondta el a Fővárosi Főügyészség osztályvezetője.